-
IndítottaTémakör
-
2012.07.27.-00:29 #35674
Mitsubishi L 300/Frankia/az autónk és hátul laprugós.Milyen megerősítést tudtok ajánlani,hogy ne üljön a feneke.
Köszi =D> -
IndítottaTémakör
-
SzerzőVálasz
-
2019.04.01.-14:46 #57374
Nálam ugyanez a helyzet (és azt hiszem a tőbbi Ducatónál is), de nem lehet teljesen leengedni a légrugót, mert akkor a benne lévő ütközőre ül fel és nagyon lerontja a vezethetőséget. Igyekszem úgy beállni, hogy a terepviszonyok kiegyenlítsék az előre lejtést. Ha így nem megy, akkor ékre állok az első kerekekkel.
2019.04.01.-12:44 #57373[quote=”nemo25″ post=54734]
Kezdjük azzal, hogy nem engednék egy körös segéd légrugót beépíteni, egykörös rendszerben. Ugyan segít az acélnak, de a stabilitást nem javítja, sőt, szerintem inkább ront rajta. Kétkörösként, viszont remekel, főleg erős kanyaroknál, nem engedi csóválni a lakó farkát. Ezért, mindenképpen érdemes átalakítani, nem nagy mutatvány, csak pár gyorscsati, némi légvezeték, egy plusz manométer, és két töltőszelep kell hozzá.
A képen látható lufi, éppen odavaló, nem szabad kisebbre cserélni, mert akkor nem tudja lekövetni a rugóutat, és szétszakad. A képen az is látszik, hogy szerintem túlságosan alacsony nyomással jársz vele, mert dörzsölik egymást, és ez lehet az oka annak is, hogy keményen jelzi az úthibákat. Magasabb nyomással használd, mert tönkre fognak menni a lufik!!!!!
Sajnos a derékban elhelyezett vízcsapdák az alkovos lakók sajátja, bár ez kikerülhető lenne előrelátó tervezéssel, amire van pár példa, (PLA) de sajnos egyes gyártók, ezzel nem törődnek, nem érdekük jót, és tartósat építeni.[/quote]Na, utána olvastam miért nem jó az egy körös rendszer. Át is szereltetem, de egyenlőre marad manuális töltésű. Csak valahova be kell tennem két manométer, mert most egy sincs. Vagy az működik, hogy bepakolok az autóba, és nem manométerrel mérem, hogy mennyit fújjak bele, hanem centivel a kiemelkedést, hogy a két oldal egyforma legyen?
Le van eresztve teljesen, mert még így is azt érzem, hogy lejt az ágy az autó eleje felé, ha vízszinten áll az autó. Ha erre ráemelek még jobban előre fog dőlni.
2019.03.31.-01:15 #57370[quote=”Lovi” post=54709][quote=”nemo25″ post=54703]
A légrugó nélkül is előre lejt a Ducato, ne vedd ki a lufikat, jó az ott ahol van!!!!!! Mondjuk akkor ér valamit, ha 2 körös a rendszer.[/quote]
Hát ez némileg megnyugtat, bár kellemetlen, hogy a lakó tetején egy mélypont alakul ki emiatt, mert a hátulja is magasabban van, az alkov is magasabban van, és „derékban” alacsony. A víz nem tud lefolyni így.
Nekem egyszerre emelkedik a légrugó, ha fújom. Ám keresztirányú lejtési problémáim nem nagyon voltak a vadkempingezés során. Mindig hossz irányú.[quote=”MaMi” post=54695]Ha olyan tipus amit az eredeti gumiütköző helyére szereltek, akkor az eredeti ütközőt kell visszaszerelni, nélküle tönkreteheti a lengéscsillapítót.[/quote]
Talán nem szedném ki, de kisebbre kicserélném. Egy olyanra, ami felfújt állapotban van úgy, mint most. Azt gondolom, hogy nem kellene túlemelnie, csak szintre emelnie. Tehát, ha le van eresztve, a súlytól kicsit süllyedjen a laprugó, és a légrugóval emelem vissza az eredeti magasságára.
