Üdvözlünk téged Vándor,

egy Önszerveződő, Szabad és Nyitott, Baráti társaságban, a Magyar Lakóautó Klub-ban!

TOSCANA 2017 április - május

 

Nyugdíjasként hosszabb időre is el tudunk szabadulni kalandozni. Mivel már nagyon hiányzott Toscana, az idei első hosszabb utunk célállomása ez lett.

 

Április 15. Szombat Előző este családi szülinapi vacsora és tortázás Balu (április 14.) és Laci (április 29) születésnapjának ünneplése. Reggel Balunak, Tominak tennivalók kiosztása, amíg nem leszünk itthon, nyuszi ajándékainak kiosztása, kaják bepakolása (többit már előző nap betettük).

 Indulás 11 órakor, útközben bevásárlás, utazás Szlovénián keresztül (kivételesen nem álltunk meg Trojanban fánkozni, annyira tele voltunk a reggelihez is fogyasztott tortákkal  - amiből még csomagoltam is néhány szeletet az útra).

Olasz határhoz közeli lakóparkolót néztem ki. Már sötétben kanyarogtunk egy sávos utakon. Egy helyen egy őzike szaladt át előttünk az úton. Végül megérkeztünk Gradisca d Isonzoba. A lakóparkolóból (N 45* 53'9" E 13* 29'45") csak annyit láttunk, hogy pálmafák állnak a mellette levő parkban és 3 lakóautó a parkolóban. Bár elég közel volt a város központjához és az úthoz,  jót aludtunk.

Április 16.  Húsvét Vasárnap A reggeli sétánál találkoztunk a szomszéd  lakóban utazó kutyával, aki a kocsiból élénken ugatta Selymit, sőt a dudát is nyomkodta, de amikor személyesen találkoztak riadtan tekerte körbe a gazdiját és Lacit a pórázzal. 

Csak Velence elkerülőig mentünk autópályán,  onnan Ravennáig a part menti úton, majd a hegyeken keresztül Firenzébe. Nagyon szép, de lassú volt az utazás a le- fel vezető, kanyargós úton. 

Princz Gabiék már elhagyták San Gimignanot, Sienában voltak a kempingben. Én nem szerettem volna kihagyni a fagyit San Gimignanoban, ezért a közelben kerestem lakóparkolót. Még világosban, de elég későn értünk Poggibonsiba ( N 43* 27'43" E 11* 8'45") Amíg Laci leszedte a robogót én megsétáltattam Selymit, aztán siettünk San Gimignanoba.

A fagyi most is nagyon finom volt, aztán igyekeztünk, hogy lehetőleg még világosban visszaérjünk a lakóhoz. Ekkor derült ki, hogy a nagy rohanásban nem jegyeztük fel a város nevét, ahol a lakót hagytuk. Én csak arra emlékeztem, hogy P-vel kezdődik. Ahogy vissza indultunk lement a nap és rohamosan sötétedett. Egy kanyarnál úgy rémlett, hogy nem jó felé mentünk. Vissza, elő a kis GPS-t, amit Laci betett és mivel a lakó GPS-ének a kártyáját tette bele legalább a város neve és a koordináták megvoltak, igaz, hogy navigálni nem lehetett vele, mert nem fogott jeleket. Elhaladtunk az ismerős Rimor lakóautó gyár mellett, majd beértünk egy városba, ahol megálltunk megkeresni merre lehetünk. A sarkon láttam egy táblát lakóautó parkoló és szerviz jellel, csak azt nem tudtuk melyik városban vagyunk. Megkérdeztem egy járókelőt, hogy merre van Poggibonsi, ő meg mondta, hogy éppen ott vagyunk. Gondoltam, hogy akkor csak a nyilat kell követnünk, de Laci valamit félreértett és másik irányba indult el. Ráadásul egyirányú utcán, úgyhogy amikor reagált a jelzéseimre nem tudtunk visszafordulni. Inkább a másik irányba indult el és jót vaszekedtúnk amikor már majdnem kiértünk a városból a lakóparkolóval ellentétes irányban.

