Főoldal Fórumok Lakóautós túratervek, uticélok Közös túra: Görögország 2008. június 20 – július 13

Legutóbb frissítette GaborApa 16 years, 9 months telt el
17angok
129 hozzászólás
  • Indította
    Témakör
  • #6820
    Brigi
    Felhasználó

      [quote=”GaborApa”:3c4hanu9]
      Brigivel és LMC-vel kitaláltuk, hogy nyár elején kóricáljunk egy kényelmeset Görögországban.
      Akinek van kedve velünk jönni, azt szívesen látjuk.
      [/quote]
      Talán a görög útra érdemes lenne nyitni. Időpont: június 20 – július 13

      Nemsokára nekilátok útitervet is gyártani. Egyelőre csak az elejét gondoltam ki: indulás Bp.-ről 20-án délután (Sopronból már reggel), éjszakázás Szegeden (nem feltétlenül a kempingben, valami bevásárlóközpont parkolója is teljesen megfelel). 21-én Szerbia – Macedonián keresztül Görögországba. (Újvidék – Belgrád – Nis – Skopje – Thessaloniki 834 km, ha jól számoltam). Azért ez elég hosszú út egyben, bár szinte végig autópálya. Macedoniáról azt mondják, hogy gyönyörű, lehet, hogy érdemes lenne körülnézni egy kicsit, de akkor már megalvó hely is kellene. Ott inkább a kempinget részesíteném előnyben. Persze azt is lehet, hogy visszafelé kalandoznánk egy kicsit arrafelé.

      Thesszalonikiben tud valaki jó helyet éjszakázásra? Mi amikor arra jártunk már késő este érkeztünk meg és találtunk helyet a város közepén egy (nappal fizetős) parkolóban, de erre több lakóautóval nem sok esélyt látok. Jó hely volt (bár elég zajos), elmentünk éjjel is járni egyet, aztán reggel bedobtunk némi pénzt és napvilágnál is körülnéztünk. Utána viszont órákba telt, mire ki tudtunk keveredni a városból. (Közben Oldiék élménybeszámolójában találtam GPS kordinátákat , ahol a tengerparton éjszakáztak. Már csak az a kérdés, hogy hány lakóval lehet ott elférni (mert reményeim szerint leszünk néhányan).

      A hosszú út után 1-2 napot biztos érdemes lenne a Chalkidiki félszigetekre szánni. Sithonia és Cassandra is körbejárható, ahogy emlékszem homokos part, kedves öblök, tiszta tenger, lakóautóval lehet helyet találni, reggel jött a tejes – kenyeres autó és hozta az előző napi rendelést.

      1 nap Olympos (tengerparti fürdéssel kombinálva), 1 nap Meteorák.

      Na innentől kell elővennem az útikönyveket, élménybeszámolókat, de azt majd legközelebb.

    • Szerző
      Válasz
    • #9852
      kati
      Felhasználó

        Minden görörgös kirándulónak jó időt, egészséget és kitartást kívánok ehhez a szép túrához. Várjuk majd fényképes beszámolóitokat.
        ‘:smt039”:smt039′:smt039”:smt039’

        #9851
        medmad
        Felhasználó

          [quote=”Brigi”:2wtyl4rc]Mi azt reméljük, hogy vannak lehetőségek és Oldiék tavalyi beszámolójában is talász nem kemping helyeket. Mivel pont váltjuk egymást nem tudjuk átadni a friss tapasztalatokat, legfeljebb ha valahol rá tudsz csatlakozni a netre.[/quote]
          köszönöm a tippet,klassz a beszámolo és a poen az az egészben hogy kb ezt az utvonalat néztükki magunknak,csak forditott iránnyal,de végül is mindegy hogy honnan indulunk.
          van egy másik problémám,ha gps-be bepögyögöm a koordinátákat
          be invitál az oceán közepébe,vagy a koordináta csak az adott hely közelében müködik?vagy rosszul csinálok valamit a betáplálásnál.
          ezt a gondot szeretném megoldani a te ,vagy a többiek segitségével.