[quote=”Nyomi” post=54706]
Szia.
… A segédlégrugó tartalmaz gumibakot belül, így az a gyári bak feladatait átveszi, a légpárnák, meg segítenek a rugónak a feladatainak ellátásában, és még a terhelés függvényében lehet a rugóerőt szabályozni. Arról a komfortról amit menettulajdonságban nyújt a mikrórezgések elnyelésében már nem is beszélek. Úgy hogy ha van nézesd meg, hogy oda való-e, és örülj neki, hogy van!;)[/quote]Pont ez a gondom, hogy szerintem felül a légrugó belső bakjára. Ráz minden kis egyenetlenségnél. Úgy kellene, hogy az eredeti magasságot tartva teher alatt felfújva ne érjenek össze a bakok.[/quote]
Kezdjük azzal, hogy nem engednék egy körös segéd légrugót beépíteni, egykörös rendszerben. Ugyan segít az acélnak, de a stabilitást nem javítja, sőt, szerintem inkább ront rajta. Kétkörösként, viszont remekel, főleg erős kanyaroknál, nem engedi csóválni a lakó farkát. Ezért, mindenképpen érdemes átalakítani, nem nagy mutatvány, csak pár gyorscsati, némi légvezeték, egy plusz manométer, és két töltőszelep kell hozzá.
A képen látható lufi, éppen odavaló, nem szabad kisebbre cserélni, mert akkor nem tudja lekövetni a rugóutat, és szétszakad. A képen az is látszik, hogy szerintem túlságosan alacsony nyomással jársz vele, mert dörzsölik egymást, és ez lehet az oka annak is, hogy keményen jelzi az úthibákat. Magasabb nyomással használd, mert tönkre fognak menni a lufik!!!!!
Sajnos a derékban elhelyezett vízcsapdák az alkovos lakók sajátja, bár ez kikerülhető lenne előrelátó tervezéssel, amire van pár példa, (PLA) de sajnos egyes gyártók, ezzel nem törődnek, nem érdekük jót, és tartósat építeni.2019.03.28.-13:51 #57345[quote=”nemo25″ post=54703]
A légrugó nélkül is előre lejt a Ducato, ne vedd ki a lufikat, jó az ott ahol van!!!!!! Mondjuk akkor ér valamit, ha 2 körös a rendszer.[/quote]
Hát ez némileg megnyugtat, bár kellemetlen, hogy a lakó tetején egy mélypont alakul ki emiatt, mert a hátulja is magasabban van, az alkov is magasabban van, és „derékban” alacsony. A víz nem tud lefolyni így.
Nekem egyszerre emelkedik a légrugó, ha fújom. Ám keresztirányú lejtési problémáim nem nagyon voltak a vadkempingezés során. Mindig hossz irányú.[quote=”MaMi” post=54695]Ha olyan tipus amit az eredeti gumiütköző helyére szereltek, akkor az eredeti ütközőt kell visszaszerelni, nélküle tönkreteheti a lengéscsillapítót.[/quote]
Talán nem szedném ki, de kisebbre kicserélném. Egy olyanra, ami felfújt állapotban van úgy, mint most. Azt gondolom, hogy nem kellene túlemelnie, csak szintre emelnie. Tehát, ha le van eresztve, a súlytól kicsit süllyedjen a laprugó, és a légrugóval emelem vissza az eredeti magasságára.
[quote=”Nyomi” post=54706]
Szia.
