-
IndítottaTémakör
-
2009.11.27.-23:42 #18071
Találtam egy cikket a négyévszakos gumiról. link
Tudom, hogy sokan ezt használjátok, azért érdemes elolvasni.
Több komolyabb gyártó (nem az összes) elhatárolódik az ilyen megoldásoktól és csak évszaknak megfelelő gumit gyártanak. Egy biztos az egyik hidegre,a másik melegre keményedik.
Számomra a négyévszakos gumi olyan, mint a √-1 🙂 -
IndítottaTémakör
-
SzerzőVálasz
-
2010.03.11.-05:16 #21875
[quote=”nemo25″:1ub1iuxc]Szóval ne gonoszkodj! 👿 Van az olcsóval is tapasztalatom. Akkor most leírom, bár azzal hogy nem ajánlom maximálisan leírtam a véleményem.Matador: #-o A két éves gumik, minimális futásteljesítménnyel a hátuk mögött, a felnire feszülő acélgyűrű körül 3-5mm-es csíkban körben szétnyíltak, szétrepedtek.A gumis akihez járok megmondta, hogy 4-ből 1-2, de néha 3 is elszál ily módon.[/quote]
ne vedd már el az örömömet, hadd gonoszkodjak!… 😉 😀
a kerékpánt melletti kirepedés konstrukciós hibának tűnik így első olvasatra.
[quote=”nemo25″:1ub1iuxc]Apósom bravúrosan szétütötte kettő UG-7-es téligumiját.Egy gumis rábeszélte, hogy vegyen helyettük Matadort, az olcsó és ugyan olyan jó. Hát ebből az igaz hogy olcsó, de a másik megállapítás köszönőviszonyban sincs az igazsággal.5 centis hóban megállt a tudománya.[/quote]
hm… vagy a guminak, vagy az apósodnak…
ez mindenesetre számomra rejtély marad…[quote=”nemo25″:1ub1iuxc]Egyik barátommal szilveszterkor elutaztun ó-évbúcsúztatóra. Az M-3-on én ráálltam a130-ra és ő állandóan lemaradt.megálltunk, hogy mi a baj. Neki 110 felett instabilá válik a kocsi, úgy érzi mintha úszna a gumi a száraz aszfalton, -2 fok, tehát nem volt meleg.Megnézem mi van a kocsin, hát téli Matador.Ja? hát akkor ez a gond.[/quote]
számtalan futóműprobléma is okozhatta a 110 fölötti instabilitást, innen most szerintem nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy biztosan a gumi volt-e hulladék.
[quote=”nemo25″:1ub1iuxc]Pár éve vettem egy Espace-t.GT Radial Champiro gumik feszítettek rajta. Nem sokáig. Ha csak meglátta az esőfelhőket már úgy csúszott mintha zsírral kenték volna be az utat.2000 km után csere Conti-ra.[/quote]
érdekes, nálam ugyanaz a gumitípus meg nem zsíros az esőtől… 😆
igaz, én újonnan tettem az autóra, nem azzal vettem, ismeretlen előélettel[quote=”nemo25″:1ub1iuxc]Ugyan ez volt a Firestone gumikkal is a helyzet.Ott a kocsival együtt szabadultam meg a gumiktól pár hónapon belül.[/quote]
ezek szerint nem te dobtad fel azokat a gumikat sem az autóra, hanem azzal együtt vetted, ismét ismeretlen előélettel, valamint következtethetően nem voltál elégedett az autóval sem, tehát akár lehetett olyan műszaki hiba (futómű) is a háttérben, ami az úttartásban problémát okozott.
[quote=”nemo25″:1ub1iuxc]A Dunlop wintersportSP M3 sem nyerte el a tetszésemet maradéktalanul. Száraz és nedves aszfalton kitűnő volt még nagy sebességnél is de havas jeges körülmények között egy laza 3 alát teljesített. [/quote]
ez is az autóval lett véve, vagy újonnan tetted föl?
