-
IndítottaTémakör
-
2006.11.24.-23:05 #4086
Ennek a kérdésnek a feltevése már a fertőzés első jelei között szerepel, és újra, meg újra visszatérő tünet. 😆
A fórumon több helyen is volt már róla szó, és mivel erre a kérdésre sem lehet olyan választ adni ami mindenki számára egyformán megfelelő ezért nyitottam a kérdésnek ezt a topicot.
Így ezután egy helyre gyűlhetnek a kérdések és a válaszok is.
Segítsünk (még) egészséges embertársainkon. [-o< -
IndítottaTémakör
-
SzerzőVálasz
-
2013.08.11.-21:59 #39527
Üdvözlet mindenkinek!
Tavaly sikerült lakóautóval elutaznunk Olaszországba, és hát felejthetetlen élmény volt!
Mivel a családunk szeret kempingben megszállni (megvolt a sátras, a lakókocsis, a mobilházas megoldás is) mindig is irigykedve néztem a lakóautóval nyaralókat, és tavaly óta úgy érzem, hogy ez az életforma nekem való lenne. Azóta túrom a netet, hogy megtaláljam a nekünk megfelelő méretű, gyártmányú, belső elrendezésű járgányt, és végigolvastam a MLK összes fórumát, ami -nem akarok hízelegni- baromi sokat segített, hogy képbe kerüljek. Csak egy példa: szertefoszlott a „Felakasztom a 250 kilós motoromat a hátfalra, beülünk hatan és go” kezdetű álmom, de még sorolhatnám…2013.08.09.-02:57 #395192013.07.04.-03:04 #39353[quote=”Brigi”:3fzrygj3]Üdv a klubban!
Ezt az autót nem ismerem, de szép lakó. Azt ti tudjátok, hogy milyen elrendezés tetszik nektek. Mindenkinek más az, ami fontos. Nekem pl. tetszik a konyhája (de ebben biztos az is közrejátszik, hogy a mi mostani konyhánk igencsak apró).
Ekkora lakóba már tehettek volna leválasztott zuhanyzót, de ahogy a fényképről láttam azért legalább a zuhanyozás idejére eltolható ajtókkal szeparálni lehet, hogy ne legyen minden vizes. Kellemesen tágas a nappalija, akár hatan is kényelmesen elférnek. (Nem utolsó szempont, ha télen esetleg másokkal közösen terveztek utazást.) A garázsa nem túl nagy, bicikli csak hátulra fér el, ami növeli a hosszát, de legalább van. Az önsúlyba tartok tőle, hogy nem számolták bele az utólagos felszereléseket (omnisztor, klíma, biciklitartó), úgyhogy eléggé kihegyezett a 3500 kg-ra (csak sovány utazókkal és minimális pakolással 😕 ). Persze ha van nagy teherautóra is jogosítványotok, akkor nem nagy izgalom, hogy leméretnek-e vele valahol útközben. Ezek csak az én szubjektív szempontjaim.
Amit érdemes elkérni a szervizkönyvét és az évenkénti beázás ellenőrzés meglétének igazolását. A lakóautók legnagyobb problémája az lehet, ha valahol beáznak, mert a víz beférkőzik mindenhova és komoly rombolást okoz. A képek alapján ennél az autónál nem hiszem, hogy ilyen gond lenne. Gáztartályt biztos érdemes hozzá tartalékot venni, még akkor is, ha komoly télben nem tervezitek használni.Több kezdő lakóautósnak is ajánlottuk már, hogy érdemes, ha lehetőség van rá legalább egy hétvégére bérbe venni a kinézett lakóautót a vétel előtt. Nem kis beruházás, ne utólag derüljön ki, hogy valami miatt mégse az igazi. (Én pl. nem szerettem a vezetőfülke fölötti, lehúzható ágyban aludni, amikor integrált lakóautónk volt. Jópofa ötletnek tűnt, ha kipróbáltam volna nem hiszem, hogy az lett volna az első lakónk.)
