Amikor a kollégák, barátok megkérdezték, hogy merre megyünk, a „Lengyelországba” választ meghallva kissé furcsán, talán lesajnálón néztek ránk, mintha a görög-horvát-olasz háromszögön kívül nem is lenne igazi a nyaralás.
Az úti cél délen, Kis-Lengyelország vajdaságban, Krakkó és környéke volt.
Kirándulásunkat az augusztus 20-i hosszúhétvége köré szerveztük, 2 nappal még megtoldva az ünnepet. Számokban: 2 fő 6 nap 980 km Szállás : 19 Euro+80 Zloty (kb.13.290Ft) Belépők :474 Zloty (kb.39.342Ft) Parkolás:72 Zloty (kb. 5.976Ft) WC: 17 Zloty (1.411Ft) Szerviz: 30 Zloty (2.490Ft) Költőpénz (étel, ital): 202 Zloty (16.766Ft)(Na jó, tele hűtőszekrénnyel indultunk) Tankolás: 230 Zloty (indulás tele tankkal) összes költség: 110.000Ft
0.nap Atti még dolgozott, én napközben bepakoltam mindent. Úgy vásároltam kaját, hogy lehetőleg elég legyen 6 napra, legfeljebb péksüteményt vagy innivalót kelljen venni. Megsütöttem a kovászos kenyeret, így 2-3 napig arról is levan a gond. Este 6 körül indultunk, ronda sötét viharfelhők gyülekeztek. Gyorsan megtankoltunk és reménykedtünk, hogy sikerül meglógni a vihar elől. Nem jött össze. Sok helyen víz és sárátfolyások nehezítették az utunkat. A határt Esztergomnál léptük át, semmi ellenőrzés nem volt. Sajnos az út jó részét sötétben tettük meg, csak visszafelé láttuk, milyen a vidék. Első este Selmecbánya volt a célállomás. Útközben a hegyekben sok állatot láttunk, Szentantal falu szélén egy kb. 60 szarvasból álló csapat sétált át előttünk az úton, majd folytatta a békés legelészést.Selmecbányán egy ingyenes parkolóban álltunk meg, ahol este még 3-4 lakóautónak is lett volna hely (Mladeznícka 21) Reggelre teljesen megtelt a parkoló.
1.nap Reggel korán ébredtünk, a parkolóban jöttek- mentek az autósok, nyitott a bolt, indultak dolgozni az emberek, mi pedig felkerekedtünk, hogy megnézzük Selmecbányát. A városban csak felfelé vagy lefelé lehet menni, nincs egyenes. Végigsétáltunk a macskakőszerűen kikövezett utcácskákon, megnéztük a régi házakat, templomokat, a Szentháromság teret. Magyar nyelvű felirattal csak a hajdani Lyceum falán találkoztunk, a tábla megemlékezett arról, hogy Petőfi is itt tanult valaha. A Soproni erdész képzés is innen indult (Atti is ott tanult), megkerestük a hajdani erdészeti és bányászati akadémia épületét is. 9-kor először trombita harsant fel, majd a különböző templomok órái ütöttek, végül haragjáték zárta a reggeli ébresztőt. A kálváriát csak messziről néztük meg, talán egy szlovákiai kirándulásnál még visszatérünk ide és megmásszuk. Elindultunk Krakkó felé, Donovalyban megálltunk ebédelni. Atti apai örökségeként ránk maradt, cirka 40 éves kempingfőzőnket előkaptuk és isteni sonkás tojásrántottát készítettünk a parkolóban házi kenyérrel és koviubival. Ha tehetem, nem a lakóautóban főzök, így a kissé rozsdás, de a pörzsölőt is megszégyenítő kempingfőző jön velünk mindenhová. Beterveztük még a mai napra Árva várának meglátogatását, a magyar audioguide-ot előre letöltöttem a telefonomra, de mivel az eső eleredt, nem igazán volt kedvünk hozzá. A lengyel határt szintén ellenőrzés nélkül léptük át, csak a másfajta közlekedési táblákból és a megváltozott stílusú házakról lehetett észrevenni, hogy átértünk. A házak teteje nagyon meredek és az 1-2 emelet felett még 2-3 tetőtéri szint is látható. Az eső folyamatosan esett, ránéztem az időjárás előrejelzésre és Krakkóban egész délutánra és másnapra is esőt mondott, nem is keveset. A búbánatnak van kedve szakadó esőben várost nézni. Újraterveztünk, Wieliczka felé vettük az irányt, végül is a sóbányában nem esik az eső. A városban egy elhagyott lakóautó parkolóban álltunk meg. Hajdan volt áram, szervizelési lehetőség és WC is, ma már csak a romjai látszottak az egykori szolgáltatásoknak. Viszont ingyenes volt, biztonságosnak tűnt és nagyon közel volt a bányához. Tettünk egy jó nagy sétát a városban, a bányalátogatást másnap reggelre hagytuk. Auschwitz meglátogatásán is gondolkodtunk, merthogy mégiscsak a „kötelező” látnivalók közé tartozik, ugyanakkor lelkileg eléggé megterhelő. Mivel az utóbbi időben elég sok lelkileg megterhelő dolog történt- köztük egy jóbarátunk elvesztése- úgy döntöttünk, hogy kihagyjuk és csak a léleképítő programokra koncentrálunk. Egy lengyel és egy cseh lakóautó társaságában tértünk nyugovóra.
