Főoldal Fórumok Lakóautós Találkozóink Találkozó: Kocsonyafesztivál, Miskolc – 2013. feb. 22-24

Legutóbb frissítette repi 12 years, 3 months telt el
22angok
241 hozzászólás
  • Indította
    Témakör
  • #36916
    NagyPapa
    Felhasználó

      [quote=”repro”:3eokljfy]Tegnap volt az új év első munkanapja, a hosszú pihenés után már-már természetes, hogy elgondolkodunk azon, vajon mikor mehetünk ismét több napos szabadságra. Jó hír, hogy idén – a nemzeti ünnepeknek hála – hat háromnapos ünnepünk lesz, ami mellé egy négynapos hétvégét is kapunk pluszban.

      Az első hosszú hétvégére márciusig kell várni: március 15-e péntekre esik, így pluszmunka nélkül kapunk egy háromnapos hétvégét. Rá két hétre jön az újabb hosszú hétvége, a húsvét miatt március 30-tól április 2-áig nem kell dolgozni.

      A következő háromnapos hétvége május 18-án kezdődik, és 20-án ér véget, tehát május 21-e lesz a munkanap.

      Aztán jön augusztus 20-a és az első, egyben egyetlen négynapos ünnep, ami augusztus 17-én kezdődik, és 20-án ér véget. Ezután novemberben lesz még egy hosszú hétvége, 1-jétől 4-éig.
      Hosszú hétvégék:

      Március 15.
      Március 30.
      Május 18.
      Augusztus 20.
      November 1.

      A 2013. évi munkaszüneti napok körüli – a naptár szerinti munkarendtől való eltéréssel járó – munkarend a következő:

      Augusztus 24., szombat – munkanap.
      December 7., szombat – munkanap.
      December 21., szombat – munkanap.

      😉 [/quote]

      Kihagytad a „Miskolc Kocsonyafesztivál” időpontját ami február 22 – 24 mint találkozó szervezésére is alkalmas ünnepnap! 😆

      ———————————————————–
      Infromáció:

      A találkozó információs lapja és a jelentkezés!

    • Szerző
      Válasz
    • #38043
      repi
      Adminisztrátor

        [quote=”fischer”:2qsk0m5x]hm…
        jó pár óra lett…
        mivel el vagyok csúszva időben, ezért most nem töltögetem egyesével.
        Egyelőre a mellékelt facebook linken megnézhető az a pár kép, aztán előbb-utóbb ide is teszek föl egyesével.[/quote]

        Igazán remek képek. =D> köszönjük.

        #38038
        fischer
        Felhasználó

          [quote=”Kerti”:w5qwgmfu]Javítottam a linkjét, így már nézhető.[/quote]

          köszönöm! 🙂

          [quote=”EdGaR”:w5qwgmfu]::konspiral01.gif Nem műkszik a link… nekem 😯 [/quote]

          [quote=”challenger”:w5qwgmfu]Nekem se [-X [/quote]

          bocs, lehet, elkapkodtam.

          #38037
          EdGaR
          Felhasználó

            [quote=”Kerti”:3elqe60p]Javítottam a linkjét, így már nézhető.[/quote]
            Ezek profi képek, nagyon profik… =D> köszönjük!

            #38035
            Kerti
            Adminisztrátor

              [quote=”EdGaR”:1yeelg39]::konspiral01.gif Nem műkszik a link… nekem 😯 [/quote]
              [quote=”challenger”:1yeelg39]Nekem se [-X [/quote]

              Javítottam a linkjét, így már nézhető.

              #38033
              challenger
              Felhasználó

                [quote=”EdGaR”:270d0pvr]::konspiral01.gif Nem műkszik a link… nekem 😯 [/quote]
                Nekem se [-X

                #38032
                EdGaR
                Felhasználó

                  [quote=”fischer”:1g9hmbh6]hm…
                  jó pár óra lett…
                  mivel el vagyok csúszva időben, ezért most nem töltögetem egyesével.
                  Egyelőre a mellékelt facebook linken megnézhető az a pár kép, aztán előbb-utóbb ide is teszek föl egyesével.[/quote]
                  ::konspiral01.gif Nem műkszik a link… nekem 😯

                  #38031
                  fischer
                  Felhasználó

                    [quote=”fischer”:15uep2v4]Mielőbbi gyógyulást kívánok!

