Főoldal Fórumok Lakóautós Találkozóink Tisza-tavi találkozó, június 15-17

18angok
70 hozzászólás
  • Indította
    Témakör
  • #35290
    GaborApa
    Felhasználó

      Idén is lesz Tisza-tavi találkozó.
      Idén is lesz szombati csónakázás, de most egy belső, tavirózsás területre, és a kitelepített falu emlékművéhez hajózhatunk.
      Esténként közösen grillezünk.
      Szombat este retrodiszkó lesz a büfénél.
      Vasárnap kirándulás az Ökocentrumba, Poroszlóra. Kerékpárral és csónakokkal is lehet menni.
      honlapja >>>
      részletek lejjebb.

      Pár info azoknak akik még nem voltak ott.

      A parkoló az a terület ami a gát mögött van.
      Esténként biztos hogy ez a csendesebb rész.
      Körbekerített, kavicsos, kemény a talaja, és mellette van a vizesblokk is. A széltől a gát és a fák is védik, és itt van egy nyitott oldalú fedett rész. Itt sok sok lakóautó elfér.

      A vízparton lévő helyeken célszerű a horgászoknak állni, hogy ne kelljen a sok cuccot ide-oda hurcolni.
      Mivel tavaly ebből sok konfliktus alakult ezért idén egyszerűen az első 16, partot választó jelentkező állhat a partra.
      A helyfoglalós tolakodásnak semmi értelme nem lenne, csak beszorulna néhány lakóautó, ami veszélyes is lehet.

      A két helyet a gát választja el. Nem egy nagy távolság, ettől még egyben marad a társaság.

      Készítettem két képet a megközelítés megkönnyítéséhez és a helyszínről.
      Nagy mérethez kattints a kisképre!

      [url=http://www.lakoautoklub.hu/kepek/neptun_muhold_1.jpg:1i3f3tvf]

      [url=http://www.lakoautoklub.hu/kepek/neptun_muhold_2.jpg:1i3f3tvf]

      Megközelítés:
      Budapestről az M3 autópályán Füzesabonyig, onnan a 33-as főúton Poroszló felé, Poroszlóra érve egy nagy bal kanyar után jobbra kell fordulni a Nyárfa kemping felé(ami nem a Neptun, de ez van kitáblázva) ez az út kivezet a gátra, ott jobbra a gátkoronán 4 km-t kell autózni Újlőrincfalva-Magyaradi hajó- és csónakkikötőig. A gátkoronán való közlekedés engedélyhez kötött, mely kapható a horgászboltokban, vagy a kikötő portáján, 280.-Ft / nap összegért.

      Koordináták:
      47.595552 , 20.626964

      Vagy fok/perc/másodpercben:
      47°35’43.99″ É
      20°37’3711″ K

      ————————————————————-

      Program:
      Péntek
      Este grillezés (hozott anyagból)
      Szombat
      9.00 órára érkezik a kenyeres kocsi, friss kenyérrel és péksüteményekkel (sós, édes).
      10.00 órakor hajótúra, jelentkezés alapján, Ó-halászra, a Tisza-tó legrejtettebb ősfalujának megtekintése. Emlékhely megkeresése. Ezt követően Közép-Európa legnagyobb, természetes körülmények között élő, több mint 3 km hosszú Tündérrózsás területének megtekintése. Túra időtartama kb. 3 óra, tervezett indulás 10.00 óra. Csoportbeosztás helyben jelentkezés alapján.
      Este közös grillezés (hozott anyagból).
      20.00 órától Demény Zoltán DJ retro disco
      Vasárnap
      Poroszlói ÖKO-Centrum. Európa legnagyobb édesvízi akváriumának megtekintése (vidratelep, madárház stb.)
      Igény szerint lehet kerékpárral vagy motorcsónakkal menni. Tervezett indulás 10.00 óra.

      Várható költségek:
      Szállásköltség (árammal) lakóautó / nap 3.700.-Ft
      Klíma nem használható.
      Szombat Ó-halász hajótúra 1.500.-Ft/fő
      Vasárnap Öko-Centrum hajótúra 1.500.-Ft/fő
      Öko-Centrum belépőjegy: Csoportos belépőjegy létszámtól függően túravezetővel a helyszínen fizetendő.
      ————————————————————-

      Parkolás:
      A parton a félszigetnél lév

    • Szerző
      Válasz
    • #35374
      GaborApa
      Felhasználó

        [quote=”FLaci”:1mor7rjz]Köszönöm Gábor
        =D>

        Tudom nem ide való, de miért ír ki serverhibát ha válaszolni akarok (akartam a hozzászólásodra? #-o )[/quote]

        Mert a túl, hosszú hozzászólásokat nem tudja kezelni.
        Nincs gond. Régi hiba.

