Kalandvágyóknak, aktív pihenést keresőknek, családosoknak, kicsiknek és nagyoknak
Mi mindig a csendet, nyugalmat, erdőt keressük. 2 éves Dorottyánkkal más szóba sem jöhet. Ami neki kell az a játszótér, tó, erdő, állatok, gyerektársaság.
EGy ismerős meghívásából töltöttük egyik hétvégénket – azóta már a sokadikat – a Sobri Jóska Kaladparkban. Jó nagy csapatot sikerült végül összetoboroznunk, barátok, család, ismerősök. Szombat reggel indultunk Székesfehérvárról, kényelmes tempóban tettük meg a kb. 80 km-ert és már ott is voltunk a kalandpark murvás parkolójában.
Bejelentkeztünk, már itt kellemes meglepetésként ért minket a kiszolgáló személyzet hozzáállása, ugyanis páran az esőtől való félelmük miatt nem tudtak még dönteni, hogy ott alszanak, vagy sem (sátorral voltak:)), de ez sem volt gond, nem kellett fizetniük így előre, csak ha már kiderül maradnak-e vagy sem.
A bejárattól balra étterem, "söröző" – nem próbáltuk, de szimpi volt; és ott van a hatalmas tó, ami fürdési lehetőséget is kínál.
Jobbra mászófal, bika, ugrálóvárak és a szociális blokk, ami egész nap tiszta (mellékhelyiségek és zuhanyzók, mosogatási lehetőség).
Utánuk néhány most elkészült barátságos faház.
Továbbmenve egy éppen lakóautó méretű hidon kell átkelni a kemping részbe.
Nagyon fontos: tényleg nagyon keskeny a híd, a hídról lejövet volt egy kátyú, ami miatt az autó és a híd között csak pár mm-er maradt.
Néhány telepített lakókocsi és sátor után van egy nagyobb terület, ahol szabadon lehet helyet foglalni.
Hosszú és sok hosszabbítót kell vinni, mert csak 1 helyen van villanyelosztó!
A "kis félsziget" kempingrészt egyenlőre tapasztalatunk alapján még csak kevés kempingező használja és ismeri.
A kalandpark lehetőségei: falmászás, drótkötélpálya (kesztyűt ne felejtsen el senki vinni), bika, tó vizén átkelés cölöpökön, összeláncolt dobogókon, quadozás, …. pár sör és hatalmas a buli, mindenki vizes lesz, aki bátor.
GYerekeknek van játszótér, ugrálóvár, aksis jet-ski, bébi drótkötélpálya, állatsimogató, lovaglás…
A park zárása után csend és nyugalom, csak miénk az egész terület. Tábortüzet lehet rakni, nagyon nagy meglepetésünkre minden táborzó csapat kapott egy zsák fát az esti tábortűzhöz. 🙂
Nagyon jól éreztük magunkat, este a park személyzete még körbejárt, hogy a tábortüzek elaludtak-e, másnap pedig a nyitásig nyugodtan kortyolgattuk a felkelő nap fényében reggeli kávénkat a tó partján.
A park honlapján minden információ megtalálható, mindenkinek ajánljuk, aki az aktívabb pihenést szereti. Itt tényleg egész nap lehet jönni-menni, mindig akad akár csak "bámulnivaló" is, mindig volt egy-egy merész vállalkozó, akin és akivel együtt jókat derülhettünk. Egyszóval itt nem lehet unatkozni!