Dél-tiroli utunk 2006. augusztus 13-26.
Először is köszönet Zsuzsának és Ilonnak a tippekért. Csupa jó ötletet kaptunk, sok helyen jártunk is és nagyon élveztük.
Augusztus 13-án vasárnap délután tudtunk csak elindulni, mert még be kellett fejeznem egy munkát előtte. Így aztán első nap csak Linz környékéig jutottunk el, egy autópálya megállóhelyen aludtunk. Éjjel esett az eső és másnap se volt túl meleg, ezért úgy döntöttünk, hogy Hellbrunn megtekintését máskorra hagyjuk, amikor a nyári melegben jólesik szökőkutak alatt sétálgatni.
Ezért hétfőn inkább tovább indultunk és Waidring-ben álltunk meg a kabinos felvonó parkolójában. Van ott egy gömb alakú épület, információs központ, emberrel nem találkoztunk bent, de mindenféle képek, prospektusok, kis kiállítás fogadott. Nagyot sétáltunk az erdőben, a városkában és a környező domboldalakon és még éppen az eső előtt visszaértünk a lakóhoz. Vacsora után szemerkélő esőben Laci és Atus (Balu barátja) még bementek a városkába, ahol éppen valami ünnepség volt sörsátorral, zenével, vurstlival, tánccal, ahogy kell.
Kedden a Brenner hágón át közelítettük meg Olaszországot. Nagyon szeretem ezt a hegyek között kanyargó utat, de aztán úgy gondoltuk, hogy nem azért mentünk, hogy az autópályán száguldozzunk, hát letértünk Val di Pennes felé az 508-as útra. Eddig én vezettem, de bevallom, elég gyorsan sokkot kaptam a kanyargós úton, amikor a szűk másfél sávból egy felet útépítés foglalt el, egy be nem látható kanyarban busz jött szembe és mögöttem türelmetlen motorosok várták, hogy megelőzhessenek. Lahúzódtam amennyire csak tudtam, de akkor meg Laci sikoltott fel, hogy neki fog érni a lakó teteje a szikláknak és a srácok utólag mondták is, hogy milliméterek választották el a púpot a sziklafaltól. Szóval az első alkalmas helyen (néhány száz méterrel feljebb) átadtam a kormányt Lacinak és a hegyekben többnyire ő vezetett.
A hágón sétáltunk egy jót, felkapaszkodtunk néhány sziklára, útbaigazítottunk egy olasz lakóautóst, hogy mennyibe kerül a Brenner autópálya (8EUR) és hogy amikor mi jöttünk, nem volt dugó. Kinéztük, hogy a völgyből nyílik egy még kisebb völgy, Val Durna, végén kis tóval. Gondoltuk, ez jó hely lesz éjszakára. Amikor odaértünk, még nagyon sok autó parkolt ott, de mire körbejártuk a tavat és megnéztük a XIII. századi aranyos kis templomot, a többség hazaindult. Egyedül voltunk lakóautó és úgy tűnik, ez valakinek nem teszett, mert éjfél körül megállt egy autó és bedörömböltek az ajtón, de mire felkeltünk, már továbbmentek és további probléma nem volt (csak én ugráltam fel minden megálló autóra).
Szerda reggel esőre ébredtünk, szakadó esőben kanyarogtunk le Bolzanoba, ahol átkelve a városon megtaláltuk ugyan a www. camperonline.it által említett helyet a via Maestri del Lavoro-n, csak éppen lakóautó szervizállomás nem volt ott. Egy nagy kamionparkoló volt, egyik sarkában számos lakóautóval. Végig esett az eső, ezért telefonon érdeklődtünk itthon maradt fiunknál, hogy nézze meg a neten, milyen időt jósolnak a környéken. Megnyugtatott, hogy marad az eső. Erre továbbálltunk Meránba. Mire letáboroztunk a kempingben, kisütött a nap és mi városnézésre indultunk. Már jártunk ott korábban, de nyáron egészen más a környék, rendeteg az almás, hatalmas almákkal, minden zöldell, virágzik, tényleg gyönyörű. A folyóparton álló kis evangélikus templomban aznap estére orgona-hegedű-fuvola hangversenyt hirdettek "offerta libera", hát este is visszamentünk. A nemzetközi közönséggel élveztük a hangversenyt.
