Élménybeszámolók

Ezen a web oldalon is megjelent tavasszal a Levanter ajánlata, (Erdélyi lakóautós túra címen, részletek ott olvashatóak,) ami elsősorban azért tetszett meg, mert nem kifejezetten városok, hanem természetes tájak és olyan helyszínek meglátogatásáról szólt, amit még nem láttunk. Nem utolsósorban nagyon vonzó volt az a tény, hogy bár lakóbusszal mehettünk, de előre szervezett és bejárt helyekre, társaságban. Nagy előny volt az is, hogy nem konvojban utaztunk, hanem mindenki önállóan az adott címre. Összesen 11 lakóbusz, 22 fő + 1 kutyus indult el és a következő útvonalat, nevezetességeket jártuk be.   1.  nap  300 km Még itthon megvettük a www.roviniete.ro oldalon az elektronikus matricát Romániára, lakóbuszra rögtön az első, az A-Autoturisme matrica a jó, 30 napra 31,53 Lej, és megvettük elektronikusan D2-re Magyarországra is. Jól működnek ezek az oldalak, nem érdemes matrica után szaladgálni.   Indulás gyönyörű időben, útközben átmentünk a Királyhágón, ahol megálltunk egy ebédszünetre és megtekintettük az ott lévő kereskedőknél kapható vásári cikkeket. Megnéztük Bánffyhunyadon a rendkívül giccses, ám grandiózus „cigány-palotákat”. Találkozás délután Kolozsvár előtt,  Gyalu falu határában lévő  ápolt Eldorado kempingben. Füves, fás  közös nagy területen helyezkedtünk el.  A hátralévő idő ismerkedéssel telt el. A csapat kb. 20 év ’kilengéssel’  J  egykorú volt, az utazást illetően azonos érdeklődési körrel és elvárással, nem utolsósorban megfelelő fizikai állapotban a túrákhoz.    2.  nap    0 km Maradtunk a kempingben, de a Levanter szervezésének köszönhetően egész napos busz kiránduláson vettünk részt idegenvezetővel. Voltunk a Tordai hasadéknál, a Tordai sóbányában és Torockó faluban. A Tordai hasadék egy hegylánc, a tetejétől az aljáig kettérepedve. A kb. 2 km hosszú szakadékon az Aranyosba ömlő Hesdát patak  folyik át, amit sokszor 200-300 m. magas mészkőgerincek kísérnek. Bár védett területnek van nyilvánítva, de nincs megvédve a turisták szemetelésétől, a gyönyörű környezetet ellepi a szemét, az eldobált pet palackok tömege. Hol  a jobb, hol a bal parton, hidakon átvezető szűk turistaút kiálló sziklákkal, átfolyásokkal, csurgókkal, kapaszkodókkal, elég balesetveszélyesek, turistabakancs ajánlott.  A hasadékban való túra ingyenes, talán ezért nem is fordítanak rá pénzt.  Következett Torockó falu, amely a Székelykő  és az  Ordaskő sziklavonulatának szűk  völgyében                     található.  A Székelykő miatt a nap látszólag kétszer kel fel és nyugszik le, hiszen a faluból nézve visszabújik a Székelykő sziklái mögé, hogy aztán kicsivel később újra előbukkanjon mögülük. Be kell vallanunk, hogy ezt nem sikerült megtapasztalni, mert aznap szaharai hőség volt, próbáltunk az ereszek árnyékában osonva a falu jellegzetes házait megnézni, – köztük egy már lakatlan fazsindelyes régi parasztházat is – és a népi iparművészeti múzeumot. A buszba beszállás előtt mindenki feltankolt a hegyekből csurgó jéghideg forrásvízből. De végre jött a megváltás, bementünk a Tordai sóbányába, ahol 15 C fokkal kellemesebb hőmérséklet várt bennünket  és megcsodálhattuk mennyezetén a só lerakódások által formált szépséges mintákat, a csónakázótavat, a rekreációs termet, ahol gyógyulás közben felülhet az ember egy óriáskerékre, vagy ping-pongot játszhat,  vagy igénybe vehető wellness szolgáltatás sós vízben.  A sportosabb látogatók 11+11 emelet lépcsőin mehetnek le és fel, de a bányába panorámalifttel is le lehet ereszkedni. Kora este érkeztünk vissza a kempingbe, ahol a mindennapos csoportmegbeszélés alkalmával mindenki elmondhatta véleményét, ötleteit, javaslatait.   3.  nap 4,3 km Semmi tévedés! Sikerült 4,3 km-rel arrébb „hurcolkodnunk”, a gyalui kempingből Magyarlónára.  Itt magyar családok  házainak udvarába parkoltunk be. Az elhelyezkedés után a helyi vendéglátók autóival mentünk  Kolozsvárra, közös városnézés sétára idegenvezetővel, aki fiatal kora dacára Kolozsváron egyetemi tanárként dolgozott és elmondhatjuk róla, hogy ismereteit mint a vízfolyás, fejből (illetve „csípőből”)   mesélte nekünk. Megnéztük az idők folyamán többször lerombolt és újraépített várat és onnan a teljes panorámát a városra, majd leereszkedtünk a Szamos folyó partjára, a régi korzóra,  a Magyar színházzal szemben, innen besétáltunk a régi városrészbe a Ferencesek templomához. Itt rögtön szó szerint levett a lábunkról a Muzeului téren virágzó hársfák illata, kihirdettük az ebédidőt és beültünk az ott lévő ernyők alatti éttermek egyikébe. Az étel minősége és a hársfák illata éppen kezdte legyőzni a városnézés iránti indíttatásunkat, de végül is a csapat felkerekedett és a hőség ellenére még megtekintettük Hunyadi  Mátyás  szülőházát, a Szent Mihály templomot, a Mátyás szobrot, a Farkas utcai református templomot. Majd besétáltuk a Házsongárdi temetőt is,  amely a sok évszázados magyar írásbeliség nagyjainak nyugvóhelye és egyben az emlékezések kegyhelye,  megállva a hírességek sírjainál, kriptáinál. Idegenvezetőnk Reményik Sándor sírkertjénél  „Az építész fia” c. versét olvasta fel nekünk:  „….Én építész!… a versek építésze!… Apám, nézd titkos törvényét a vérnek: Oly távoleső mesterségeink  Valahol látod, mégis összeérnek. …” Dsida Jenő kriptájánál útitársunk verselt nekünk. Ekkor már a félnapos városi séta következtében „kifejezetten kíváncsiak” 😉  voltunk a vendéglátóink által készített házias vacsorára. Nem csalatkoztunk, a töltött káposzta erdélyi módra (> zöld káposztából készítve), a rántott csirke és karaj petrezselymes újburgonyával kiváló volt, még a diétázók is bevacsoráztak! És akkor jött a palacsinta, amin kis híján kitört a háború….és amikor az utolsót már senki nem merte elvenni a tányérról, fel lett vágva picidarabokra, hogy mindenki kaphasson még belőle! Így aztán sikerült némi beszélgetés után korán elaludnunk.   4.  nap 0 km Megint üzemanyag takarékos nap volt! Maradtunk Magyarlónán, ahol programokkal foglalkoztatták csoportunkat. Délelőtt kürtős kalács készítés volt, volt aki a kalács készítést akarta megtanulni, volt aki a kész kalács azonnali eltüntetését. Mi ez utóbbi csoportba tartoztunk, mivel kaptunk ajándékba egy egész kalácsot. Vivát, el is tüntettük ebéd helyett, mert tudtuk, hogy a következő program 3-kor kezdődik és ott is némi kalóriát kell magunkhoz venni. Ez azonban csak akadályok legyőzése után teljesülhetett. Mindenféle feltételnek kellett megfelelnünk, az első volt a lovas kocsizás fel az esztenára.  Először túl kellett volna élnünk a kocsizást. Sajna ez majdnem nem sikerült, mert előző napokban a kerekek hatalmas dágványokat vágtak az eső áztatta földben a dombra felmenet, és a kocsi az egyik mélyedésből a másikba esett át, egészen addig, amíg leszakadtak az ülések és a kocsi oldala is kezdett kidőlni. Ekkor inkább leszálltunk róla és felkaptattunk az esztenáig.  Nos hogy mi az az esztena, az ilyen urbánus lelkeknek (Lásd: városi betyárok)  külön meg kellett tanulni. Tehát az esztena a fejősjuhászattal kapcsolatos szállás, az a legelőterület, ahol az esztenaház áll. A fejési idényben használatos gazdasági építmények összessége a hegyek oldalában a legelőkön, pl. az akol, ahova este behajtják a juhokat, a pásztor lakóhelye, a széna tároló, stb.  Tavasszal felzavarják a szigorúan munkaviszonyban J  lévő kutyák segédletével a juhokat a hegyoldali legelőre és onnan le nem jöhettek a fagyok beálltáig – Vass Albert író könyveiben írottak szerint. A következő akadály az u.n. tejbemérés megtekintése és megtanulása volt, amit háziasszonyunk, Ilonka és a juhos gazda mutatott be nekünk. „Hagyományosan Szent György napjához kapcsolódó jellegzetes pásztorszokás az ún. tejbemérés. Ilyenkor állapítják meg, hogy a gazdák a nyár folyamán lemért tejmennyiségnek megfelelően milyen sorrendben, mennyi tejet kapnak. A tejbeméréshez termékenységre utaló vagy serkentő mozzanatok kapcsolódnak, például a lányok, a juhászok és a juhok vízzel való leöntése. Mérán a legnagyobb ünnepnek tartották: „Még a lakodalomnál is nagyobb, mert lakodalomkor nem minden családtag jelenik meg, csak a szülők s a nagyobb gyerekek. Itt a legöregebbektől a legfiatalabbig mindenki jelen van" Evés-ivás, táncmulatság zárta a napot. A pásztorok, béresek szegődtetésének ideje volt Szent György-nap, mely a következő Szent Györgyig vagy Szent Mihályig volt érvényben. A pásztorok megajándékozásának egyik alkalma is volt.”   Általában ekkor került sor a „henderikázásra” is, ami a pároknál tánccal kezdődött, majd eldőlve, és összekapaszkodva  a hegyoldalon lefelé hengeredéssel folytatódott. Állítólag az ezt megelőző napokban nagy keletje volt a faluban az új csipkés bugyogóknak!… (Ezt a mozzanatot láthattuk az elmúlt években a TV-ben egy 2013-ban készített filmben, a Szerelempatak-ban.) A következő stáció a juhnyáj megtekintése volt, aminek a mi értelmezésünk szerint többféle fajtája van, pl. „sima magyar piszkos-rühes”, racka, merinó, feketefejű, stb. de ezek nagy meglepetésre jól táplált tiszta holland import kosok voltak szépen fejlett csavaros szarvakkal, közelről megnézhettük őket, nem nagyon foglalkoztak velünk, csak folyamatosan harsogtatták a füvet. Tanulmányaink befejezéseképen ott az esztenán vendégül láttak bennünket a gazdák  a legkülönfélébb ételekkel, először a juhtejből készített ordával, és sajtokkal, majd „mi szem-szájnak ingere” és amikor azt hittük, hogy a végére értünk, jött a messziről illatozó ízletes birkapörkölt, egy szép hangú falubeli asszony dalaival fűszerezve. Nos…hát ezek után senkinek nem volt kedve henderikázni le a hegyoldalról, örültünk, hogy hazaballaghattunk!   5.  nap 189 km Reggel búcsút véve a kedves házigazdáinktól elindultunk Vármező felé a Mustang Campingbe.  Korán megérkezvén a patak partján, falu szélén (..lakik az én öreg néném…:) ) lévő hangulatos kempingbe még maradt időnk egy gyors lecsó megalkotására, majd 16 órakor elindultunk a szénégetőkhöz. Épp ideje volt részemről megnézni őket, ahhoz, hogy különbséget tudjak tenni a mészégető és szénégető tevékenység között… 🙂  Hááát….nem támadt kedvünk felcsapni szénégetőnek, nem könnyű kenyérkereset ez. Fontolóra vettük még a csepergő esőben, hogy megnézzük Farkaslakát, Tamási Áron szülőfaluját és házát, de mi inkább visszamentünk a kempingbe, egy páran viszont elmentek a Jézus szíve kilátóhoz. A 958 méter magas Gordon-tetőn  elhelyezkedő szobor kilátóként is funkcionál. Az alkotás legfőbb alapanyaga rozsdamentes acél, 22 méter magas és egy két méteres betontalapzaton áll.  Benne csigalépcső vezet fel,  jézus fejéből lehet kitekinteni a tájra, állítólag lenyűgöző. (Bár volt aki Darth Vader-nek vélelmezte..)   6.  nap 0 km Délutánig szabadidő helyben. Mi maradtunk, bár meglátogatható volt a környéken Korond, Parajdon a sóbánya, Szovátafürdő.  Szovátafürdőn a Medve tóra kíváncsiak lettünk volna, készültünk is fürdőruhával, de a csepergő eső miatt ez kiesett, a többit pedig ismertük már. Vártunk a délutáni programra, ami 2,5 órás kirándulás volt old timer katonai teherautókkal a Nyárádok patak festői völgyeiben, uzsonnával. Először ezt férfiprogramnak vélelmeztük, de kellemesen csalódtunk, mert az út hegyen-völgyön át vezetett patakok és vízesések mellett, a táj kifejezetten gyönyörű volt. A kocsik lóerői szerencsésen megbirkóztak az út nélküli emelkedőkkel, hegyoldalakkal és végül egy kisebb platón megálltunk, ahol megterítettek és felszolgáltak uzsonnára friss kenyérrel friss juhsajtot édes hagymával. Esti programként a faluban lévő halászcsárdába vártak bennünket, ami kifejezetten egy pisztrángneveldére épült, tavak partján.  És láss csodát > értettek a pisztráng sütéséhez is, sőt a Somlói galuskához is.  Gyalog hazaballagtunk, azt remélve, hogy az 500 méter legyűrése valami komoly sportteljesítmény, ami lerontja a Somlói galuska kalóriaértékét.   7.  nap 80 km Költözés Vármezőről Gyergyószentmiklósra a Hétvirág Panzió udvarába. Az üdülőházak közötti füves területen parkoltunk.  Délelőtt meglátogattuk Szovátafürdőt, társaink már előző nap voltak ott és sok szépet meséltek róla. Nem is csalódtunk, a Szováta mellett lévő fürdő települést az utóbbi években szépen felújították, sok századfordulós házat, villát lehet látni a főút mentén. Elérkezve a Medve tóhoz, ami egy sós tó, 2 méter mélységben 32 fokos, a felszínén 22 fokos hőmérséklettel, megint kezdett esni az eső, épp arra volt idő, hogy közvetlen a tó partján vezető sétaúton körbejárjuk, majd bementünk az első panorámás étterembe ebédelni. Onnan néztük végig, ahogy akkor parancsolták ki a fürdőzőket a vízből, mert kezdődött a déli 3 órás szünet, amikor hagyják a vizet regenerálódni. Délután tovább indulva Gyergyószentmiklósra előtte beugrottunk Gyergyószárhegyre felfedezni nagymamánk szülőhelyét.  