Sok sikert a keresgéléshez és az első csiga megvételéhez![/quote]
Köszönöm szépen a kedves és értelmes tanácsodat!!!!!
Még evvel szemezgetek….http://www.hasznaltauto.hu/lakokocsi/de … us-7032917DETHLEFFS Fortero H 6975 Luxus
Üdv: Lurko
2013.07.04.-02:52 #39352[quote=”lurko”:wv10hlu7]Tisztelt Klubtagok!
Én a napokban regisztráltam,mert szeretnék én is egy lakóautót vásárolni.Van bennem némi bizonytalanság és lehet,hogy ehhez a lépéshez több ismeretre lenne szükség,de még is beleszeretnék vágni.Ebben szeretném a segítségeteket kérni,hogy a vásárláskor mire figyeljek oda legjobban?—esetleg ha valaki ismeri ezt az autót és tud és nem kényelmetlen ha mond róla valamit ,megköszönöm!!!
http://www.hasznaltauto.hu/lakokocsi/bu … 84-6995274
BÜRSTNER Aviano i684/nekem „szemre” a kép alapján nagyon tetszik,az „ára” kevésbé
Üdvözlettel : Lurko /az újonc/[/quote]
Üdv a klubban!
Ezt az autót nem ismerem, de szép lakó. Azt ti tudjátok, hogy milyen elrendezés tetszik nektek. Mindenkinek más az, ami fontos. Nekem pl. tetszik a konyhája (de ebben biztos az is közrejátszik, hogy a mi mostani konyhánk igencsak apró).
Ekkora lakóba már tehettek volna leválasztott zuhanyzót, de ahogy a fényképről láttam azért legalább a zuhanyozás idejére eltolható ajtókkal szeparálni lehet, hogy ne legyen minden vizes. Kellemesen tágas a nappalija, akár hatan is kényelmesen elférnek. (Nem utolsó szempont, ha télen esetleg másokkal közösen terveztek utazást.) A garázsa nem túl nagy, bicikli csak hátulra fér el, ami növeli a hosszát, de legalább van. Az önsúlyba tartok tőle, hogy nem számolták bele az utólagos felszereléseket (omnisztor, klíma, biciklitartó), úgyhogy eléggé kihegyezett a 3500 kg-ra (csak sovány utazókkal és minimális pakolással 😕 ). Persze ha van nagy teherautóra is jogosítványotok, akkor nem nagy izgalom, hogy leméretnek-e vele valahol útközben. Ezek csak az én szubjektív szempontjaim.
Amit érdemes elkérni a szervizkönyvét és az évenkénti beázás ellenőrzés meglétének igazolását. A lakóautók legnagyobb problémája az lehet, ha valahol beáznak, mert a víz beférkőzik mindenhova és komoly rombolást okoz. A képek alapján ennél az autónál nem hiszem, hogy ilyen gond lenne. Gáztartályt biztos érdemes hozzá tartalékot venni, még akkor is, ha komoly télben nem tervezitek használni.Több kezdő lakóautósnak is ajánlottuk már, hogy érdemes, ha lehetőség van rá legalább egy hétvégére bérbe venni a kinézett lakóautót a vétel előtt. Nem kis beruházás, ne utólag derüljön ki, hogy valami miatt mégse az igazi. (Én pl. nem szerettem a vezetőfülke fölötti, lehúzható ágyban aludni, amikor integrált lakóautónk volt. Jópofa ötletnek tűnt, ha kipróbáltam volna nem hiszem, hogy az lett volna az első lakónk.)
Sok sikert a keresgéléshez és az első csiga megvételéhez!
2013.07.04.-02:01 #39351Tisztelt Klubtagok!
