-
IndítottaTémakör
-
2006.04.20.-20:26 #3071
Itt cserélhetnének tapasztalatokat, információkat azok, akik saját beépítésű lakóautóval próbálkoznak. Azt hiszem, nem vagyok egyedül ezzel a klubbon belül.
-
IndítottaTémakör
-
SzerzőVálasz
-
2015.11.22.-11:10 #48564
Névtelen
Szia!Azt írtad,életvitelszerűen laknál benn egy ideig.Szerintem sokat spórolhatsz – persze csak ha nem mozgásban használod,hanem telepítve – ha eleinte 220v-os berendezésekre alapozol, és ha később lesz „elszórni” való pénzed,egyesével kicserélheted a gépészetet spéci lakóautós felszerelésekre.Bojler,főzőlap,fűtés hálózati 100eFt, bódés felszerelés félmillió vagy mégtöbb.Használtban gondolkodva lehetséges megoldás egy régi ,olcsó lakókocsi megvétele,és kibelezése, csak fennáll a veszély,hogy egy lepusztult kaszni gépészete is lepusztult,azzal meg csak kínlódnál.
2015.11.22.-02:50 #48563Üdv!
Elnézést, mint mondtam, kezdőként nemigazán tudom még mi hogy megy. Természetesen ha kevés az infó, bővítem az elképzeléseim alapján. A keret sajnos a járművet is magába foglalja, viszont elég rugalmas tudok lenni viszonylag. Tehát ha érdemesebb például jobb alapjárműre költeni, akkor lehet kicsivel drágább, ugyan ez a berendezésnél is, csak mivel tudom, hogy a kereteken az ember mindig át szokott esni (ez legyen inkább jobb, az minőségibb, stb), ezért céloznék alacsonyabbra, és ha átlépem, az sem lenne túl nagy gond.
Felszerelés ügyileg egyáltalán nem ragaszkodom új dolgokhoz (ennyiből nem is lehet), illetve nálam a kényelem 1 ágynál és egy zuhanynál kezdődik, tehát semmi extra luxus felszerelésre sincs szükségem. Fapados berendezés megfelelne a célra.
Illetve a szűk keretet figyelembe véve, mekkora azaz összeg, amiből lehet kényelmes kis minimalista lakóautót összerakni?2015.11.22.-01:41 #48562[quote=”csoorba” post=46929]Sziasztok!
Ahogy olvasgattam a fórumokban, látom, sok nagy tapasztalattal rendelkező egyéniség található itt, ezért kérnék itt segítséget.
Először is: Saját lakóautó építését tervezgetem, teljesen 0-ról, zöldfülűként. Ha minden igaz, ez nem lesz túl olcsó mulatság, habár olyan kb 1,5m forintból meg szeretném úszni. Ez mennyire lehetséges? Továbbá tudna nekem valaki olyan oldalt/fórumot (akár itt is), vagy mármit mondani, ahol tudok tájékozódni, egy ilyen munka mivel is járhat? Először is engedélyek, ebből adódóan felépítmény, maga az autó milyen legyen, miben érdemes gondolkozni, majd a felszerelés terén is némi eligazításnak nagyon tudnék örülni. A lakóautó életvitelszerűen lenne használva, ebben laknék huzamosabb ideig, ha ez lehetséges. Bármiféle segítséget örömmel fogadok, előre is köszönöm! :)[/quote]
Üdv!
Bölcsen teszed, hogy mielőtt belevágnál, próbálsz érdeklődni, tájékozódni.
A másfél guriga projektkeret, az alapjármű beszerzését is magába foglalja? Nem szeretnék indiszkrét kérdéseket feltenni, de hogy tanácsot tudjunk adni, a leírtaknál, kicsit több infóra lenne szükség.2015.11.21.-16:08 #48561Sziasztok!
Ahogy olvasgattam a fórumokban, látom, sok nagy tapasztalattal rendelkező egyéniség található itt, ezért kérnék itt segítséget.
