Barátaink idén béreltek egy lakóautót és felvetették, hogy közösen utazhatnánk egyet Lengyelországban.
Összeállítottam egy útitervet két útikönyv, a térkép és még egy kis internetes keresés alapján, illetve barátnőm Lengyelországban élő ismerőse is adott néhány tippet.
Július 7-én, vasárnap Laci elhozta a lakót, nagyjából bepakoltunk, az utolsó szükséges dolgokat is beszereztük.
Július 8-án, hétfőn reggel hozták el barátaink a bérelt lakóautót, ők is bepakoltak és telefonáltak, amikor elindultak Gárdonyból. Ekkor mi is szedelőzködtünk és indultunk. Az M3-on találkoztunk.
Már sok jót hallottam az Anyukám mondta étteremről Encsben, de csak azért, hogy kipróbáljuk nem tettem volna meg a hosszú utat, most viszont útba esett. Útközben telefonáltam, hogy asztalt foglaljak, mondtam, hogy várhatóan este 9 körül fogunk odaérni. Mivel 10-ig vannak nyitva és ½ 10-ig van konyha elég necces volt. 9 előtt pár perccel érkeztünk meg Encsbe, és behajtottunk ugyan az udvarba, ahonnan az étterem nyílik, de nem vettük észre a feliratot, valami gyorsbüfének feltűnőbb volt a kiírása. Laci elindult megkeresni, aztán jött vissza, hogy ott állunk előtte. Nagyon finomakat ettünk, bár én kicsit mellélőttem a sült császárszalonnával, ami nagyon zsíros volt, másnap meg is lett a böjtje. Persze 10-ig nem tudtuk befejezni a vacsorát, majdnem egy órával később tudtak zárni aznap miattunk. Javasolták, hogy álljunk át az épület háta mögötti parkolójukba, mert az csendesebb hely lesz éjszaka. Meg is fogadtuk a tanácsukat és nagyon kellemes éjszakát töltöttünk a parkolóban. Csak kora reggel jött egy teherautó, aki kicsit nehezen tudott beállni a gazdasági bejáraton a két nagy lakóautótól.
Július 9. kedd
Reggeli után már 9 óra előtt útra keltünk. Szlovákiába átérve vettünk autópálya matricát, majd Kassa – Eperjes útvonalon haladva először néhány világörökség lengyel fatemplomot céloztunk meg.
Előző este a két kutyának, Gingernek és Vitéznek (az 5 éves magyar vizslának) nem nagyon volt alkalma haverkodni, amit ezen a napon bepótoltak. Szívesen sétáltak, játszottak egymással és bár eleinte Vitéz féltékeny volt Gingerre, amikor az bement az ő lakóautójukba, hamarosan elválaszthatatlan barátok lettek, mindketten ki-be mászkáltak mindkét lakóautóban, sőt néhány nap múlva Ginger megvédte Vitézt néhány támadó kedvű macskával szemben.
Az első Világörökség fatemplomot Kwiatonban láttuk. Nagyon szép, nagy, három részből álló templom, fazsindellyel borítva. Sajnos dél után értünk oda, már nem volt nyitva a templom, így belülről nem tudtuk megnézni. A következő faluban egy körforgalomnál egy újabb fatemplomra bukkantunk. Ennek fém kupolái voltak. Aztán tovább mentünk Brunary felé. A faluban egyszer csak egy útépítés miatti útlezárás állta utunkat, pedig már majdnem odaértünk a templomhoz. Félreálltunk, aztán láttuk, hogy elég nagy teherautókkal is átkelnek az ideiglenes kerülő földúton, ezért mi is továbbmentünk. Az előzetesen táblákon kiírt távolságnál közelebb találtunk rá a fatemplomra. Laci úgy gondolta, hogy biztos van egy másik is kicsit odébb, de amikor továbbindultunk nem láttunk a faluban több fatemplomot.
A településeken sok új házat láttunk, de a régebbiek is mind jó állapotban voltak. Sekowaban találtunk egy remek lakóautó parkolót a sportpályánál és játszótérnél (N 49.6264; E 21.194201).
5 lakóautó hely volt, árammal, egy fedett helyen mosogató, a zárt étterem épületében WC, víz csatlakozási lehetőség, szemetes, tökéletes hely volt éjszakára. Ami a pláne, hogy minden ingyen volt. Rajtunk kívül egy svéd lakóautós érkezett még, aztán este egy lengyel lakókocsis, majd kora reggel egy lengyel lakóautós. Ezzel meg is telt a kijelölt parkoló, de körülötte még többen elfértek volna.
Kellemes, csendes éjszakát töltöttünk itt.
Július 10. szerda
Reggel még töltöttünk, ürítettünk, aztán útra keltünk a Bieszczadzki Nemzeti Park felé, amiről azt olvastam, hogy ott is élnek bölények és nagyon szép út vezet a park felé, majd keresztül rajta.
Ahogy elindultunk nemsokára útépítés miatti teljes útzárba futottunk. Keresgéltük a GPS-ben, hogy merre mehetnénk tovább, István egy idő után egy másik útépítésnél dolgozóktól érdeklődött az útirányról. Szerencsére útba tudtak igazítani minket, így aztán megfordultunk és egy elég nagy kerülőt téve autóztunk tovább. Tényleg nagyon szép tájon haladtunk, fenyőerdőkben, nyírfák között, a Kárpátok nyúlvány hegyei közé is felmerészkedtünk. Időnként annyira közel voltunk az ukrán határhoz, hogy a telefon átkapcsolt ukrán csatornára. Sok helyen találkoztunk kirándulókkal az úton.
Premysl előtt néhány km-el álltunk meg Krasiczynben, ahol a kastélyt és parkját szerettük volna megnézni. Már elég későn értünk oda, a kastélypark nem volt nyitva. Először megálltunk a (N 49.777519; E 22.652007)-nél levő parkolóban, de ott a kutyáknak nem lett volna lehetőségük rohangálni, játszani, ezért a közeli híd lábánál levő parkolóban telepedtünk le. A folyóparton kicsit odébb sátrakkal táboroztak.
Éjjel megjött az eső, szakaszosan dobolt a lakó tetején.
Július 11. csütörtök
Reggel átálltunk a kastélyhoz közelebb levő parkolóba, majd felfedező útra indultunk. Sütött a nap, de helyenként nagy felhők is voltak. Csak a kastélyparkba vettünk belépőt, a kutyákkal nem tudtunk volna bemenni a kastélyba és a vezetett nézelődéshez se volt kedvünk. A hatalmas parkból több helyről, különböző oldalról lehet látni a szépen helyreállított reneszánsz kastély részleteit. Egy idő után elkezdett csöpögni az eső. Ez a kutyákat egyáltalán nem zavarta a rohangálásban, játékban. Mi elkezdtük keresni a fák lombkoronájának védelmét, mert nem vittünk magunkkal esernyőt. Így is eléggé eláztunk, mire visszaértünk a kocsikhoz, első dolgunk volt megszabadulni a vizes holmitól és átöltözni szárazba. Przemyslbe az esőben nem mentünk be, mire pedig Zamoscba értünk szerencsére elállt az eső. A városközponthoz közeli nagy parkolóba alig fértünk be. Nóráék több kört is tettek eredménytelenül. Ekkor mi átengedtük nekik a helyünket és mi átálltunk a parkolóba vezető út szélére. Zamosc világörökség városka, a II. világháborút nagyobb sérülések nélkül vészelte át. Megmaradtak a fallal körülvett óváros szép, díszes homlokzatú reneszánsz épületei, a városháza kettős lépcsősora. A katedrálist éppen tatarozták, de a már elkészült részletekből is látszik, hogy szép épület. Sétáltunk egyet a belvárosban. Az egyik téren egy árusnál többféle sajtot kóstoltunk és néhányból vettünk is egy keveset.
Szerettem volna, ha estére a Bialowieski Nemzeti Park közelébe érünk, ezért hosszú autózás vette kezdetét. Lublin felé vezetett minket a GPS, majd onnan északnak vettük az irányt. Már csak 40-50 km volt a célig, amikor az út mellett egy jó parkolót találtunk és megálltunk éjszakázni.
Július 12. péntek
Reggel megtettük még a hátralevő km-eket Bialowieskáig, ahol a másodiknak megnézett kemping nyerte el a tetszésünket (N 52.697597; E 23.841463), Pod Bocianem kemping. Itt a kempingek általában egy, vagy két összenyitott hosszú telken kapnak helyet a lakóház mögött. Itt 80 Pln-be került egy éjszaka 2 főnek árammal, kutyával.
Miután letelepedtünk elindultunk megkeresni az idegenforgalmi irodát, hogy a környékbeli túrákról érdeklődjünk. Gyakorlatilag ugyanazoknak a programoknak a felsorolásával kaptunk egy lapot, mint amiket otthon is megtaláltam az interneten. Beültünk egy étterembe enni pár falatot és tanulmányozni a program lehetőségeket. Egy lovaskocsis körút tetszett a legjobban, de oda nem tudtuk, hogy tudjuk-e vinni a kutyákat. Leginkább a bölény parkot szerettük volna megnézni. Úgy döntöttünk, hogy másnap teszünk egy próbát, hátha sikerül találkozni néhány élő bölénnyel is a mindenféle műalkotásokon és a bazár plüssállatain kívül.
Július 13. szombat
Este még próbáltuk kinyomozni, hogy merre található az a vadaspark, ahol bölények is élnek. Nem volt egyértelmű, Laci az előző délután bejárt területen túl sejtette, én az egyik útikönyvben azt találtam, hogy amerre tovább indulunk ott lesz az út mellett. A Mazuri tóvidéken, Mikolajki volt az aznapi cél. Laci nem is lassított, amikor mondtam, hogy az út mellett láttam kiírva a vadasparkot. Így aztán nem találkoztunk ezekkel a nagy állatokkal.
Mikolajkiban egy tóparti kis kempingbe álltunk be, néhány telepített lakókocsi volt a területen és sátoroztak is. Motorcsónakok és jetskik is álltak a kis kikötőben. Az N 53.8097; E 21.568399 koordinátáknál levő kempingben 50 Pln volt egy éjszaka árammal, vízzel, a WC és zuhany használatért külön 2 Pln-t kellett bedobni.
Sajnos nem volt igazán jó idő, amikor megérkeztünk, nem volt kedvünk nagyobb felfedező útra indulni.
Július 14. vasárnap
Szép napsütésre ébredtünk, ki is ültünk a fűbe, onnan figyeltük a vízi életet a tavon. Sok vitorlás, kishajó, néhány nagyobb hajó jöttek – mentek előttünk. A hűvös szélben nem volt melegünk, ezért a fiúkat küldtük be a városba körülnézni, hogy milyen nagyobb hajós kalandozási lehetőség van, mert kenuzáshoz, kishajózáshoz véleményünk szerint hideg volt.
Amikor a fiúk visszaértek kicsit törtük a fejünket, hogy a kutyákkal induljunk-e hajózni, vagy őket hagyjuk a lakóautókban, végül velük együtt keltünk útra. A kikötőben megvettük a hajójegyeket, majd beültünk ebédelni. Nagyon finom volt minden fogás és gyors a kiszolgálás.
Éppen időben sikerült befejeznünk az ebédet, pont befutott a hajónk, de még elég sokáig tartott a kiszállás. Nagyon sokan vártunk a hajóra, mire felértünk a fedélzetre a padoknál már nem volt hely, középen tudtunk leülni fém székekre. Amikor elindultunk a széllel azonos irányba haladtunk, így a fedélzeten nem fújt a szél, viszont nagyon erősen sütött a nap. Nóra hamarosan árnyékba vonult, majd István követte, nemsokára mi is átköltöztünk az árnyékba. A tavon másik irányba indultunk el a hajóval, mint ahol táboroztunk, sok vízi járművel találkoztunk, változatos volt a part, szép utunk volt. Onnan vettük észre, hogy visszafordultunk, hogy ettől kezdve szembeszélben haladtunk, hirtelen nagyon huzatos lett a fedélzet és mindent magunkra húztunk a hideg ellen. Amikor visszaértünk kifigyeltük még a közeli élelmiszerboltot, hogy majd másnap ott töltjük fel a készleteinket, majd sötétedésig figyeltük a hajók manővereit az előttünk húzódó tószakaszon.
