Főoldal Fórumok Lakóautós Találkozóink Karaván Szalon Budapest 2009 febr. 12-15

Legutóbb frissítette Brigi 16 years, 4 months telt el
22angok
139 hozzászólás
  • Indította
    Témakör
  • #12470
    GaborApa
    Felhasználó

      2009 február 12-15 Hungexpo.
      A naptárba már régen be lett írva, de most egy különlegesség miatt megnyitom ennek a kiállításnak a topicját is, mely tavaly is elég „lakóautóstalálkozó”sra sikeredett.
      Idén már kb. 40 lakó lesz kint. A híreket a későbbiekben ide írom majd be, ebbe a topicba.

      Azért nyitom meg éppen most ezt a topicot, mert az előbb hívott Zelena Feri, ugyanis éppen kint vannak a Hungexpónál egyeztetni. Sokan vagyunk, akik szeretnénk, ha a ez a Magyar Karaván Szalon kiállítás minél színvonalasabbra, minél kultúráltabbra, minél lakóautósabbra sikeredne.
      Szóba került, hogy lenne-e igény egy lakóautós parkolóra a kiállítás ideje alatt.
      Nekem nagyon tetszik az ötlet, két okból is.
      1. Az érezhető belőle, hogy a Hungexpónak is fontos a lakóautós közönség. Európai szintre szeretnék vinni, a csak pár éve kezdődött Karaván Szalon kiállítást.
      2 Magyarországon még egyetlen rendezvényhez sem csináltak kijelölt lakóautósparkolót.
      3. Tarthatnánk egy-két jó bulit esténként.
      4. Nem kell várni a kocsonyafesztiválig.
      Sorolhatnám még a azt a két okot. 😆

      Tudom, hogy ez az ország nem annyira nagy, hogy ne lehetne oda-vissza megtenni bárkinek az utat, de egy lakóautós kiállításra lakóautóval érkezni, azért az az igazi. 8)

      Egyelőre 20 lakóautónyi helyet beszéltünk meg, mert megmondom őszintén, fogalmam sincs hányan jönnétek. Ezért kérek mindenkit, hogy itt jelezze, hogy mi a véleménye erről.
      Kérem azokat is, akik csak olvasgatni szokták a fórumot, hogy most írják be ide, ha élnének a lehetőséggel.

      Valaki pedig megvehetné a tésztát a slambuchoz 😉

    • Szerző
      Válasz
    • #12938
      FLaci
      Felhasználó

        [quote=”GaborApa”:1kiijsch]Buli lesz 😆 [/quote]
        Néhány hozzászólassal ezelött arról volt szó hogy csak diszkréten semmi buli 🙄

        #12931
        GaborApa
        Felhasználó

          [quote=”maci”:1xn7mdub]Mi visszük Dodót, a kérdésre pedig erős farok csóválás volt a válasz.[/quote]
          Buli lesz 😆

          #12928
          maci
          Felhasználó

            [quote=”GaborApa”:35zf901r]Nem gond, bárkivel előfordul 😉
            Az üreset töröltem.
            Lényeg, hogy jöttök
            Ambrust is vigyük? 🙂 [/quote]
            Mi visszük Dodót, a kérdésre pedig erős farok csóválás volt a válasz.

            #12917
            GaborApa
            Felhasználó

              [quote=”maci”:xqszfayz]Bocsánat, én vagyok a névtelen.Én is észrevettem, de utána névvel is regisztráltam[/quote]
              Nem gond, bárkivel előfordul 😉
              Az üreset töröltem.
              Lényeg, hogy jöttök
              Ambrust is vigyük? 🙂

              #12913
              maci
              Felhasználó

                [quote=”GaborApa”:15nr7imv]Valaki regisztrált Horváthpapa után és elfelejtette beírni a nevét.
                Ha szól itt, vagy küld egy emailt, kijavítjuk.

