Főoldal Fórumok Lakóautós Találkozóink Szezonnyitó találkozó Martfű 2007 április 20-22

Legutóbb frissítette GaborApa 18 years, 1 months telt el
19angok
110 hozzászólás
  • Indította
    Témakör
  • #4323
    GaborApa
    Felhasználó

      Bár addig még rengeteg idő van, addig is itt már elkezdhetünk beszélgetni a találkozóról.
      Tomával az időpontot leegyeztettem. Most már mindenki beírhatja a naptárába. 😉
      Idén sikerült egyeztetnem az MCCC-vel is, nehogy úgy járjunk, mint tavaly, hogy pont akkor volt egy tagszervezet évadnyitója is, amikor a mi találkozónk. Idén nem ütköznek a találkozóink. Az MCCC országos évadnyitó találkozója egy héttel később lesz (ápr.27-máj.1.)
      Így tehát az MCCC klubtagok nem maradnak le semmiről.

      A találkozónkra a jelentkezést egy elektronikus lapon lehet majd megtenni, de erre még várni kell, egy kicsit, mert arra már szeretném ráírni a programlehetőségeket is, hogy azon lehessen majd a programokra is jelentkezni. Egyelőre a kemping tulajdonosa a programlehetőségeket egyezteti.

      Mi addig is itt tervezgethetünk, és már beszélgethetünk róla.

      A találkozóra mindenkit szeretettel várunk.
      Sokan már tudják, de sokan még nem, hogy ezek a találkozók nem hivatalos rendezvények, hanem inkább egy lehetőség a személyes megismerkedésre azoknak, akiknek közös témájuk a lakóautózás.
      Tehát nem csak a lakóautóval már rendelkezőket, hanem mindenkit, aki a lakóautózás iránt érdeklődik.
      (Aki már érdeklődik az előbb-utóbb úgyis lakóautós lesz 😆 )

      Jelentkezési lap a Szezonnyitó Találkozóra.

      A jelentkezési lap kitöltése nem kötelez semmire csak felmérés jellegű!

    • Szerző
      Válasz
    • #4915
      GaborApa
      Felhasználó

        [quote=”toma”:35gpkt9p]A pörköltöt lefagyasztottuk. Azt mondtad jövőre is jöttök 😆

        A sziget lebontásra került, napokban érkezett egy nagy lakóautó és beállt……. 😯
        Üdv
        Toma[/quote]
        Akkor már csak a tónál kell lefúrni egy kicsit, és kész lesz a termálfürdő is.
        Esetleg néhány vakondokot le kéne itatni. 🙄

        #4914
        toma
        Felhasználó

          A pörköltöt lefagyasztottuk. Azt mondtad jövőre is jöttök 😆

          A sziget lebontásra került, napokban érkezett egy nagy lakóautó és beállt……. 😯

          Üdv

          Toma

          #4902
          FLaci
          Felhasználó

            [quote=”toma”:1l5bosje]
            Ha személyre vagy helyszínre szabott pozitív illetve negatív észrevételetek van kérlek ne kíméljétek a bilentyűzetet
            [/quote]
            Szia
            Először is köszönjük a lehetőséget és a helyet.
            Kérésednek megfelelően írom a problémát ami szerintem könnyen orvosolható.A bejárati szigetet el kellene bontani mert így elég necces volt a beállás a kapun(3,10m).Ha a Thermál is meglesz akkor már minden tökéletes lesz.
            Köszi
            Laci

            #4890
            GaborApa
            Felhasználó

              Mi is köszönjük Neked a nagy kedvezményeket, és a bowling bajnokság lehetőségét is. =D>
              Remélem azóta már elfogyott a pörkölt is. 😳

              Ezúton is szeretném megköszönni Sági Endre barátunknak, hogy a bajnokság után volt mit átadni a bajnokoknak. =D>

              #4884
              toma
              Felhasználó

                Ezek szerint nem felejtettem el a jelszavam 😀

                Kedves Lakóautósok, de reméljük jövőre még több!

                Köszönöm a magamés kollégáim nevében, hogy találkozótok helyszínéül Martfűt választottátok. Remélem Gábor apát és Kertit nem éri túl sok bántás miatta.

                Ha személyre vagy helyszínre szabott pozitív illetve negatív észrevételetek van kérlek ne kíméljétek a bilentyűzetet – és vágjátok földhöz, vagy írjátok meg. Végül is azt szeretnénk, hogy jövőre még jobban érezzétek magatokat. Mi gondoskodni fogunk arról, hogy megizzasszunk benneteket – a martfűi gyógyvízben. Mert, ha minden jól megy, akkor jövőre már lehet pancsizni. Akinek volt ideje, láthatta már a jövőévi fürdőzés helyszínét illetve a szállodát is.