Én a napokban regisztráltam,mert szeretnék én is egy lakóautót vásárolni.Van bennem némi bizonytalanság és lehet,hogy ehhez a lépéshez több ismeretre lenne szükség,de még is beleszeretnék vágni.Ebben szeretném a segítségeteket kérni,hogy a vásárláskor mire figyeljek oda legjobban?—esetleg ha valaki ismeri ezt az autót és tud és nem kényelmetlen ha mond róla valamit ,megköszönöm!!!
http://www.hasznaltauto.hu/lakokocsi/bu … 84-6995274
BÜRSTNER Aviano i684/nekem „szemre” a kép alapján nagyon tetszik,az „ára” kevésbé
Üdvözlettel : Lurko /az újonc/
2013.06.06.-01:12 #39119[quote=”LMC”:2rsv22fx]Nagyom jó olvasni ha valaki belevág egy lakóautó építésbe,ahány ember annyi kérdés merül fel 🙂
Véleményem egy lakóautót nagyon hosszú ideig lehet építgetni szépítgetni, valahogy soha nem készül el véglegesen 🙂Mindig hiányzik valami,amit még szeretnénk beszerelni, alakítani.
Mindezek csak akkor jönnek elő ha elindulunk vele rövidebb hosszabb utakra 🙂
Vagy meglátok valami jó ötletet és szeretném megvalósítani a sajátomba, vagy kapok egy egy találkozó alkalmával hasznos tanácsot amit kipróbálok.
Ti hogy vagytok ezzel ? Csak én látom így ?András[/quote]
Egyet értek veled, egy lakóautó sosincs kész. Mindig kitalál valamit az ember, amit még bele kéne tenni, vagy át kéne alakítani, ha pedig már nincs mit csinálni, lecseréli. 😆
Aki belefog a lakóautózásba, szerintem ezzel is számolnia kell, de ez is nagyon jó benne.2013.06.05.-22:18 #39115[quote=”udna”:w8xfmaht]Üdv!
Csak a pénz számít igazán. 🙂
Egy körülbelüli összeget tudsz mondani, hogy egy hasonló gépre (3Mf körül) még mennyit kell költeni, hogy üzemkész állapotba kerüljön?Köszi[/quote]
Nagyom jó olvasni ha valaki belevág egy lakóautó építésbe,ahány ember annyi kérdés merül fel 🙂
Véleményem egy lakóautót nagyon hosszú ideig lehet építgetni szépítgetni, valahogy soha nem készül el véglegesen 🙂Mindig hiányzik valami,amit még szeretnénk beszerelni, alakítani.
Mindezek csak akkor jönnek elő ha elindulunk vele rövidebb hosszabb utakra 🙂
Vagy meglátok valami jó ötletet és szeretném megvalósítani a sajátomba, vagy kapok egy egy találkozó alkalmával hasznos tanácsot amit kipróbálok.
Ti hogy vagytok ezzel ? Csak én látom így ?András
2013.06.05.-01:02 #39111[quote=”udna”:f9pimejv]Üdv!
Csak a pénz számít igazán. 🙂
Egy körülbelüli összeget tudsz mondani, hogy egy hasonló gépre (3Mf körül) még mennyit kell költeni, hogy üzemkész állapotba kerüljön?Köszi[/quote]
Sajnos ezt így elég nehéz lenne megmondani, mivel látni kellene a járművet, és még akkor is csak közelítőleg lehet behatárolni. Az összeg, pedig mindig a tulajdonos igényeitől függ. Pár százezertől nagyon sok millióig rá lehet költeni.
2013.06.04.-18:47 #39107[quote=”Kerti”:1y1o093i]Több ilyen amerikai nagy lakó megfordult már a műhelyünkben,
…
Én akkor javasolnék ilyen vásárlást, ha a pénz nem számít, mert amúgy csak nyűg lesz.[/quote]Üdv!
Csak a pénz számít igazán. 🙂
Egy körülbelüli összeget tudsz mondani, hogy egy hasonló gépre (3Mf körül) még mennyit kell költeni, hogy üzemkész állapotba kerüljön?Köszi
2013.06.04.-18:42 #39106[quote=”EdGaR”:13x7qcxb]Köszönjük. 😳
Akkor Udnának egy kompromisszum[/quote]Üdv!
