Főoldal Fórumok Lakóautós Találkozóink Találkozó: Kocsonyafesztivál, Miskolc – 2013. feb. 22-24

Legutóbb frissítette repi 12 years, 3 months telt el
22angok
241 hozzászólás
  • Indította
    Témakör
  • #36916
    NagyPapa
    Felhasználó

      [quote=”repro”:3eokljfy]Tegnap volt az új év első munkanapja, a hosszú pihenés után már-már természetes, hogy elgondolkodunk azon, vajon mikor mehetünk ismét több napos szabadságra. Jó hír, hogy idén – a nemzeti ünnepeknek hála – hat háromnapos ünnepünk lesz, ami mellé egy négynapos hétvégét is kapunk pluszban.

      Az első hosszú hétvégére márciusig kell várni: március 15-e péntekre esik, így pluszmunka nélkül kapunk egy háromnapos hétvégét. Rá két hétre jön az újabb hosszú hétvége, a húsvét miatt március 30-tól április 2-áig nem kell dolgozni.

      A következő háromnapos hétvége május 18-án kezdődik, és 20-án ér véget, tehát május 21-e lesz a munkanap.

      Aztán jön augusztus 20-a és az első, egyben egyetlen négynapos ünnep, ami augusztus 17-én kezdődik, és 20-án ér véget. Ezután novemberben lesz még egy hosszú hétvége, 1-jétől 4-éig.
      Hosszú hétvégék:

      Március 15.
      Március 30.
      Május 18.
      Augusztus 20.
      November 1.

      A 2013. évi munkaszüneti napok körüli – a naptár szerinti munkarendtől való eltéréssel járó – munkarend a következő:

      Augusztus 24., szombat – munkanap.
      December 7., szombat – munkanap.
      December 21., szombat – munkanap.

      😉 [/quote]

      Kihagytad a „Miskolc Kocsonyafesztivál” időpontját ami február 22 – 24 mint találkozó szervezésére is alkalmas ünnepnap! 😆

      ———————————————————–
      Infromáció:

      A találkozó információs lapja és a jelentkezés!

    • Szerző
      Válasz
    • #37363
      Kerti
      Adminisztrátor

        [quote=”repro”:1512w6fk]Erről jut eszembe… ::holapatolas ???? vagy ::hokotro :2010_rohog.gif [/quote]

        A hóval nem kell foglalkoznunk, mert azt eltakarítják! =D>

        #37362
        Gylaci
        Felhasználó

          [quote=”repro”:11mtrf4l]Erről jut eszembe… ::holapatolas ???? vagy ::hokotro :2010_rohog.gif [/quote]

          lapátom még van!!
          de tolólapom még nincs a dukatora!!
          Vagy valaki jön tolólapossal??
          Mert ha igen akkor csatlakoznék a konvojhoz!!

          #37361
          EdGaR
          Felhasználó

            [quote=”Tomy”:3if7nbvk]…
            Hú….. ez kicsit hosszú lett Bocsi. 🙄
            Tomy[/quote]
            =D> =D> =D> Nem baj, de nagyon a szívünkből szóltál 😉 😆

            #37360
            repi
            Adminisztrátor

              [quote=”Gylaci”:nfofqpph]
              csak én olyan hóra gondolok mid mostanában volt, sok hó szelel megspékelve!!
              de 99% őt leszek!! 😆 [/quote]

              Erről jut eszembe… ::holapatolas ???? vagy ::hokotro :2010_rohog.gif

              #37359
              Gylaci
              Felhasználó

                Tényleg már szerdán lehetne menni?? 😕

                #37358
                Gylaci
                Felhasználó

                  [quote=”Kerti”:13jwnzh7]Szervezd! A hó nem szokott gond lenni, mert végig autópálya van és azt hamar letakarítják, mert abból van a bevétel, ha használják. 😆 [/quote]

                  Jo jo szervezem!
                  csak én olyan hóra gondolok mid mostanában volt, sok hó szelel megspékelve!!
                  de 99% őt leszek!! 😆

                  #37357
                  Kerti
                  Adminisztrátor

                    [quote=”Gylaci”:3a8lbw42]Ha nem lesz hó lehet el megyek!!
                    Remélem lesz jelenköze aki jön velem, szervezem!!
                    ilyen nagy lakóautóval egyedül az luxus!! 😀 [/quote]

                    Szervezd! A hó nem szokott gond lenni, mert végig autópálya van és azt hamar letakarítják, mert abból van a bevétel, ha használják. 😆

                    #37356
                    Gylaci
                    Felhasználó

                      [quote=”Kerti”:27n4s6yr]Ha más nem, gyere egyedül, mert itt nem leszel egyedül, az tuti! 😆 [/quote]