Sikerült az ott lévő Lázár kastélyt is körbejárni, ami egy építészeti különlegesség, majd sétáltunk a temetőben felfedezve sok síron  a nagymama családi, családtagjai nevét  és bementünk a temető melletti kis „erődtemplomba”. Benevezhettünk volna egy szervezett Súgó-barlang  túrára is, de lekéstünk róla.   8.  nap 0  km Szervezett buszos kirándulás napja volt, először Gyergyószentmiklóson megnéztük az örmény templomot, majd a nemrégiben szépen felújított Csíkkarcfalvi templomot, amelyek szintén jellegzetes erődtemplomok. Ezeket a templomokat vastag fallal vették körül, amelyet lőrésekkel, szuroköntőkkel, gyilokjárókkal,  és egyéb védelmi elemekkel láttak el.  Veszély esetén a lakosság a falon belülre költözött. Az erődtemplom sarokbástyáiban és dupla védőfalaiban raktározták a családok gabona- és szalonnakészletét, béke- és háborúidőben egyaránt, olyan zár alatt, amelyet a tulajdonos nem nyithatott ki egyedül. Itt őrizték a lányok kelengyés ládáját is. Az éléstárakat hetente kétszer lehetett kinyitni, és a közösség elöljárói felügyelete alatt kivenni a tartalékból. Erdély erődtemplomos falvai néven kerültek fel a világörökség istájára.   Következő úticélunk a gyimesbükki ezer éves határ a Gyimesi hágónál. Itt található a megye leghosszabb településfüzére, a csángók földje, a Gyimesek. A falu a Tatros folyó felső szakaszán, a Gyimesi szoros alsó kijáratánál fekszik. A Tatros folyó és a vasútvonal itt hagyja el Erdélyt és lép át  Moldvába. Gyimesbükk az utolsó falu Erdélyben, a Gyimes völgyben. A falu túlsó végén húzódott Trianon előtt a határ.  Ma is áll az egykori vasúti őrház a Rákóczi vár romja mellett, sarkánál az Észak-Erdély visszacsatolásakor a honvédek által betonból és kőből készített magyar korona. A faluban áll az egykori hatalmas monarchiás vasútállomás. Sokáig itt volt a vasút vége, amikor pedig összekötötték Moldvával, itt volt a vámolás, átrakodás.   A helység történetét  Deáky András mondta el nekünk, aki a  helyi iskola nyugdíjas igazgatója és jelenleg a Deáky panzió és étterem tulajdonosa. Ő volt az, akinek komoly szerepe volt a határon álló vasúti őrház jelen állagának kialakításában, az épületet nemzetközi összefogással felújították, majd több ezer ember jelenléte mellett ünnepélyes keretek között adták át. Az átadásra Budapestről különvonat érkezett a helyszínre, amely szerelvényt az ipartörténeti értékként számon tartott 017-es Nohab húzta Gyimesbükkig.  Zarándokok ezrei látogatnak el évről-évre és vesznek részt akontumáci Nagyboldogasszony-templom mellett álló szabadtéri oltárnál celebrált pünkösdi szentmisén. Látható még a a Rákóczi vár őrtornyának romjai,  a határ karantén és vám épületének romjai, 11 kopjafa , a  Kelemen Dénes által készített kopjafákra az Isten, Haza, Család, Anyanyelv, Alkotás, Jog, Kultúra, Hagyomány, Egység, Szabadság és Jövő kulcsszavak kerültek fel. A történelmi áttekintés és a helyszínek bejárása után a Deáky panzióban élőzene és közös éneklés mellett vacsoráztunk, és népi tánc bemutatót néztünk meg, majd kellően elfáradva kialudtuk magunkat a buszon…   9.  nap 0  km Szintén szervezett buszos kirándulás napja volt, ezúttal a Gyilkos tó, és a Békás szoros volt a cél. Túravezetőnk a Békás szoroshoz szokatlan úton vezetett bennünket, a szorost körbevevő szirtek tetején lévő Mária-kőhöz vezetett a 6 km-es túra hegyen-völgyön át, ami megoszlott a társaság erőnléte szerint, a 22 főből kb. heten értek oda, a nagy része a csapatnak feladta a negyedik kilométernél, felmérve, hogy még visszafelé is ennyi van. Gratuláció azoknak, akik felértek a szirt tetejére és lenéztek szédülés nélkül a szoros aljára, nem kis tett volt! Majd lementünk a szoros aljára és gyalog átsétáltunk rajta, kísérve a Békás patak partját. Felnézve is szédítőek voltak az ezres bércek! Kiérdemeltük az ebédet a Gyilkos tó partján lévő Panoráma étteremben, kifejezetten finom töltött káposztát és mics-et ettünk, miközben tető alól néztük a megint csepergő esőt és a tavat, amelynek neve a felette emelkedő Gyilkos hegy nevéből ered. Hazafelé a buszon megint kipihentük magunkat, hiszen még várt ránk az esti medve les! Két este is volt medve lesre lehetőség, az első nagyon jól sikerült, 7 medve is kijött a tisztásra, ahova a helyi erdész vitte ki a jelentkező leselkedőket, egy zárt faházból kívülről sötétített üvegen át lehetett megfigyelni őket. Mi a második csoportban 3 medvét lestünk meg, egyikük egy 4 éves lurkó volt, neve Lekvár. Ő már nagy haverja volt az erdésznek, majdnem a kezéből ette a mézes kukoricát.   10.  nap 100  km Indulás a Szent Anna tóhoz, útközben megnézhető volt az Ezer Székely Lány napja Csíkszeredán, de mi erről lemondtunk a hosszadalmas programok, dugók és kánikula miatt. Helyette elmentünk Tusnádfürdőre, ahol nem is annyira a fürdő érdekelt bennünket, inkább a helyi Mofetta-t akartuk meglátogatni.  Útközben azért láttunk a népi programból elég sokat, jöttek a résztvevők a környék minden népviseletébe öltözve, szekéren, lovon, gyereket szamárháton vezetve, kis szekéren húzva.                                       A fürdő mellett parkoltunk le, belestünk oda is, szépen felújították, van fedett uszodája, 2 gyógymedencéje és egy külső medencéje. Innen indult az út a hegyoldalban a Mofetta-hoz, de mire felértünk pont bezárt. Mi nem adtuk fel, visszamentünk a lakóbuszhoz és elmentünk egy másik, 50 km-re lévő Mofetta-hoz, Hargitafürdőre. Rendkívül rossz utak vezetnek fel a hegy tetejére, ahol az üdülők között rátaláltunk a kiépített fedett két Mofettára, ki is próbáltuk.          Mi a kénes gyógyító gázhoz ereszkedtünk le 20 percre, ezt elég nehezen lehetett kibírni, rendkívül kevés volt az oxigén és magas a gázszint. Visszafelé nagy dugóba keveredtünk, Gyergyószentmiklósról pont elindult a tömeg hazafelé, az úton találkoztunk 3 népviseletes legénnyel, akik lovagoltak előttünk az autóút teljes szélességében. Egyszer csak megbokrosodott a középső ló, és mintha egy rodeó kellős közepén lettünk volna, attól féltünk, hogy belerúg a lakóbuszba is. Végre gazdája leirányította az árokba és ott küzdött tovább vele. Kora estére a Szent Anna tó feletti dombra érkeztünk meg, ez csak egy szabad leálló és sátorozóhely volt, „vadkemping”. A társaság fele elakadt útközben,  Gyergyószentmiklóson végignézték a programokat és ott maradtak. Mi viszont kiültünk a domboldalra és végignéztük, ahogy egy anyamedve kijön az erdőből a bocsával, és elmegy előttünk a láp szélén. Erre koccintottunk is, és adomázgattunk sötétedésig, szép csendes éjszakánk volt, a medvéket nem érdekelték a lakóbuszok.   11.  nap 100  km Irány Törcsvár az elhíresült Drakula vár, illetve stílusosan a Vampire kemping, de délelőtt még egy igen szép és érdekes programunk volt. A vadkempinggel szemben kezdődött a Mohos láp, ahova túravezetővel mentünk be. A Szent Anna tó vulkáni eredetű, a tőzegláp ennek a kráter maradványában alakult ki 1050 méter magasságban.  Benn a lápon amerre csak nézünk moha takaró, fenyőfák és tavak vannak, azonban megtévesztő a moha és a rátelepedett növényzet, mert ha lelépünk a rönkök által vezetett útról, máris érezzük az ingoványt. Megfigyelték, hogy a lápban hol járnak a medvék, és oda verték le a rönköket útnak. Túravezetőnk ismertette a kialakulást és a jelen jellegzetes növény- és állatvilágát. Érdekes 1 órás túra volt, amit nem mindenhol lehet megtenni. Ez után együtt lesétáltunk a szerpentinen a Szent Anna tóhoz, aminek nagyon kellemes langyos, fürödhető volt már a vize, de erre nem volt idő. Megcsodáltuk, pár fotó és indultunk tovább. Megnéztük útközben Sepsiszentgyörgy központi részét, pont kirakodóvásár volt, és kora délután megérkeztünk a Vámpír kempingbe.   12.  nap 0  km Maradtunk a kempingben,  illetve buszos városnézésen vettünk részt Brassóban.  Mi már itt voltunk régen, de azóta a teljes városmag fel lett újítva, élhetőek, sétálhatók az utcák,  a Piata Sfatului főtérre sétáltunk be először,  majd körbesétáltuk a városfal mellett is a várost, sajnos már zuhogó esőben. Bemenekültünk egy szép méretes plazába, ahol mindenki vehetett magának száraz ruhaneműt, vagy igénybe vehette a fodrászok hajszárítását. Megállapítottuk, hogy az Auchan kicsit másképp néz ki, mint nálunk, szinte széles sugárutak vannak benne, jóval nagyobb a választék és magasabb a minőség… Szervezett és bőséges ebédünk alatt végre elállt az eső, és fel tudtunk menni Brassó hegyére a Cenkre, kabinos felvonóval.  Fenn kiderült, hogy még erdei úttalan utakon kell kimenni a kilátóig, de végül is érdemes volt onnan letekinteni a városra. Viszont senki nem kívánt már elmenni a „hétlétrás szakadékba” gyalogtúrára…J Megint jól aludtunk az éjjel!   13.  nap 0  km Végül a jó szervezés csúcsaként várt ránk buszos szervezett kirándulás formájában Sinaia, a Peles kastély és a kolostor. A legnagyobb meglepetés volt, mert a kastély külső és belső látványa mindenkit elkápráztat. Bizton állítható, hogy Európa legszebb kastélyáról beszélhetünk. Mi már számtalan kastélyt és várat bejártunk, ide csak azért mentünk el, mert előtte az interneten megnéztük miről van szó. A kastélyhoz autóval behajtani nem lehet, a domb aljában van a parkoló, innen kell 1-1,5 km-t felsétálni.  Megérte! I. Károly román király yépítette 1873 és 1914 között, a kor legmodernebb kastélyaként, a Peles patak partján, és a királyi család nyári rezidenciája lett. Vízzel, áramellátással, az impozáns előcsarnokban nyitható üvegfödémmel és lifttel építtették meg. A kastély neoreneszánsz stílusú és Románia egyik legfontosabb történelmi jellegű műemléke.  A Peleş kastélyon kívül még két kisebb kastélyt építettek a környéken, a Pelisorul és Foisorul kastélyokat, valamint egy kolostort, két orthodox templommal, az utóbbihoz lesétáltunk, ez is megnézésre érdemes gyönyörűség. Aznap délelőtt Törcsváron lehetőség volt Drakula (Vlad Tepes vajda) várát is megnézni, amit csak körbesétáltunk és meghallgattuk a bazársoron éppen folyó vámpírshow-t, elborzadva hallgattuk a „női sikolyokat, ahogy a vámpír éppen gyakorlatozott rajtuk…”. 🙂   14.  nap 300  km És elérkezett az utolsó napunk, amikor már befordultunk a hazai irányba, még egy éjszaka és búcsúvacsora várt ránk Bencenc-en a camping aurel Vlaicu-ban. Útközben nem hagyhattuk ki a Transfogarasi autóút panorámáját, bár félúton megálltunk a felvonó parkolójában és ezzel mentünk fel a Bálea tóhoz. Nem kísérte szerencse ezt a napunkat, a tó felhőben volt 2100 m. magasan, 10 méterre sem lehetett ellátni és hideg volt. Mivel sokat síeltünk régebben, a kabinos liftet, ami télen síliftként üzemel, az alsó és felső állomást megcsodáltuk, mert utoljára 30 éve láttunk ilyen rozsdás, nyikorgó, büdös alkalmatosságot. Visszafelé pont belefutottunk az 1 órás (!) ebédidőben a liftnél és mindez belekerült 120 Lej-be.  A tetejében a liftnek nem volt nyitott pénztára, csak behajtottak bennünket egy legyintéssel a liftbe, majd odafenn egy jóembert elkérte utolsó készpénzünket, miközben lefelé is kellett még fizetni, de fenn nem volt ATM, így rákényszerültünk EUR/Lej váltásra elég rossz árfolyamon egy magánembernél. Nem voltunk feldobva, egyedül a Transfogarasi autóút és a Bálea vízesés látványa kárpótolt bennünket lefelé a liftről. Kora este megérkeztünk a célállomásra, ahol még fürdőmedence is fogadott bennünket. Következett a több órás búcsúvacsoránk, a kemping holland tulajdonosának családja készített nekünk grillen mics-et, és egyéb sült húsokat, salátával. A résztvevők beszélgetése keretében összefoglaltuk az elmúlt két hét élményeit, véleményünket,  címeket cseréltünk, javaslatokat tettünk a következő utazásokra.   15.  nap 430  km Eredeti falusi környezethez illően kakaskukorékolásra ébredtünk kora reggel, indulnunk kellett hazafelé. Mint kiderült, Déva vára ott volt nem messze, de ezt is megúsztam… Az utunk Szegeden át vezetett, ezért ebédidőben még bevizsgáltuk a Kiskőrössy halászcsárda halászlevét és vegyes haltálját, utána sokáig merengtünk a maradékok felett, hogy végül is itt az ágyunk a parkolóban….de hazaértünk délután négyre.     Összefoglalóul elmondhatjuk, hogy egy szép és előre szervezettsége lévén kényelmes útra sikerült beneveznünk a Levanter jóvoltából, csodálatos természeti tájakon jártunk, (bár hosszú kilométerekkel a lábunkban, ) sokat túráztunk, a látnivalók jól voltak összeválogatva, és nem voltunk rászorulva a lakóbuszban való étkezésre sem, belekóstolhattunk Erdély nemzeti ételeibe is. Külön előnye volt az útnak, hogy soha nem konvojban mentünk, koordináták alapján önállóan a célállomásra kellett elérnünk, ennek során önállóan is nézelődhettünk, megállhattunk bárhol.   Köszönjük Levanter! Köszönjük minden résztvevőnek a kellemes társaságot!  MaNa 

