Főoldal Fórumok Lakóautós Találkozóink Találkozó, 2009 Február 20-22 Miskolc, Kocsonyafesztivál.

Legutóbb frissítette FLaci 16 years, 3 months telt el
32angok
162 hozzászólás
  • Indította
    Témakör
  • #11324
    Kerti
    Adminisztrátor

      Tavaly úgy volt, hogy kevesen jönnek el a Kocsonyafesztiválra, ezért nem szerveztük túl a parkolóhelyet Ficsorékkal de, láttuk, hogy egyre nőttek az igények és egyre többen jelentkeztek. Így elég későn sikerült jó helyet találni. A parkoló nagyon jó helyen volt, mert a belvárosban kaptunk helyet a fesztiváltól kb 100m-re, csak sajnos áramot már nem tudtak intézni. Tavaly a szervezők megígérték, hogy az ideire már jobban felkészülnek és áramot is intéznek. Ha minden jól megy, akkor megint ide tudják adni nekünk azt a parkolóhelyet, amit tavaly. Nos a lényeg, hogy már meg van az időpont, és akit érdekel, az vésse bele a naptárjába ezt a dátumot. Egyenlőre csak a dátum van meg és valószínűleg januárban fognak konkretizálódni a dolgok. Minden fontos és új információt ide az első hozzászólásba fogunk beírni.

      Mindenkit várunk szeretettel!

      Információk a találkozóról
      —————————————
      Dátum: 2009. Február 20-22
      Hely: Miskolc
      A kocsonyafesztivál weboldala
      Jelentkezési lap
      A lakóautós parkoló térképe
      Kocsonyafesztivál programjai
      Telefonos segítség kérés: Kerti 20/529-56-18

    • Szerző
      Válasz
    • #12962
      Gpslaszlo
      Felhasználó

        be van mán készitve 🙂

        #12960
        rlacika
        Felhasználó

          [quote=”Gpslaszlo”:30bs6up1]jah jó buli volt tavaly is 🙂 mi is megyünk ide mikor lesz jelentkezési lap?[/quote]
          Laci, ha jössz hozzál frisitést a GPS-hez mert már mindjárt 1 éves #-o .
          Bocs az offtopikért 😳

          #12959
          Gpslaszlo
          Felhasználó

            jah jó buli volt tavaly is 🙂 mi is megyünk ide mikor lesz jelentkezési lap?

            #12955
            fischer
            Felhasználó

              kb. 200 méterre lesztek a dísztértől…

              az udvar 6 – 800 diáknak volt alakulótér, 14 lakóautót szerintem be lehet „préselni”!… 😉

              #12954
              Tomy
              Felhasználó

                És hol lehet jelentkezni?
                Van már valami hír a ” Bejárásról”? Mehetünk?
                Vajon mennyi lakóautó fér el az udvarban? Bár,”Sok jó ember….
                Tavaly nagyon szuper volt. 😆

                #12951
                rlacika
                Felhasználó

                  [quote=”Kerti”:ksz7ato6]Térkép
                  A régi vendéglátói középiskola udvara.[/quote]
                  A szervezők ma terepszemléznek! [-o< Reméljük meglessz a hely és elég tágas is lesz mert öszeszámoltam és már 14 család jelentekezett! =D> =D> =D>
                  Csak ne havazzon…mert akkor :smt211

                  #12802
                  Kerti
                  Adminisztrátor

                    [quote=”Fules”:31dmec32]Sziasztok!

                    Egész pontosan hol szokott lenni a találka a Kocsonyafesztiválon?
                    Ha már itt van helyben mi is elnéznénk.

                    Üdv : Füles[/quote]
                    Térkép
                    A régi vendéglátói középiskola udvara.
                    Tavaly itt voltunk, idén is ezt kértük meg de még nem kaptam választ. Amint lesz pontos infó, megírom ide.

                    #12798
                    Fules
                    Felhasználó

                      Sziasztok!

                      Egész pontosan hol szokott lenni a találka a Kocsonyafesztiválon?
                      Ha már itt van helyben mi is elnéznénk.