„Húzásra pár méteren beindul.” Akkor számíthatok a kedves klubtársak segítségére ugye? 😀
Amúgy teljesen korrekt, csak már ez is a bizonyos 3.5 tonna felett van sajnos. A 90Le az elég kevés egy ekkora autónak, nem? Főleg ha telipakolja az ember a felszereléssel.
2013.06.04.-02:36 #39104[quote=”udna”:bd7ebt7m]Üdv!
Itt is tennék fel kérdést. 🙂
Szóval nézegettem használt autós hirdetéseket világszerte. Az a meglátásom, hogy külföldről sokkal olcsóbban lehet(ne) megvenni a lakóautót, mint itthon. Pl:A kérdésem az lenne, hogy van-e valaki, aki hozott már be lakót, mennyire bonyolult az ügyintézése, milyen összegeket kell még kifizetni utána, illetve hogy milyen műszaki tartalmat képviselnek ezek a gépek.
THX[/quote]
Több ilyen amerikai nagy lakó megfordult már a műhelyünkben, és hát nem tudok sok jót mondani róluk, azon kívűl, hogy látványos a megjelenésük.
Nemrég volt nálunk egy elég nagy átalakításon és beüzemelésen egy 8 éves Fleetwood. Nem mondanám, hogy jó állapotban vannak ezek a gépek, ami azért is érdekes, mert szinte újnak néz ki, de amint mélyebben beleástuk magunkat, kiderült, hogy mindenhol nagy a gond. A legalapvetőbb hiba, hogy már sokan sokmindent csinálgattak benne, mivel valahogy európaiasítani kellene a rendszert, ami szintén nem egyszerű. Én akkor javasolnék ilyen vásárlást, ha a pénz nem számít, mert amúgy csak nyűg lesz.2013.06.04.-02:21 #39103[quote=”Kerti”:3ckvl45i]A nem ide tartozó hozzászólásokat áthelyeztem a megfelelő topikba.[/quote]
Köszönjük. 😳
Akkor Udnának egy kompromisszum2013.06.04.-02:19 #39102A nem ide tartozó hozzászólásokat áthelyeztem a megfelelő topikba.
2013.05.31.-13:15 #39084Szia,
sajnos bizonyos helyeken lehetetlen is. Lásd tengerparti (Adria) kisvárosokat,ahol egész egyszerűen nem férsz el, hogy a parkolóhelyről ne is beszéljünk.
Azt gondolom, hogy ezeket a kocsikat kint hagyják a városból és onnan egyéb módon jutnak be.
Bár ezekbe befér a robogó is.
😀2013.05.31.-11:52 #39083Üdv!
Mivel még előtte állok az egész dolognak, tudok mérlegelni minden érvet. 🙂
Nagypapának igaza van a túlmérettel kapcsolatban. Sok helyen nehézkes egy ekkora járművel a közlekedés. Nem lehetetlen, csak nehézkes. 🙂
A gond ugye az egyéb járulékos költségekkel van.2013.05.29.-01:51 #39067[quote=”Blue”:1r50t1e8]Te Gábor én nem írhattam rólad, te nem elöltem írtál.
Én csak arra kértem udnát hogy az én előttem nagy terjedelmű negatívumokat ellenőrizze hátha nem is úgy van az.[/quote]
Tudom, de én is egy kicsit szkeptikus voltam (vagyok) a túlméretes lakók használhatóságával… ami egy szubjektív nézőpont… és nem feltétlenül általános. :smt2112013.05.29.-01:35 #39066[quote=”EdGaR”:1tiuntro]félreérthető volt, én sem akartam negatívnak tűnni [/quote]
Te Gábor én nem írhattam rólad, te nem elöltem írtál.
Én csak arra kértem udnát hogy az én előttem nagy terjedelmű negatívumokat ellenőrizze hátha nem is úgy van az.
2013.05.29.-01:12 #39065[quote=”Blue”:2ppg3jlq]Nem ismerhetjük udna milyen igényeid és affinitásod esetleg gyakorlatod van a nagy autók iránt.
