Virágok és városok – részben Challengerékkel, de Gabikkal is sikerült találkozni
Éva már tavaly írta, hogy milyen jó lenne ellátogatni Hollandiába a tulipán virágzás idején.
Amikor szeptemberben kiderült, hogy Balunak április 9-19 ig lesz hosszú tavaszi szünete egyből az jutott eszembe, hogy ideális lehetőség Hollandiára, a virágok megcsodálására. Lacit eleinte riasztotta a nagy távolság, inkább nagy csokor tulipánokat kaptam nőnapra, de amikor alternatívaként a még messzebb levő Barcelonát vetettem fel, végül beadta a derekát. Lelkesen tervezgettem az utat, Éva is küldte a különböző linkeket lakóautós megalvó helyekről, érdekes programokról.
Indulás előtt néhány nappal derült ki, hogy Laci csak Húsvét hetére írt ki szabadságot, csütörtökön még fontos tárgyalása van. Eléggé kétségbe estem, mert nekem közben sikerült úgy szerveznem a programjaimat, hogy el tudjak menni a teljes időszakra. Végül szerda este helyett csütörtök délután indultunk el. A lakó már bepakolva várta, hogy Laci hazaérjen, amikor hazaért bepattantunk és indultunk. Tatabányán még rövid intéznivalója volt, de 4-kor onnan is tovább tudtunk menni.
Csütörtökön csaknem éjfélig felváltva vezettünk és kb. a felét sikerült megtenni a több mint 1400 km-es odaútnak. Egy autópálya megállóban éjszakáztunk, a kamionoktól és a pálya zajától nem volt túl nyugodt éjszakánk.
Németországban nagypénteken már ünnep volt, ami jól látszott az utak forgalmán, kamionokkal nem, de személyautókkal egyre nagyobb számban találkoztunk. Aztán a holland határhoz közeledve csökkent a forgalom. Éppen ezért volt nagy meglepetés, hogy amikor átléptünk Hollandiába egyszerre egy hatalmas dugó közepén találtuk magunkat. Olyan lassan araszolgattunk, hogy mellettünk a mezőn egy nyuszi többször megelőzött minket és csak olyankor hagytuk el egy kicsit, amikor megvárta, hogy beérjük. Vagy egy km-en át követett minket a húsvéti nyuszi.
Mivel útba esett és már nagyon elfáradtunk a több mint 24 órás utazástól, megálltunk Apeldoornban megnézni a Het Loo kastélyt, illetve a parkját, ami egy neten talált úti beszámoló szerint szépen helyreállított barokk kert. ? 5-kor álltunk be a parkolóba (parkolási díj 3 EUR 24 órára), a kastély 5-kor zárt, úgyhogy oda már nem mentünk be, de egy kicsit sétáltunk a parkban (szegény Selymi a lakóban maradt, mert kutyával nem volt szabad bemenni a parkba). Het Loo a királyi család rezidenciája volt, ennek ellenére a kastély egyáltalán nem hivalkodó, fehér, illetve vörös téglás épület. A park se barokk stílusú (vagy mi nem találtuk meg a barokk kertet), hanem sokkal inkább angol park jellegű, erdei sétautakkal, rétekkel, patakokkal, tóval. A tó partján pelyhes kis vadkacsák tipegtek, majd úszkáltak a szüleik után.
Egy szűk órácskát sétáltunk, aztán indultunk tovább, mert Éváék már írták sms-ben, hogy Lisseben foglaltak helyet, igyekezzünk, mert a szomszédos németek ferde szemmel néznek rájuk, hogy két helyre álltak be. Este 7 körül értünk a megadott koordinátához, ahol Éva integetett az út közepén. Éppen befértünk ketten a foglalt helyre, amikor Bernard kicsit előrébb állt. A szemben álló németek amikor látták, hogy miért is állt be olyan furcsán Bernard feladták és ékre álltak. Csodás helyet találtak Éváék. (koordináták: 52.28189, 4.54026). Egy csatorna partján vezető út két szélén hosszan álltak a lakóautók, az út egyik oldalán víz, túlsó oldalán pedig színpompás virágföldek húzódtak. A csatorna felé eső oldalon lebetonozott részek voltak a horgászoknak, egy ilyen placcot foglaltunk el. Annyi hely volt, hogy a két lakó közé még egy asztalt is ki tudtunk tenni és ott fogyasztottuk el az Éva által készített finom falatkákat egy kis görög mazsolabor társaságában. Este még sétálni indultunk a gáton és egy virágföldre is bemerészkedtünk, ahol különböző színű és fajtájú tulipánok, jácintok, nárciszok virítottak. A virágok között vezető földúton nagy kupacokban kidobott virágok hevertek hagymástól. Rájöttünk, hogy a sok egyforma virág közül kidobják azokat, amik nem oda valók, más a színük, fajtájuk. Séta után még kicsit beszélgettünk és néztük az égboltot különböző irányokban megvilágító villámokat, aztán 10 körül aludni tértünk.