Azt reméltem, hogy legkésőbb 2016. nyár elejére nyugdíjba tudok menni, de sajnos a diákévek nyári szünidei munkáit nem találták, ezért húzódott a nyugdíj. Legkésőbb szeptember 1-én mindenképpen meglesz a 40 év munkaviszonyom, ezért úgy döntöttem, hogy megelőlegezem magamnak és nyáron mégis elmegyünk egy hosszú, két hónapos szabadságra, amiből egy hónapot Évékkal tudunk eltölteni. Vaciláltunk Skócia és Észak-Európa között, végül a második mellett döntöttünk.

Continue reading

Röviden megosztom első hosszabb 2 hetes körutunkat, hátha valaki hasznát veszi,vagy ötleteket merít.

A vontatmány a fotón, saját tervezés és kivitelezés ,nem a leg megkapóbb látvány,de annál hasznosabb volt. mivel négyen voltunk és mind felnőttek,.

2016.06.27 Első állomásunk : GRADO 34073 Viale Italia 73,Grado 34073; N45°40'55";E13°24'42"vízen kívül más nincs,tengerpart kb 100 méterre.Szembe vele 16€ parkolás ott kapsz áramot is.Tenger nagyon sekély (legalább is mikor mi voltunk) d

2016.06.28 Második állomás: Maranello MARANELLO(Torre Maina)41053, Area Comunale di Maranello N44°43'5";E11°31'48" 5€ ,de éjjel érkeztünk senki nem volt így a parkoló előtt aludtunk és reggel tovább álltunk. A Ferrari múzeumtól kb 500 méterre találtunk helyet így ott se fizetős parkolóba álltunk meg. Szerencsénk volt mert különben nehéz a parkolás ,mind fizetősek.

2016.06.29 Harmadik állomásunk(2 éjszaka) Marina di Pisa 56100 Viale Gabriella d'Annunzio252-264; N43°40'45";E10°16'44",ó van,igaz egy kötekedő bácsika járja biciklivel a parkolót és mindenbe beleköt,hogyan álltál be,miért teregetted ki a ruhákat..stb.de szorakoztató.Elneveztük "Genyóbácsinak".Városba( 12 km).Busz járattal be Pisa.-ba 2€ 1 buszjegy. 2 éjt voltunk itt,jókat lehet biciklizni végig a tengerparon, sziklás köves de nagyon jó fürdési lehetőség aki nem kisgyerekkel van.

2016.07.01 Negyedik állomás(2 éjszaka) :Piombino itt is rengeteg megálló hely- lehetőség. Egy éjt a közvetlen a kikötőbe aludtunk ,itt az árammal ellátott hely 15€,ha csak parkolsz 10 €.azért álltunk be hogy reggel korán közel legyünk a hajóállomáshoz., A hajó kb 30€ ,és Portoferraio ba érkezik.Az első hajóval indultunk 7:45 -kor Elbára.Elbán egész napos busz jegy 8€ körül és be buszozhatod az egész szigetet,de egy nap alatt szinte lehetetlen,ezért érdemesebb egy helyet kinézni és ott eltölteni a napot,este 8.kor indul vissza az utolsó hajó.Mi Rio Marina-ba mentünk el. Második éjjel a kikötőtől kb 800 méterre, címet csak így tudok Via Giordano Bruno.ingyenes (megállni tilos tábla, alatta kiírva-—„eccetto caravan” ,kivéve lakóautóknak)Gyönyörű hely meg 0€ ,a tengerpart felett rá látsz a tengerre.,Biciklivel nagyon jól lehet közlekedni.

2017.07.03 Ötödik állomás: Siena 53100, Via delle Province(SR 222), N43°20'32";E11°18'18" Ingyenes kulturált parkoló kimondottan lakóautoknak.Város központ biciklivel(de elég nagy a forgalom),mi Vasárnap voltunk azért mertünk közlekedni biciklivel..kb 20 perc.

2017.07.04 Hatodik állomás (2 éj): Firenze 50143, vis di Scandicci 241. ,Áram víz van,Szer vizelni tudsz a WC kivételével,az nem működött.15 €. Buszjegyet lehet a bácsikánál venni be a központig 1,2€ ,oda- vissza.2,4€.De ha négyen vagytok akkor lehet venni 6€/4 fő,egész napra(24 óra),.,de ez névre szóló és együtt kell lenni.