A GPS-t térképként azért lehetett használni, így megpróbáltuk beazonosítani, hogy hol vagyunk és merre kell elindulnunk, hogy a lakóhoz érjünk. Szerencsére ahol álltunk ott útban voltunk egy autósnak a háza előtt, aki el tudta magyarázni, hogy hogyan jutunk el a lakóparkolóba. Nagyjából kikövetkeztettem az olasz szövegből és a mutogatásból, hogy hol merre kell fordulni és visszataláltunk arra a sarokra, ahol elvétettük az irányt. Most már követtük a táblát és néhány száz méter után meg is érkeztünk a lakóhoz. Röpke másfél órát vett igénybe a 10-11 km- es út San Gimignanotól.

Április 17. Húsvét Hétfő Reggel egyeztettünk Orsival, ők ezen a napon Sienát nézték meg, mi oda nem terveztük most betérni, ezért motor ismét le, felmentünk a közelben levő elég nagy középkori erődbe, amit ugyan nem igazán használtak a Firenze és Siena közötti csatározásokban, inkább raktárként szolgált a firenzei csapatok számára. Gyönyörű a kilátás a környező, jellegzetes toszkán tájra. A szép időben családok gyülekeztek piknikezni az alatta elnyúló réten, ahol egy tó és egy régi víztározó is található. A víztározó medencéjében krokodilok és emberi torzók szobrai, előtte egy vízzel teli medencében pedig élő teknősök napoztak, úszkáltak.

Az út másik oldalán a domb tetején a S Lucchese templom magasodik. Érdekes freskók  láthatók a templomban. Egy kis húsvéti sonka, kolbász, tojás ebédet követően ismét útra keltünk San Gimignanoba. Ezúttal több időnk volt, mint előző nap, egy másik kapu előtt álltunk meg az ott parkoló robogók kózött. Néhány olyan szegletét is bejártuk a városnak, amik korábban kimaradtak, majd következett az elmaradhatatlan fagyizás. Hosszú sorok kígyóztak a főtéren mindkét fagyizó előtt, de gyorsan haladt a kiszolgálás. Az 1 EUR/ gombóc (kenés) ár már nem is volt  kirívóan magas, otthon is sok helyen hasonló árban van a fagyi, ami csak ritkán közelíti meg minőségben a San Gimignanoban kaphatót.

Visszafelé megint elmentünk a Rimor gyár mellett, majd Laci a következő körforgalomnál nem kanyarodott el, ment tovább egyenesen. Szerencsére ezúttal észrevette a jelzésemet és reagált is rá, így a következő körforgalomnál visszafordultunk és hamarosan megérkeztünk a lakóhoz. Így csak 20 perc volt az út az előző napi másfél órával szemben.

Másnap reggel 10-re Montepulcianoban beszéltünk meg találkozót Princz Gabiékkal, ezért egy közelebbi lakóparkolót néztem ki Sinalungában (N 43*13'2" E 11*44'39") A Firenze és Siena közötti autópályán Firenze irányában kilométereken keresztül torlódtak az autók, a hosszú hétvége szokásos dugójában ácsorogtak, araszoltak. A mi irányunkban szerencsére csak az Arezzo felé vezető autópálya csatlakozás előtt volt egy kisebb dugó, egyébként jól tudtunk haladni a gyönyörű naplementében. Szenzációs vöröses zöldre festette a lenyugvó nap a zöld dombokat.

A vasútállomásnál levő nagy parkolóban van 4 kijelölt parkolóhely a lakóautóknak. Mindegyikhez tartozik áram- és vízcsatlakozás, valmint szennyvíz leeresztő és bioWC ürítő is rendelkezésre áll a parkolóban. Amikor megérkeztünk, több lakóautó állt sorba a szervizeléshez, de utána mind elment, egyedül maradtunk éjszakára a parkolóban. Az út és a vasút közül - amik közé ékelődik a parkoló - az úton közlekedő autók voltak időnként hangosak, a vonatokat nem is hallottuk, pedig valószínűleg jártak, mert jöttek - mentek az emberek az állomás körül.

Április 18. Kedd Reggel szervizeltünk, aztán elindultunk Montepulcianoba. Ahogy keresztülhaladtunk Sinalunga városán elhatároztam, hogy legközelebb itt is megnézzük a domb tetején az óvárost. A GPS megint szórakozott velünk, keskeny utcácskákon szeretett volna levágni néhány száz méteres kerülőket. Igyekeztünk nem hagyni magunkat átverni, de azért volt ahol vissza kellett fordulnunk. Montepulcianoban nem kanyarodtunk le a buszpályaudvar felé, ezért egy darabon felmásztunk a városfal mellett, mire vissza tudtunk fordulni. 

