Főoldal Fórumok Lakóautók Lakóautó fűtés

Legutóbb frissítette Laccci 3 years, 2 months telt el
58angok
307 hozzászólás
  • Indította
    Témakör
  • #8101
    rlacika
    Felhasználó

      A mostani nyuszifogó kiruccanásban a hideg, vizes idő miatt a fűtés megállás nélkül kellet menjen. Észrevettem hogy a kocsi hátsó felében (konyha, fürdő) kellemetlenül hűvösebb van mint elöl. Tüzetesebben átnéztem hogy működik a dolog és látom hogy a meleglevegőt három 6-7 cm átmérőjü résen fujja be a Trumavent. Az egyik az elöl levő asztal alá fúj, egy másik a hátsó asztal alá, mig a harmadik a fürdőbe lehel. Ez a két hátsó nagyon gyengén szuszog az elsőhöz képest. Minthogy a kocsival semmi doksit nem kaptam, kerestem a netten, meg is talaltam, igaz hogy csak hasonlo, pedig TRUMAVENT van reá irva , mégse kaptam meg azt az állitó kart amivel lehetne a levegőmennyiséget szabályozni. Probáltam az első szelőző részleges befedésével nővelni hátúl a nyomást, de a ventilátor visongva ellenkezett, úgyhogy lemondtam erröl. Átnéztem a csőrendszert, de nem kaptam semmi hibát (szakadást, dugulást). Főleg a fürdőszobai hűvösség kellemetlen. Tud valaki valami tanácsot adni? [-o< A kocsi 1991-es Chausson 59.

    • Szerző
      Válasz
    • #60494
      Laccci
      Felhasználó

        [quote=”lscarimpex” post=57267]Szia Laccci! A pécsi szakinak lehet tudni az elérhetőségét?[/quote]
        Szia!

        Átküldtem privátban a számát.

        A trumánál nekem már 5 éve is azt mondták, hogy semmilyen alkatrészük nincs hozzá, talán az újabbhoz, a 3402-hez. Ezekhez is max. égésbiztosító, égőfej, érzékelők…Az elektronikához soha nem is volt lövésük sem max. kompletten tudták cserélni amíg volt…

        #60490
        lscarimpex
        Felhasználó

          Szia Laccci! A pécsi szakinak lehet tudni az elérhetőségét?

          #60489
          lscarimpex
          Felhasználó

            Szia a trumásokkal beszéltem azt mondták valóban h nem sok cuccuk van hozzá kopár meg Tudják mondani mi a baja van egy öt oldalas kézikönyvük Ami javítási kézikönyv pontról pontra végig mennek rajta és megtudják mondani hogy mi a pontos baj. De javítani valóban nem biztos hogy tudják ha van elfekvő alkatrészük igen ha nincs akkor cseréljem ki új négyesre ami nyolcszáz ezer Ft

            #60488
            Laccci
            Felhasználó

              Sajnos Truma szervizbe hiába viszed.
              Sem alkatrészük, sem kapcsolási rajzuk nincs hozzá a kora miatt.
              Kell egy ügyes műszerészt keresni és kompletten kazánostól és kezelőstől oda kell vinni.
              Az enyém gyújtani felejtett el és egy Pécs melletti műszerész megcsinálta.
              Mielőtt szétbontanád a biztosítékokat egyesével szedd ki és mérj rá vagy lámpázd ki.
              A helyén lehet, hogy nem látszik, hogy rossz.

              #60487
              lscarimpex
              Felhasználó

                Köszi a gyors választ!

                #60486
                Sala
                Felhasználó

                  elso korben megneznem a biztiket rajta.

                  masodsorban az ha kiment akkor oka van, nem biztos hogy meguszod egy bizticserevel, van magyarorszagon hivatalos truma szerviz 4 is Budapesten pl kempingvilag

                  udv es sok szerencset

                  #60485
                  lscarimpex
                  Felhasználó

                    Sziasztok!van egy knaus sun traveller lakóautóm.1996-os 2.5tdi.kombi bojler van benne truma c3400 as.a panelig bemegy az áram a termosztát nem kap áramot.segítsetek hova kihez vigyem aki meg tudja csinálni.köszi előre is aki segít!

                    #60399
                    Jamm
                    Felhasználó

                      Fogalmam sincs, bizonyára valami módon kimérhető a működése, de a szakműhely is úgy csinálja, hogy beköt egy új érzékelőt és ha azzal működik, akkor megvan a hiba, ha nem akkor tovább keresik az okot.