Elképzelhető, az itt lévő tagság (akik 99 %- ban kis autós 3500 ig) álláspontjai nem napra készek, és ezért nem lehetnek számodra kielégítőek.
A korábban felsorolt negatív álláspontoknak is ha konkrétan érdekel jobb ha utána jársz (kérdezel).
Egy kis autós szemlélet a nagyokról több vélelmezett, esetleg régen valós, de már idejétmúlt gondolatot, szabályt tartalmazhat és tényként i hatással hat.
Ne hidd hogy egyedüli fehér holló lennél egy nagy autóval
Konkrétan olyanok tanácsát kérd, akiknek volt már kapcsolatuk nagy autóval. Van C kategóriájuk és használják is.
Többre mész vele amennyiben komoly a szándékod a nagyok felé.😉 [/quote]Ez is teljesen igaz! Lehet, hogy félreérthető volt, én sem akartam negatívnak tűnni nagy méret iránt (én is buszoztam pár évig). Felhasználási igénytől függ, ki, mire szánja a csigáját.
2013.05.29.-01:01 #39064[quote=”Brigi”:pfa3its0]Vannak azért, akik ilyen nagyobb lakókkal járnak. Nem emlékszem már, hogy ki, de a kocsonyafesztiválon is volt valaki és Jamesz lakókocsija se egy apróság.[/quote]
Carlo_V8 néven, Kareszék egy gyönyörű Ford Eldoradoval… de azért az még a „kezelhető” kategóriába tartozik… szerintem
😆 nem beszélve, hogy az előző – hasonló kategóriát a Római kempingből húzták elő jó pár éves állás után és egy saját építésű felépítményt kapott.
@Udna: Csak rábeszélni tudlak a lakóautózásra. Mielőtt egy idősödő (na jó, öreg) csiga vásárlása mellett döntöttünk egy Ikarus 553 átépítésén gondolkoztam úgy, hogy minden nap a Biwak oldalán lógtam ötletekért… aztán végül csak Kertiéknél kötött ki az öreg Ford is 😆
Agárdon Nyomi, Szajkon Zarándokék, de Ficsor (Zsuzsáék) saját építésű lakója is amellett szól, hogy saját erőből is csoda-csigákat lehet létrehozni…
NagyPapa gondolatmenetén továbbhaladva, amikor megérkezel valahová és ottmaradsz több-kevesebb időt, azt nem a lakóautó belsejében töltöd, hiszen ezt egy nyaralóban, vagy a lakásban is megtehetnéd.2013.05.29.-00:54 #39063[quote=”Brigi”:jqmhn0r7]Vannak azért, akik ilyen nagyobb lakókkal járnak. [/quote]
Nem ismerhetjük udna milyen igényeid és affinitásod esetleg gyakorlatod van a nagy autók iránt.
Elképzelhető, az itt lévő tagság (akik 99 %- ban kis autós 3500 ig) álláspontjai nem napra készek, és ezért nem lehetnek számodra kielégítőek.
A korábban felsorolt negatív álláspontoknak is ha konkrétan érdekel jobb ha utána jársz (kérdezel).
Egy kis autós szemlélet a nagyokról több vélelmezett, esetleg régen valós, de már idejétmúlt gondolatot, szabályt tartalmazhat és tényként i hatással hat.
Ne hidd hogy egyedüli fehér holló lennél egy nagy autóval
Konkrétan olyanok tanácsát kérd, akiknek volt már kapcsolatuk nagy autóval. Van C kategóriájuk és használják is.
Többre mész vele amennyiben komoly a szándékod a nagyok felé.😉
2013.05.28.-22:35 #39062[quote=”udna”:9knmpow7]Üdv!
