-
IndítottaTémakör
-
2006.04.20.-20:26 #3071
Itt cserélhetnének tapasztalatokat, információkat azok, akik saját beépítésű lakóautóval próbálkoznak. Azt hiszem, nem vagyok egyedül ezzel a klubbon belül.
-
IndítottaTémakör
-
SzerzőVálasz
-
2017.04.12.-16:25 #51979
Egy 40×80 cm-es ajtóra elég 2 db békapánt, vagy tegyek rá hármat inkább?
Most először használok békapántot, kicsit fura, hogy csak egészen minimális állítási lehetőség van, nem úgy mint a normál kivetőpántoknál. Úgy csináltam, hogy az ovális furatok közepébe tettem 1-1 db csavart, picit kellett csak állítani, hogy jók legyenek a hézagok, és utána becsavaroztam a maradék 4 csavart a kerek furatokba. Remélem később nem kell majd állítani rajta, mert arra már nem igazán lesz lehetőség. Maximum vágatni tudnék lézerrel 0,5-1 mm vastag hézagoló alátéteket a pánt talpa alá.
2017.04.12.-02:31 #51974Én is azt gondoltam, hogy a HPL-nek bírnia kell a vizet, de ami megázott, az tönkrement. Igaz teljesen aláfolyt a víz, tehát gyakorlatilag vízben állt 1-2 napig, de akkor is fura, hogy hólyagos lett, és összetekeredett.
2017.04.11.-14:56 #51966a HPL lemez bírja a vizet. A munkalapok borítása is ez. Ha hordozó anyagon van pl: faroston, vagy HDFen akkor gondok lehetnek vele, mert a hordozó anyag a nedvességre vetemedik. Igazán jó bevonat minimum 0,5 mm vastag. Vízállóságát jól jelzi, hogy a vastagabb ( 6-24 mm ) tömör lapokkal épületeket kívülről is borítanak, vagy metrók belső díszburkolata készül belőle. A nagyobb gyártók min. 25 évet garantálnak ilyen felhasználás esetén. Ha valamit bevonsz vele a másik oldalról „kontrázni” kell, vagy stabil keretre kell rakni.
[quote=”woodoopilot” post=49866]Kint felejtettem egy darab dekorit lemezt, ami jól elázott. A víztől teljesen tönkrement, felhólyagosodott, és összetekeredett. Azt hittem a HPL lemez bírja a vizet, de ezek szerint, ha hátulról kapja, akkor tönkremegy. Remélem elölről azért vízálló, mert a konyha falát is azzal burkoltam. A munkalapot tükrös rozsdamentes acélból csináltattam, azzal nem lesz gond, csak majd karcos lesz idővel.[/quote]2017.04.10.-21:42 #51962Kint felejtettem egy darab dekorit lemezt, ami jól elázott. A víztől teljesen tönkrement, felhólyagosodott, és összetekeredett. Azt hittem a HPL lemez bírja a vizet, de ezek szerint, ha hátulról kapja, akkor tönkremegy. Remélem elölről azért vízálló, mert a konyha falát is azzal burkoltam. A munkalapot tükrös rozsdamentes acélból csináltattam, azzal nem lesz gond, csak majd karcos lesz idővel.
Attachments:2017.04.06.-02:30 #51941Csináltam ma egy új hátsó ajtót, a régi rolóajtó helyett. A rolóajtót nagyon utáltam, mert nehéz volt feltolni, nem zárt jól, besüvített a szél a réseken, és elvett 10 cm-t a csomagtérből.
Az új ajtót szendvicspanelből csináltam, 8500 Ft-ért vettem 4 cm vastagságúból 1,5 m-t. Rendeltem 5 m ajtó profilt, amit a hűtős kamionok ajtajainál használnak, meg 2 db inox zsanért. Ez sajnos kicsit sokba került, összesen 15e Ft lett a számla, mert az MPL a hosszú profilokat 4600 Ft-ért hozta el. Tetszenek ezek a hűtős gumik, a kemény PVC profilra vannak rávulkanizálva a lágy tömítő gumik, amik nagyon jól zárnak. A sarkokat lezáró gumi nyelveket sajnos nem küldték, mert nem volt raktáron, de majd pótolom azokat is.