Először is: Saját lakóautó építését tervezgetem, teljesen 0-ról, zöldfülűként. Ha minden igaz, ez nem lesz túl olcsó mulatság, habár olyan kb 1,5m forintból meg szeretném úszni. Ez mennyire lehetséges? Továbbá tudna nekem valaki olyan oldalt/fórumot (akár itt is), vagy mármit mondani, ahol tudok tájékozódni, egy ilyen munka mivel is járhat? Először is engedélyek, ebből adódóan felépítmény, maga az autó milyen legyen, miben érdemes gondolkozni, majd a felszerelés terén is némi eligazításnak nagyon tudnék örülni. A lakóautó életvitelszerűen lenne használva, ebben laknék huzamosabb ideig, ha ez lehetséges. Bármiféle segítséget örömmel fogadok, előre is köszönöm! 🙂
2015.11.20.-14:00 #48557nem gond az energiatermelés, ha van 2 db 100 AH aksi, csak monokristályos napelemet kell venni, és jól kell méretezni.
[quote=”woodoopilot” post=46921]A fűtés kérdés remélem megoldódott, vettem ma egy Truma Kombi kazánt. 10 literes a boylere, és 3,5 kW a fűtőteljesítménye. Biztosan elég lett volna kisebb is, de ezt sikerült megkaparintani..:)
Nálam a palack a szigetelt dobozon belül van, ha egy kis meleg levegőt vezetek az ágy alatti csomagtartóba is, lehet már nem fagyna le.
Van egy kamionos ismerősöm, eszembe sem jutott, hogy megkérdezzem nála meddig bírja a Webasto kályha. Ha tényleg kibír 6-8 évet, akkor a kényelem miatt jobb lett volna a diesel fűtés. De a Webasto Air Top elég kicsi, idővel akár be is építhetek egyet tartaléknak…A fagyis kocsikba én gyártom a hűtőket, ott akkuról kell megoldani 50 kg fagylalt hűtését. 4 db 100 Ah-s akkuról legalább 24 órán keresztül tud működni a 6,5 cm3-is kompresszor, még akkor is, ha napközben 40 fok van. Egy lakóautóba elég egy 2 cm3-is kompresszor is, 2 db 100 Ah-s akku szerintem 2 napra is elég lenne. Van kimaradva egy 1,2 kW-os Volcraft szinuszos inverterem, az a kisebb háztartási hűtőket el tudja indítani. Szeretnék biwakolni, én is az áram „termelést” tartom problémásnak. Ha napelemmel oldom meg a töltést, akkor több órát kell a napon állni. Mondjuk nekem a 8 cm vastag szigetelés miatt ez kisebb gond, mint egy normál lakóautónál, de azért csak kellemesebb egy árnyékos helyen táborozni. Ha meg felhős az idő, járassam a motort??? Azon agyalok, hogy egy abszorpciós hűtőbe nem lehetne-e utólag beépíteni egy elpárologtatót, és akkor egy kis kompresszorral is meg tudnám oldani a hűtést amikor van bőven áram. A kompresszor meg a kondenzátor lehetne a padló alatt is.[/quote]
2015.11.19.-23:11 #48552A fűtés kérdés remélem megoldódott, vettem ma egy Truma Kombi kazánt. 10 literes a boylere, és 3,5 kW a fűtőteljesítménye. Biztosan elég lett volna kisebb is, de ezt sikerült megkaparintani..:)
Nálam a palack a szigetelt dobozon belül van, ha egy kis meleg levegőt vezetek az ágy alatti csomagtartóba is, lehet már nem fagyna le.
Van egy kamionos ismerősöm, eszembe sem jutott, hogy megkérdezzem nála meddig bírja a Webasto kályha. Ha tényleg kibír 6-8 évet, akkor a kényelem miatt jobb lett volna a diesel fűtés. De a Webasto Air Top elég kicsi, idővel akár be is építhetek egyet tartaléknak…A fagyis kocsikba én gyártom a hűtőket, ott akkuról kell megoldani 50 kg fagylalt hűtését. 4 db 100 Ah-s akkuról legalább 24 órán keresztül tud működni a 6,5 cm3-is kompresszor, még akkor is, ha napközben 40 fok van. Egy lakóautóba elég egy 2 cm3-is kompresszor is, 2 db 100 Ah-s akku szerintem 2 napra is elég lenne. Van kimaradva egy 1,2 kW-os Volcraft szinuszos inverterem, az a kisebb háztartási hűtőket el tudja indítani. Szeretnék biwakolni, én is az áram „termelést” tartom problémásnak. Ha napelemmel oldom meg a töltést, akkor több órát kell a napon állni. Mondjuk nekem a 8 cm vastag szigetelés miatt ez kisebb gond, mint egy normál lakóautónál, de azért csak kellemesebb egy árnyékos helyen táborozni. Ha meg felhős az idő, járassam a motort??? Azon agyalok, hogy egy abszorpciós hűtőbe nem lehetne-e utólag beépíteni egy elpárologtatót, és akkor egy kis kompresszorral is meg tudnám oldani a hűtést amikor van bőven áram. A kompresszor meg a kondenzátor lehetne a padló alatt is.