[quote=”nemo25″:1ub1iuxc]Amik maradéktalanul jók voltak és nyugodt szívvel ajánlanám másnak is, azokat írtam le itt alant.Pátoszos nevű gumi ide vagy oda, azért igaz az a mondás, hogy olcsó húsnak híg a leve. Ezalol azért lehetnek kivételek, lásd a Hankook. Az is volt réges régen nyáriban és ár érték arányban is és önmagában is meg voltam elégedve vele, igaz kicsit gyorsabban kopott el mint az átlag.Az Uniroyal sem rossz választás de az áruk bizony ott van a elitt klub közelébe, akárcsak a Kléber ami sokszor még drágább is.Ezeken kivül még az Eurotec, Barum, Trayal, Toyo, Vredestein is testközelből foghattam vallatóra. A két utobbi felvállalható, jól használhatóak voltak.[/quote]
azé’ a toyo pl. nem egy „traumreifen”, legalábbis szerintem, meg a vredestein is egy kínai gyártású, holland forgalmazójú öszvér, akár lehetne no name is, ha nem tolna annyi pénzt a marketingbe…
[quote=”nemo25″:1ub1iuxc]A furgonokra és a furgon alapú lakóautókra csak „C”-s gumit szabad szerelni.[/quote]
ha a gumi terhelhetősége megfelel a gyári specifikációknak, mehet rá, attól függetlenül, van-e rajta „C” betű, vagy nincs.
[quote=”nemo25″:1ub1iuxc]Abban egyetértek veled hogy a marketingosztályok hangzatos reklámszövegeket találnak ki, de azért az is előfordul hogy igaz amit leírnak.És még egyszer hangsújoznám, mindenképpen kerülendő a keletről érkező tucatáron kínált nevétsohanemhallottam és kitudjamikorszállel „gazdaságos” gumikat. Elég részletes voltam? Na pá! Nemo[/quote]
igen, előfordul.
pont ez a baj velük, hogy csak előfordul… 😆érdekes, a Lada pl. az orosz gumit kedveli, pedig azok aztán keletről is jönnek, meg van is belőlük sok tucat… 😀 😉 :2010_rohog.gif
volt olyan, mikor újonnan vettél gumit, és éppen futóművet is ellenőriztettél, javíttattál?
nem kötözködés, csak így lehet objektív a tapasztalati kör.no, kiéltem magam a hozzászólásod mérsékelt ízekre szedésével, mehetek aludni. 😀 😉
2010.03.11.-02:28 #21870[quote=”fischer”:6enuj9b5]módosítanám annyival, hogy ha 3,5 tonnát és 4 kereket feltételezünk, akkor 103-as terhelési indexűt, vagy a fölöttit keressen, amit legfőképpen a „C” jelzésű haszongépjármű abroncsok között talál.
mivel készlet- és raktárpucolás van téliből, ezért 15 – 18 ezer közt már „páthoszos” nevűekből is válogathat. 😆
kicsit gonoszkodnék. 🙂
leírod, mivel van tapasztalatod és odaszúrod, hogy az olcsó kategóriát kerülje, pedig azok közül egyet sem írtál, hogy próbáltad volna őket…
a jókat hallottál és a jót tapasztaltál, tehát te magad próbáltad között is van különbség.
azért van a forgalmazóknak marketingosztálya, hogy jókat lehessen hallani a termékeikről… 😆 [/quote]
Szóval ne gonoszkodj! 👿 Van az olcsóval is tapasztalatom. Akkor most leírom, bár azzal hogy nem ajánlom maximálisan leírtam a véleményem.Matador: #-o A két éves gumik, minimális futásteljesítménnyel a hátuk mögött, a felnire feszülő acélgyűrű körül 3-5mm-es csíkban körben szétnyíltak, szétrepedtek.A gumis akihez járok megmondta, hogy 4-ből 1-2, de néha 3 is elszál ily módon.