Szombaton 8-kor indultunk el Keukenhofot megnézni. Mivel kicsit távol volt a park bejárata, lakóval közelítettük meg. Nem tudni, hogy milyen meggondolásból, de lakóval nem szabad éjszakára a parkolóban maradni, pedig hatalmas parkoló van kijelölve a lakóautók részére és 6 EUR a parkolás. Reggel még kicsit hűvös volt és felhők takarták a napot, de később kiderült és nagyon kellemes idő lett. Még időben érkeztünk, a nagy tömeg előtt, de persze a nagy park bejárása, a szebbnél-szebb virágok megcsodálása jó néhány órát igénybe vett, miközben egyre többen lettek a sétautakon. Szegényes a kifejezéstáram annak a csodának a bemutatására, amit a kert kínál, ezt látni kell! A virágok kis része már elvirágzott, kb. ?-ük még bimbós volt, de így is olyan gazdagságát láttuk a színeknek és formáknak, amit el se tudtam képzelni, hogy tulipánban létezik. Ráadásul nem csak tulipánok voltak, hanem különböző fajtájú, formájú nárciszok, hatalmas, telt virágú jácintok, fürtös gyöngyikére hasonlító, de annál sokkal tömöttebb fürtű virágok. Érdekes volt a tulipánhagyma termelést, valamint a tulipán nemesítés állomásait bemutató kiállítás is. Egy pavilonban orchideákat és hasonló egzotikus virágokat mutattak be fantasztikus szín- és formavilágban. Persze vásárolni is lehetett hagymákat, virágcsokrokat, kinek mire támadt kedve. Én egyrészt azért nem vettem, mert tartottam tőle, hogy mire hazaérünk kihajtana, másrészt viszont a bőség zavarával küzdöttem, rendesen meg kell tervezni egy kertben, hogy hova milyen virágok kerüljenek, hogy szép összhang, ne pedig összevisszaság legyen az eredmény. A parkban volt egy szélmalom is, amibe felmásztunk és miközben Éva egy padon fogyasztotta a hagymás heringet mi a magasból vettük szemügyre a parkot és a szomszédos színpompás virágmezőket. A szélmalom előtt megcsodáltuk, hogy a fadarabokból hogyan alakítgatja a fapapucsokat egy ügyes mester, majd mintegy lezárásként végigjártuk azt a hatalmas pavilont, ahol több száz fajtájú virágot mutattak be, egy-egy fajtát több száz egyedből álló csoportokban. Na itt aztán nem győztük kapkodni a fejünket, itt egy érdekes mustársárga hosszú szárú, amott egy fehér piros szegéllyel, fátyolszerű fehérek, méltóságos mályva színűek, felsorolni lehetetlen. Sajnos csak mintegy a park feléig tudtam fényképezni, mert otthon maradt a fényképezőgép töltője. Ettől kezdve a video szolgált dokumentálásra, a fényképek is azzal készültek, Balu kezébe került annak eldöntése, hogy mi kerüljön megörökítésre, de hát ő az, aki operatőrnek készül. Eleinte kicsit furcsa volt, hogy nincs a kezem ügyében fényképezőgép megörökíteni a szép, érdekes, kedves pillanatokat, de aztán már jó is volt, hogy önfeledten bámészkodhattam.
A virágoktól eltelve úgy döntöttünk, hogy délután szélmalom nézőbe megyünk. Éváék a közelben kinézték Zaandijket, ahol több szélmalmot is jelölt a térkép. Az autópályák dugóit kikerülve kis utakon közelítettük meg a várost, ahol a híd felújítás miatt le volt zárva és az utat elterelték. Hollandiában nem egyszerű elkerülni az autópályákat. Különösen Amsterdam környékén, de máshol is követhetetlen szövevénye hálózza be a tájat, a GPS mást se mond, mint”hajts fel az autópályára, menj (1-2) km-t, hajts le az autópályáról, menj (100-200) m-t, hajts fel az autópályára…”. Az utak minősége remek, de még ezzel a sok autópályával is rendszeresek a dugók a nagyobb városok környékén.
Egy kis zsákutcában álltunk meg, ahonnan visszafelé indulva egy kompállomást találtunk. Éppen leszálltak a kompról, mi meg gyorsan felpattantunk rá. Csak amikor a túlpart helyett egyre távolodott a szárazföldtől a komp, akkor merengtünk el rajta, hogy vajon hova is visz minket? Mi csak követtünk egy csapat sárga turistát (nem biztos, hogy mind japánok voltak, egyikükről pl. egy elcsípett beszélgetésből kiderült, hogy vietnami), gondolva, hogy ők is a szélmalmokhoz tartanak. Szerencsére így volt, ahol kikötöttünk onnan nem messzire kezdődött a szélmalmok sora a víz mentén. Persze itt se csak egy folyó(?) / csatorna volt, hanem mindenfelé vizek szabdalták a terepet. Némelyik malom kereke forgott, másoké nem, körülöttük hasonló korból való néhány száz éves faházak, egy sajtgazdaság, ahol különféle sajtokból lehetett kóstolni, illetve vásárolni. Visszafelé is éppen elértük a kompot, szinte utolsónak szálltunk fel rá, máris indult.
Mindenfelé nézelődtünk pékséget, vagy élelmiszerboltot keresve, kenyeret akartunk venni, hogy legyen mivel kimártogatni este a fondue-t. Zaandijkben a malmoknál volt egy autentikus pékség is, ahol azonban édes húsvéti kalács jellegű süteményt árultak. Végül Éva azért felfedezett néhány francia bagettre emlékeztető, csak annál sokkal rövidebb péksüteményt. Volendamban egy élelmiszerboltot fedeztünk fel, ahol további hasonló péksüteményekkel gazdagítottuk a gyűjteményünket. Jót szórakoztunk azon, hogy a hollandok valóban nagyon spórolósan élhetnek, mert mindenféle üzleteket láttunk, csak élelmiszer boltot volt nehéz találni. Elég sokfelé jártunk, de egyetlen otthon megszokott szupermarketet (Tesco, Cora, Auchan, stb) se láttam. Néhol jeleztek Lidl üzletet, de olyan jól eldugták, hogy magát a boltot nem láttam és egy helyen találkoztam egy Spar üzlettel, de az is csak akkora volt, mint egy kisebb CBA.
Éva Volendamban nézett ki egy lakóautó parkot éjszakára (koordináták: 52.49131, 5.06338). A parton volt lekerítve, füvesítve, gyeprácsokkal, minden második helynél sövénnyel leválasztva, minden helyhez áram csatlakozással. Általában két helyet foglalt el egy-egy lakó, de még így is maradtak szabad helyek. Először a parton parkoltunk le, amíg megnéztük, hogyan juthatunk át a sorompón. Be kellett menni és ott az automatától kérni jegyet, azzal lehetett kinyitni a sorompót és beállni. Mi egymással szembefordulva álltunk meg egy dupla helyen és középre kiraktuk az asztalokat, székeket. Még sütött a nap, a közelben pedig egy szélmalomra nyílt a kilátásunk.
