Főoldal Fórumok Lakóautós Találkozóink Találkozó: Kocsonyafesztivál, Miskolc – 2013. feb. 22-24

Legutóbb frissítette repi 12 years, 3 months telt el
22angok
241 hozzászólás
  • Indította
    Témakör
  • #36916
    NagyPapa
    Felhasználó

      [quote=”repro”:3eokljfy]Tegnap volt az új év első munkanapja, a hosszú pihenés után már-már természetes, hogy elgondolkodunk azon, vajon mikor mehetünk ismét több napos szabadságra. Jó hír, hogy idén – a nemzeti ünnepeknek hála – hat háromnapos ünnepünk lesz, ami mellé egy négynapos hétvégét is kapunk pluszban.

      Az első hosszú hétvégére márciusig kell várni: március 15-e péntekre esik, így pluszmunka nélkül kapunk egy háromnapos hétvégét. Rá két hétre jön az újabb hosszú hétvége, a húsvét miatt március 30-tól április 2-áig nem kell dolgozni.

      A következő háromnapos hétvége május 18-án kezdődik, és 20-án ér véget, tehát május 21-e lesz a munkanap.

      Aztán jön augusztus 20-a és az első, egyben egyetlen négynapos ünnep, ami augusztus 17-én kezdődik, és 20-án ér véget. Ezután novemberben lesz még egy hosszú hétvége, 1-jétől 4-éig.
      Hosszú hétvégék:

      Március 15.
      Március 30.
      Május 18.
      Augusztus 20.
      November 1.

      A 2013. évi munkaszüneti napok körüli – a naptár szerinti munkarendtől való eltéréssel járó – munkarend a következő:

      Augusztus 24., szombat – munkanap.
      December 7., szombat – munkanap.
      December 21., szombat – munkanap.

      😉 [/quote]

      Kihagytad a „Miskolc Kocsonyafesztivál” időpontját ami február 22 – 24 mint találkozó szervezésére is alkalmas ünnepnap! 😆

      ———————————————————–
      Infromáció:

      A találkozó információs lapja és a jelentkezés!

    • Szerző
      Válasz
    • #37407
      NagyPapa
      Felhasználó

        [quote=”Gylaci”:3xcit7ui]nagyon jól mutatna az autód 1 tolólappal!
        Egyedi lenne!!
        Akkor tuti fúl-fúl extrás lenne géped!!
        Egyépként a lakóautók nem farnemezek, én úgy tudom?
        Az enyém tuti!![/quote]

        Tudod réges-régen már kaptam ezen a fórumon én ezért már hideget-meleget, mondták: „nézz már rá… hát nem látod, hogy far-nehéz”!

        Én ránéztem és megállapítottam, hogy a segge fent van az orra meg lent! Azaz nem láttam!

        Később Virág Józsinál lemértük, -persze benne ültem, az is számíthatott- és orr-nehéz lett a mérés szerint is a drága!
        A nejem még bent sem ült!!

        „Battila” klubtársunk, mármint „Bihari mester”, (Ő az igazi profik között van, többek között ebben is) később megnyugtatott, hogy az integráltak között bizony-bizony sok az orr-nehéz járgány.

        De! Akkor majd talizunk az M0-n?

        #37406
        Gylaci
        Felhasználó

          [quote=”NagyPapa”:3vbmfb9r]Na látod? Ilyen még nincs felszerelve a járgányomra! 😆

          Én eddig azt hittem minden van rajta ami egy járgányra kell! :2010_rohog.gif

          Nemtom mit szólna egy tólólaphoz az egyébként is orrnehéz ITINEO.

          [-X 😛 [/quote]

          nagyon jól mutatna az autód 1 tolólappal!
          Egyedi lenne!!
          Akkor tuti fúl-fúl extrás lenne géped!!
          Egyépként a lakóautók nem farnemezek, én úgy tudom?
          Az enyém tuti!!