                      Ha nem lesz hó lehet el megyek!!
                      Remélem lesz jelenköze aki jön velem, szervezem!!
                      ilyen nagy lakóautóval egyedül az luxus!! 😀

                      #37355
                      Kerti
                      Adminisztrátor

                        [quote=”Gylaci”:2588fr1e]én lehet elmegyek csak még nincs kivel! 🙁
                        Asszony elment Ausztriába dolgozni.
                        Ha valaki jön akkor megyek!![/quote]

                        Ha más nem, gyere egyedül, mert itt nem leszel egyedül, az tuti! 😆

                        #37349
                        Gylaci
                        Felhasználó

                          én lehet elmegyek csak még nincs kivel! 🙁
                          Asszony elment Ausztriába dolgozni.
                          Ha valaki jön akkor megyek!!

                          #37347
                          Tomy
                          Felhasználó

                            Mi már nagyon várjuk a Kocsonyás találkozót.

                            Ez volt az első lakóautós találkozó amin részt vettünk.2008

                            Bevallom elsőre kis távolságtartást éreztünk a mi öreg lakóautónk és a FIATalabb autók között de ez csak a kezdeti (nem ismerünk itt senkit) okozat miatt volt.

                            De hamar ráakadtunk Makiékra ,akikből mára már barátok lettek.És a lakóautós ismerősök csak bővülnek.Persze ehez néhány találkozóra el kellett menni.

                            Ez az összejövetel nagyon is alkalmas szerintem az első találkozós próbálkozásra,mert a fesztivál rengeteg programot kínál Miskolc belvárosában. Ha valakinek már elég az ismerkedésből kisétál a kapun a nyüzsgő városba.

                            Felüdülés lesz utána visszatérve fáradtan, lejárt lábakkal forralt bor mellett,pálinkázva,sörözve,vagy esetleg forró tea
                            társaságában újra beszélgetni tapasztalatokról,okosságokról,kempingekről, BIWAK helyekről.
                            Esetleg már a nyári uticélokról.

                            Hú….. ez kicsit hosszú lett Bocsi. 🙄

                            Tomy

                            #37345
                            Brigi
                            Felhasználó

                              Idén lehet, hogy mi is el tudunk menni. Eddig mindig a síszünettel párhuzamosan volt a fesztivál, ezért kénytelenek voltunk kihagyni. Most viszont egy héttel később lesz, úgyhogy remélem, hogy összejön.

                              #37342
                              Kerti
                              Adminisztrátor

                                Újabb infó van, mert megkaptuk a szokásos parkolót. =D> Természetesen, most is térítésmentesen bocsájtják a rendelkezésünkre.
                                Idén kicsit nehezebben ment, mert változások vannak de a rendezőség nagyon segítőkész és megoldották nekünk. Az áram bekötés is meg lesz oldva csak arról még egyeztetni kell egy külsős céggel, viszont ami infót eddig kaptam abból úgy néz ki, hogy kedvezőbb áron lesz mint eddig volt.

                                Közben elkészítettem a találkozó adatlapját is, ami a főoldalról is elérhető mostantól. Lehet jelentkezgetni!

                                #37274
                                repi
                                Adminisztrátor

                                  [quote=”Kerti”:3bw8vp40]A héten többször egyeztettem a Kocsonyafesztivál főszervezőjével és bár még mindig nem kaptam 100%-os választ de azt mondta, hogy mindenképpen megoldják, hogy a lakóautósoknak helyet biztosítsanak, mert fontosnak tartják a fesztivál szempontjából, hogy jöjjenek.

                                  Eddig is mindig megoldották, szerintem most is meg fogják.

                                  Tegnap megnéztem a parkolót és teljesen rendben van. Ami nagy előny, hogy a parkoló melletti úton csak át kell menni és máris a fesztiválon vagyunk, valamint a parkoló teljesen zárt. Körbe van kerítve így ez nem egy sima parkolónak tekinthető, mert mások nem jönnek be, mivel kapuval zárható, így nem egy nyílt helyszín.
                                  Ahogyan az elmúlt években is, csak a miénk a terület.[/quote]

                                  =D> =D> Köszönjük Kerti!

                                  #37273
                                  Kerti
                                  Adminisztrátor

                                    A héten többször egyeztettem a Kocsonyafesztivál főszervezőjével és bár még mindig nem kaptam 100%-os választ de azt mondta, hogy mindenképpen megoldják, hogy a lakóautósoknak helyet biztosítsanak, mert fontosnak tartják a fesztivál szempontjából, hogy jöjjenek.

                                    Eddig is mindig megoldották, szerintem most is meg fogják.