… A segédlégrugó tartalmaz gumibakot belül, így az a gyári bak feladatait átveszi, a légpárnák, meg segítenek a rugónak a feladatainak ellátásában, és még a terhelés függvényében lehet a rugóerőt szabályozni. Arról a komfortról amit menettulajdonságban nyújt a mikrórezgések elnyelésében már nem is beszélek. Úgy hogy ha van nézesd meg, hogy oda való-e, és örülj neki, hogy van!;)[/quote]Pont ez a gondom, hogy szerintem felül a légrugó belső bakjára. Ráz minden kis egyenetlenségnél. Úgy kellene, hogy az eredeti magasságot tartva teher alatt felfújva ne érjenek össze a bakok.
2019.03.28.-11:39 #57342Nemo írta: „Mondjuk akkor ér valamit, ha 2 körös a rendszer.”
A kétkörös az autó vízszintezésében is hasznos. Én arra is használom rendszeresen (csak nem szabad úgy felejteni!).2019.03.28.-00:47 #57341[quote=”Lovi” post=54691]Légrugó ügyben szeretnék én is segítséget kérni.
A lakóm alatt van légrugó, így vettem, és nem tudom milyen típus és méret.
De vélhetően amiatt, mert nagy, a hátulja emelkedik, azaz a padló lemezem nincs vízszintben. Így a tetejéről sem folyik le a víz.
Nem tudom, hogy hogy kellene állnia eredetileg légrugó nélkül, milyen magassági adatok vannak hozzá.
Illetve tényleg létezhet-e az, hogy nagy a rugó alatta, és teljesen kiengedett állapotban is emelkedik hátrafelé.
Ha kiszedem, nem tudom van-e valami, amit helyette vissza kellene tenni az eredi állapotnak megfelelően.Valaki tud erről információt adni?[/quote]
Szia.
A 250-es Ducato alváznál, vagy a furgonoknál kb 160 mm terhelés nélkül a rugó távolsága a váztól ÚJ KORÁBAN. Azért írom, hogy új korában mert jellemzően a rugók pár év alatt leengednek, és felülnek a gyári gumibakra. A Lajka kivétel, mert abban nem a gyári acél, hanem kompozit rugó van, ami nem nyúlik el. Laikusként akinek a gyári sárga ütközőbakja van bent a rugó, és a gumibak között kb 2 cm távolságnak kell lennie. Ha a tengely a bakra felül a futómű menettulajdonságai lényegesen romlanak! A segédlégrugó tartalmaz gumibakot belül, így az a gyári bak feladatait átveszi, a légpárnák, meg segítenek a rugónak a feladatainak ellátásában, és még a terhelés függvényében lehet a rugóerőt szabályozni. Arról a komfortról amit menettulajdonságban nyújt a mikrórezgések elnyelésében már nem is beszélek. Úgy hogy ha van nézesd meg, hogy oda való-e, és örülj neki, hogy van!;)2019.03.27.-23:54 #57338[quote=”Lovi” post=54691]Légrugó ügyben szeretnék én is segítséget kérni.
A lakóm alatt van légrugó, így vettem, és nem tudom milyen típus és méret.
De vélhetően amiatt, mert nagy, a hátulja emelkedik, azaz a padló lemezem nincs vízszintben. Így a tetejéről sem folyik le a víz.
Nem tudom, hogy hogy kellene állnia eredetileg légrugó nélkül, milyen magassági adatok vannak hozzá.
Illetve tényleg létezhet-e az, hogy nagy a rugó alatta, és teljesen kiengedett állapotban is emelkedik hátrafelé.
Ha kiszedem, nem tudom van-e valami, amit helyette vissza kellene tenni az eredi állapotnak megfelelően.Valaki tud erről információt adni?[/quote]
A légrugó nélkül is előre lejt a Ducato, ne vedd ki a lufikat, jó az ott ahol van!!!!!! Mondjuk akkor ér valamit, ha 2 körös a rendszer.
2019.03.27.-17:53 #57328Ha olyan tipus amit az eredeti gumiütköző helyére szereltek, akkor az eredeti ütközőt kell visszaszerelni, nélküle tönkreteheti a lengéscsillapítót.