                Köszi[/quote]
                Bocsánat, én vagyok a névtelen.Én is észrevettem, de utána névvel is regisztráltam

                #12911
                GaborApa
                Felhasználó

                  Valaki regisztrált Horváthpapa után és elfelejtette beírni a nevét.
                  Ha szól itt, vagy küld egy emailt, kijavítjuk.

                  Köszi

                  #12854
                  LMC
                  Felhasználó

                    [quote=”GaborApa”:3ogqfvxu]Hohoho!
                    Mit látok?

                    Péntek estére megvan a 20.
                    Józsi bácsi is eljön!

                    :-k
                    Úgy látszik, érdekli a Golf Expo 😆 😆 😆 [/quote]

                    Légyszives egy vip parkolót intézni,a záróbuli szervezőnek kijár 8) 😆

                    András

                    #12852
                    GaborApa
                    Felhasználó

                      Hohoho!
                      Mit látok?

                      Péntek estére megvan a 20.
                      Józsi bácsi is eljön!

                      :-k
                      Úgy látszik, érdekli a Golf Expo 😆 😆 😆

                      #12847
                      BarthaJudit
                      Felhasználó

                        [quote=”GaborApa”:tw3iop8p]Azt hiszem itt senki sem rád gondolt,
                        [-X
                        de valamikor, valamilyen kellemetlenségük biztosan volt, ha ezt elmesélték.[/quote]
                        2007-ben Nyítegyháza sóstón voltunk (többekközött) a skanzenben, és akkor volt ott egy kutya kiállítás.
                        A múzeum őrök is arra panaszkodtak, hogy rettenetes felfordulást csináltak a kiállítók. Igaz ezek a kutyakiállítók nem is úgynéztek ki, mint Bianka akin látszik, hogy imádja a kutyáját, hanem olyannak látuk, akinek a kutya CSAK üzlet.
                        Egy boldog kutyát láttunk csak és az is látogató volt.

                        #12840
                        GaborApa
                        Felhasználó

                          [quote=”LMC”:1femja5f]Nem tudom mikori történet, én 2 éve voltam, kutyás kiállításon,…Most lehet hogy éppen ezért kapunk különálló parkolót, köszönjük, és megígérjük hogy vigyázunk rá [-o< András[/quote] Azt hiszem itt senki sem rád gondolt, [-X de valamikor, valamilyen kellemetlenségük biztosan volt, ha ezt elmesélték.

                          #12839
                          GaborApa
                          Felhasználó

                            [quote=”Red”:1zka7w0l]de tulajdonképpen egy lakóautós kiállításon még normális is, hogy vannak akik lakóval mennének (lásd külföldön)
                            ha lenne vizük, én akár hajóval is mennék 😀

                            én csak kizárólag lakóhajóval
                            😆

                            #12829
                            Red
                            Felhasználó

                              de tulajdonképpen egy lakóautós kiállításon még normális is, hogy vannak akik lakóval mennének (lásd külföldön)
                              ha lenne vizük, én akár hajóval is mennék 😀

                              #12827
                              LMC
                              Felhasználó

                                [quote=”GaborApa”:12zimvam]Infó:
                                Sajnos az Exponak rossz tapasztalatai voltak a lakóautós parkoltatással kapcsolatban.
                                Volt egyszer egy kutyás expo, amikor előre igényelték, hogy legyenek lakóautós parkolóhelyek is. A végén oda állt be egy csomó utánfutós és egyéb kutyaszállító jármű is, felfeszegettek elektromos szekrényeket, és hatalmas mocskot hagytak maguk után.
                                Ezért ódzkodtak a lakóautó parkoló ötlettől.
                                [/quote]

                                Nem tudom mikori történet, én 2 éve voltam, kutyás kiállításon, akkor 3- 4 lakóautó volt, és lakóautóshoz méltóan viselkedtek. A nagy kukatároló „el volt dugva ” egy épület mögé, úgy kellett megkeresnünk.Villanycsatlakozó egy vagy kettő működött, azt is kellett keresni hogy hol van áram, de a biztonsági őr segített.

