Főoldal Fórumok Lakóautós Találkozóink Találkozó, 2009 Február 20-22 Miskolc, Kocsonyafesztivál.

Legutóbb frissítette FLaci 16 years, 3 months telt el
32angok
162 hozzászólás
  • Indította
    Témakör
  • #11324
    Kerti
    Adminisztrátor

      Tavaly úgy volt, hogy kevesen jönnek el a Kocsonyafesztiválra, ezért nem szerveztük túl a parkolóhelyet Ficsorékkal de, láttuk, hogy egyre nőttek az igények és egyre többen jelentkeztek. Így elég későn sikerült jó helyet találni. A parkoló nagyon jó helyen volt, mert a belvárosban kaptunk helyet a fesztiváltól kb 100m-re, csak sajnos áramot már nem tudtak intézni. Tavaly a szervezők megígérték, hogy az ideire már jobban felkészülnek és áramot is intéznek. Ha minden jól megy, akkor megint ide tudják adni nekünk azt a parkolóhelyet, amit tavaly. Nos a lényeg, hogy már meg van az időpont, és akit érdekel, az vésse bele a naptárjába ezt a dátumot. Egyenlőre csak a dátum van meg és valószínűleg januárban fognak konkretizálódni a dolgok. Minden fontos és új információt ide az első hozzászólásba fogunk beírni.

      Mindenkit várunk szeretettel!

      Információk a találkozóról
      —————————————
      Dátum: 2009. Február 20-22
      Hely: Miskolc
      A kocsonyafesztivál weboldala
      Jelentkezési lap
      A lakóautós parkoló térképe
      Kocsonyafesztivál programjai
      Telefonos segítség kérés: Kerti 20/529-56-18

    • Szerző
      Válasz
    • #13176
      Brigi
      Felhasználó

        [quote=”LMC”:2yjrsfid]Szivesen olvasnám [-o< =D> =D> =D>

        András[/quote]

        Én is [-o< 😆 😆 😆

        #13175
        LMC
        Felhasználó

          [quote=”rudi-radio”:2rknnaka]Nagyon szépen köszönjük a SZERVEZŐKNEK a remek szervezést!!
          A hótol félő lakóstársaknak Blue majd tart egy kis beszámolót.

          üdv.Jutka és Rudi[/quote]

          Szivesen olvasnám [-o< =D> =D> =D>

          András

          #13174
          FLaci
          Felhasználó

            [quote=”rudi-radio”:rzwig2ql]Nagyon szépen köszönjük ………..
            A hótol félő lakóstársaknak Blue majd tart egy kis beszámolót.
            A képeket (nagyobbik része a koleszterin utcában készült)
            feltettem az albumomba.

            üdv.Jutka és Rudi[/quote]
            Azt hiszem egy picit félre olvastad az írásomat
            A hótól sosem féltem de attól hogy a lakóm darabokra törik attól igen.
            A mi utcánkból jelenleg még csak ZOZO Uraljával lehetne biztonságosan kimenni.
            (egyszer látogass meg 😉 )
            Amúgy a képek jók .Reméljük egyszer mi is lemegyünk :smt039

            #13171
            Brigi
            Felhasználó

              [quote=”LMC”:ei4cwoq3]Köszönjük Rudi, nagyon joóóók a képek [-o< =D>

              András[/quote]
              Bizony jók a képek és látom, hogy senki nem maradhatott éhesen és békából is elég jó volt a felhozatal 😆

              #13169
              3hinfo
              Felhasználó

                Mi is szerencsésen hazaérkeztünk. Bár nem lakóval voltunk, de azért, egy kicsit VELETEK voltunk!
                Először is akire a 3-ason egy szürke Suzuki WagonR rádudált, Miskolc előtt néhány kilométerrel, hát azok mi voltunk. Köszönettel tartozunk Lajosnak a mesés magozott ringlópálinkáért =D> , Józsefnek az isteni forralt borért, =D> nem utolsósorban Zsuzsának a fantasztikus korhelylevesért és a süteményekért, =D> =D> GPS Lacinak külön, Katám részéről az életmentő, csodálatos capuccinóért. =D> és hát a szervezőknek, hogy ott lehettünk! =D>
                Sárváron már teljes mellbedobással, lakóval jelentkezünk! Addig is mindenkinek, minden jót! 8) 8) 8) 8)