2019.03.27.-14:25 #57324Légrugó ügyben szeretnék én is segítséget kérni.
A lakóm alatt van légrugó, így vettem, és nem tudom milyen típus és méret.
De vélhetően amiatt, mert nagy, a hátulja emelkedik, azaz a padló lemezem nincs vízszintben. Így a tetejéről sem folyik le a víz.
Nem tudom, hogy hogy kellene állnia eredetileg légrugó nélkül, milyen magassági adatok vannak hozzá.
Illetve tényleg létezhet-e az, hogy nagy a rugó alatta, és teljesen kiengedett állapotban is emelkedik hátrafelé.
Ha kiszedem, nem tudom van-e valami, amit helyette vissza kellene tenni az eredi állapotnak megfelelően.Valaki tud erről információt adni?
2019.03.19.-21:37 #57299[quote=”Tiborc” post=54663]Köszönöm! Azt gondoltam naívan, csak olyannal kereskednek , aminek megvannak a jogosítványai.[/quote]
A legszakszerűbb megoldás az NT225/2, amit néhány centivel középre szerelve kell beépíteni és a stabilizátor gömbfej végét flex vágókoronggal le kell vágni, rövidíteni, nehogy beleérjen a gumiba!
Igen! Bármit el lehet adni, még ilyeneket is, nem az Ő gondja a papír!
Kérjél tőle műbizonylatot és beépítési engedélyt!
:rohog :rohog2019.03.19.-12:22 #57296Köszönöm! Azt gondoltam naívan, csak olyannal kereskednek , aminek megvannak a jogosítványai.
2019.03.18.-21:24 #57294[quote=”Tiborc” post=54648]Kedves Lakóautósok,
légrugóval kapcsolatban van kérdésem.
A Levanter honlapján olvastam, hogy csakis a német, ilyen és ilyen légrugó a megbízható. 2002-es Fiat Ducatohoz keresek, garázsos hosszú felépítménnyel.
A kérdésem , hogy mik a tapasztalatok? Szeretném nem a legdrágábban megoldani. Nem száguldozok és vállalom a nyomásellenőrzést, ezért nem a kompresszorosban gondolkodom. Ezt találtam. Van e valakinek ilyennel tapasztalata, illetve van-e más márka ami megfelelő.
https://segedrugo.hu/termekkategoria/segedrugo_szett/Köszönöm a válaszokat.[/quote]
Műszakilag ezek közül csak és kizárólag az NT 170/2 szett lenne vagy lehet alkalmas, DE!
Nincs NKFF engedélye sem típusjóváhagyása, s mint ilyet, ha olyan helyen vizsgáztatod, akkor necces…. Nincs róla semminemű gyártói nyilatkozat, engedély ahhoz, hogy ez járműbe beépíthető legyen!!
:sir :sorry2019.03.18.-17:50 #57288Köszönöm szépen!
2019.03.18.-01:30 #57285[quote=”Tiborc” post=54648]Kedves Lakóautósok,
légrugóval kapcsolatban van kérdésem.
A Levanter honlapján olvastam, hogy csakis a német, ilyen és ilyen légrugó a megbízható. 2002-es Fiat Ducatohoz keresek, garázsos hosszú felépítménnyel.
A kérdésem , hogy mik a tapasztalatok? Szeretném nem a legdrágábban megoldani. Nem száguldozok és vállalom a nyomásellenőrzést, ezért nem a kompresszorosban gondolkodom. Ezt találtam. Van e valakinek ilyennel tapasztalata, illetve van-e más márka ami megfelelő.
https://segedrugo.hu/termekkategoria/segedrugo_szett/Köszönöm a válaszokat.[/quote]
megbízhatsz az olcsóbb változatokban is. A csili-vili német cucc sem tud többet, csak drágább. Építettünk már be ilyet is, meg olyat is, mindegyik tökéletesen működött.