                                Valóban sok személykocsi és utánfutós kocsival, tele volt a parkoló, hogy mit hagytak ott azt nem tudom, mig ott voltunk semmi feltűnőt nem láttam, korán eljöttünk.

                                Megjegyzésem, ha lakóautós parkoló akkor más kocsikat ne engedjenek be.
                                Ha beengednek akkor nem a lakóautósokon kell számonkérni az esetleges rongálásokat vagy szemetelést.

                                A lakóautósok nagy hányada még teljes autómata ( őr nélküli )parkolókban sem szemetelnek és rongálnak, csak élvezik annak előnyét hogy láthatáron belől, szemetes edényeket, használható áramcsatlakozót, valamint frisvíz és leeresztőt talál.

                                Itt több biztonsági ör is volt.(időközben, körbe sétáltak )

                                Szomorú és érdekes ez a megközelítés amikor 70 %-ban, nem lakóautósok parlolnak :smt217

                                Most lehet hogy éppen ezért kapunk különálló parkolót, köszönjük, és megígérjük hogy vigyázunk rá [-o< András

                                #12825
                                riviera
                                Felhasználó

                                  [quote=”GaborApa”:1b6dgazi]Ma volt a bejárás a Hungexpo lakóautós parkolójában ahol jelen voltak a hungexpo igazgatóságáról a műszaki részlegtől és az őrzés részéről és persze a szervezők részéről is (Levanter).
                                  A hely jóval nagyobb, mint amire először gondoltunk 50-60 lakó is elférhetne. Nem a 6-os kapu, hanem még egy kicsit a Fehér út felé, egy külön kapuja van a parkolónak.
                                  50kW-nyi áramot hoznak ki ide, de csak egy doboz lesz, tehát sok hosszabbítót érdemes vinni.
                                  Ha szükségessé válna, biztosítanak még egy WC-t.
                                  A területet nem nyilvánítják őrzöttnek, de körbe van kerítve, csak a kapun lehet bemenni, és egy biztonsági őr mindig lesz a kapunál.
                                  Behajtáskor ez az őr ad egy cédulát és kihajtáskor nála kell majd rendezni a számlát,

                                  Infó:
                                  Sajnos az Exponak rossz tapasztalatai voltak a lakóautós parkoltatással kapcsolatban.
                                  Volt egyszer egy kutyás expo, amikor előre igényelték, hogy legyenek lakóautós parkolóhelyek is. A végén oda állt be egy csomó utánfutós és egyéb kutyaszállító jármű is, felfeszegettek elektromos szekrényeket, és hatalmas mocskot hagytak maguk után.
                                  Ezért ódzkodtak a lakóautó parkoló ötlettől.

                                  Vannak lakóautósok, és vannak, akiknek van lakóautójuk
                                  Akinek nincs lakóautója, az nem tudhatja különbséget.[/quote]

                                  Köszönjük a körlevelet,és az összes intézkedésedet. 😀
                                  Remélem ki tudunk járni és megyünk. 😉

                                  #12823
                                  Blue
                                  Felhasználó

                                    [quote=”3hinfo”:1c1rqyug]AZ e-mail-ból a „mail” az levél, az „e” nem elég kör neked? 8) 8) 8) 8) [/quote]

                                    Basszus, megint megokosodtam. ](*,)

                                    Akkor én naponta egy rakás körlevelet kapok? :smt204
                                    Eddig meg azt hittem sima üzenetek.
                                    😆

                                    #12822
                                    GaborApa
                                    Felhasználó