Vacsorára finom fondue-t ettünk, majd sétára indultunk a városban. Az öböl mentén kiadó apartmanházak álltak (nem tudni, hogyan találta meg ki-ki a magáét, mert semmilyen utcanév, házszám nem volt látható rajtuk), majd a város tóparttal (….tó) párhuzamos utcáiban sétáltunk, be- benézegetve az ablakokon. A keskeny házak elrendezése nagyon hasonló: kis előszoba, ahonnan meredek lépcső vezet az emeletre, mellette az utca felé a konyha, annak folytatása az étkező, majd a nappali. A konyhaablakon benézve átlátni a házon és feltárul a túlsó oldalon a kilátás. A legtöbb ablakon nincs függöny, így akadálytalan a betekintés a házba és az ott lakó család életébe. Volt, ahol a hálószobába láttunk be, máshol a gyerekszobába, de általában a konyhába – étkezőbe – nappaliba. Azt írják az útikönyvek, hogy a hollandok nem nézegetnek be egymás házába. Hát nem tudom, de azt tapasztaltam, hogy előszeretettel nézegettek be a lakóautóba, hát én se fogtam nagyon vissza magam és bizony nézegettem a „kirakat” házakat mindenfelé.
A séta után még elfogyasztottunk desszertként egy kis gyümölcssalátát, közben drukkoltunk egy óriás lakó-lószállító kamionnak, hogy be tudjon állni a kisebb autókra méretezett belső útra. Először a parton állt meg, de onnan minden lakót betereltek a lakó-kempingbe. Amikor az oldalát kinyitották akkor láttuk, hogy nem lovakat, hanem motort és biciklit szállítottak a rekeszekben. Később, mivel eléggé lehűlt az idő és másnap is korai kelést terveztünk nyugovóra tértünk.
Éjjel arra ébredtem, hogy kopog az eső a lakó tetején, ezért beengedtem Selymit, hogy ne legyen csurom vizes.
Húsvét vasárnap reggelén hűvös, szeles, felhős időre ébredtünk. Reggeli után vizet töltöttünk, szennyvizet eresztettünk le, majd megpróbáltunk fizetni az automatánál. Csak bankkártyát fogadott el, készpénzt nem és egy éjszaka 16,10 EUR volt 2 fővel. Előttünk egy francia pár próbálkozott – sikertelenül. A segélykérőn közölték, hogy csak 9 órától lehet kimenni. Vártunk hát egy negyedórát, majd újból próbálkoztunk. Egy holland odajött és segített megérteni, hogy milyen sorrendben, hogyan kell bedugni, kihúzni a parkolókártyát, bankkártyát ahhoz, hogy fizetni tudjunk. Követtük az utasításait, előbb a franciák, aztán Éváék, majd mi, de hiába köszönt el tőlünk udvariasan a fizetés végeztével az automata, a sorompót csak nem akarta felemelni, hogy kiengedjen. Ismét a segélykérőhöz fordultunk, ahol egy újabb holland segítségével bediktáltuk a kifizetett parkolókártyák számát és erre távirányítással kinyitották a sorompót, mi pedig szorosan egymás nyomában távoztunk. Miután sikerült megszabadulnunk a lakóparkolóból Edam felé vettük az irányt (volt vagy 3 km-re). A korai időpontban elég kihalt volt még a város. A nap több-kevesebb eredménnyel próbálkozott, de nem volt melegünk séta közben. Az egyik csatorna partján találtunk egy sajtboltot, ahol kicsit be is vásároltunk. Amikor visszafelé mentünk a lakókhoz már kinyitott a mázsaház, éppen rendezgették a sajtgurigákat a mérlegen. Közelebb érve láttuk, hogy azok bizony műanyag műsajtok. A mázsaházban volt még néhány érdekes régi szerszám, súlyok, meg persze ott is árultak sajtot (remélhetőleg nem műsajtot) és ajándékokat.
Búcsút vettünk Éváéktól, akik hazafelé még benéztek Gabikékhoz a kempingbe, ahol a Húsvétot töltötték barátaikkal.
A sok víz miatt rendkívül változatos a vízi madárvilága Hollandiának. Nem tudtunk azonosítani minden madarat, amit láttunk, de nagyon jópofa, ahogy a réteken hattyúcsapatok legelésznek, vadkacsa és vadliba családok jönnek-mennek, szürke gémek ácsorognak a vízpartokon, vagy a sekély vízben. Egyszer láttuk, ahogy egy szürke gém egy elég nagy halat fogott és egy híd talapzatán fogyasztotta el ebédjét. Elég soká tartott, amíg irányba tudta állítani a halat a torka felé és lenyelte. A nyaka még sokáig hullámzott, ahogy a hal tiltakozott a gémbendő poklába irányuló utolsó útja ellen. Edamban láttunk gémeket, ahogy egy nagy fán fészkeket építettek. Volt vagy 4-5 félig-meddig elkészült fészek a fán, azokat építették, csinosították a szomszédos madárpárok. A madarak láthatóan hozzászoktak az emberekhez, biztosan nem bántják őket, mert egészen közel lehet menni hozzájuk, nem riadnak el.
A vadmadarak mellett meg kell említeni a háziállatokat is. Nagyon sok termetes birkát és kisbárányt láttunk, helyenként kecskék is voltak, gyönyörű lovak és zömök, hosszú szőrű izlandi lovak egyaránt előfordultak, valamint persze a szarvasmarhák barna-fehé, fekete-fehér és hosszú szőrű barna változatban. Valóban sok helyen „mezőgazdasági illat” terjeng (mi így hívjuk a tehéntrágya szagát), de ez szerintem szervesen hozzátartozik a vidéki élethez. (Németországon áthaladva némelyik parkolóban sokkal töményebb, valószínűleg sertéstrágyától származó szagfelhő fogadott.)