                      #60398
                      Sala
                      Felhasználó

                        koszi a gyors valaszt

                        ellenben kif3jtened kerlek a szenzor vizsgalatat, mit es hogyan vizsgaljak?

                        udv
                        Kinga&Andras

                        #60397
                        Jamm
                        Felhasználó

                          Szia! Talán először érdemes a legegyszerűbbel kezdeni, (ha még nem tetted meg) leellenőrizni a szenzort, hogy megfelelően érzékel-e? Kicsi esély de….Nálam ellenkező volt a hiba, nem kapcsolt ki, szabályzás híján fűtött a nagyvilágba.

                          #60395
                          Sala
                          Felhasználó

                            Sziasztok

                            A segitsegetekre van szuksegem, adott egy Truma Kombi kazan, ami tegnap erdekes problemat produkalt

                            Eddig ha bekapcsoltam es feltekertem, egy-ket perc alapjarat utan felporgott, ha lejjebb vettem leallt , azaz termosztat mukodott.
                            Tegnap azonban csak alapjaraton volt hajlando tolni a meleget, hiaba tekerem fel 9esre.
                            Valami otlet hol keressem a problemat?

                            koszonom elore is

                            #60291
                            zsozsy
                            Felhasználó

                              [quote=”apóka” post=57088]Gondolom az égéstérben a tűz hőfoka nagyjából ugyan az .Viszont a fémtestről a forrólevegő leszívása majd a körfűtés csatornába hajtása nagyobb lakótér-főfok elérése érdekében nagyobb ventilátor teljesítményt igényel / feltekerte a hőfokot/. A nagyobb elektromos teljesítmény ugyanazon 12 volt mellet nagyobb ampert igényelt .Ha jól emlékszem ezek az üvegbiztik amper beállításuak. Én leolvasnám a fémvégén az amper számot és a legközelebbi eggyel nagyobbra cserélném . Pl: 3-as ról 4,5 amperesre. Meg tartaléknak hordok egy hálózsákot és szilvóriumot .[/quote]Ha már üvegbiztosíték. Arra azonban érdemes odafigyelni ,hogy milyen a kioldási jelleggörbéje(gyorsasága) Ezeket betűkkel jelzik. F ,N ,T ,M…. Szóval van úgy ,hogy a gazda kicseréli az üvegbiztit ugyanolyan értékűre , közben meg vakaródzik ,hogy mi a f@sz van? ,mert megint elszállt a bizti. Közben meg lehet ,hogy F-est(gyors) rakott be csereként és csak ennyi. Szóval érdemes ezen apróságra is ügyelni.

                              #60290
                              apoka
                              Felhasználó

                                Gondolom az égéstérben a tűz hőfoka nagyjából ugyan az .Viszont a fémtestről a forrólevegő leszívása majd a körfűtés csatornába hajtása nagyobb lakótér-főfok elérése érdekében nagyobb ventilátor teljesítményt igényel / feltekerte a hőfokot/. A nagyobb elektromos teljesítmény ugyanazon 12 volt mellet nagyobb ampert igényelt .Ha jól emlékszem ezek az üvegbiztik amper beállításuak. Én leolvasnám a fémvégén az amper számot és a legközelebbi eggyel nagyobbra cserélném . Pl: 3-as ról 4,5 amperesre. Meg tartaléknak hordok egy hálózsákot és szilvóriumot .

                                #60289
                                Sala
                                Felhasználó

                                  kiraly, azonban erdemes továbbgondolni miert olvadt ki, ok-okozat

                                  #60288
                                  Edinalorincz
                                  Felhasználó

                                    És!!! Igen! Biztosíték!! A kálya oldalán van egy elektromos panel, annak az alján egy üveg biztosíték, szinte láthatatlan!

                                    #60279
                                    Sala
                                    Felhasználó

                                      hülye kérdés,biztositek?

                                      #60278
                                      Edinalorincz
                                      Felhasználó

                                        Sziasztok! Adott egy Fiat ducato lakóautó, este eltekertem a termosztátot 25 fokra hibátlanul mükődött a fütés, elérte a kívánt hőmérsékletet leált és azóta nem működik, a kis lámpák sem világítanak rajta. Mi lehet a gond?? Elöre is köszönöm a válaszokat.