Keresd meg itt a klubbon Ismani kollégát, Ő tud neked költséghatékonyan segíteni!2019.03.17.-22:24 #57281Kedves Lakóautósok,
légrugóval kapcsolatban van kérdésem.
A Levanter honlapján olvastam, hogy csakis a német, ilyen és ilyen légrugó a megbízható. 2002-es Fiat Ducatohoz keresek, garázsos hosszú felépítménnyel.
A kérdésem , hogy mik a tapasztalatok? Szeretném nem a legdrágábban megoldani. Nem száguldozok és vállalom a nyomásellenőrzést, ezért nem a kompresszorosban gondolkodom. Ezt találtam. Van e valakinek ilyennel tapasztalata, illetve van-e más márka ami megfelelő.
https://segedrugo.hu/termekkategoria/segedrugo_szett/Köszönöm a válaszokat.
2019.03.01.-02:12 #57213[quote=”NorbiPan” post=54596]Huhh nagyon köszönöm a részletes válaszodat Nemo25, illetve azt hogy átjárja soraidat a jóindulat és segitőkészség.
Közben a szerelő akivel ma mentem volna lemondta, de örülök is hogy igy alakult, igy még kicsit jobban körül tudom járni a témát, másrészt pedig mivel ismerősök autójáról van szó, ha minden jól megy elhozzák ide magyarországra pár napon belül, igy talán könnyebb szakember segitségét/tanácsát kérni.
Ha tudnátok javasolni egy megbizható szakműhelyt/szerelőt Budapest környékén, akinek jó szeme van a felépitményekhez, illetve műszaki állapot ellenőrzéséhez, megköszönöm ha megosztjátok az elérhetőségét.
Teljesen igazad van a lila köddel kapcsolatban, művészként hajlamos vagyok jobb agyféltekéből döntéseket hozni, viszont miután ismerősöktől lenne az autó, akik egy nagyon megbizható, becsületes pár, akik nem „szabadulni” szeretnének az autójuktól, hanem új gazdát találni a szeretett és nagyon jól karbantartott autójuktól, igy bizakodó vagyok.
És természetesen beszámolok az események alakulásáról, illetve ha úgy lesz, örömmel hozom el találkozóra „közszemlére” 🙂
Köszönet!
Illetve, ha van szakember, akit jószivvel ajánlanátok, hálával fogadom az elérhetőségétszép napot[/quote]
Szívesen!!! 🙂
Még egy észrevétel. Számtalan esetben a gazdik sem tudják, hogy milyen nyavalyákkal küzd a szeretett csigájuk, és hiába a jóindulat, akkor is átverődhet a vevő. Többször előfordult már, hogy sértődés lett a mustra vége, mert a valós problémák szóvá lettek téve, és ez rosszul esett a tulajdonosnak, vagy annyira letaglózták a tények, hogy sündisznó állást vett fel.
2019.02.28.-18:44 #57211Huhh nagyon köszönöm a részletes válaszodat Nemo25, illetve azt hogy átjárja soraidat a jóindulat és segitőkészség.
Közben a szerelő akivel ma mentem volna lemondta, de örülök is hogy igy alakult, igy még kicsit jobban körül tudom járni a témát, másrészt pedig mivel ismerősök autójáról van szó, ha minden jól megy elhozzák ide magyarországra pár napon belül, igy talán könnyebb szakember segitségét/tanácsát kérni.
Ha tudnátok javasolni egy megbizható szakműhelyt/szerelőt Budapest környékén, akinek jó szeme van a felépitményekhez, illetve műszaki állapot ellenőrzéséhez, megköszönöm ha megosztjátok az elérhetőségét.
Teljesen igazad van a lila köddel kapcsolatban, művészként hajlamos vagyok jobb agyféltekéből döntéseket hozni, viszont miután ismerősöktől lenne az autó, akik egy nagyon megbizható, becsületes pár, akik nem „szabadulni” szeretnének az autójuktól, hanem új gazdát találni a szeretett és nagyon jól karbantartott autójuktól, igy bizakodó vagyok.