Apósom bravúrosan szétütötte kettő UG-7-es téligumiját.Egy gumis rábeszélte, hogy vegyen helyettük Matadort, az olcsó és ugyan olyan jó. Hát ebből az igaz hogy olcsó, de a másik megállapítás köszönőviszonyban sincs az igazsággal.5 centis hóban megállt a tudománya.
Egyik barátommal szilveszterkor elutaztun ó-évbúcsúztatóra. Az M-3-on én ráálltam a130-ra és ő állandóan lemaradt.megálltunk, hogy mi a baj. Neki 110 felett instabilá válik a kocsi, úgy érzi mintha úszna a gumi a száraz aszfalton, -2 fok, tehát nem volt meleg.Megnézem mi van a kocsin, hát téli Matador.Ja? hát akkor ez a gond.
Pár éve vettem egy Espace-t.GT Radial Champiro gumik feszítettek rajta. Nem sokáig. Ha csak meglátta az esőfelhőket már úgy csúszott mintha zsírral kenték volna be az utat.2000 km után csere Conti-ra.Ugyan ez volt a Firestone gumikkal is a helyzet.Ott a kocsival együtt szabadultam meg a gumiktól pár hónapon belül.
A Dunlop wintersportSP M3 sem nyerte el a tetszésemet maradéktalanul. Száraz és nedves aszfalton kitűnő volt még nagy sebességnél is de havas jeges körülmények között egy laza 3 alát teljesített. Amik maradéktalanul jók voltak és nyugodt szívvel ajánlanám másnak is, azokat írtam le itt alant.Pátoszos nevű gumi ide vagy oda, azért igaz az a mondás, hogy olcsó húsnak híg a leve. Ezalol azért lehetnek kivételek, lásd a Hankook. Az is volt réges régen nyáriban és ár érték arányban is és önmagában is meg voltam elégedve vele, igaz kicsit gyorsabban kopott el mint az átlag.Az Uniroyal sem rossz választás de az áruk bizony ott van a elitt klub közelébe, akárcsak a Kléber ami sokszor még drágább is.Ezeken kivül még az Eurotec, Barum, Trayal, Toyo, Vredestein is testközelből foghattam vallatóra. A két utobbi felvállalható, jól használhatóak voltak.
A furgonokra és a furgon alapú lakóautókra csak „C”-s gumit szabad szerelni.
Abban egyetértek veled hogy a marketingosztályok hangzatos reklámszövegeket találnak ki, de azért az is előfordul hogy igaz amit leírnak.És még egyszer hangsújoznám, mindenképpen kerülendő a keletről érkező tucatáron kínált nevétsohanemhallottam és kitudjamikorszállel „gazdaságos” gumikat. Elég részletes voltam? Na pá! Nemo2010.03.10.-23:33 #21865[quote=”fischer”:3iwea3s2]módosítanám annyival, hogy ha 3,5 tonnát és 4 kereket feltételezünk, akkor 103-as terhelési indexűt, vagy a fölöttit keressen, amit legfőképpen a „C” jelzésű haszongépjármű abroncsok között talál.