2015.11.19.-18:36 #48551Gratulálok, és részvétem. Most jön az átépítés, ami élvezet és idegbaj egyben. A kérdésedre válaszolva szerintem a kompresszoros hűtő sokkal jobban hűt, kevesebb az energia igénye is, de elektromosság függő. Az előállításnál ( biwak esetén ) komoly akkumulátor kapacitás is szükséges pláne ha a kompresszoros hűtő 230 voltos. Egy ilyen rendszer felépítése hűtővel vákumot képez a pénztárcában. A gázos nagy melegben hidegen tart, de nem tud hűteni! Nekem gázolajos fűtésem van, ami nem fagy le nagy hidegben sem, és nem drágább az üzemeltetése mint a gázosé.Mivel keveset eszik mindig van üzem anyagom, és tudom, hogy meddig tudok fűteni. Éjszakai palackcseréről, vagy reduktor lefagyásról regényeket tudnának a klubtagok mesélni. Ha mindent összeadsz egyik sem olcsóbb a másiknál! Az én szerelőm 6-8 évet mondott kamionban ( és ott folyamatos a használat ).
Na sok sikert.
2015.11.17.-18:35 #48535Vettem tegnap egy hűtős kisteherautóból épített lakóautót, de néhány dolog nem tetszik benne, ezért át akarom alakítani. Persze jobb lett volna olyat venni, amit nem kell egyből szétszedni, de 3 hónap alatt egyet sem találtam ami megfelelt volna az elvárásaimnak, és belefért volna a keretbe. A hűtős kocsi formája nekem megtetszett, a 8-10 cm falvastagságú üvegszálas szendvicsszerkezetű a dobozt jobbnak tartom bármilyen lécvázas konstrukciónál, a berendezés átalakítása meg még mindig kisebb meló, mint nulláról átépíteni egy furgont.
Első körben bútorokat akarom megtervezni, ezzel kapcsolatban az lenne a kérdésem, hogy hagyjam-e meg a jelenlegi abszorpciós Elektrolux hűtőt, vagy érdemes kicserélni kompresszorosra? Az Electrolux hűtő teljesen újszerű állapotban van, de egy kompresszoros hűtő sokkal jobban hűt, és néhány tábla napelemmel meg lehet termelni a működéséhez szükséges áramot. Azt mondjuk nem tudom mennyire problémás, ha borongós az idő, akkor töredékére esik a napelemek teljesítménye. A gázos hűtővel nincs gond felhős időben, de azt olvastam valahol, hogy az meg a nagy melegben nem hűt eléggé.
Mivel jelenleg csak elektromos fűtés van a csigánkban, szükségünk lesz valamilyen gázos, vagy gázolajos fűtésre is. Van egy barátom, aki Webasto és Eberspacher állófűtéseket szerel, egyikről sincs jó véleménye, szerinte kb. 1000 üzemóra az élettartamuk, és sokszor javítani sem érdemes, ha elromlanak. A diesel fűtés nagy előnye lenne, hogy nem kell a palackokkal veszkődni, de ha tényleg néhány év alatt tönkremennek, akkor már annyira nem tetszik ez a megoldás. A lakóautókhoz gyártanak egy halkabb Webasto kályhát, vagy azokba is olyan zajosakat építenek, mint ami pl. a sógor Sprinterében van?
A gázüzemű fűtések állítólag sokkal megbízhatóbbak, sajnos egy Truma Combira most nem telik, de egy Trumatic E 2400-es kályhát tudnék venni. A fűtendő tér csak 14 m3, és 2-3x vastagabb a szigetelés, mint egy átlagos lakóautóban, így esetleg elég lehet egy Truma S kályha is? Ezek a kis konvektorok se kerülnek egy vagyonba, és gondolom ezekben van a legkevesebb meghibásodási lehetőség.