Tehát hogy is mondjam, ezek a gépek nem állnak a műszaki színvonal magaslatán. Vagy a tartalom nem egyenesen arányos a ráfordítandó összeggel. 🙂
Egyébként pont azért gondolkodok kicsit nagyobban, mert nem csak pár évre akarom venni. Alapból 5-en vagyunk a családban, szóval ez a kiinduló pont.[/quote]
Vannak azért, akik ilyen nagyobb lakókkal járnak. Nem emlékszem már, hogy ki, de a kocsonyafesztiválon is volt valaki és Jamesz lakókocsija se egy apróság.
2013.05.28.-22:04 #39060[quote=”NagyPapa”:2xw6ig8f]Üdv Néked!
…
Remélem segítettem, segítettünk, és ne érezd magad megbántva, mert nem ez a célom nekem sem, sőt!
Gyere közénk!
Jó az a 3,5 tonnás kategória hidd el!Üdv NagyPapa[/quote]
Üdv!
Nem érzem magam megbántva, sőt. 🙂
Minden érvet meghallgatok és alkalmazok. Ezért is nem úgy kezdtem az első hozzászólásomat hogy „vettem egy 17 tonnás Bovát”… 🙂2013.05.28.-00:46 #39056[quote=”udna”:1omt3yfv]Üdv!
Tehát hogy is mondjam, ezek a gépek nem állnak a műszaki színvonal magaslatán. Vagy a tartalom nem egyenesen arányos a ráfordítandó összeggel. 🙂
Egyébként pont azért gondolkodok kicsit nagyobban, mert nem csak pár évre akarom venni. Alapból 5-en vagyunk a családban, szóval ez a kiinduló pont.[/quote]
Teljesen egyetértek NagyPapa hozzászolásával, de hozzáfüznék pár gondolatot. Béreljetek 1x vagy 2x egy lakoautot mielött vásároltok akkor próbaképpen megtapasztaljátok milyen lakoautozni. Használt lakoauto vásárlásnál feltétlenül jo ha van egy szakember veletek aki meglátja a rejtett hibákat, amit laikusan nem látni. Amugy minden kopik és használodik el, ugyhogy én az uj lakoautovásárlásnak a hive vagyok. Elöször mi is egy használt lakoautot vettünk laikusan, amire nagyon ráfáztunk sok javitási költséggel és örültünk hogy megszabadultunk töle.
Lakoautonál szerintem is fontos hogy ne legyen 3,5 tonnánál sulyosabb a kocsi tehát személygépkocsinak számitson autopályadijak szempontjából. Az is jó ha rövidebb mint 7 méter mert akkor parkolhatsz ott ahol a személygépkocsik is parkolhatnak. 7 méternél hosszabb lakoautoknál sok camping már felárat kér. Jo ha van a lakoauton külsö létra hogy feltudj jutni a tetöre ha valami véletlenül a tetöre kerül (például labda, tollaslabda stb.). Szerintem fontos a légkondicionáló a tetöre épitve ha nyáron a campinben 40 fokos höségben állsz, valamint kényelmes az automatikusan forgó szatellit keresö antenna rendszer tv használat esetében.
2013.05.27.-20:12 #39051[quote=”udna”:skl8nvhh]Üdv!
Tehát hogy is mondjam, ezek a gépek nem állnak a műszaki színvonal magaslatán. Vagy a tartalom nem egyenesen arányos a ráfordítandó összeggel. 🙂
Egyébként pont azért gondolkodok kicsit nagyobban, mert nem csak pár évre akarom venni. Alapból 5-en vagyunk a családban, szóval ez a kiinduló pont.[/quote]
Üdv Néked!
A másik fórumon szinte azonos témában már kaphattál jó infókat!
Én már írtam ez ügyben véleményt, de valószínűleg nem jól fogalmaztam, hogy nem értetted meg mit írtam, írtak neked, csupa jó szándékkal.Nem feltétlenül a pénzről szól a lakóautózás, ezt már olvashattad másoktól is.
Hogy értsd: nem a járgány megvétele jelenti a lakóautózáshoz tartozó költségek nagy részét!
