Néhány nap Cseh kisvárosokban
A gyereknek két nap szünete volt a suliban, hát úgy döntöttünk, egy kicsit körülnézünk Csehországban. Sok szép városka van arrafelé, némelyik a világörökség része is. Ópusztaszer után ki se pakoltunk, csak a frizsiderből, hiszen csak néhány nap telt el a két út között.
Úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a tervezett legtávolabbi pontra és onnan csorogtunk visszafelé, azzal, hogy addig megyünk, amíg nem kell hazaindulnunk úgy, hogy vasárnap este 6-7 körül haza is érjünk.
Előző este az ágyban magamhoz vettem a Panoráma Csehszlovákia útikönyvet és egy Európa térképet és elkezdtem bejelölgetni az érdekes helyeket Nyugat-csehország – Morvaország vidékén.
9 – ½ 10 körül indultunk, Tatabányán még bementünk biztosítást kötni, még némi cseh koronát váltani (teljesen felesleges volt, mert mindet hazahoztuk), még néhány dolgot beszerezni.
Lacinak csaknem munkanapja volt még a csütörtök, annyit keresték telefonon mindenféle problémákkal. Közben azért haladtunk Bécs után elkezdett cseperegni az eső, majd egyre jobban esett. Már azzal is kiegyeztem volna, ha felhős az ég, de legalább nem esik. Útközben még bogarásztam az Internetről reggel kinyomtatott csehországi útleírásokat, de végül egy viszonylag kis területre esett a választás – Ceske Budejovice és környékére nyugatra Prachaticéig, majd keletre ameddig jutunk. Linznél észak felé fordultunk, eleinte autópályán, majd országúton haladtunk. Kezdett vékonyodni a felhőtakaró és ahogy közeledtünk a határhoz elállt az eső. Első állomásnak Rozmberk-et néztem ki. Keskeny, kanyargós, de jó minőségű úton haladtunk. Egy helyen meg kellett kerülnünk egy vasúti alagutat, mert kicsit alacsony volt. Az út színesedő erdőkön haladt keresztül, az út mellett a Moldva haladt – sajnos eléggé sok fehér hab úszott rajta. Rozmberk-be beérve az út jobb oldalán még a híd előtt találtunk egy parkolót, ahol mindjárt meg is álltunk. Már nagyon hiányzott egy jó séta mindnyájunknak, de leginkább Selyminek. Már kezdett sötétedni, még készítettünk néhány képet lentről a domb tetején álló várkastélyról, majd felsétáltunk és fentről vettük szemügyre a környéket. A várkastély a Moldva egyik kanyarjában levő domb tetején áll, persze már zárva volt, viszont találkoztunk cseh turistákkal is. A kastély kevésbé rendbe hozott szárnyában szálló működött, ott laktak. Az udvarban külön épületben volt az étterem, tiszta retro érzés, mintha visszatértünk volna a hatvanas- hetvenes évekbe. Fentről nagyon szép volt a kilátás a városkára, a folyóra.
Amikor lementünk láttuk, hogy egy pótkocsis kamion próbál beállni mellénk a parkolóba. Kicsit ráállt az orrunkra, de azért befért keresztben. A városban sok jel utalt arra, hogy nyáron nagy a biciklis és vízi turizmus, volt egy Kama Sutra névre keresztelt piros lámpás ház – nem tudom mivel foglalkoztak, mert közelebbről nem vettük szemügyre -, de a főtéren beszélgető néhány fiataltól eltekintve kihalt volt az egész városka, mind a legalább 30-40 házával.
Amikor visszatértünk a lakóhoz Laci kicsit odébbállt, hogy a kamion könnyebben ki tudjon állni, ha indulni akar. Ez jó gondolat volt, mert így alig vettük észre, amikor valamikor hajnalban útrakelt. Bár közvetlenül a városon átvezető főút mellett aludtunk, de annyira nem volt forgalom éjszaka, hogy ez egyáltalán nem volt zavaró. Reggel az út túloldalán a folyóban veszekedő kacsák hápogására és a parkoló fölött kezdődő domboldali kertben kukorékoló kakas hangjára ébredtünk. Reggeli után egy kis kacsaetetés következett, kilométerekről özönlöttek a kacsák a hírre, hogy etetés van. Itt figyeltük meg először, hogy a cseheknél a régi hidak mindegyikén egy-egy szentnek a szobra található. Valószínűleg az úton járókat védelmezik.