mivel készlet- és raktárpucolás van téliből, ezért 15 – 18 ezer közt már „páthoszos” nevűekből is válogathat. 😆
kicsit gonoszkodnék. 🙂
leírod, mivel van tapasztalatod és odaszúrod, hogy az olcsó kategóriát kerülje, pedig azok közül egyet sem írtál, hogy próbáltad volna őket…
a jókat hallottál és a jót tapasztaltál, tehát te magad próbáltad között is van különbség.azért van a forgalmazóknak marketingosztálya, hogy jókat lehessen hallani a termékeikről… 😆 [/quote]
Csatlakoznék: azért, hogy mindkettőtöknek igaza legyen, nekem jó tapasztalataim vannak a Matador, Kleber (Krisalp), BF Goodrich gumikkal is amiket a gyártók az alsó középkategóriás abroncsok közé sorolnak.2010.03.10.-13:47 #21847[quote=”nemo25″:1bkeo3ds]A ducatora csak és kizárólag C-s gumit vehetsz.Télibe még nem léteznek „camper” tipusok.A Pirellinek (27000.-) és a Hankooknak(24000) vannak jó ár-érték arányú gumiai. De Continentalt is kapsz 31000.- környékén.Te döntöd el hogy melyik árkategóriát választod, de az úgymond gazdaságos (15-20000)kategóriától óvaintelek.Amik beváltak még számomra, Az a Good Year, Michelin, Continental, Bridgestone, Pirelli, és a Hankook-ról is jókat hallottam. Persze ezeken kivül is léteznek jó gumik, de nekem ezekről van jó tapasztalatom. Nemo[/quote]
módosítanám annyival, hogy ha 3,5 tonnát és 4 kereket feltételezünk, akkor 103-as terhelési indexűt, vagy a fölöttit keressen, amit legfőképpen a „C” jelzésű haszongépjármű abroncsok között talál.
mivel készlet- és raktárpucolás van téliből, ezért 15 – 18 ezer közt már „páthoszos” nevűekből is válogathat. 😆
kicsit gonoszkodnék. 🙂
leírod, mivel van tapasztalatod és odaszúrod, hogy az olcsó kategóriát kerülje, pedig azok közül egyet sem írtál, hogy próbáltad volna őket…
a jókat hallottál és a jót tapasztaltál, tehát te magad próbáltad között is van különbség.
azért van a forgalmazóknak marketingosztálya, hogy jókat lehessen hallani a termékeikről… 😆2010.03.10.-11:11 #21835[quote=”istozi”:3t0809fv]Magánvélemény: lakóra 4-évszakosat.
A gumi terhelési számát feltétlenül vedd figyelembe (Itt a lapon az Irományokban pontos adatok vannak a gumiabroncsokról!).[/quote]
[-X [-X [-X a mindenevszakos gumi az nem tokeletes nyaron es foleg nem telen #-o #-o #-o :smt061
ezt nem en talaltam ki de tobb statisztika szerint…de mivel iden a tel meg tart egy darabig ugy nezz ki2010.03.10.-06:19 #21829[quote=”Sarka”:4r1lfc9h]… egy kis ötletet kérek! Milyen téli gumit vegyek? Kinek mi vált be? Köszönöm 😯 [/quote]
A ducatora csak és kizárólag C-s gumit vehetsz.Télibe még nem léteznek „camper” tipusok.A Pirellinek (27000.-) és a Hankooknak(24000) vannak jó ár-érték arányú gumiai. De Continentalt is kapsz 31000.- környékén.Te döntöd el hogy melyik árkategóriát választod, de az úgymond gazdaságos (15-20000)kategóriától óvaintelek.Amik beváltak még számomra, Az a Good Year, Michelin, Continental, Bridgestone, Pirelli, és a Hankook-ról is jókat hallottam. Persze ezeken kivül is léteznek jó gumik, de nekem ezekről van jó tapasztalatom. Nemo2010.03.09.-21:36 #21806Magánvélemény: lakóra 4-évszakosat.
A gumi terhelési számát feltétlenül vedd figyelembe (Itt a lapon az Irományokban pontos adatok vannak a gumiabroncsokról!).2010.03.09.-18:13 #21799Névtelen
[quote=”reprodesign”:v551czjw]Ujjat! Az a tutti 😆 [/quote]
=D> teljesen igazad van2010.03.09.-17:48 #21798[quote=”Sarka”:2nr13ck1]… egy kis ötletet kérek! Milyen téli gumit vegyek? Kinek mi vált be? Köszönöm 😯 [/quote]
Ujjat! Az a tutti 😆
2010.03.09.-16:50 #21796[quote=”Sarka”:29swg1de]..jajj bocsánat de nekem egyértelmű volt, hogy lakóautó… ? 😀 Szóval arra milyen gumit ?[/quote]
🙂
van sokféle méretben ebből a típusból… 😉mindenesetre a tapasztalataim alapján a haszongépjárművek számára készített abroncsaikat is érdemes megnézni.
persze itt az is lényeges kérdés, milyen sebességtartományban használod a lakóautódat, mert a haszongépjármű abroncsok nem szeretik a nagy sebességet.