Mi Marken felé mentünk tovább. Marken valamikor sziget volt, most egy töltés és az azon vezető út köti össze a szárazfölddel. A töltésen helyenként parkolók voltak, kb. 1-2 km-re a falutól megálltunk egy ilyen parkolóban. Onnan Balu biciklivel jött, mi pedig Selymivel sétáltunk. A faluban természetesen itt is sok kis csatorna van, amiken felhúzható hidak vezetnek át. Sok ház kertjében áll a nagy ház kicsinyített modellje. A kikötőnél vettünk némi sült halat kóstolónak, majd körbejártuk a várost, templom, múzeum, régi faházakkal teli girbe-gurba utcácskák. Valószínűleg az ünnepre tekintettel találkoztunk népviseletbe öltözött kislányokkal, de idős hölggyel is, akinek a kendőből kikandikáló frufrujáról jól látszott, hogy az is a kellék része. Mire visszaértünk a lakóhoz úgy bekerítették elöl-hátul, hogy remény se volt rá, hogy ki tudjunk állni. Gond egy szál se, megebédeltünk és mire végeztünk elmentek mögülünk, szabad volt az út.
Ezután Delft felé vettük az irányt, mert arra gondoltam, hogy kedden indulunk a legészakibb tervezett pont, Giethoorn felé, ahol a barátaiktól a közelben elbúcsúzó Gabikékkal találkozva közösen tudunk haladni egy darabig.
Delftben a városközponthoz közel lakóházakat bontottak, a mellette levő út csatornapart felőli szélén pedig állt egy svájci lakóautó és egy lakókocsi is. Mi is oda parkoltunk. A csatorna füves partján vadlibák terelgették kislibáikat. Szép napsütéses, de kicsit csípősen szeles időben jártuk körbe a belvárost. Itt is be lehetett kukucskálni a házak ablakán, a templomtorony harangjai negyedóránként szép zenét játszottak (ez egyébként mindenfelé jellemző volt, amerre jártunk és nagyon élveztem a harangmuzsikát, ami Alkmaarban a sajtpiac tornyában volt a legszebb). Bolyongtunk kicsit az utcák és csatornák mentén, megcsodáltuk egy régiségkereskedés kirakott kínálatát – különösen a régi kék-fehér csempék és fa korcsolyák tetszettek -, majd folytattuk utunkat az aznapra kinézett éjszakázóhely felé. Schiedam felé közeledve elhaladtunk Rotterdam néhány kikötője mellett, azonban az ünnepre tekintettel ott is viszonylagos nyugalom volt. Egy csatorna partján, ahol a vízen hajók, jachtok kötöttek ki meg is találtuk a kijelölt két lakóautó helyet (koordináták: 51.91089, 4.40148). Ezek ingyenes helyek, de nincs infrastruktúra. Vizet esetleg a kikötőből lehetne kérni, de nekünk éppen nem volt szükségünk víz utántöltésre. Az egyik lakóautó parkolóhelyen már állt egy belga kisbusz, mi a másikra álltunk be. Mivel a parkoló a víz felé lejtett, ékre álltunk, majd elmentünk sétálni a környéken. Találtunk egy új, óriási vízimalmot, valamint egy füves félszigetet, ahol Selymi jót futkoshatott (még egy kis weimari vizslával is játszott), mi pedig ráláttunk a környező kikötők konténer- és daru-erdejére.
A lakóhoz visszatérve húsvéti sonka – kolbász – tojás vacsorát tartottunk éppen, amikor zörgettek az ajtón. Kiderült, hogy a szomszédos lakóautósok azok, akiket a kikötő kapitánya kért meg, hogy figyelmeztessenek, mert nagyon közel álltunk a rakpart széléhez, ahogy ékre álltunk a kerekünk egy vonalban volt a szegély peremével és már többször megesett, hogy az ott parkoló autóknak valahogy kieresztett a fékjük és a rakpartról leszaladva a hajókra estek. Laci bemutatta, hogy ha kiereszti a kéziféket, akkor nem előre, hanem hátrafelé gurulunk az ékről, de a biztonság kedvéért és a kikötőkapitány megnyugtatására még nagy köveket is keresett és azokat a hátsó kerekek alá tette.
Hétfőn szép napsütéses időre ébredtünk. Először Kinderdijkbe mentünk, ahol a csatornák partján egy szélmalompark található 19 malommal.
Kb. 2 km-re a szélmalomparktól álltunk meg egy út menti parkolóban. Jól tettük, mert noha korán mentünk így is eléggé megteltek már a közelebbi parkolók. Balu biciklire pattant, ami később többször is hasznosnak bizonyult. Először vissza tudott menni a lakóhoz némi meleg ruháért, mert hiába sütött a nap, 9-1/2 10 körül bizony még hűvös szél fújt. Később ahogy kimelegedett az idő, vissza is tudta vinni a feleslegessé vált meleg holmit. Meg tudta találni a rövidebb utat, amin visszatérhettünk a lakóhoz, na meg cikázhatott a csatornák mentén hozva a híreket, hol mit látott.
Az egyik szélmalom múzeumként működött, a többiben pedig laktak. A csatornán éppen húsvét hétfő délelőtti úszkálásra indultak a vadliba családok. A füves partról egymás után csobbantak a vízbe először a szülők, majd utánuk a gyerekek, akiket közrefogva a büszke szülők elindultak a vízen. 7-8 családot is megfigyeltünk, ahogy egymás után elindultak a napi túrára. Volt ahol csak 3 gyerkőc, máshol 10 is lubickolt a szülei körül. Nagyon tetszettek a lakott szélmalmok. A malom előtt garázs a csónaknak (bár a malmok egy része hátulról autóval is megközelíthető volt), kis nádfedeles ház(ak) a parton, makett szélmalom, vagy szélkerék a kertben, mindenfelé színes virágok, igazán idilli környezet. Gyerekek játszottak a kertekben, kutyák futkostak, macskák sütkéreztek, háziállatok és vadmadarak jöttek-mentek. Laci az egyik csatornában még vidrát is látott.