                #13168
                Blue
                Felhasználó

                  [quote=”Kerti”:1gl46rqr]Hazaérkeztünk szerencsésen a fesztiválról. 😆 [/quote]

                  Hogy csináltad pedig utánam indultál. 😆

                  #13167
                  Kerti
                  Adminisztrátor

                    Hazaérkeztünk szerencsésen a fesztiválról. 😆
                    Nagyon jó kis hétvge volt megint. Köszönet mindenkinek aki itt volt és jelenlétével emelte a fesztivál színvonalát.

                    #13166
                    LMC
                    Felhasználó

                      [quote=”rudi-radio”:3cogtp1h]A képeket (nagyobbik része a koleszterin utcában készült)
                      feltettem az albumomba.

                      üdv.Jutka és Rudi[/quote]

                      Köszönjük Rudi, nagyon joóóók a képek [-o< =D>

                      András

                      #13162
                      rudi-radio
                      Felhasználó

                        Nagyon szépen köszönjük a SZERVEZŐKNEK a remek szervezést!!
                        Külön Köszönet Zsuzsáéknak a „büfékocsiért”,és természetesen
                        Józsefnek a forralt borért! Mindkettő nagyon finom és kifogyhatatlan volt.A korhelyleves a nem másnaposaknak is ízlett. =D>
                        Reméljük az otthon maradt betegek no és autóik is mihamarabb meggyógyulnak és lassan végre indulhat a SZEZON.
                        A hótol félő lakóstársaknak Blue majd tart egy kis beszámolót.
                        A képeket (nagyobbik része a koleszterin utcában készült)
                        feltettem az albumomba.

                        üdv.Jutka és Rudi

                        #13161
                        Brigi
                        Felhasználó

                          Sziasztok kocsonya-találkozósok! Na meg az otthon maradtak, visszafordulni kényszerültek #-o Megérkeztünk a síelésből és érdeklődve olvastam a híreket. Azt látom, hogy megint nagyon jól sikerült a buli =D> =D> Remek volt a szervezés, jó a társaság.
                          Havas élményből nekünk is kijutott, hamarosan a beszámolóban is olvasható.

                          #13160
                          LMC
                          Felhasználó

                            [quote=”zsuzsa”:2ywa7g77]Kedves otthon maradottak !
                            Nagyon hiányoztok nekünk, sokat gondolunk rátok!
                            🙂 🙁
                            :[/quote]

                            Jó reggelt a most ébredő miskolciaknak, gondolom Ők később ébrednek mint mi, akik az internet jóvoltából csak figyelni tudjuk az eseményeket 🙄 😆

                            Köszönjük hogy gondoltok ránk, de mi is, és nagyon sokszor [-o< 😆 Oldi, én átélem azt a borzasztó érzést, amikor csörög csattog a motor,(és még úton vagy ) ugyanis az elöző kocsimnál hasonlóakban volt részem. 😥 Senki nem tudott rájönni hogy mitől volt, hiszen olaj -víz - minden rendben volt, sőt olajcsere szűrővel is friss volt. Viszont a felújítás nagyon jól sikerült. Reménykedem hogy Sárvárra szintén új motorral érkeztek [-o< 😆 András

                            #13159
                            zsuzsa
                            Felhasználó

                              Kedves otthon maradottak !
                              Nagyon hiányoztok nekünk, sokat gondolunk rátok!
                              🙂 🙁
                              A betegeknek gyors gyógyulást kívánunk.