Orsiék is nemsokára befutottak és a város felfedezésére indultunk. Elég felhős volt az ég, nem volt olyan kellemes az idő, mint előző nap. Végigjártuk a főutcát, gyönyörködtünk a szűk kis sikátorokból nyíló kilátásban, aztán még feljebb mentünk az erőd fala mentén. A valaha valószínűleg márvánnyal burkolt téglából épült katedrális belülről nagyon puritán templom.  A városháza terén Orsiék leültek inni valamit, Laci pedig Balunak adott még telefonon néhány utasítást. 

A lakókhoz visszatérve megint csak egy rövid útszakaszt megtéve Pienza felé vettük az irányt. A város harmonikus szépsége mindig magával ragad. Amikor elbújt a nap elég hűvös szél kerekedett, elsősorban a meredek falak tetején húzódó sétányon. A katedrális szerencsére nem csúszott még lejjebb, mióta utoljára ott jártunk, a meredély felé eső részen ugyanolyan ferdék, de állnak az oszlopok. Beszereztünk ebédre néhány szendvicset, amit a visszafelé úton és a lakóban fogyasztottunk el. Még egy cél volt erre a napra, San Qurico d' Orcia. Mire odaértünk megérkezett az előre jelzett eső és kisebb szünetekkel kitartóan verte a lakókat és Princz Gabiék omnisztorát,  ami alatt eleinte még lehetett kicsit beszélgetni, de ahogy még intenzívebbé vált az eső mindenki bemenekült a lakókba. Egy idő után dörgött és villámlott, majd egyre nagyobb jegek zuhogtak.  Szerencsére estére elállt az eső, bár hűvös maradt és a szél is fújt. Beöltöztünk és egy kis sétára indultunk.  Felmásztunk a várfal mellé, onnan ereszkedtünk le a város egyik főutcájára. Megnéztünk néhány szép román templomot, a városfalban levő bástyaszerű kiszögelléseket, amikben lakások vannak, Áron kipróbálta a pocsolyákban a gumicsizmáját, aztán visszatértünk a lakókhoz. (N 43*3'22" E 11*36'25")

Április 19. Szerda Reggel ragyogó napsütésre, de csak 5 fokos hőmérsékletre ébredtünk. Szervizelés után rövid látogatást tettünk Bagno Vignoniban. Útközben csodálkozva láttuk, hogy a távolabbi magas hegyek fehérek, ott nem eső, hanem hó esett előző este. A parkolóból besétáltunk a városka központjába, megnéztük az ókori fürdő romjait (ezúttal nem mentünk le a kis medencéhez, ahol fürdeni is lehet), körbejártuk a főtér nagy medencéjét, majd a mintegy 20 km-re levő Montalcinoba autóztunk. A felhők rohangáltak, a magasban biztos nagy volt a szél. Baluval beszéltünk, mondta, hogy otthon már 10 cm hó esett. Szegény növényeink, idén se számíthatunk jó gyümölcstermésre.

A napsütésben csak a vékony dzsekimben indultam városnézésre, amit később kicsit megbántam. A lakó parkolóból (N 43*2'56" E 11*29'15") meredek út vezet lefelé az erődnél levő városkapuhoz. Kicsit körülnéztünk az erőd udvarán, Áron megmászott néhány sziklát, aztán sétáltunk kicsit a városban. Orsiék visszaindultak a lakóhoz, mi még bóklásztunk a meredek, keskeny utcácskákban, nézegettük a bor kínálatot, aztán felkerestük a Coop boltot, ahol sziesztát tartottak, fél óra volt még a 4 órai nyitásig. 

Addig leültünk a közeli parkban egy padra napozni egy kicsit, de nagy felhők jöttek és eleredt a havas eső. Bemenekültünk a bolt előtetője alá és amikor kinyitottak az elsők között mentünk be vásárolni. Szerettem volna venni húsvéti kalácsot, de azt nem találtunk, mind elfogyott az ünnepre. Így gondolva arra, hogy még bort is szeretnénk venni és vissza kell mászni a domboldalra a lakóhoz csak egy kis üveg vizet vettünk, ami rögtön el is fogyott.  Az egyik ecotekában vettünk egy üveg Brunellot és egy üveg Rosso di Montalcinot, aztán elindultunk visszafelé. A meredek aljában egyszer csak megáll mellettünk egy lakóautó, Princz Gabiék voltak, akik leugrottak vásárolni. Így könnyű volt felfelé az utazás. Ismét kisütött a nap, így kint kóstoltuk meg a vörösbort és az édességet, amit Orsi vett.