Az egyik pihenőhelyen vártuk éppen Balut, hogy visszatérjen, amikor a mellettünk beszélgető angol csoport azt taglalta, hogy az időjárás előrejelzés szerint másnap eső várható, utána viszont 26 ?C meleg lesz. Eddig nagyon meg voltunk elégedve az időjárással. Mielőtt indultunk Éva és én is hasonló előrejelzést találtunk a neten: Hollandiában esős időt vártak, max. 16 fokos hőmérsékletet, ami Húsvét után 13 fokra csökken, felhős, szeles idő mellett. Ehhez képest 20-23 fok volt a maximum és eső is csak egyszer, éjszaka volt. A szél ugyan általában fújt és az nem volt meleg, de az igazán hűvös időre pakolt ruháinkat szerencsére elő se kellett venni.
Szintén Kinderdijkben történt, hogy amikor egy ismertető táblát nézegettünk és angolról „magyarítottam” a mellettünk szintén a táblát tanulmányozó fiatal pár keleti szépség lány tagja örömmel kérdezte, hogy „Magyarok?” Ők Budapestről jöttek, ott tanul, majd kedvesen elköszönt.
Kinderdijktől nem volt messze Dordrecht, Hollandia legrégibb városa. Itt kicsit gondban voltunk a parkolással, a kikötő mentén szűk parti úton haladtunk, bekeveredtünk egy részre, ami zsákutcának bizonyult, de végül a központban találtunk egy helyet, ahol elfértünk és ünnep lévén a parkolás is ingyenes volt. Sétáltunk egyet a parton, megcsodáltuk a kikötőben a jachtokat, láttunk két gőzhajót is, bementünk a templomba, ahol érdekes üvegablakok és kiállítás volt. Szép harangjátéka volt a templomnak, ezért a környező utcácskákban, hidakon és csatornaparton sétálva megvártuk, míg egész órához ért, hogy megörökítsük a hangját. Nagyon sok galéria volt ebben a kisvárosban és művész-ellátó boltot is többet láttunk. Kicsit nehéz volt elhagyni a várost, mert a keskeny parti út zsákutcában végződött és meg kellett valahogy fordulnunk a végén, miközben autók parkoltak az egyik oldalon, a másikon pedig gyalogos híd nyílt. Kicsit centizgetve Laci ügyességének köszönhetően sikerült a fordulás és tovább indulhattunk Gouda felé.
Goudában a GPS útmutatását követve könnyen megtaláltuk a lakóautó parkolót (koordináták: 52.0115, 4.7162). Illetve ez egy nagy fizetős parkoló, ahol a lakóautó szerviz hely mellett néhány lakóautós éjszakázó hely is ki van jelölve. Ennél azonban sokkal több lakóautó volt a parkolóban, annak végén egy elkülönülő részen. A bejáratnál jegyet kell venni az automatából és szintén annak közelében vannak az automaták, ahol fizetni lehet. Éjszaka azonban ingyenes a parkolás, ilyenkor felemelik a sorompókat és csak reggel 9-kor zárják le újra, amikortól ismét fizetni kell. Elvileg lakóautóval 7 EUR egy napra, de mi még 9 előtt jöttünk el másnap reggel, amikor nyitott sorompók vártak.
Délután sokan kiültek a kocsi elé egy kicsit napozni. Mi is kitettük a székeket, de a hűvös szél elég gyorsan bezavart a lakóba. Balu úgy elfáradt (elsősorban a délelőtti nagy bringázásban), hogy semmi kedve nem volt a városnézéshez. Pedig minden negyedórában hallottuk a közeli templom harangjátékát és az útikönyv szerint a városházánál figurák is kijönnek félóránként. Nagy nehezen rábeszéltük Balut, hogy mégiscsak induljunk sétálni. (Selymit nem kellett rábeszélni, pedig délelőtt ő is jól elfáradt.) Nagyon összefáztam, mert azt gondoltam, hogy még süt egy kicsit a nap és melegít is. Hát nem melegített és a szél is fújt. Mégis sok fiatalt láttunk vékony rövid ujjú, vagy ujjatlan felsőben, mezítláb, szandálban. Selyminek jó napja volt, mert felnyalhatta az utca kövéről az előtte elejtett fagyit. Nagyon tetszett a városháza, körülötte a középkori házakkal határolt nagy tér, a díszes mázsaház. Sajnos a nagy templom, amit szinte teljesen körülvesznek a házak már be volt zárva, pedig szívesen megnéztem volna a híres üvegablakait. Valamilyen ünnepi kórus hangversenyre készülődhettek, mert egyre-másra jöttek a környező utcákból ruhás zsákkal a karjukon meglett férfiak. Nekik se volt egyszerű bejutni a templomba, pedig láthatóan okkal tartottak oda. Megvártuk a félórás harangszót, majd az egész órát, szép dallamokat játszott a nagy templom harangjátéka, de a városházánál semmi nem történt. Kicsit csalódottan jártuk körbe a környező utcákat. A templom mögött egy házban belső ásatások zajlottak. Az ablak lehámló borításán bekukucskálva látszott még bent egy kandalló nyoma, de a padlózat fel volt szedve, mindenfelé gödrök ásva benne és egy tájékoztató ábra szerint nagyon régi sírokat, csontvázakat találtak az épület alépítményében. Amikor már teljesen összefagytam visszatértünk a lakóhoz és nagy kanna forró teával melegítettük fel magunkat. Másnap reggel sajnos nem tudtuk megejteni a vízcserét, mert a parkoló bioWC ürítője eldugult, így aztán indultunk tovább Giethoorn felé. Gabiknak küldtem sms-t, de kiderült, hogy ők már bejárták azt a vidéket, ahova mi éppen indultunk, ők éppen Keukenhofba és Kinderdijkbe készültek. Megbeszéltük, hogy majd később egyeztetünk.
Kedden viszonylag nagy utat tettünk meg. Persze egy-két cikk-cakkot is közbeiktattunk. Reggel Amersfoort volt az első állomás, sétáltunk a régi városfalak mentén, majd a városka főutcáján, amit üzletek szegélyeztek. Itt se nagyon volt élelmiszerbolt, de felfedeztünk egy pékséget, ahova visszafelé betértünk egy kis friss kenyérért és a szülinapos Balu választására valami töltött lepényt is vettünk, ami eléggé íztelennek bizonyult.