        #35370
        FLaci
        Felhasználó

          Köszönöm Gábor
          =D>

          Tudom nem ide való, de miért ír ki serverhibát ha válaszolni akarok (akartam a hozzászólásodra? #-o )

          #35363
          GaborApa
          Felhasználó

            [quote=”FLaci”:2bld3hq6]:wink: ,
            Mi nem kaptuk meg. Kérlek ismételd meg 😉 [/quote]
            Te sem és Jutka sem? #-o
            Van még aki nem kapta meg?

            Az sem szerencsés, ha mindenki újra megkapja. Az már olyan spammelés lenne.

            Amúgy ez volt a levél:
            [quote]Toborzó Tisza-tavi találkozóra!

            Találkozzunk táborba tömörülve, tárgyhó, tizenötödikén, tanévzáráskor!
            Tankold tele több tonnás teherautód, terelgesd Tisza-tavi törzshelyünkre. Táborozzunk tiszafák tövében, tóparton.

            Tepsibe terítünk takarmányon táplálkozott, többfajta, tenyészállatot, többfelé trancsírozva. Torkoskodunk társainknak terítékre tett táljairól. Talán tinót, talán tányércsigát, talán tököt.

            Természetbe települve társalgunk tudományos tényekr

            #35356
            FLaci
            Felhasználó

              [quote=”GaborApa”:eup5ltgf]Tegnap este elment egy körlevél, ha valaki nem kapta volna meg, kérjük jelezze.

              A hírlevél elsősorban azoknak szól akik nem olvassák gyakran a fórumot.
              Ami újdonság volt benne:
              [i] A parton a félszigetnél lév

              #35346
              GaborApa
              Felhasználó

                Tegnap este elment egy körlevél, ha valaki nem kapta volna meg, kérjük jelezze.

                A hírlevél elsősorban azoknak szól akik nem olvassák gyakran a fórumot.
                Ami újdonság volt benne:
                [i] A parton a félszigetnél lév

                #35332
                EdGaR
                Felhasználó

                  A tavalyi Tisza-tavi találkozó egyik egyik legjobb mozzanata volt a bringa túra. Egyáltalán nem volt megerőltető, a kicsiktől a nagyokig mindenki bírta… pláne a végén a fagyit 😉 Ne felejtsétek otthon a kerékpárokat.

                  #35317
                  HajduZoltan
                  Felhasználó

                    [quote=”GaborApa”:2jc16uv7]Szerintem nyugodtan iratkozz fel. Egy motorcsónak és a cuccai elég nyűg ahhoz, hogy megoldjuk, akár némi kényelmetlenség árán is.
                    Ha valaki pl. partra jelentkezett, de nem tud eljönni (tavaly is volt pár ilyen), akkor máris adott egy hely.
                    Nem hiszem, hogy Tibibácsi vagy HajdúZoli rosszalná, hogy Te a partra állsz a csónakoddal.
                    Maximum elviszed Őket egy körre.

                    Hajdu Zoli nem sértődős!De csak akkor,ha az unokáimat elviszed egy körre!

                    #35315
                    GaborApa
                    Felhasználó

                      [quote=”feribmw”:3rwa3rx5]már alig várom 😆 ugy érzem most megfogom a lopneszi szörnyet :2010_peca.gif [/quote]

                      Beszéltem Gyurival, és azt mondta sorban szedik a süllőket a tóból.
                      Megkértem, hogy pár „lopneszit” hagyjanak már nekünk is. 😆

                      #35310
                      GaborApa
                      Felhasználó

                        [quote=”erno”:15etkaj8]Kedves Klubtársak

                        Egy kicsit megkésve de fel iratkozznék Én is erre a talira,de szeretnék vinni csónakot is,szerintetek lenne mód arra hogy összehúzódva 16 legyen 17 mert a parkólóból nem igazán túdnék cúccolni.
                        Nem sértödöm meg ha válasz nemleges,Én nézztem be a feliratkozzást.[/quote]
                        Szerintem nyugodtan iratkozz fel. Egy motorcsónak és a cuccai elég nyűg ahhoz, hogy megoldjuk, akár némi kényelmetlenség árán is.
                        Ha valaki pl. partra jelentkezett, de nem tud eljönni (tavaly is volt pár ilyen), akkor máris adott egy hely.
                        Nem hiszem, hogy Tibibácsi vagy HajdúZoli rosszalná, hogy Te a partra állsz a csónakoddal.
                        Maximum elviszed Őket egy körre.