Április 20. Csütörtök Reggel 7-kor amikor felébredtünk és kinéztünk az ablakon azt láttuk, hogy eltűnt mellőlünk a másik magyar lakóautó. Aggódtunk, hogy esetleg a gyerekek megfázása fordult komolyabbra az éjszaka, de kiderült, hogy a gáz fogyott ki hajnalban és a hideg késztette indulásra Orsiékat. Remélem, hogy kellemes útjuk lesz hazafelé és tetszett nekik az a néhány toszkán kisváros, amiket közösen látogattunk meg.

11 körül indultunk tovább. Először kis kitérőt tettünk Buonconverto felé, mert emlékeztem, hogy ott volt egy nagy élelmiszer áruház. Meg is találtuk a Coop-ot és feltöltöttük a készleteinket - többek között a Húsvétot követően 1,50 EUR-ra leárazott "colomba" (galamb) kaláccsal. Innen az eredetileg is tervezett Bagni San Filippo felé indultunk tovább. Olvastam, hogy ott nem nagyon örülnek az utazóknak, valóban minden leágazásnál, ami a főútról a faluba vezet táblaerdők adták tudtul, hogy lakóautóval ne tovább. Természetesen egyéb parkoló nem volt, az út mellett, ahonnan egy földút indul néhány személyautó és egy lakóautó állt, Laci még éppen be tudott lavírozni a lakóval néhány cm-re egy Auditól. A kocsi orra már az erdőben volt, hogy be tudjanak hajtani a mögöttünk induló, hegyre vezető földútra a motortartó mögött. Az út másik oldalán volt ugyan egy parkoló, állt is benne egy lakó, de az egy szállodához tartozott. Igaz, hogy a csukott spaletták alapján úgy tűnt, hogy zárva van.

Ebéd után gyalog indultunk visszafelé a főúton, hogy megkeressük a természetben levő fürdőt. A faluba letérő úton (aminek az elején legalább 3 lakóautóval behajtani tilos táblát láttunk) egy- két kanyar után az út szélén egy parkoló sávot alakítottak ki, ahol a meglehetősen hűvös időben is álltak autók. Az út mellett meredek lejtős erdős hegyoldal, helyenként megálltunk lenézni. Mintha láttunk volna valami patakot az aljában, aztán a kénes gyógyvíz "illat" is feljutott hozzánk. Egy idő után láthatóan fürdésből visszatérő emberekkel is találkoztunk.

Egy helyen erdei út vezetett lefelé, arra vettük az irányt. Hamarosan elértük a patakot és egy sárgás - zöldes mészkőfalat, amiről természetes szikla medencékbe folyt a víz. Néhányan fürdőztek a medencékben. Átkeltünk a patakon és a túloldalán vezető ösvényen indultunk lefelé. Végig kisebb - nagyobb medencék mellett haladtunk. Kipróbáltuk, hogy milyen meleg a víz. Ahol oldalról a sziklákról egy-egy melegvizes ér leérkezett, ott 35-37 fok körül lehetett, a távolabbi medencékben pedig egyre hűlt. Így aztán mindenki megválaszthatja, hogy milyen meleg vízben szeretné áztatni magát.

Egy idő után egy hatalmas fehér hegyoldalhoz értünk (azt hiszem ezt hívják a helyiek "bálnának"). Tényleg hasonlít egy bálnára bizonyos szögből szemlélve.   A"bálna" tetejéhez közeli medencékben erősen gőzölgött a víz. A táblák szerint nem szabad felmászni rá és veszélyes is, de azért voltak néhányan, akik nem elégedtek meg azzal, hogy a patak medencéiben pancsoljanak, hanem megmászták a meredek mészkőhegyet is. Kicsit lejjebb egy vízesés ömlik a patakba, majd egy szálloda vendégei számára medencéket építettek és abba terelték a forrás egy ágát. A felhők jöttek - mentek, a szél is fújt, ezért úgy döntöttünk, hogy majd egy más alkalommal próbáljuk ki a fürdést a patak medencéiben.