          #37405
          NagyPapa
          Felhasználó

            [quote=”repi”:1if6fcjy]:oops: Én a „nagyok” között 😳 egy vontatmánnyal?? 😀 na jó legyen 😀 😀 [/quote]

            Majd közrefogunk, hogy megvédjünk benmneteket! 😛

            #37403
            repi
            Adminisztrátor

              [quote=”NagyPapa”:1it8jyje]Az M7-ről pénteken ha reggel indulsz, szerintem Riviéra (Editke és Jenő ‘Bá) valamint jómagam is összefuthatunk az M0 közepén valahol egy benzinkútnál! Sőt Repi is arra kell, hogy jöjjön! 😆

              EdGár is arra fog jönni csak Ő akkor még javában dolgozik!! 😆 [/quote]

              😳 Én a „nagyok” között 😳 egy vontatmánnyal?? 😀 na jó legyen 😀 😀

              #37402
              NagyPapa
              Felhasználó

                [quote=”Gylaci”:1smur0sf]Talán ennyire lentről nem is jön senki!?
                nagyon jó öklelt konvojba menni csak meg kel dumálni hogy hol és mikor találkozunk!!
                Minél többen lennénk annál jobb lenne! 😛 [/quote]

                Az M7-ről pénteken ha reggel indulsz, szerintem Riviéra (Editke és Jenő ‘Bá) valamint jómagam is összefuthatunk az M0 közepén valahol egy benzinkútnál! Sőt Repi is arra kell, hogy jöjjön! 😆

                EdGár is arra fog jönni csak Ő akkor még javában dolgozik!! 😆

                #37400
                repi
                Adminisztrátor

                  [quote=”EdGaR”:11er5gfy]Riviera néven szerepelnek a klubban ;-).[/quote]

                  Köszi a frissítést 😀 látom éber vagy 🙂 :2010_coffee.gif megvolt?? 😉

                  #37399
                  NagyPapa
                  Felhasználó

                    [quote=”Gylaci”:3twkzg5c]oké!!
                    köszönöm!!
                    Tolólapot ki hoz?? 😆 [/quote]

                    Na látod? Ilyen még nincs felszerelve a járgányomra! 😆

                    Én eddig azt hittem minden van rajta ami egy járgányra kell! :2010_rohog.gif

                    Nemtom mit szólna egy tólólaphoz az egyébként is orrnehéz ITINEO.

                    [-X 😛

                    #37398
                    EdGaR
                    Felhasználó

                      [quote=”Gylaci”:1i3gpeir]Kik a Jenő bácsiék mert nem találtam ilyen klubtagot??
                      nem most gondoltam megbeszélni hol találkozunk, csak felvetetem!![/quote]Riviera néven szerepelnek a klubban ;-).

                      #37397
                      Gylaci
                      Felhasználó

                        [quote=”repi”:3v0jh6fp]:D Még van egy hónap a találkozóig,és lehet találkozási pontokat megbeszélni. De ha az időjárás kegyes lesz Jenő bácsiék is izzítanak 😀 lehet. Ők vannak talán a legmesszebb. :nap addig is ::pisiahoba [/quote]

                        Kik a Jenő bácsiék mert nem találtam ilyen klubtagot??
                        nem most gondoltam megbeszélni hol találkozunk, csak felvetetem!!

                        #37396
                        repi
                        Adminisztrátor

                          [quote=”Gylaci”:2lccojzr]Talán ennyire lentről nem is jön senki!?
                          😛 [/quote]

                          😀 Még van egy hónap a találkozóig,és lehet találkozási pontokat megbeszélni. De ha az időjárás kegyes lesz Jenő bácsiék is izzítanak 😀 lehet. Ők vannak talán a legmesszebb. :nap addig is ::pisiahoba

                          #37395
                          Gylaci
                          Felhasználó

                            [quote=”repi”:ynbh85hf]De…mehetünk kóbolyba 😀 sokan mennek az ország erről a feléről..és már nem vagy egyedül.És a ::kiraly sem kell vonatoznia. 😉 Szervezzük meg :2010_coffee.gif :2010_sokan.gif :lako [/quote]

                            Talán ennyire lentről nem is jön senki!?
                            nagyon jó öklelt konvojba menni csak meg kel dumálni hogy hol és mikor találkozunk!!
                            Minél többen lennénk annál jobb lenne! 😛

                            #37394
                            Gylaci
                            Felhasználó

                              [quote=”Kerti”:2c7p01dw]Mivel én itthon vagyok egy kis utazásért lemegyek vonattal Balatonboglárra és lesz útitársad a találkozóra. 😆 [/quote]

                              Köszönöm szépen nagyon rendes tőled de nem élek vele! [-X

                              #37393
                              repi
                              Adminisztrátor

                                [quote=”Kerti”:1ovp71vw]Mivel én itthon vagyok egy kis utazásért lemegyek vonattal Balatonboglárra és lesz útitársad a találkozóra. 😆 [/quote]