                      Üdv : Füles

                      #12681
                      jozsef
                      Felhasználó

                        [quote=”istozi”:3kltmtun]Kedves Klubtársak
                        Felajánlok egy szolgáltatást azoknak, akik eljönnek a Miskolci Kocsonyafesztiválra. HŐKAMERÁval fotókat tudunk készíteni a lakókról, és ezekből a képekből majd látszik, hogy a lakóautónak mennyire jó a hőszigetelése, hol vannak hőhidak, stb. A dolog apropóját az adta nekem, hogy korábban valamelyik fórumban elhangzott pár mondat arról, hogy meddig elég egy palack PB gáz. Nos ez a fűtőkészülék hatásfokától és a lakóautó hőszigetelésétől függ (a vitában minden másról szó volt). Amit most meg tudunk mutatni a lakóautó tulajdonosoknak, hogy hol szökik a hő (meg pár egyéb dolgot is, de ez a lényeg).
                        Tehát: aki kéri, vagy megengedi, annak az autójáról készül 4 oldalról és esetleg a teteje felől infrakép. Ezeket a képeket ott helyben kiértékeljük, illetve megkapjátok (majd szépen látszik, hol érdemes javítani a hőszigetelésen).
                        Erre a szolgáltatásra nemm kell előre jelentkezni, aki itt lesz, annak rendelkezésre fog állni. Fizetni nem kell érte, a költségeket én állom (műszaki kisérleti keretből).
                        Várok mindenkit a Miskolci Kocsonyafesztiválon.

                        Aki esetleg nem tud ezen az eseményen megjelenni, annak máskor is rendelkezésre állunk.
                        Üdvözlettel: istozi[/quote]

                        Szép jónapot mindenkinek!
                        Szuper jó az ötlet.
                        Kíváncsian várjuk az eredményt. 🙂 =D> =D>
                        Ezzel a mondattal azt hiszem jelentkeztem is Miskolcra.

                        #12680
                        LMC
                        Felhasználó

                          [quote=”istozi”:2ol1dv45]Kedves Klubtársak
                          Felajánlok egy szolgáltatást azoknak, akik eljönnek a Miskolci Kocsonyafesztiválra. HŐKAMERÁval fotókat tudunk készíteni a lakókról, és ezekből a képekből majd látszik, hogy a lakóautónak mennyire jó a hőszigetelése, hol vannak hőhidak, stb. A dolog apropóját az adta nekem, hogy korábban valamelyik fórumban elhangzott pár mondat arról, hogy meddig elég egy palack PB gáz. Nos ez a fűtőkészülék hatásfokától és a lakóautó hőszigetelésétől függ (a vitában minden másról szó volt). Amit most meg tudunk mutatni a lakóautó tulajdonosoknak, hogy hol szökik a hő (meg pár egyéb dolgot is, de ez a lényeg).
                          Tehát: aki kéri, vagy megengedi, annak az autójáról készül 4 oldalról és esetleg a teteje felől infrakép. Ezeket a képeket ott helyben kiértékeljük, illetve megkapjátok (majd szépen látszik, hol érdemes javítani a hőszigetelésen).
                          Erre a szolgáltatásra nemm kell előre jelentkezni, aki itt lesz, annak rendelkezésre fog állni. Fizetni nem kell érte, a költségeket én állom (műszaki kisérleti keretből).
                          Várok mindenkit a Miskolci Kocsonyafesztiválon.

                          Aki esetleg nem tud ezen az eseményen megjelenni, annak máskor is rendelkezésre állunk.
                          Üdvözlettel: istozi[/quote]

                          Köszönjük az extra szolgáltatást =D> =D> =D>

                          András

                          #12679
                          istozi
                          Felhasználó

                            Kedves Klubtársak
                            Felajánlok egy szolgáltatást azoknak, akik eljönnek a Miskolci Kocsonyafesztiválra. HŐKAMERÁval fotókat tudunk készíteni a lakókról, és ezekből a képekből majd látszik, hogy a lakóautónak mennyire jó a hőszigetelése, hol vannak hőhidak, stb. A dolog apropóját az adta nekem, hogy korábban valamelyik fórumban elhangzott pár mondat arról, hogy meddig elég egy palack PB gáz. Nos ez a fűtőkészülék hatásfokától és a lakóautó hőszigetelésétől függ (a vitában minden másról szó volt). Amit most meg tudunk mutatni a lakóautó tulajdonosoknak, hogy hol szökik a hő (meg pár egyéb dolgot is, de ez a lényeg).
                            Tehát: aki kéri, vagy megengedi, annak az autójáról készül 4 oldalról és esetleg a teteje felől infrakép. Ezeket a képeket ott helyben kiértékeljük, illetve megkapjátok (majd szépen látszik, hol érdemes javítani a hőszigetelésen).
                            Erre a szolgáltatásra nemm kell előre jelentkezni, aki itt lesz, annak rendelkezésre fog állni. Fizetni nem kell érte, a költségeket én állom (műszaki kisérleti keretből).
                            Várok mindenkit a Miskolci Kocsonyafesztiválon.

