-
Témakör
-
Bár addig még rengeteg idő van, addig is itt már elkezdhetünk beszélgetni a találkozóról.
Tomával az időpontot leegyeztettem. Most már mindenki beírhatja a naptárába. 😉
Idén sikerült egyeztetnem az MCCC-vel is, nehogy úgy járjunk, mint tavaly, hogy pont akkor volt egy tagszervezet évadnyitója is, amikor a mi találkozónk. Idén nem ütköznek a találkozóink. Az MCCC országos évadnyitó találkozója egy héttel később lesz (ápr.27-máj.1.)
Így tehát az MCCC klubtagok nem maradnak le semmiről.A találkozónkra a jelentkezést egy elektronikus lapon lehet majd megtenni, de erre még várni kell, egy kicsit, mert arra már szeretném ráírni a programlehetőségeket is, hogy azon lehessen majd a programokra is jelentkezni. Egyelőre a kemping tulajdonosa a programlehetőségeket egyezteti.
Mi addig is itt tervezgethetünk, és már beszélgethetünk róla.
A találkozóra mindenkit szeretettel várunk.
Sokan már tudják, de sokan még nem, hogy ezek a találkozók nem hivatalos rendezvények, hanem inkább egy lehetőség a személyes megismerkedésre azoknak, akiknek közös témájuk a lakóautózás.
Tehát nem csak a lakóautóval már rendelkezőket, hanem mindenkit, aki a lakóautózás iránt érdeklődik.
(Aki már érdeklődik az előbb-utóbb úgyis lakóautós lesz 😆 )Jelentkezési lap a Szezonnyitó Találkozóra.
A jelentkezési lap kitöltése nem kötelez semmire csak felmérés jellegű!
You must be logged in to reply to this topic.