2. nap Az eső éjszakára elállt, hogy reggel újult erővel zuhogjon tovább. 8 óra után átmentünk a sóbánya pénztárához. A Coviddal kapcsolatos intézkedéseket nagyon komolyan vették. Lázmérés csuklón és homlokon, kötelező maszk és kézfertőtlenítés a bejáratnál. Megvettük a 100 Zlotys jegyeket a 9-kor induló angol nyelvű csoportba (magyar nem volt). A várakozás ideje alatt meglátogattuk a kifogástalanul tiszta mosdót. A Wieliczkai sóbányában a túra bő 2 órás volt, lépcsőn kellett lemenni több, mint 50 emeletet, majd a túra végén bányászlift hozott fel. Számtalan termen, kápolnán keresztül vitt az utunk, ahol gyönyörű, bányászok által faragott szobrokat láthattunk. Meg sem kísérlem leírni, nem véletlenül lett a világörökség része. Mire feljöttünk a bányából, az eső is elállt. Szervizelni sajnos itt nem tudtunk, Krakkóban egy buszoknak rendszeresített ürítőhelyen tudtunk 30 Zloty fejében megszabadulni a szürkevíztől és a WC kazetta tartalmától. Szemtelenül drága volt, de mivel nem akartunk bemenni kempingbe, nem találtunk más lehetőséget. A Krakkói városnézéshez és alváshoz kinézett parkoló a belvárosban volt, gyalog 10 percre az óvárostól (Grzegórzecka 20). Bár az őr nem beszélt angolul, megértettük egymást. Nagyon készéges volt, még angol nyelvű brossúrákat és várostérképet is kaptunk tőle. A parkolási díj 50 Zloty volt 24 órára. A parkoló talán első ránézésre nem annyira bizalomgerjesztő, de biztonságos, őrzött, nem kell tömegközlekedni és éjszaka meglepően csendes. És még azért sem szólt senki, hogy a gázfőzőn ebédet rittyentettünk. Fogtuk az útikönyvet (Lingea felfedező Krakkó) és elindultunk felfedezni a várost. A Kazimierz-ben kezdtük, a zsidónegyed 30 éve még no go zónának számított, ma pedig Krakkó egyik legdrágább része. Zsinagógák és katolikus templomok jól megférnek egymással. A városrész laza, bohém hangulatához a számos udvarban, téren felállított food truckok is hozzájárulnak. Nagyon hangulatos az egész. A Wawelbe már elég későn értünk át, a székesegyház éppen bezárt. Ezért csak kívülről fedeztük fel ezt a részt. A főtér felé sétáltunk vissza, megcsodálva a számos, zömében hölgyek hajtotta konflist és a gyönyörű épületeket. Bármerre jártunk a városban, mindenhol elektromos rollerbe botlottunk, széthagyva, néha ledobva az utcákon, egyedül vagy többedmagával. Valószínűleg bérelhetők, de hogy hogyan, és hogy ki és mikor tölti fel őket, arra nem jöttünk rá. Beesteledett, mire visszaértünk a parkolóba. Kilométerhiányunk nem volt és nem kellett álomba ringatni sem.