Pénteken verőfényes napsütés volt és nagyon kellemes hőmérséklet. Gyönyörű volt az út a színesedő erdőkön keresztül, sok helyen fenyőerdők között vezetett az út, nagyon élveztük. Először Cesky Krumlovba mentünk, ami méltán az egyik világörökség városka. Egy útterelésnél láttunk egy parkolót, oda álltunk be. Ott nem volt kitéve, hogy fizető lenne, amikor visszamentünk, akkor láttuk, hogy a fizető parkoló is ott volt, csak egy udvarba kellett volna beállni. Így megúsztuk ingyen, bár tapasztalatunk szerint nem voltak elviselhetetlenek a parkolási díjak, lakóautónak általában 20 KCs/óra.
Az egyre melegebb időben és hegymenetben sorra vettük le a pulóvereket. A vár sok kiállítását végigjárni valószínűleg legalább egy nap kellett volna, ezért ezt kihagytuk, viszont Selymit a bejáratnál kikötve – kutyát nem szabad bevinni – végigjártuk az összes udvarát, megnéztük a várárokban a nagy barnamedvét, a sokszintes átjárót a két dombra épült épületszárnyak között, a felső szinten levő parkot és a forgatható nézőterű szabadtéri színpadot. Itt találkoztunk a legtöbb turistával. Angolok, japánok, németek, csehek, de magyar szót is hallottunk. A vár után járkáltunk még a város régi utcácskáin, több pontról is megcsodáltuk a kanyargó Moldvát és a fölötte őrködő várat, bekukkantottunk a Szt. Vitus templomba, megcsodáltuk utunk során az első reneszánsz házakkal övezett főteret, majd visszasétáltunk a lakóhoz.
Cesky Krumlovból a Moldva felduzzasztásával nyert Lipnói tó felé, délre vettük az irányt, majd Volary után kirándultunk egy jót az erdőben, egy kilátóhoz mentünk fel, ami azonban sajnos zárva volt. Később Prachatice-ben egy ingatlanközvetítő kirakatában láttuk, hogy a torony a mellette levő házzal együtt eladó 11,5 millió KCs-ért. Az erdőben sok gombát láttunk, mindenfelé találkoztunk kosarakkal a karjukon gombát kereső emberekkel, az utak mentén pedig árulták is a gombát. Sok helyen házi mézet is árultak.
Prachaticéről megoszlottak a vélemények. Az útikönyv szerint a középkori városka házai gótikus és reneszánsz stílusúak, sok a sgraffitóval díszített, festett homlokzatú ház. Egy Interneten talált útleírás szerint viszont nem éri meg a kitérőt. Nekünk nagyon tetszett. A Lidl parkolójában állítottuk le a lakót, és kis bevásárlás után indultunk várost nézni. (A Lidl-ben alig találtunk cseh sört, volt lengyel, német, horvát, aztán szerencsére ráakadtunk egy kis Budweiserre.) A főtéren szinte minden ház tele van homlokzati festményekkel. Nem mindegyik maradt meg eredeti állapotában, a történeti hátterüket se ismertük, de bájosak voltak a díszített épületek. Nem csak a főtéren, hanem attól távolabb is sok ház homlokzata festett volt.
Prachaticéből Ceské Budejovice felé indultunk tovább. Budejovice nagy város. Az IGO segítségével közeledtünk a központ felé és a főtértől egy utcányira találtunk is egy parkolóhelyet. Péntek este lévén már nem volt fizetős. Egy játékterem előtt álltunk meg. Itt jegyezném meg, hogy döbbenetes mennyiségű játékterem működik a cseh kisvárosokban. Szinte minden utcában találni kivilágított számokkal hívogató játéktermeket. (Őszintén szólva nem tudom mit jelentenek azok a számok, talán, hogy mennyit lehet nyerni?) Rövid sétán megcsodáltuk a hatalmas főteret ( négyzet alakú és 133 m egy-egy oldala), körben a lábasházakat, a városházát a sárkány vízköpőkkel és toronnyal, a főtér közelében levő fekete tornyot, majd gyalogosan útrakeltünk, hogy valami jó éjszakázó helyet találjunk. A belváros központjától 5 perc járásra találtunk is egy jó helyet, egyik oldalán park, majd a folyó, másik oldalán iskolák, de voltak kivilágított ablakok is, tehát laktak ott. Az út is jól megvilágított volt. Néztük, hogy szombaton reggel 9-től majd kell fizetni a parkolásért, de Laci reggel a kutyasétáltatásnál felfedezte, hogy a szomszédos kis utcában nem fizetők a parkolók, hát átálltunk oda (N 48.96978, E14.47976). Persze ezekben a kis utcákban sokan parkoltak, a fizető helyek viszont üresek voltak. Szombaton sajnos felhős égre ébredtünk és sokkal hűvösebb volt, mint előző nap. Azért reggel is visszamentünk még egy kicsit a főtérre és a környékére, mielőtt elindultunk volna aznapi utunkra.