Július 15. hétfő
Reggel még töltöttünk, ürítettünk, majd útra keltünk. Először megálltunk a boltnál és bevásároltunk, majd haladtunk Olsztyn felé. Mi a 2016-os utunkon már jártunk Olsztynban, akkor a várat és a körülötte levő parkot fedeztük fel, most a belvárosban sétáltunk és megcsodáltuk a bazilikát, valamint a szép régi házakat. Felkerestük a Mendelssohn házat is, majd némi gyümölcs beszerzés után a parkolóban ebédeltünk.
Morag közelében nem tetszett a jelzett parkoló, egyrészt mert nagyon szemetes volt, a szemetes edények mind túlcsordultak és a szél szanaszét fújta a papírokat, másrészt elég nagy volt a forgalom, sokan érkeztek kicsit üldögélni, beszélgetni, körülnézni.
Találtam egy parkolót az Elblag csatorna partján a Katy nevű átemelőnél, ami egy az öt átemelő közül. Ezeken a helyeken vasúti szerelvény szerű alvázra úsztatják fel a hajókat, majd csigás szerkezettel leeresztik, vagy felemelik a csatorna következő szintjére. Roppant érdekes a szerkezet, állítólag az egész világon csak itt alkalmazzák ezt a megoldást, amit az 1870-es években építettek.
Az N 53.99464; E 19.614338 parkolóban rajtunk kívül nem volt autó, csak később érkezett egy német pár, akik hajózni szerettek volna, ezért elirányítottuk őket az első átemelőhöz, mert valószínűleg onnan indultak a hajók a csatornán. Este még egy német lakóautó érkezett, akik szintén ott töltötték az éjszakát a parkolóban. Szerencsénk volt, mert amikor megérkeztünk éppen várakozott egy hajó, hogy lemehessen az átemelőn és lentről is érkezett egy hajó, a kettő egyszerre utazott a síneken, az egyik le, a másik fel. Később még egy hajó érkezett, volt hát néznivaló, nem úgy, ahogy az interneten panaszolta valaki, hogy órákig vártak, amíg meg tudták nézni az átemelőt működés közben.
Éjszaka kellemesen csendes volt a hely, a gépészek csak másnap reggel érkeztek munkába és indították be a vízikereket, ami a drótokat meghajtotta. Nagyon örültünk neki, hogy nem maradtunk a szemetes parkolóban, mert az átemelő igazi nagy élmény és ráadásul nagyon jó volt az éjszakázó hely is.
Július 16. kedd
Reggel Malborkba indultunk a világörökség erődrendszert megtekinteni. Eléggé esőre állt az idő, időnként csöpögött, esett. Nagyon sok turista volt Malborkban, ezért úgy döntöttünk, hogy csak kívülről járjuk körbe az épületegyüttest, most nem megyünk be. Nagyon érdekes a téglából épült hatalmas vár, aminek egyik oldalát folyó határolja. Érdekes a nagy Szűz Mária dombormű a templom külső oldalfalán. Ahogy tovább indultunk Gdansk felé egyre jobban nekieredt az eső. Gdanskban a Historical Gdansk Shipyardnál néztem ki egy parkolót, ami egy füves területen volt az út szélén. (N 54.361295; E 18.652473). Az oda vezető úton körbejártuk Gdansk óvárosát, láttuk a kocsiból a templomtornyokat, a régi darut, raktárakat.
Amikor a lakóautós városnézés után megérkeztünk a parkolóba özönvízszerű eső vette kezdetét. A telefonom szerint délután 3-kor volt várható, hogy eláll az eső és napos – felsős idő váltja fel. Amikor csillapodott az eső Laci Gingerrel felfedező útra indult. A parkoló előtti úton többször láttunk több személyes nyitott kisbuszokat, úgy tűnt, hogy a régi hajógyári terület is részét képezi a várost bemutató útvonalnak.
Amikor Laci visszaért átálltunk a parkolónak a belvároshoz legközelebbi végébe, majd amikor elállt az eső elindultunk várost nézni. Egy parkon keresztül vezetett az utunk, ahol egy kutyafuttató látogatói érdeklődéssel figyelték a mi két kutyánkat. A rakparton indultunk el, szemben egy nagy múzeum hajó állt, régi raktárépületek és a régihez hasonló stílusban épült új lakóházak kísérték a kikötőt. A Gdansk daru régi épülete a rakpart fölé nyúlt, majd megcsodáltunk egy nagy turista kalózhajót. Az egyik átjárónál a főtér felé indultunk, az árkádok alatt jazz zenekar játszott, szívesen hallgattam volna még, de Gingernek túl nagy volt a zaj. Nagyon szép házak szegélyezik mindkét oldalon a főutcát. Elsétáltunk a városházáig, majd egy kicsit más útvonalon tértünk vissza a rakpartra, majd onnan a lakóautókhoz. Jó nagyot sétáltunk ezen a délutánon.
Éjszakára egy P+R parkolót néztem ki egy Gdansk külvárosából bevezető vonat állomásnál. Amikor odaértünk már nem voltak sokan, de látszott, hogy reggel valószínűleg megtelik, mert még mindig álltak autók fél kerékkel a járdán is. Tartottunk tőle, hogy a zsúfolt parkolóból nehéz lesz kiállni, ezért Laci Gingerrel elment körülnézni. A közelben volt egy tó, kicsit távolabb nagy építkezés, a vasút fölött átvezető híd túloldalán pedig egy zsákutca végén néhány parkolóhely. Jöttek – mentek az autók a hídon, esti kutyasétáltatásra, futásra érkeztek látogatók a parkba, de egy következő esőhullám távozásra bírta őket. Mi átálltunk a megürült parkolóba és kellemes, csendes éjszakát töltöttünk ott, a közeli repülőtér forgalma se volt zavaró. (N 54.35490; E 18.55062)
Július 17. szerda
Sopotról Istvánnak szép emlékei voltak, ezért keresztül haladva a városon az opera parkolójában megálltunk egy kicsit. Erdős területen volt a parkoló, csak Laci ment el körülnézni, fel is fedezte távolabb az operaházat, de mentünk tovább a tengerparton, vagy annak közelében vezető úton a homokdűnék felé. Bialogórában találtam egy lakóautó parkolót a park4night adatbázisában, ezt céloztuk meg (N 54.819137; E 17.956236). Gyönyörű fenyőerdőben kialakított korszerű lakóautó szervizhelyek fogadtak vízvételi, szennyvíz leeresztési, WC ürítési, pénzbedobós áramvételi lehetőséggel. Egy srác jött és mondta, hogy hova álljunk be, majd segített, hogy a szomszédos tábor recepcióján bejelentkezzünk. Ez 3,50 Pln-be került lakóautónként és kaptunk egy külön fürdőszobához (zuhany, mosdó, WC) is kulcsot. Az erdős területen volt egy automata, ahol kártyával lehetett fizetni 50 Pln-t az éjszakázásért.
Miután letelepedtünk Laci elment az elektromos biciklijével kicsit körülnézni és mondta, hogy nincs túl messze a tengerpart. Nóra térdének nem tett jót az előző napi nagy séta, ezért ő az elektromos biciklivel indult útnak, mi meg a kutyákkal elsétáltunk a tengerhez. A sétaút mellett aszfaltos út is vezetett, amin biciklis riksákkal, elektromos járgányokkal hordták a tengerpartra a látogatókat.
Az erdő szélén áfonya bokrokat fedeztünk fel, aminek nagyon megörültünk, mert hallottuk ugyan, hogy Lengyelország áfonya nagyhatalom, de eddig hiába meresztgettük a szemünket a fenyőerdők környékén, sehol nem láttunk áfonyát. Pedig Laci még a Finnországban beszerzett áfonyafésűt is betette, hogy ne szemenként kelljen szedni a gyümölcsöt.
A tengerpart közelében a sétaúton tábla tudatta, hogy nem szabad kutyával továbbmenni. Így aztán felváltva mentünk le a partra (ahol persze találkoztunk néhány kutyával). Nagy, habos fehér hullámok ostromolták a partot, a víz szélére is csak a legbátrabbak merészkedtek be, a többiek a homokban napoztak szélárnyékolók védelmében.
Július 18. csütörtök
Reggel Lacival és Gingerrel az erdőbe indultunk áfonyát gyűjteni. Elég sok, de kis gyümölcs volt a bokrokon. Azért egy doboznyit sikerült összegyűjteni. A kezem szép lila színben pompázott, ahogy az áfonya szemek közé keveredett leveleket, szárakat kiszedegettem.
Indulás előtt még szervizeltünk, aztán útra keltünk a következő fürdőhely felé a balti tenger partján.
Jaroslawiec tengerpartját egy homokdűne soron erdősáv választotta el az úttól, aminek a szélén lehetett parkolni. Lakóautóval csak nap közben volt engedélyezett a parkolás, amikor délután odaértünk nem találtunk helyet az út végén egy gokart pálya mellett a fordulónak kiszélesedett aszfalton. Itt megtűrték, hogy lakóautókkal éjszakázzanak. (N 54.510856; E 16.473021) Megvártuk, amíg felszabadult egy-egy hely, akkor átálltunk oda, majd amikor még többen elmentek beálltunk egymás mellé. Lesétáltunk a tengerpartra – itt nem tiltották a kutyák jelenlétét – ahol nem voltak olyan nagyok a hullámok, mint előző napon. Azért itt se volt tele a tenger fürdőzőkkel, de azért voltak néhányan. Többen neoprén ruhát viseltek, így aztán nem csoda, hogy nem fáztak.
A parkoló mellett egy gokart pálya üzemelt, de ahogy besötétedett, befejeződött a móka.
Mobil WC-k voltak az út végén, a vizet kannával messzebbről hozták mopeddel, biciklivel, akik hosszabb ideig táboroztak ezen a helyen.
Július 19. péntek
Reggel ismét tovább indultunk. A keskeny, sok helyen útépítéssel, terelésekkel, időnként hosszú szakaszon földúton zötyögéssel nem haladtunk gyorsan. Már csaknem beesteledett, mire Miedzyzdrojebe értünk. (N 53.92426; E 14.44457) 40 Pln volt egy éjszakára a Lidl melletti parkolóban. 10 Pln-ért lehetett áramra is csatlakozni. A parkoló végében cirkuszosok telepedtek le, mellénk egy kis öreg, beteg kutyával Németországban élő lengyelek érkeztek, akiknek a szomszédságában még két lengyel lakóautóval éjszakáztak. Csak Laci ment le a kutyákkal a tengerpartra, ami a tudósítása szerint hasonló volt az előző napihoz.
Július 20. szombat
Reggel Laci felment a városban magasodó dombra is, ahonnan szép kilátás nyílt a városra és a tengerpartra.
Ezen a napon Szczecin volt a fő célpontunk, a belváros közelében álltunk meg egy parkolóban, de nem tudtuk eldönteni, hogy kell-e szombaton parkolójegyet venni. Amikor másokat láttunk, hogy vásárolnak parkolójegyet, akkor mi is vettünk két órára, de mint később rájöttünk hétfő reggelig volt érvényes. A rakpartról egy zenélő szökőkútnál lépcsőkön jutottunk fel az óvárosba, ahol először egy árnyas sétányon indultunk el, aztán már igyekeztünk a nap elől az árnyékos oldalra, mert egyre melegebben sütött a nap. Nóráék beültek egy árnyas kertvendéglő teraszára, mi pedig igyekeztünk végigjárni a legfontosabb nevezetességeket. Esküvőkre, keresztelőkre is készültek, sok ünneplőbe öltözött családdal, pici babával találkoztunk. Általában is feltűnt, hogy Lengyelországban járva mindenfelé sok kisgyereket, pici babát láttunk. Szczecinben nincs egy olyan egységes óváros, mint Gdanskban, de sokfelé sok szép épületet láttunk. Kicsit ront az összképen, hogy a régi városrészeket több sávos utak vágják keresztül. A nézelődés után mi is csatlakoztunk Nóráékhoz egy finom fagyira.
Amikor elindultunk a kinézett kemping felé idővel rájöttem, hogy valamit félrenéztem és az már Németországban van. Ezért aztán kerestem egy másikat a Torun felé vezető út mentén.