A csigánkban a berendezést 18 mm-es bútorlapokból csinálták, van ezeknek valamilyen könnyebb alternatívája? A német forgalmi engedélybe csak a 3500 kg-os össztömeg van beírva, de a megjegyzés rovatban láttam egy 2,8T bejegyzést, gondolom annyi lehet a menetkész tömeg. Vagy üresen lenne annyi? Majd kigurulok egy tüzépre, és megmérem pontosan, de az biztos hogy lenne mit faragni a tömegből.
Konyha munkafelületnek mit szoktatok használni? A 30 mm vastag munkalapok elég nehéznek tűnnek. Esetleg 20-30 mm vastag sztirol magra laminált, rozsdamentes acél és üvegszálas lemez szendvicsből csinált már valaki munkalapot?
2015.11.13.-02:07 #48517Néhány kép. Alap állapot és a munka közbeni állapot. A kapcsolási rajz saját fejből jött- a megvalósult kapcsolás szintén a képek között.
Főbb tulajdonságai a kapcsolásnak és a ráépített cuccoknak:
– 230/13,5V os 20 Amperes táp (13,5 a 12 helyett azért jó mert lehet tölteni az aksikat hálózatról külön töltő rá csatlakoztatása nélkül)
– 24/12DC konverter (mivel 13,5 a táp feszültség- vissza konvertálom 12 re, mert a ledek meg az lcd monitor nem szeretik a túlfeszt. Alapvetően az autó töltő rendszere is 14V, tehát járó motornál üzemeltetett lakrész világítás is csak 12V ot kap.)
– Gyújtás ráadására bontja a tápegység kimenetét-ezzel a fordított áramirány (járó motornál a generátor felől) nem károsítja a tápot.
-A 12V fűtőszál (boylerben) reléje és az azt vezérlő hőfokszabályzó táplálása is a panelon van
-A szekrényekbe tett nyitásra bekapcsoló világítás elválasztó diódái is itt kaptak helyet- ezzel az valósul meg, hogy a műszerfalon gyűjtött jelzést kapok ha bármelyik szekrény ajtó nyitva maradt. Ezt tovább fokozva be fogom kötni a riasztó ágába így ha a tolvaj be is jut az autóba, ha kinyitja bármelyik szekrényt az azonnali riasztást vált ki.Illetve van 2 LED vezérlő is a beltér RGB és fehér világításainak is (több helyen 10-20 cm es szalagok) és természetesen biztosítékok.
Van kép a „boylerről” is.
A 20 literes műanyag kannába befúrtam egy 230V/ 800W fűtőszálat, egy folyadék szint jeladót, és egy 12V100W fütőszálat és bevontam szigetelő anyaggal. Digitális szabályzóval 40-45 fokos vizet tartok benne, ez 12V üzemről (utazás közben) kb 2-3 óra alatt fűtődik majd fel ,hálózatról elég 30-35 perc. Ha a folyadék szint a fűtőszálak fölötti minimum szintre ér akkor leáll a fűtés, mindegy melyik fűtőszál megy. (kikapcsolt gyújtásnál a 230V os)
A gardrób szekrényben pontosabban az aljában a kerék dob felett lesz az új egység, a felette lévő régiek el lettek bontva.
Remélem nem volt túl zagyva.
Köszi, ha elolvastad.Attachments:2015.11.06.-02:46 #48490Na kérem. Már válaszolok is 🙂 Most már pár nap tapasztalat is van a kocsival. Szóval ez egy 1986 os Renault Trafic 2.1D. Tudom, hogy van akiben megáll az ütő a tipus hallatán. Bennem is voltak kételyek, de az autó korát meghazudtoló állapotban van. Azonnal használatba lehetett venni, vonóhorog,bőséges műszaki vizsga,ÉV jkv, Gáz vizsgálati jkv járt hozzá. Továbbá még egy komplett autó alkatrészként-Motor,váltó,kormánymű,futómű,gumik,felnik stb.stb. Mindez 0,5 és 1M közötti áron.