És természetesen beszámolok az események alakulásáról, illetve ha úgy lesz, örömmel hozom el találkozóra „közszemlére” 🙂
Köszönet!
Illetve, ha van szakember, akit jószivvel ajánlanátok, hálával fogadom az elérhetőségétszép napot
2019.02.28.-01:37 #57208[quote=”NorbiPan” post=54592]Sziasztok srácok…
jajj de hálás vagyok hogy rátaláltam erre a fórumra…
viszonylag sürgősen választ kell találnom egy számomra most égető kérdésre, remélem nem bánjátok hogy új csatlakozóként rögtön kérek, és nem adok előbb…
lehet hogy a kérdés már megválaszolásra került, de az idő rövidsége miatt (holnap hajnalban indulunk megnézni az autót) inkább direktbe tenném fel a kérdést.adott egy osztrák gyönyörű, 29 éves épitett lakóautó, LT vázra ráépitettek egy lakókocsit. Sajnos levették a hirdetést már, egyébként megmutatnám annyira szép.
addig jutottunk az alkudozással, hogy ha műszakilag megfelelő, és a bepapirozása nem kafkai őrület, akkor lehet már holnap el is hoznám.no, a helyzet a következő. egy nagy autóról van szó, ami tavaly őszig C-s jogsival használtak, de a könnyebb eladhatóság miatt visszaminősitették személyautóra. Tavaly októberben vizsgázott. Az imént kaptam meg a forgalmiját, ahol azonban wohnmobil helyett spezialkraftwagen szerepel.
Az lenne a kérdés, hogy ilyen keretek mellett is egyszerűen be tudom hozni lakóautóként, vagy miután nem úgy szerepel a forgalmiban, egy sor műszaki ellenőrzésen – vizsgálaton át kell esnie?
rengeteg alternativ megoldás van az autóban – komposzt wc stb – amiket nem hiszem hogy a szakhatóság dijazna. viszont ezt ausztriában már engedélyeztették, hiszen érvényes műszakija van idén októberig.
mit gondoltok erről?
nagyon köszönöm, a forgalmiról szóló képet csatolom a bejegyzéshez.
üdv, Norbi[/quote]
Nem gond, ha kérdéseid vannak, amennyiben tudunk, megpróbálunk legjobb tudásunk szerint segíteni. 🙂
Ausztriában a lakóautók specielkraftwagen megjelöléssel futnak, ezzel nincsen semmi gond, Itthon személyautóként fogják forgalomba állítani. Mivel már van EU-s vizsga rajta, ezért különösebb minősítő vizsgán nem kell részt vennie, csak az esedékes műszaki vizsga lesz majd rajta, az év vége felé, így jelenleg csak honosítani kell a meglévő műszakit rajta.
A komposzt wc nem olyan gáz, ahhoz semmi köze a hatóságnak, azzal nem fognak foglalkozni, viszont ha nagyon spéci kütyük vannak beépítve, esetleg azokról érdemes elkérni a műszaki dokumentációt, (légrugó, vonóhorog, motortartó, stb…) és az átépítéshez készített tervrajzokat, átminősítés során kiállított dokumentumokat is érdemes lenne elkérned az eladótól, mert a későbbiekben egyes ügybuzgó aktakukac követelheti rajtad, bár mivel a kinti átminősítésen átesett, ezért azok meglétét az átminősítés ténye önmagában igazolja, de tudod, nálunk bárhol találkozhatsz nagyon okosokkal…..