                            Aki esetleg nem tud ezen az eseményen megjelenni, annak máskor is rendelkezésre állunk.
                            Üdvözlettel: istozi

                            #12654
                            rlacika
                            Felhasználó

                              Ha közben nem havazik (mert téligumi nix) és az ördög othon tartja a farkát akkor mi is megyünk!

                              #12653
                              LMC
                              Felhasználó

                                [quote=”challenger”:gvlq3zmk]Andras Sopronba lehet ejszakazni mondjuk 20-an ejjel???[/quote]

                                =D> =D> lehet lehet lehet =D> =D>

                                Küldök kordinátát [-o< 😆 András

                                #12652
                                challenger
                                Felhasználó

                                  [quote=”3hinfo”:3mn72smj]Csak azzal jó, no meg hüvelykujjnyi nokedlivel, hmmm… 8) 8) 8) 8) [/quote]
                                  Andras Sopronba lehet ejszakazni mondjuk 20-an ejjel???

                                  #12650
                                  3hinfo
                                  Felhasználó

                                    [quote=”riviera”:377z8jsv]Miért a paprikás krumpli sok kolbásszal nem jó?? [-X [/quote]
                                    Csak azzal jó, no meg hüvelykujjnyi nokedlivel, hmmm… 8) 8) 8) 8)

                                    #12648
                                    riviera
                                    Felhasználó

                                      [quote=”3hinfo”:rozb4sw1]Csak nem a peprikás krumplira gondolsz? 8) 8) 8) 8) [/quote]

                                      Miért a paprikás krumpli sok kolbásszal nem jó?? [-X

                                      #12642
                                      3hinfo
                                      Felhasználó

                                        [quote=”GaborApa”:2eml8wtx]Semmi bajom, ott biztosan kapnak. 8)

                                        Ne töltsék az időt keresgéléssel, mert mi annyival később kezdhetünk neki az evésnek.

                                        😆 [/quote]
                                        Csak nem a peprikás krumplira gondolsz? 8) 8) 8) 8)

                                        #12640
                                        GaborApa
                                        Felhasználó

                                          [quote=”3hinfo”:2no2qcbl]Mi bajod a ferecvárosi Metro-val. Van több helyen is, szabadon választható?!? 8) 8) 8) 8) [/quote]
                                          Semmi bajom, ott biztosan kapnak. 8)

                                          Ne töltsék az időt keresgéléssel, mert mi annyival később kezdhetünk neki az evésnek.

                                          😆

                                          #12636
                                          3hinfo
                                          Felhasználó

                                            [quote=”GaborApa”:28x8dcla]De, persze útbaejtik a ferencvárosi Metrót is 😆 [/quote]
                                            Mi bajod a ferecvárosi Metro-val. Van több helyen is, szabadon választható?!? 8) 8) 8) 8)

                                            #12634
                                            LMC
                                            Felhasználó

                                              [quote=”ficsor”:3g3lueqk]Rendben, akkor minden le van szervezve.

                                              Challanger-ék egy kis kerülővel útban Svájcból felveszik LMC-éket.
                                              Sopron és Miskolc között útközben András nem ücsörög a lakóban, hanem áll az asztal mellett, és meggyúrja és kinyújtja a slambuchoz szükséges tésztát. Kiteríti száradni a franciaágyra, és Miskolcon majd összetépkedjük.[/quote]

                                              Hogy ez miért nem jutott eszembe? 🙄 😆 😆 😆

                                              András

                                              #12633
                                              GaborApa
                                              Felhasználó

                                                [quote=”ficsor”:1m61qer1]Challanger-ék egy kis kerülővel útban Svájcból felveszik LMC-éket.
                                                Sopron és Miskolc között útközben András nem ücsörög a lakóban, hanem áll az asztal mellett, és meggyúrja és kinyújtja a slambuchoz szükséges tésztát. Kiteríti száradni a franciaágyra, és Miskolcon majd összetépkedjük.[/quote]
                                                De, persze útbaejtik a ferencvárosi Metrót is 😆

                                                #12626
                                                ficsor
                                                Felhasználó

                                                  [quote=”Oldi”:3d9mhp2h]Ez igen!!! Gratula, és már előre örülök, hogy egy ilyen igazi lakóautós párt megismerhetek !!!!
                                                  🙂

                                                  (Az Andrásékat is hozzátok magatokkal, útbaesik!) 😆 😆 😆 😆 😆 [/quote]

                                                  Rendben, akkor minden le van szervezve.