                                    Tegnap megnéztem a parkolót és teljesen rendben van. Ami nagy előny, hogy a parkoló melletti úton csak át kell menni és máris a fesztiválon vagyunk, valamint a parkoló teljesen zárt. Körbe van kerítve így ez nem egy sima parkolónak tekinthető, mert mások nem jönnek be, mivel kapuval zárható, így nem egy nyílt helyszín.
                                    Ahogyan az elmúlt években is, csak a miénk a terület.

                                    #37099
                                    repi
                                    Adminisztrátor

                                      [quote=”Tomy”:py7r90du]A Kocsonyafesztiválon (persze, ha összejön ) Szerintem Gabóca főzhetne forralt bort nagy mennyiségben.

                                      Gondolom maradt még neki a Mikulás találkozó után. 👿 [/quote]

                                      Tomy cica! A Mikulás találkozó után nekem maradt még 8 liter vörös borom..igaz ez még a tavalyiról maradt meg,de a következőre már nem lesz meg!
                                      Remélehetőleg a kocsonyán Gabóca barátunk kellőképpen fogja fűszerezzni és melegíteni =D> =D>

                                      De emlékezetemben létezik,csak emlékeimből hiányzik Gabik krampampulija amit szintén megkostolnék =D> 😀

                                      Lassan mindenki nevéhez fűződik valami …ez tök jóó 😉

                                      Sajnos az enyémhez a Toy-Toy 🙁 🙁 Tiédhez a Moslék… 😀 😀 …stb

                                      #37096
                                      repi
                                      Adminisztrátor

                                        [quote=”NagyPapa”:2dhcdrcr]Kár, hogy nincs vonóhorgom, elhúznám nektek és is, akkor bizton ott lennétek! 😆 [/quote]

                                        =D> =D> Sosem rajtunk múlik 😆 és nem is a horgon 😀

                                        #37090
                                        EdGaR
                                        Felhasználó

                                          [quote=”NagyPapa”:2tffembj]Kár, hogy nincs vonóhorgom, elhúznám nektek és is, akkor bizton ott lennétek! 😆 [/quote]
                                          Már intézem a hableányos szökőkutat is, de a l(e)ányok a hideg miatt kicsit vonakodnak 😆

                                          #37086
                                          NagyPapa
                                          Felhasználó

                                            [quote=”Kerti”:ks35ngs5]=D> :2010_rohog.gif =D> [/quote]

                                            Kár, hogy nincs vonóhorgom, elhúznám nektek és is, akkor bizton ott lennétek! 😆

                                            #37077
                                            Kerti
                                            Adminisztrátor

                                              [quote=”repro”:pg0hf7z7]Szerintem mi is elhúzzuk a Toy-Toy-t =D> 😀 [/quote]

                                              =D> :2010_rohog.gif =D>

                                              #37076
                                              repi
                                              Adminisztrátor

                                                [quote=”EdGaR”:27ldt4xs]Akárhogy is, de ott leszünk 😉 [/quote]

                                                Szerintem mi is elhúzzuk a Toy-Toy-t =D> 😀

                                                #37075
                                                EdGaR
                                                Felhasználó

                                                  [quote=”Kerti”:2nw65ay5]Beszéltem a szervezőkkel és azt az ígéretet kaptam, hogy mindenképpen szeretnék megoldani, hogy a Klub kapjon parkolót.
                                                  A jövőhét közepén kell hívnom őket, hogy mit tudnak biztosítani.[/quote]
                                                  Akárhogy is, de ott leszünk 😉

                                                  #37073
                                                  Kerti
                                                  Adminisztrátor

                                                    [quote=”NagyPapa”:3dpojscq]Na! Fiúk-Lányok!

                                                    Van valakinek új híre a kocsonyafesztiválról?

                                                    Már nagyon unatkozom![/quote]

                                                    Beszéltem a szervezőkkel és azt az ígéretet kaptam, hogy mindenképpen szeretnék megoldani, hogy a Klub kapjon parkolót.
                                                    A jövőhét közepén kell hívnom őket, hogy mit tudnak biztosítani.

                                                    #37070
                                                    NagyPapa
                                                    Felhasználó

                                                      Na! Fiúk-Lányok!

                                                      Van valakinek új híre a kocsonyafesztiválról?

                                                      Már nagyon unatkozom!

                                                      #37068
                                                      repi
                                                      Adminisztrátor

                                                        [quote=”Kerti”:9p9p75oc]Tudod, legszebb öröm a káröröm, mert szívből jön és nincs benne irigység :2010_rohog.gif [/quote]

                                                        👿 [-X 😆 oké!

                                                      25 hozzászólás megtekintése - 201-225 / 241

                                                      You must be logged in to reply to this topic.