Az új ajtó sokkal könnyebb lett mint a régi rolóajtó, és a raktér is nagyobb lett, mert most már egészen az ágy aljáig lehet pakolni.
2017.04.03.-12:51 #51931Elkezdtem dekorit lemezzel burkolni a felületeket, a műanyag falra is egészen jól fel tudtam ragasztani kontakt ragasztóval. A rétegelt lemeznél az élzárást is dekorit lemez csíkokkal szoktátok megoldani, vagy inkább élzáró fóliával, esetleg ABS-el?
Most először dolgozok HPL dekorit lemezzel, tetszik ez az anyag, csak ne lenne annyira törékeny. 🙂
Sajnos a színnel átvertek, szálcsiszolt alumínium dekort rendeltem, de amit kaptam, nem is hasonlít a mintához, amit a boltban mutattak. Ez egy matt szürke HPL, rövid karcokkal. Mivel tekercsben kaptam, nem néztem meg a színt, amikor megjött. Még januárban vettem, és a szélét is betörtem, amikor hozzákoccant a falhoz, így most nem reklamálhattam. Annyira amúgy nem rossz a szürke szín, inkább az bosszant, hogy nagyon matt.2017.03.31.-01:52 #51915Felraktam ma a lábazatot, és leburkoltam a fellépőt is az Aquastep műanyag padlóval. A vízszintes sakokhoz műanyag sarokprofilokat használtam, így rádiuszosak a sarkok, talán könnyebb lesz takarítani.
Csempéhez való negatív sarokprofilt vettem a tüzépen, 500 Ft egy szál, és pont passzol bele a 8 mm vastag műanyag laminált padló. A sarokvédő esztétikusan zárja az éleket, szerintem jobb, mintha valami szilikon féleséggel húzom ki a sarkokat.
2017.03.24.-21:51 #51846[quote=”nemo25″ post=49756][
Határozott nem!
Gondold csak át! Ha még egyszer az életben, ki kell szerelni az ajtót, valami oknál fogva, ott fogod vakarni a fejed, mert közel sem biztos, hogy roncsolódás mentesen sikerülni fog a művelet. Én már szedtem ki olyan ablakot, amit ragasztóval építettek be. Szerintem csuklott a drága mama. :smt208
Butilnál, csak megmelegíted egy kicsit hajszárítóval, és már lehet is kiemelni a helyéről. Ráadásul üzembiztosabb a tapadása, mert állandóan ragacsos marad az anyag, míg a kikötött Sika, ha kicsit is megnyílik valahol a rés, akkor ott nem fog megfelelően tömíteni.
A karosszéria tömítő sem erre lett kitalálva. Más feladatra lett fejlesztve. Kísérletezni lehet, még az is benne van a pakliba, hogy akár el is látja a funkcióját, de garantálni senki sem fogja.[/quote]Reggel rohantam, csak most néztem meg amit írtál. Találtam egy „garázsboltot”, ahol mindenféle spéci ragasztót és tömítőt be lehet szerezni, sajnos sok minden csak rendelésre van. Ott volt a kezemben a kartusos butil tömítőanyag, de csak feketében volt, ezért fehér Sika 252-t vettem, azt javasolta az eladó is. Szerinte az a legjobb tömítő-ragasztó agyag, amit az autóiparban használnak, azt mondta tuti jó lesz az ajtóhoz is. Butil szalagot is tudtam végre venni, az volt szürkében is. Az ajtót be is ragasztottuk ma délután, kiszedni biztos egy rémálom lesz, ha esetleg úgy alakul.