2017.07.05 Hetedik állomás :csak alvás tengerparton Ravenna után : Lido di Spina 44029, Via Nicolo Pisano, N44°39'12";E12°14'58".reggel 8-ig parkolhatsz ingyenesen utána fizetős,közvetlen a tengerparton van. Nem tűnt megkapónak a hely ezért reggel tovább indultunk Jesolonak.

2017.07.06 Nyolcadik állomás(2 éjszaka): Lido di Jesolo,Via Don Giovanni Bosco 28, Jesolo Lido Ve; N 45.52194 – E 12. 68944 Strandolás, minden van áram ,víz,WC,zuhanyzó,grillező..stb. Ár az már húzósabb 16€+2€ adó éjszakánként. Homokos part 100 méterre. Központ szintén közel,biciklivel jól közlekedhető.

Autópályán egyáltalán nem mentünk(kivéve Szlovéniát,ott pályán mentünk végig oda vissza),és semmilyen kellemetlen vagy rossz tapasztalatom nem volt. egy –egy szakasz igaz kicsit döcögősebb ,de szerintem járható Érdemesnek tartom így menni sokat látsz a gyönyörű tájakból,meg nem utolsó sorban olcsóbb! Ha valakinek megtetszik akkor jó kirándulást,mi tele élménnyel tértünk haza.  

Egy társasutazás ajánlatban láttam meg a monteriggionei karnevált, a mentoni citromfesztivált és a nizzai virágfesztivált, mint programot. Éváék minden évben jelzik a lakóautósoknak, hogy mikor mennek a citromfesztiválra, vagy mimózafesztiválra, de Magyarországról kicsit messze van egy hétvégére ilyen távolságra utazni. A nyugdíjhoz közeledve úgy alakult, hogy két hétre szabaddá tudtam tenni magamat februárban, így aztán azt gondoltuk, hogy fesztiválozunk egy kicsit. A központi téma a mantoni citromfesztivál volt. Megnéztem, hogy időben mi férhet még bele, így a választás San Gimignano karneváljára esett (a helyszín jobban vonzott, mint Monteriggioni tengerparti sétánya).

Február 12-én, pénteken reggel tudtunk elindulni. Kellemes idő volt, de az előrejelzés esőt ígért. Szlovéniában meg is érkezett a szokásos eső, ami még Olaszországban se hagyott alább. Mivel nem siettünk, Olaszországban kerültük az autópályákat. Trevisoba már sötétben érkeztünk, nem is kerestük meg a korábban bevált lakóautó parkolót, az első arra alkalmasnak tűnő parkolóban megálltunk. (Sajnos a részletes ACSI katalógust otthon felejtettem, csak a kedvezményes kempingeket tartalmazó katalógus volt velünk.)

Február 13-án, szombaton délelőtt szépen kiderült, ezért Fiesolét és az ott levő Medici kastélyt céloztuk meg, de előtte kis kitérőt tettünk Camalduliba, ahol egy korábbi úton a szerzeteslakokat nem tudtuk megnézni, mert 12-15 óra között zárva vannak. Dél után értünk fel a hegyre, de sajnos addigra ismét beborult. Amíg az ebédet készítettem, Laci kicsit sétált Selymivel, majd az út túlsó felén kikötötte és vizet is tett mellé. Pont látott minket és mi is figyeltünk rá szerencsére. Egyszer csak egy nő ment oda hozzá, vitt neki egy botot is, megsimogatta (eddig minden rendben volt, Olaszországban megszoktuk, hogy szeretik a kutyákat). Aztán láttuk, hogy leveszi róla a pórázt. Még ekkor se gondoltunk semmi rosszra, csak azt hittük, hogy belekeveredett a pórázába, azt akarja megigazítani. Aztán amikor a vizes edényét is megához vette és elkezdte vezetni a kutyát az autójukhoz, akkor azért gyorsan kiszálltam. Már ki is nyitották a hátsó ajtót, hogy be tudjon szállni a kutya (bár szegény öreg Selymi már nem tud beugrani az autóba). Gyorsan tisztáztam, hogy mi figyeltünk a kutyára, csak még egy kicsit kint maradhatott a sok autózás után. Összeszedtem a pórázt, vizes edényt, kutyát és biztonságba helyeztük a lakóban. Ebéd után sétára indultunk, de eleredt az eső. Így aztán esőben néztük meg a közönség számára nyitva álló remetelakot. A hegyek eltűntek, minden szürkeségbe borult. Ilyen időben nem volt értelme Fiesoléba menni, nem sokat láttunk volna a szép kilátásból. A kanyargós hegyi utakon nagyon lassan tudtunk haladni, Firenze közelében nagy dugót okoztunk, amikor egy keskeny utcában a szembe jövő autók és a kőkerítés között próbáltunk átjutni az utca kanyarulatait követve. Certaldo lakóautó parkolójában aludtunk, egész éjjel hallgattuk az eső dobolását.

Február 14-én, vasárnap még mindig szemerkélő esőben indultunk a közeli San Gimignanoba. Szerencsére közben elállt az eső, bár a felhők még kergették egymást és csak időnként tudott kicsit kikukucskálni közülük a nap. San Gimignanoban először a megszokott lakóautó parkoló – kempingbe mentünk, de az üresen állt, a recepción csak egy telefonszám volt kiírva, amin elérhetők, ha esetleg valaki arra vetődne. Mi nem telefonáltunk, hanem megnéztük a másik lakóautó parkolót is, ami teljesen zárva volt, aztán kicsit körülnéztünk a környéken.

Az út előtt letöltöttem a „35 aranyos falu Toscanában” listát és igyekeztem az útvonalba beilleszteni néhányat, ahol még nem jártunk. Mivel San Gimignanoban 15.30-kor kezdődött a karnevál még belefért előtte, hogy felderítsük a közelben levő Barberino Val d’Elsa városkát. Két lakóautó gyár mellett is elhaladtunk útközben, az egyik a Rimor volt, a másik talán a Roller.

A déli városkapu előtti téren tudtunk parkolni, majd a Porta Romana-n áthaladva végigmentünk a főutcán az északi városkapuig (Porta Fiorentina). Visszafelé néhány kisebb sikátort is bejártunk. San Gimignanoba visszaérve én kiszálltam a városkapunál, Laci a buszparkolóhoz közel letette a lakót, majd felsétált a városba. Én a napon sütkérezve vártam meg, közben az illatos, virágzó rozmaring cserjékben és a kertekben virágzó nárciszban gyönyörködtem.

Ahogy haladtunk a főtér felé egyre több, jelmezbe öltözött emberrel találkoztunk (elsősorban gyerekekkel). A főtéren ettünk egy fagyit az egyik világbajnok fagyit készítő cukrászdában, majd vártuk a felvonulás kezdetét. Elsősorban helybéliek gyülekeztek, meglepő módon nem sok turistát láttunk a városban, csak néhány busznyi japán látogatót hoztak az eseményre. A karneváli felvonulás nem egyszeri esemény, több hétvégén is ez a program január – februárban, a karneváli időszakban.

½ 4-kor először egy traktor vontatta hupikék törpikék installáció tűnt fel az egyik utcából és haladt a főtér felé. Hatalmas Hókuszpók trónolt a közepén. Egy másik utcából egy sárkánycsapat csatlakozott hozzá, majd egy spongyabob kocsi tűnt fel. Lábbal hajtott őskori járgányon begördültek a kőkorszaki szakik és családjuk is. Érkezett egy kocsi, amin hatalmas hangfalak gondoskodtak a zenéről. Mindenkinél nagy zacskók, zsákok voltak konfettivel tele, amit gondosan szét is szórtak. Természetesen a kocsikról is szórták a konfettit. A gyerekek a konfetti mellett gumicsíkokat, habot fújtak egymásra és a felvonulókra. Egy darabig tébláboltunk, aztán visszatértünk a lakóhoz.

Éjszakára egy korábban begyűjtött parkolólistából Peccioliban néztem ki egy helyet az őskori parknál (Via del Cappuccini 70), ami egész évben nyitva van. Már majdnem zártak, amikor odaértünk, mi voltunk az egyetlen lakóautó, nagyon békés, csendes éjszakát töltöttünk ott, csodás kilátással a környező kisvárosokra. Áramot és vizet is felajánlottak, de nem volt rá szükségünk. Mindezért 5 EUR-t fizettünk. Ha valaki belépőjegyet vesz a parkba (felnőtteknek 5 EUR, gyerekeknek 4 EUR), akkor 2 éjszakát ingyen tölthet ott víz és áram használattal. Mi csak kívülről néztük meg azt a néhány dinot, amik az utcáról is látszottak. Érdemes útba ejteni ezt a helyet, ami ráadásul egy tündéri középkori városka közelében található.

Február 15-én hétfőn azzal kezdtük a napot, hogy megnéztük Pecciolit. A városban a főútról nyíló parkolóban is lehetett volna éjszakázni, de nem bántuk meg, hogy az őslény parkot választottuk. A közelben volt Lari és Casciana Terme, ez volt a következő megálló. Casciano Termeben sétálva elég gyorsan ismerős lett a pálmafás sétány, a központi tér és a fürdő, már jártunk itt Éváékkal egy téli túra során. Lari várkastélyába most se jutottunk el, mert kicsit elkeveredtünk a szűk utakon. Inkább a tenger felé vettük az irányt. Puccini tavát (Torre d Lago Puccini) szerettem volna megnézni, de a tengerparton kötöttünk ki, ahol jót sétáltunk a parton és a part menti erdőben, majd az ismét eleredő esőben haladtunk észak felé a tengerparton. Megnéztük Portovenereben a lakóautó parkolót, de drága volt és a szerviz se működött, mentünk hát tovább Levantoba. Azt terveztük, hogy ha jó idő lesz, akkor motorral megnézünk néhány Cinque Terre kisvárost. Levantoban a nagyobb parkolóban álltunk meg, hogy távolabb legyünk a forgalmas úttól. A parkolóban hatalmas, nyerges vontatóval húzott lakókocsikkal mutatványosok is parkoltak.

Február 16-án, kedden sajnos továbbra is esős maradt az idő, így haladtunk tovább. A parti úton elég lassan jutottunk előre. Egy helyen követtük a lakóautó parkoló táblát, de végül nem tetszett a hely. Nagyon erős szél volt, féltünk, hogy a parkolóban levő fák ágai letörnek. Másrészt nem volt aprópénzünk és valahogy a sorompónál befelé kellett volna fizetni. Így aztán egészen Diano Marináig haladtunk, ahol az Oázis lakóautó parkban már eltöltöttünk néhány napot az egyik nyáron. Legnagyobb meglepetésünkre a park most is teljesen tele volt, alig találtunk helyet a külső részben. 8 EUR egy napra szervizzel, Wi-fi-vel, ha hosszabb ideig marad valaki, akkor talán a 3. naptól csak 5 EUR/nap. Este még sétára indultunk a városban, lassan Lacinak is visszajöttek az emlékei.

Február 17-én, szerdán reggel még bementünk a városba, aztán szervizeltünk és mentünk tovább. Az idő kezdett javulni, de azért többnyire csöpögött az eső. Mentonban bevásároltunk, aztán Sospelbe mentünk éjszakázni. A kemping nem volt nyitva, előtte és körülötte lehetett megállni. Alig találtunk helyet, de szerencsére az egyik sarokban még meg tudtunk állni az aszfalton, nem kellett a sárban tapicskolnunk.

