Főoldal Fórumok Lakóautós Találkozóink Karaván Szalon Budapest 2009 febr. 12-15

Legutóbb frissítette Brigi 16 years, 4 months telt el
22angok
139 hozzászólás
  • Indította
    Témakör
  • #12470
    GaborApa
    Felhasználó

      2009 február 12-15 Hungexpo.
      A naptárba már régen be lett írva, de most egy különlegesség miatt megnyitom ennek a kiállításnak a topicját is, mely tavaly is elég „lakóautóstalálkozó”sra sikeredett.
      Idén már kb. 40 lakó lesz kint. A híreket a későbbiekben ide írom majd be, ebbe a topicba.

      Azért nyitom meg éppen most ezt a topicot, mert az előbb hívott Zelena Feri, ugyanis éppen kint vannak a Hungexpónál egyeztetni. Sokan vagyunk, akik szeretnénk, ha a ez a Magyar Karaván Szalon kiállítás minél színvonalasabbra, minél kultúráltabbra, minél lakóautósabbra sikeredne.
      Szóba került, hogy lenne-e igény egy lakóautós parkolóra a kiállítás ideje alatt.
      Nekem nagyon tetszik az ötlet, két okból is.
      1. Az érezhető belőle, hogy a Hungexpónak is fontos a lakóautós közönség. Európai szintre szeretnék vinni, a csak pár éve kezdődött Karaván Szalon kiállítást.
      2 Magyarországon még egyetlen rendezvényhez sem csináltak kijelölt lakóautósparkolót.
      3. Tarthatnánk egy-két jó bulit esténként.
      4. Nem kell várni a kocsonyafesztiválig.
      Sorolhatnám még a azt a két okot. 😆

      Tudom, hogy ez az ország nem annyira nagy, hogy ne lehetne oda-vissza megtenni bárkinek az utat, de egy lakóautós kiállításra lakóautóval érkezni, azért az az igazi. 8)

      Egyelőre 20 lakóautónyi helyet beszéltünk meg, mert megmondom őszintén, fogalmam sincs hányan jönnétek. Ezért kérek mindenkit, hogy itt jelezze, hogy mi a véleménye erről.
      Kérem azokat is, akik csak olvasgatni szokták a fórumot, hogy most írják be ide, ha élnének a lehetőséggel.

      Valaki pedig megvehetné a tésztát a slambuchoz 😉

    • Szerző
      Válasz
    • #12803
      FLaci
      Felhasználó

        [quote=”GaborApa”:4dcsuenv]Szerintem együnk is, csak azt akartam mondani, hogy a bográcsba azért ne éljük bele magunkat.
        Majd ha már megy a „műsor” ígérem rákérdezek, hogy „UGYE NINCS KIFOGÁS ELLENE” :smt210
        így jó? 😉 [/quote]
        Így már jobban hangzik 😉
        A bográcsba a marhát „éljük” bele 😆
        Más nem meghívjuk az őr is :smt030

        #12801
        GaborApa
        Felhasználó

          [quote=”Oldi”:2fx02sar]Ok,ok, csak kérdeztem… 😳

          Akkor most majd nem eszünk, ha inni is lehet… 😆 [/quote]

          Szerintem együnk is, csak azt akartam mondani, hogy a bográcsba azért ne éljük bele magunkat.
          Majd ha már megy a „műsor” ígérem rákérdezek, hogy „UGYE NINCS KIFOGÁS ELLENE” :smt210
          így jó? 😉

          #12800
          Oldi
          Felhasználó

            Ok,ok, csak kérdeztem… 😳

            Akkor most majd nem eszünk, ha inni is lehet… 😆

            #12799
            GaborApa
            Felhasználó

              Nem szeretném rontani a hangulatot ( a magamét sem ) de szerintem se a bográcsozásra készüljünk.

              Péntek estig még megtudjuk pontosabban milyen a hely, mik a lehetőségek, hogy viszonyulnak a lakóautósokhoz, hiszen ez nekik is új, figyelni fogják.
              Amúgy a kiállítások parkolóiban nem láttam még bográcsozást. Szerintem mi se éljünk vissza a lehetőséggel. Úgy gondolom, hogy már az is nagyon jó, hogy lesz külön, zárt, lakóautós parkoló, és az is, hogy ez olcsón lesz. 5 euróért sehol sem láttam még lakóautós parkolót árammal és 24 órás őrzéssel.

              A zártkörűség szintén nem játszik, de nem is értem. Ahogy a kiállítás, úgy a parkoló sem zártkörű. Amúgy meg, még a saját szervezésű találkozóink sem zártkörüek, hiszen mindenkit szívesen látunk akit érdekel. Így ismertük meg egymást is. :smt057

              Ez a parkoló mint az elsó hsz-ban írtam Zelena Feri (Levanter) ötlete volt, és nem a klub részére, hanem a látogatók részére lett kitalálva. Úgy tudom lesz olyan kiállító is, aki így oldja meg a szállását, és ez is nagyon jó, hogy erre lehetőségük lesz. Lesznek talán lakókocsisok is, és esetleg még külföldi látogatók is.