                                                  Challanger-ék egy kis kerülővel útban Svájcból felveszik LMC-éket.
                                                  Sopron és Miskolc között útközben András nem ücsörög a lakóban, hanem áll az asztal mellett, és meggyúrja és kinyújtja a slambuchoz szükséges tésztát. Kiteríti száradni a franciaágyra, és Miskolcon majd összetépkedjük.

                                                  #12622
                                                  zsuzsa
                                                  Felhasználó

                                                    [quote=”challenger”:6m2bwk4y]Azt hiszem mind a ketto…sajnos a ferjem nem szereti a kocsonyat nem tud magyarul, egy szoval nem egy nyelv muvesz de azert mindig jol erezi magat a klubban, gondolom lehet mast is enni mint kocsonyat…a szilveszteri utunkon lattuk hogy a teli gumink eleg jol megfelelt mert volt jeg es ho es siman ment, mar kihuztam 6 napot a garazsi naptarjaba nehogy valamit kitalaljon. Remelem jo nehanyan osszejovunk…[/quote]
                                                    Végül is Bernard beszél egy világnyelvet, úgy, lehet, hogy én se strapállnám magam… 😉

                                                    Azért, ha én a citrom-fesztivál és a kocsonya közt választhatnék.. 😳 😳 😳
                                                    Légy szives készítsd fel szegényt, hogy ennyi vezetés után ez itten nem egészen az általatok megszokott kivitelű fesztivál 😳 😳 😳

                                                    Nagyon örülnénk, ha jönnétek
                                                    😀 😀 😀

                                                    #12620
                                                    Kerti
                                                    Adminisztrátor

                                                      Nos a szervezés ott tart, hogy a szervezők már tudnak rólunk és szeretettel várnak. Az első terepszemle bejárásuk február 7-én lesz és akkor fogják kijelölni a területeket. Természetesen ránk is gondolnak. Az áramszolgáltatóval is beszéltek már. A terepbejáráson fogják az áramot is megnézni, hogy hogyan tudják megoldani. Szóval a lényeg, hogy intézik nekünk a helyet. Remélhetőleg minden sikerül majd. Amint minden lefixálódik és rábólintanak, felteszem a koordinátákat is.

                                                      [quote=”challenger”:96x8mz45]Nagy hallgatas van a kocsonya fesztivalrol…lehet hogy eljutunk mi is…[/quote]

                                                      Folyik a szervezés. Ezért van nagy csend. No de most megtört. 😆
                                                      Nagyon örülünk, hogy ilyen messziről eljöttök. =D> =D> =D>

                                                      [quote=”LMC”:96x8mz45]Ez az igazi hazaszeretet, vagy klubszeretet =D> =D> =D>

                                                      András[/quote]

                                                      Ami nálad nem mondható el! 😆 😆 😆

                                                      [quote=”challenger”:96x8mz45]…sajnos a ferjem nem szereti a kocsonyat nem tud magyarul, egy szoval nem egy nyelv muvesz de azert mindig jol erezi magat a klubban, gondolom lehet mast is enni mint kocsonyat…[/quote]

                                                      Nem baj, ha nem szereti. Van ott sok más amit biztosan szeret. A nyelvi problémák szerintem pár sör után már nem okoznak gondot. Ha más nem akkor ott van a jól bevált ungarisepantomim 😆

                                                      [quote=”riviera”:96x8mz45]
                                                      Nekünk sem a Mikulás,sem a Jézuska nem hozott téli gumit,igy nem tudom,hogy mi merjünk-e menni? #-o [/quote]

                                                      Szerintem jó idő lesz. Tavaly vasárnap pólóban süttettük magunkat a parkolóban olyan jó idő volt. Reméljük idén sem lesz másként.

                                                      [quote=”GaborApa”:96x8mz45]LMC nem jön, Neki túl messze van
                                                      😆 [/quote]

                                                      Pont olyan messze van neki, mint nekünk Sárvár. 😆 😆 😆

                                                      [quote=”LMC”:96x8mz45]Nem a távolság, két nap kevés az oda vissza úthoz, több pedig nincs #-o 🙂

                                                      András[/quote]

                                                      Akkor mi se menjünk Sárvárra?
                                                      😆 😆 😆

                                                      #12613
                                                      rudi-radio
                                                      Felhasználó

                                                        [quote=”LMC”:3656krze]Nem a távolság, két nap kevés az oda vissza úthoz, több pedig nincs #-o 🙂

                                                        András[/quote]
                                                        😆 😆 😆
                                                        Az a két nap meg kell Neki a lebbencs tészta gyúráshoz!
                                                        #-o
                                                        Rudi

                                                      25 hozzászólás megtekintése - 101-125 / 162

                                                      You must be logged in to reply to this topic.