3. nap Nagyon nyugodt éjszakánk volt a parkolóban. 8-kor már úton voltunk a belváros felé. A Posztócsarnokot körülölelő főtéren kezdtük, majd csigavonalban haladtunk kifelé az utcákon. Gyönyörű templomokat, színházat, parkokat láttunk. Az óváros ilyenkor még szinte üres volt, az árusok is csak 10 óra felé kezdtek kinyitni a posztócsarnokban. A főtéren rengeteg galamb volt, össze-vissza repültek, hirtelen úgy éreztem, mintha a Hitchcock filmbe csöppentem volna. Később még visszamentünk a Wawelhez. A palota pénztárában iszonyat hosszú sor állt, de a székesegyházba mindenképpen be akartunk menni. A belépőjegy 23 Zloty volt fejenként, de ebben benn volt a magyar nyelvű audioguide is. A templom szokatlanul kisméretű volt, viszont a különböző stílusú oldalkápolnák miatt nagyon érdekes. Báthory István erdélyi fejedelem is itt nyugszik. II. János Pál Pápa kultusza nagyon erősen él Lengyelországban. Bármerre mentünk, a képével, szobrával találkoztunk, legyen az a sóbánya, a Wawel vagy a Nedeci vár. Örülök, hogy nem hagytuk ki a székesegyházat, különleges élmény volt. Visszafelé még vettünk egy mindenhol kapható kerek perecet, ami inkább kenyérszerű, nem hasonlít a mi perecünkre. Fél órával a 24 órás parkolójegyünk lejárata előtt értünk vissza a lakóhoz. Gyors integetés az őrnek és már mentünk is Zakopane felé. Úgy terveztük, hogy a Camper Park Olimp-ban fogunk megállni. Jó döntés volt, az utcák tele voltak parkoló autóval, még egy kisebb lakóval is nehéz lett volna megállni, nem egy 7,4m-essel. Külföldi rendszámú autót alig láttunk, szinte csak lengyelek nyaraltak itt. A „kempingszerűségben” eléggé nagy sár volt az előző napok esőzésének következtében. Kerestünk egy olyan helyet, ahonnan másnap remélhetőleg ki fogunk tudni állni. Leszurkoltuk a bennünket fogadó srácnak 50 zloty-t, számlaadással és bejelentkezéssel nem rabolta az időnket. Még sosem láttam olyan kempinget, ahol a wc és a mosogató egy fülkében volt, most már ez is pipa. A néhány percre lévő katicás boltban vettünk gyorsan néhány doboz hideg sört, majd összeütöttünk egy gyors, kései ebédet. Egyszer csak a sátrak között megjelent egy szavastehén, körülnézett, mintha keresne valamit, majd elegánsan elsétált a domboldal felé. Később lesétáltunk a városközpontba. A Tátra Múzeum sajnos zárva volt. Az út mellett több, autentikus górál ételeket kínáló étterem mellett mentünk el. A többnyire fából ácsolt asztalok körüli padokat állatbőrök borították (górál: helyi népcsoport saját dialektussal). A sétálóutcán hömpölygő tömeg, bazárok leírhatatlan mennyisége fogadott. Jesolo főutcája egy fülledt nyári estén kutyafüle ehhez képest. Mivel mi ezt annyira nem szeretjük (na jó, kifejezetten utáljuk), átverekedtünk magunkat a sikló állomásáig, kb 20 Zlotyért felmentünk a Glubalowka hegyre. A naplementében nagyon szép volt a hegyek ölelésében a város. Fent is volt sok étterem és bazársor, nyári bob és kalandpark, játszótér. Kicsit sétáltunk fent, majd visszasikóztunk. Hazafelé egy fagyit nyalva próbáltuk a sétálóutcát kikerülni, több kevesebb sikerrel. Az utazásra készülve több utazási iroda programját is megnéztem, és úgy gondoltam, hogy méltatlanul kevés idő 3-4 óra Zakopane-ra. Nos, ha nem akarunk túrázni, akkor bőven elég. Persze van még számtalan szórakozási lehetőség: bungee jumping, paintball, lézerharc és kalandpark közvetlenül a kemping mellett, egy utcával odébb pedig Aqua Park. Mi ezeket kihagytuk. Zakopane összességében inkább csalódás volt. Bájos hegyi városkára számítottam gyönyörű környezetben, jellegzetes faházakkal és egy hömpölygő emberáradattal teli bazárt kaptam, ahol minden arról szól, hogy vásárolj, vásárolj….