Február 18-án, csütörtökön szerencsére napsütésre ébredtünk, először az utunk során. A lakóautókra cédulákat tettek ki, hogy 5 EUR-t kell fizetni éjszakánként (korábban ingyenes volt a hely). A reggeli sétán útba ejtettük a turistairodát, ahol busz menetrendet szereztünk és a következő két éjszakára kifizettük a parkolást. Délben motorral lementünk a kb. 20 km-re levő Mentonba és jegyet vettünk az esti citrom karneválra és a kiállításra is. Este ismét motorral mentünk le. Az idei citrom karneválnak Fellini és az olasz film volt a témája. A felvonulás helyszínét lezárták és a jegyek ellenőrzése mellett a táskákat is ki kellett nyitni, meg a kabátokat szétnyitni (új szín a terrorfenyegetés miatt).

A tribünnel szemben nagyon jó helyen tudtunk megállni, nem voltak annyira sokan, hogy tolakodni kellett volna, ha jól akartunk látni. Az esti felvonulás annyiban tért el a nappalitól, hogy a fény is szerepet kapott. Rengeteg konfetti, táncosok, dobosok, citromszobrokkal kocsik, filmes témák, gólyalábas figurák, énekesek, változatos volt a felvonulás. Két kört végignéztünk, aztán mivel már elég hideg volt nem vártuk meg, hogy hány kört mennek még a tűzijáték előtt, hanem hazamotoroztunk. Eléggé átfagytunk, mire felértünk Sospelbe.

Február 19-én, pénteken délelőtt megérkeztek Éváék is. Sikerült mellettünk helyet foglalni nekik. Délután lementünk Mentonba (mi motorral, Éváék busszal) és megnéztük a citromból és narancsból készített szobrok kiállítását, valamint az orchidea kiállítást.

Február 20-án, szombaton reggel útra keltünk. Szépen sütött a nap, ezért sok kacskaringó után a Col de Vence hágóján, Gourdon városa volt a cél. Itt jártunk már a 2011. decemberi utunkon is, de akkor nagyon párás volt az idő, nem lehetett teljesen élvezni a kilátást. Most alig voltak turisták a városban (ami pedig napjainkban alapvetően turista látványosság, még pékség se működik a településen, ami pedig Franciaországban létszükséglet). Gyönyörködtünk a kilátásban, egészen a tengerig el lehetett látni, majd letelepedtünk a parkolóban. Egyszer csak kisebb-nagyobb csoportokban legalább 100 Citroen „kacsa” haladt el előttünk az úton. Sok közülük mimózával felvirágozva, mások mindenféle díszítéssel. Integettünk egymásnak, ahogy tovább gördültek.

Február 21-én, vasárnap korán indultunk, Mandelieu La Napoule volt az úti cél, ahol aznap délután mimózafesztivált rendeztek. A Casino bevásárlóközpont parkolójában (43.53343; 6.93270) már közel száz lakóautó parkolt, akik mind az eseményre érkeztek. Később is folyamatosan érkeztek a lakóautók, délután pedig a maradék helyeket elfoglalták a személyautóval érkezők. A tengerpart egy szakaszán építették fel a fizetős ülőhelyekkel a lelátót, a többi néző az út mellől tudta figyelemmel kísérni a felvonulást. Itt Verne és világa volt az idei téma, meg persze a mimóza – minden mennyiségben. A meleg tél miatt a mimóza a szokásosnál korábban virágzott, a máskor sárgálló domboldalban most már sok olyan folt volt, ahol elvirágzott a mimóza, csak helyenként lehetett élénk sárga bokrokat felfedezni. Azért a fesztiválra összeszedtek egy csomó mimózát és lelkesen dobálták a közönség közé az elvonuló kocsikról. Éva és Laci is szereztek néhány szálat, amik aztán napokig díszítették a lakóautót.

Február 22-én, hétfőn reggel búcsút vettünk Éváéktól, akik még egy régi barátjukat látogatták meg a környéken, mielőtt hazaindultak. Sajnos felhős volt az ég. Bevásároltunk, Cannes-ben szervizeltünk egy benzinkútnál kialakított lakóautó szerviznél (43,5502; 6.9705), majd megkerültük a Massif de L’Esterelt, végigjártuk a környék parkolóit. Többfelé láttunk teljes virágpompában mimóza fákat, de sok már elvirágzott. 43.5015; 6.79456 koordinátáknál egy nagyom kellemes parkoló van az út mellett az erdőben, bár az volt kiírva, hogy 21-06 óra között nem szabad várakozni. A tengerparton vörös sziklák között – fölött vezet az út, remek a kilátás, kis fjordok, lagúnák mindenhol. Két kellemes parkoló is van az út mentén: 43.4442; 6.90347, valamint az Observatorie, ami egy német erődítés volt a II. világháborúban. Mi itt éjszakáztunk, nem csatlakozott hozzánk más lakóautó. (43.4493; 6.91788) A két parkoló olyan közel van egymáshoz, hogy az egyikből látni lehet a másikat.

Február 23-án, kedden visszatértünk Sospelbe, majd a Tende alagúton keresztül elindultunk Olaszországba. Torino előtt egy bevásárlóközpont parkolójában álltunk meg éjszakázni.

Február 24-én, szerdán folytattuk az utunkat Torino, Milano felé. Nem siettünk, nem mentünk fizetős autópályákra. Torino környékén kicsit kavarogtunk, de aztán megtaláltuk a kivezető utat. Kicsit megálltunk várost nézni Vercelliben. Rizstermesztő vidék központja a város és itt található Itália első, ma is meglévő gótikus temploma. A téglából épült templom főhomlokzatát éppen felújítják, de sok helyen karcsú, magas kő oszlopcsokrok díszítik. Ahogy tovább haladtunk kikerültük Milánót, pont a délutáni csúcsforgalomban szerettük volna megnézni Bergamot, de a GPS mindenféle gyanús szűk utcákba irányított minket, parkolóhelyet se találtunk, ezért úgy döntöttünk, hogy majd máskor nézzük meg a régi várost. A Lago di Endine, (a Lago di Iseotól nyugatra levő kis tó) felé indultunk tovább. A GPS nem egészen azon az útvonalon vitt, amit a térképen kinéztem, de végül leértünk a tópartra. Ott azonban a tóparti parkolókban, pihenőhelyeken tábla hirdette, hogy éjszaka nem szabad lakóautóval várakozni. Végül, már sötétedett, amikor találtunk egy parkolót (igaz, hogy nem a tó mellett), ahol nem tiltották a lakóautókat. A több szintes parkolóban a főúttól legtávolabb igyekeztünk megállni. Már sötétben indultunk sétálni a városkában, lementünk a tópartra is. Végül kellemes éjszakát töltöttünk a helyiek autói között, csak reggel ébredtünk fel a megerősödő forgalomra. Nyáron gondolom, hogy itt sincs sok hely.

Február 25-én, csütörtökön a magas hegyek felé vettük az irányt. A Passo Tonale-nél 5-10 cm friss hó fogadott. Selymi nagyon élvezte, hempergett, csúszkált a hóban, mint kölyök korában. Bolzano felé még a Mandola hágót is megmásztuk. Már sötétben értünk Misurinába, előtte kicsit sikerült eltévednünk is. Itt is hó volt mindenhol, a lakóautó parkolóban rajtunk kívül csak 3 lakóautó éjszakázott.

Másnap reggel szép napos időben sétáltunk még egyet, aztán elindultunk hazafelé. Ausztriában vettünk autópálya matricát, de a GPS többnyire nem autópályára navigált, autóztunk még egy kicsit a hegyekben, mielőtt Sopronnál Magyarországra értünk. Késő este volt már, mire otthon begördültünk a kertbe, csak néhány dolgot pakoltunk ki, de éjszakába nyúlóan beszélgettünk a fiúkkal, hogy az elmúlt két hétben mik történtek otthon és mi is beszámoltunk néhány élményről.

 

Tartalmas két hét volt, szép helyeken jártunk, tetszettek a karneválok is és jó volt megint együtt utazni Éváékkal, akiknek az új lakóautója nagyon elnyert a tetszésemet. Lehet, hogy idén elmegyünk a nagy lakóautó kiállításra, hátha találunk olyan lakót, amire lecserélnénk Villámot, ami a nyugdíjas utazások megfelelő, komfortos útitársa lehetne.

 

Svájc, Franciaország, Olaszország – Hágók útja (2015. július – augusztus)

 

Július 21. kedd – Éváék péntektől tudtak szabadságra indulni, azt beszéltük meg, hogy csütörtökön délutánra igyekszünk odaérni hozzájuk. Hétfőn sikerült befejezni egy projektet és főzni az útra, kedden még némi ügyintézés, bepakolás befejezését követően még bevásároltunk és délután 5-kor el is tudtunk indulni. Bécs után álltunk meg egy autópálya parkolóban éjszakára.

Július 22. szerda –  Németországban autópályán haladtunk – már amikor haladni tudtunk, mert időnként útépítés és hosszú dugó lassította az előrejutást. A lakóban a klíma kellemesen hűtötte a levegőt, kint 36-38 fok volt. A Bodeni tóhoz közeledve balra tőlünk fekete felhők gyülekeztek.

Este 6 körül értünk Schaffhausenbe, alagútban haladva elnéztük az első letérőt a vízesés felé, de szerencsére volt egy második is. A lakóautó parkolóban, ahol este 8-ig volt szabad tartózkodni mi voltunk egyedül. A sétaúton elmentünk a látogatóközpontig, ahol a nagy parkolóban 4 spanyol lakóautó állt, hát szervizelés után Laci is átállt oda, majd az időnként szemerkélő esőben elindultunk megnézni a vízesést. Nem a fizetős bejáraton közelítettük meg, hanem a vasúti hídon áthaladva felülről, majd a másik oldalról csodáltuk meg. Éjszaka megjött a zivatar, szakadt az eső, csapkodtak a villámok.