A Camping Hania tóparton helyezkedett el, régi Balaton feelinget sugároztak a sátrak, lakókocsik, faházak, néhány lakóautó, büfé. A (N 53.352219; E 14.922321) koordinátáknál 70 Pln volt két fővel egy napra, víz vételért, áramért külön kellett fizetni. A kerítés túloldalán egy sétány húzódott a tóparton. Grilleztünk vacsorára, majd a mosogatásnál kiderült, hogy előttünk már elhasználták a kis bojler meleg vizét. Másnap reggel a zuhanyozásnál is értek minket meglepetések, nem volt egyértelműen jelezve, hogy melyik a férfi, illetve női fürdő, így amikor egy pasi elfoglalta előttem az egyiket én a másik felé vettem az irányt. Később kiderült, hogy sikerült felcserélnünk a két zuhanyozót. Laci meg úgy járt, hogy a mellette levő zuhanyban kihasználták a meleg vizet és hideg vízben kellett befejeznie a zuhanyozást. Távozáskor barátnőmtől is el akarták kérni a kemping díját, amit előző nap már kifizettünk. Sikerült tisztáznunk a helyzetet, így végül visszakapta a pénzt.
Július 21. vasárnap
Torunban a Visztula partján néztem ki egy parkolót közel az óvároshoz, de egyrészt úgy láttuk, hogy tele van, másrészt nem találtuk, hogy hol lehetne bemenni, ezért a parttal párhuzamos úton tovább mentünk. Egy idő után elkeskenyedett az út, mi megálltunk megfordulni. Barátaink mondták, hogy nem sokkal előbb láttak egy utcát a part felé, aminek a végében egy lakóautó állt. Visszafordultunk és lementünk a parti füves részhez vezető úton a parkolóig. Az tele volt, de meg tudtunk állni az ott parkoló lakóautó előtt. Egy csónak rámpa is volt a parkolóban, ahol le tudták vinni a csónakokat, kenukat a vízre. Kicsit gyanús tábla volt az utca elején, ezért nekiálltunk kérdezősködni, hogy alhatunk-e a parkolóban. Az első ember azt mondta, hogy ő nem toruni, nem tudja. De nagyon kedvesen segített nekünk tovább kérdezősködni. Jött egy fiatalember két kutyával, ő is bizonytalan volt. Ekkor a sarkon levő épületből jött egy vöröskeresztes kitűzőt viselő férfi, aki azt mondta, hogy ott a vízisport központ udvarán kis fizetség ellenében parkolhatunk és még áramot is kapunk. István elment érdeklődni a portán és örömmel jött vissza, hogy ott éjszakázhatunk. 30 Pln volt egy éjszakára, + fejenként 10 Pln a WC, zuhany használatáért, aminek az ajtajához kártyát is kaptunk 50 Pln letét ellenében. A portás srác megmutatta, hogy hova állhatunk, a kertben még tűzrakó, grillező hely is volt. (N 53.00722; E 18.59539)
Laci elment biciklivel feltérképezni, hogy mennyire van messze az óváros és azzal jött vissza, hogy nincs messzebb, mint Szczecinben volt.
Így aztán elindultunk várost nézni. Egy idő után beültünk a főtéren egy étterem teraszára vacsorázni. Nagyon finomakat ettünk, ittunk. Barátaink még maradtak egy kis desszertre, mi pedig még járkáltunk egy kicsit megkeresni a nevezetes épületeket. Megtaláltuk Kopernikusz szülőházát is, majd visszafelé az egyik sarkon egy fényes réz szamár állt, aminek a fülébe kellett súgni egy kívánságot, hogy valóra váljon. Ginger nagyon megijedt a szamártól, talán még jobban, mint a lengyel óvárosokban a turistákat szállító fogatok nagy patájú, a kockaköves utakon kopogó óriás lovaitól.
Július 22. hétfő
Reggel szedelőzködtünk és Varsóba indultunk tovább. Ez volt az utolsó közös város barátainkkal, mert ők innen Krakkót és környékét barangolták be, majd hazautaztak, mi pedig Németországon keresztül Dániát vettük célba.
Kora délután értünk Varsóba, ahol az óvároshoz közeli parkolóban éppenhogy találtunk két helyet egy kicsit lejtősen egy sarokban, de gondoltuk, hogy egy gyors városnézés után továbbmegyünk éjszakai helyet keresni, vagy ha maradunk estére biztos sok személyautó elmegy és találunk másik, megfelelőbb helyet.
Felmentünk az óvárosba és jót járkáltunk, aztán kiültünk egy étterem teraszára fagyizni és sörözni, majd visszamentünk egy ékszerboltba, ahol Nóra egy szép gyűrűt nézett ki magának.
Mire visszaértünk a parkolóba már sok hely volt, egy lapos részen beálltunk egymás mellé és ott töltöttük az éjszakát. A közeli úttól időnként kicsit hangos volt, de azért elég jól tudtunk aludni. (N 52.24413; E 21.02024)
Július 23. kedd
Reggel Laci még egy nagyot sétált a két kutyával, utána Vitéz szokása szerint bevette magát a mi lakóautónkba az asztal alá, Ginger pedig rendszeresen bejárt hozzájuk egy kis falat reményében.
Búcsúzás után mi indultunk el elsőnek, a kijáratnál 50 Pln-t fizettünk a parkolásért, majd még felkerestük a Lazienki parkot, amit szerettem volna megnézni. Megcsodáltuk a nagy területen fekvő parkot és az épületeket a parkban, majd dél körül elindultunk Poznan felé.
Elég hosszú út volt, autópálya, mellékutak, az útépítéseket itt se úsztuk meg, úgyhogy kis ebédszünettel és vásárlással késő délután értünk Poznan közelébe. Nem sajnáltuk, hogy úton töltöttük a napot, mert az előző napokhoz képest lehűlt az idő és beborult.
Mivel csak eddig terveztem meg az utat, úgy gondoltam, hogy jó lenne egy nap pihenő, amikor megírom az élménybeszámoló hiányzó részeit, megtervezem az út következő szakaszát, hogy merre menjünk, hol és mit nézzünk meg.
A parkoló Poznantól kb. 25 km-re egy kis falu végén földúton megközelíthető rét volt a folyóparton padokkal, játszótérrel, fedett pihenőhelyekkel, sütögető helyekkel, egy helyen homokos téglalap alakú területtel.
Este többen érkeztek kisgyerekekkel, reggelre csak két vízitúrázó lány maradt sátrakkal és egy kis furgon lakóautó. (N 52.580275; E 16.955104)
Július 24. szerda
Először azt szedtem össze, hogy az útirányunkban milyen helyeket lenne jó még megnézni Lengyelországban, majd Travellina észak-németországi beszámolójából válogattam ki néhány helyet, amit felkereshetünk. Végül nekiláttam a régi Panoráma Dánia útikönyvnek, de elég nehéz volt a minden falu minden templomának felsorolásából és a mi útvonalunktól eléggé eltérő itinerekből összeszedni, hogy mit keressünk fel, milyen sorrendben és mik legyenek azok a helyek, amik most kimaradnak a célpontok közül.
Közben Laci Gingerrel a folyóparton pihent, Ginger többször is bement a vízbe a nap során. Ezen a napon megint kisütött a nap és délutánra erősen felmelegedett a levegő. Dél körül fűnyíró traktorral és fűkaszával emberek érkeztek, akik hatalmas porfelhőt kavarva néhányszor körbejárták a területet.
Délután még kicsit belenéztem a számítógépen levő Lonely Planet Dánia útikönyvbe, ami ugyan nem írta le részletesen az összes kis falu templomát, de rendszerezettebb és áttekinthetőbb a Panoráma útikönyvnél. Végül úgy döntöttem, hogy ahogy haladunk úgy tervezem meg csak 1-2 napra előre azt, hogy merre menjünk, mit nézzünk meg.
Még összeszedtem, hogy Poznanban mik azok az érdekességek, amiket másnap felkeresünk.
Július 25. csütörtök
Reggel, amikor már szedelőzködtünk jött egy ember, aki óvott minket tőle, hogy ott maradjunk, mert a rendőrök meg fognak büntetni (előző este jártak arra, de nem szóltak semmit), neki viszont van egy helye, ahol parkolhatunk. Kicsit nehezen értettük meg, mert persze csak lengyelül beszélt, de nagyjából ezt tudtuk kihámozni a mutogatásából. A „lengyel – magyar két jóbarát” mondókát ő is ismerte, mint szinte mindenki, akivel Lengyelországban szóba elegyedtünk.
Poznanban a belvároshoz közel néztem ki egy parkolót, ami ugyan a bejegyzés óta fizetős lett, de még találtunk helyet és kicsit még árnyékba is tudtunk állni, ami nem jött rosszul, mert még az előző napnál is gyorsabban melegedett az idő. Amikor parkolójegyet vettem éppen jött a parkolóőr, vett egy jegyet, majd a mellettünk álló autóhoz ment, lefényképezte és az ablaktörlő alatt már sorakozó legalább tucatnyi parkolójegy kupac tetejére helyezte a jegyet.
Poznanban a főteret szerettem volna felkeresni a városházával, valamint a közelben levő Chopin parkot. Találomra indultunk el, a környék, ahol parkoltunk még nem volt rajta az útikönyvből kifényképezett térképen. Egy idő után gyanús lett, hogy nem a központhoz közeledünk és Google map-et követve haladtunk a főtér irányába. Rátaláltunk a Chopin parkra is, de sajnos kutyával nem volt szabad bemenni, így csak bekukucskáltunk a szép parkba. A főtér felé tartó utcából először a városháza tornya és a tér közepén két ocsmány modern épület került a szemünk elé. Nem tudom, hogy azokat miért emelték, mert különben az egész tér egységes stílusú, nagyon szép házak keretezik és középen a városháza épülete is rendkívül szép. Másfél órára vettem parkolójegyet, de az út elején a keresgéléssel elég sok idő elment, úgyhogy igyekeznünk kellett visszafelé. Szerencsére Laci kinézett egy utcát, amin nyílegyenesen visszaértünk a főtérről a lakóautóhoz. Ha odafelé is arra mentünk volna, több időnk lett volna nézelődni.
Szerettem volna még felkeresni egy 1695-ben épült fatemplomot ezen a vidéken is, ahol az útikönyv szerint belül nagyon szép népi díszítés és szobrok kaptak helyet. Sajnos a templomot itt is zárva találtuk, a kiírásokból kisilabizáltuk, hogy este ½ 7-kor lesz egy gyászmise, de addig nem akartunk maradni, így aztán bár sok fatemplomot láttunk Lengyelországban, belülről sajnos egyiket se tudtuk megtekinteni.
Miedzichodban nem találtuk meg az állítólag szép pártás házakkal körülvett főteret, a város elég lepukkadt benyomást keltett. Megálltunk ugyan egy parkolóban, de 33 fokos hőségben kellemesebb volt klímával autózni, úgyhogy tovább mentünk és egy tó partján álltunk meg éjszakára (N 53.119374; E 14.885586). Itt mozgott a levegő, piknik helyek voltak a tó körül, Ginger tudott labdázni is, estére pedig kellemesen lehűlt a levegő, kilenckor már csak 23 fok volt kint.
Július 26. péntek
Eredetileg azt terveztem, hogy Németországban is megnézzük a Balti tengert Stralsundnál és esetleg Rügen szigetére is átmegyünk, de végül ezeket kihagytuk és Rostockkal kezdtük az észak-németországi ismerkedést. Az óvároshoz közeli lakóparkolóba álltunk be, onnan elsétáltunk az óváros központjába, majd a Lange strasse sétálóutcáján tértünk vissza a lakóautóhoz.
Ezután Güstrowba indultunk, ahol a kastélyparkkal szemközti parkoló három lakóautó parkoló helyéből egy még szabad volt, amikor látták, hogy be szeretnénk állni, az ott kávézgató holland lakóautósok összepakolták a kitett kempingasztalukat és székeiket és kicsit odébb tették. (N 53.791; E 12.1813)
Nagyon meleg volt még, de a kastélyparkban kellemes szellő fújdogált és körben lugas adott árnyékot a sétaútra, ahonnan a növényzetben kihagyott ablakokon lehetett gyönyörködni a kastélyban.
Vacsora után sétára indultunk a városban. A sarkon egy fehérre festett tégla gótikus kisebb templom állt, amiről kiderült, hogy a XIII. században kórháznak épült. A főtéren és az oda vezető utcán is sok szépen felújított polgárház állt. A főtér két meghatározó épülete a városháza, illetve a templom. Sajnos a templom már nem volt nyitva, belülről nem tudtuk szemügyre venni. A téren az egyik ház előtt két bronz oroszlán feküdt. Ginger először eléggé megrémült tőlük, de aztán sikerült annyira összebarátkoznia velük, hogy tudtam róla készíteni egy képet az egyik oroszlánnal.