Visszafelé úton megfigyeltük, hogy a faluba vezető aszfaltút túloldalán a magas támfalon is mindenfelé csövek  vezetik el a vizet a házakhoz.

Abbadia San Salvatore felé indultunk tovább, ami egy meglepően nagy település a hegyekben. Piancastagnaioban néztem ki egy ingyenes lakóparkolót éjszakára.  A város központjában levő nagy parkolóban van kijelölve 4 hely lakóautóknak. Szombaton a téren piac van, ezèrt 06-14 óra között tilos a parkoló használata. (N 42*51'5" E11*41'12") A parkoló előtt vezető út elég forgalmas, ennek ellenére jól aludtunk, csak 1/2 8-kor ébredtünk másnap reggel.

Április 21. Péntek Előző este Laci még elment wifi vadászatra, amíg vacsorát készítettem, és sikerrel is járt, ezért a következő napot az óváros felfedezésével kezdtük.  Az óváros bejáratánál egy pici, pártás oromzatú toronnyal büszkélkedő váracska áll, közelében szép park játszótérrel, gyönyörű kilátással a környékre (a város 800 m magasan fekszik, messzire el lehet látni a környező laposabb vidéken), free wifi-vel. Gyorsan átnéztem az e-mailjeimet,  válaszoltam néhányra, de ezalatt annyira összefagytam a csípős szélben és csak 5 fokos hőmérsékletben, hogy egy kis mozgásra volt szükségem.

A meredek utcácskákon bejártuk a többnyire szürke köves házakkal beépített óvárost. Az idős háziasszonyok éppen a napi bevásárlást intézték a csöppnyi helyi üzletekben, időnként félreugrottunk a keskeny és kanyargós utcákon száguldozó autók elől, majd visszatértünk a lakóhoz és tovább indultunk.

A hegyekben még két megállót néztem ki, S. Fionát és Arcidossot. Szép erdős úton haladtunk S. Fiona felé. Időnként pótkocsis teherautók jöttek szembe a kanyargós úton, fát szállítottak. Helyenként sípályákat jeleztek a táblák az út mentén. Valószínűleg ezek voltak azok a hegyek, ahol hó esett, amikor San Quricoban eső volt és másnap útközben havas hegycsúcsokat láttunk. A hó már elolvadt, de itt még csak ébredezett a természet, a fákon éppen csak kezdtek kibújni az új, zöld levelek.

Arcidosso csak 8 km-re van S Fiorától, de vártuk, hogy kicsit melegedjen az idő a motorozáshoz. A szikrázó napsütés ellenére nem ment feljebb a hőmérséklet 10 foknál, így végül elindultunk a lakóval. Sok helyen 30-as sebességkorlátozás volt, az út menti meredek rézsűs domboldalt stabilizálták, szélesítették és javították az itt-ott megsüllyedt utat. Arcidosso főutcáján tudtunk parkolni, onnan indultunk felfedezni a csöpp óvárost. A szokásos keskeny, kanyargós középkori utcácskák, boltíves városkapu címerrel, a dombtetőn a XII.  századi várkastély még zárva, szieszta idő.

Kicsit leültünk a vàr alatt egy napos padra és figyeltünk egy tarka cicát, ahogy füvet rágcsált, kicsit közeledett hozzánk, de akkora bizalom nem volt benne, hogy odajöjjön egy simogatásra. Visszafelé kifigyeltük, hogy hol tudunk majd megfordulni, mielőtt belebonyolódunk a keskeny, meredek, kanyargós utcácskákba. Sikerült wifit találnunk a parkolóban, a kellemes napsütötte lakóban ki is használtuk és közben figyeltük a helyiek jövés-menését.  Öregurak vándoroltak egyik padról a másikra, követve a napot, miközben megvitatták a világ - vagy csak kis közösségük - dolgait. Kismamák tolták babakocsiban gyerekeiket a napi bevásárlást intézve, a tanítás végével csicsergő iskolások ugráltak, futkostak a mellettünk levő téren. Egy padnál arab jellegű ruhába (nadrág fölött hosszú tunika) öltözött idősebb, sötét bőrű férfiak beszélgettek.

Amikor télen jártunk Olaszországban alig láttunk menekült kinézetű embereket, most meglepően sok fekete férfit láttunk mindenfelé. Húsvét vasárnap szép ünneplő ruhába öltözött nagyobb csoport (20-30 fő) jött velünk szembe az országút szélén, de amerre jártunk a legtöbb kisvárosban találkoztunk idegen kinézetű emberekkel.

