Főoldal Fórumok Lakóautós túratervek, uticélok Közös túra: Görögország 2008. június 20 – július 13

Legutóbb frissítette GaborApa 16 years, 9 months telt el
17angok
129 hozzászólás
  • Indította
    Témakör
  • #6820
    Brigi
    Felhasználó

      [quote=”GaborApa”:3c4hanu9]
      Brigivel és LMC-vel kitaláltuk, hogy nyár elején kóricáljunk egy kényelmeset Görögországban.
      Akinek van kedve velünk jönni, azt szívesen látjuk.
      [/quote]
      Talán a görög útra érdemes lenne nyitni. Időpont: június 20 – július 13

      Nemsokára nekilátok útitervet is gyártani. Egyelőre csak az elejét gondoltam ki: indulás Bp.-ről 20-án délután (Sopronból már reggel), éjszakázás Szegeden (nem feltétlenül a kempingben, valami bevásárlóközpont parkolója is teljesen megfelel). 21-én Szerbia – Macedonián keresztül Görögországba. (Újvidék – Belgrád – Nis – Skopje – Thessaloniki 834 km, ha jól számoltam). Azért ez elég hosszú út egyben, bár szinte végig autópálya. Macedoniáról azt mondják, hogy gyönyörű, lehet, hogy érdemes lenne körülnézni egy kicsit, de akkor már megalvó hely is kellene. Ott inkább a kempinget részesíteném előnyben. Persze azt is lehet, hogy visszafelé kalandoznánk egy kicsit arrafelé.

      Thesszalonikiben tud valaki jó helyet éjszakázásra? Mi amikor arra jártunk már késő este érkeztünk meg és találtunk helyet a város közepén egy (nappal fizetős) parkolóban, de erre több lakóautóval nem sok esélyt látok. Jó hely volt (bár elég zajos), elmentünk éjjel is járni egyet, aztán reggel bedobtunk némi pénzt és napvilágnál is körülnéztünk. Utána viszont órákba telt, mire ki tudtunk keveredni a városból. (Közben Oldiék élménybeszámolójában találtam GPS kordinátákat , ahol a tengerparton éjszakáztak. Már csak az a kérdés, hogy hány lakóval lehet ott elférni (mert reményeim szerint leszünk néhányan).

      A hosszú út után 1-2 napot biztos érdemes lenne a Chalkidiki félszigetekre szánni. Sithonia és Cassandra is körbejárható, ahogy emlékszem homokos part, kedves öblök, tiszta tenger, lakóautóval lehet helyet találni, reggel jött a tejes – kenyeres autó és hozta az előző napi rendelést.

      1 nap Olympos (tengerparti fürdéssel kombinálva), 1 nap Meteorák.

      Na innentől kell elővennem az útikönyveket, élménybeszámolókat, de azt majd legközelebb.

    • Szerző
      Válasz
    • #10585
      GaborApa
      Felhasználó

        [quote=”Blue”:33aes7yt]Sziasztok!
        GaborApa, Móni vagyok! Kicsit megkésve a válasszal, láttam hogy hiányoljátok a Blue csapat képeit! Nem szívesen töltök fel 1300 képet, s ki se válogatnám, de csináltam egy 7 perces videót pillanatképekből! De nemtudom hogy hol tudnám feltöltetni, vagy eljuttatni Neked, hogy mindenki lássa. Segítségedet kérném ebb #-o 😆 en![/quote]

        Mondanám, hogy hívj fel és megbeszéljük!

        De lehet, hogy mást is érint ezért azt mondom, hogy:

        A YouTube-ra bárki tölthet fel videót és ami ott fent van az mi itt meg tudjuk mutatni a videógalériában.
        Tehát ha bárkinek van olyan videója, amit megosztana a többiekkel akkor a töltse fel és utána szóljon Kertinek vagy nekem.

        #10584
        Blue
        Felhasználó

          Sziasztok!
          GaborApa, Móni vagyok! Kicsit megkésve a válasszal, láttam hogy hiányoljátok a Blue csapat képeit! Nem szívesen töltök fel 1300 képet, s ki se válogatnám, de csináltam egy 7 perces videót pillanatképekből! De nemtudom hogy hol tudnám feltöltetni, vagy eljuttatni Neked, hogy mindenki lássa. Segítségedet kérném ebb #-o 😆 en!