Felszereltsége jelenleg: 2 égős beépített tűzhely, 3 üzemű hűtő, mosogató,zuhany,wc. 20 liter friss víz/30 liter szennyvíz tartály. Octavia ülések, így 2 utazó és 2 alvós. A forgalmiban 3 személyes szgk M1 (beírva,hogy lakóautó) . Ami eddig általam történt változtatás: tető ablak csere,lakóautós változatra (beépítettem 4 db 12cm es ventit+világítást a tető ablakba. ) Tervezett/folyamatban lévő változtatások: riasztó,kp zár (hátsó ajtók külön vezérelve) elektromos ablakemelő, lakó részbe hangszórók, meleg víz rendszer (jelenlegi tartályt le szigeteltem és építettem bele 230v os és 12v os fűtőszálat is. Digitálisan szabályzott a hőmérséklet, így marad a rendszer 1 vezetékes, de állandó 40 fokos víz lesz benne.) plusz tartály a motortérbe ami kb 25 30 literes. Ezt is későbbiekben lehet a motor hőjével szabályzottan fűteni.Jelenleg puffer lenne, a benti pult alatti eredeti tartályba emelné át a vizet automatikusan, vagy bentről vezérelve. Így nem kell a belső tartályt tölcsérrel , vagy kiszerelve töltögetni.Kialakításra kerül LED világítási rendszer (RGB és fehér) valamint 1 vagy 2 monitoros tv. A fürdőbe a vízhatlan tapétát is szeretném valami modernebbre cserélni majd. Szóval ezért voltam el tűnve 🙂2015.10.10.-12:01 #48419Ismerős valakinek ez a 4×4-es Iveco lakóautó?
http://www.jofogas.hu/bacs_kiskun/Iveco_Daily_40_10_4x4_Lakoauto_36429256.htm?first=1
Nemrég voltam Kecskeméten, de csak most vettem észre a hirdetést…
2015.10.07.-15:33 #48411Nem vitatom, hogy vitatkozni nem igazán lehetséges, bár megvitatni és meggyőzni talán nagyobb az esély rögzített, vagy beépített esetén. A rögzített esetén ráadásul ha minden kötél szakad könnyedén visszaalakítható az ” elfogatható ” mértékig különösebb károsodás nélkül. Az átminősítés pedig nem biztos , hogy mindenkinek megéri, pláne ha a lakó ” kettős hasznosítású „, vagy céges, vagy mindkettő.
[quote=”nemo25″ post=46791][quote=”Nyomi” post=46787]Bocsi de szerintem a rögzített bútorokat, és a beépített bútorokat külön választanám. A rakomány rögzítése mégis csak kötelező, tehát a könnyen kibontható, az autó szerkezetét nem átalakító berendezés értelmezhető rakományként. Az tény hogy az sk. kivitelezéseknél többen hozzányúlnak az autó teherhordó szerkezeteikhez (pl elválasztófal, merevítő ) ezért érthető a NKH hozzáállása szerintem is. A legnagyobb baj az átminősítésnél a vámtarifa szám változás ami miatt fizettetnek ( tényleges teljesítés nélkül.)[/quote]
Azon vitázni, hogy melyik számít beépítettnek, vagy szimplán rögzítettnek, feleslegesnek érzem. Magyarázkodni lehet, de ha a hatóság azt állapítja meg a „könnyen kibonthatóról”, hogy az már beépített, akkor tök mindegy, hogy mit mondasz.
Az átminősítésnél, egyszerűen a regadó miatt kell nagy suskát fizetni. Persze az adó mértéke nagyban függ a motortól, évjárattól, és EURO besorolásától. Egy EURO V.-ös gépnél, egészen elfogadható mértékű ez a sarc.[/quote]2015.10.07.-01:02 #48409[quote=”Nyomi” post=46787]Bocsi de szerintem a rögzített bútorokat, és a beépített bútorokat külön választanám. A rakomány rögzítése mégis csak kötelező, tehát a könnyen kibontható, az autó szerkezetét nem átalakító berendezés értelmezhető rakományként. Az tény hogy az sk. kivitelezéseknél többen hozzányúlnak az autó teherhordó szerkezeteikhez (pl elválasztófal, merevítő ) ezért érthető a NKH hozzáállása szerintem is. A legnagyobb baj az átminősítésnél a vámtarifa szám változás ami miatt fizettetnek ( tényleges teljesítés nélkül.)[/quote]
Azon vitázni, hogy melyik számít beépítettnek, vagy szimplán rögzítettnek, feleslegesnek érzem. Magyarázkodni lehet, de ha a hatóság azt állapítja meg a „könnyen kibonthatóról”, hogy az már beépített, akkor tök mindegy, hogy mit mondasz.