                              Oldi, rettenetesen sajnáljuk, hogy ez történt veletek 😡 #-o

                              És a fene egye meg a havat, ami miatt szintén sokan nem tudtak jönni. 😡 😡 😡

                              Aki itt van, remélem jól érzi magát [-o< [-o< [-o< Most megyünk, hogy beüzemeljük a büfékocsit, a maradék korhelylevest még megetetem velük 🙄 😉 😉 😉

                              #13158
                              rlacika
                              Felhasználó

                                Hát persze..vége a miskolci kocsonyának…vége a hűlésemnek is :smt209 :smt209 Jó kis buli lehetet,sok látni(enni/inni )valóval :smt204 . Tiszta szívből irigyelünk titeket….de ugyanúgy örvendünk is neki hogy jól éreztétek(és gondolom még érzitek) magatokat! Látom szép idő van, a hideg ellen pedig fel vagytok fegyverkezve :smt030 jól!
                                További jó bulit és eseménymentes útat hazafelé! Várjuk a többi képet is (nézzük a képeket és esszük a kolozsvári kocsonyát 😀 )

                                @Oldi
                                : #-o …hogy őszinte legyek amikor irtad hogy a szerelőd azt mondta hogy a turboducatonak nincs előmelegitése kissé kétségbevontam a szaktudását…és látom nem csalódtam(sajnos…). Remélem hogy megoldjátok minél hamarabb, mert mindjárt kezdődik (vagy folytatódik? 😀 ) a szezon!

                                #13154
                                LMC
                                Felhasználó

                                  [quote=”Oldi”:qssio9ag]Aztán beütött a ménkű, lepotyogott az összes cigánygyerek, a 106-os km táblánál iszonyú fémes, csattogás az újonnan összerakott, garanciális csoda-motorból! 😡
                                  Leállás a benzinkút parkolójába, ellenőrzés, olaj, víz, minden ok. újbóli indítás, – csattogás.
                                  Kész. Vagy gyűrűtörés, vagy nemtudommiafranc.
                                  Kertinek tel.
                                  Hazajöttünk autóstoppal, és itthon még KOCSONYA sincs.
                                  Nem jó a kedvem. Hétfőn tréler, aztán +lásssuk. :smt209 [/quote]

                                  :smt208 :smt209 :smt217 ez nem jó hír, talán a garancia még vígasztalhat…………

                                  Ígyunk egy :smt206 és gondolkodjunk

                                  András

                                  #13153
                                  Oldi
                                  Felhasználó

                                    :smt209 :smt209 :smt209 :smt209 :smt209 :smt209 :smt209 :smt209 :smt209 :smt209 :smt209 :smt209 :smt209 :smt209 :smt209 :smt209 :smt209 :smt209 :smt209 :smt209

                                    Na, szóval,

                                    ahogy terveztük, meg ígértem, meg nagy volt a szám, hogy oda érünk, meg megyek előtte Sopronba (LMC-ért) stb.

                                    Aztán beütött a ménkű, lepotyogott az összes cigánygyerek, a 106-os km táblánál iszonyú fémes, csattogás az újonnan összerakott, garanciális csoda-motorból! 😡
                                    Leállás a benzinkút parkolójába, ellenőrzés, olaj, víz, minden ok. újbóli indítás, – csattogás.
                                    Kész. Vagy gyűrűtörés, vagy nemtudommiafranc.
                                    Kertinek tel.
                                    Hazajöttünk autóstoppal, és itthon még KOCSONYA sincs.
                                    Nem jó a kedvem. Hétfőn tréler, aztán +lásssuk. :smt209

                                    #13152
                                    FLaci
                                    Felhasználó

                                      Sziasztok
                                      A képek jók örülünk hogy jol érzitek magatokat
                                      Ha nem lenne 40cm hó lehet mi is lementünk volna.

                                      Egyet kocintsatok az otthon maradottakra is.

                                      További jó szórakozást és jó utat majd hazafele.

                                      #13151
                                      LMC
                                      Felhasználó

                                        Köszönjük a beszámolót és a fotókat =D> [-o< 😆 Látom jó a hangulat, szinte késztetést érzek hogy most azonnal induljak, egy kis forraltbor tánpótlással 👿 😆 csak ne volna annyira messze 🙁 Üdvözlet a csapatnak, érezzétek jól magatokat András

                                        #13150
                                        Karollda
                                        Felhasználó

                                          Na jó.A képek magukért beszélnek.Bár a borgőz nem látszik rajtuk! 🙄

                                          #13149
                                          Kerti
                                          Adminisztrátor

