Főoldal Fórumok Lakóautók Lakóautó fűtés

Legutóbb frissítette Laccci 3 years, 2 months telt el
58angok
307 hozzászólás
  • Indította
    Témakör
  • #8101
    rlacika
    Felhasználó

      A mostani nyuszifogó kiruccanásban a hideg, vizes idő miatt a fűtés megállás nélkül kellet menjen. Észrevettem hogy a kocsi hátsó felében (konyha, fürdő) kellemetlenül hűvösebb van mint elöl. Tüzetesebben átnéztem hogy működik a dolog és látom hogy a meleglevegőt három 6-7 cm átmérőjü résen fujja be a Trumavent. Az egyik az elöl levő asztal alá fúj, egy másik a hátsó asztal alá, mig a harmadik a fürdőbe lehel. Ez a két hátsó nagyon gyengén szuszog az elsőhöz képest. Minthogy a kocsival semmi doksit nem kaptam, kerestem a netten, meg is talaltam, igaz hogy csak hasonlo, pedig TRUMAVENT van reá irva , mégse kaptam meg azt az állitó kart amivel lehetne a levegőmennyiséget szabályozni. Probáltam az első szelőző részleges befedésével nővelni hátúl a nyomást, de a ventilátor visongva ellenkezett, úgyhogy lemondtam erröl. Átnéztem a csőrendszert, de nem kaptam semmi hibát (szakadást, dugulást). Főleg a fürdőszobai hűvösség kellemetlen. Tud valaki valami tanácsot adni? [-o< A kocsi 1991-es Chausson 59.

    • Szerző
      Válasz
    • #53851
      Srychy
      Felhasználó

        [quote=”NagyPapa” post=51593][quote=”Srychy” post=51588]

        OK, de Te próbáltad már? befújtad a szélvédőd ezzel???
        :)[/quote]

        :sorry

        Gábor!
        Nekem csak 8 éve van meg a kis „Trabant combim” de soha egyetlen egyszer sem volt párásodási gondom, azaz, eddig nem volt rá szükség.
        Ha párásodni fog valamelyik ablakom én szemrebbenés nélkül kipróbálnám..
        Láttam videót, ahol borotva habbal fújták be az ablakot, majd néhány perc után papírral letörölték, az is jól működött a videó szerint!!
        :meghajol :rohog :smt039[/quote]

        Nos… azt azért megjegyzem, hogy nálam nem párásodik az ablak, legalább is, én nem vettem észre ilyet.
        Lehet, hogy nekem jó a szellőzésem. Egyébként van olyan ablaktisztító amiben van párataszító vegyszer. Azt inkább ajánlanám.

        #53850
        NagyPapa
        Felhasználó

          [quote=”Srychy” post=51588]

          OK, de Te próbáltad már? befújtad a szélvédőd ezzel???
          :)[/quote]

          :sorry

          Gábor!
          Nekem csak 8 éve van meg a kis „Trabant combim” de soha egyetlen egyszer sem volt párásodási gondom, azaz, eddig nem volt rá szükség.
          Ha párásodni fog valamelyik ablakom én szemrebbenés nélkül kipróbálnám..
          Láttam videót, ahol borotva habbal fújták be az ablakot, majd néhány perc után papírral letörölték, az is jól működött a videó szerint!!
          :meghajol :rohog :smt039

          #53849
          nemo25
          Felhasználó

            A WD40 egy petróleum származék. Azért oldja jól az olajos koszt a kezedről, azért keni a felületet, és ezért taszítja a vizet, ezzel megelőzve a páralecsapódást. Példának okáért, sebbenzinnel jól tisztítható. Azért azzal, mert az nem hagy maga után olajos foltot. Viszont a szaga az undorító. Kellemetlenül szúrós, átható. Talán a poloska szagával lehet egy szinten említeni. 🙂

            A párásodás ellen, külső hőpaplannal lehet védekezni. Ez lehet egy Polifoam, vagy Kaiflex lemez is. A lényege, hogy az üveg felületét harmat pont feletti hőmérsékleten kell tartani, akkor nem csapódik ki a levegő páratartalma.

            Sokszor találkoztam azzal lakóautóknál, hogy minden lehető szellőzési pontot gondosan lezárnak, kiszigetelnek. Ez nem igazán okos megoldás, mert azon túl, hogy egészségtelen, még veszélyes is lehet. Biztosítani kell a megfelelő légcserét a lakóautóban! Átlag egy lakó, 15-25 m3 belsővel rendelkezik. Ebből vonjuk ki a berendezés, cuccok, és elzárt terek térfogatát. Mindjárt egy szerényebb számot kapunk. Ezt a számot osszuk el a bent alvók számával! Ugye ez már kezd nagyon alacsony lenni. Az elhasznált levegő mellett, literekben mérhető pára kilélegzése is jelentkezik, és akkor még nem beszéltem a zuhanyozás, és főzés páraképzéséről. Ezért életbevágóan fontos, a megfelelő szellőzés biztosítása!!!!!
            Némi lecsapódás természetes, de a túlzott páralecsapódás figyelmeztető jel lehet.