          #10113
          challenger
          Felhasználó

            [quote=”Brigi”:19fwf0ze]Most már csak a Blue csapat képei hiányoznak, pedig Móni volt a legaktívabb fotós.[/quote]

            Most neztem vegig a gorog kepeket amik regi emlekekket kelltettek fel belem…eloszor 72-ben jartunk a meg nem ferjemmel ezeken a helyeken de majus junius vegen kibirhato melegben masodszor amikor eppen terhes voltam 2 honappal 19 78-ban volt ekkor julius volt vegig szenvedtem az utat Patrasba meg komp volt ez volt az elso kompolasunk…azota egy szoval csodasak a kepeitek…en is felteszek nehanyat…ma mar dolgozunk sajnos az elmenybeszamolot lekell forditanom mert kozesen franciaul irtuk a ferjemmel…

            #10044
            Brigi
            Felhasználó

              Most már csak a Blue csapat képei hiányoznak, pedig Móni volt a legaktívabb fotós.

              #10032
              riviera
              Felhasználó

                [quote=”GaborApa”:3j9qrrlj]Nem volt hideg. [-X
                Az aszfalt fölött 58 fokot is mutatott a hőmérő.
                A lakóban gyakran 38-39, és az árnyékos részen az esti 30 fok már kellemesnek számított. 😆 [/quote]

                Ez igen dupla élménybeszámoló,nagyon köszönjük,és külön azt is hogy biwakoló helyeket is megadtad.

                A fotók csodálatosak.Egy egész estét betöltő szórakozásunk volt.

                Csak hiányoltam,hogy „lecsót ” nem ettél. 😀 😀 😀

                #10031
                riviera
                Felhasználó

                  [quote=”Brigi”:3bij5qmp]Elküldtem a 11 oldalas beszámolót, ha felkerül az oldalra lesz mit olvasnotok 😉 [/quote]
                  Nagyon köszönjük az érdekes,tartalmas élménybeszámolót.

                  Külön köszönjük a képeket is,jó szórakozás volt végignézni.

                  Remélem még mi is ujra eljutunk oda. =D>

                  #10020
                  Brigi
                  Felhasználó

                    Ahogy ma a hűvösvölgyi erdei tornapálya tavaly rendbehozott, de mostanra ismét kitört, tönkretett táblái mellett elsétáltunk eszembe jutott, hogy vajon elérjük-e valaha azt, amit Görögországban láttunk?
                    A platánfás éjszakázó helyünkön a játszótéren és parkban székek voltak kirakva, hogy megpihenhessenek az arra járók és gyönyörködhessenek a tengerben. A székekben ülőpárnák és semmi nem volt leláncolva, odabetonozva, őrizve. Mégis ott voltak épen és sértetlenül másnap is és valószínűleg egész nyáron.

                    #9984
                    GaborApa
                    Felhasználó

                      [quote=”riviera550″:3mx1n5mr]Üdvözlünk itthon Mindnyájatokat.
                      Szép utatok lehetett?Hány fok volt?[/quote]

                      Nem volt hideg. [-X
                      Az aszfalt fölött 58 fokot is mutatott a hőmérő.
                      A lakóban gyakran 38-39, és az árnyékos részen az esti 30 fok már kellemesnek számított. 😆

                      #9979
                      Brigi
                      Felhasználó

                        Elküldtem a 11 oldalas beszámolót, ha felkerül az oldalra lesz mit olvasnotok 😉

                        #9973
                        riviera
                        Felhasználó

                          [quote=”GaborApa”:7zq2fph3]Sziasztok, megjöttünk!
                          😀

                          Egy baja azért csak volt ennek az útnak is.

                          Vége 🙁 [/quote]

                          Üdvözlünk itthon Mindnyájatokat.
                          Szép utatok lehetett?Hány fok volt?