A héten szinte csak az ajtóval foglalkoztam, műgyantából kialakítottam egy sík kávát az íves oldalfalon, így csak 1-2 mm rés maradt az ajtó keret alatt. Utálom a műgyantát, de az üvegszálas dobozt nagyon könnyű ezzel alakítani, javítani. A mikroballonnal besűrített gyanta elég jó formálható, üvegszállal is jól megerősítettem, itt többé nem fog beszivárogni a víz. Az viszont nagyon bosszant, hogy nem a butil tömítővel raktam be az ajtót, lehet elég lett volna a szürke butil szalag is, a tokot úgy is rögzíti egy csomó csavar.
Attachments:2017.03.24.-03:31 #51836[quote=”woodoopilot” post=49743]Sika cuccokból elég jó az ellátás itt nálunk, ha van valami megfelelő tömítő/ragasztó anyag, azt be tudom szerezni. Nem akarok sokáig várni, nincs tető a járgány felett, nem szeretném ha beázna. Rugalmas szerkezeti ragasztóm van, de nem tudom jó ötlet-e azzal beragasztani az ajtó keretet.
Az autófesték boltban valami festhető karosszéria tömítő anyagot ajánlottak a butil szalag helyett, az esetleg jó lehet?[/quote]
Határozott nem!
Gondold csak át! Ha még egyszer az életben, ki kell szerelni az ajtót, valami oknál fogva, ott fogod vakarni a fejed, mert közel sem biztos, hogy roncsolódás mentesen sikerülni fog a művelet. Én már szedtem ki olyan ablakot, amit ragasztóval építettek be. Szerintem csuklott a drága mama. :smt208
Butilnál, csak megmelegíted egy kicsit hajszárítóval, és már lehet is kiemelni a helyéről. Ráadásul üzembiztosabb a tapadása, mert állandóan ragacsos marad az anyag, míg a kikötött Sika, ha kicsit is megnyílik valahol a rés, akkor ott nem fog megfelelően tömíteni.
A karosszéria tömítő sem erre lett kitalálva. Más feladatra lett fejlesztve. Kísérletezni lehet, még az is benne van a pakliba, hogy akár el is látja a funkcióját, de garantálni senki sem fogja.2017.03.22.-02:59 #51823Sika cuccokból elég jó az ellátás itt nálunk, ha van valami megfelelő tömítő/ragasztó anyag, azt be tudom szerezni. Nem akarok sokáig várni, nincs tető a járgány felett, nem szeretném ha beázna. Rugalmas szerkezeti ragasztóm van, de nem tudom jó ötlet-e azzal beragasztani az ajtó keretet.
Az autófesték boltban valami festhető karosszéria tömítő anyagot ajánlottak a butil szalag helyett, az esetleg jó lehet?
2017.03.22.-02:35 #51822[quote=”woodoopilot” post=49740]Egész jól haladtam az utóbbi napokban, kész a tető burkolás, megcsináltam az alsó ágy lécezését, működik a fűtés és a hűtő, van víz és világítás is.
Ma viszont egy kellemetlen meglepetés ért, amikor lebontottam belül az ajtó takaróprofiljait, mögötte teljesen el volt rohadva a fa váz. Szerencsére csak az ajtónál van lécezés a falban, de ott annyira el volt már rohadva, hogy a csavarok semmit sem tartottak. Ami furcsa, hogy a kocsiban soha nem éreztünk dohos szagot.
A mi bódénk oldalai ívesek, ezért alul és felül kb. ujjnyi vastag rések vannak az ajtó keret alatt, és van 3 hosszirányú merevítő borda is, amik kb. 2 cm mélyek. Az előző tulaj pur habbal kifújta a réseket, és bekente valami sziloplaszt szerű anyaggal. A szilikonon több helyen is repedések voltak, azon szivárgott be a víz.