4. nap Sokáig lustálkodtunk reggel, majd lementünk a katicás abc-be Ptasie Mleczko csokiért, ami csak Lengyelországban kapható és a nagyobbik fiam üzent, hogy mindenképpen vigyünk neki. Ezután Debno felé vettük az irányt, ahol a világörökség részeként számontartott fatemplomot csodáltuk meg. A faluban nem találtunk akkora parkolóhelyet, ahol elfértünk volna, így a 10 Zloty-ba kerülő turista parkolóban álltunk meg. Innen Nedecbe mentünk tovább. Egy kempingnek nevezett parkolóhelyen (P4N) álltunk meg a Csorsztin tó partján, ahol autók, lakókocsik, lakóautók és sátrasok vegyesen parkoltak a meglehetősen lejtős mezőn. Volt mosdó is, de a társaság méretéhez képest elég kevés. Viszont volt gyönyörű kilátás két várra és a tóra. Kiékeltük a lakót és maradtunk egy éjszára 30 Zloty fejében. A hely családi működtetésű volt, a fiú felügyelte a parkolást, a lány (aki a bárban dolgozott egyébként) tudott angolul, az apa pedig az áramot intézte (azt nem kértünk). Ebéd előtt még sétáltunk egyet a tóparton, ahol szabadstrand, vizibicikli- és csónakbérlési lehetőség várta a nyaralókat, akik néhány lakóautóstól eltekintve szinte kivétel nélkül lengyelek voltak. Ebéd után rövid pihi, majd elsétáltunk a Nedeci várba (belépő 19 Zloty/fő). Hajdan magyar vár volt, az országunk határán állt. Akkor is és másnap a Dunajec folyónál sokszor eszembe jutott, hogy ha nincs Trianon, még ma is Magyarországhoz tartoznak ezek a területek. A vár bejáratánál mindenkinek leírást osztogattak, ami alapján a várat önállóan lehetett felfedezni. Amint megtudták, hogy magyarok vagyunk, már szaladtak is a magyar nyelvű leírásért. Jó pont! Sétáltunk még egyet a vár melletti duzzasztógáton, amivel kb. 20 éve hozták létre a tavat. Érdekes módon rengeteg sirály volt és hatalmas halak a vízben, balinra tippeltünk.
5. nap Bár a tóparton voltunk, semmit nem lehetett látni belőle, akkora köd volt reggelre. A WC kazettát gyorsan kiürítettük, jobbhíjján a rendes WC-be. Reggeli után pedig elindultunk a Dunejeci áttöréshez tutajozni. A tutajozás helyszíne a Pieniny-hegység, a Központi-Kárpátok legkeletibb tagja, aminek déli részén a Dunajec-folyó folyik keresztül, néhány km-en keresztül szlovák-lengyel határfolyó. Korán indultunk Smorowce Wyzne-be (nem egészen 10 perces út volt), fél 9 előtt már a parkolóban voltunk(P4N), ahol rögtön le is gomboltak rólunk 12 Zlotyt parkolódíjként. A tutajozás profi módon szervezett. A pénztárak 8.30-kor nyitottak, megvettük a jegyet és a vissza felé szóló buszjegyet is. (75 Zloty/fő) A jegyen rajta volt a tutajunk száma, így rögtön tudtuk, hová kell beszállni. A tutaj tulajdonképpen 5 egymáshoz erősített faladik, amit 2 népviseletbe öltözött górál kormányoz csáklyával. Az első górál menet közben mesékkel, legendákkal, találós kérdésekkel szórakoztatta az utazókat. Mivel lengyelül egy kukkot sem értettünk, így a netről összevadászott információkkal voltunk kénytelenek beérni. A folyó gyönyörű hasadékvölgyet képez, melynek meredek, sziklás hegyoldalai festői díszletet biztosítottak a 18km-en és több, mint 2 órán át tartó tutajozásnak. Szczawnica-ban kikötve gyorsan beszereztük a hazavinni szándékozott korbácska sajtot és megkerestük a buszunkat, amivel visszamentünk a parkolóba. Itt néhány falatot ettünk, majd elindultunk