Hazafelé a parkoló előtti kis utcából nyíló nagy parkot fedeztünk fel, Laci vissza is ment a lakóhoz, hogy labdát hozzon Gingernek, hadd játsszon egy kicsit.
Július 27. szombat
Ezt a napot néhány kastély begyűjtésével kezdtük. Először Ludwigslust vadászkastélyát kerestük fel. Itt, miután megváltottuk a jegyeket betereltek minket a gyönyörűen díszített aranyterembe, ahol hamarosan kezdődött egy előadás a kastély történetéről. Sajnos a szövegből nem tudva németül nem sokat értettünk, de a zenei bejátszások tetszettek. Körbejártuk a kastély bemutatott termeit. Sok mindent gyűjtöttek a világot járva a volt tulajdonosok, festmények, terrakotta szobrok, viasz életképek, miniatúrák, stb.
Innen Schwerinbe indultunk tovább, ahol egy kicsit nehezen találtunk parkolóhelyet, de végül a kastélyhoz közel tudtunk megállni. A kastély első homlokzatát éppen tatarozzák, egy leplet feszítettek ki előtte, rajta a homlokzat képével. Ami már messziről szembetűnő a nagy kerek aranykupola, ami csillog-villog a ráeső napfényben. A kastély a sok tornyával, tagolt homlokzatával, mind a külső, mind pedig az udvari homlokzatán a sok domborművel, szoborral olyan, mintha valami meséből lépett volna elő. Egy kis szigeten áll, körbe lehet járni. Az igazi nagy parkja egy következő szigeten található, oda már nem mentünk át.
Schwerin után Wismar következett. Közben megkaptam a magamét Lacitól, mert szerinte nem jó sorrendben fűztem fel a meglátogatandó városokat, biztos lett volna rövidebb út is (nesze neked boldog 42. házassági évforduló). Persze mindezt anélkül, hogy a térképre egy pillantást is vetett volna, csak volt olyan része az útnak, ahol a továbbhaladáshoz egy szakaszon ugyanazon az úton haladtunk, mint valamikor korábban.
Nagyon megfájdult a fejem, valószínűleg ez is közrejátszott, hogy Wismar nem lett a kedvencem. Megállni is elég messze tudtunk az óvárostól, a nagy melegben sokat kellett gyalogolnunk érdektelen városrészekben. Aztán azért rátaláltunk néhány érdekes templomra, épületre, a főtérre a szép régi házakkal és egy érdekes pavilonnal, ami a város régi vízművét rejtette.
Wismarból Lübeckbe indultunk tovább. Ott a (N 53.870499; E 10.6958) parkoló megtalálása előtt a híd végénél sok lakóautót láttunk parkolni, ezért mi is oda álltunk. 10 EUR volt egy napra, automatánál fémpénzzel lehetett fizetni. Összeszedtem az aprópénzt, de amikor bedobtam 8 EUR után leállt, azzal, hogy arra a napra fizettem. Azt hittük, hogy éjféltől másik napra újra kell fizetni. Aztán szerencsére jöttek segíteni és kiderült, hogy vasárnap nem kell fizetni, így hétfő 0.01 óráig kaptunk parkolójegyet a 8 EUR-ért.
Este bementünk még a városba sétálni egy kicsit, megnéztük a Mária templomot, néhány másik templomot, a városházát.
Július 28. vasárnap
Reggel nem volt jól a gyomrom, ezért a sétáról már a híd túloldaláról visszafordultam. Laci Gingerrel bejárta Lübecket, szép fotókkal érkezett vissza.
Schleswikbe indultunk tovább. A N 54.520307; E 9.595557 koordinátánál levő parkoló a várostól néhány km-re egy valamikori ipari terület mellett, erdős részen, a lakott területtől néhány száz méterre található. Tetszett a nyugis hely, ahol csak néha jött egy-egy autó, az út végén megfordult és már ment is vissza. Laci biciklivel bement a városba, hogy feltérképezze, hol tudnánk parkolni, amíg megnézzük a városkát. Amikor visszaért már elég késő volt, így vacsora után, de még világosban indultunk útra. Ahol leparkoltunk az út szélén onnan nem messze egy nagyon aranyos mézeskalács házikókból álló lakónegyed kezdődött. A házak többsége az 1700-as évek első felében épült, de voltak köztük az 1600-as évek második feléből származók is. Keskeny utcák, a házak falához simulva illatozó rózsabokrok, aranyos díszek az ablakokban. A régi házak utcácskái egy kör alakú térbe torkolltak, aminek a közepén egy kis kápolna és temető kapott helyet, ami a házakkal egykorú volt. Bóklásztunk egy darabig a bájos házacskák között, némelyiket szívesen elfogadnám. Ezután a templomot jártuk körbe, ami szinte teljesen állványzat mögé bújt. A tengerparton megtaláltuk a lakóautó parkolót is, ahol sűrűn egymás mellett álltak a lakóautók, egyáltalán nem volt hely. Örültünk neki, hogy mi egy sokkal békésebb helyet találtunk éjszakára. Ahogy hazafelé tartottunk, egy őzike kelt át előttünk az úton. Egyáltalán nem rohant, kényelmesen lépegetett.
Július 29. hétfő
Reggel nem indultunk korán, a kastélyt szerettük volna megnézni kívülről, meg a parkjában sétálni kicsit és Hedeby viking emlékeit felkeresni. Ahogy sétáltam Gingerrel az úton tőlünk talán 50 méterre egy nyuszi nézelődött, de Gingert meglátva inkább behúzódott az erdőbe.
Később egy motoros tanuló vezető érkezett az oktatójával, aki bójákat állított fel, azok között kellett szlalomoznia.
A kastély parkolójában sok hely volt, Laci válogathatott, hogy hova, hogyan álljon be. A kastélyparkban szoborparkot alakítottak ki. Mivel a szobrok embereket ábrázoltak Ginger nem ijedt meg tőlük, csak az állat szobrokra allergiás.
A kastélytól nem messze a vízparton áll egy nagyon magas (85 m) lakóház. Valamiért ezt a vikingekhez kötik. Én azt hittem, hogy ott valami viking kori emlék van, de nem erről volt szó.
Előző este Laci sokat bújta az internetet, hogy megtalálja, hol lehet Hedeby. Eleve gyanús volt a neve, inkább angolos, mint német jellegű. Itt egy világörökség rekonstruált viking falu található. Végül sikerült rájönni, hogy Haithabu a német megfelelője. Először kicsit túlmentünk a leágazáson, visszafordulás után bementünk a zsákutcaként jelölt utcába. Ahol a betáplált GPS koordináták felé elkanyarodott az út, megálltunk a sarkon az út szélén, mert ott már tábla jelezte, hogy 1,2 km-re van a hely, amit keresünk. A sarkon két munkás éppen újabb tájékoztató táblákat szerelt az oszlopra. Gyalog indultunk tovább és kb. 1 km múlva egy parkolóra találtunk, ahol már állt néhány autó. Két helyen is lépcsők vezettek fel a kb. 3 m magas földsáncokra. Az egyik tetejéről látszottak a viking falu házai. Még néhány száz méter után megérkeztünk a faluhoz. Kutyát nem volt szabad bevinni, ezért felváltva néztük meg az érdekes skanzent. Különböző iparosok házai voltak az adott mesterségeknek megfelelően berendezve. A zsúptetők alatt fecskék cikáztak.
Glücksburgba indultunk tovább, ahol a vitorláskikötő melletti parkolóba álltunk be (N 54.837302; E 9.52158) Nagyon meleg volt, ezért a közeli erdőben telepedtünk le egy padra, ahonnan jó kilátás nyílt a vízre és a vitorlásokra a kikötőben és a vízen, valamint kellemesen mozgott a levegő.
Később bementünk a városba, ahol egy útépítés miatt csak a vízivár parkolójáig lehetett kocsival menni. Este 6-ig fizetős a parkoló, 2 EUR-ért 3 órára ad jegyet az automata. Mivel hétfő szünnap a kastélyban, elindultunk körbejárni. Érdekes látvány a kastély a tó különböző pontjairól. Gingert nagyon izgatták a vadkacsák és egyéb vízimadarak, volt, hogy annyira megközelítette a partot, hogy fejjel előre belecsúszott a vízbe. Szerencsére ki tudott mászni belőle. Amikor visszaértünk a lakóhoz Laci még egy kis sétára indult Gingerrel, én inkább az autóban pihentem.
Végül visszatértünk a kikötőhöz éjszakára.
Július 30. kedd
Ezen a napon átléptünk Dániába. Előtte még Németországban betértünk egy Aldiba, hogy ne bevásárlással kelljen kezdenünk a várhatóan magasabb árakon Dániában. Tonder volt az első város, amit meglátogattunk. Az óvároshoz és a víztoronyhoz közeli nagy parkolót kerestük fel. Kicsit szűk utcán lehet megközelíteni, de azért be tudott kanyarodni Laci. A nagy aszfaltos parkolóban is volt még néhány hely, de felfedeztem, hogy néhány lakóautó a parkolóból nyíló másik nagy, gyeptéglás parkolóban áll, az egyikben éppen kipakolták a kemping székeket, hogy élvezzék a kellemes napsütést. A parkoló egyik oldala házak kertjeire nézett, a távolabbi végén valószínűleg a vasúthoz tartozó üzemi terület nyílt, másik oldalon pedig egy nagy rét kapcsolódott hozzá. Csak leparkoltunk és máris városnézésre indultunk.
Közel volt a parkolóhoz az óváros, ahol végigsétáltunk a főutcán, ami egyébként sétálóutca. A kávézók előtt sokan ültek kint, többnyire szendvicseket fogyasztottak. Találkoztunk több kisebb-nagyobb, pórázon sétáló kutyával és egy kis kölyök csoki labival, ami annyira pici volt, hogy talán még nem is kellett volna sétálni vele a többi kutya között. Visszafelé nézegettük a szép kerteket, az egyikben vadvirágok nyíltak, nagyon tetszett.
Ebéd után Mogeltonderbe indultunk, bár eléggé befelhősödött az ég. Szerettük volna megnézni a kastélyt, de éppen zárva volt, kedden volt szünnapja. Csak a kerítésen tudtunk bekukucskálni, de így se sokat láttunk belőle. Sétáltunk viszont az út másik oldalán levő parkjában, aztán a mesébe illő házikókat csodálva végigmentünk a főutcán a templomig. A templomkert egyben temetőként is funkcionált, ezért először Laci ment be megnézni a templomot, én Gingerrel a kapu előtt vártam. Közben eleredt az eső, de szerencsére inkább csak szitált, nem zuhogott. Amikor Laci visszajött én mentem templom nézőbe. A templom ajtaja elég rafinált volt, ezért amikor bementem nem is zártam be magam után. Lenyűgözött a templombelső festése, csak járkáltam fel-alá és tátott szájjal csodáltam. Közben mások is érkeztek és amikor ki akartam menni, nem sikerült kinyitnom belülről az ajtót. Szerencsére akik utánam érkeztek nemsokára szintén távoztak és nekik sikerült kinyitni az ajtót, pedig már éppen azon gondolkodtam, hogy felhívom Lacit, szabadítson ki.
Úgy döntöttünk, hogy Tonderben éjszakázunk, de visszafelé valahol elvétettük az irányt és elég sokat keveregtünk, mire visszataláltunk a parkolóba. A lakóautók elmentek, de nemsokára érkezett egy másik lakóautó, fiatal pár két kisgyerekkel. Amíg vacsorát készítettem Laci sétált Gingerrel. A szomszéd lakóautó gyerekei összebarátkoztak a parkoló túloldalán levő házhoz tartozó macskával, Ginger viszont megkergette a cicát, ami kissé felháborította a gazdáját. A macska később is odajött a lakóautónkhoz, szerencsére Gingert sikerült megnyugtatni, hogy nem kell a cicát üldöznie. A késő délutáni napsütésben jót játszottak a szomszédos házak gyerekei a kertjükben. Aztán este eleredt az eső és csaknem egész éjjel kopogott a lakó tetején.
Július 31. szerda
Reggel tovább indultunk a közeli Visby kisvárosa felé. Néhány szép zsúptetős ház, gondozott kertek, vörös téglából épült földszintes, vagy kis tetőtéri ablakos házak mellett haladtunk el a templom felé.