          köszi medmad

          jandra

          #9848
          challenger
          Felhasználó

            [quote=”Brigi”:3sf4emlk]Mindenkinek köszönjük a jó kívánságokat, reméljük, hogy hatásosak lesznek. Ne aggódjatok a szokásos néhány soros beszámolót megkapjátok, meg gondolom GáborApa remek képeit is, hogy egy kicsit olyan legyen, mintha ti is ott járnátok velünk.[/quote]
            Ahogyan olvasom teljesen meggyogyultal Judith??? mar elore is a remek kepekre es elmenybeszamolokra is gondolunk…a sok tengeri lubickolasra amit iden mi kihagyunk mivel engem senki se kergetbe a Balti tengerbe…talan a szaunaba a finneknel…jo utat nektek

            #9847
            Brigi
            Felhasználó

              Mindenkinek köszönjük a jó kívánságokat, reméljük, hogy hatásosak lesznek. Ne aggódjatok a szokásos néhány soros beszámolót megkapjátok, meg gondolom GáborApa remek képeit is, hogy egy kicsit olyan legyen, mintha ti is ott járnátok velünk.

              #9846
              Brigi
              Felhasználó

                [quote=”medmad”:996aoild]szép jo napot

                érdeklödnék hogy görögben van-e lehetöség dij mentes éjjeli parkolot találni,vagy csak a fizetös camping marad mint választási lehetöség.mi julius 11-én indulunk román, bulgár,görög.azon belül szaloniki,meteorák,pátra,athén és vissza magyar.

                köszi medmad

                jandra[/quote]
                Mi azt reméljük, hogy vannak lehetőségek és Oldiék tavalyi beszámolójában is talász nem kemping helyeket. Mivel pont váltjuk egymást nem tudjuk átadni a friss tapasztalatokat, legfeljebb ha valahol rá tudsz csatlakozni a netre.

                #9843
                LMC
                Felhasználó

                  [quote=”FuredyLaci”:3kdctjnr]Mi is jó utat kívánunk ( :smt073 )
                  Rohadtul irigyellek benneteket :smt209

                  De azért minden jót és probléma mentes utat
                  :smt039 :smt039 :smt039
                  LAci-ék[/quote]

                  Köszönjük, gyertek ti is, 4 vagy 5 lakó 🙂

                  András

                  #9842
                  LMC
                  Felhasználó

                    [quote=”zsuzsa”:vf5r9b9h]Minden görög útra készülőnek nagyon jó utat, jó szórakozás kivánunk sok szeretettel 😆 😆 😆
                    Zsuzsa és Lajos[/quote]

                    Köszönjük szépen reméljük hogy nagyon sok élményben lessz részünk.

                    Minden a lakóautós barátainktól függ, remélem lessz idő az ismerkedésre 😉 😆

                    András

                    #9840
                    FLaci
                    Felhasználó

                      [quote=”GaborApa”:1laxdpn9]Köszönjük szépen!

                      Azt hiszem ez lesz a klubnak köszönhető eddigi legnagyobb túra

                      4 lakóautó, 6.000 km, 3 hét 😆 [/quote]
                      Mi is jó utat kívánunk ( :smt073 )
                      Rohadtul irigyellek benneteket :smt209

                      De azért minden jót és probléma mentes utat
                      :smt039 :smt039 :smt039
                      LAci-ék

                      #9839
                      medmad
                      Felhasználó

                        szép jo napot

                        érdeklödnék hogy görögben van-e lehetöség dij mentes éjjeli parkolot találni,vagy csak a fizetös camping marad mint választási lehetöség.mi julius 11-én indulunk román, bulgár,görög.azon belül szaloniki,meteorák,pátra,athén és vissza magyar.

                        köszi medmad

                        jandra

                        #9828
                        GaborApa
                        Felhasználó

                          [quote=”zsuzsa”:1usaw5tv]Minden görög útra készülőnek nagyon jó utat, jó szórakozás kivánunk sok szeretettel 😆 😆 😆
                          Zsuzsa és Lajos[/quote]

                          Köszönjük szépen!

                          Azt hiszem ez lesz a klubnak köszönhető eddigi legnagyobb túra

                          4 lakóautó, 6.000 km, 3 hét 😆

                          #9824
                          zsuzsa
                          Felhasználó

                            Minden görög útra készülőnek nagyon jó utat, jó szórakozás kivánunk sok szeretettel 😆 😆 😆
                            Zsuzsa és Lajos

                            #9813
                            riviera
                            Felhasználó

                              [quote=”GaborApa”:209qac3u]Háááát.

                              Tényleg nem vagyunk egyformák.