Az átminősítésnél, egyszerűen a regadó miatt kell nagy suskát fizetni. Persze az adó mértéke nagyban függ a motortól, évjárattól, és EURO besorolásától. Egy EURO V.-ös gépnél, egészen elfogadható mértékű ez a sarc.2015.10.06.-14:36 #48405Bocsi de szerintem a rögzített bútorokat, és a beépített bútorokat külön választanám. A rakomány rögzítése mégis csak kötelező, tehát a könnyen kibontható, az autó szerkezetét nem átalakító berendezés értelmezhető rakományként. Az tény hogy az sk. kivitelezéseknél többen hozzányúlnak az autó teherhordó szerkezeteikhez (pl elválasztófal, merevítő ) ezért érthető a NKH hozzáállása szerintem is. A legnagyobb baj az átminősítésnél a vámtarifa szám változás ami miatt fizettetnek ( tényleges teljesítés nélkül.)
2015.10.06.-02:45 #48403[quote=”E.G.” post=46784][quote=”nemo25″ post=46687]Amíg nem volt átminősítve a lakónk személyautóvá, mi több esetben is átléptük a Szerb-Magyar határt, és a Macedón-Görög határt is, mindenféle probléma nélkül, a Szgk sávban. Nem nézték, hogy mi van a forgalmiba bejegyezve. Mivel van ablak rajta bőven, ezért nem teherautó kinézetű a csiga.
Én inkább az NKH ellenőrzéseitől tartanék a helyedben. Azon könnyű megbukni, engedély nélkül átalakított Tgk-val. Egyik barátomnak sikerült egy ilyenbe beletenyerelnie. Rendszám leszerel, új vizsga előír, szigorítva, kijelölt vizsgaállomáson, és a büntit is be lehetett fizetni, hogy szép kerek legyen a történet.[/quote]Nem értem, sehol nincs bejegyezve, hogy egy zart furgonon hány ablak van. Ebbe nem lehet belekötni jogilag. A berendezés meg teherautonal rakomanynak számit.[/quote]
Az elválasztó fal kiszerelése, már önmagában engedély nélküli átalakításnak számít itthon. Eleve a falat tartó csavarok között, van olyan, amit nem lehet roncsolás nélkül oldani.
A rögzített bútorok, nem minősülnek rakománynak, mert fixen rögzítettek, ezért a jármű részét képezik.
Az ablakok, és más alkatrészek elhelyezéséhez, meg kell vágni a karosszériát, ezért az is átalakításnak tudható be.
Kicsit fafejűek nálunk a szabályok, és más országokban jóval enyhébbek is az itthoniaknál, de azért ne tekintsük kapásból elítélendőnek a szigort. Lássuk be, hogy vannak akik felelőtlenül, szaktudás és ismeretek nélkül alakítgatják át a járgányaikat. Elvágnak merevítőket, túlépítik a gépeket, és elvárnák, hogy ezt a szakik jó szemmel nézzék. Azért ne felejtsük, el hogy az autómérnökök, sok sok éven át tanulják a szakmájukat, ami nem kevés tudásanyag elsajátítását jelenti. Azzal teljesen egyet értek, hogy ne lepjék el az utakat, rosszul megépített, balesetveszélyes járgányok. Egy szakszerűen megépített lakóautóval, nem nagy kaland az átminősítés. Ha jól a kivitelezés, nem kötekednek a vizsgán. Mondjuk a sarcok befizetése, már nekem is sokkal jobban fáj. :sir2015.10.06.-01:53 #48402[quote=”nemo25″ post=46687]Amíg nem volt átminősítve a lakónk személyautóvá, mi több esetben is átléptük a Szerb-Magyar határt, és a Macedón-Görög határt is, mindenféle probléma nélkül, a Szgk sávban. Nem nézték, hogy mi van a forgalmiba bejegyezve. Mivel van ablak rajta bőven, ezért nem teherautó kinézetű a csiga.
Én inkább az NKH ellenőrzéseitől tartanék a helyedben. Azon könnyű megbukni, engedély nélkül átalakított Tgk-val. Egyik barátomnak sikerült egy ilyenbe beletenyerelnie. Rendszám leszerel, új vizsga előír, szigorítva, kijelölt vizsgaállomáson, és a büntit is be lehetett fizetni, hogy szép kerek legyen a történet.[/quote]Nem értem, sehol nincs bejegyezve, hogy egy zart furgonon hány ablak van. Ebbe nem lehet belekötni jogilag. A berendezés meg teherautonal rakomanynak számit.