                                De…mehetünk kóbolyba 😀 sokan mennek az ország erről a feléről..és már nem vagy egyedül.És a ::kiraly sem kell vonatoznia. 😉 Szervezzük meg :2010_coffee.gif :2010_sokan.gif :lako

                                #37389
                                Kerti
                                Adminisztrátor

                                  [quote=”Gylaci”:2xbh2lpr]Csak nyugodtan!! 😀
                                  Gyere velem legalább nem megyek egyedöl! [-X
                                  Ha nem jössz talán lesz jelentkező 😳 [/quote]

                                  Mivel én itthon vagyok egy kis utazásért lemegyek vonattal Balatonboglárra és lesz útitársad a találkozóra. 😆

                                  #37386
                                  EdGaR
                                  Felhasználó

                                    :2010_rohog.gif

                                    #37384
                                    Névtelen

                                      [quote=”Gylaci”:2omkwa2z]Csak nyugodtan!! 😀
                                      Gyere velem legalább nem megyek egyedöl! [-X
                                      Ha nem jössz talán lesz jelentkező [/quote]
                                      Mennék én de a főnőkasszonyom nem biztos hogy örülne neki korai lenne még addigra hazamenni ,de nem baj látok én itt is lakóautót bőven olyankor is mindig eszembe vagy vagy biztos te is megnéznéd !!!

                                      #37381
                                      Gylaci
                                      Felhasználó

                                        [quote=”gymarcsi”:2qabjsk3]gylaci!!Vigyázz ,mert innen Dornbrinból is figyellek !!! Tudod 850 km nem távolság !!![/quote]

                                        Csak nyugodtan!! 😀
                                        Gyere velem legalább nem megyek egyedöl! [-X
                                        Ha nem jössz talán lesz jelentkező 😳

                                        #37380
                                        Névtelen

                                          gylaci!!Vigyázz ,mert innen Dornbrinból is figyellek !!! Tudod 850 km nem távolság !!!

                                          #37379
                                          Gylaci
                                          Felhasználó

                                            [quote=”repro”:8lmwwyvh]Te Laci! Akik hamarabb érkeznek besegítenek ::holapatolas 😆 [-X [-X csak vicc volt… 😀 [/quote]

                                            oké!!
                                            köszönöm!!
                                            Tolólapot ki hoz?? 😆

                                            #37376
                                            LMC
                                            Felhasználó

                                              Nagyon jó olvasgatni a sok érdeklődést, izgalommal tele készülődéseket mintha kora tavasz lenne, pedig még ::hokotro semmi gond nem lesz az utakon a pályán pár éve két hótoló mögött értem Miskolcra és ott már csak ::honap
                                              ::talalkozo

                                              András

                                              #37368
                                              repi
                                              Adminisztrátor

                                                [quote=”Gylaci”:dchk6ofe]Oké köszi!
                                                csak azt hitem el lett írva a jelentkezési lapon!![/quote]

                                                Te Laci! Akik hamarabb érkeznek besegítenek ::holapatolas 😆 [-X [-X csak vicc volt… 😀

                                                #37367
                                                repi
                                                Adminisztrátor

                                                  [quote=”Kerti”:25qqee3l]Minden találkozónál így szokott lenni, mert vannak akik hamarabb tudnak elmenni [/quote]

                                                  =D> =D> =D>
                                                  😆 Ne irigykedj,te is idősödsz.. 😆

                                                  #37366
                                                  Kerti
                                                  Adminisztrátor

                                                    [quote=”Gylaci”:1gcb8g8t]Oké köszi!
                                                    csak azt hitem el lett írva a jelentkezési lapon!![/quote]

                                                    Minden találkozónál így szokott lenni, mert vannak akik hamarabb tudnak elmenni és még maradni is szoktak.
                                                    Én mindíg irígylem őket. 😆

                                                    #37365
                                                    Gylaci
                                                    Felhasználó

                                                      [quote=”Kerti”:3vz4h2pq]Természetesen lehet, csak áram nem lesz még akkor.
                                                      Az áramot péntektől kapjuk.[/quote]

                                                      Oké köszi!
                                                      csak azt hitem el lett írva a jelentkezési lapon!!

                                                      #37364
                                                      Kerti
                                                      Adminisztrátor

                                                        [quote=”Gylaci”:k7tckk66]Tényleg már szerdán lehetne menni?? 😕 [/quote]

                                                        Természetesen lehet, csak áram nem lesz még akkor.
                                                        Az áramot péntektől kapjuk.

                                                      25 hozzászólás megtekintése - 176-200 / 241

                                                      You must be logged in to reply to this topic.