            #53845
            Srychy
            Felhasználó

              [quote=”NagyPapa” post=51584][quote=”Srychy” post=51582][quote=”NagyPapa” post=51581]e[quote=”Srychy” post=51580]Próbáld ki a WD-40-t!
              Ez nem vicc!!

              És mit tegyünk vele NagyPapa?
              Ráfújjuk a szélvédőre?
              :)[/quote]
              Igen, majd nagyon vékonyan eloszlatni.
              Láttam egy videót, a WD-40 spray 20 olyan felhasználási módjáról ami nem közismert.
              Itt volt az is, hogy pl. cipők esetében a létező legjobb víz elleni impregnáló szer!![/quote]

              Nem is tudom…
              :unsure:
              Te kipróbáltad már?
              Mert, ha nem jó akkor ebben az életben le nem tudom vakarni róla…

              Szilikonnal már jártam úgy, hogy ráment a szélvédőre és nem láttam ki rajta.
              Még jó, hogy a festékboltban van olyan oldószer amivel le lehetett takarítani, de hogy a wd40-et mi oldja az rejtély számomra.[/quote]

              :rohog :rohog :sorry

              No igen! De egy biztos, külső fagyvédelemre is ezt ajánlja ugyanezen site.
              A WD-40 semmiben sem hasonlít a szilikonolajhoz, többek között a nagyon koszos kezeket is ezzel ajánlják befújni, majd lemosni.
              A szőnyegbe beleragadt rágógumit is ezzel lehet kiszedni… úgy, hogy nem marad nyoma sem…
              Az autók karcos sérülését is lehet vele javítani…[/quote]

              OK, de Te próbáltad már? befújtad a szélvédőd ezzel???
              🙂

              #53844
              mikrobi
              Felhasználó

                Nitró higító! Az tuti oldja!

                #53843
                istozi
                Felhasználó

                  „Mert, ha nem jó akkor ebben az életben le nem tudom vakarni róla…”
                  Szerintem benzinnel jól lemosható.
                  Használtam már a WD40-et olajos kezem tisztogatására, nagyon jól működött. Utána benzinnel lejött. A szélvédőre én is kipróbálom. Elvileg petróleum alapú kenőanyag.

                  #53842
                  gattila
                  Felhasználó

                    Akkor ez a „vindex” a Nagy Görög lagziból 🙂

                    [quote=”NagyPapa” post=51584][quote=”Srychy” post=51582][quote=”NagyPapa” post=51581]e[quote=”Srychy” post=51580]Próbáld ki a WD-40-t!
                    A szőnyegbe beleragadt rágógumit is ezzel lehet kiszedni… úgy, hogy nem marad nyoma sem…
                    Az autók karcos sérülését is lehet vele javítani…[/quote]

                    #53841
                    NagyPapa
                    Felhasználó

                      [quote=”Srychy” post=51582][quote=”NagyPapa” post=51581]e[quote=”Srychy” post=51580]Próbáld ki a WD-40-t!
                      Ez nem vicc!!

                      És mit tegyünk vele NagyPapa?
                      Ráfújjuk a szélvédőre?
                      :)[/quote]
                      Igen, majd nagyon vékonyan eloszlatni.
                      Láttam egy videót, a WD-40 spray 20 olyan felhasználási módjáról ami nem közismert.
                      Itt volt az is, hogy pl. cipők esetében a létező legjobb víz elleni impregnáló szer!![/quote]

                      Nem is tudom…
                      :unsure:
                      Te kipróbáltad már?
                      Mert, ha nem jó akkor ebben az életben le nem tudom vakarni róla…

                      Szilikonnal már jártam úgy, hogy ráment a szélvédőre és nem láttam ki rajta.
                      Még jó, hogy a festékboltban van olyan oldószer amivel le lehetett takarítani, de hogy a wd40-et mi oldja az rejtély számomra.[/quote]

                      :rohog :rohog :sorry

                      No igen! De egy biztos, külső fagyvédelemre is ezt ajánlja ugyanezen site.
                      A WD-40 semmiben sem hasonlít a szilikonolajhoz, többek között a nagyon koszos kezeket is ezzel ajánlják befújni, majd lemosni.
                      A szőnyegbe beleragadt rágógumit is ezzel lehet kiszedni… úgy, hogy nem marad nyoma sem…
                      Az autók karcos sérülését is lehet vele javítani…

                      #53839
                      Srychy
                      Felhasználó

                        [quote=”NagyPapa” post=51581]e[quote=”Srychy” post=51580]Próbáld ki a WD-40-t!
                        Ez nem vicc!!