2010.03.09.-16:44 #21795[quote=”fischer”:2qludxop]a személyautón (Nissan Primera W10) GT Radial Champiro van már kb 130 ezer kilométer óta.
télen, nyáron azzal futott, igaz max. 110km/h-val és most kezd a megengedett nyári profilmélység közelébe érni.
olcsó, no name, de strapabíró gumiként kínálták, eddig igazolta is.[/quote]
..jajj bocsánat de nekem egyértelmű volt, hogy lakóautó… ? 😀 Szóval arra milyen gumit ?
2010.03.09.-16:39 #21794[quote=”Sarka”:2yn8mspu]… egy kis ötletet kérek! Milyen téli gumit vegyek? Kinek mi vált be? Köszönöm 😯 [/quote]
a személyautón (Nissan Primera W10) GT Radial Champiro van már kb 130 ezer kilométer óta.
télen, nyáron azzal futott, igaz max. 110km/h-val és most kezd a megengedett nyári profilmélység közelébe érni.
olcsó, no name, de strapabíró gumiként kínálták, eddig igazolta is.a lakóautón még az előző gazda által valamikor feltett gumik vannak, 25 ezret mentünk velük eddig, de nem tudom az előéletüket, így azokról nem írnék.
most fogom lelökni őket, aztán lesz 12 új felni, 12 új gumival.
2-3 év múlva majd kiderül, jól választottam-e. 🙂2010.03.09.-16:01 #21792… egy kis ötletet kérek! Milyen téli gumit vegyek? Kinek mi vált be? Köszönöm 😯
2010.02.18.-21:33 #21353[quote=”reprodesign”:3t9mrbev]Csak kiváncsiskodom.
A hátsó kerekes lakók, hogy viselkednek a téli utakon?[/quote]
[quote=”dudo”:3t9mrbev]Mint a Zsiga csak látványosabban 🙂 [/quote]
2010.02.02.-03:00 #20899[quote=”istozi”:1plvma26]Amit leírtál, az mind igaz!
Én arra gondoltam, hogy ha van egy kétkerékhajtású autónk, akkor azzal mit lehet tenni, hogy bizonyos helyzetekben jobb legyen. Összkerekessé alakítani egy lakóautót nehéz, de egy diffizárat utólag is be lehet tenni. Valóban, csak egészen kis sebességnél szabad használni és erősen figyelni kell, amikor be van kapcsolva (ezért nem szeretik a gyárak beépíteni), viszont nagyon-nagyon jó, ha hóban-sárban elakadtunk. Minden más esetben – természetesen – felesleges és nem is szabad bekapcsolni.[/quote]
Hólánc és csőrlő, de sokszor a JÓ téligumi is elég.Ezeket alkalmazva kijutsz a dagványból és a nagy hóból.Ja és nem kerülnek egy vagyonba.