Jómagam, az idősebb korosztályhoz tartozom, talán kedvezőbb az anyagi helyzetünk, -nincs eltartandó gyerkőc, nincs szükségünk állóeszközök beszerzésére, arra spórolásra, saját tulajdonban lakunk, nincs tartozásunk stb.. stb..- figyelembe vétele mellett sem tudnánk eltartani egy 17 tonnás Bovát, még akkor sem ha az csak az udvarban állna!!
A kötelező biztosítása és a súlyadója a teljes szabad pénzünket lekötné!!
Nem érted, vagy nem akarod megérteni, miért nincs tele az ország ilyen dögökkel, pedig csak 3 millát kérnek érte!!
Pedig lám milyen nagy és mily kényelmes lehet belül!!!
Azt tudod-e, hogy itthon 7,5 tonna felett még a 2 számjegyű utak is díjkötelesek, nem csak az autópálya!!
Arról nem is beszélve, hogy ennek adsz egy gázfröccsöt, és én annak az árán elmegyek az enyémmel Dabasig!!
A mi kategóriánk SZEMÉLYAUTÓ kategória. Évi 40 ezer forintért annyit megyünk az autópályákon amennyit csak bírunk.
A havi matrica ára is csak 5 ezer forint, ha havonta kétszer mész 2,5 ezer az útdíjunk.Kérdezd már meg mit kérnek most a 17 tonnásért és mit fognak kérni a 2. félévtől.
A mi autóink nagyrésze Fiat Ducato, Ford tranzit stb stb.szinte minden faluban vannak ilyen autók, hozzá kopóanyag, ha kell alkatrész…
Te hova vinnéd javítani??? No meg mennyiért?
Egy olajcseréd áráért mi egy szezont végignyaralnánk..A mieink, az enyém is 10 – 12 liter között fogyasztanak, -sőt egyesek még ez alatt- személyautós tempó mellett.
Egy Bovára már tachográf kell, pihenő időkkel, max 80 km/h stb.
Mi könnyedén tartjuk a 130-as tempót autópályán! Igaz csak alkalmanként, mert akkor már, a mieink sem 10 litert esznek…Be sem engednek vele Európa nagyon sok városába sem!!!
Hova akarnál vele menni.Nem férsz be vele Európa kempingjeinek nagy részében egyetlen parcellába sem, sőt be sem tudsz vele fordulni a kempingek zömébe!!
Ez Európa könyörgöm nem Amerika!!
A lakóautózás a kompromisszumok sportja. A hely belül egy családnak kitünő 1-2-3 gyerköccel is még elviselhető.
Igen elviselhető! Nem több és nem kevesebb!A lakóautózás nem kifejezetten a kényelemről szól!
Teljesen másról: a szabadságról a természet közelségéről a mobilitásról……Itteni klasszikusokat idézek:”Az én nyaralóm elé nem építkezik senki”, vagy „Az én nyaralómból a legszebb a kilátás”….
Remélem segítettem, segítettünk, és ne érezd magad megbántva, mert nem ez a célom nekem sem, sőt!
Gyere közénk!
Jó az a 3,5 tonnás kategória hidd el!Üdv NagyPapa
2013.05.27.-14:16 #39042[quote=”NagyPapa”:1dizj9wi]Hát igen! Tudunk róla, hogy Finnországba, Kotkába hordják be az Amerikában már leharcolt sok-sok tonnás benzines gépeket, nem véletlenül ilyen olcsón.
…
Ezek viszont itthon olcsóbbak, mint kinnt!!! 😆Üdv NagyPapa[/quote]
Üdv!
Tehát hogy is mondjam, ezek a gépek nem állnak a műszaki színvonal magaslatán. Vagy a tartalom nem egyenesen arányos a ráfordítandó összeggel. 🙂
Egyébként pont azért gondolkodok kicsit nagyobban, mert nem csak pár évre akarom venni. Alapból 5-en vagyunk a családban, szóval ez a kiinduló pont.
-
SzerzőVálasz
You must be logged in to reply to this topic.