                        És mit tegyünk vele NagyPapa?
                        Ráfújjuk a szélvédőre?
                        :)[/quote]
                        Igen, majd nagyon vékonyan eloszlatni.
                        Láttam egy videót, a WD-40 spray 20 olyan felhasználási módjáról ami nem közismert.
                        Itt volt az is, hogy pl. cipők esetében a létező legjobb víz elleni impregnáló szer!![/quote]

                        Nem is tudom…
                        :unsure:
                        Te kipróbáltad már?
                        Mert, ha nem jó akkor ebben az életben le nem tudom vakarni róla…

                        Szilikonnal már jártam úgy, hogy ráment a szélvédőre és nem láttam ki rajta.
                        Még jó, hogy a festékboltban van olyan oldószer amivel le lehetett takarítani, de hogy a wd40-et mi oldja az rejtély számomra.

                        #53838
                        NagyPapa
                        Felhasználó

                          e[quote=”Srychy” post=51580]Próbáld ki a WD-40-t!
                          Ez nem vicc!!

                          És mit tegyünk vele NagyPapa?
                          Ráfújjuk a szélvédőre?
                          :)[/quote]
                          Igen, majd nagyon vékonyan eloszlatni.
                          Láttam egy videót, a WD-40 spray 20 olyan felhasználási módjáról ami nem közismert.
                          Itt volt az is, hogy pl. cipők esetében a létező legjobb víz elleni impregnáló szer!!

                          #53837
                          Srychy
                          Felhasználó

                            Próbáld ki a WD-40-t!
                            Ez nem vicc!!

                            És mit tegyünk vele NagyPapa?
                            Ráfújjuk a szélvédőre?
                            🙂

                            #53835
                            NagyPapa
                            Felhasználó

                              [quote=”woodoopilot” post=51577]Hideg időben a szélvédőn lecsapódó pára ellen van valami védelem?
                              Le szoktuk választani a fülkét a bódétól egy pléddel, de mostanában annyi víz volt reggelente a szélvédőn, hogy félek befolyik a műszerfal mögé, és még a végén megrozsdásodik ott valami.

                              Érdemes a szélvédő aljára tenni valamit, ami felszívja a lecsorgó nedvességet?
                              Vagy esetleg segít, ha kívülről betakarom az ablakokat 5-10 mm vastag szigetelő hablemezzel? Alu kasírozott K-flexxel, vagy polifoammal?
                              A nyáron vettem alumínium bevonatú buborék fóliát, azzal árnyékoltam a fülkét. Nagyon jó volt, de egyik éjjel egy nagyobb szél elvitte… :)[/quote]

                              Próbáld ki a WD-40-t!
                              Ez nem vicc!!

                              #53834
                              woodoopilot
                              Felhasználó

                                Hideg időben a szélvédőn lecsapódó pára ellen van valami védelem?
                                Le szoktuk választani a fülkét a bódétól egy pléddel, de mostanában annyi víz volt reggelente a szélvédőn, hogy félek befolyik a műszerfal mögé, és még a végén megrozsdásodik ott valami.

                                Érdemes a szélvédő aljára tenni valamit, ami felszívja a lecsorgó nedvességet?
                                Vagy esetleg segít, ha kívülről betakarom az ablakokat 5-10 mm vastag szigetelő hablemezzel? Alu kasírozott K-flexxel, vagy polifoammal?
                                A nyáron vettem alumínium bevonatú buborék fóliát, azzal árnyékoltam a fülkét. Nagyon jó volt, de egyik éjjel egy nagyobb szél elvitte… 🙂

                                #53833
                                woodoopilot
                                Felhasználó

                                  [quote=”NagyPapa” post=51575]

                                  A német típusú palackokat cserélik az össszes barkács és építőjellegű áruházakban az Osztrák területen is annak ellenére, hogy náluk más típusú (is) van rendszeresítve.
                                  Kicsit húzós a csereár, ha jól tudom 26 – 28 Euro/palack, de ezért ott csak és kizárólag Propán gázzal van töltve!![/quote]

                                  A cserénél nézik a palack érvényességi idejét? Az enyém 2017-es, ha egy „újabbat” kapok cserébe, akkor már annyira nem is drága…