                          #9970
                          FLaci
                          Felhasználó

                            Sziasztok
                            Üdv mindenkinek itthon
                            =;

                            #9969
                            Red
                            Felhasználó

                              [quote=”GaborApa”:1w50ekru]Sajnos nem tudtunk többet várni Rád
                              😆 [/quote]

                              sajna egybe estek pont a dolgok, szivesen mentem volna #-o

                              viszont mindent sikerült elintézni ! 😉

                              #9968
                              Ilon
                              Felhasználó

                                Sziasztok!
                                Mar mi is itthon vagyunk Szardiniabol, minden jol sikerult, mint remelem Nektek is Gorogben.
                                Jo utat kivanunk a most induloknak!
                                Ilon es Silvio

                                #9967
                                GaborApa
                                Felhasználó

                                  [quote=”Red”:30qd4qx2]üdv itthon! 🙂 [/quote]
                                  Sajnos nem tudtunk többet várni Rád
                                  😆

                                  #9966
                                  LMC
                                  Felhasználó

                                    Sziasztok én sem vesztem el éjfélre ithon voltunk 17 órás vezetés után. 🙄 #-o de megérte 🙂

                                    Fotók lesznek bőven, kis türelmet. 😉 🙂

                                    András

                                    #9965
                                    Red
                                    Felhasználó

                                      üdv itthon! 🙂

                                      #9963
                                      GaborApa
                                      Felhasználó

                                        Sziasztok, megjöttünk!
                                        😀

                                        Egy baja azért csak volt ennek az útnak is.

                                        Vége 🙁

                                        #9937
                                        rudi-radio
                                        Felhasználó

                                          [quote=”Blue”:39qcwcul]Szerbusztok kedves klub társak. Én már megjöttem az utrol. 🙁

                                          Tegnap elött elváltunk az Akropolisznál a többiektöl Brigi, LMC és Gábor Apátol akkor és addig minden jo és szép volt minden program szerint ment. Természetesen biztos utánna is csak már nélkülem. Bár LMC irta hogy sokat beszélnek rólam. Remélem csupa rosszat. 😆
                                          Mi még felfelé fürödtünk egy kicsit, és tegnap este sithoniátol (Sarti) fel áltam a gázpedálra és ma reggelre itthon voltam.

                                          A többit majd folytatja Brigi várjátok meg őt. Sokkal jobban ért hozzá és már el is kezdte a beszámolot.[/quote]

                                          =D> =D> =D>
                                          Nagyon örülünk, hogy szerencsésen hazaértetek és hogy minden rendben volt-van.További széles utakat kívánnk a nyárra.
                                          Jutka és Rudi

                                          #9936
                                          Blue
                                          Felhasználó

                                            Szerbusztok kedves klub társak. Én már megjöttem az utrol. 🙁

                                            Tegnap elött elváltunk az Akropolisznál a többiektöl Brigi, LMC és Gábor Apátol akkor és addig minden jo és szép volt minden program szerint ment. Természetesen biztos utánna is csak már nélkülem. Bár LMC irta hogy sokat beszélnek rólam. Remélem csupa rosszat. 😆
                                            Mi még felfelé fürödtünk egy kicsit, és tegnap este sithoniátol (Sarti) fel áltam a gázpedálra és ma reggelre itthon voltam.

                                            A többit majd folytatja Brigi várjátok meg őt. Sokkal jobban ért hozzá és már el is kezdte a beszámolot.

                                            #9880
                                            GaborApa
                                            Felhasználó

                                              [quote=”Ilon”:20epwh8v]Nagyon jo utat es szorakozast kivanok a Gorogbe induloknak =D> =D> =D>
                                              [/quote]

                                              Már csak néhány óra és indulunk.
                                              😆
                                              Sziasztok!
                                              :smt039

                                              #9861
                                              Ilon
                                              Felhasználó