Az első-hátsó meghajtás körüli érvek és ellenérvekhez meg csak annyit, hony amikor a 1930-as évek derekán mikor a Citroen piacra dobta a TA-t (Traction Avant vagyis fronthajtás), akkor miért vette az összes gengszter amerikában, talán márkahűségből? A fenét! Mert ezekkel el tudtak menekülni a seriff elöl.A hátsókerekes Amcsi batárokkal a nyomukba sem értek.De ez teljesen logikus.A hátsó hajtás tolja a szekeret, míg a front húzza. Emiatt jobb az egyenesfutás, és a kanyarokból is kiszámíthatobban jön ki.A hátsókeréknél, ha megcsúszik akkor rögtön eldobja a kocsi hátulját, keresztbe állítva az úton.A fronthajtásnak is megvan a maga nyűgje.Ha azt pörgeted ki akkor meg elveszted az irányíthatóságát a verdának.Érzékenyebb a meghibásodásra is. A hátsókerekes Merci furgonokkal, ha nem hajtod szét kimehetsz a világból.Szóval lehet érvelni pro és kontra.Én a fronthajtást szeretem jobban.Most egy 4×4-esem is van és valóban nagyon jó, de nagyon ritka az a helyzet a mindennapokban amikor kell a 4×4.De megfelelő vezetésitechnikával meg lehet oldani reménytelennek látszó helyzeteket is.Mikor leesett a hó az volt az első, hogy kimentem gyakorolni, direkt elástam a kocsit és ki is szedtem. Pörgettem forgattam a hóba, szándékosan megcsúsztattam, majd összeszedtem.Amellett hogy élveztem, nagyon sokat tanultam és gyakoroltam.Ha ezek mennek kiskocsival akkor a lakóval is nagyobb biztonságban vagy. :smt039 Nemo2010.02.01.-15:40 #20887[quote=”istozi”:19eng742]Amit leírtál, az mind igaz!
Én arra gondoltam, hogy ha van egy kétkerékhajtású autónk, akkor azzal mit lehet tenni, hogy bizonyos helyzetekben jobb legyen. Összkerekessé alakítani egy lakóautót nehéz, de egy diffizárat utólag is be lehet tenni. Valóban, csak egészen kis sebességnél szabad használni és erősen figyelni kell, amikor be van kapcsolva (ezért nem szeretik a gyárak beépíteni), viszont nagyon-nagyon jó, ha hóban-sárban elakadtunk. Minden más esetben – természetesen – felesleges és nem is szabad bekapcsolni.[/quote]Köszönöm teljesen egyetértünk.
DEP762010.02.01.-14:52 #20886[quote=”DEP76″:3eevcyk4]Amit írsz abban igazat is adok neked. Magam tapasztalataiból kiindulva viszont azt kell hogy mondjam , a kapaszkodóképesség valóban sokat javítható diffizárral, de ha sárba vagy hóra kerülsz a hátsó difizárad keményen rontja az irányíthatóságodat. Ha el akarod kormányozni hajlamos lesz a kereked elfordulva kicsúszni irányváltás nélkül. A hátsótengely meg ficánkol attól függően melyik kerék épp mennyit kapaszkodik. A 4×4 ben viszont mivel hajtod az első kereket így a vonóerő irányított, sokszor szedett ki engem is már sokhelyről. Hóban élvezetes a leginkább, gyorsulás 3× os oda megy ahová kormányzom. Nem beszélve arról ha kapaszkodni kell kíméli a lehajtást mert két meghajtott kerék végzi a munkát. A difizárral viszont csak nagyon alacsony sebességgel lehet közlekedni. A4×4 JÓ Mint már említettem de figyelni kell mert jól húz de a fékutat nem csökkenti. Én magam is már volt úgy elszámítottam magam. Téli gumit használok a 265-ös keréken is és, jónak tartom az ABS -t ,de ezek az én tapasztalataim.
DEP76[/quote]
Amit leírtál, az mind igaz!