                                      Ma volt a bejárás a Hungexpo lakóautós parkolójában ahol jelen voltak a hungexpo igazgatóságáról a műszaki részlegtől és az őrzés részéről és persze a szervezők részéről is (Levanter).
                                      A hely jóval nagyobb, mint amire először gondoltunk 50-60 lakó is elférhetne. Nem a 6-os kapu, hanem még egy kicsit a Fehér út felé, egy külön kapuja van a parkolónak.
                                      50kW-nyi áramot hoznak ki ide, de csak egy doboz lesz, tehát sok hosszabbítót érdemes vinni.
                                      Ha szükségessé válna, biztosítanak még egy WC-t.
                                      A területet nem nyilvánítják őrzöttnek, de körbe van kerítve, csak a kapun lehet bemenni, és egy biztonsági őr mindig lesz a kapunál.
                                      Behajtáskor ez az őr ad egy cédulát és kihajtáskor nála kell majd rendezni a számlát,

                                      Infó:
                                      Sajnos az Exponak rossz tapasztalatai voltak a lakóautós parkoltatással kapcsolatban.
                                      Volt egyszer egy kutyás expo, amikor előre igényelték, hogy legyenek lakóautós parkolóhelyek is. A végén oda állt be egy csomó utánfutós és egyéb kutyaszállító jármű is, felfeszegettek elektromos szekrényeket, és hatalmas mocskot hagytak maguk után.
                                      Ezért ódzkodtak a lakóautó parkoló ötlettől.

                                      Vannak lakóautósok, és vannak, akiknek van lakóautójuk
                                      Akinek nincs lakóautója, az nem tudhatja különbséget.

                                      #12821
                                      3hinfo
                                      Felhasználó

                                        [quote=”Blue”:2gm2ajxa]Ez miért Kék. :-k

                                        Bezzeg a Füredynek kör levél?
                                        😆 [/quote]
                                        AZ e-mail-ból a „mail” az levél, az „e” nem elég kör neked? 8) 8) 8) 8)

                                        #12819
                                        Blue
                                        Felhasználó

                                          [quote=”GaborApa”:2yz3i7wl]sztem véletlenül lehetett, nincs jelentősége
                                          8) [/quote]

                                          Szerintem is, akkor rendben.
                                          😆

                                          #12818
                                          GaborApa
                                          Felhasználó

                                            [quote=”Blue”:2bgwe7bk]Ez miért Kék. :-k [/quote]
                                            sztem véletlenül lehetett, nincs jelentősége
                                            8)

                                            #12817
                                            Blue
                                            Felhasználó

                                              [quote=”GaborApa”:2350ff1m] kekeckednek 😆 [/quote]

                                              Ez miért Kék. :-k

                                              Bezzeg a Füredynek kör levél?
                                              😆

                                              #12815
                                              GaborApa
                                              Felhasználó

                                                [quote=”Blue”:1zvvx2ur]Én e-mailt kaptam. :-k :smt217

                                                [-( kör levelet.[/quote]
                                                Akik megkapták, és akik csak kekeckednek azok nem kell, hogy válaszoljanak, 🙂
                                                csak azok akik esetleg nem kapták meg, vagy kérdésük van.
                                                😆

                                                #12814
                                                Blue
                                                Felhasználó

                                                  [quote=”GaborApa”:29mgb0pg]:-k Mindenki megkapta a körlevelet?[/quote]

                                                  Én e-mailt kaptam. :-k :smt217

                                                  [-( kör levelet.

                                                  #12812
                                                  FLaci
                                                  Felhasználó

                                                    [quote=”GaborApa”:2dmwdksl]:-k Mindenki megkapta a körlevelet?[/quote]
                                                    Kössz :-#

                                                    #12811
                                                    GaborApa
                                                    Felhasználó

                                                      :-k Mindenki megkapta a körlevelet?

                                                      #12804
                                                      Red
                                                      Felhasználó

                                                        tudtam, hogy ha péntek 13, akkor lesz valami…
                                                        hát ittvan, lehet éhen maradunk ? #-o :smt217

                                                        de szomjan csak nem 😆 😆 😆

                                                      25 hozzászólás megtekintése - 51-75 / 139

                                                      You must be logged in to reply to this topic.