-
Témakör
-
Idén is lesz Tisza-tavi találkozó.
Idén is lesz szombati csónakázás, de most egy belső, tavirózsás területre, és a kitelepített falu emlékművéhez hajózhatunk.
Esténként közösen grillezünk.
Szombat este retrodiszkó lesz a büfénél.
Vasárnap kirándulás az Ökocentrumba, Poroszlóra. Kerékpárral és csónakokkal is lehet menni.
honlapja >>>
részletek lejjebb.Pár info azoknak akik még nem voltak ott.
A parkoló az a terület ami a gát mögött van.
Esténként biztos hogy ez a csendesebb rész.
Körbekerített, kavicsos, kemény a talaja, és mellette van a vizesblokk is. A széltől a gát és a fák is védik, és itt van egy nyitott oldalú fedett rész. Itt sok sok lakóautó elfér.A vízparton lévő helyeken célszerű a horgászoknak állni, hogy ne kelljen a sok cuccot ide-oda hurcolni.
Mivel tavaly ebből sok konfliktus alakult ezért idén egyszerűen az első 16, partot választó jelentkező állhat a partra.
A helyfoglalós tolakodásnak semmi értelme nem lenne, csak beszorulna néhány lakóautó, ami veszélyes is lehet.A két helyet a gát választja el. Nem egy nagy távolság, ettől még egyben marad a társaság.
Készítettem két képet a megközelítés megkönnyítéséhez és a helyszínről.
Nagy mérethez kattints a kisképre![url=http://www.lakoautoklub.hu/kepek/neptun_muhold_1.jpg:1i3f3tvf]
[url=http://www.lakoautoklub.hu/kepek/neptun_muhold_2.jpg:1i3f3tvf]
Megközelítés:
Budapestről az M3 autópályán Füzesabonyig, onnan a 33-as főúton Poroszló felé, Poroszlóra érve egy nagy bal kanyar után jobbra kell fordulni a Nyárfa kemping felé(ami nem a Neptun, de ez van kitáblázva) ez az út kivezet a gátra, ott jobbra a gátkoronán 4 km-t kell autózni Újlőrincfalva-Magyaradi hajó- és csónakkikötőig. A gátkoronán való közlekedés engedélyhez kötött, mely kapható a horgászboltokban, vagy a kikötő portáján, 280.-Ft / nap összegért.Koordináták:
47.595552 , 20.626964Vagy fok/perc/másodpercben:
47°35’43.99″ É
20°37’3711″ K————————————————————-
Program:
Péntek
Este grillezés (hozott anyagból)
Szombat
9.00 órára érkezik a kenyeres kocsi, friss kenyérrel és péksüteményekkel (sós, édes).
10.00 órakor hajótúra, jelentkezés alapján, Ó-halászra, a Tisza-tó legrejtettebb ősfalujának megtekintése. Emlékhely megkeresése. Ezt követően Közép-Európa legnagyobb, természetes körülmények között élő, több mint 3 km hosszú Tündérrózsás területének megtekintése. Túra időtartama kb. 3 óra, tervezett indulás 10.00 óra. Csoportbeosztás helyben jelentkezés alapján.
Este közös grillezés (hozott anyagból).
20.00 órától Demény Zoltán DJ retro disco
Vasárnap
Poroszlói ÖKO-Centrum. Európa legnagyobb édesvízi akváriumának megtekintése (vidratelep, madárház stb.)
Igény szerint lehet kerékpárral vagy motorcsónakkal menni. Tervezett indulás 10.00 óra.Várható költségek:
Szállásköltség (árammal) lakóautó / nap 3.700.-Ft
Klíma nem használható.
Szombat Ó-halász hajótúra 1.500.-Ft/fő
Vasárnap Öko-Centrum hajótúra 1.500.-Ft/fő
Öko-Centrum belépőjegy: Csoportos belépőjegy létszámtól függően túravezetővel a helyszínen fizetendő.
————————————————————-Parkolás:
A parton a félszigetnél lév
You must be logged in to reply to this topic.