                                  #53832
                                  NagyPapa
                                  Felhasználó

                                    [quote=”Döme” post=51574]Lenne egy kérdésem:
                                    Visszaolvasgattam, de nem nagyon találtam választ rá. (bocs, ha lerágott csontot dobok be újra)
                                    Gázpalackot külföldön tudok-e cseréltetni, vagy töltetni? Ha van cserelehetőség, akkor melyik féle palackot érdemes megvenni, ami szabványos, és nem zavarnak el vele?
                                    Köszi a válaszokat![/quote]

                                    A német típusú palackokat cserélik az össszes barkács és építőjellegű áruházakban az Osztrák területen is annak ellenére, hogy náluk más típusú (is) van rendszeresítve.
                                    Kicsit húzós a csereár, ha jól tudom 26 – 28 Euro/palack, de ezért ott csak és kizárólag Propán gázzal van töltve!!

                                    #53831
                                    Dome
                                    Felhasználó

                                      Lenne egy kérdésem:
                                      Visszaolvasgattam, de nem nagyon találtam választ rá. (bocs, ha lerágott csontot dobok be újra)
                                      Gázpalackot külföldön tudok-e cseréltetni, vagy töltetni? Ha van cserelehetőség, akkor melyik féle palackot érdemes megvenni, ami szabványos, és nem zavarnak el vele?
                                      Köszi a válaszokat!

                                      #53768
                                      istozi
                                      Felhasználó

                                        Ami változhatott: egy vagy több kontaktus.

                                        #53763
                                        Kudi
                                        Felhasználó

                                          Na, akkor erre tessssenek gombot varrni! Megnéztem a kábelezést, hiba nincs. Levettem a szabályzót. Kimértem a potenciométert. Jól működik. Kikaptam a falból a hőmérséklet érzékelőt, leraktam a padlóra a bejárati ajtó közelében, ahová nem fúj meleg levegőt a rendszer. A hőmérő bal oldali értéke a kijelző magasságában mér, a jobb oldali pedig egy vezetékkel mozgatható helyen. A padlóval kezdtem ott volt 12,2 °C és elindult 2 –es fokozaton a kazán, és csinált stabilan 19,6 °C hőmérsékletet termosztát magasságban. Kicsit hűlt a levegő odakinn, ezét feljebb állítottam 5 – re 11,9 °C lenn 21,5 °C fenn. Visszaraktam az érzékelőt a helyére a mozgatható érzékelőt a hőmérséklet érzékelő mögötti szekrénybe. Ennek az aljában van a kazán. Így a szekrényben 29,8 °C a szekrényfalon kívül hőmérséklet érzékelő magasságban 22,3 ˘C 6-os fokozaton.???!!! Miden mérésnél a régi és az új hőmérséklet érzékelőt is kipróbáltam. Nem volt különbség, tehát a régi is jó. Joggal mondhatnák, hogy „persze” a szekrényfal meleg, ez zavarja nem a hő érzékelőt. Csak hát!! Amikor tavaly ősszel Erdélyben odakinn mínusz 3 -4 °C volt, a termosztátot 5-re állítottam és stabilan tartotta 2 nap 2 éjszaka a 23 °C hőmérsékletet. Pedig akkor is nagyon meleg volt a szekrényben. Ott melegítettük – szárítottuk az ázott ruháinkat.
                                          Nekem egyenlőre az jön le első nekifutásra, hogy kell keresnem valami más helyet a hőmérséklet érzékelőnek. De továbbra sem tiszta, hogy mi változott 1 év alatt.
                                          WP_20171024_003.jpg WP_20171024_007.jpg

                                          Attachments:
                                          • WP_20171024_005_2017-11-05.jpg
                                          • WP_20171024_011_2017-11-05.jpg
                                          • WP_20171024_012_2017-11-05.jpg
                                          #53727
                                          gattila
                                          Felhasználó

                                            Igen ez egy csoda.

                                            [quote=”MaNa” post=51474]Kiváló lepedőket lehet kapni, amelyeket csak aljzatba kell dugni és melegítenek. Semmi faxni, beépítés, feltalálás….Nekünk pl. kettő van, megfelelő méretben. Ezek steppelt kényelmes lepedők, érdemes megnézni őket! >
                                            http://www.argep.hu/main.aspx?suche=f%C5%B1thet%C5%91%20leped%C5%91

                                            [quote=”istozi” post=49666]”Üdv Kiegészítő fűtésként infra panelben gondolkozom…”
                                            Konkrét tapasztalatom nincs, ám azt tudom, hogy kellemes közérzetet a padlófűtés nyújt. Tehát én oda tenném a kiegészítő fűtést.
                                            Meg az ágyba. Erről viszont nagyon jó tapasztalatom van. Nem fűtöm az egész autót, csak a fekhelyünket. Akkumulátorról, tehát hálózaton kívül is bőven ad meleget.
                                            istozi[/quote][/quote]