                                                Nagyon jo utat es szorakozast kivanok a Gorogbe induloknak =D> =D> =D>

                                                Mi tavaly kb ilyenkor jottunk vissza es az ido tokeletes volt, a tenger is melegedett es a szel sem fujt mar, mint junius elejen…szerintem a legjobb idoszakot valasztottatok. Az ejszakazo es megallohelyekkel nem volt gond, vizzel sem, inkabb a szennyvizzel. A szupermarketekben pld. Lidl, de gondolom mindegyikben van nyilvanos wc, mindig nagyon tiszta, neha kerdezni kell mert nem lathato. A gorogok nagyon segitokeszek voltak, de a legjobb ejszakazo helyeket es strandokat a nemetektol tudtuk meg.
                                                Akit erdekel egy par peloponneszoszi hely -mi csak ott voltunk- szoljon nyugodtan 😀 szivesen tovabbadom a tapasztalatot!
                                                Kalo taxidi, Jo utat!
                                                Ilona es Silvio

                                                #9859
                                                medmad
                                                Felhasználó

                                                  [quote=”GaborApa”:2ucay0bk]Szia!

                                                  Átnéztem Oldi koordinátáit (Google earth) és rendben vannak.

                                                  Arra figyelj, hogy csak fokot és percet ad meg. Nincs másodperc adat hanem a fokot adja meg három tizedesjegyig.
                                                  Más tippem nincs.[/quote]
                                                  igen, köszönöm hogy figyeltetek a felhivásomra.
                                                  egyébként ahogy megirtam a forumba segitség felhivást,utána elkezdtem babrálni a gps-eszt rájöttem hogy mi a hiba.
                                                  gábor te azt irod hogy jo a koordináta,oké,csak nálam az É betüt kikellett cseréni K-ra,a számok már stimmeltek.
                                                  különben meg az a jo az egész oldi beszámoloban hogy ugyan ezt terveztükbe mi is amit ök bejártak.
                                                  az elözmény az lett volna hogy lemegyünk hovát krk-ra itt kezdtünk volna és csurogtunk volna dubrovnyik felé,közben felmentünk volna mostárba.utána albánia ,motenegro és görög.de hát a horvátok is bele köptek a levesbe,meg aztán arra lefele sem tuti biztonságos a helyzet.

                                                  köszi medmad

                                                  jandra

                                                  #9858
                                                  GaborApa
                                                  Felhasználó

                                                    [quote=”medmad”:39ps0uyb]…van egy másik problémám,ha gps-be bepögyögöm a koordinátákat
                                                    be invitál az oceán közepébe,vagy a koordináta csak az adott hely közelében müködik?vagy rosszul csinálok valamit a betáplálásnál….[/quote]

                                                    Szia!

                                                    Átnéztem Oldi koordinátáit (Google earth) és rendben vannak.

                                                    Arra figyelj, hogy csak fokot és percet ad meg. Nincs másodperc adat hanem a fokot adja meg három tizedesjegyig.
                                                    Más tippem nincs.

                                                    #9855
                                                    Brigi
                                                    Felhasználó

                                                      [quote=”challenger”:2d8hshfq]Ahogyan olvasom teljesen meggyogyultal Judith??? mar elore is a remek kepekre es elmenybeszamolokra is gondolunk…a sok tengeri lubickolasra amit iden mi kihagyunk mivel engem senki se kergetbe a Balti tengerbe…talan a szaunaba a finneknel…jo utat nektek[/quote]
                                                      Ha minden jól megy holnap már fodrászhoz is elmegyek, hogy rendbetegye a fejemet. Van még rajta egy kis dudor, meg fáj is, ha hozzáérek, ahol beütöttem, de ez már igazán semmi.
                                                      Nektek is nagyon jó utat kívánok! Én imádom Finnországot és Riga is tetszett. Kíváncsian várom én is a ti beszámolótokat.

                                                      #9854
                                                      Brigi
                                                      Felhasználó

                                                        [quote=”medmad”:cqlv851r]
                                                        van egy másik problémám,ha gps-be bepögyögöm a koordinátákat
                                                        be invitál az oceán közepébe,vagy a koordináta csak az adott hely közelében müködik?vagy rosszul csinálok valamit a betáplálásnál.
                                                        ezt a gondot szeretném megoldani a te ,vagy a többiek segitségével.[/quote]
                                                        Hát ebben sajnos nem tudok segíteni, de valaki biztos fog.

                                                      25 hozzászólás megtekintése - 1-25 / 129

                                                      You must be logged in to reply to this topic.