Először ismét Cesky Krumlov felé indultunk, az útikönyv dicsérte Zlatá Koruna kolostorát és templomát, mint a cseh gótika egyik legértékesebb épületegyüttesét. Amikor odaértünk, rajtunk kívül csak egy busz volt még a parkolóban, amiből éppen pakolt ki egy lelkes evezős társaság. Mi pulóverben, dzsekiben, hosszúnadrágban, ők sortban és pólóban pakolták a műanyag hordókat a vízreszálláshoz. Volt kb. 6-7 °C. Laci mondta, hogy néha a nyári Tisza-túrákon se volt sokkal melegebb. Nekem valahogy azért mégis más nyáron.
Kívülről körbejártuk az épületegyüttest, bekukucskáltunk, ahova lehetett, de a következő csoportos vezetés csak fél óra múlva indult volna, annyit pedig nem akartunk várni. A nagy templom egy része fel volt állványozva, lehet, hogy valami csodáról maradtunk le, de nem igazán ez volt az érzésem. Az IGO-ra bízva magunkat kis utakon átvágva közelítettük meg következő célpontunkat, Trebont.
Trebonban szintén egy park mellett álltunk meg. Amíg a sétához szedelőzködtünk előttünk futott át az úton egy mókus, kicsit nézelődött, majd felszaladt egy fára. Később más mókusokat is láttunk. Az egész út során nagyon tetszett a városokban a rengeteg zöld, hatalmas parkok, valamint a sok víz, halastavak, a Moldva és a mellékfolyói. Bementünk a várfalakon belülre, bámészkodtunk az utcácskákban, egyszercsak egy páva rohant ki az egyik kapualjból – később kiderült, hogy a boltív egy bolt kirakatát rejtette. A páva ide-oda sétált az utcán, elgondolkodott, hogy bemenjen-e a cukrászdába, de végül csak pottyantott egyet a bejárata elé, majd besétált egy ház udvarába. Honnan jött – hova ment – ki tudja? A várfalakon kívül gyönyörű park patakkal és hidacskákkal, nagy játszótér volt és néhány turistától, kutyasétáltatótól eltekintve elég kihalt volt minden. Ahol parkoltunk, az szerintünk éjszakára is kiváló, csendes, de mégse elhagyatott hely (N49.00600, E14.76646).
A következő állomás már elég késő délután Jindrichuv Hradec volt. Itt először sikerült beállnunk egy parkolóba, ahol végül nem fértünk el és mivel csak egy bejárata volt elég sok szenvedés árán sikerült csak megfordulni és kiállni, majd a nagy parkolóhoz nem tudtunk bekanyarodni, mert az utat felbontották, de mivel láttunk benne néhány autót állni addig-addig ügyeskedtünk, megfordultunk, szűk sikátorokon hatoltunk át, amíg csak sikerült megközelítenünk. Szombat késő délután lévén már nem kellett fizetni. Előtte állt egy szlovák busz, motorja félig szétbontva, utasai takarókba bugyolálva reszkettek a parkoló szélén. Mire visszaértünk a busz még mindig ott állt, láthatóan feladták, hogy rendbe tudják hozni, de az utasok már nem voltak ott, remélem, sikerült valahogy tovább- vagy hazajutniuk.
Ebben a városban próbáltuk ki először az információs táblát, ami kis lámpácskákkal mutatja meg a nevezetességeket és ha szerencsénk van, akkor a kiválasztott nyelven el is mondja a történetüket. Hát ez a tábla nem beszélt, csak világított. (Később Znojmoban volt alkalmunk kipróbálni a beszélő változatot is, de a géphangból nem sokat értettem. Így voltak vele az előttünk próbálkozó angolok is, tehát nem csak az én nyelvtudásom hibádzott.) Főtér, templom, a 15. keleti hosszúsági fok (ami a GPS-el kimérve kicsit odébb van, mint ahol a járdán jelölik), még egy gyors nézelődés a vár udvaraiban – sajnos bemenni már késő volt. Annak ellenére, hogy eléggé hűvös volt, egész nap borult volt az idő tetszett ez a városka is. Persze itt is található víz, folyó és tó egyaránt. Akár a parkolóban is maradhattunk volna éjszakázni, de én még szerettem volna este megnézni Telc-et.