Azzal együtt, szeretnélek nyomatékosan figyelmeztetni, hogy te a fényképek alapján beleszerettél a szekérbe, ami önmagában nem baj, de ilyen esetben nem fogsz látni a lila ködtől, és nem fogod észrevenni még az ordító hibákat sem. Egy lakóautó vásárlása, nem egyszerű feladat. Ilyen korában a lakóautók nagy többsége, már egy gomba, penész, és pudvafészek. Ezt tudomásul kell venni, és csodák nincsenek. Alaposan át kell vizsgálni, és keresni a beázások, sérülések nyomait. Számtalan esetben fordult már elő, hogy a jó vételnek hitt lakó, inkább volt befürdő, mint jó vásár. Egy alig látható kis hiba is lehet a végén milliós kiadással járó javítás!!!!!!Szóval csak óvatosan, és vigyél magaddal valakit, aki ért a felépítményekhez!
Bárhogy is végződik a történet, szívesen vesszük, ha beszámolsz az események alakulásáról!!!!! 🙂
2019.02.27.-21:20 #57207Sziasztok srácok…
jajj de hálás vagyok hogy rátaláltam erre a fórumra…
viszonylag sürgősen választ kell találnom egy számomra most égető kérdésre, remélem nem bánjátok hogy új csatlakozóként rögtön kérek, és nem adok előbb…
lehet hogy a kérdés már megválaszolásra került, de az idő rövidsége miatt (holnap hajnalban indulunk megnézni az autót) inkább direktbe tenném fel a kérdést.adott egy osztrák gyönyörű, 29 éves épitett lakóautó, LT vázra ráépitettek egy lakókocsit. Sajnos levették a hirdetést már, egyébként megmutatnám annyira szép.
addig jutottunk az alkudozással, hogy ha műszakilag megfelelő, és a bepapirozása nem kafkai őrület, akkor lehet már holnap el is hoznám.no, a helyzet a következő. egy nagy autóról van szó, ami tavaly őszig C-s jogsival használtak, de a könnyebb eladhatóság miatt visszaminősitették személyautóra. Tavaly októberben vizsgázott. Az imént kaptam meg a forgalmiját, ahol azonban wohnmobil helyett spezialkraftwagen szerepel.
Az lenne a kérdés, hogy ilyen keretek mellett is egyszerűen be tudom hozni lakóautóként, vagy miután nem úgy szerepel a forgalmiban, egy sor műszaki ellenőrzésen – vizsgálaton át kell esnie?
rengeteg alternativ megoldás van az autóban – komposzt wc stb – amiket nem hiszem hogy a szakhatóság dijazna. viszont ezt ausztriában már engedélyeztették, hiszen érvényes műszakija van idén októberig.
mit gondoltok erről?
nagyon köszönöm, a forgalmiról szóló képet csatolom a bejegyzéshez.
üdv, Norbi
Attachments:2019.02.13.-23:55 #57146Köszönöm a segítséget.
2019.02.13.-09:20 #57133[quote=”lehoczkytibor” post=54519]Sziasztok!
Édesanyámnak állandó lakhatásra vennék egy lakókocsit. Velünk élne, de mégis külön, ez a kívánsága.
Van esetleg hasznos tanácsotok? 2001 Elldis Avante típust néztem. 2-2.5 millió forintban gondolkodom. Ennyiért mi a legjobb megoldás? Lakóméret 20-25 nm elegendő. Ha van esetleg aki ezzel foglalkozik – mármint használt lakókocsik kereskedésével – és tud nekem jó áron, jó kocsit, szívesen venném. 🙂
Kocsit rákötném a víz, villany, szennyvíz hálózatra. Ehhez kell átalakítás? Van ehhez szakember aki ezt megcsinálja?Előre is köszönöm
Lehoczky Tibor[/quote]
Üdv Néked!
Gondolom, célirányosan írtál ide ebbe a fórumba, tudván, hogy ez a Magyar Lakóautó Klub oldala, azaz mi elsősorban lakóautókhoz értünk, a lakókocsikhoz csak annyiban, hogy sokan vagyunk akiik a lakóautós életük előtt lakókocsival járták a világot…
Már láttam Németh Zoli barátom bejegyzését, amit jó magam csak megerősíteni tudok, mármint, hogy erre a célra a „mobile home” járgányok a legjobbak, lakókocsi erre a célra megítélésem szerint alkalmatlan!