Continue reading

Csodaszép utazásban volt részünk, amelyből a Hollandiában töltött idő közel két hetet tett ki. Mivel a mi csigánk régi, rozzant és lassú jármű, útközben odafele Csehországban Kútna Hora-ban és Németországban Brémában néztünk körül, visszafele pedig a németországi Bamberben, és a cseh Cheb, Karlovy Vary és Jihlava jelentettek megállót. Hollandiában Északról haladtunk Dél fele, ám végül az igazán déli két országrészre már nem maradt időnk, energiánk. A látott városok között szép volt Groningen, Leeuwarden, Enkhuizen (skanzenje és hajói a közelmúltban kétszer is az „év múzeuma” lett Hollandiában, nem véletlenül), Schokland (a vízzel vívott küzdelem egyik szimbóluma), Urk (ha Hollandiát elöntené a tenger, csak ez a falu látszana ki belőle), Alkmaar (sajtpiac pénteken), Hága (volt ott többek között egy szívszorító interaktív menekültügyi kiállítás), Gouda (sajtpiac csütörtökön), Utrecht, kevésbé bizonyult látványosnak Leiden. Rotterdamból elegendőnek véltük a kikötők bejárását vízibusszal. Amersfoort mellett a Loo-i kastély tényleg nincs nyitva hétfőn. Arnhem városánál a skanzen lenyűgöző (benne saját veterán villamosokat közlekedtet). Delft viszont csalódást jelentett: porcelánjuk munkában töredékét sem jelenti pl. a herendi porcelánnak, PR-ja annál jelentősebb. S-Hertogenbosch városkának ugyancsak sajátos hangulata van, de ott már érződik a déli szegénység és szegényesség. Dordrecht kimaradt, ezt sajnáljuk. Amszterdamban közel négy napot időztünk, és megnéztük a szélmalom-telepet Zaandam, illetve a Kinderdijk szélmalmait. Ezek a vízátemelést szolgálták az alacsonyabban fekvő területekről a magasabban levő csatornákba (folyókba). Néhány kisebb helyre is eljutottunk. Részletes útibeszámoló helyett inkább néhány – vélhetően hasznos – megosztani valót írok. Hollandiában kicsik a távolságok (Dunántúlnyi a terület), így viszonylag gyorsan lehet eljutni egyik helyről a másikra. Az autópálya-hálózat fejlett – ezzel szemben az egyéb országúti kevésbé, és ez akkor szembetűnő, amikor elénk kerül egy folyó. A legfontosabb ruhadarab az esőköpeny (mi az egyik miskolci munkaruházati boltban szereztük be: strapabíró volt olcsón) – az ernyő felejtős, mert amikor esik, egyúttal fúj a szél. Bármely pillanatban tud esni, a napsütés és az eső kiszámíthatatlanul váltakoznak. Nyáron későn sötétedik és korán világosodik (ennek nyilvánvalóan meglesz télen a böjtje). A kempingárakat olcsónak tapasztaltuk: kettőnkre és a Fiat Ducato-nkra főidényben Amszterdamban kellett éjszakánként a legtöbbet kifizetnünk (29,- Euro), és Urk kempingjében volt a legolcsóbb (17,- Euro). Egyszer sikerült egy semmiféle kényelmi szolgáltatást sem nyújtó megállóhelyen tölteni az éjszakát, ahol a helyi önkormányzat munkatársa szedte be a várakozási díjat (10,- Euro). A kempingekben az áram sok helyen benne van az alapárban. Néhány szálláshelyen nyulak rágták körülöttünk a füvet. Mi a feleségemmel nagyon sok múzeumot nézünk meg egy-egy utazásunk során. Hollandiában kiváltottuk az éves Musemkaart-ot (2015-ben kb. 60,- Euro, az ára évről évre kb. 5,- Euro-val megy följebb). Ezt csak a nagyobb állami múzeumokban árusítják, és akkor éri meg, ha valaki a „vidéki” múzeumokat is felkeresi. Ha valaki csak Amszterdamba utazik, annak inkább az „I am Amsterdam” kártyát javasolnám. A hollandokat kedvesnek, figyelmesnek, segítőkészeknek ismertük meg. Anyanyelvükön kívül még két-három nyelven folyamatosan beszélnek (kivéve délen, ahol inkább csak németül). Angolul szinte mindenütt jól el lehet boldogulni. Tejtermékeik tényleg tejből készülnek: nagy adagokban árusítanak igen finomakat.

Nápolyban még sose mertünk megállni lakóautóval, Éváék se jártak még arrafelé és abban bíztunk hogy Dél-Olaszországban decemberben jobb idő lesz, mint északabbra, ezért ezt a régiót tűztük ki az év végi út célterületeként.

Utólag is köszönet Ilonnak, hogy Nápolyban a város központjához közeli őrzött lakóautó parkolóban helyet foglalt nekünk.

Continue reading

2014. október 23-án 9 órakor az M7 26. km-nél levő parkolóban találkoztunk EdGarral, Pazsival, Joci62-vel, Gagabival és szép lakóautós konvojt alkotva indultunk Szlovénia felé. LMC már Szlovéniában csatlakozott hozzánk, előtte telefonon tartottuk a kapcsolatot. Szlovéniában – ahogy azt már korábbi útjainkon megszoktuk – egész úton esett az eső. Trojannál megálltunk fánkot enni – most is finom volt és tovább nőtt a létesítmény amióta legutóbb arra jártunk.

Az olasz határhoz közeledve láttuk, hogy Olaszországban a naplementét nem rontották el felhők és eső. EdGar telefonon kapcsolatban volt Prinz Gabival, akik már megérkeztek Palmanova parkolójába, ahol kellemes, napsütéses idő fogadta őket. A csillag alaprajzú, fallal körülvett városban átjutottunk a szűk városkapun, a GPS utasításait követve a főtér felé vettük az irányt, azt azonban nem szabad járművel megközelíteni. Ezért az engedett legbelső koncentrikus körúton haladtunk és hamarosan odaértünk a parkolóba (45.90750, 13.31061). Göröcsék és Prinz Gabiék már ott voltak. Gabiék sajnos nem tudtak a toscanai úton velünk tartani, ők Velencét célozták meg a hosszú hétvégére. Mihelyt letelepedtünk, Joci62 üdvözlő kolbásszal és pohár borral alapozta meg az első közös estét, utána sétára indultunk a városban. Voltak, akik bent vacsoráztak a városban, a lakóautóknál pedig előkerültek az első sütemények.  Hosszú autózás után korán nyugovóra tértünk és jól aludtunk a csendes parkolóban. Az éjszakai nyugalmat csak a hajnali 3-kor érkező kukásautó tevékenysége szakította meg kis időre.

Október 24. péntek

Néhányan még reggel, a 9 órai indulás előtt is elmentünk sétálni kicsit a városközpontba. Rácsodálkoztunk a templom mindenféle irányban ferde falára, a főteret körülvevő szobrokra, a felkelő napban fürdő régi házakra. Búcsút intettünk Prinzéknek és hét lakóautóval elindultunk Toscana felé.

Estére Montalcinoba szerettünk volna érni, ezért ameddig lehetett autópályán haladtunk. Az autópályán Velence előtt még egyszer láttuk Gabiékat. Remélem, hogy jól sikerült nekik az októberi hosszú hétvége.

EdGar haladt elöl és Bolognánál egy helyen lekanyarodott, ezért ő egy kicsit más úton került a Firenze felé vezető autópályára, mint a többiek. Be akartuk várni egy parkolóban, de kiderült, hogy közben elhaladtak már a parkoló előtt és előttünk járnak. Mivel a koordináták megvoltak nekik, azt beszéltük meg, hogy találkozunk az éjszakázó helyen (43°2’56”, 11°29’15”).

Még naplemente előtt elértük a parkolót és szerencsére még nem volt tömeg, jutott hely mindenkinek. Elég meredek behajtón lehet megközelíteni a lakóautó parkolót, ami a hosszú, a hátsó kerék után jelentős túlnyúlású lakóautókkal megnehezíti a beállást. Jocinak volt a leghosszabb a lakóautója, jó néhány próbálkozással, de sikerült beállnia anélkül, hogy leért volna az alja.

Bedobáltuk az automatába az 5 Eurot, amiért 24 órára kaptunk parkolójegyet. Szerettük volna még világosban megnézni a várost, ezért kisebb csapatokban elindultunk lefelé a meredek lejtőn. Útközben csattogtak a fényképezőgépek, hogy megörökítsék a csodálatos panoráma egy-egy kis szeletét. Sajnos nehéz visszaadni a változatos táj szépségét fényképen, ezt személyesen kell látni és élvezni, a fénykép inkább csak az emlékek felidézését segíti. A város már fel volt lobogózva a hétvégi Sagra del Tordo-ra készülve. A nagyobb utcákban szinte minden házban borokat kínálnak a boltok, elsősorban a város híres borát, a Brunellot és a Rosso di Montalcinot. Pazsi, EdGar és Adri be is mentek egy ingyenes borkóstolót ajánló kis boltba és egy üveg Brunelloval gazdagabban folytattuk a sétát a városban. Közben besötétedett és a kis sikátorokból a naplemente vöröses fényei után a távoli kis tanyák elszórt fényeire nyílt kilátás. EdGarék bent maradtak vacsorázni a városban, mi pedig nekiindultunk a hegyoldalnak és meg- megpihenve felkapaszkodtunk a lakóautó parkolóba. Az egész útra jellemző volt, hogy a nap végére a sok látnivalótól, élménytől úgy elteltünk, hogy korán nyugovóra tértünk. Közrejátszott persze az is, hogy naplementét követően gyorsan hűlt a levegő és az út első részében a csípős szél is csökkentette a meleg érzetünket.

Október 25. szombat

Az első jelmezes felvonulás csak 11 órakor kezdődött, ezért reggel ráértünk, indulás előtt pár falatot elfogyasztottunk közösen.

A városba az erőd felől nem lehetett autóval behajtani, a városfal mellett a négy városrész lakói már főzték a finomságokat, hogy jóllakassák az éhes közönséget. Sétáltunk kicsit a szűk utcákon, aztán arrafelé vettük az irányt, ahonnan a város és a négy városrész dobosainak, trombitásainak, íjászainak a felvonulása indult. Közben kicsit megálltunk a főtéren, ahol fiatalok helyi néptáncokat mutattak be. A főutcán végig sokan sétáltak. A főutca végén a kis téren, amit Karácsonykor betlehem  díszített most a városrészek jelképei kaptak szerepet. Hiába volt ünnep, a gyerekeknek nem volt iskolaszünet, amikor odaértünk akkor szállingóztak az iskolából, érkeztek értük a szülők és az iskolabuszok.

A napsütésben kellemes volt a teret határoló kőfalnak dőlve napozni, amíg vártuk a felvonulás indulását. Először a város zászlaját és címerét hozták a büszke kiválasztott zászlóvivők, majd a városrészek csapatai következtek. Időnként megállt a csapat, a trombitások és a dobosok hangja adta tudtul a város lakóinak és látogatóinak, hogy közeledik a menet a főtérhez. Amikor elérték a főteret, ott kiválasztották és közhírré tették, hogy az egyes városnegyedeket melyik íjász fogja képviselni a délutáni és másnapi versenyben.

Amikor oszlani kezdett a tömeg mi is elindultunk, hogy megkóstoljuk, milyen finomságokat főztek a városrészek önkéntes kuktái. Mi porchettát ettünk és sült gesztenyét, az egyik városrész borával öblítettük le.

Felmásztunk az erőd tetejére, ahol körbe lehetett járni és ragyogó kilátás nyílt a környékre. Délután ismét volt egy felvonulás, ezúttal az erőd alatt elterülő focipályáig haladt a menet. Mi előbb még elmentünk némi Brunellot beszerezni, aztán követtük a többieket a pályához. A pálya szélén a négy csapat sátrai álltak, a pályán pedig kitűzték az íjászverseny távjait. A céltábla az egyes negyedek címerpajzsa volt, amit a célzás előtt elfordítottak és ekkor láttuk, hogy vaddisznó figurákra céloztak az íjászok. Először viszonylag közelről lőtték ki a nyílvesszőket. Egy-egy sorozat után a bírák ellenőrizték a találatokat és kihirdették az eredményt, amit a negyedek eredményjelző tábláján beállítottak. Egy távból két sorozatot lőttek, majd messzebb került a céltól a célzás helye. Eleinte fej-fej mellett haladtak a városnegyedek, nagyon ügyesek voltak az íjászok. Később két városnegyed elhúzott a többiektől és az első napot döntetlenül fejezték be.