              Ami pedig az estét illeti, annak is örülök, hogy lehetőséget kaptunk erre. Egy kicsit együtt vagyunk és kiüldögélhetünk. :smt206
              Legrosszabb esetben a bográcsokat majd beizzítjuk egy héttel később a Kocsonyán. 😉

              #12788
              LMC
              Felhasználó

                [quote=”Red”:2ypqjen4]szerintem palackról szinte bárhol lehet bográcsolni[/quote]

                Nekem, tartozék a palackos felszerelés 8)

                már csak a ZÁRTKÖRŰ táblát kell megszerkeszteni 😆

                András

                #12786
                Red
                Felhasználó

                  [quote=”LMC”:2tyzhp73]Két éve mikor ott jártam, ha jól eléxem, nem igazán alkalmas bográcsozásra ez a parlokó :smt217
                  [/quote]

                  szerintem palackról szinte bárhol lehet bográcsolni

                  #12785
                  LMC
                  Felhasználó

                    [quote=”Oldi”:3pbgxzbx]Haligali!

                    Mi úgy néz ki, hogy péntek du. úgy 5 körül érkeznénk.
                    A folyékony hangulatfokozók mibenlétével tisztában vagyok, 😆 de kérdezném, hogy kaja ügyben hogy lesz az este, egyénileg, vagy közösen, bogrács vagy… [-o< [/quote] Két éve mikor ott jártam, ha jól eléxem, nem igazán alkalmas bográcsozásra ez a parlokó :smt217 De valamit kitalálhatunk :smt217 😉 András

                    #12784
                    Blue
                    Felhasználó

                      [quote=”LMC”:3bzwphug]Mi mindent megbeszélünk, [-o< és webkamera a lakóban online 😳 😆 ez mégsem egy Bamako - i út [-X András[/quote] Most irigykedsz, feketére vágysz??? 😉 Azért ha ennyire büszke vagy a webkamerádra gondolom van néhány órás tiszta felvételed amit folyamatosan le tudsz játszani. 😆

                      #12783
                      Oldi
                      Felhasználó

                        Haligali!

                        Mi úgy néz ki, hogy péntek du. úgy 5 körül érkeznénk.
                        A folyékony hangulatfokozók mibenlétével tisztában vagyok, 😆 de kérdezném, hogy kaja ügyben hogy lesz az este, egyénileg, vagy közösen, bogrács vagy… [-o<

                        #12767
                        LMC
                        Felhasználó

                          [quote=”GaborApa”:1iuid2vy]Ígazán megírhatnád ide a hozzáférését, és a képet feltennénk a főoldalra.
                          😆 [/quote]

                          Ötletekben nincs hiány 8) 😆

                          András

                          #12766
                          GaborApa
                          Felhasználó

                            [quote=”LMC”:2d21hh5c]…. és webkamera a lakóban online …[/quote]

                            Ígazán megírhatnád ide a hozzáférését, és a képet feltennénk a főoldalra.
                            😆

                            #12764
                            LMC
                            Felhasználó

                              [quote=”Blue”:342n7ao7]Ezt a kábítást, Ildikó még elhiszi.?? 🙄
                              😆 [/quote]

                              Mi mindent megbeszélünk, [-o< és webkamera a lakóban online 😳 😆 ez mégsem egy Bamako - i út [-X András

                              #12761
                              Blue
                              Felhasználó

                                [quote=”LMC”:2rcff36v]De én jövök,:smt217 ugyais szombaton korán reggel eltünök és délfelé érek vissza ( üzleti ügyintézés után) a parkolóba.

                                Ez lenne a terv 😉 🙂

                                András[/quote]

                                Ezt a kábítást, Ildikó még elhiszi.?? 🙄
                                😆

                                #12759
                                Névtelen

                                  [quote=”GaborApa”:2jqmnk1e]Úgy látom pénteken már fullon lesz a parkoló 🙂
                                  Szombaton nem jön senki? 🙄 [/quote]
                                  Nevem senki.

                                  #12758
                                  fischer
                                  Felhasználó

                                    [quote=”GaborApa”:2b9dno2k]Úgy látom pénteken már fullon lesz a parkoló 🙂
                                    Szombaton nem jön senki? 🙄 [/quote]

                                    …én sajnos lakóautó nélkül leszek, ha odaérek…
                                    …nincs még rendszám rajta, a P – s biztosítása meg nagyon húzós (140 ezer), ezért 2009 – re még nem kértem…

                                    #12757
                                    LMC
                                    Felhasználó

                                      [quote=”GaborApa”:2pz1dgqx]Úgy látom pénteken már fullon lesz a parkoló 🙂
                                      Szombaton nem jön senki? 🙄 [/quote]

                                      De én jövök,:smt217 ugyais szombaton korán reggel eltünök és délfelé érek vissza ( üzleti ügyintézés után) a parkolóba.