A házak előtt nagy terméskövekre festették fel a házszámot, néha a ház nevét is. Az egyik helyen egy gólya álldogált a kapuban, csőrében rózsaszín batyut tartott, így adva tudtul az arra járóknak, hogy a házban nemrég kislány született.
Itt is elég koros volt már a templom, nekem mégis a körülötte elterülő temető tetszett a legjobban. Egyszerű, nagyjából egyforma méretű, de különböző kövekből vágott vékony, nagyjából ellipszis alakú sírkövek kicsit ferdén a földbe süllyesztve, rajta az ott nyugvó(k) nevével, születési és halálozási dátumukkal. Örökzöld sövények választják el a sírokat egymástól, néhány kis élő virág, de semmi cicoma, egymás túllicitálása. Tényleg nyugodt, békés hely. Egészen más, mint a Lengyelországban látott temetők, ahol a művirág áradat alatt szinte eltűntek a sírok.
Következő megállónk Logumkloster volt, ahol az ősi cisztercita apátság feltárt részei megtekinthetők a templomban, illetve mellette. A mindenfelé alkalmazott mozgásérzékelős ajtónyitás időnként kissé meglepett (pl. amikor a WC hirtelen kivágódó ajtaja csaknem elsodort) Amíg bementünk körülnézni Gingert biztonsági főnöknek léptettük elő, ő pedig kötelességtudóan őrizte a lakót a vezető ülésből.
Délután értünk Ribe-be, ahol egy bevásárlóközpont melletti lakóautó parkolóban utolsók között találtunk helyet. Nagy zuhé volt odafelé úton, még esett, amikor megérkeztünk, a parkolóban levő körforgalomban több centi víz állt. Aztán kiderült az idő, a körforgalomból is eltűnt a víz, mi pedig egy gyalogösvényen sétára indultunk a városba. Néhány kis csatornán átkelve az óvárosba érkeztünk. Ribe Dánia legrégebbi városa. Bájos, több évszázados favázas házak mindenfelé, az egyik utcában egy ház előtt porcelán étkészlet kitéve, rajta árcédulával. A főtéren nagy és régi katedrális, felváltva néztük meg Lacival, majd szereztem egy térképet a turista irodából, ahol ugyan nem volt senki, de az ajtaja nyitva állt, hogy ha valaki információhoz szeretne jutni a városról, az választhasson a prospektusok, térkép közül. Sokfelé vannak kis csatornák a városban, egy vízimalom is, vadkacsák Ginger örömére, mindenfelé cukrászdák, éttermek.
A beszerzett prospektusból nagyon megtetszett a night watchman túra, ami nyári estéken 7 és 9 órakor indul, amikor az összejött csoport a wachman vezetésével végigjárja a város nevezetes épületeit, amikről ismertetést is kapnak. A night watchman fontos foglalkozás volt a középkorban, az ő dolga volt azt biztosítani, hogy a város lakói sötétedés után is biztonságban közlekedhessenek a város utcáin.
Sajnos este ismét eleredt az eső, szakadó esőben pedig nem volt kedvünk az esti városnézéshez, ezért úgy döntöttünk, hogy még egy napot maradunk. (N 55.3246; E 8.7576) max 48 óráig szabad maradni, van ingyenes szerviz lehetőség (vízvétel, szennyvíz leeresztés), WC is van a parkolóban.
Augusztus 1. csütörtök
Még reggel se volt igazán jó idő, de már csak időnként szitált az eső. Megint sétáltunk egy nagyot, felkerestük azt a dombot, ahol régen vár állt, most már csak egy föld alatti kis pince rész emlékeztet rá és egy szobor, amit a vár helyén emeltek. Reménykedve vártuk az estét és vacsora után elindultunk, hogy részt vegyünk a night watchman sétán. A katedrális előtt egyre többen gyűltek össze, aztán megérkezett hosszú fekete kabátban, fekete sapkában, kezében lámpást lóbálva a watchman. Lassan haladtunk az utcákon, sokszor megálltunk, ilyenkor előbb részletesen dánul, majd röviden összefoglalva angolul ismertette a fontosabb épületek történetét. Elég nagy létszámú volt a csoport sok kisgyerekkel, kutyával. Persze útakadályt képeztünk a szűk utcákban, néhány autós nem vette jónéven, hogy nem, vagy csak nagyon lassan tud áthaladni. Egy idő után úgy döntöttem, hogy érdekes volt, kipróbáltuk, de ennyi elég is volt belőle és visszamentünk a lakóhoz.
Augusztus 2. péntek
Reggel még szervizeltünk, aztán útra keltünk. ezen a napon Esbjerg volt az első megállónk. A tengerparti városban először a régi, kis bástyákkal díszített víztornyot néztük meg, ami egy kis magaslaton emelkedik. Innen a tengerpartra mentünk, ahol az „Ember a tengernél” szoborcsoportnál parkoltunk le és jót sétáltunk a parton. Ginger nagyon élvezte a rohangálást. Ezután még bementünk a tengerészeti és halászati múzeumba, ahol egy óceanarium is van sokféle hallal és mindenféle tengeri élőlénnyel, valamint egy kinti medencében 4 fóka is él. Bár én már inkább a szabadban, normál életkörülményeik között szeretem megfigyelni az állatokat, nem rabságban, de a fókáknak így se tudtam ellenállni. Szinte mindig ugyanazon az útvonalon úszkáltak, biztos szívesebben lettek volna a tengerben. A legnagyobb közülük lemerült a medence fenekére és ott mozdulatlanul heverészett hosszú időn keresztül. Már aggódni kezdtem érte, amikor feljött a felszínre és hangosan szuszogva töltötte meg a tüdejét ismét levegővel, mielőtt újra lemerült volna.
Érdekes volt a halászati kiállításrész is, egy helyen tablókon halászok fényképe és az ő elbeszéléseik kaptak helyet. Ezekből kiderült, hogy mennyire nehéz, emberpróbáló foglalkozás is az övék. Kívülről nem is látszott, hogy mekkora területen helyezkedik el a múzeum. A zárt tereken kívül nagy udvara is van, ahol szintén izgalmas látnivalók és gyerekeknek mindenféle játékok kaptak helyet. Dániában azt figyeltük meg, hogy bár a múzeumi belépők nem olcsók és nyugdíjas kedvezmény se jellemző, de a gyerekeknek legtöbb helyen 17 (helyenként 14) éves korig ingyenes a belépés.
A tengerparton haladtunk tovább, nagy homokdűnék kísérték a tengert. Hvide Sandenál le is mentünk a homokos tengerpartra és nagyot sétáltunk. Ginger barátkozott volna más kutyákkal, de mivel csak pórázon szabad a kutyákat sétáltatni a parton nem volt lehetősége igazán nagy játékra.
Ringkobingba már este érkeztünk meg. Végigmentünk a főutcán és felfedeztük a homokszobrász kiállítás bejáratát, a kerítés fölött néhány szobrot is megpillantottunk, de aznapra már bezárt a kiállítás. Még amikor tavaly télen Portugáliában jártunk ott is felfedeztük egy homokszobrász verseny bezárt kiállítását és akkor olvastuk, hogy még Dániában és Japánban szoktak jelentősebb versenyeket rendezni. A kiállítástól nem messze találtunk egy parkolót éjszakára (N 56.12005; E 8.117851).
Augusztus 3. szombat
Reggel elindultunk, hogy megnézzük a homokszobrász kiállítást. Már csak 3-4 háznyira voltunk tőle, amikor valamiben megbotlottam és kinyúltam, mint egy béka. Úgy tűnik, az utóbbi időben fejnehéz lettem, mert leginkább a fejemet, a jobb halántékomat ütöttem be. Laci felsegített és egy arra járó férfi is egyből a segítségemre sietett. Pillanatok alatt hatalmas púp nőtt a homlokomon, a jóember elrohant és a közeli uszoda büféjéből szerzett egy jégpalackot konyharuhába tekerve. Én leültem egy lépcsőre, amíg Laci visszament, hogy közelebb hozza a lakót. A segítőm, aki nyaralni volt ott még egyszer visszajött, hogy megnézze hogy vagyok és mondta, hogy mutassam meg orvosnak is a fejemet (ami persze elmaradt). Laci elég sokára ért vissza, akkor köszönettel visszavittem a jeget az uszodába, a büfés nő kedvesen adott egy flakon jéghideg vizet, hogy még tudjam borogatni a búbomat, meg még Gingernek is hozott vizet.
Borzasztóan fájt a fejem, a mélyhűtőben volt fagyasztott borsó, azzal hűtöttem tovább. Laci kénytelen volt egyedül megnézni a kiállítást, de jó sok fényképet készített, így én is láthattam belőle valamennyit.
Haladtunk tovább észak felé. Én nem voltam a topon, nem sikerült megtalálnunk egy templomot, ahol különleges aranyozott rézlemezekből készült oltárt lehetett volna megnézni, amiből csak néhány van az országban, többségük Koppenhágában múzeumban.
Vembnél kívülről megnéztünk egy udvarházat, ahol éppen valami eseményre készültek – valószínűleg esküvőre – a kertben látott széksorokból erre gondoltam.
Az éjszakát Lemvigben töltöttük (N 56.56342; E8.29655)
Augusztus 4. vasárnap
Amikor reggel a tükörbe néztem meglepetéssel láttam, hogy hatalmas monoklim nőtt, a szemem körül alul – felül sötét lila színben pompázott az arcom. A homlokomon a lila púpot még csak-csak el tudtam takarni a hajammal, a monoklival viszont nem tudtam mit kezdeni. Csak remélni tudtam, hogy gyorsan felszívódik a nagy véraláfutás. Valószínűleg a szedett vérhígító is hozzájárult ahhoz, hogy úgy néztem ki, mintha jól helybenhagytak volna, átmenetileg be is szüntettem a szedését, nehogy még nagyobbra nőjön a lila foltom. Laci tréfálkozott is, hogy csak nehogy letartóztassák családon belüli erőszak vádjával.
Aalborg felé haladva megálltunk Sahlban, ahol a templomban az előző napon nem talált oltárhoz hasonlóra bukkantunk. Tényleg nagyon egyedi és szép az arany domborművekkel.
Következő megállónk Viborgban volt, ahol nagyon tetszettek a templom élénk színű alakokkal ábrázolt freskói és néhány szép régi épület.
Már esteledett, amikor Aalborgba értünk. Először a park4night-on talált parkolóban álltunk meg a vitorlás kikötőnél (N 57.0592, E 9.89394), de végül nem ott aludtunk, hanem Laci az esti kutyasétáltatásnál felfedezett a vasúti hídhoz közel egy park melletti úton, a fizetős zóna előtt nem sokkal egy jó kis helyet, ahol kevésbé fújt a szél, mint a kikötőben és még az óvároshoz is közelebb volt. (Sajnos a koordinátákat elfelejtettem felírni.)
Augusztus 5. hétfő
Éjjel esett az eső, de reggelre szerencsére elállt. Sétára indultunk a vízparton, Laci már előző nap feltérképezte a terepet, amíg én pihentem, mert nagyon fájt a fejem. Tartottam tőle, hogy a kórházat is meg kell látogatnunk, de Laci mondta, hogy nem lehet agyrázkódásom, mert nem ájultam el, amikor elestem.
Este láttuk, hogy a vasúti hidat felnyitják, amikor nagyobb hajó akar átmenni alatta. Reggel pedig azt láttuk, hogy a közúti hidat is felnyitják, mert a magas árbocokkal a vitorlások különben nem férnének el. Ráadásul úgy tűnt, hogy a hídon valami útépítés is van, elég hosszú kocsisor jött össze, mire ismét leeresztették a hidat és megint megindulhatott rajta a forgalom. A vízparton sétáltunk el az óvárosig, majd ott tekeregtünk egyet a szép régi épületeket csodálva. Egy helyen egy hatalmas plakát dino kiállítást reklámozott és dino lábnyomok vezettek a látványosság felé.
Úgy tűnt, hogy egész órakor nyitják fel a hidat, visszafelé is láttuk, amikor éppen átengedték a híd előtt várakozó vitorlásokat.
Hjorring volt a következő megállónk, ahol több középkori templom is található. Megkeresgéltük őket és közben egy roppant érdekes homlokzatra bukkantunk. Egy földszintes épület hosszú, ablaktalan utcai homlokzatát különböző hétköznapi emberek fejét ábrázoló domborművek díszítették.