Szegény Selymi igencsak rövid pórázon sétálhatott ebben a városban, mert kutya piros körben táblák voltak kitéve, de azért találkoztunk másokkal is, akik kutyával voltak, persze pórázon (mármint a kutya). Úgy tűnt, hogy Amersfoort lakosságának jelentős része mohamedán. Ez egyébként nem csak Amersfoortra volt jellemző és több dzsámit és minaretet is láttunk utunk során.
Amersfoort után megpróbáltuk megkeresni Naardenben a lakóautó állomást, mert már nagyon időszerű volt egy töltés – ürítés. Sajnos éppen fel volt túrva, mintha most rendezték volna a terepet. Azért volt ott egy-két lakó és lehetett volna éjszakázni, de szerviz lehetőség nem volt. Így aztán tovább haladtunk Hilversumbe. Édesanyám lánykorában elég hosszú időt élt itt egy családnál, sokat mesélt a környezetről, hát legalább valamit látni szerettem volna belőle. Autós városnézésen jártuk körül egy kicsit a várost és valóban nagyon jó benyomást keltett. Ezután már tényleg Giethoorn következett, ami azért tetszett meg, mert azt írta róla az útikönyv, hogy minden ház egy külön sziget. Balu érdeklődését is felkeltette, szülinapjára ezt a városkát kérte, hogy meglátogassuk. A koordináták alapján haladtunk és már a csatorna másik partjáról megláttuk a lakóautókat. Szuper lakóautós hely van itt, mindenkinek tudom ajánlani. (koordináták: 52.72177, 6.07516) Az egyik kikötő mellett nyílik, egy nagy füves rét, aminek a szélén áramcsatlakozások vannak (1 EUR-ért használható). A bejáratnál leeresztő, vízvételi lehetőség (100 liter 0,5 EUR). Nincs lekerítve, tehát szabad a be- és kijárás, ki lehet pakolni, közel van a központ (max. 1 km), maga a hely ingyenes. Miután letelepedtünk elindultunk felfedezni a szigetekre épült házakat. Amikor elértük a csatornán átvezető hidat éppen pirosat kaptunk, mert jött egy hajó és felemelték a hidat. Már ez is érdekes élmény volt. Aztán Balu visszament még bicikliért, majd egy kicsit bizonytalankodtunk, hogy merre is induljunk. Végül jött egy keleti pár valami térképpel, úgy döntöttünk, hogy követjük őket. A főút túloldalán nemsokára egy csatorna indult, ami tele volt kiránduló csónakokkal. Elindultunk a csatorna partján és nemsokára a szigetek, kis csatornák birodalmában találtuk magunkat. Nagyon kellemes, meleg, napos délután volt, a házak takarosak, szépen karbantartottak, a kertek tele virágokkal, friss zöld fű, sok vízi- és énekesmadár, a csatornákon csendesen suhanó elektromos csónakok (nagyobbak nyugdíjas hölgyek turistacsoportjaival, kisebbek többnyire keleti turistákkal, strapabíróak a helyiekkel), a házak vagy kis fahidakon keresztül, vagy a vízen közelíthetők meg. Az egyik csatorna mellett elindulva egy nagy tóhoz értünk ki. Balut kezdte foglalkoztatni, hogy milyen jó lenne bérelni egy csónakot és azzal bejárni a vizeket. Csakhogy mire visszatértünk már 5 óra is elmúlt, az ajándéküzletben, csónakkölcsönzőknél senki nem volt. Meg kicsit gondot okozott volna az is, hogy mit csináljunk a kutyával és a biciklivel. Így aztán visszatértünk a lakóhoz és úgy döntöttünk, hogy ott töltjük az éjszakát. Amikor a felnyitható hídhoz értünk azt éppen kinyitották, mert mindkét irányból hajók várakoztak az átjutásra (egyik irányból három kisebb, másik irányból egy nagyobb). A szülinapi tortát Balu kedvence, az Évától kapott habcsók dupla tejszínnel helyettesítette. Majd ha hazaérünk persze lesz családi tortázás is.
Népes belga csapat vert tanyát mellettünk 5 lakóautóval. Másnapra terveztük a delfináriumot Balu szülinapjára, de ő nagyon szeretett volna még csónakázni is az előző nap felfedezett kis csatornákon.
Így aztán szerdán korán keltünk és 9-kor már ott jártunk a mólón. Rajtunk kívül nem volt más turista ezen a korai órán. Szerencsére megláttunk egy férfit és egy nőt, akik éppen javítottak egy csónakot, hát megkérdeztem, hogy lehetne-e bérelni. Kicsit csodálkoztak, de örültek a kora reggeli kuncsaftnak. Kifizettük a 15 EUR-t 1 órára, valamint a 20 EUR foglalót, kaptunk egy térképet, amin bejelölték, hogy merre menjünk és kb. mi fér bele 1 órába, majd egy ronggyal letörölték a hajnali párát a csónak üléseiről és jó szórakozást kívántak. Bár szépen sütött a nap, de amikor elindultunk még csak 14 fok volt. Amíg a házak, szigetek között haladtunk addig egész jó volt, de kint a tavon a menetszél bizony kicsit felerősödött. A tavon két sziget is volt, az egyikben valami ifjúsági tábor lehetett, fiatalok fürdőruhában rohangáltak és némelyikük meg is merítkezett a frissítő vizű tóban.