Ha több időm lett volna, alumínium zártszelvényből íveltettem volna bordákat az ajtóhoz, de most rétegelt lemezből csináltam új bordákat. Azt tervezem, hogy az ajtó keretnek kialakítok egy sík felületet üvegszálas kittből, akkor csak néhány mm hézag lesz, amit tömíteni kell. Esetleg van jobb ötletetek?
Az ajtó keret tömítéséhez mit érdemes használni? Nálunk az autófesték boltban a butil szalagot nem ismerik. :)[/quote]
Szilikon……:smt209 Újra bebizonyosodott, hogy egy kalap szar. Ráadásul purhabbal kombinálva. Nem csoda, hogy elrohadt a fa alatta.
Az jó ötlet, hogy kiszintezed az ajtó formájához üvegszálas gyantával. Talán a legjobb megoldás.
Az ajtó beépítéséhez, nem fogsz megfelelő butil szalagot kapni a kereskedelemben. Azokat csak jól ellátott kempingboltokba lehet beszerezni.2017.03.22.-01:42 #51820Egész jól haladtam az utóbbi napokban, kész a tető burkolás, megcsináltam az alsó ágy lécezését, működik a fűtés és a hűtő, van víz és világítás is.
Ma viszont egy kellemetlen meglepetés ért, amikor lebontottam belül az ajtó takaróprofiljait, mögötte teljesen el volt rohadva a fa váz. Szerencsére csak az ajtónál van lécezés a falban, de ott annyira el volt már rohadva, hogy a csavarok semmit sem tartottak. Ami furcsa, hogy a kocsiban soha nem éreztünk dohos szagot.
A mi bódénk oldalai ívesek, ezért alul és felül kb. ujjnyi vastag rések vannak az ajtó keret alatt, és van 3 hosszirányú merevítő borda is, amik kb. 2 cm mélyek. Az előző tulaj pur habbal kifújta a réseket, és bekente valami sziloplaszt szerű anyaggal. A szilikonon több helyen is repedések voltak, azon szivárgott be a víz.
Ha több időm lett volna, alumínium zártszelvényből íveltettem volna bordákat az ajtóhoz, de most rétegelt lemezből csináltam új bordákat. Azt tervezem, hogy az ajtó keretnek kialakítok egy sík felületet üvegszálas kittből, akkor csak néhány mm hézag lesz, amit tömíteni kell. Esetleg van jobb ötletetek?
Az ajtó keret tömítéséhez mit érdemes használni? Nálunk az autófesték boltban a butil szalagot nem ismerik. 🙂
Attachments:2017.03.18.-13:53 #51789A kaucsuk hablemez ragasztásához egy aeroszolos ipari ragasztót használtam, most néztem meg utólag az adatlapját, azt írják a hőállósága 95 fok felett van. Remélem ennyi azért elég lesz, nem létezik, hogy jobban felmelegedjen az üvegszálas műanyag tető.
A habosított pvc lemezt tartó H profilokat kétoldalas díszléc ragasztóval rögzítettem az alu tetőbordákra, az 120 fokig hőálló. Ha az autókon kívül bírja a napsütést, akkor gondolom beül a bódéban is bőven jó lesz.
A plafon lassan teljesen kész, de még csúnya kórházi zöld a színe a védőfólia miatt. Következő feladat a falak kárpitozása. Lézerrel steppel textilbőr lesz az ágyaknál a falon, de valami puha anyagra akarom kasírozni, hogy kellemesebb legyen a tapintása.
Jól látom, hogy a Heki tetőablakokon ki lehet látni? A gyerekek panaszkodtak, hogy nincs ablak a felső ágyon, a tetőszellőzőnek meg nem átlátszó a teteje. Ha a tetőablakon kilátnak, vagy esetleg ki tudnák dugni a fejüket, az biztosan tetszene nekik. Ha a Hekin ki lehet látni, akkor a régi tetőszellőzőt átteszem a konyha fölé, az új Hekit meg az ágy fölé építeném be.