                Szóval jövőre is várunk mindenkit akinek ki van mind a négy kereke.

                Jó szelet, avagy utat

                Üdvözlettel

                Toma
                (hivatalosan ifj. Tomasovszky László, a Martfű Gyógykemping tulajdonosa.
                Csak így hosszabb, és túl protokoláris, maradjunk az előzőnél.)

                #4881
                Kerti
                Adminisztrátor

                  GáborApával közösen csináltunk egy panoráma képet a találkozóról.
                  Panoráma kép

                  #4868
                  kiss21
                  Felhasználó

                    Tisztelt klubtársak!!

                    Elsősorban köszönetemet szeretném kifejezni a szervezőknek, hogy részt vehettünk ezen a találkozón,ami maradandó élményt jelentett számunkra.Büszke vagyok, hogy egy ilyen klubnak lehetek a tagja.Nagyon remélem még sok hasonló találkozón vehetünk részt!
                    =D> =D> =D>

                    #4867
                    challenger
                    Felhasználó

                      [quote=”GaborApa”:300d3gg9]Köszönjük!
                      Jó végignézni, és újra végigélni. 😛 [/quote] =D> =D> =D>

                      Sziasztok klubtarsak
                      koszonet mindenkinek jo volt megismerni nehanyatokat es latni milyen gyorsan fejlodo klubotok van…most elkezdem a parkolohelyek teszteleset…az enyem itt svajcban mindenkinek fenn van tartva es csak egy e-mail es biztos szabad a hely, kihangsulyozom nagyon jo helyen van mert korbe van veve kirandulo helyekkel hagokkal gleccserekkel..
                      majd kesobb tobbet itt most vege a vakaciomnak sajnos es a munka is megvart rendesen. udv es koszonet Challenger

                      #4866
                      GaborApa
                      Felhasználó

                        [quote=”ficsor”:35x4ehfx]Feltettem az általam készített képeket a találkozóról a saját fotóalbumba. (Nem cenzúrázva 😀 )[/quote]

                        Köszönjük!

                        Jó végignézni, és újra végigélni. 😛

                        #4865
                        ficsor
                        Felhasználó

                          Feltettem az általam készített képeket a találkozóról a saját fotóalbumba. (Nem cenzúrázva 😀 )

                          #4864
                          rudi-radio
                          Felhasználó

                            Kedves Klubbtársak !
                            Mi is szerencsésen hazaértünk, és felejthetetlen emlékekkel
                            gazdagodva vetettük magunkat ujra a hétköznapokba.
                            Ezuton szeretnénk megköszönni mindenkinek a kedves fogadtatást.Nagyon jóléreztük magunkat, s reméljük, hogy legközelebb is tiszteletünket tehetjük a találkozókon.
                            A sok hasznos ötletet és a látottakat felhasználva ma megterveztem a beépítést, és holnap kezdjük a kivitelezését.

                            #4863
                            Morgobacsi
                            Felhasználó

                              Sziasztok!!

                              Mi is nagyon jól éreztük magunkat, nagyon örülünk, hogy sikerült sokakkal megismerkednünk, és újra találkozni a jégtörősökkel 🙂
                              Köszönjük mindenkinek, akik lehetővé tették ezt a találkozót, és persze Kertiéknek is az esti műsort! Nagyon jó volt!!
                              Flóréknak gratulálunk az elért helyezéshez! =D>

                              #4862
                              GaborApa
                              Felhasználó

                                Jó volt veletek!
                                :smt054

                                Mindenkinek köszönöm, hogy eljött. Ismét sikerült sok jó lakóautóst megismerni.

                                Feltöltöttem a képeket a klub találkozós képei közé, de mindenki töltögessen még bátran a saját albumába.

                                #4861
                                ficsor
                                Felhasználó

                                  [quote=”macs”:2xdnsq2t]Sikerült pár képet feltennem a találkozórol.[/quote]
                                  Köszönjük, hogy ilyen gyors voltál, megnéztük, nagyon jók lettek. 😆

                                  Mi is nagyon jól éreztük magunkat, köszönjük a szervezést, a helyet (a vasárnapi ebédet).
                                  Nagyon jó volt beszélgetni, sok érdekes dolgot hallani, reméljük mindenki azon lesz, hogy minél gyakrabban találkozzunk. [-o<

                                  #4860
                                  FLaci
                                  Felhasználó

                                    Sziasztok
                                    Mi is haza értünk szerencsésen.Sajnáljuk hogy ily nyúlfarknyira sikeredett a találkozónk de azért jó hogy lementünk és találkoztunk régi és új arcokkal.
                                    Udv mindenkinek akiktől nemköszöntünk el (mert még aludtak házi építésü lakójukban) azoktól elnézést. 😳
                                    Sziasztok
                                    Köszönet a szervező munkáért =D>
                                    Laci-ék

                                    #4859
                                    macs
                                    Felhasználó

                                      Sikerült pár képet feltennem a találkozórol.