                                            #53723
                                            MaNa
                                            Felhasználó

                                              Kiváló lepedőket lehet kapni, amelyeket csak aljzatba kell dugni és melegítenek. Semmi faxni, beépítés, feltalálás….Nekünk pl. kettő van, megfelelő méretben. Ezek steppelt kényelmes lepedők, érdemes megnézni őket! >
                                              http://www.argep.hu/main.aspx?suche=f%C5%B1thet%C5%91%20leped%C5%91

                                              [quote=”istozi” post=49666]”Üdv Kiegészítő fűtésként infra panelben gondolkozom…”
                                              Konkrét tapasztalatom nincs, ám azt tudom, hogy kellemes közérzetet a padlófűtés nyújt. Tehát én oda tenném a kiegészítő fűtést.
                                              Meg az ágyba. Erről viszont nagyon jó tapasztalatom van. Nem fűtöm az egész autót, csak a fekhelyünket. Akkumulátorról, tehát hálózaton kívül is bőven ad meleget.
                                              istozi[/quote]

                                              #53644
                                              SzFeri
                                              Felhasználó

                                                Szervusztok! Automata szikráztatót hogy lehet kipróbálni beépítés nélkül? Építő válaszokat előre is megköszönöm.

                                                #53586
                                                Kudi
                                                Felhasználó

                                                  Kedves Kerti!
                                                  A kábelezést holnap ellenőrzöm, de azért vettem új hőérzékelőt, mert ha a hőérzékelő bemenő és kimenő kábeljeit rövidre zártam, (akárhol állt a hőfokszabályzó 3 – * – 5 – * – 7 ) bekapcsolt a kazán, valamint ha az utolsó pötty azaz a 8-ason volt akkor gond nélkül elindult, ebből következtettem hőérzékelő hibára.

                                                  #53583
                                                  Kerti
                                                  Adminisztrátor

                                                    [quote=”Kudela” post=51329]Tisztelt Lakóautósok!
                                                    A fűtésem meghibásodott. Nem szabályoz, csak fullon megy. Pontosabban, ha nem tekerem maximumra nem kapcsol be. Elég kellemetlen, mert vagy 36 °C van vagy semmilyen fűtés. Nekem Trumatic C 6002 a kazánom. Mi lehet a hiba oka? Én már kicseréltem a hőérzékelőt, de maradt a gond. Kicsit távol vagyok Budapestről, hogy beugorjak a Kempingvilág vagy a Suwenor szervizbe.

                                                    Üdvözlettel Kudela István (kudela@t-online.hu
                                                    [/quote]

                                                    A Truma fűtéseknél, ha nincs bekötve a hőérzékelő, akkor állandóan megy.
                                                    Ezért azt gondolom, hogy vagy a készülék résznél levő csatlakozással van gond, vagy a vezeték szakadt és ezért érzékeli úgy, hogy nincs rajta a hőérzékelő. Abból gondolom ezt, hogy már a hőérzékelőt kicserélted.

                                                    Nézd meg a készüléknél a csatlakozást. Ha ott minden rendbe, akkor tedd rá közvetlenül a készülékre a hőérzékelőt. Ha így is probléma van, akkor az már elektronika baj lesz.

                                                    #53563
                                                    Kudi
                                                    Felhasználó

                                                      Tisztelt Lakóautósok!
                                                      A fűtésem meghibásodott. Nem szabályoz, csak fullon megy. Pontosabban, ha nem tekerem maximumra nem kapcsol be. Elég kellemetlen, mert vagy 36 °C van vagy semmilyen fűtés. Nekem Trumatic C 6002 a kazánom. Mi lehet a hiba oka? Én már kicseréltem a hőérzékelőt, de maradt a gond. Kicsit távol vagyok Budapestről, hogy beugorjak a Kempingvilág vagy a Suwenor szervizbe.

                                                      Üdvözlettel Kudela István (kudela@t-online.hu
                                                      WP_20170112_004.jpg

                                                      #53325
                                                      szipka
                                                      Felhasználó

                                                        Én az ebayről vettem egy finn eladótól 600 USD postával együtt(kb 160eFt) Itthon egyet találtam valami apróhirdetős oldalon olyan 180 körül. A 2Kw os picit olcsóbb de csak minimálisan.

                                                      25 hozzászólás megtekintése - 176-200 / 307

                                                      You must be logged in to reply to this topic.