Csütörtökön odébbálltunk, a kempingben 40 EUR-t fizettünk a lakó, 3 felnőtt (Balu barátja már 13 éves), 1 gyerek és a kutya után. A botanikus kert parkolója már reggel 10-kor tele volt, és bár előtte voltak további üres parkolók, úgy döntöttünk, hogy nem fordulunk meg, hanem továbbmentünk fel a hegyre és egy kis pataknál álltunk meg, ahonnan turistaút vezetett a botanikus kerthez. A kert fantasztikus (köszi a tippet Idea ), Balu az út egyik csúcspontjának értékelte. Gyakorlatilag az egész napot ott töltöttük és még ezt is kevésnek éreztük, csak a közelgő eső miatt hagytuk ott, de ezúttal megtréfáltak minket a felhők, pár csepp után elvonultak, fülledt meleget hagyva maguk után, ami bizony nem könnyítette meg a visszutat a hegyre a lakóhoz. Estére Tirol városkába mentünk, ahol már voltunk egyszer korábban is. Az N 46 41.176 E 11 09.534-nél levő parkolóban 10,5 EUR egy nap. Nincs ugyan kiépített lakóautó szervizállomás, de van nyilvános WC és vízvételi lehetőség. Este a panorámaúton sétáltunk és nézelődtünk, amikor az eső visszakergetett a lakóba.
Péntekre a parkolóőrtől kapott környékbeli térképről a sok túraút közül kinéztük a kultúra-útvonalat, ami a környékbeli kastélyokat és várakat, templomot ejti útba. Mivel reggel még esett és hűvös is volt, jól felszerelkezve vágtunk útnak, hogy aztán legyen mit cipelnünk a meleg napsütésben. Surprised Gyönyörű a környék, szépek a várak, a kedvencem olyan, mintha Csipkerózsika kastélya lenne, tornyocskák, bástyák, igazi mesebeli látvány.
Szombaton – szintén Zsuzsának köszönet! – elmentünk a Val Senáles végéig, Maso Corto-ba. Elég nagy zsúfoltság volt a főúton, de a völgyben már jól lehetett haladni. Itt 4,5 EUR egy napra a parkolás díja, de lakóautó szerviz nincs. Bemelegítésként a legelésző tehenek között felsétáltunk az ülős felvonó tetejére (500 m szintkülönbség), ott betértünk a hüttébe valami eleségért, de a konyha már bezárt. Azért a srácok kaptak egy kis sült krumplit, ami nagyon ízlett nekik. Lefelé minden ruhát magunkra húztunk, eléggé fújt a szél és hűvös volt. Reggelre 5-6 fokra hűlt le a levegő, de a csúcson volt, hogy csak -1 fok volt.
Vasárnap reggel napsütésre ébredtünk, csak néhány felhő volt a csúcsok környékén, sok síelő is érkezett, mi meg úgy döntöttünk, hogy felmegyünk a kabinos felvonó tetejéhez, persze gyalog. Az 1200 m szintkülönbségből már leküzdöttünk 800-at, amikor a gleccser aljához értünk, de aztán nem mentünk feljebb, mert a csúcs felhőben volt. Szuper volt a kilátás körben a havas csúcsokra (már amelyik nem burkolózott felhőbe), Selymi nagyon élvezte, hogy nem csak a hegyi patakban heverészhet, hanem egy kicsit a hóban is hempereghet és áshat. Útközben mormotákat láttunk és rájöttünk, hogy azok adják azt a vijjogáshoz hasonló hangot, amihez a hozzá tartozó madarat hiába kerestük előző nap a hegyoldalban (persze, mert nem madár volt). Laci Baluval és Selymivel még egy kis gleccsertúrára indult, mi meg Atussal beültünk a hüttébe, ahol hamarosan követtek minket. A személyzet egy része magyar volt, nagyon kedvesen fogadtak minket, a nyáron mi voltunk az első magyar vendégeik. Búcsúzóul kis szíverősítőt is kaptunk őszibarackkal. Amikor útrakeltünk visszafelé láttuk, hogy jönnek a felhők, ezért igyekeztünk, de ők gyorsabbak voltak. Jégesőt kaptunk a nyakunkba, dörgött és villámlott és mire leértünk, bőrig áztunk, túracipő, sídzseki mindenből csavarni lehetett (vagy kiönteni) a vizet. Úgyhogy jól befűtöttünk és szárítkoztunk. Ezzel együtt ez volt az út másik meghatározó élménye, igazi kaland.