                    Órák kérdése és én is rakok föl pár képet. 🙂 [/quote]

                    hm…
                    jó pár óra lett…
                    mivel el vagyok csúszva időben, ezért most nem töltögetem egyesével.
                    Egyelőre a mellékelt facebook linken megnézhető az a pár kép, aztán előbb-utóbb ide is teszek föl egyesével.

                    #38023
                    fischer
                    Felhasználó

                      [quote=”repi”:3u7wkj28]Köszönjük a képeket mindenkinek =D> =D> kicsit irigykedtünk,de majd legközelebb ott leszünk! 😀 [/quote]

                      Mielőbbi gyógyulást kívánok!

                      Órák kérdése és én is rakok föl pár képet. 🙂

                      #38021
                      repi
                      Adminisztrátor

                        Köszönjük a képeket mindenkinek =D> =D> kicsit irigykedtünk,de majd legközelebb ott leszünk! 😀

                        #38013
                        SunCsiga
                        Felhasználó

                          Üdv.Mindenkinek. Fürdőzés után mi is szerencsésen hazaértünk.Képeket megpróbálunk föltenni.Jól éreztük magunkat.Kellemes vidám társaságot ismertünk meg.Fogunk még találkozni. :smt039 :smt039 Süncsigáék.

                          #38010
                          Tomy
                          Felhasználó

                            Sziasztok!
                            Mi is hazaértünk a kis miskolctapolcai fürdős kitérővel, Hymiékkel együtt.
                            Mi nemigazán fotóztunk, de miskolci kocsonyáról épp van egy képünk, holnap felrakom.
                            A borús idő ellenére nagyon jól éreztük magunkat.
                            Tibi bácsinak mégegyszer boldog 6-7 születésnapot kívánunk és köszönjük szépen a sok-sok finom süteményt!
                            Reméljük Debrecenben mindenkivel újra találkozhatunk!
                            Tomy és családja

                            #38006
                            Spider
                            Felhasználó

                              [quote=”Kerti”:1641zf8h]A konvoj különösen tetszett a belvárosban. Kár, hogy nem fotóztam le.
                              Már csak három hét és újra összejövünk. =D> [/quote]

                              Nekem a fedélzeti kamerám végig rögzítette az utat 😉
                              Reggel megnézem majd, hogy hogy van e benne használható képkocka.

                              #38005
                              Kerti
                              Adminisztrátor

                                Mi is szerencsésen hazaértünk 😆
                                Örülök, hogy ennyien eljöttetek és jól éreztétek magatokat. Nekünk nagyon jó volt! A konvoj különösen tetszett a belvárosban. Kár, hogy nem fotóztam le.
                                Már csak három hét és újra összejövünk. =D>

                                #38003
                                LMC
                                Felhasználó

                                  [quote=”NagyPapa”:33rx5f18]Nem merem felírni ide a fórumra, de kellene belőle kiszedni némi túlsúlyt.
                                  Ahogy jobb idő lesz neki is fogok állni! 😆
                                  Privátba megírtam!

                                  Apropó! A Fischer most már nem olyan mint a Colombo felesége, -mármint, hogy sokszor szóba kerül de még nem látta senki- Ő is ott volt, ráadásul az új csigájával, nejével, mamájával!!

                                  Megjelent ott még csigákkal további két eddig nem ismert tagunk is: Süncsiga és Dusán! Köszöntjük Őket ezúton is! =D>

                                  Kerti Mester! Köszönjük a szervezést, megint jó volt Veletek, együtt lenni!! =D> =D> =D>

                                  NagyPapa, NagyMama[/quote]

                                  Nagyon jó volt látni a fotókon a nem is olyan kis csapatot 🙂
                                  Sopronban hólapátolással telt a hétvége még most is 30 centi a hó 🙁
                                  Már nagyon várjuk a jó időt 🙂
                                  Köszönjük a sok fotót, kicsit irigykedve néztük!