Tátralomnic felé. Előtte még megszámoltuk, hogy mennyi zlotynk maradt, és mivel az aprót nem tudjuk visszaváltani, ezért elmentünk tankolni, pont annyit, hogy elfogyjon a készpénzünk. A határon ismét észrevétlenül jöttünk át. Tátralomnicon a sípálya parkolójában álltunk meg. Már igazán meg sem lepődtünk, amikor egy szarvasbika békésen elsétált mellettünk. A Lomnici csúcsra a felvonó díja 49 Euro volt fejenként. Mivel a csúcs felhőben volt, így könnyen meggyőztük magunkat, hogy baromi drágán ködöt nézni inkább mégsem szeretnénk. Sétáltunk egy rövidet, de tikkasztó meleg volt, nem igazán esett jól. A parkolóban 37 fok volt a napon, így a lakóban is nagyon meleg. Arra vágytunk, hogy az árnyékban ülve főzőcskézzünk valamit, igyunk egy hideg sört/fröccsöt és csak nézzük a hegyeket. Mivel a parkolóban ezt nem lehetett, így kerestünk egy kempinget. A Leharo kemping egy új, pici kemping barátságos fogadtatással és lenyűgöző kilátással. Ez volt az utunk legdrágább éjszakája 19 euroért, de megérte, imádtuk! Kicsaptuk a gázfőzőnket, összedobtunk egy gyors ebédet, majd az árnyékban fröccsözve néztük, hogy a Lomnici csúcs mikor bukkan elő a felhőből. Később lementünk a „beach”-re, ami itt egy hegyi patakot jelentett. A fröccsünknél egy kicsit sem volt melegebb a vize, így csak lábfürdőt vettünk. Este a kemping sötétbe borult, már-már vártam, hogy mikor jelenik meg egy medve, de nem találkoztunk vele. Mondjuk, nem is mentem ki sötétedés után a mosdóba ?
6. nap Reggel tejfehérbe burkolózott a Magas Tárta. Éppen megittuk az ágyban a reggeli kávénkat, amikor a lakó tetején diszkréten kopogni kezdett az eső. Úgy döntöttünk, hogy a reggelit majd útközben fogjuk megenni, hátha később még kisüt a nap. A kempingből Kakaslomnic, majd Poprád felé vettük az utunkat. Google szerint autópályán kb. 25 -30 perccel gyorsabban értünk volna haza. Mivel a 130km/h adta időelőnyt nem tudtuk volna kihasználni, így ismét a nézelődés mellett döntöttünk. Hazafelé a 72. főúton szeltük át az Alacsony Tátrát. Korábban ezen az úton már jöttünk Nagyszalókra síelni autóval. Akkor iszonyú hófúvásban, sötétben tettük meg utat, az orrunkig sem láttunk, csak Atti profizmusának és leheletnyi szerencsének köszönhettük, hogy nem kellet az éjszakát a hóban elakadt autók és kamionok között tölteni. Reméltem, hogy most végre bámészkodhatok a gyönyörű hegyekben. Nos, a szakadó esőben a Tátra nem tudta a legszebb arcát megmutatni. Bár a tetőre érve kibukkantunk néhány percre a felhőből, lefelé ereszkedve ismét zuhogott. A Certovicai sípálya parkolójában álltunk meg reggelizni. Reggeli közeben már a lakóautós síelési lehetőségeket vettük számba. Bár az út nagyon hosszú volt hazafelé, az eső ellenére kifejezetten élveztem. A helyiségnév táblák sajnos magyarul nem voltak kiírva, de a Google szerencsére tudta, élvezettel ízlelgettük a magyar faluneveket és bámultuk a falvakban a gyönyörű régi házakat. Az Ipolyság szegényes falvai után Párkánynál léptük át a határt. Bicskére beugrottunk még egy gyors családi látogatásra, ami egyben késői ebédet is jelentett. Kora délután értünk haza. Lengyelország általunk bejárt része gyönyörű, ár/érték arányban pedig egészen kedvező. Az emberek kedvesek, vendégszeretőek. Sok érdekes, értékes élménnyel gazdagodtunk.