Közeledtünk a Jütland félsziget észak-keleti csücskéhez. Nagyon érdekelt Skagenben a tengerparti futóhomok által eltemetett templom. Csak a fehér templomtorony áll ki a földből. Nem teljesen a tengerparton áll, egy viszonylag széles homokdűne sor választja el a víztől. A torony emeletén nyitottak egy ajtót, amin be lehet menni a toronyba. lefelé nem vezet lépcső, csak felfelé lehet kapaszkodni a nagyon keskeny és kikopott csigalépcsőn, egy kötélbe kapaszkodva. Egy szinttel magasabban egy deszkapadlót építettek be, ahonnan még egy szintet lehet fa lépcsőn felmenni. Ahogy lenéz az ember egy boltozatra lehet rálátni, de a templomba nem lehet bepillantani, azt elvágta a külvilágtól a betelepült homok. Azt olvastam, hogy várhatóan idővel a torony leomlik a tengerbe, de szerintem ehhez túl messze van a víztől.
Volt még néhány érdekesség errefelé, például Grenen, ahol Dánia két tengere, az Északi és a Keleti találkoznak. Az út mellett sok autó állt, mi is így álltunk meg, aztán két helyen is felkapaszkodtunk a homokdűnékre, hogy megcsodáljuk a tengert. Ami feltűnt, hogy az északi oldalon tarajos hullámok borították a vizet, míg a keleti oldal sima volt. Egy világítótoronyhoz is elmentünk, sokan gyönyörködtek velünk együtt az alkonyati fényekben, a tengerben. Erős szél fújt, de ez nem volt meglepetés, a tenger közelében szinte mindenhol szanaszét fújta a hajamat a szél.
Frederikshavnben éjszakáztunk (N 57.460098; E 10.5384) egy pálmafás strand parkolójában. (Azért ezek a pálmafák nagy dézsákban álltak, nem ott nőttek ki a talajból.) Éjjel megint többször hallottuk az eső hangját.
Augusztus 6. kedd
Reggel a városban néztünk szét egy kicsit, itt is találtunk egy szép udvarházat.
Sebybe indultunk tovább, ahol a középkori, de szépen felújított favázas házak és a régi templom, valamint a tengerparton a szép fa hajók keltették fel a figyelmünket.
Következő megállónk Hobroban egy viking emlékhely volt. A skanzenbe nem mentünk be, hasonlót láttunk már az út során Németországban. Viszont nagyon érdekelt a viking erődítmény. Ez egy kör alakú terület körüli földsáv, amit három sorban fa cölöpök és közöttük palánkok védtek. A körön belül volt a viking falu a hosszú házakkal, kézművesek műhelyeivel.
A viking múzeum két helyen volt, a skanzen a főút mellett, az erődítmény és a hozzá tartozó kiállítás egy kicsit távolabb, nyugodt, csendes helyen, egy vizes élőhely közelében. Mi ennek a parkolójában aludtunk (N 56.62527; E 9.77291).
Augusztus 7. szerda
Reggeli kutyasétáltatásnál még felmentünk az erődhöz, a körön belül egy birkacsorda legelészett, Ginger közeledtére szétrebbentek, aztán tisztes távolban ismét összeálltak egy csoportba. Sajnos az erődről leginkább drónról lehetne jó felvételt készíteni, mivel nagy a területe és csak 3-4 m magas, a földről nem sikerült elég jó képeket készteni róla.
Grenaaban a vizesárokkal körülvett kastélyt álltunk meg megnézni. a vörös téglából épült, három szintes, szimmetrikus elrendezésű kastély érdekes látvány. Ahogy tovább haladtunk, az út mellett egy szélmalom keltette fel a figyelmünket.
Ebeltoft közelében egy kisebb kastélyt és melléképületeit néztünk meg, a kikötőben a 71 m hosszú Jylland fa vitorlás hajót csodáltuk meg (állítólag ez a leghosszabb fából épült vitorlás), majd egy kis megalit kori emléket kerestünk fel Knebelben. Nagyon szeretem a régi idők emlékeit, amerre járunk igyekszem útba ejteni a különös kő építményeket és elmerengeni azon, hogyan is élhettek azok az emberek, akik ezeket állították. Két eső között sétáltunk el a dolmenhez és az azt körülvevő menhirekhez, Ginger próbált barátkozni a szomszédos legelőn sétálgató lovakkal, de azok nem törődtek vele. Szerencsére az elektromos kerítéshez nem ért hozzá, mert az biztos nagyon megijesztette volna.
A parkolóban töltöttük az éjszakát egy holland lakóautó és egy személyautóban alvó fiatalember társaságában (N 56.217871; E 10.501668).
Augusztus 8. csütörtök
Reggel először Hornslet Rosenholm kastélyát kerestük fel, ahol éppen akkor tették ki a „nyitva” táblát, amikor a kastélyt körülvevő park kapujához értünk. Sétáltunk a kastélyparkban, ahol több robot fűnyíró is tevékenykedett. Hangtalanul siklottak a fűben, időnként, amikor akadályhoz értek megálltak, majd másik irányba fordulva folytatták a munkát. Gingert nagyon érdekelték a robotfűnyírók. Először bizalmatlanul közelítette meg az egyiket, távolról, a nyakát nyújtogatva vizsgálta. Később rájött, hogy nincs semmi érdekes illata, ezzel el is veszített az érdeklődését iránta. Azért később is az út során ahol robot fűnyíróval találkoztunk először szemrevételezte őket, de már nem jelentettek számára igazán újdonságot. A kastély maga a Dániában másfelé is látott vörös téglás, erőd szerű építmény volt, körülötte vizes árokkal.
Következő megállónk Aarhusban volt, ahol a skanzenben a XVIII. századtól kezdődően vannak épületek, különböző mesterségek szerinti berendezéssel. Először tettünk egy kört, mert nem találtunk parkolóhelyet, aztán egy kicsit távolabbi utcában meg tudtunk állni. Tetszett, hogy Dániában a legszűkebb belvároson kívül néhány órára lehetett ingyenesen, az érkezési időt a szélvédő mögé kitett órára beállítva parkolni. Általában 1, vagy 3 óra volt megengedett, a központhoz közeledve csökkent az idő akár ¼ órára is. Ahol meg tudtunk állni 3 óra volt a megengedett parkolási idő, gondoltuk, hogy az elég lesz a skanzen megtekintésére.
Amikor elindultunk felhős volt az ég, de nem volt hideg. A biztonság kedvéért Laci betette a hátizsákjába az esernyőket. A bejáratnál kiderült, hogy Ginger is bejöhet, csak a házakba nem volt szabad kutyával bemenni. Így aztán felváltva néztük meg belülről a házakat. Nagyon érdekesek volt a favázas házak berendezése. Volt ott polgárház, kereskedő háza, kovács, szabó, kalapos, órás, gyertyaöntő, a múlt századi részen régi benzinkút, autószerelő műhely, meg még mindenféle egyéb épület. Egy idő után eleredt az eső, először csak beálltunk egy kapualjba, de később az esernyőket is előszedtük.
Estére Horsensben néztem ki egy parkolót (N 55.862801; E 9.88812), ami egy lakóövezet szélén a tengerparton volt. Egy nagy kör alakú placc, ahol meg tudtak fordulni az autók, a szélén pedig sugár irányban lehetett parkolni. A parkban volt WC, sétaút a tengerpart fölött.
Miután leparkoltunk Laci egy kis játékra indult Gingerrel a parkba, majd úgy döntöttünk, hogy bemegyünk a városba. Mivel gyalog messze lett volna a belváros kocsival mentünk. 5 óra után már nem kellett fizetni a belvárosi parkolóban. Éppen vége lett egy showernek, amikor sétálni indultunk. Sajnos a belváros eléggé fel volt túrva, úgy tűnt, hogy a sétáló utcát hosszabbítják meg, de egyéb építkezések is voltak. Miután ismét eleredt az eső viszonylag gyorsan visszafordultunk. A tenger nézegetés Dániában is divat, miután elállt az eső viszonylag sokáig jöttek még autókkal, megálltak, beszélgettek a parkolóban.
Augusztus 9. péntek
Még a 2016-os utunkon Norvégiában és a mostani út elején Németországban is jártunk viking emlékek nyomában. Dániában is sok helyen vannak halomsírok a viking időkből, de az egyik legjelentősebb viking kori lelet együttest Jellingben tárták fel, ráadásul ez volt az a hely, ahonnan a kereszténység útjára léptek a dánok. Jellingben egy kis templom előtt áll üveg kalitkákban két rúnakő. A templom két oldalán két magas domb emelkedik, a mellette levő réten ferdén a földbe állított kövekkel egy nagy hajót formáztak. Az emlékhellyel szemközt, az utca másik oldalán található az ingyenesen látogatható Viking múzeum. Számomra a legérdekesebb a dán királyi család családfája volt. Egészen a viking időkig vissza tudják vezetni a családfájukat. Azért az nem semmi, több, mint ezer évre visszatekinteni a szerteágazó családfán, annak ágain, gallyain, levelein. Ez olyan, mintha Magyarországon valaki a honfoglalás idejéig ismerné a felmenőit. (Na az mondhatná magáról, hogy ő igazi magyar.)
Délután Federiciába indultunk tovább, érdekelt az óvárost a szárazföld felől körülvevő erőd, amit még az 1600-as években emeltek. Az óváros nyüzsgő sétálóutcáival, régi favázas és újabb középületeivel nagyon jó benyomást keltett. Az óváros szélén álltunk meg, majd lesétáltunk a tengerpartig. Amikor leparkoltunk már nem kellett fizetni. Sokan sétáltak az utcákon, többen odajöttek Gingerrel barátkozni, gyerekek és felnőttek egyaránt. A tengerparton egy töltés fogadott minket, azon túl pedig homokos strand, majd a tenger. A töltésen helyenként szobrok álltak, a töltés aljában pedig egy nagy parkolót láttunk, benne egy lakóautóval. Laci lement megnézni a parkolót, kiderült, hogy 8-17 óra között fizetős, azon kívül nem. El is döntöttük, hogy vissza fogunk térni lakóautóval éjszakára (N 55.56773; E 9.76915)
A kinézett parkoló közelében található az erődrendszer egyik vége, így hát felmentünk a tetejére és ott sétáltunk egy darabig, időnként egyik, majd másik oldalon letekintve. Ginger próbált haverkodni a helyi kutyákkal, de azok legtöbbször pórázon sétáltak. Néhány helyen jó kis játszótereket is láttunk. Nem mentünk teljesen végig a töltésen, egy idő után visszatértünk az óváros utcáira, majd a magára hagyott lakóautó felé vettük az irányt.
Villámmal aztán visszafelé indultunk a parton talált parkolóba. Ahogy elhaladtunk egy templom mellett – éppen egész órakor – aranyos harangjáték hangjait élvezhettük. Sajnos nem tudtunk megállni, haladni kellett a forgalomban, de elhatároztuk, hogy ide még visszatérünk.
Ahogy letelepedtünk a parkolóban Laci kedvet kapott hozzá, hogy kipróbálja a tengerben fürdőzést. Az egyik mólóról létrán lehetett a vízbe ereszkedni, nem kellett a kavicsokon beóvakodni a mély vízbe. Ginger csak a mólóról figyelte a gazdáját, esze ágában se volt követni. Már elég késő délután volt és bár még sütött a nap, Lacin kívül más nem fürdött a tengerben.
Vacsora után még egy esti városnézése visszasétáltunk, még mindig elég sokan jártak az utcákon.
Augusztus 10. szombat
Reggel ½ 6-kor zene hangjaira ébredtünk. Nem volt kellemetlen, csak egy kicsit korai. Mint kiderült fiatalok egy csoportja gyakorolt a strand padjain. Egy ideig hallgattuk őket, aztán reggeli után rövid sétára mentünk a közelben. Éppen visszaértünk, amikortól a parkolóért fizetni kellett, néhányan már jöttek strandolni, kezdett megtelni a parkoló.