Kicsit rohanós volt ez a nap, mert délután még Harderwijkben a Delfináriumot is meg akartuk nézni. Indulás előtt még töltöttünk – ürítettünk, aztán irány Harderwijk. Dél körül értünk oda, közben több helyen is láttunk strandolókat a tavak partján. Ragyogó idő lett, olyan melegen sütött a nap, hogy rövid ujjú pólóban is melegünk volt. Elég borsos a belépő a vízi állatkertbe (12 év felett 25 EUR/fő), de nem csak az állatokat, hanem mindenféle produkciókat is láttunk, mialatt ott voltunk. Volt beltéri és kültéri delfinshow, fókashow, rozmárshow, előadás a rájáknál (amit elég gyorsan otthagytunk, mert nem értettük) és az állatok az előadásokon kívül is igyekeztek produkálni magukat a közönségnek. Ahogy láttam az egész persze a gyerekekre épül, rengeteg játszótérrel, amiből Balu azért már kinőtt. Érdekes volt, az állatok aranyosak, úgy tűnt, hogy élvezik a szereplést, de azért egy kicsit cirkusz jellegű volt az egész. (Balu nagyon megsajnálta az egyik kisfókát, amelyik nem ette meg a jutalomfalat halat és a többiek elszedték tőle.)
Kis kitérőt tettünk Muidenbe, hogy legalább kívülről megnézzük Muidenslot várát. ? 5 körül értünk oda, ötig volt nyitva, hát bemenni már nem lett volna értelme. Ahogy beálltunk egy parkolóba láttuk, hogy jönnek a parkolóőrők és ellenőrzik a parkolójegyek meglétét. Ez szerencse volt, mert az automatából csak parkolókártyával lehetett jegyet venni, ezért az őröktől kértem segítséget, hogy hol találok olyan automatát a környéken, ahol pénzérmével is tudok fizetni. Nem maradtunk sokáig, Selymi élvezte, hogy kicsit rohangálhat a töltésen (szegény a felmelegedett lakóban várta ki, hogy a delfináriumból visszatérjünk), kívülről szemügyre vettük az egyik irányba kissé dőlő várkastélyt, megtudományoztuk a csatornán létesített zsiliprendszert. A GPS szűk utcákon keresztül navigált minket ki a városból, szerencsére előtte láttuk, hogy egy traktor járt arra, hát gondoltuk, akkor mi is elférünk.
Másnap Amsterdamba készültünk – Balu még nem járt ott – ezért a város közelében, Huizenben aludtunk. Ez is olyan éjszakázó hely volt, hogy egy nagy parkolóban (a sípálya parkolójában) volt kijelölve két hely a lakóautóknak. Ingyenes, max. 36 óráig szabad ott tartózkodni, szerviz nincs (koordináták: 52.30861, 5.23972). A parkoló teljesen tele volt, de ezeket a helyeket nem foglalták el személyautóval. Itt egyedül voltunk, a másik lakóautó hely üres maradt éjszakára. Nem elírás, hogy „sípálya parkolót” írtam. Huizen nem tűnt túl nagy városnak, de rengeteg sportpálya van itt: tele voltak fiatalokkal a focipályák, a gyephoki pályák, a teniszpályák és a sípályák. A sípályák mesterséges lejtők műfűvel borítva, amit folyamatosan locsolnak, hogy csússzon. Ott gyakorolták a fiatalok a síelést és snowboardozást. A parkoló mellett mező húzódott, egyik végéből gyalogút indult az erdőbe, ami láthatóan a helyiek kedvelt kutyasétáltató helye. Autókkal jöttek, hátul a kutya, nagy séta, majd haza. (Mint a Hűvösvölgyben a Nagyréten.) Az erdőben és a mezőn nyuszik is laknak, ami Selyminek külön öröm volt. Itt láttuk a Spar üzletet, de mire Balu és Laci biciklivel visszamentek már bezárt, csak este 6-ig volt nyitva. Elfogyott a szénsavmentes vizünk és a kenyér is a végét járta, ezért másnap reggel Amsterdam felé haladtunkban betértünk egy kicsit feltölteni a készleteinket.
Csütörtökön kis ízelítőt vettünk a nyüzsgő nagyvárosból. Bementünk a Zaandam-i P+R parkolóig, amire a neten azt írták, hogy ”touring car”-ok számára is van 20 hely, de sajnos lakóautóval behajtani tilos tábla fogadott és kiderült, hogy „touring car” alatt a turista buszokat értik. Így aztán kissé tovább mentünk a kemping felé vezető úton és az út mentén álltunk meg sok más autó társaságában. Szemben valami „művésztelep” féle volt, nem túl bizalomgerjesztő, romos kipingált lakókocsik, régi vasúti kocsik, közöttük hulladék vasból eszkábált rozsdás műalkotások. A P+R információnál megérdeklődtük, hogy hol tudunk jegyet venni a villamosra, mondták, hogy a villamoson, 1,60 EUR egy jegy. Az útikönyvek szerint ki kell készíteni előre a jegy árát, hát én összeszedtem hármunknak 4,80 EUR-t és odaadtam a vezetőnek, aki erre adott három jegyet és visszaadott 1,60 EUR-t. (Visszafelé 4,80 EUR-t kért ugyanerre a távra a villamosvezető.) A 26-os villamossal néhány megállóval később meg is érkeztünk a főpályaudvar előtti térre. Úgy tűnik, hogy az amsterdamiaknak ez a sose végetérő építkezése, mert most is fel volt túrva, mint 3 éve, amikor legutóbb arra jártunk, talán egy kicsit mélyebbek lettek a gödrök. Most viszont nem volt olyan szemetes a város, mint legutóbb, akkor nagy csalódásunk volt, hogy az egész városban bokáig jártunk a szemétben (lehet, hogy éppen sztrájkoltak a szemetesek). A Dam-on megnéztük a szoborembereket, akik nagyon csalódottak voltak, mert a délelőtti órán nem nagyon gyűlt a bevétel, az egyikük odébb is lökdösött egy turistát, aki adakozás nélkül akarta lefényképeztetni magát vele. Egymás vödröcskéjét vizsgálták, hogy kinek mekkora a forgalma, majd visszamászva kis dobogójukra várták a turistarohamot és a jó szerencsét. Bóklásztunk a csatornák partján, ide-oda kedvünk szerint, nézegettük a