Attachments:2017.03.17.-09:23 #51785[quote=”woodoopilot” post=49702]Úgy látszik csak én építgetek jelenleg, vagy mások inkább dolgoznak. 🙂 [/quote]
Én is építgetek, de sajnos kevés az időm rá a munka mellett.
A tervezéssel kész vagyok, ami tudjuk nem kevés idő…
A beépítendő alkatrészek, bútorok stb már megvan. Elkészültek az ülések.
Kirámoltam a kocsiból a régi kárpitot.
Most az alapmelók mennek… Az autó műszaki rendbetétele…
Fékek, motor átnézése, klíma megjavítása…
Azután jön a fűtés beszerelés, szigetelés, alap padló, az oldalfalak, kárpitozás padló burkolás.
Bútorok beépítése. Kábelezés, víz, fűtés… Utána a készülékek beépítése, majd a beüzemelés…
Na ez lesz még sokára… Az előzővel elszöszmötöltem 3-400 órát… kíváncsi vagyok ezzel mikorra végzek.
🙂2017.03.17.-02:33 #51784[quote=”woodoopilot” post=49702]Úgy látszik csak én építgetek jelenleg, vagy mások inkább dolgoznak. 🙂
Tegnap befejeztem a hűtő beépítését, egy napot elpepecseltem vele, mert igyekeztem a lehető legjobban lezárni a hűtő mögötti teret. Az előző tulaj nem foglalkozott a rések lezárásával, mivel nem volt fűtés a bódéban, gondolom csak nyáron használták, és akkor annyira nem volt zavaró, hogy szeles időben besüvített a szél a bútorok résein. Mi elektromos fűtéssel használtuk hidegben is a Transitot, és kellemetlen volt a huzat, ha fújt a szél. Most ha nem is hermetikusan, de azért elég jól sikerült lezárni a hűtő mögötti teret, a csatlakozásoknál mindenhol szilikongumi tömítéseket építettem be.
[/quote]A hűtő hátsó terét, nem csak a huzat miatt érdemes hermetikusan lezárni. Én inkább a gáz üzem égéstermékei miatt tartom lényegesnek a tökéleteshez közeli lezárást.
2017.03.16.-14:11 #51777Úgy látszik csak én építgetek jelenleg, vagy mások inkább dolgoznak. 🙂
Tegnap befejeztem a hűtő beépítését, egy napot elpepecseltem vele, mert igyekeztem a lehető legjobban lezárni a hűtő mögötti teret. Az előző tulaj nem foglalkozott a rések lezárásával, mivel nem volt fűtés a bódéban, gondolom csak nyáron használták, és akkor annyira nem volt zavaró, hogy szeles időben besüvített a szél a bútorok résein. Mi elektromos fűtéssel használtuk hidegben is a Transitot, és kellemetlen volt a huzat, ha fújt a szél. Most ha nem is hermetikusan, de azért elég jól sikerült lezárni a hűtő mögötti teret, a csatlakozásoknál mindenhol szilikongumi tömítéseket építettem be.
Elkezdtem a 3 mm vastag habosított pvc lemezt is felrakni a plafonra. Ez egy nagyon könnyű lemez, nem érzékeny a nedvességre, mint a meghullámosodott rétegelt lemez, amit lebontottam. Viszont tartása se nagyon van a 3 mm-es lemeznek, hozzá kellett ragasztanom a kaucsuk lemezhez is, hogy ne legyen hasa. Az alumínium tetőbordákhoz szekrény hátfal toldó profilokat ragasztottam díszléc ragasztóval, abba csúszik bele a műanyag lemez. Nagy méretű lemezeket nem lehet használni, mert a pvc-nek viszonylag nagy a hőtágulása, és a felfogatásnál is gondolni kell a mozgási lehetőségekre. Ha túl merev a rögzítés, akár a lemez is elrepedhet, ezért nem praktikus csavarozni, vagy szegecselni. A kemény pvc „H” profilban tud mozogni a lemez, és egészen kulturáltan néznek ki így a toldások.