Mi Funen szigetére, annak fővárosába, Odense-be indultunk tovább, ahol az óvárosban álltunk meg és sétát tettünk a régi favázas házak között. Odense Andersen szülővárosa. Igyekeztünk az óváros központjának közelében leparkolni, majd Andersen nyomába eredtünk. A járdán lábnyomok vezettek a szülőházához, a múzeumhoz és életének fontosabb helyszíneihez. A dómot és környékét éppen tatarozták, ott egy kicsit elveszítettük a fonalat, de később ismét feltűntek a lábnyomok, amiket tovább követtünk. Egy idő után eleredt az eső, igyekeztünk vissza a lakóhoz. Nagyon erős szél fújt és száguldoztak a fekete felhők, ezért egy nyugis helyet kerestünk. Odense közelében egy tengerhez kapcsolódó vízparti parkolóban telepedtünk le. Előtte egy erőmű mellett haladtunk el. A parkolóban sok autó állt, először csak ideiglenesen helyezkedtünk el. A területen volt egy nagy fedett rész, ahol egymást váltották a piknikező csoportok. Cipelték a nagy hűtőtáskákat, a sok sört, gyerekek játszottak, a közeli büféből hatalmas fagyikkal jöttek ki. Nem volt igazán meleg, nekem legalábbis nem eléggé a fagyizáshoz. Akkor még azt gondoltam, hogy majd jobb időben megkóstoljuk a dán fagylaltot, ami valószínűleg nagyon finom, mert mindenfelé torony magas fagylaltokat nyalogattak a dánok.
A parkolóból oda lehetett látni egy edzőpályára, ahol elég bonyolult és nehéz gyakorlatokhoz voltak felszerelések. Laci arra tippelt, hogy katonai kiképzésre szolgál a pálya, de láttuk, ahogy az arra kirándulók is kipróbáltak néhány eszközt. Időnként záporok jöttek, ilyenkor csapatok rohantak a kocsikhoz és távoztak, aztán megint kisütött a nap és újabb látogatók érkeztek. Az egyik esőrohamnál egy fiatal pár igyekezett a kocsijához, műanyag vödröcskékben hoztak valami bogyós gyümölcsöt. A következő esőszünetnél Laci és Ginger felfedező útra indultak és kicsit távolabb nagy területen szeder bokrokat találtak, szúrós tüskékkel, de finom érett szederrel. Laci is szedett egy jó nagy adaggal, nagyon finom csemege volt.
Lefényképezte a közeli dombon a táblát, amiből a Google segítségével azt silabizáltam ki, hogy ott szemétből állítanak elő gázt, majd azzal fűtik a közeli erőművet. Érdekes és környezetkímélő megoldás.
Már kezdett sötétedni, amikor néhány autóval több muzulmán család érkezett, barna bőrű férfiak, nők hosszú ruhában és kendővel a fejükön, gyerekek. A férfiak és a nők csoportja külön indult sétára, bár voltak olyanok is, akik a szűk családjukkal sétáltak. Rajtuk kívül már csak mi voltunk a parkolóban, amikor végül nagy nehezen mindenki helyet talált az autókban és hazafelé indultak.
Laci beállt a parkoló szélére, ahol a bokrok adtak egy kis szélárnyékot és kellemes éjszakát töltöttünk ezen a helyen (N 55.448597; E 10.425734)
Augusztus 11. vasárnap
Ezen a napon először Kerteminde bájos régi városkájában barangoltunk, majd Ladby felé vettük az irányt, ahol egy remek viking múzeum mutatja be, hogyan éltek, hogyan temetkeztek a vikingek. A kikötőben meg lehet nézni egy viking hajót is. Amikor mi arra jártunk nem indítottak csoportot, így kipróbálni nem tudtuk, de alaposan megnéztük a hosszú hajót. Innen a viking sírdombhoz mentünk, ahol meg lehet nézni a dombban feltárt hajó sírt. Persze üvegfallal van kerítve, de az előzőleg a múzeumban látott magyarázatok sokat segítettek abban, hogy értelmezni tudjuk, mit is látunk.
Mielőtt távoztunk még beszereztünk ajándékokat az otthon maradtaknak.
Már odafelé láttam, hogy egy ház előtt eper, meg mindenféle zöldségek, gyümölcsök voltak kitéve. Visszafelé megálltunk és vettem egy kis kosárka epret. Becsületkasszával működött az árusítás, senki nem volt a pultnál. Az epernek isteni volt az illata, az ölemben tartottam és időről időre szagolgattam, ahogy tovább mentünk.
Kvandrupban az Egeskov kastélyt néztem ki következő megállónak. Meglehetősen borsos áron volt látogatható a kastély egy része, ezért mi csak a parkba és a kiállításikra váltottunk belépőt (ez is 390 dán koronába került, ami felemésztette szinte az összes maradék dán koronánkat).
Nagyon tetszett a park, egy részen ahogy a magas sövénnyel elválasztott egyik kertben sétáltunk kellemes zene kísért minket a sövényen túlról. Roppant hangulatos volt, mindenféle dallamok csendültek fel. Aztán kibukkantunk a kastélyt övező tó partján. A tornyokkal, pártás részekkel díszített kastély mesebeli benyomást keltett, a bejárat felőli oldalon a rózsakertet kedves kis szobrok díszítették. Körbejártuk a tó partját, volt ahol mindenféle állat mintára nyírt bokrok színesítették a parkot, voltak ott mókusok, csigák, kakas, páva. Ahogy tovább mentünk vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tóban Ginger nagy örömére. Egyik oldalon a parkban keskeny csatorna vezetett, közepén egy nagy női fej szoborral.
A kiállítások nagy része járművekkel foglalkozott. Egy épületben a lovaskocsik és az első automobilok kaptak helyet, egy nagy csarnokban rengeteg veterán autó, a mennyezetről repülők lógtak, egy külön helyiségben lakókocsik és lakóautók is voltak. Külön épületben mutatták be a veterán motorbicikliket, de voltak tűzoltó autók is. Elég sokáig elnézelődtünk itt sok más látogatóval.
Innen a szoborparkot céloztuk meg és egy helyen rábukkantunk a zene kertjére, ahol különféle zeneszerszámok voltak kitéve, amiken játszani is lehetett. Persze nem tudtam ellenállni, ki kellett próbálni mindegyiket. Ekkor értettük meg, hogy nem valami automata szolgáltatta a zenét az út elején, hanem a zene park látogatói próbálgatták a kiállított hangszereket. Ezért nem voltak ismerősek a dallamok, de nagyon kellemesek voltak a hallott harmóniák. Már zárórához közeledett az idő, amikor végül elszakadtunk a sok látnivalótól. A sok érdekesség mellett játszóterek, dodzsem is segítik, hogy gyerekekkel is akár egész napos kellemes program lehessen a park és a kastély meglátogatása.
A hatalmas parkoló lassan kiürült, csak néhány lakóautó érkezett még éjszakára. Nagyon kellemes, csendes éjszakát töltöttünk a parkolóban. (N 55.172107; E 10.48892)
Augusztus 12. hétfő
Funen déli része, a Langeland szigetre vezető híd felé indultunk tovább. Délelőtt nagy sétát tettünk Svendborg hangulatos városában.
Következő megállónk a Valdemarsslot-nál volt Tasinge szigetén. Persze nekem is Harry Pottert jutatta eszembe a hasonló név. A kastély és környezete egyáltalán nem volt félelmetes, nem éreztem Voldemort jelenlétét.
Még egy sziget volt hátra, Langeland. A hosszúkás szigeten Rudkobingot kerestük fel, az óvárosban bóklásztunk egy jót. Időnként csepegett az eső, szerettem volna becserkészni a nagy szélmalmot, amit a sziget felé haladva a hídról láttunk. Kimentünk a kikötőbe, onnan sikerült megpillantani a szélmalmot, belőttük az irányt és végül sikerrel jártunk. Egy dombon állt a szélmalom, teljesen nem lehetett megközelíteni, mert be volt kerítve, előtte néhány szép régi ház állt.
Éjszakára visszatértünk az előző napi csendes parkolóba Egeskov kastélyhoz. Nem messze tőlünk egy olasz család táborozott le három gyerekkel. A két fiú nagyon ügyesen focizott, a papájuk is beszállt a játékba, a kislány a röplabdázást próbálgatta a mamájával.
Augusztus 13. kedd
Ringeben egy kedves öreg fehérre festett templom fogadott minket, sok hasonló egyszerű templomot láttunk Dániában a tornyán és az oldalában levő bejáratnál is szép lépcsős oromdísszel. körülötte a gondozott, visszafogott temetővel.
Faaborgról azt olvastam, hogy nagyon szép a katedrális harangjátéka. Igyekeztünk egész órakor a közelébe kerülni a zegzugos óvárosban. Sikerült is dél előtt néhány perccel odaérnünk. Kicsit járkáltunk körülötte, vártuk a harangjátékot. 12 órakor csak a szokásos bim-bam hangzott fel, semmi extra. Kicsit csalódottan sétáltunk tovább a városban, aminek sok érdekes, kedves részlete ragadott meg minket. Már eléggé eltávolodtunk, amikor elkezdődött az igazi harangjáték. Egyből megfordultunk és rohantunk vissza, hogy minél többet elcsípjünk a szép dallamokból. Ginger nem volt annyira lelkes a hangzavartól, de a leginkább az egész órakor a templom mellől teljes hangerővel élvezett harangozás zavarta.
Búcsút vettünk Funentől, visszatértünk Dél-Jyllandra, ahol Koldingot céloztuk meg. Az óvároshoz közel álltunk meg egy parkolóban (N 55.50147; E 9.53183). Innen elsétáltunk a városházához, megcsodáltuk a közelében levő középkori épületeket (nekem a vörös tégla mellett zöld színben pompázó favázas, különböző arckifejezésű kis angyalfejekkel díszített Borchs Gaard XVI. századi kereskedő háza tetszett a legjobban), felmásztunk a várhoz, körbejártuk, majd indultunk vissza a lakóhoz. A parkoló nagyon zajosnak tűnt a vasúthoz és városi főúthoz közel, ezért úgy döntöttünk, hogy megkeressük a Trapholt múzeumot, hátha van parkolója. Egy kicsit kerengtünk, mire megtaláltuk a múzeumot egy csendes utca végén. A múzeum parkolóját este bezárták, de az utcában voltak az útra merőlegesen parkoló öblök. A másik oldal egy nagy kertre nézett, ahol almafák álltak teli almával. A (N 65.50147; E 9.53183) parkolóban nagyon jól aludtunk.
Augusztus 14. szerda
Másnap reggel a múzeumban kezdtük a napot. Elsősorban Arne Jacobsens elemekből összeállított „Kubeflex” nyári háza érdekelt, amiről még főiskolás koromban hallottam és akkoriban nagy kedvencem volt.
Nagyon tetszettek Nanna Ditzel belsőépítész berendezési tárgyai is, valamint az éppen kiállító festőművész nagy alakú képei.
Christiansfeld világörökség kisváros, ezért mindenképpen szerettem volna felkeresni. Számomra kicsit csalódás volt, bár valóban egységes stílusú a város, amely nagyrészt 1773 és 1800 között épült szigorú várostervezés alapján, de kevésbé izgalmas és változatos, mint az organikusan fejlődő, hosszabb idő alatt létrejött, több stílust ötvöző települések. VII. Christian 10 éves adómentesség ígéretével és az építési költségek 10%-ának vállalásával ösztönözte a város felépülését.
Amikor megérkeztünk két lakóautó állt a nagy központi parkolóban, aztán a többiek elmentek, éjszakára csak egy kis van csatlakozott hozzánk. (N 55.356201; E 9.49034)
Augusztus 15. csütörtök
Utolsó napunk Dániában. A kicsit több, mint két hét alatt viszonylag kényelmesen bejártuk Jyllandot, Funent és kis kitérőt tettünk Tasinge és Langeland szigetére.
Utolsó városként Sonderborgot néztük meg. A vár alatti parkolóban álltunk meg, ahol a parton vitorlásokkal kötöttek ki. A hűvös, szeles időben körbejártuk a várat, kicsit felmentünk a szomszédos dombra, minden irányból megnéztük az ott levő szélmalmot, majd Gingert a lakóban hagyva bementünk és bejártuk a várat. Nagyon tetszett a díszes várkápolna, ahol éppen az orgonán játszott egy fiatalember, a vár és az ország történelmét bemutató tárlatok. A csigalépcsős lépcsőházban óra tiktakolását hallottuk, de a legfelső szint le volt zárva. Aztán ahogy kimentünk a belső udvarra felfedeztük a lépcsőház tornyának udvarra néző falán a nagy órát, az tikk-takkolt.