                        #35309
                        erno
                        Felhasználó

                          Kedves Klubtársak

                          Egy kicsit megkésve de fel iratkozznék Én is erre a talira,de szeretnék vinni csónakot is,szerintetek lenne mód arra hogy összehúzódva 16 legyen 17 mert a parkólóból nem igazán túdnék cúccolni.
                          Nem sértödöm meg ha válasz nemleges,Én nézztem be a feliratkozzást.

                          #35307
                          GaborApa
                          Felhasználó

                            Program:
                            Péntek
                            Este grillezés (hozott anyagból)
                            Szombat
                            9.00 órára érkezik a kenyeres kocsi, friss kenyérrel és péksüteményekkel (sós, édes).
                            10.00 órakor hajótúra, jelentkezés alapján, Ó-halászra, a Tisza-tó legrejtettebb ősfalujának megtekintése. Emlékhely megkeresése. Ezt követően Közép-Európa legnagyobb, természetes körülmények között élő, több mint 3 km hosszú Tündérrózsás területének megtekintése. Túra időtartama kb. 3 óra, tervezett indulás 10.00 óra. Csoportbeosztás helyben jelentkezés alapján.
                            Este közös grillezés (hozott anyagból).
                            20.00 órától Demény Zoltán DJ retro disco
                            Vasárnap
                            Poroszlói ÖKO-Centrum. Európa legnagyobb édesvízi akváriumának megtekintése (vidratelep, madárház stb.)
                            Igény szerint lehet kerékpárral vagy motorcsónakkal menni. Tervezett indulás 10.00 óra.

                            Várható költségek:
                            Szállásköltség (árammal) lakóautó / nap 3.700.-Ft
                            Klíma nem használható.
                            Szombat Ó-halász hajótúra 1.500.-Ft/fő
                            Vasárnap Öko-Centrum hajótúra 1.500.-Ft/fő
                            Öko-Centrum belépőjegy: Csoportos belépőjegy létszámtól függően túravezetővel a helyszínen fizetendő.

                            #35304
                            GaborApa
                            Felhasználó

                              [quote=”Brigi”:2fv14100]… Jó szórakozást kívánunk mindenkinek![/quote]
                              Köszi.

                              #35300
                              feribmw
                              Felhasználó

                                [quote=”Soma”:3nljna1d]Neked mindig őrülök..Fecokám 😆 Főleg ha csinálsz VBK-át. 🙄 És emeled a csapat hangulatát. :ny :2010_igen2.gif :2010_igen2.gif

                                De a Baliéknak is mert már nagyon rég láttam őket. :smt056 [/quote]szerencséd :smt206

                                #35299
                                Soma
                                Felhasználó

                                  [quote=”feribmw”:n2nb1c63]nekem nem is őrülsz őcsi? :smt207 [/quote]

                                  Neked mindig őrülök..Fecokám 😆 Főleg ha csinálsz VBK-át. 🙄 És emeled a csapat hangulatát. :ny :2010_igen2.gif :2010_igen2.gif

                                  De a Baliéknak is mert már nagyon rég láttam őket. :smt056

                                  #35298
                                  feribmw
                                  Felhasználó

                                    [quote=”Soma”:19j5x45e]De jó a Sztakandiék is jelentkeztek Király… =D> 😆 [/quote]nekem nem is őrülsz őcsi? :smt207

                                    #35297
                                    Brigi
                                    Felhasználó

                                      Tavaly voltunk, nagyon jó volt sok év után megint a Tiszánál (bár most nem kenuval, vagy kielboattal, mint boldog ifjú korunkban). Balu következő hétfőn érettségizik földrajzból, ezért idén sajnos kihagyjuk. Jó szórakozást kívánunk mindenkinek!

                                      #35296
                                      GaborApa
                                      Felhasználó

                                        [quote=”Soma”:2iybke64]De jó a Sztakandiék is jelentkeztek Király… =D> 😆 [/quote]
                                        😆

                                        és Ők a 16.-ak.

                                        #35295
                                        Soma
                                        Felhasználó

                                          De jó a Sztakandiék is jelentkeztek Király… =D> 😆

                                          #35294
                                          GaborApa
                                          Felhasználó

                                            A parti helyek lassan elfogynak, de azért még érdemes eljönni. Első évben még senki sem állhatott partra, mindannyian a parkolóban álltunk, rossz idő is volt, mégis jó volt a hangulat.

                                            A vasárnapi kirándulás célpontja a frissen nyitott, és európa legnagyobb édesvizi akváriumrendszerét bemutato ökocentrum honlapja >>>
                                            Szerintem szép és érdekes lehet.

                                            #35293
                                            feribmw
                                            Felhasználó

                                              már alig várom 😆 ugy érzem most megfogom a lopneszi szörnyet :2010_peca.gif

                                            20 hozzászólás megtekintése - 51-70 / 70

                                            You must be logged in to reply to this topic.