                                      #4858
                                      macs
                                      Felhasználó

                                        SziasztoK. Szerencsésen hazaértünk mi is.Jóvolt az idő a szervezés és a társaság. KÖSZI! 😛

                                        #4857
                                        Kerti
                                        Adminisztrátor

                                          Mi is hazaérkeztünk.
                                          Nagyon jó volt ez a hétvége. Örülök, hogy ennyien eljöttetek és megint sikerült sok új lakóautóst megismerni. Remélem sok ilyenben lesz még részünk.
                                          Köszönet Tomának a helyszínért és GáborApának a szervezésért! =D>

                                          #4855
                                          Brigi
                                          Felhasználó

                                            Szerintem megint nagyon jól sikerült a találkozó. Jó volt találkozni és beszélgetni új lakóautósokkal és ismét látni azokat, akikkel már közös élményeink is vannak.

                                            Szeretném megköszönni a szép élményeket mindazoknak, akik lehetővé tették azokat.

                                            Bevallom, eléggé zavarba jöttem, amikor GáborApa átadta a szép serleget a legtöbb útibeszámoló megírásáért. Talán nem is köszöntem meg igazán illendően, ezért itt is szeretném megköszönni és nem csak neki és a serleg készítőjének, hanem minden lakóautósnak, aki olvasgatja és remélem, hogy legalább annyira élvezi azokat, mint én, amikor megírom őket. Ígérem, hogy igyekszem tovább gyarapítani a lakóautós élmények sorát és megosztanio azokat veletek.

                                            #4854
                                            Brigi
                                            Felhasználó

                                              [quote=”LMC”:1kxt5md6]Ha nem lessz jelzés akkor valószínű hogy megtoltátok 1 nappal. [/quote]
                                              Sajnos nem toldottuk meg és így mi is itthon vagyunk már.

                                              Gratulálunk Flornak és Biankának!

                                              #4853
                                              LMC
                                              Felhasználó

                                                Üdvözletünk mindenkinek.

                                                Szeretném megköszönni mindenkinek akik részt vettek a szervezésben és a kivitelezésben.

                                                Szerencsésen megérkeztünk a találkozóról, nagyon kellemes és emlékezetes hétvégénk volt.

                                                Flór 2.- helyezést ért el Turkevén. / Ő is boldog /

                                                Mára ennyit, most még előkészítem a fotókat és pihi lessz.

                                                De még bele fogok nézni a fórumba, hátha valaki még hazaérkezett. Ha nem lessz jelzés akkor valószínű hogy megtoltátok 1 nappal. 😆

                                                András

                                                #4852
                                                Brigi
                                                Felhasználó

                                                  Aki még nem indult el, mi várhatóan csak este érkezünk, férjem még dolgozik, gyerek iskolában. Én nekilátok pakolgatni, kb. fél 4 – 4 körül indulunk.

                                                  #4851
                                                  GaborApa
                                                  Felhasználó

                                                    [quote=”moleska”:36rwq58f]
                                                    Ki mikor érkezik?[/quote]

                                                    Most értem haza, a pakolás még hátra van.
                                                    Nekünk reggel van még egy kis iskolai beirtakozás project, azután indulunk.
                                                    Úgy látom déltájban már megindul az élet Martfűn.

                                                    #4850
                                                    GaborApa
                                                    Felhasználó

                                                      [quote=”macs”:uqktatyr]
                                                      Ui: Nem tudjátok üdülési csekket elfogadnak ?Még tavajról is megmaradt egy rahedli.
                                                      [/quote]

                                                      Nem tudom, de hozd el. Abból bajod nem lehet.

                                                      #4849
                                                      LMC
                                                      Felhasználó

                                                        [quote=”moleska”:jou5xv50]Mi már félig bepakoltunk, reggel kb 10 felé indulunk, remélem 14 óra felé ott leszünk.
                                                        Ki mikor érkezik?[/quote]

                                                        Aki a legtávolabb lakik az lessz az első.

                                                        Már félig bepakoltam, 8 – 9 között indulunk.

                                                        Ha valaki utólér két kürtszóval jelezze 😆 ( ugyanis nem turbós és lassan haladunk )
                                                        Utvonal:84 – es, 1-es autópálya – 0 – ás 4 – es Szolnok, Martfű-körforgalom, tüzép utcája és cél.

                                                        Üdv mindenkinek a holnap találkozunk.

                                                        András.

                                                      25 hozzászólás megtekintése - 1-25 / 110

                                                      You must be logged in to reply to this topic.