Amikor az aznapi verseny végén oszlani kezdett a tömeg elindultunk vissza a meredek úton a lakóautókhoz. Közben egymás után haladtak el mellettünk a lakóautók. Amikor a parkoló megtelt a régi – pinea erdőben levő – parkolóba terelték az új érkezőket. Már nyugovóra tértem, amikor hallottam, hogy magyarul segítenek egy lakóautónak beállni. Azt hittem, hogy valaki kiállt szervizelni és neki segítenek visszaállni a helyére. Később kiderült, hogy még egy magyar lakóautó érkezett, akik szintén Toscanát járták be és többször találkoztunk velük később is.

Október 26. vasárnap

Reggel még szervizeltünk, aztán tovább indultunk. A Montalcino közelében levő S. Antimo templom román kori kincs. Körbejártuk, kívül-belül megcsodáltuk, kicsit belehallgattunk a mise elejébe, majd visszatértünk a lakókhoz. Az út melletti szőlősökben már leszüretelték a termést, de még volt néhány kissé összeaszalódott fürt a tőkéken. Finom édes fekete szőlő volt.

A mindössze kb. 30 km-re levő Bagno Vignoni felé haladtunk tovább.  A településen már az etruszk időkben fürdő működött. A főtéren levő medencéket ma már nem használják, de több szállodában is van nem szállóvendégek által is látogatható fürdő. A fiúk közül néhányan a fürdőzést választották, ahonnan a forró víztől felfrissülve, úszósapkákkal gazdagodva (kötelező viselet) tértek vissza. Ezalatt a többiek kisebb-nagyobb csoportokban felfedezték a kis várost és a régi fürdők, vízimalmok maradványait.  A fürdő forrásának vizét keskeny csatornákban vezették el majd kis vízesésként zuhan alá a mélyebb területre, ahol egy szabadtéri kis tavon is áthalad. Itt már csak langyos a víz, de nyáron kellemes lehet benne megmártózni. Lacival lementünk közelebbről megnézni a tavat, de a hepe-hupás úton kibicsaklott a bokám. Sántikálva, Lacira támaszkodva indultam felfelé, amikor egy német család, akik kisbusszal látogatták meg a tavat megálltak és felajánlották, hogy visszavisznek minket az aszfaltos útig. Egy fiatalember és egy kislány ezért gyalog ment fel a meredek és elég köves úton Végül egészen a lakóautóig elvittek, hálás vagyok nekik, mert  nehezen tudtam volna fájó bokával visszabicegni a lakóhoz. Este a csak néhány km-re levő San Quirico d’Orcia lakóparkolójában éjszakáztunk (43º1’47”, 11º37’14”). A többiek este bementek még a városba kicsit körülnézni én a bokámat ápolgattam, hogy másnap ismét lábra tudjak állni.

Október 27. hétfő

Reggel egy gyors városnézésre beugrottunk Pienzába. Csak 1 órára váltottunk parkolójegyet (43º4’42”, 11º40’52”), ez elég volt arra, hogy kicsit körülnézzünk az óvárosban, rácsodálkozzunk egy-egy szép középkori részletre, megnézzük a legfontosabb nevezetességeket, benézzünk néhány boltba a régi főutcán.

Innen az Abbazia di Monte Oliveto Maggiore felé haladtunk tovább. Itt lakóautóval az út mellett lehet megállni. Mire besétáltunk az apátsághoz éppen zárták a kapukat sziesztára. Így csak néhányan tudták még gyorsan megnézni a Szent Benedek életét bemutató freskókat.  Mivel a szieszta hosszúra nyúlt, addig meglátogattuk a közelben levő Ascianot (43º14’11”, 11º33’28”). A kellemes napsütésben ebédeltünk és körbesétáltuk a kisvárost. Úgy döntöttünk hogy nem megyünk vissza az apátságba, hanem Castelnuovo Berardegga érintésével Pianellába , az éjszakára kinézett parkolóba (43º21’19”, 11º25’0”). Ez egy sportpálya parkolója volt az út mentén. Sorban egymás mellett megálltunk és előkerült a grillsütő, tárcsa, Joci remek husikat és kolbászt sütött, kicsit boroztunk hozzá és még sütik is előkerültek.

Október 28. kedd

Reggelire finom tojásrántotta készült. Előző este egy osztrák lakóautó talált még rá a parkolóra, reggel pedig felfedeztük, hogy két magyar család kisbusszal szintén ott éjszakázott.

Már egy előző toszkán utunkon kinéztünk egy térképen Gaioléban néhány kastélyt, amit érdemes lenne megnézni, de akkor  kicsit elkeveredtünk és így a kastélyok kimaradtak. Most sikerült rátalálni a Castello di Broliohoz vezető útra. A kastély és környezete 1141 óta folyamatosan a Ricasoli család tulajdonában áll. Persze a kastélyt a Firenze és Siena közötti vetélkedés harcai során többször lerombolták, csak a kápolna és egy torony maradt meg az eredeti építményből, a kastély többi része (ahol jelenleg is laknak a tulajdonosok) később épült. Kis csoportként külön idegenvezetőt kaptunk aki bemutatta a látogatható épületrészeket és mesélt a kastély és a Ricasoli család történetéről.  A belépő tartalmazott borkóstolót is a parkolóval szemben található Ricasoli Enoteca-ban. Amikor indultunk akkor érkezett meg a kastélyt megnézni az a magyar család, akikkel Montalcinoban találkoztunk.

Radda in Chiantiban (43º29’11”, 11º22’31”) a parkolóból felsétáltunk a városba, majd a várfal mentén nézelődtünk a környéken, dombokat, völgyekben megbújó fürdőmedencés vendégházakat felfedezve. A falak menti parkolóban néhány öreg autó keltette fel a fiúk figyelmét.

Ezen a napon még egy kisvárost néztünk meg. Castellina in Chianti parkolóját teljesen felújították az utolsó látogatásunk óta. A lakóautó parkolóhelyekhez áramcsatlakozást is kiépítettek, a parkolási díjon felül a szervizelés is fizetős. Van viszont pénzváltó automata aminek nagyon megörültünk, mert már elég nehezen tudtuk összeszedegetni a parkolókban a fizetéshez  érméket. Megnéztük az etruszk sírokat és a város borospincéinek a kínálatát. Az éjszakát Greve in Chiantiban töltöttük (43º35’25”, 11º18’50”), ahol a szomszédos területen egy cirkusz szerelvényei parkoltak.

2014. október 29. szerda

Erre a napra San Gimignano volt a fő terv. Mivel a városfalak közelében nem szabad lakóautóval parkolni (bár az őszi időpontban a megszokottnál kevesebb látogató volt), ezért követtük a parkolót javasló motoros fiút és el is értünk abba a kemping – lakóautó megállóba, ahol egyszer már jártunk. Többen aggódtak, hogy mivel kevés km-t tettünk meg naponta, lemerül az akkumulátoruk, ezért jó volt, hogy egy napra 220 V-ra lehetett kötni a lakókat. Ez Gagabiéknak is jól jött, nekik a fűtésük rakoncátlankodott és bár napközben kellemes volt az idő, amikor a nap lement bizony erősen lehűlt a levegő.

Kicsit nehezen de végül mindenkinek sikerült olyan helyet találni a lejtős terepen ahol ékre állva többé-kevésbé egyenesbe tudta állítani az autót. A városba óránként kisbusz vitte fel a kempingből a látogatókat. Az első utunk a főtéren az egyik világbajnok fagyizóhoz vezetett. Ezúttal se csalódtunk. Általában finomak az olasz fagyik, de olyan krémes, selymes, ízletes fagylaltot még sehol nem ettem, mint San Gimignanoban. A szép napos időben bejártuk a várost, természetesen a pizza se maradhatott el. Az EdGar lányok felmásztak a városháza tornyába, hogy onnan is szemügyre vegyék a várost és környékét.  Voltak akik este is visszatértek a városba,  hogy az esti kivilágításban is élvezzék a középkori hangulatot.

Október 30. csütörtök

Volterra a lakóautó parkolóból hosszú lépcsősoron közelíthető meg. Ezért próbáltunk olyan parkolóhelyet keresni, ahonnan kevésbé megerőltető sétával is elérhető a régi városközpont. Nem volt egyszerű 7 lakóautónak helyet találni, ráadásul ahol végre nagy nehezen megálltunk, a járókelők figyelmeztettek, hogy ott lakóautóval nem szabad parkolni és büntetnek. Végül nem maradt más lehetőség, mint a lakóautó parkoló (43º24’11”, 10º51’54”) Volterrában is fagyiztunk, de közel se volt olyan finom, mint előző nap San Gimignanoban.

Volt, aki tovább indult Vincibe, az aznapra tervezett éjszakázó helyre (43º46’51”, 10º 55’43”). Útközben Vinci felé csak egy pillantást vetettünk az autóból Cerreto Guidiban a Medici villára, mert már korán sötétedett és nem tudtuk, hogy meddig van nyitva a Leonardo múzeum, amit pedig kár kihagyni Vinciben járva.

Éjszaka a parkolóval szomszédos sportpályán meccset játszottak, a fiatalok elég sokáig zajongtak.

Október 31. péntek

Pistoiában keringtünk egy kicsit, mire parkolóhelyet találtunk közel a kijelölt lakóautó parkolóhoz. Kellemes napsütésben sétáltunk el a városközpontba, a dómhoz és a környező kis utcákba. Az egyik téren piac volt, sok zöldséggel, gyümölccsel. A dóm előtt óriás szappanbuborékokat fújt egy ember a gyerekek nagy örömére.

Innen az esti búcsúvacsora helyét céloztuk meg, amihez nem volt koordinátánk, csak a címet tudtuk.

Az interneten találtam rá Kingára (www.firenzeiutazas.hu), aki Firenzében él és Toszkánában vállalja utak, programok szervezését és idegenvezetést. Nagyon tetszettek az autentikus toszkán helyeken szervezett borkóstolói, vacsorái.  Gondoltam hogy egy  ilyen közös vacsora méltó búcsú lenne Toszkanától.

Pontassieveben, Firenze közelében – de elég kacifántos úton megközelíthető – levő biogazdaságban volt a búcsúvacsora. Előtte bemutatták a gazdaság területén levő kerámiaműhelyt , ahol az étterem által használt étkészleteket is készítik. Érdekes volt a munkafolyamatok bemutatása és a  szép eredmény. Ezután a borkészítés folyamatát ismerhettük meg és az olívatermesztés titkaiba is bepillantást nyertünk. A vacsora előtt megkóstoltuk a gazdaság által készített biobort és a helyi szalámi specialitásokat.

A lakóautókkal az étteremmel szemben parkoltunk, ahol egy működő szélmalom is állt.

Mivel pont Halloween estéjén jártunk arra, a vacsora minden fogása tartalmazott tököt. Az egyes fogásokhoz különböző borokat kóstoltunk némelyik rendkívül finom volt.

Másnap reggel még tudtunk vásárolni a családi üzletben bort, olívaolajat, felvágottat, aztán útra keltünk hazafelé. Pazsiék már korán elindultak, a csapat egy része Rimini és Ravenna felé indult, ahol a kellemes időben még a tengerbe is besétáltak a fiúk.

Mi EdGarékkal kis időre megálltunk Bolognában, majd Triesztben a kikötőben éjszakáztunk. A város gyönyörűen ki volt világítva a kikötőből éppen indult egy hatalmas utasszállító hajó.

Még hazafelé is betértünk Trojanba egy kis fánkra.

Nagyon szép és érdekes utunk volt jó társaságban, remélem, hogy máskor is lesz lehetőség hasonló túrákra.