                                            Helyzetjelentés a találkozóról:
                                            A hangulat nagyon jó.
                                            Havazás nincs, napközben süt a nap ami jó meleget ad. Este hideg van de fűt minket a társaság a forralt bor és az egyéb ital felhozatal.
                                            József forraltbora nagyon fogy mert finom.
                                            Az eddig már jól bevált VW T4 büfékocsi most is remekül szuperál de most a Ficsor család autója szolgáltatja.
                                            Zsuzsa finom süteméyneivel és a másnaposság elleni Korhelylevesével ápolgatja a csapatot. Ránk is fér. Természetesen e mellett az italok is helyet kaptak.
                                            GPS Laci új termékekkel jelent meg aminek megint sikere van.
                                            Blue is emlékezetessé tette a miskolci látogatását de erről nem beszélnék…..
                                            Istozi a beígért hőkamerás fotózásával mindenki megnézhette a lakóját, hogy milyen a hővesztesége.
                                            Jelenleg 12 lakóautó van jelen.
                                            A fesztiválon rengeteg program, jégszobor kiállítás és miegyéb található.
                                            Helikopterről plüs békaeső van.
                                            Blue-ék és Gabik-ék kipróbálták a lovasszánozást Bükkszentkereszten.
                                            Tettem fel néhány képet az albumomba: link

                                            #13148
                                            Karollda
                                            Felhasználó

                                              Nagyon-nagyon irigyek vagyunk!!Mi a Sárvári melegebb napokra pályázunk! Reméljük a célzás ( Józsefek, Sándorok! )érthető.Már most lehet a zsákba gyűjteni egy kis borgőzös meleget. 😉

                                              #13147
                                              Soma
                                              Felhasználó

                                                További jó görbülést kívánunk :smt030

                                                #13145
                                                jozsef
                                                Felhasználó

                                                  [quote=”Karollda”:3f1blczp]Jó bulizást kívánunk a kocsonyázóknak!Ti is reszkettek már a hidegtől, mint a kocsonya? 😆 [/quote]
                                                  Azt kell közölnöm veled, hogy tévedsz egy kicsit.Az állításomat pedig arra alapozom hogy több liter forral bor fogyott már és mindenki szeme csillog, a vidámságtól és nem utolsósorban a bortól.Csak tessék egykicsit irigyelni bennünket és nem sajnálni.

                                                  #13144
                                                  Karollda
                                                  Felhasználó

                                                    Jó bulizást kívánunk a kocsonyázóknak!Ti is reszkettek már a hidegtől, mint a kocsonya? 😆

                                                    #13143
                                                    Kerti
                                                    Adminisztrátor

                                                      [quote=”zsuzsa”:2cxaalbj]Miskolcon tegnap egész nap sütött a nap….
                                                      A jégszobrok gyönyörűek.
                                                      A Szinva patak fölött, a város közepén, építettek egy nagy csúszdát, amin egy nagy úszógumi-szerűséggel lehet ereszkedni (ingyen), a gyerekek nagyon élvezték
                                                      😆 😆 , bár Istozi szerint igazán akkor lenne bulis, ha a vízbe lehetne érkezni… 😉 🙄 🙄

                                                      Nagyon várunk mindenkit, aki tud jöjjön [-o< [/quote] Hívjatok fel mert a Lajos nem veszi fel a telefonját. Gondolom a lakóban hagyta. Fontos!

                                                      #13142
                                                      jozsef
                                                      Felhasználó

                                                        [quote=”zsuzsa”:3pf2n3dv]Miskolcon tegnap egész nap sütött a nap….
                                                        A jégszobrok gyönyörűek.
                                                        A Szinva patak fölött, a város közepén, építettek egy nagy csúszdát, amin egy nagy úszógumi-szerűséggel lehet ereszkedni (ingyen), a gyerekek nagyon élvezték
                                                        😆 😆 , bár Istozi szerint igazán akkor lenne bulis, ha a vízbe lehetne érkezni… 😉 🙄 🙄

                                                        Nagyon várunk mindenkit, aki tud jöjjön [-o< [/quote] Jó reggelt a Miskolci csapatnak, és természetesen a távol lévöknek is! Csak az autótók van itt! (Ez a helyiek előnye.) Vagy tán ki is jöttök?

                                                      25 hozzászólás megtekintése - 26-50 / 162

                                                      You must be logged in to reply to this topic.