2015.10.02.-02:43 #48393Nem tudom hogy ez egy egyedi építés, vagy szériában gyártanak ilyen Ivecokat lakóautónak vagy büfékocsinak, de ha jó áron adják, nem lenne rossz donor.
2015.09.15.-02:28 #48295[quote=”Kagabi” post=46693]Kedves NagyPapa, Nemo25, Kerti és mindenki!
Kicsit eltűntem, de nem hasztalanul:-) Voltam a Karaván Szalonon, ott Kertivel is találkoztam, aztán kempingeztünk is többször, illetve rengeteget lógtam a neten ebben a témában. Végül a lakókocsi mellett döntöttem, elsőre egy kis önsúlyú mellett. Nagyon köszönöm az ötleteket és tanácsokat, végül is azt gondolom, hogy valóban ez lesz a legjobb megoldás. Valószínűleg féltem attól hogy a vontatás túl bonyolult, de azóta többszáz km-t vontattam, igaz lószállítót, de már lassan a tolatás/parkolás is megy.
Viszont a hely valóban itt a legnagyobb és a személyautóval mobilisak maradunk. Aztán később hátha mi is lakósok leszünk:-)[/quote]Így is lakósok vagytok!!!! Mindegy, hogy kocsi, vagy autó, lényeg, hogy lehessen menni csavarogni. 🙂
Mi is kicsivel kezdtük, és folyamatosan nőtt a méret, az igények szerint.
Bármiben tudunk segíteni, tudjátok, szívesen!!!2015.09.14.-17:49 #48294kamionokhoz külön kisteher sáv nincs.
2015.09.14.-16:43 #48293Igen!
A lakókocsiban azonos mértek mellett lényegesen nagyobb a hely, no meg a mobilitás is nagy előny!
Ha nekem lenne, vagy lett volna elegendő fedett helyem otthon, megtartottam volna a TABBERT lakót.
Nálam legalább egy évig nem így volt, de ma már egyértelműen lakóautósnak tartom és ami fontosabb, érzem is magam.
A nosztalgia megmaradt azért….Különben is, a lakókocsisokból lesznek a lakóautósok.
2015.09.14.-15:22 #48292Kedves NagyPapa, Nemo25, Kerti és mindenki!
Kicsit eltűntem, de nem hasztalanul:-) Voltam a Karaván Szalonon, ott Kertivel is találkoztam, aztán kempingeztünk is többször, illetve rengeteget lógtam a neten ebben a témában. Végül a lakókocsi mellett döntöttem, elsőre egy kis önsúlyú mellett. Nagyon köszönöm az ötleteket és tanácsokat, végül is azt gondolom, hogy valóban ez lesz a legjobb megoldás. Valószínűleg féltem attól hogy a vontatás túl bonyolult, de azóta többszáz km-t vontattam, igaz lószállítót, de már lassan a tolatás/parkolás is megy.
Viszont a hely valóban itt a legnagyobb és a személyautóval mobilisak maradunk. Aztán később hátha mi is lakósok leszünk:-)2015.09.14.-03:08 #48291Szia!
A kamionok közé kellett beállni a szerb határon, vagy van egy külön sáv a kisteherautóknak? Mert a kamionoknak időnként elég sokat kell várakozni itt mifelénk a román határon is…2015.09.14.-01:56 #48290[quote=”woodoopilot” post=46688]Nem akarok trükközni, nem is nagyon lehetne, mert egy duplafülkés platós kisteherautóban gondolkodunk, arról meg messziről látszik, hogy nem egy személygépkocsi. Bennünket nem vonzanak a termálvizes kempingek, inkább a hegyekben szeretünk túrázni, de rájöttünk, hogy egy gyári lakóautóval nem jó ötlet lemenni az aszfaltozott útról. A nyáron béreltünk egy 6 személyes lakóautót próbaképpen, de az erdei utakon elég macerás volt vele közlekedni. A faágak összekarmolták a lakóautó oldalát, a szélességjelző lámpák is letörtek, majdnem el is akadtunk pár csepp eső miatt. Szóval rájöttünk, hogy nekünk valami kisebb, könnyű terepen is elboldoguló járműre lenne inkább szükségünk. Az L200-as Mitsubishi méretű pick-upok túl kicsik, legalább egy Transporter Syncro kellene, de nagyon tetszik ez a 4×4-es Iveco.ból épített mini lakóautó is:
Láttam a környékünkön egy platós UAZ-ból épített lakóautót, nekem az is tetszik, de a páromnak fenntartásai vannak egy lécvázból épített doboz biztonságosságát illetően, ezért ragaszkodik a dupla fülkéhez.