                              😆 [/quote]
                              Hogy nem vagyunk egyformák az nem baj.Milyen szintelen lenne a világ ha mindenki egyforma lenne és csak a lecsót szeretné
                              .
                              Különbözőek vagyunk és mégis nagyon jó a lakóautós nagy családba tartozni. 😀 😀 😀

                              #9809
                              GaborApa
                              Felhasználó

                                [quote=”LMC”:j1qxmjct]Jut eszembe, polipos lecsót még nem ettem, kipróbálom #-o 🙂 [/quote]
                                Háááát.

                                Tényleg nem vagyunk egyformák.
                                😆

                                #9807
                                LMC
                                Felhasználó

                                  [quote=”GaborApa”:1wvorgpe]Semmi gond aznap majd sütögetek magamnak némi tengeri halat meg rákot meg polipot.
                                  Vagy főzök egy kis kagylót.
                                  Vagy sütök bárányt és csinálok hozzá tzatzikit.

                                  Valahogy csak kibírom amíg Ti lecsót esztek Görögországban.
                                  😆 [/quote]

                                  Jut eszembe, polipos lecsót még nem ettem, kipróbálom #-o 🙂

                                  #9805
                                  GaborApa
                                  Felhasználó

                                    [quote=”LMC”:2o7adbhb]Köszönjük, valószínű hogy csinálok lecsót Görögben is, bár GáborApa nem igazán szereti. 😉 🙂 [/quote]

                                    Semmi gond aznap majd sütögetek magamnak némi tengeri halat meg rákot meg polipot.
                                    Vagy főzök egy kis kagylót.
                                    Vagy sütök bárányt és csinálok hozzá tzatzikit.

                                    Valahogy csak kibírom amíg Ti lecsót esztek Görögországban.
                                    😆

                                    #9804
                                    LMC
                                    Felhasználó

                                      [quote=”riviera550″:207t00s1]Köszönjük,hogy gondoltok az itthon maradottakra is.

                                      Jó értelemben irigy vagyok Rátok,hogy e szép utra indultok.
                                      Sajnos mi pont müszakira visszük a lakót 23.-án.
                                      Bár jártunk Görögországban, egy hónapot töltöttünk ott,régen volt és akkor még lakókocsival,de nagyon szép volt.

                                      Tábor helyetekre „fénypostán „küldök egy kis lecsót.

                                      Jó utat kivánunk.[/quote]

                                      Köszönjük, valószínű hogy csinálok lecsót Görögben is, bár GáborApa nem igazán szereti. 😉 🙂
                                      Nektek is kellemes utat ha levizsgázik a lakótok.
                                      Ha lessz lehetőségünk internet közelében lenni, rápillantunk a klub életére és írunk pár sort. 😆

                                      András

                                      #9803
                                      riviera
                                      Felhasználó

                                        [quote=”LMC”:1gv63y3c]Biztos lehetsz benne 🙂 és sokat gondolun az ithon maradottakra. Különben mindíg emlegetünk valakit a csapatból, hol az ajánlott parkolók, vagy éppen az élménybeszámolók kapcsán találunk ismerős helyeket. Esetleg valaki ajánlott egy kordinátát.

                                        Most is ollóztam a Görög élménybeszámolókból, nem is keveset.

                                        András[/quote]

                                        Köszönjük,hogy gondoltok az itthon maradottakra is.

                                        Jó értelemben irigy vagyok Rátok,hogy e szép utra indultok.
                                        Sajnos mi pont müszakira visszük a lakót 23.-án.
                                        Bár jártunk Görögországban, egy hónapot töltöttünk ott,régen volt és akkor még lakókocsival,de nagyon szép volt.

                                        Tábor helyetekre „fénypostán „küldök egy kis lecsót.

                                        Jó utat kivánunk.

                                        #9755
                                        LMC
                                        Felhasználó

                                          [quote=”FuredyLaci”:1lfox6as].. és iszunk egyet az otthon maradottak egészségére is. 😆

                                          Úgy legyen 😉 [/quote]

                                          Biztos lehetsz benne 🙂 és sokat gondolun az ithon maradottakra. Különben mindíg emlegetünk valakit a csapatból, hol az ajánlott parkolók, vagy éppen az élménybeszámolók kapcsán találunk ismerős helyeket. Esetleg valaki ajánlott egy kordinátát.

                                          Most is ollóztam a Görög élménybeszámolókból, nem is keveset.