                                        #60193
                                        Jottment
                                        Felhasználó

                                          Üdvözlünk Mindenkit!
                                          Segítséget szeretnénk kérni.
                                          Használ-e valaki ilyen klímát Dometic Freshwell 3000? Látott-e már F1, F3 hibaüzenetet? Hol lehet javíttatni? (Vas megyében élünk) A lakóautónkba most lett beszerelve és mindjárt ezzel a hibaüzenettel indult a berendezés, össze vissza működik, a kézikönyv utasításai használhatatlanok.
                                          Előre is köszönjük: Kati és Attila

                                          Attachments:
                                          • F1E1hiba_2021-07-09.jpg
                                          • dometic_2021-07-09.jpg
                                          #59909
                                          apoka
                                          Felhasználó

                                            [quote=”whynot” post=56744]Hello,
                                            Trumatic C 3402 rövidebb-hosszabb (fél óra – óra) működés után piros hibajelzéssel leáll… Gáz van (sima propán, tele palack), az autóban 18 fok (külső elektromos fűtés), a boilerben lévő vizet és a lakóteret is fűti, de random leáll… ☹️
                                            Van esetleg vkinek ötlete h hol keressem a hibát??
                                            Az eddigi problémamentes működés óta nem volt semmi beavatkozás, átalakítás…[/quote].

                                            #59888
                                            whynot
                                            Felhasználó

                                              Hello,
                                              Trumatic C 3402 rövidebb-hosszabb (fél óra – óra) működés után piros hibajelzéssel leáll… Gáz van (sima propán, tele palack), az autóban 18 fok (külső elektromos fűtés), a boilerben lévő vizet és a lakóteret is fűti, de random leáll… ☹️
                                              Van esetleg vkinek ötlete h hol keressem a hibát??
                                              Az eddigi problémamentes működés óta nem volt semmi beavatkozás, átalakítás…

                                              #56615
                                              Vincsenzo
                                              Felhasználó

                                                Volt valaha egy kis buszom. Mitshubishi L300-as. Abban volt a vezető ülés mögött a második üléssor alatt agy fűtőtest, Nagyin egyszerűen és kiválóan működött. A szokványos utastér fűtéssel volt párhuzamosan kötve. A helyszínen volt egy csap amivel rá lehetett engedni a meleg vizez. A műszerfalon volt egy kapcsoló, KI, I., II. állással, ami a fűtőtesten lévő két fokozatú ventilátort kapcsolta. Járó motornál az I.-fokozatot nem lehetett hallani, olyan csendes volt. Nem volt a mellékelt ábrán látható „áramlás terelő” bele építve. Nem volt benne szivattyú. A kocsi vízpumpája keringette e vizet. Gyári szerelés volt!

                                                Nyáron nem fűtött az elzárt csap okozta folyadék torlódás következtében.
                                                Ventilátor nélkül, alig észrevehetően kellemes volt az utastér hőmérséklete.
                                                I. fokozaton jó meleg volt az egész utastér.
                                                II. fokozat csak befűtés elején kellett használni, illetve -10C° alatt.

                                                Nekem az a tanulság, hogy az egyszerű megoldások működnek jól. Ezeknél kevés a meghibásodási lehetőség. Kicsi vagy nincs szervíz költség. Nincs bosszankodás!

                                                Attachments:
                                                • image_150.png
                                                #56613
                                                gyusza T3
                                                Felhasználó

                                                  Innentől Gyurcsok féle távoperáció.
                                                  Boldog Karácsonyt!

                                                  #56612
                                                  szobraszok
                                                  Felhasználó

                                                    Még nincs szivattyúm. Keresek olyat akinek van…

                                                    #56611
                                                    apoka
                                                    Felhasználó

                                                      Az elméletet félre téve, légtelenítést követően:Amikor felkapcsolod a műszerfali ventilátort a szivattyú is kap áramot ?Hallod a hangját? Ha barkácsolt, a pólus jól van bekötve?Netalán az előremenő szárban az áramlással szemben tol ? Lehetséges —fagy mellet/után beindítottam a kis búvár szivattyút az ott rekedt víz megfogta a propellert az meg letáncolt a tengelyről—hogy jó a polaritás forog a tengely de a propeller áll? üdv apóka

                                                      #56599
                                                      szobraszok
                                                      Felhasználó

                                                        Nem tudom. Nálam van 2 éve. Azota nem.

                                                      25 hozzászólás megtekintése - 1-25 / 307

                                                      You must be logged in to reply to this topic.