Attachments:2017.03.13.-02:20 #51766Tegnap befejeztem a tető hőszigetelését. Felraktam még egy réteg K-Flex kaucsuk lemezt, így most az alu bordákkal egy síkban van a szigetelés alja. Sajnos csak natúr lemezt tudtam venni, nem tudom érdemes lenne-e még egy alu fóliát is felrakni hőtükörnek.
A kaucsuk lemezt nem a saját ecsetelős ragasztójával ragasztottam, hanem egy spray ragasztóval. Sokkal könnyebb volt ezzel dolgozni, csak leszabtam a lemezt, befújtam mindkét felületet, és pár perc múlva már tehettem is fel. 1 flakonnal bőven elég volt az egész tetőre.
Attachments:2017.03.08.-01:09 #51740Ma végre leraktam az Aquastep padlót, fél nap alatt végeztem is vele. Nagyon jó ez a műanyag padló, nagy kár hogy 20e Ft egy dobozzal.
A gyártó azt javasolta, hogy úsztatva rakjam le, mert így vállalják rá a 20 év garanciát. Ha átfurkálom, akkor ugrik a gari. De így legalább sokkal kevesebbre is volt szükség, mert a szekrények és az ülések alá nem raktam.
A bútorokat a műgyantával bevont rétegelt lemez padlóhoz fogattam, az üléseket meg átmenő csavarokkal rögzítettem a rétegelt lemez alatt lévő bordás acél padlólemezhez. A rétegelt lemezre raktam 2 cm vastag keményhabot, és arra került közvetlenül a műanyag padló. A gyártó szerint felesleges lett volna még egy rétegelt lemezt pluszban beépíteni, ez a padló olyan erős, hogy autóval is lehet rajta közlekedni, bármilyen aljzatra le lehet rakni. Így legalább spóroltam egy kicsit a súlyon is, és szükség esetén akár fel is lehet szedni, és vissza is lehet rakni. Az Aquastep padló üreges szerkezetű, sokkal könnyebb, mint egy hagyományos, fából készült laminált padló. A vizet 100%-ban bírja, és a kopásállósága is rendkívül magas.
Nekem nagyon tetszik ez a műanyag padló, dolgozni is nagyon könnyű vele, csak az szokatlan, hogy a fűrészpor fekete színű. A zuhany kabin alját szerettem volna még ezzel burkolni, de sajnos nem maradt ki csak 3 szál, az meg kell a fellépőhöz, meg a lábazathoz.
Attachments:2017.03.06.-13:20 #51721Le akarom cserélni a hátsó rolóajtót felnyílósra. A rolóajtó nagyon nehéz, gondolom azért, mert úgy tervezték, hogy ne törje ki a feldőlő rakomány. A kezelése is nehézkes, és nem tömít jól, szeles időben bejön a hideg rajta.
A jó tömítés érdekében gumis zsanért akartam venni, de azt írják, hogy 5 kg métere. Szeretnék spórolni minden grammon, sokallok 8 kg-ot a zsanérra. Valami jobb ötlet esetleg?2017.03.02.-01:42 #51691[quote=”woodoopilot” post=49610]Ha az észter gyanta nem oldja a tálcát, akkor egyszerűen ecsettel vagy teddy hengerrel fel kell hordani az első réteget, arra megy egy réteg üvegszövet, azt bele kell „töcskölni” a gyantába. Utána mehet a Coremat, aztán megint gyanta, és még egy réteg üvegszövet.
A poliurea bevonat készítése sokkal egyszerűbb, a műanyag kenuinkat 20-30e Ft körüli összegért fújták volna le, csak apámnak nem tetszett a rücskös felület. De a zuhany tálca hátulján mindegy hogy néz ki.