csatornaházakat, hidakat, lakóhajókat, félreugráltunk a biciklik elől és megcsodáltuk, ahogy egy nagy csatornatisztító teherautó leügyeskedte magát az egyik hídról és bekanyarodott a parkoló autók mellett a keskeny csatorna menti útra. Amikor elfáradtunk és találtunk egy üres padot a vízparton letelepedtünk, elfogyasztottuk szendvicseinket, ittunk egy kis teát és közben szemléltük egymást a csatorna túlpartján álló ház emeletén nyitott ablak mellett vasaló háziasszonnyal. Persze megint kikeveredtünk a virágpiacra és megejtettük az ajándékvásárlást (még tulipánhagymákat is vettünk). Balu kapott egy olyan kis festett fapapucsot, amilyennel a Keukenhof kertben a fapapucs faragó fogta össze nyakában a kendőjét és Selymitől elorozva a sálját azóta azt hordja a nyakában. Visszatérve a lakóhoz délután még kicsit autózgattunk a vidéken, virágföldeket néztünk, feltérképeztük, hogy másnap hol álljunk meg Alkmaarban, elautóztunk Enkhuizenbe, de ott a parkolóban lakóautóval tilos éjszakázni táblák voltak, ugyanakkor valami nagy nemzeti VW találkozóra készültek a hétvégére. Az út végén kemping, ahol 18 EUR-ért parkolhattunk volna éjszakára. Inkább visszaindultunk Hoornba. Ott a kikötőnél írtak lakóparkolót, ami ott is volt szépen bekerítve, csak azt nem tudtuk, hogy lehet bejutni (és másnap kora reggel kijutni). Előtte viszont a parkolóban állt egy francia lakóautó, hát csatlakoztunk hozzá. Este még jöttek fiatalok focizni, de egy gyors zápor távozásra késztette őket. Jött egy rendőrautó is, körbejárt, de nem szóltak semmit. Kellemes éjszakánk volt, de reggel borús égre és hűvös időre ébredtünk. A francia lakósokkal egy időben indultunk Alkmaarba, végig követtek minket. Először egy nagy parkolóban álltunk meg, de onnan még messze lett volna a központ, ezért tovább indultunk az előző nap kinézett helyre (koordináták: 52.63500, 4.74343). Itt a csatornaparton szembe jöttek Gabikék. Ők megálltak az út egyik felén, mi a másikon. Gabiék elindultak várost nézni, mi még reggeliztünk, majd megvettük a parkolójegyet és már éppen indulni akartunk, amikor jött valaki és mondta, hogy nem jó helyen állunk, mert azon az oldalon csak az ott lakók parkolhatnak. Nem volt egyszerű az egyre erősödő forgalomban tenni egy kört és helyet találni, de sikerült. Igyekeztünk beöltözni, de a hideg szélben még egy kicsit melegebben is öltözhettünk volna. Különösen, hogy 1/2 9-kor már ott voltunk a mázsa téren, de mint kiderült a sajtvásár csak 10-kor kezdődött. Körbejártuk az árusokat, vettünk egy kis sajtot, bementünk melegedni az ajándékboltba, jó helyet foglaltunk az első sorban (arra nem kellett ügyelni, hogy ne nappal szembe álljunk, mert nem sütött a nap). Közben hallgattuk a sajtpiac épületének tornyában előadott harangjátékot, ami nagyon szép volt (a legszebb, amit utunk során hallottunk). Aztán elkezdődött az előadás. Ünnepélyes megnyitó, sajtok meglékelése és kóstolása, alkudozás, egymás tenyerének csapkodása közben, majd a megegyezés szentesítése kézfogással, az adatok beírása a kiskönyvbe, aztán a sajtok elszállítása a mázsálóba, lemérés, kocsikra rakás. Gabikék korán érkeztek a piactérre, akkor rakták ki a sajtokat két kamionból. Az egyik szomszédos utcában várakoztak a kamionok és ugyanazokba rakták be a vásár végén a gazdát cserélt sajtokat. Egy angol turista megkérdezte az egyik embert, aki a sajtgurigákat pakolta fel a kamionra, hogy mennyire igazi ez az egész, vagy mennyire csak a turistáknak szól? Cinkos mosoly és kacsintás volt a válasz. Az biztos, hogy sok turistát vonz (még egy ilyen hűvös tavaszi napon is, hát még nyáron!) jelentős bevételt generálva a városnak és a sajtpiac környéki árusoknak.
Amikor eleget láttunk már a sajtvásárból visszatértünk a lakóhoz és elindultunk hazafelé. Dugó dugót ért az autópályán Hollandiában és Németországban is, úgyhogy nem lehetett túl jól haladni. Ráadásul egy idő után hol szakadó, hol kissé csillapodó esőben haladtunk. Németországban kinéztem az autópálya közelében egy lakóautó szervizes éjszakázó helyet, de ott éppen nagy sátrat állítottak fel, valami hétvégi rendezvényre készülődtek és tilos volt a parkolás. Így aztán visszatértünk az autópályára és a 77-es lejárónál levő Autohof-ban éjszakáztunk. 6 EUR volt a parkolójegy, de kaptunk hozzá 2 db 2,50 EUR-os bónt, amit a helyi étteremben lehet levásárolni.
Szombaton reggel sokáig aludtunk, ? 9 is volt már, mire összeszedtük magunkat és feltápászkodtunk. Az eső változatlanul esett. Mire elindultunk, kicsit csendesedett. Aztán lassan kiértünk az esőfelhők alól, a nap is előbukkant, miközben az úti beszámolót írtam változóan felhős – napos időben tettük meg a hátralevő utat hazáig.
Hollandiában az egész út alatt nem fizettünk az éjszakázásért (Volendamban azt hittem, hogy fizettem, de nem vonták le a bankkártyáról). Gabikék említettek még egy helyet, ami nagyon tetszett nekik, Enkhuizenben van egy működő skanzen jellegű múzeum, ami bemutatja a régi holland élet jellegzetességeit. Sajnálom, hogy nem tudtunk róla korábban, mert Amsterdam helyett lehet, hogy ezt választottuk volna.
Érdekes volt az út, a virágok mellett is sok minden belefért ebbe a tíz napba és nagyon szerencsések voltunk az időjárással is.