Nagyon régen jártunk már Fertődön, az Eszterházy kastélyban. Az elmúlt években EU pénzből felújították, gondoltuk, hogy megnézzük az eredményt.  Az interneten láttam, hogy az eszterházi vigasságok programsorozatban szeptember 27-én klarinéthangversenyt tartanak.

Pénteken dél körül indultunk.  Nem siettünk, ezért hanyagoltuk az autópályát. Útközben megnéztem a www.travellina.hu oldalon, hogy Kisgyörgy Éva milyen látnivalókat javasol az országnak ezen a részén.

Először Öttevényben álltunk meg, de a Földváry kastélyt csak az utcáról tudtuk megnézni.

Innen kis GPS miatti kitérőt tettünk Mérgesbe, majd Ikrénybe látogattunk el. Itt egy romos kastélyt néztünk meg. Be lehet járni a szobáit, kicsit lerobbant, de a teteje ép, nem ázik és nincs szétrombolva belülről.

Már sötétedett, mire Hédervárra értünk. Megtaláltuk a kastélyt, de a csöpörgő esőben inkább helyet kerestünk éjszakára. A főútról nyíló csendes utcában álltunk be egy kis parkolóba. Szemben velünk a Szent Mihály templomban negyedóránként harangoztak, de éjszaka szünetelt a harangozás.

Szombaton reggel borús volt az idő, de szerencsére nem esett az eső. Nagyot sétáltunk a kastély parkjában. Felfedeztük, hogy a kastélyhoz is tartozik egy parkoló, akár ott is aludhattunk volna (nem láttunk tiltó táblát). A kastély szállóként üzemel. Nagyon tetszett a felújított épület. A kapuját két kőszfinx őrzi.

A kastéllyal szemben lévő parkban egy krumplibogár szobra áll, mivel Magyarországon itt találkoztak először ezzel az Amerikából származó kártevővel. Hédervárról Lébénybe vezetett az utunk. Pont elkezdődött a mise egy zarándokcsoportnak, amikor odaértünk. Megnéztük a látogatóközpontot és az ottani kiállításokat. Még egy kicsit beszélgettünk a látogatóközpont munkatársával, majd amikor befejeződött a mise a vezetésével megtekintettük belülről is a templomot. Érdekes adalékokat tudott az idegenvezető a templom múltjáról (pl. a kövekbe karcolt jelekről, ami a kőfaragók munkájának elszámolására szolgált).

Kora délután értünk Fertődre. Átvettük az esti hangversenyre az interneten vett jegyeket, majd az aznapi utolsó csoporttal megtekintettük a kastélyt. Gyönyörűen felújították, rengeteg aranyozás, szép padlók, érdekes berendezési tárgyak.

A hangverseny a Marionettszínházban volt. Bejött egy öregúr és hosszasan bemutatta a programot. Többször is említette, hogy egy suszter fiai lettek kiváló muzsikusok, Mozarttal együtt zenéltek. Aztán mindezt elmondta németül, majd angolul is. (Szerencsére a többi nyelvet kihagyta, mert különben a felvezetés hosszabb lett volna, mint a hangverseny.)

Szünetben Balu fedezte fel az öregúr fényképét az egyik falon, kiderült, hogy ő az az Eszterházy herceg, aki a kastély egyik szárnyában él. Így aztán megbocsátottam neki a kissé vontatott, időnként nehezen követhető beszédéért és a cseppnyi arisztokratikus gőgért, amivel rácsodálkozott a pórnép fiaira, hogy azok remek muzsikusok lettek.

Vasárnap reggel nagyot sétáltunk a kastélyparkjában. Hegykő felé indultunk tovább, de nem a kemping, hanem a Nádak útja tanösvény és a vasfüggöny emlékhely volt a célpont. Balunak meséltünk ifjú korunk emlékeiről, amikor pl. Kőszeg környékén az erdőben bolyongva a vasfüggöny kerítésére találtunk.

Innen már hazafelé indultunk, csak még egy ebédet akartunk közbeiktatni. Koppánymonostorban a főút mellett tábla és bábuk szüreti mulatságot hirdettek. Végigmentünk a roppant hosszú főutcán, de nem találtuk a mulatság jeleit. Rábukkantunk viszont a falun túl az út mentén egy hívogató gerendaházban a Fehér hód étteremre. A gyönyörű napsütésben a teraszon költöttük el bőséges ebédünket. A májgombócos fácánleves akkora adag volt, hogy én már azzal jóllaktam, kértem is, hogy a második fogás szarvaspörköltöt inkább csomagolják be. Laci se tudott megbirkózni az ő adagjával, így aztán Selyminek is jutott egy kis ínyenc falat. Balu is úgy jóllakott a 4 szeletes borjúbécsi adaggal, hogy még édesség se fért belé. Ebéd után sétáltunk egyet, hogy ne aludjunk el hazafelé az úton.

Innen már egyenesen haza vezetett az utunk.

Nagyon kellemes hétvége volt. 

  Skóciai körút 2014. augusztus

Régen tervezett skóciai körutat valósítottunk meg hosszas előzetes mérlegelés után.  A mérlegelés tárgya az volt, hogy lakóbusszal menjünk, szervezett társas úttal menjünk, vagy repülővel+bérkocsival valósítsuk meg az utat. Gazdaságossági összehasonlítás után a szervezett társas út került ki győztesen, egyértelműen ez volt az olcsóbb és kényelmesebb megoldás, viszont kötöttebben és rövidebb időt töltöttünk ott. Amiért ezt közzétesszük, az az ok, hogy lakóbuszos szemmel utaztunk, utólag is meg akartuk állapítani, hogy érdemes-e ekkora körutat lakóval megtenni.  

Útvonal:   8 nap,  Bp. Liszt Ferenc reptér – Edinburgh. Onnan kb. 70 km. busszal Glasgow, itt 3 éj hotel és kirándulások,  Stirling várkastély – Trossah Nemzeti park területén áthajózás egy kolostor szigetre, a kolostor ma már rom  – Edinburgh a főváros megtekintése – Linlithgow rom palota  – Tantalon rom kastély. 

Következő 2 éjszakát Inverness környéki hotelben töltöttük és innen kirándulások Huntingtower rom várához, Blair Atholl-ban a Bell whisky üzembe és városába, Pitlochry városkába, majd a legszebb skóciai kastélyba a Blair kastélyba.

Másnap Huntley rom várkastélyát, Elgin rom katedrálisát és Portsoy érdektelen kis kikötőjét tekintettük meg.

Következő nap séta Inverness-ben, majd fel északra a Loch Ness-i szörny tavához, aztán Urquhart rom vára jött, és a Lochy tó partján Fort William városában szálltunk meg.

Utolsó nap a Highlands/felföld  vadabb oldalát jártuk be, a Glencoe hegyszorost, a Dunstaffnage vármaradványát, és Inveraray városkában annak várát, amely szépen berendezett, kellemes látnivaló, majd Glasgow-ban hotel.

Következő nap Edinburgh-ból repülővel haza. A

látnivalókról véleményünk: Ha valaki szereti a történelmi romokat, lelke rajta, nézze végig, mi többet kihagytunk belőle. Tény, hogy ezek Skócia főbb műemlékei, látványosságai.

Három kastélyt érdemes megnézésre, a Stirling kastély, a  Blair kastély és az Inveraray castle.  Ezek karbantartottak, nem romok, berendezettek.       

A Loch Ness szörnye meseszerű, magát a tavat elég nehéz megközelíteni, bár indulnak hajókirándulások, de ez csak egy tó, semmi különös, és elég sokat kell északra felautózni érte. A partján van egy látogatóközpont, ahol bemutatják, hogy kik és miért hitték azt, hogy van benne egy sárkányszerű szörny, és mellette csináltak egy kis pocsolyát, amiben ül egy műanyag „Nessy”, ezt fényképezi mindenki. Elég nevetséges.

A belépők a kastélyokba és a Nessy-hez nem olcsók, 5-16 GBP között vannak, bár lehet váltani Explorer Pass-t kb. 13.500 HUF árban, ami ingyenes belépést nyújt, de javarészt a romokba!

Glasgow meglepetésünkre koszos, szemetes és érdektelen. A műanyag szemetes zsákokat kirakják az út szélére, a sirályok azonnal hozzákezdenek a kibontásukhoz és az ehető kihuzigálásához, aztán a szél szétfújja a szemetet, és a szemetesek hajnalban csak a zsákokat viszik el, a többi ottmarad!

Ha mindezek ismeretében most lakóbusszal indulnánk neki ennek az útnak,  (a drága tankolások figyelembevételével, ami oda-vissza sem olcsó, Skóciában pedig a diesel 520 HUF-nak megfelelő GBP) amit okvetlenül megnéznénk, az Edinburgh, ez kb. 3 nap alatt járható be kényelmesen, nagyon szép és látványos város, öreg városrésszel és várdombbal, kastéllyal, aztán a közelében a Falkirk Wheel, ami egy újonnan épített zsiliprendszer > építészeti csoda, majd a Glen Coe  vadregényes völgye és vízesései, és a Hebridák partjának természeti tájai, szigetei.

Szerintünk nem érdemes felmenni északra, nagy területek lakatlanok ott, és az időjárás sem vonzó. Az eltöltött idő 80 %-ban esett az eső, 12-16 C fok között volt, esetleg még köd is volt.  Magyarok, Inverness-ben dolgozók szerint nagy öröm, ha kisüt a nap.  Tény, hogy a mi nagy beruházásunk is két eső-szél dzseki volt ott. Inverness-i hotelünkben fűtöttek!

Viszont ami pozitívum, hogy Skóciában nagy nemzetközi lakóbusz forgalmat tapasztaltunk, olaszok, németek, hollandok, franciák voltak nagyrészt. Sok helyen láttunk tengerparton, tóparton, parkolókban éjszakázni, sehol nem volt tiltó tábla. Rendőrségi autóval összesen eggyel találkoztunk.

A nagyobb látnivalóknál mindenhol volt kemping, nagy kempingek és sok üres hely volt bennük.

Figyelembeveendő, hogy a kisebb utak elég szűkek és balra tarts, tehát fordított vezetés van náluk.

Egy kebab 5 GBP, tehát 2000 HUF körül van, a nemzeti Fish and Chips /palacsintatésztában sütött fehér húsú hal + sült krumpli/ 1 adag 7-8 GBP, és mindenhol van, steak-et 20-45 GBP körül lehet kapni,  2 x 1 pint ale típusú  sör 4-6 GBP kocsmában, a literes üditő Tesco-ban 1-2 GBP, a táblás tejcsoki 1,5-2,50 GBP.

Az angol tudásunk lehet kitűnő, de akkor sem biztos, hogy megértjük a skótokat, van, ahol még az ő ősi  skót nyelvükön vannak kiírva a feliratok, pl. Glasgow-ban is láttunk ilyet többet.

A fentiek összegzéséül, tervezzük, hogy Edinburgh-ba „átugrunk” valamikor egy fapadossal 4-5 napra, és megnézzük az augusztusi fesztivál ideje alatt a Military Tatoo-t, ami egy látványos katonai és táncos előadás, az összes volt gyarmat és ma is Nagy-Brittania fennhatósága alá tartozó országok felvonulása és előadása a várkastély előtti volt gyakorlótéren.

Nos, hát ilyen tapasztalatokat szereztünk Skóciában, reméljük hasznos volt közzétételük.  

Szervusztok MaNa