A felépítményt legálisan lehetne szállítani rakományként is, de sokkal stabilabb lenne a járgány, ha az alvázhoz van csavarozva. Az viszont már engedély köteles tudomásom szerint. Ha meg már úgy is átépítési engedélyt kell kérni, akkor inkább kifizetném még a regadót pluszban, és átminősíttetném lakóautónak a járgányt. De ha nincs sok előnye az átminősítésnek, akkor nem költenék rá feleslegesen…[/quote]Az általad belinkelt gép felépítménye nem nagyobb egy L200-asra szerelhető felépítménynél. Ismani már készített pár ilyen dobozt, amik nagyon stabilak, és erősek. Simán elfér benne 3 személy részére ágy, wc, zuhanyzó, konyha, és minden egyéb kényelmi felszerelés, és technika. A lényeg, hogy ne legyen túlépítve a doboz, mert hamar el lehet szállni a súllyal, amit már nem bír el a gépes, bár még súlyhatáron belül maradva is ajánlott, egy kicsit megerősíteni a rugózást, és a gyári lengéscsillapítókat, spéci, a feladatra méretezett, és gyártott technikára cserélni.
A pick-up nagy előnye, hogy nem veszik teherautó számba a határon.
Kisebb, kevesebbet fogyaszt, személyautósabb, és sok helyen az autópálya díja is szerényebb.2015.09.13.-20:40 #48289Szia.
Tapasztalataim szerint a Szerb határon azon átkelőknél, melyek csak személyátkelők ellenőrzik a forgalmiba lévő adatokat és a teherautókat ( N1 ) nem engedik át. A nagy átkelőknél engem az esetek többségében a szerbek átküldtek a teherautók közé. A horvátok, vagy a bosnyákok simán a személyautók között engedtek át soha nem is szóltak. A kérdés csak arra vonatkozott, hogy van e szállítmányod.2015.09.13.-05:02 #48287Nem akarok trükközni, nem is nagyon lehetne, mert egy duplafülkés platós kisteherautóban gondolkodunk, arról meg messziről látszik, hogy nem egy személygépkocsi. Bennünket nem vonzanak a termálvizes kempingek, inkább a hegyekben szeretünk túrázni, de rájöttünk, hogy egy gyári lakóautóval nem jó ötlet lemenni az aszfaltozott útról. A nyáron béreltünk egy 6 személyes lakóautót próbaképpen, de az erdei utakon elég macerás volt vele közlekedni. A faágak összekarmolták a lakóautó oldalát, a szélességjelző lámpák is letörtek, majdnem el is akadtunk pár csepp eső miatt. Szóval rájöttünk, hogy nekünk valami kisebb, könnyű terepen is elboldoguló járműre lenne inkább szükségünk. Az L200-as Mitsubishi méretű pick-upok túl kicsik, legalább egy Transporter Syncro kellene, de nagyon tetszik ez a 4×4-es Iveco.ból épített mini lakóautó is:
Láttam a környékünkön egy platós UAZ-ból épített lakóautót, nekem az is tetszik, de a páromnak fenntartásai vannak egy lécvázból épített doboz biztonságosságát illetően, ezért ragaszkodik a dupla fülkéhez.
A felépítményt legálisan lehetne szállítani rakományként is, de sokkal stabilabb lenne a járgány, ha az alvázhoz van csavarozva. Az viszont már engedély köteles tudomásom szerint. Ha meg már úgy is átépítési engedélyt kell kérni, akkor inkább kifizetném még a regadót pluszban, és átminősíttetném lakóautónak a járgányt. De ha nincs sok előnye az átminősítésnek, akkor nem költenék rá feleslegesen… -
SzerzőVálasz
You must be logged in to reply to this topic.