                                  Marika és András

                                  #38001
                                  NagyPapa
                                  Felhasználó

                                    [quote=”fischer”:30v0t4vz]Hány kilogramm lett a végén? 🙂 [/quote]

                                    Nem merem felírni ide a fórumra, de kellene belőle kiszedni némi túlsúlyt.
                                    Ahogy jobb idő lesz neki is fogok állni! 😆
                                    Privátba megírtam!

                                    Apropó! A Fischer most már nem olyan mint a Colombo felesége, -mármint, hogy sokszor szóba kerül de még nem látta senki- Ő is ott volt, ráadásul az új csigájával, nejével, mamájával!!

                                    Megjelent ott még csigákkal további két eddig nem ismert tagunk is: Süncsiga és Dusán! Köszöntjük Őket ezúton is! =D>

                                    Kerti Mester! Köszönjük a szervezést, megint jó volt Veletek, együtt lenni!! =D> =D> =D>

                                    NagyPapa, NagyMama

                                    #37999
                                    riviera
                                    Felhasználó

                                      Köszönjük a fotókat,nagyon jó hangulat lehetett a kedvezőtlen időjárás ellenére. 😆

                                      Külön öröm,hogy ilyen sok lakóautó összejött,sajnáljuk,hogy nem tudtunk ott lenni. 😥
                                      Ma kiástuk a lakót,jól elfáradtunk,majd teszek róla fel képet.

                                      Editke :smt039

                                      #37998
                                      olah80
                                      Felhasználó

                                        Végignéztem a fényképeket na most vagyok igazán irigy.
                                        (én itthon havat lapátolok ott meg ekkora buli van)

                                        a fényképek nagyon jók =D>

                                        az az amerikai csiga nagyon tetszik

                                        #37997
                                        Spider
                                        Felhasználó

                                          [quote=”EdGaR”:1jgdv73j]Legyen annyi elég, hogy csak Brigiék fértek bele a „valóságba” 😉 Nem mindenkiére emlékszem, a miénk 3390kg úgy, hogy ketten benne ültünk és nem volt már víz a tisztavíz tartályban.
                                          NagyPapa most nem ér rá, mert éppen kifelé pakol :2010_rohog.gif [/quote]

                                          A mienk 3340, két fővel és igazából mindennel feltankolva.
                                          Na jó, az üzemanyag és a gáz tartály csak félig volt 🙂

                                          #37996
                                          EdGaR
                                          Felhasználó

                                            [quote=”fischer”:2ry6eju6]Hány kilogramm lett a végén? 🙂 [/quote]
                                            Legyen annyi elég, hogy csak Brigiék fértek bele a „valóságba” 😉 Nem mindenkiére emlékszem, a miénk 3390kg úgy, hogy ketten benne ültünk és nem volt már víz a tisztavíz tartályban.
                                            NagyPapa most nem ér rá, mert éppen kifelé pakol :2010_rohog.gif

                                            #37994
                                            EdGaR
                                            Felhasználó

                                              Mi is hazaérkeztünk. Nagyon jó volt Veletek és örömmel jelentem, számunkra megindult a szezon… végre [-o< Kerti Mesternek köszönjük a szervezést, Mindenkinek pedig a vidám hangulatot... Tibi bácsinak külön köszönet ezért. Tegnap este különleges látógatónk volt: (a szkeptikusoknak írom) igen, Fischer valóban létezik :lol: és nélküle nem lehetett volna palacsinta! =D> (Remélem Peti nem voltunk annyira szörnyűek, hogy később el ne gyere egy-egy találkozóra)
                                              Nagyon hiányoltam Zsuzsáékat… és a többieket is, de Ők messzebbről nem tudtak eljönni.
                                              És… most elkezdem rakosgatni a képeket.