Már sötétedett, mire Telc-be értünk. Először túlmentünk a nagy parkolón, majd egy lakóházakkal övezett utcában visszafordultunk és beálltunk egy turistabusz mellé, ami éppen indulni készült. Laci Selymivel már el is indult a belváros felé, de mi Baluval még elmentünk tanulmányozni, hogy mit írnak a parkolás rendjéről. Kicsit gyanús volt, hogy magunkban állunk a nagy parkolóban. Kiderült, hogy itt 6-22 óráig minden nap fizetős a parkoló – és ez így volt a város minden fizető parkolójában. Két probléma volt, az egyik, hogy legfeljebb két órára volt elég az aprópénzünk. A másik, hogy szerettünk volna megvacsorázni, sörözgetni, tehát ebben a városban aludni. Pénzt még talán tudtunk volna váltani valahol, de reggel hatkor nem volt kedvünk felpattanni parkolóórát etetni. Így aztán úgy döntöttünk, hogy keresünk valami nem fizető parkolót. Végül kikötöttünk abban az utcában, ahol korábban visszafordultunk. Nem volt messze az egyik városkaputól, nem volt túl forgalmas és hely is volt. Ezután többkörös városnézésre indultunk. Először kutyástól megnéztük a városkát és a városfalon belüli mindhárom éttermet, amit nyitva találtunk. A többi inkább csak ivó volt. Nekem ez a város lett a kedvencem. A főtere tényleg olyan, mintha a középkorba lépett volna az ember, csak az ront rajta, hogy sajnos beengedik az autókat. A színes házak díszes homlokzatai, magas előfalai mögött a felsőbb szinteken sokszor nincsenek is helyiségek, csak dísz a homlokzat. Este szinte kihalt volt a városka, alig találkoztunk emberrel. Különösen igaz volt ez, amikor második körben tértünk vissza egy jó nagy városkörüli sétát követően már sötétben vacsorázni. Végül a Svejk-hez címzett vendéglátó egységre esett a választásunk, aminek az egyik fele ivó volt, a másik fele viszont füstmentes étterem. Mivel mindenhol rengeteg a víz, halastó a környéken (még a kacsák is lelkesen falatozták a szép nagy halakat a várost körülvevő víz partján) gondoltuk, hogy halat eszünk. Sajnos nem helyi halakból készültek a fogások. Persze nem volt knédlivel készült étel sem. Ennek ellenére nagyon jót vacsoráztunk, nem helyi pisztrángot, nyárson sült vegyes husikat meg még valami húsfélét burgonyába göngyölve és kisütve zöldségekkel, sült krumplival, nagy sörökkel összesen kb. 5000 Ft-ért. Reggel tehénbőgésre és madárcsicsergésre ébredtünk, az utca végén álló garázssor mögött tehenek legelésztek a réten.
Vasárnap megint hétágra sütött a nap, bár reggel csak 3 fok volt és nem lett sokkal melegebb később sem. De napsütésben minden más. Ebben az időben is meg kellett nézni a város főterét, a várat, a templomot, a csatornákat a város körül. Ahogy múlt az idő egyre több turistacsoport érkezett, köztük több magyar is. Nekünk meg ideje volt hazafelé venni az irányt. Még Trebicbe szerettem volna elmenni, de az már egy másik út lesz. Znojmo felé közeledve azon meditáltunk, hogy miért is nem jártunk még ezen a vidéken, hiszen annyi szép látnivaló van errefelé. Amikor még csak korlátozottan lehetett nyugatra utazni kiváló úti cél lehetett volna. Persze valószínű, hogy akkoriban eléggé lerobbantak lehettek ezek a csodás városkák, hiszen még most is sok helyen látni felújításért esdeklő gyönyörű régi épületeket.
Znojmoba még betértünk, de elég vegyes a város. Van néhány nagyon szép régi épülete, némelyik otromba, oda nem illő új nyílászárókkal elcsúfítva, aztán a tér másik felén egy semmilyen 60-as, 70-es évekből származó áruház. Szép épület szobrokkal, domborművekkel, de a legfeltűnőbb rajta a messziről rikító méteres WC felirat. Egy kis séta után indultunk tovább. Érdekes volt a senki földjén a kaszinóváros és a hatalmas Excalibur vidámpark. Akik előttünk – utánunk jöttek át a cseh határon mind csak eddig mentek, csak mi léptük át az osztrák határt is.
Végül a tervezett időben, 6 után hazaértünk, és kipakolás után frissiben nekiláttam megírni a beszámolót.
A cseh váraknak, kastélyoknak csak kis részét láttuk. Érdemes elindulni errefelé nézelődni mert közel is van, érdekesek és szépek mind az építészeti emlékek, amelyek sokkal jobban megmaradtak, mint Magyarországon, mind pedig a természeti környezet. Máskor is tervezünk hasonló kiruccanásokat, hogy minél több területét megismerjük Csehországnak.