A mobilházak között is csak azt javasolnám amelyeknek a gépkönyve szerint is négy évszakosak, azaz úgy a külső hőszigetelése, ablakai, cső és vízrendszere un. téliesített „négy évszakos” változatban készültek. Ez a csövek elrejtését, hőszigetelését, a falak és a födémek -alsó-felső- hővédettségét jelzi.
Ha mindezen már túl vagy, akkor azért tudd, hogy a magyar jogszabályok szerint állandó lakhatási céllal Magyarországon mobilház nem telepíthető nem létesíthető!
Ennek én személyes érintettség okán tavaly nagyon utána jártam.
Lakókocsit pedig, -jó, ha tudod,- nem lehet sem csatornára sem vízhálózatra rákötni, műszakilag igen nagymérvű átalakítást igényelne ennek megvalósítása…
:meghajol :sorry2019.02.13.-01:03 #57132[quote=”lehoczkytibor” post=54519]Sziasztok!
Édesanyámnak állandó lakhatásra vennék egy lakókocsit. Velünk élne, de mégis külön, ez a kívánsága.
Van esetleg hasznos tanácsotok? 2001 Elldis Avante típust néztem. 2-2.5 millió forintban gondolkodom. Ennyiért mi a legjobb megoldás? Lakóméret 20-25 nm elegendő. Ha van esetleg aki ezzel foglalkozik – mármint használt lakókocsik kereskedésével – és tud nekem jó áron, jó kocsit, szívesen venném. 🙂
Kocsit rákötném a víz, villany, szennyvíz hálózatra. Ehhez kell átalakítás? Van ehhez szakember aki ezt megcsinálja?Előre is köszönöm
Lehoczky Tibor[/quote]
Szia Tibi!
A leírtak alapján, inkább egy mobilházat javasolnék, az jobban megfelelne az általad leírtaknak. Ráadásul, ezek a házak úgy vannak kialakítva, hogy azonnal, átalakítás nélkül, rá tudod kötni a közművekre, és lényegesen tágasabbak, kényelmesebbek.
Viszont, mielőtt megvennél egy mobilházat, vagy lakókocsit, azt ajánlom, hogy alaposan nézd át, nehogy egy szétázott, elrohadt, gomba, és pudvatelepet kapjál a pénzedért! Mindenképpen nézesd meg, valóban hozzáértő szakival, aki felismeri a rejtett hibákat a lemezek alatt!!!!!!
Tartsd szem előtt, hogy a használt lakók kínálatának nagy hányada, küzd, komoly hibákkal, amik javítása, milliós nagyságrendű kiadással jár.2019.02.12.-11:24 #57128Sziasztok!
Édesanyámnak állandó lakhatásra vennék egy lakókocsit. Velünk élne, de mégis külön, ez a kívánsága.
Van esetleg hasznos tanácsotok? 2001 Elldis Avante típust néztem. 2-2.5 millió forintban gondolkodom. Ennyiért mi a legjobb megoldás? Lakóméret 20-25 nm elegendő. Ha van esetleg aki ezzel foglalkozik – mármint használt lakókocsik kereskedésével – és tud nekem jó áron, jó kocsit, szívesen venném. 🙂
Kocsit rákötném a víz, villany, szennyvíz hálózatra. Ehhez kell átalakítás? Van ehhez szakember aki ezt megcsinálja?Előre is köszönöm
Lehoczky Tibor
2019.02.05.-17:16 #57099Köszönöm, mindenképpen kellenek, hívlak!
2019.02.05.-01:25 #57091
három felni kupakot találtam ,ha érdekel ,jelezz! -
SzerzőVálasz
You must be logged in to reply to this topic.