                                              #37993
                                              Spider
                                              Felhasználó

                                                Haza érkeztünk mi is!
                                                Köszönjük a szervezést!
                                                A rengeteg vizet fentről leszámítva, minden tökéletesen alakult.
                                                Örültem, hogy találkozhattunk újabb tagokkal is!
                                                Képeket majd reggel töltök fel a nagy gépről 🙂

                                                #37992
                                                Brigi
                                                Felhasználó

                                                  Ismét bebizonyosodott, hogy a rossz idő se tudja eltántorítani a mindenre elszánt lakóautósokat. Nagypapa és Edgar ügyesen összeillesztett omnisztora alatt, amihez később Spideré is csatlakozott eső ide, hideg oda nagyon jól éreztük magunkat.
                                                  Kicsit a fesztiválba is belekóstoltunk, ettünk – ittunk finomakat és az éjszakai buli hangjairól se maradtunk le.
                                                  Azért remélem, hogy három hét múlva Debrecenbe már megérkezik a kellemes tavasz.

                                                  #37991
                                                  fischer
                                                  Felhasználó

                                                    [quote=”NagyPapa”:fsnbwhz9]Megint egy nagyszerű találkozón leszünk túl a nap folyamán, rengeteg -halomnyi- palacsintával EdGár és Kerti mester jóvoltából, 3 liter tejből, Fischer Jóvoltából

                                                    A nem legszebb idő ellenére -bár februárhoz képest igazán nem rossz- 15 egység volt, van jelen.

                                                    Képek készültek, ahogy hazaérünk feltesszük.

                                                    Még megyünk Kerti mesterék telephelyére, lemérjük a csigákat egy pontos mérlegen, utána indulunk lassan haza.

                                                    olah80! Az adományod az ötödik találkozón elfogyott, finom volt, nagyon köszönjük!!

                                                    Üdv az otthon maradottaknak.

                                                    NagyPapa[/quote]

                                                    Hány kilogramm lett a végén? 🙂

                                                    #37989
                                                    riviera
                                                    Felhasználó

                                                      [quote=”NagyPapa”:12qwbwo3]Megint egy nagyszerű találkozón leszünk túl a nap folyamán, rengeteg -halomnyi- palacsintával EdGár és Kerti mester jóvoltából, 3 liter tejből, Fischer Jóvoltából

                                                      A nem legszebb idő ellenére -bár februárhoz képest igazán nem rossz- 15 egység volt, van jelen.

                                                      Képek készültek, ahogy hazaérünk feltesszük.

                                                      Még megyünk Kerti mesterék telephelyére, lemérjük a csigákat egy pontos mérlegen, utána indulunk lassan haza.

                                                      olah80! Az adományod az ötödik találkozón elfogyott, finom volt, nagyon köszönjük!!

                                                      Üdv az otthon maradottaknak.

                                                      NagyPapa[/quote]

                                                      Köszönjük a helyzet jelentést és nagyon várjuk a képeket,hogy egy kicsit mi is Veletek lehessünk. Itthon kiástuk magunkat a hóból,most megyünk a lakót is kiásni.Most már reméljük,hogy tényleg jön a tavasz. 😆

                                                      #37987
                                                      NagyPapa
                                                      Felhasználó

                                                        [quote=”riviera”:2fi7km9h]Nagyon örülök,hogy jó időben és jól szórakoztok,de tegyetek fel egy -két képet,köszönjük. 😆 :palacsinta1

                                                        Editke[/quote]

                                                        Megint egy nagyszerű találkozón leszünk túl a nap folyamán, rengeteg -halomnyi- palacsintával EdGár és Kerti mester jóvoltából, 3 liter tejből, Fischer Jóvoltából

                                                        A nem legszebb idő ellenére -bár februárhoz képest igazán nem rossz- 15 egység volt, van jelen.

                                                        Képek készültek, ahogy hazaérünk feltesszük.

                                                        Még megyünk Kerti mesterék telephelyére, lemérjük a csigákat egy pontos mérlegen, utána indulunk lassan haza.

                                                        olah80! Az adományod az ötödik találkozón elfogyott, finom volt, nagyon köszönjük!!

                                                        Üdv az otthon maradottaknak.

                                                        NagyPapa

                                                      25 hozzászólás megtekintése - 1-25 / 241

                                                      You must be logged in to reply to this topic.