                                          András

                                          #9754
                                          LMC
                                          Felhasználó

                                            [quote=”challenger”:25fn7vo0]Tavaj a tuz es iden meg foldrenges hat ezek a gorog istenek… azt hiszem Penopolezbe mentek? remelem addigra meg nyukszik a fold…[/quote]

                                            Remélem nem nagyon fog mozogni #-o 🙂 szerencse hogy nem foglaltunk szállást 🙂

                                            András

                                            #9747
                                            challenger
                                            Felhasználó

                                              [quote=”FuredyLaci”:2cfxiql9].. és iszunk egyet az otthon maradottak egészségére is. 😆

                                              Úgy legyen 😉 [/quote]
                                              Tavaj a tuz es iden meg foldrenges hat ezek a gorog istenek… azt hiszem Penopolezbe mentek? remelem addigra meg nyukszik a fold…

                                              #9745
                                              FLaci
                                              Felhasználó

                                                [quote=”Brigi”:3avatpys]Nem is egy napra tervezzük, hanem kettőre, bár még úgy is elég soknak tűnik. majd meglátjuk mennyit bírunk, legfeljebb megállunk még valahol.[/quote]
                                                .. és iszunk egyet az otthon maradottak egészségére is. 😆

                                                Úgy legyen 😉

                                                #9744
                                                Brigi
                                                Felhasználó

                                                  [quote=”FuredyLaci”:12k6waex]Kicsit sóvárogva nézem hogy alakítjátok az utat és készültök. 🙁
                                                  Csak annyi hogy Szegedtől Igonumestu-ig azért elég húzós lesz egy napra .Az autópálya csak egyrészen van kiépítve a többi meg tele kanyarral kb 2000m magasságig majd le.
                                                  Jó szervezgetést és készülődést 😳 😳 😳
                                                  Laci-ék[/quote]
                                                  Nem is egy napra tervezzük, hanem kettőre, bár még úgy is elég soknak tűnik. majd meglátjuk mennyit bírunk, legfeljebb megállunk még valahol.

                                                  #9743
                                                  LMC
                                                  Felhasználó

                                                    [quote=”FuredyLaci”:1mnna4sg]Kicsit sóvárogva nézem hogy alakítjátok az utat és készültök. 🙁
                                                    Csak annyi hogy Szegedtől Igonumestu-ig azért elég húzós lesz egy napra .Az autópálya csak egyrészen van kiépítve a többi meg tele kanyarral kb 2000m magasságig majd le.
                                                    Jó szervezgetést és készülődést 😳 😳 😳
                                                    Laci-ék[/quote]

                                                    Igazad van Laci, megnéztem 1120 km-er és 15 óra.Az első nap Sopron – Szeged után ez a táv, nem valószínű hogy nyaralásnak mondható. Még Thessaloniki is elég húzós a 845 km-rel.De keresünk valami könnyítet menetet pihenővel.

                                                    András

                                                    #9742
                                                    FLaci
                                                    Felhasználó

                                                      [quote=”Blue”:2rao9dym]Igen ez nekem tetszene. 😆

                                                      Esetleg opcionak Ioania helyet Igoumenista plussz 80 km az az napi 240 re és ott az Ion tenger Szeged után a 2. nap. :smt217 [/quote]
                                                      Kicsit sóvárogva nézem hogy alakítjátok az utat és készültök. 🙁
                                                      Csak annyi hogy Szegedtől Igonumestu-ig azért elég húzós lesz egy napra .Az autópálya csak egyrészen van kiépítve a többi meg tele kanyarral kb 2000m magasságig majd le.
                                                      Jó szervezgetést és készülődést 😳 😳 😳
                                                      Laci-ék

                                                      #9732
                                                      Blue
                                                      Felhasználó

                                                        [quote=”GaborApa”:32bwosth]Blue!
                                                        A gyerekekkel Te beszéled meg. #-o
                                                        😆
                                                        De egyébként benne vagyok. Én úgyis a nyugati part és Peloponésos miatt akartam Görögországba meni[/quote]

                                                        Most hogy van ez? Az a sláger amit én huzok elö a cilinderböl. 😆
                                                        Ja egyébként már megbeszéltem a gyerekeimmel. 😆

                                                      25 hozzászólás megtekintése - 26-50 / 129

                                                      You must be logged in to reply to this topic.