Amikor a lakóhoz tértünk vissza megszólított egy közvélemény kutató, aki a város és a vár turisztikai értékelésére volt kíváncsi. Elég pozitív válaszokat adtam a kérdéseire, mert nagyon tetszett a város és a vár is.
Ebéd után Németországba indultunk tovább, rátértünk az autópályára és fogyasztottuk a km-eket Bréma felé.
Brémában az óvároshoz közel, a folyó másik partjának közelében egy uszodánál javasolt éjszakázó helyet a park4night. Sajnos a parkoló dugig tele volt, a környező útépítés miatt még kijönni se volt egyszerű a parkolóból. Az út másik oldalán egy park kezdődött, az utcában pedig egy iskola előtt voltak végig parkolók, ahol helyet is találtunk. (N 53.0702; E 8.79707) Úgy döntöttünk, hogy itt maradunk egy éjszakára.
Augusztus 16. péntek
Nem volt teljesen csendes az éjszaka, de a közeli parkban sokan sétáltattak kutyát, Gingernek is megfelelt, viszont másnap reggel meglepetésünkre sok gyerek érkezett a középiskolába, ami előtt parkoltunk. Viszonylag korán indultunk felfedezni Bréma óvárosát. Nem volt nehéz megtalálni a Főteret és ott a brémai muzsikusok szobrát. Már az utazás előtt kiokosodtam, hogy két kézzel kell megfogni a csacsi két mellső lábát és úgy kívánni, hogy a kívánság valóra váljon.
Tetszett a Piactér a Roland oszloppal, az UNESCO világörökség részét képező városházával és a Szent Péter dómmal. A dómba sajnos nem tudtunk bemenni, éppen szertartás zajlott bent. Bóklásztunk a Piactér körüli utcákban, majd a folyó közelében levő, legrégibb városnegyed XV. – XVI- században épült házai között sétáltunk. Innen visszatértünk a lakóhoz, aminek közelében néhány épületet falfestmények díszítettek.
A folyó mentén indultunk tovább Cellébe.
Cellében a kastélyhoz közel tudtunk megállni egy parkolóban. Ragyogó napsütésben indultunk az óváros felfedezésére. Utcák sora hangulatos régi, favázas házakkal, számos sétálóutca, ahol szinte minden ház előtt elidőztem a változatos részleteket csodálva. Az épületeken itt-ott fel lehetett fedezni az építésük és felújításuk évét. Ahogy sétáltunk egyszer csak harangjáték hangjait hallottuk. Kiderült, hogy egy sarokház oldalában (aminek a földsz9ntjét egy nagy Müllet drogéria foglalta el) az emelet magasságában figurák jönnek ki és sétálnak körbe szépen egymás után a zenére. Sajnos már a vége felé értünk oda, de reméltük, hogy máskor is élvezhető a bábuk zenés felvonulása. Nem messze onnan rátaláltunk a turista információra, bementem hát megkérdezni, hogy mikor lesz legközelebb ilyen harangjáték. Mondták, hogy ez nincs minden órában, majd két óra múlva lesz a következő. Így aztán volt bőven időnk, hogy alaposan körbejárjuk az óvárost, minden épületet szemügyre vegyünk, elvegyüljünk a helyiek és a látogatók között. Időnként nagy felhők jöttek, de szerencsére az eső megkímélt bennünket. A sok hasonló stílusú ház mindegyike más volt mégis, más színek, díszítések, nyílászárók, portálok. Sok esetben a földszinti bejáratok, kirakatok stílusukban illeszkedtek a több évszázados, az 1500-1600-as évekből származó muzeális épületekhez, néhány esetben azonban erősen elütöttek a korabeli homlokzattól. Igyekeztünk bekukucskálni is néhány házba, meredek, keskeny lépcsők vezettek fel az emeletre. Már egy ideje a harangjáték utcájában nézelődtünk, amikor ismét felcsendültek az örömóda hangjai és megjelentek a körbe járó bábuk. Megvártuk az előadás cégét, aztán indultunk vissza a lakóhoz, hogy a közelben helyet keressünk éjszakára.
Celléhez közel, Nienhagenben találtunk egy ingyenes lakóautó parkolót egy nagyobb parkoló részeként, szervizzel (N 52.556599; E 10.1065). Csendes, parkkal körülvett terület, a közelben bevásárlási lehetőséggel.
Augusztus 17. szombat
Tovább haladva Hildesheim volt a következő megállónk. Sétánk során a hangulatos utcákon kívül elsősorban a világörökség egyházi épületeket kerestük fel. A több, mint 1000 éves katedrális a kerengőjével, a kapcsolódó múzeummal, előtte a tágas térrel, ahol éppen valami eseményre készülődtek, a kis magaslatra épült Szent Mihály templom festett fa mennyezete magával ragadtak minket.
Következőnek Goslarban álltunk meg, Itt is favázas házak jellemezték az óvárost, érdekes volt a két eltérő tornyú templom, a piactér régi épületei, a homlokzatán szobrokkal díszített. 1494-ben épült céh ház.
Quedlinburg az egyik nagy kedvencünk lett. Először egy körforgalom közelében levő parkolóban álltunk meg, de a mellette haladó utat túl forgalmasnak és hangosnak találtuk éjszakára. A körforgalom közelében felfedeztünk egy parkolót, ahol lakóautóknak is voltak helyek. Ahogy beálltunk a sorompóhoz az csak nem akart kinyílni. Az instrukcióknak megfelelően a közeli bárban kértünk segítséget. Kiderült, hogy már az összes lakóautó hely foglalt, bár félig üres volt a parkoló. A bárból kijött a pultos és beengedett minket, majd amikor bementem és kifizettem a parkolást kaptam tőle egy előre érvényesített parkoló kártyát, amivel már nem kellett az automatánál fizetni, másnap amikor kiálltunk a kártyát bedobva kinyílt a sorompó. (N 51.910747; E 10.417561)
Ahogy letelepedtünk rögtön városnézésre indultunk. Quedlinburg óvárosa és vára szintén világörökség helyszín. Jártunk már a környéken néhány szép középkori óvárossal büszkélkedő városban, de Quedlinburg különleges atmoszférájával kitűnik közülük. Lehet, hogy ez annak köszönhető, hogy 800 éven át (936-1802 között) asszonyok voltak a város irányítói? Annyira tetszett a városka, hogy vacsora után még egyszer visszamentünk, hogy esti fényeknél is láthassuk. A lágy sárgás fények még inkább visszarepítettek a múltba.
Augusztus 18. vasárnap
Egyszer régebben jártunk már Bambergben, akkor a városközponthoz meglepően közel levő lakóautó parkolóban éjszakáztunk. Késő ősszel jártunk arra, este sétáltunk be a városba, ahol kevéssé kivilágított utcák és épületek fogadtak minket. Most csak egy kis délelőtti városnézésre álltunk meg rekkenő hőségben. Természetesen Bamberg is szerepel az Unesco Világörökség listáján, nem véletlenül. Az óváros, a folyó közepén, kis szigeten épült régi városháza, aminek a homlokzatait gyönyörű freskók borítják, a város feletti dombon a dóm, helyenként modern szobrok, a folyón élénk vízi élet és akkor még messze nem láttunk mindent, a város közvetlen környékét nem is fedeztük fel, az majd legközelebbre marad.
Bayreuthba mentünk tovább, ahol a folyópart melletti ingyenes lakóparkolóban álltunk meg éjszakára. (N 49.944901; E 11.5933) Ginger élvezte a folyót, ahol vadkacsák is voltak.
Augusztus 19. hétfő
Bayreuth operaháza szerepel a Világörökség listán, így ezzel kezdtük a napot. A városközpont nem volt messze a lakóparkolótól, ezért gyalog indultunk várost nézni. Az operaház előtt már gyülekeztek, mert belépővel vezetett túra keretében lehetett megtekinteni. Mi csak a prospektust gyűjtöttük be róla. Jót sétáltunk a városban, időnként csepergő esőben megnéztük a szép parkokat, kastélyokat, a Wagner múzeumot, Liszt Ferenc házát, majd visszamentünk a lakóért és a kicsit távolabb levő Wagner féle operaházat és a körülötte levő parkot kocsival közelítettük meg. Én nem rajongok Wagner zenéjéért és az antiszemitizmusáról olvasottak se tették szimpatikussá.
Regensburgot néztük ki az út során utolsó megtekintendő német városnak. Ott is jártunk már egyszer nagyon régen, de csak egy estét töltöttünk a városban, emlékeztem rá, hogy tetszett, de akkor nem volt alkalmuk alaposabban bejárni. Természetesen Regensburg óvárosa is Világörökség.
Regensburgban kicsit szövevényesek a Duna helyenként egymás melletti, máshol egymás utáni szigetei. Az egyik szigeten egy nagy ingyenes parkoló lakóautó parkoló részén álltunk meg. (N 49.0201; E 11.5933) Amikor megérkeztünk esett az eső, amint elállt elindultunk az óvárosba.
Toronyiránt indultunk el a hídon át, de mielőtt a Szent Péter dómhoz értünk volna több más tornyot is szemügyre vettünk. Nagyon tetszett a régi városháza és környéke, valamint a régi kőhíd. A Dunán sok hajót láttunk, volt múzeum gőzös, kisebb – nagyobb kiránduló és üdülő hajók.
A lakóautó parkoló rész közel van a hídhoz, a forgalom zaja behallatszik, de azért elég jól aludtunk.
Augusztus 20. kedd
Kedveljük a Regensburg – Passau – Melk közötti Duna menti utat, ezért úgy döntöttünk, hogy nem megyünk autópályára, hanem a szép kilátásban gyönyörködve csurgunk lefelé. Időnként ugyan útépítés, terelések lassított minket, de estére Melkbe értünk. Még pont sikerült találnunk egy beállót az új, az apátság alatt a parton helyet kapott lakóautó parkolóban. (N 48.230099; E 15.3304) 5 EUR-t fizettünk automatánál az éjszakázásért.
Meleg délután volt, elsétáltunk a Duna-szigetre, aminek a másik oldalán a Duna mellett jó néhány folyami szállodahajó állt a kikötőkben. Hozták – vitték az utasokat buszokkal, kisbuszokkal, de sokan gyalog igyekeztek a hajójukhoz. Volt ott távol-keleti csoport, de angol nyugdíjasok csoportjával is találkoztunk. Ahogy a parkolóba tartottunk visszafelé már a szigetre vezető hídnál egy idősebb hölgy kért angolul segítséget. Kiderült, hogy teljesen eltévedt, nem tudott kiigazodni, hogy hol is van éppen a kezében tartott térkép alapján. Megmutattam neki, hogy hol van, merre induljon a hajókhoz. Nagyon hálás volt a segítségért. Remélem, hogy elérte szegény a hajóját, mert a többi angol utassal már jóval korábban találkoztunk, még elég sokat kellett mennie a kikötőig és nem tudott nagyon gyorsan haladni.
Augusztus 21. szerda
Erre a napra is kijutott a terelésekből. Egyszer csak jelezték, hogy a Duna menti út le van zárva, de kitáblázták a kerülő utat. Csakhogy egy idő után 2,40 m szélességre figyelmeztetett a tábla, majd földúton haladva egy kanyarhoz értünk, ahol az ott dolgozó útépítők nem engedtek tovább, mutatták, hogy merre menjünk. Láttuk, hogy nem messze előttünk egy másik lakóautó halad, hát igyekeztünk követni. Zötyögtünk a buckás földúton, de egy idő után ugyanarra az útra akartak a táblák visszaterelni, ahonnan előzőleg eltanácsoltak minket. Ezért a másik irányt próbáltuk meg, majd amikor találtunk egy parkolót félreálltunk, hogy a GPS-eket, térképet, google-t bevetve valami kiutat találjunk. Nemsokára beállt mellénk az a lakóautó, amit korábban egy ideig követtünk, ők is teljesen tanácstalanok voltak, hogy merre lehetne tovább menni. Mi végül valami sokadrangú úton a Fertő tó körüli utat közelítettük meg (talán nem is mindig járható az az út, mert egy nyitott kapun jöttünk ki végül róla).
Ha már eddig elkerültük az autópályákat továbbra se azon haladtunk, de késő délutánra így is sikerült hazaérnünk. Még maradt egy napunk kipakolni, az első adagokat betölteni a mosógépbe és időben otthon voltunk, hogy Balu fiunk diploma átadásán részt tudjunk venni augusztus 23-án.