Hétfőn úgy gondoltuk, hogy Dél-Tirol után átmegyünk a Dolomitok másik felébe és próbáljuk megkeresni azokat a helyeket, ahol korábban már jártunk, de aztán nem találtuk őket. A völgyben lefelé még megálltunk a tónál sétálni, a pulóver is lemelegedett rólunk a szikrázó napsütésben. Próbáltuk megtalálni Bolzano után a Val di Tirest, de a GPS elveszett a hegyek között és véletlenül előbb kanyarodtunk le, így a Valle d'Ega-n (Eggental)kacskaringóztunk végig, de az is csodaszép és rájöttünk, hogy ott is jártunk már korábban, egy ősszel Carezza al Lago-nál aludtunk lakóval, reggelre befagyott az egyik kis tó, ami nagyon tetszett az akkor 3-4 éves Balunak. Az út a Passo di Costalunga (Karrerpass)-nál találkozik a Val di Tiresből jövő úttal. A Val di Fiemme útvonalon több lakóautós megállóhelyet is láttunk (Moena, Predazzo), de mi Paneveggioba szerettünk volna eljutni, mert a camperonline ott egy nemzeti parknál jelzett lakóautós helyet. Kiderült, hogy ez az a nemzeti park információs állomás, amit már régóta kerestünk. Este 9 és reggel 7 között az egész körzetben tilos várakozni (mi bevallom, hogy 12 éve megszegtük ezt a tilalmat és a nemzeti park parkolójában éjszakáztunk). Most nem tettünk ilyet, hanem megnéztük a bekerített őzeket, a vízesést, ami fölött függőhíd vezet át és azzal mentünk tovább éjszakázó helyet keresni, hogy ide másnap még visszatérünk. A Passo di Rolle-nél már jó néhány lakóautó állt, tiltó tábla se volt, hát mi is beálltunk a többiek közé. Dél-Tirolban még elég sok volt a német turista, de ezen a részen többnyire mi voltunk az egyetlen külföldiek. Másnap is a hágónál aludtunk, 32 lakóautót számoltunk össze, rajtunk kívül volt egy francia és egy német, a többi mind olasz.
Kedden visszamentünk a nemzeti parkba, kirándultunk a tóhoz (Selymi jót úszott), egy első világháborús temetőhöz, Balu festett egy tájképet, este meg grilleztünk a tóparton. 1/2 9-kor mi voltunk az utolsók a parkolóban. Az esti sétánál a hágónál találtunk egy szemetes konténert tele nagyon jó állapotú sílécekkel. Laci kimentett egy pár sífutólécet és másnap sajnáltuk, hogy miért nem turkáltunk egyet nekem is, mert hajnalban jött a kukásautó és szépen beborította az egészet. (Gondoljuk, hogy valami kölcsönzőnek a már kevésbé divatos készlete volt, de mi nem vagyunk annyira finnyásak, hogy csak a szezon színeiben tudjunk síelni.) Érdekes volt, hogy a szemetes konténereket kulccsal lezárják, volt olyan, hogy a garázsban tároltuk egy napig a szemetet, mert nem találtunk olyan szemetest, ahova kidobhattuk volna, a kuka mellé pedig nem akartam csak úgy lerakni.