                                      Ez lenne a terv 😉 🙂

                                      András

                                      #12756
                                      GaborApa
                                      Felhasználó

                                        Úgy látom pénteken már fullon lesz a parkoló 🙂
                                        Szombaton nem jön senki? 🙄

                                        #12754
                                        FLaci
                                        Felhasználó

                                          [quote=”3hinfo”:3v58yxjo]Csak ne tessék panaszkodni. Percekkel ezelőtt érkeztünk egy kis kirándulásról. Szentendre, Lajosforrás volt a cél. Fenn a forrásnál sűrű pelyhekben hull a hó. Gyönyörű. Azt hiszem ez tőletek csak 20 km. Lehet, szép fehér lesz Nálatok is! 8) 8) 8) 8) [/quote]

                                          Hát szép napsütés volt egész nap
                                          Egerben (ma ott voltam üzleti úton) 😆 de itthon sem esett hó

                                          Mi is ott leszünk ha nem kell traktor az első 500m-en

                                          #12753
                                          LMC
                                          Felhasználó

                                            Köszönjük az MLK hírlevélben foglaltakat, valamint a meghívót, a belépőt, és a parkoló kordinátát =D> =D> 😆

                                            Ha nem kell, traktor a lakóautó első 30 méter megtételéhez, akkor ott leszek :smt217

                                            András

                                            #12752
                                            3hinfo
                                            Felhasználó

                                              [quote=”FuredyLaci”:jmtadus3]Kitartás jövő hétre már +10°C mondanak. 😉

                                              A havas táj csoda szép nem oly csúf fekete mint nálunk
                                              csak esik meg süt a nap aztán megint süt a nap
                                              gusztustalan 😆 [/quote]
                                              Csak ne tessék panaszkodni. Percekkel ezelőtt érkeztünk egy kis kirándulásról. Szentendre, Lajosforrás volt a cél. Fenn a forrásnál sűrű pelyhekben hull a hó. Gyönyörű. Azt hiszem ez tőletek csak 20 km. Lehet, szép fehér lesz Nálatok is! 8) 8) 8) 8)

                                              #12750
                                              GaborApa
                                              Felhasználó

                                                A parkoló nem lesz messze a G csarnoktól (főleg ha Dusseldorfra gondolok 🙁 )

                                                Ott gyaloglás közben sokszor eszünkbe jutott, hogy miért hívja így a német. messe

                                                A vásár térképe : LINK

                                                Műholdas térképen pedig itt tudjátok megnézni, hogy hol is van a 6-os kapu: LINK

                                                #12745
                                                rudi-radio
                                                Felhasználó

                                                  [quote=”Kerti”:34yg0f7b]Pedig ott van kétszer is a jelentkezésed 😆 😆 😆 [/quote]
                                                  😯 😯 😯
                                                  Nem hallottad még a mondást :”A Red kétszer fárad!”
                                                  Vagy lehet, hogy az a rest volt? :-k #-o

                                                  Rudi

                                                  #12743
                                                  Kerti
                                                  Adminisztrátor

                                                    [quote=”Red”:2cus1gzr]én is reggeltem 2* is, de nem látszom a listán 😕
                                                    péntek-szombat[/quote]
                                                    Pedig ott van kétszer is a jelentkezésed 😆 😆 😆

                                                    #12742
                                                    Red
                                                    Felhasználó

                                                      én is reggeltem 2* is, de nem látszom a listán 😕
                                                      péntek-szombat

                                                      #12737
                                                      FLaci
                                                      Felhasználó

                                                        [quote=”riviera”:1r2q4lwy]Mi is bejelentkeztünk,még ez nem biztos,hogy tudunk menni mert a lakónk a tanyán van és csak akkor tudunk onnan kijárni ha jobb idő lesz. #-o

                                                        Jelenleg ott kb 40 cm hó van. 🙄

                                                        Ha mindez kiolvad és nem lesz kicsit jobb idő,onnan még a traktor sem huzza ki. [-X

                                                        Remélem jó idő lesz és tudunk menni,mert nagyon szeretnénk. 😀 😀 [/quote]
                                                        Kitartás jövő hétre már +10°C mondanak. 😉

                                                        A havas táj csoda szép nem oly csúf fekete mint nálunk
                                                        csak esik meg süt a nap aztán megint süt a nap
                                                        gusztustalan 😆

                                                      25 hozzászólás megtekintése - 76-100 / 139

                                                      You must be logged in to reply to this topic.