04. 09. Megrettenve a határon várható tumultustól autópályán közelítettük meg a határt, Nagyvárad felé. A városon csak „átsuhantunk”. Mivel a Királyhágón világosban szerettünk volna átkelni, egy benzinkút kamionparkolójában töltöttük az éjszakát. A ház mögött, a réten egy jó esti focizással mozgattuk át magunkat.
Mi, felnőttek éjszaka nem sokat aludtunk. A tulaj ugyan megtűrt minket, de éjfél körül kitalálta, hogy rossz helyen állunk. Nem esett jól éjjel átparkolni, de legalább nem küldött el minket.
04. 10. Királyhágón olyan reggeli lendülettel hajtottunk át, hogy elmulasztottuk a parkolót. Menet közben csodáltuk a fantasztikus panorámát. Bánffy-Hunyadon leesett az állunk a sok csicsás palotácska láttán. Kőrösfőn felsétáltunk a templomhoz és megreggeliztünk.
A következő megállást Kolozsvárra terveztük. Mire észrevettük, hogy már a belvárosban járunk – nagypéntek délelőttjén mindenki vásárolt – nem találtunk parkolóhelyet, csak egészen a külvárosban, egy lakótelep játszóterénél. 1 órát játszódtak a gyerekek. Akkor még nem tudtuk, hogy csak 1 utcányira voltunk Rlacikáéktól!
Innen Szászrégen felé vettük az irányt, ezt nem kellett volna. Az út annyira rossz, úgy nagyjából a fele útszakaszon, hogy max. 40-el tudtunk menni.
Szászrégen előtt, egy régi mázsaháznál ebédeltünk meg. Egy román bácsi mellettünk hajtotta el a birkáit, báránykáit.
Este felé értünk Vármezőre, a Musztáng kempingbe. A fiúk egyből a Kis-Nyárádra vetették magukat. Este pálinkázós, viccmesélős ismerkedés következett, dacolva a rá-rákezdő esővel.
04. 11. Reggel 4 lovas kocsi sorakozott fel a kemping bejáratánál. Mi bátran megcéloztuk a legelsőt és igen jól döntöttünk. Jancsi ló hátán ott trónolt Füles kutya, aki arról nevezetes, hogy mindig a vele egyidős ló hátán utazik, még vágtában is. Egyébként is artista alkat a Füles, ugyanis ugyanilyen jól megáll a biciklin, motoron is. A kocsis bácsi elmesélte, hogy Vármezőn már nemigen tartanak disznót, mert a medve kiszedi az ólból. Így felbíztatva szálltunk le a kocsiról künn az erdőn egy kis hóvirág-túrára a két patak összefolyásánál és indultunk fel a Várhegyre. Út közben megleltük a mini Gyilkos-tavat, ami úgy 80 éve egy földcsuszamlás során keletkezett. A tó fölött kicsit megpihentünk. A „nyugdíjasok” lesétáltak a hegy túloldalán a szekerekhez, akik időközben a hegy túloldalára jöttek elénk. Mi pedig a Várhegyen tovább haladva megtaláltuk a megígért hóvirágokat. A többi sok szép virág segítségével Zalán egy tobozt díszített ki, igazán üde, húsvétias kedvvel. A visszaút még vidámabb volt a jó társaságban.
A délutánt a fiúk ismét a patakban töltötték. A vacsora ismét esővel telt. Pista bá’ jó szegedi gulyást főzött, a prímás jól húzta, a harmonikás jól billegtette, a hangulat megtartott hajnali 1-2-ig.
04. 12. Az esti mulatozás után nem csoda, hogy senki sem akart hajnalban, ottani idő szerint hajnali 5-kor felkelni. Felébredtünk ugyan, de mivel csak mi mentünk volna, idénra kihagytuk a Nyárád-kerülést. Ilyenkor a Nyárádremeteiek, Vármezőiek – a feltámadás-szoborral – megkerülik a „határt”, hogy a feltámadt Jézus óvja meg szántóikat, legelőiket, erdeiket minden kártól, bajtól és áldja meg.
Reggel Attilával, Tibi bácsival és Magdival bementünk Nyárádremetére a miséra. Megkapó hangulata van mindig nekem az erdélyi miséknek, most a „zarándokok” még fokozták az élményt.
Ebédre a Vándor fogadóba voltunk hivatalosak csorba-levesre, pisztrángra, rétesre. Ez utóbbit már nem bírtuk legyűrni, becsomagoltattuk.
Mivel még volt időnk a tojásfestésig, megnéztük a pisztrángos tavakat.
4-től a helyi művelődési házban egy néni és a tegnapi kocsisunk felesége segítségével tojást festettünk, díszítettünk. Mire mind kész lett, a fiúk kirohangászták, játszották és szerecsenre koszolták magukat a többi gyerekkel úgy este 8-ig. Mire visszamentünk a kempingbe, lezuhanyoztunk a havasi széllel átjárt zuhanyzóban, már nem éreztünk erőt magunkban az estére tervezett batyus-bálra (a többiek ismét 11-ig bírták).
04. 13. Reggel szedelődzködni kezdtünk és Szováta felé hazaindultunk. Ott megkerültük a Medve-tavat, megnyaltuk a só-hegyet és meg sem álltunk Királyhágóig. Jönnünk is a tordai úton kellett volna, most már tudjuk…
Királyhágón megvacsoráztunk, a fiúkat lefektettük és még Debrecenig jöttünk. Onnan kis alvás után csak másnap dél körül értünk haza.
Nagyon köszönjük Petinek és Attilának ezt a szép hétvégét és sok szeretettel gondolunk azokra az erdélyi, romániai és magyarországi lakókocsisokra és lakóautósokra, akikkel ott megismerkedhettünk! J