Szerdán rövid nézelődésekkel lakóval jártuk a hegyeket (San Martino di Castrozza – van fizetős lakóautó parkoló és szervizállomás) – Fiera di Primiero – Agordo – Forno di Zoldo – Pieve di Cadore – Auronzo di Cadore). Imádom, ahogyan egy-egy kanyarban váratlanul egy újabb csoda tárul fel, vagy egy érdekes formájú, színű, csipkézetű hegycsoport, vagy mély szurdok, sebes patakok, vízesések, üde zöld hegyi legelők, sűrű fenyőerdők, virágesős erkélyű faházak. Útközben eljátszottuk a szokásos mókánkat, Agordoban nem tankoltunk, mert szieszta időben csak önkiszolgáló benzinkutak voltak (és bár már előfordult, hogy sikerült ilyennél tankolnunk, azért vannak fenntartásaink, nem egészen világos számunkra a rendszerük), Forno di Zoldon pedig keresztülmentünk, de nem találtunk kutat. Hosszas tanakodás, GPS nézegetés után úgy döntöttünk, hogy lefelé indulunk Longarone felé, de szerencsére a városka határától pár száz méterre találtunk egy kutat, így aztán neki tudtunk vágni a következő hágónak. A 347-es úton a Passo Cibiana felől Cibiana di Cadore előtt láttunk egy szép erdei parkolót forrással (N 46 22.744, E 12 16.665).
Auronzoért köszönet Ilonnak, ismét megtaláltunk egy elveszett helyet, ez volt az, ahol a patakmederben, illetve a mellett, van a lakóautó parkoló (parkolóórás rendszerben 12 EUR/24 óra), csak amikor legutóbb arra jártunk, akkor még nem volt fizetős. (N 46 33.665, E 12 25.147) Este értünk oda, már csak egy kicsit sétáltunk és a fiúk bicikliztek a környéken.
Csütörtökön a tóparton sétáltunk (a gyerekek bringáztak), Selymi itt is kipróbálta a tó vizét. Visszafelé eléggé kapkodtuk a lábunkat, mert a napocska elbújt és ismét eleredt … na mi? … az eső. Azért a zápor elmúltával a városka hosszú főutcáját is végigjártuk, de a gyerekek ekkor inkább a bringázást és hintázást választották. Este útrakeltünk a Misurina tóhoz, amit szintén Ilon ajánlott. A tónál kicsit tanácstalanok voltunk, hogy hol lehet a lakóautó parkoló, körbejártuk a tó csücskét a kemping felé és megtaláltuk. Az esti sétánál aztán láttuk, hogy egyszerűbb lett volna továbbmenni és a Tre Cime di Lavaredo felé vezető út felől megközelíteni. Éjjel itt is nagy zuhé volt, a hűvös reggelben csak jártunk egyet a tó felé, de aztán elindultunk hazafelé. Még biztos visszatérünk erre a környékre is.
Pénteken Semmeringig mentünk. Ficsorék tanácsát követve nem a korlátok közé szorított egy sávon szenvedve a Klagenfurt – Graz autópályán haladtunk, hanem számunkra új úton változatos tájon kis várak, várromok mellett, nagyon élveztem. Semmeringen még jártunk egyet a hegyoldalon. Amikor megérkeztünk, volt a kabinos felvonó parkolójában még egy lakóautó, de az később elment. Nyugalmas éjszakánk volt.
Ma reggeli után indultunk el haza és 1-kor (egy újabb "meddig elég az üzemanyag" próbát követően) már itthon voltunk.
Nem mondhatom, hogy teljesen ideális lett volna az időjárás, de azért minden nap volt lehetőségünk sétálni, túrázni, gyönyörű helyeken jártunk és nagyon jól éreztük magunkat. Remélem, hogy még sokszor lesz lehetőségünk a Dolomitokban kirándulni.