Én arra gondoltam, hogy ha van egy kétkerékhajtású autónk, akkor azzal mit lehet tenni, hogy bizonyos helyzetekben jobb legyen. Összkerekessé alakítani egy lakóautót nehéz, de egy diffizárat utólag is be lehet tenni. Valóban, csak egészen kis sebességnél szabad használni és erősen figyelni kell, amikor be van kapcsolva (ezért nem szeretik a gyárak beépíteni), viszont nagyon-nagyon jó, ha hóban-sárban elakadtunk. Minden más esetben – természetesen – felesleges és nem is szabad bekapcsolni.2010.01.31.-23:43 #20865[quote=”istozi”:4hkoborb]És igazán az az autó tud mindenhonnan kijönni, amelyikben differenciálzár is van. Egy, a terhelt tengelyen diffizáras autó kapaszkodóképessége alig kisebb, mint az összkerekesé! Azt pedig – gyakorlatilag – csak a hátsóhídba tudják (utólag) beépíteni. Én sokat álmodoztam róla, meg tanulmányoztam a lehetőségeket.
A Tranzit tervezésénél megfogalmazták, mikor jó az elsőhajtás, és mikor a hátsó. Gyakorlatilag az üresen szaladgáló ügyintéző furgont elsőhajtással, a rendszeresen rakottan járót meg hátsóval szeretik a gépkocsivezetők. Szóval lakóautóhoz való alapgépet is így kellene kiválasztani (így akartam, de a pénztárca döntött).[/quote]Amit írsz abban igazat is adok neked. Magam tapasztalataiból kiindulva viszont azt kell hogy mondjam , a kapaszkodóképesség valóban sokat javítható diffizárral, de ha sárba vagy hóra kerülsz a hátsó difizárad keményen rontja az irányíthatóságodat. Ha el akarod kormányozni hajlamos lesz a kereked elfordulva kicsúszni irányváltás nélkül. A hátsótengely meg ficánkol attól függően melyik kerék épp mennyit kapaszkodik. A 4×4 ben viszont mivel hajtod az első kereket így a vonóerő irányított, sokszor szedett ki engem is már sokhelyről. Hóban élvezetes a leginkább, gyorsulás 3× os oda megy ahová kormányzom. Nem beszélve arról ha kapaszkodni kell kíméli a lehajtást mert két meghajtott kerék végzi a munkát. A difizárral viszont csak nagyon alacsony sebességgel lehet közlekedni. A4×4 JÓ Mint már említettem de figyelni kell mert jól húz de a fékutat nem csökkenti. Én magam is már volt úgy elszámítottam magam. Téli gumit használok a 265-ös keréken is és, jónak tartom az ABS -t ,de ezek az én tapasztalataim.
DEP76
2010.01.31.-22:11 #20860[quote=”jozsef”:jhmn50fb]Szerintem nem kell nagyon erölködni 😉 , talán az ár meghatározó lehet 😐 [/quote]
Az ár és a súly határozza meg, hogy mért több az első kerekes.
A kettő közül szerintem a súly a döntő mert így is neccesek a határok.2010.01.31.-21:27 #20859[quote=”GaborApa”:3slhvtjf]Ehhez képest a lakóautók 70-80%-a elsőkerekes
:2010_sir.gif [/quote]
Szerintem nem kell nagyon erölködni 😉 , talán az ár meghatározó lehet 😐2010.01.31.-16:54 #20822[quote=”istozi”:1z8vhlwl]És igazán az az autó tud mindenhonnan kijönni, amelyikben differenciálzár is van. Egy, a terhelt tengelyen diffizáras autó kapaszkodóképessége alig kisebb, mint az összkerekesé! Azt pedig – gyakorlatilag – csak a hátsóhídba tudják (utólag) beépíteni. Én sokat álmodoztam róla, meg tanulmányoztam a lehetőségeket.