Vagy még egy lehetőség lehetne, láttam egy olyan megoldást is a műanyagos cégnél, hogy pur habból öntenek védő burkolatot a pvc szennyvíz idomok köré. Így nem törnek el, amikor tömörítik a talajt fölöttük. Ez a 2K-s purhab betonkeményre szilárdul, még szabadon habosítva is, így szerszámot se kellene hozzá csinálni. A pur hab szinte mindenhez hozzáragad, néhány cm vastagság elég lenne belőle.[/quote]
A poliurea, valóban jó megoldás lehet. Még egy papírdobozt is rugalmasan acélossá lehet vele tenni.
2017.03.01.-03:42 #51683Ha az észter gyanta nem oldja a tálcát, akkor egyszerűen ecsettel vagy teddy hengerrel fel kell hordani az első réteget, arra megy egy réteg üvegszövet, azt bele kell „töcskölni” a gyantába. Utána mehet a Coremat, aztán megint gyanta, és még egy réteg üvegszövet.
A poliurea bevonat készítése sokkal egyszerűbb, a műanyag kenuinkat 20-30e Ft körüli összegért fújták volna le, csak apámnak nem tetszett a rücskös felület. De a zuhany tálca hátulján mindegy hogy néz ki.
Vagy még egy lehetőség lehetne, láttam egy olyan megoldást is a műanyagos cégnél, hogy pur habból öntenek védő burkolatot a pvc szennyvíz idomok köré. Így nem törnek el, amikor tömörítik a talajt fölöttük. Ez a 2K-s purhab betonkeményre szilárdul, még szabadon habosítva is, így szerszámot se kellene hozzá csinálni. A pur hab szinte mindenhez hozzáragad, néhány cm vastagság elég lenne belőle.
2017.03.01.-01:36 #51682Nem üvegszálas, valami barna vákuum-szívott vékony lemez. 70×110 az alja.
2017.03.01.-01:34 #51681Ki tudja azt megmondani? Mindenesetre jó öreg és vékony 🙂 Mindenképpen tennék alá valami kiegyenlítőt, de nem túl puhát, nehogy beroppanjon. A laminálás hogy működik?
2017.03.01.-00:33 #51679A fagyiskocsik műanyag tetejébe szoktam Coremat erősítést kérni, sokkal merevebb lesz tőle, mintha csak üvegszálból készülne, de a súlyt alig növeli. Gondolom házilagosan is rá lehetne laminálni egy zuhanytálca hátuljára, ha szeretnéd megerősíteni, de szerintem jobb az ilyesmit szakemberekre bízni. Mondjuk én az üvegszál gondolatától is viszketek, de rákérdezhetek a műanyagosnál, hogy tudnak-e adni egy kis darab Corematot.
De mielőtt beleugranál, mindenképpen tisztázni kell, hogy miből van a zuhanytálca.Vagy még egy ötlet, le kellene fújni a zuhanytálca hátulját poliureával, abból egy néhány mm vastag réteg még a betonkefnit is úgy megmerevíti, hogy kalapáccsal se lehet eltörni.
2017.02.28.-21:15 #51677„Ha a tálca hátoldalára rálaminálnak 1 réteg Corematot, soha nem törik el még egyszer”
Ezt hogy kell csinálni? Pont kád beépítés előtt vagyok…
[quote=”woodoopilot” post=49599]Az észter gyanta szokott szétmarni egyes műanyagokat, az epoxi még a sztirolt sem oldja. Tapadóhidat is lehet kapni, ha nem tapad rendesen a gyanta a műanyaghoz. Az lenne a legjobb, ha ki lehetne venni a tálcát, akkor a hátoldalon tudnák megerősíteni. Ha a tálca hátoldalára rálaminálnak 1 réteg Corematot, soha nem törik el még egyszer.[/quote]
-
SzerzőVálasz
You must be logged in to reply to this topic.