A Tranzit tervezésénél megfogalmazták, mikor jó az elsőhajtás, és mikor a hátsó. Gyakorlatilag az üresen szaladgáló ügyintéző furgont elsőhajtással, a rendszeresen rakottan járót meg hátsóval szeretik a gépkocsivezetők. Szóval lakóautóhoz való alapgépet is így kellene kiválasztani (így akartam, de a pénztárca döntött).[/quote]differenciálmű minden autóban van, akár első, akár hátsókerekes…
a versenyzői eszköztárban fellelhető részlegesen önzáró differenciálmű kialakítások megvalósíthatóak szinte bármelyik autó esetében, ami a gyakorlatban azt fogja eredményezni, hogy az egyik oldali kipörgő kerék hatására zár a differenciálmű és mindkét kerékre egyforma arányban juttatja a nyomatékot.
normál haladásnál, kanyarban pedig a belső íven futó kerék nyomatékából a külső íven futóra juttat, mentesítve a rendszert a folyamatos zárt állapot miatt fellépő befeszülésektől, törések lehetőségétől…ez független a hajtási metódustól, utólag is lehet részlegesen önzáróvá alakítani akár az első, akár a hátsókerék hajtású autókat…
többféle műszaki megoldás és árkategória létezik.
2010.01.31.-16:12 #20818[quote=”jozsef”:1jdaj4qq]Halihó ! 😉
Véleményem szerint a lakóautó hajtáslánca ha 4×4 az ideális, ha hátsó az jó, ha első az megfelelő. Gondoljatok bele, a mi járgányunk mindig maximális súlyal közlekedik, már pedig egy rendesen terhelt hátsókerék kapaaszkódó képessége messze meghaladja az elsőkerék hajtásuét. 8) [/quote]
És igazán az az autó tud mindenhonnan kijönni, amelyikben differenciálzár is van. Egy, a terhelt tengelyen diffizáras autó kapaszkodóképessége alig kisebb, mint az összkerekesé! Azt pedig – gyakorlatilag – csak a hátsóhídba tudják (utólag) beépíteni. Én sokat álmodoztam róla, meg tanulmányoztam a lehetőségeket.
A Tranzit tervezésénél megfogalmazták, mikor jó az elsőhajtás, és mikor a hátsó. Gyakorlatilag az üresen szaladgáló ügyintéző furgont elsőhajtással, a rendszeresen rakottan járót meg hátsóval szeretik a gépkocsivezetők. Szóval lakóautóhoz való alapgépet is így kellene kiválasztani (így akartam, de a pénztárca döntött).2010.01.31.-16:02 #20816[quote=”jozsef”:3e4dn90e]Halihó ! 😉
Véleményem szerint a lakóautó hajtáslánca ha 4×4 az ideális, ha hátsó az jó, ha első az megfelelő. Gondoljatok bele, a mi járgányunk mindig maximális súlyal közlekedik, már pedig egy rendesen terhelt hátsókerék kapaaszkódó képessége messze meghaladja az elsőkerék hajtásuét. 8) [/quote]
Ehhez képest a lakóautók 70-80%-a elsőkerekes
:2010_sir.gif2010.01.31.-15:50 #20814[quote=”DEP76″:22ibb61q]Nekem azt írja a kézikönyvem hogy a sebváltó melletti kart nyomjam első állásba ,a műszerfalon egy zöld piktogramm jelzi hogy OK.
probáld ki 😆
DEP76[/quote]Halihó ! 😉
Véleményem szerint a lakóautó hajtáslánca ha 4×4 az ideális, ha hátsó az jó, ha első az megfelelő. Gondoljatok bele, a mi járgányunk mindig maximális súlyal közlekedik, már pedig egy rendesen terhelt hátsókerék kapaaszkódó képessége messze meghaladja az elsőkerék hajtásuét. 8)2010.01.31.-04:04 #20798[quote=”reprodesign”:11ebc8xi]Csak kiváncsiskodom.
A hátsó kerekes lakók, hogy viselkednek a téli utakon?[/quote]
Egyszer azt hallottam, hogy egy BMW-be az automata sebváltó legalább akkora baromság, mintha a hajtott kereket próbálnánk meg kormányozni. :2010_rohog.gif
Milyen igaz 😆
(én kérek elnézést minden első kerekes autóstól) -
SzerzőVálasz
You must be logged in to reply to this topic.