Ahogy visszatértünk S. Fiorába a lakóparkolóhoz a parkoló elején egy Alfa Romeo állt, amit éppen próbált kinyitni egy fiatalember, láthatóan sikertelenül. Amikor megálltunk. odajött és olaszul segítséget kért. A mutogatásból Laci annyit értett, hogy kimerült az elem a távirányítóban, segítségként egy csavarhúzóval szétszerelte, de elemet nem tudtunk adni. A srác megköszönte, majd nemsokára érkezett egy másik autó, amivel elment. Az AR másnap reggel is ott állt a parkolóban (N 42*50'6" E 12*7'23").

Április 22. Szombat  Reggel most is csak 5 fokra ébredtünk, de a korábbi napoknál gyorsabban melegedett az idő, 10 órakor már 10 fok volt, ennyi volt az előző napi csúcs. Az Alfa Romeos srác reggel egy másik autóval érkezett, azt lecserélte az Alfára, amivel távozott. Reggeli után elindultunk felfedezni Santa Fiorát. Hangulatos az óváros, a városháza épületén két árkádon áthaladva gyalogosan le lehet vágni egy nagy kanyart. Olasz turistacsoporttal találkoztunk szembe, akiknek egy idegenvezető magyarázta a látnivalókat. Az egyik templomban nagy fa keresztek álltak, egy másikat szép márvány  domborművek díszítettek. Nekem Jézus megkeresztelése tetszett a legjobban. A kis sikátorok előbb egy kis térhez vezettek, ahol padokon pihenve lehetett gyönyörködni a környező hegyekben, ébredező gesztenye erdőkben.

Később újra a főtéren kötöttünk ki. A lakóhoz visszafelé a szurdok felett átvezető hídon mentünk át, aminek mindkét korlátjában helyenként a városról és környezetéről készült fotókat nézegettük. Ezek között fedeztem fel néhány képet, ami egy egyházi ünnepről készült, a templomban látott nagy fakereszteket hordozták végig a városon ünnepi ruhába öltózött férfiak. A képeken május 3. szerepelt dátumként. Rémlett, hogy egyszer láttam valami ismeretterjesztő filmet erről az ünnepről. Azt tervezzük, hogy visszajövünk Santa Fiorába az ünnepre, vagy talán már előbb is, mert itt is követik a hagyományt, ami szerint május elsején énekesek járják végig a várost. A "maggiaoli" több évszázados toszkán szokás, a zenészek minden házat meglátogatnak és szerelmes dalokat énekelnek a tavasz üdvözlésére.

Saturnia felé haladtunk tovább. A fürdőhöz vezető úton, illetve az ahhoz csatlakozó parkolóban szélesség- és magasságkorlátok  ijesztik el a lakóautókat.  Nem szerettünk volna hosszabb időre maradni, csak egy pillantást vetni a fürdőre, úgyhogy haladtunk tovább és a felette elkacskaringózó útról konstatáltuk, hogy szerencsére még mindig bő vizű a forrás, ami táplálja a fürdőt.

Tovább haladva Mancianoban álltunk meg ebédelni és kicsit vásárolni. Innen a Lago di Bolsena volt a követett irány. Valentanoban megálltunk és felmásztunk a városka fölött magasodó több szintes, árkádos várkastélyhoz. Tovább indulva leértünk a tópartra, ahol Capodimontéban álltunk meg egy rövid tóparti sétára. A parkolás még ingyenes volt, május 1-től indul a szezon. Néhány vitorlással már kimerészkedtek a vízre, de a hajók többsége a kikötőben vesztegelt, csórögtek a szélben az árbócok szerelvényei. Az óváros egy félszigeten magasodik, onnan néz le a tóra.

Éjszakára Vitorchianoban néztem ki egy lakóparkolót. (N 42*28'16" E12*1'20") Viterbo előtt eléggé megnőtt a forgalom, Vitorchianoban elhaladtunk az óváros kapuja előtt, a körforgalomban nagy volt a nyüzsgés, majd a GPS elkezdett nagyon fura helyekre irányítani minket. Egy idő után távolodtunk a céltól, amikor visszafordultunk lehetetlenül meredek és keskeny utcácskák felé irányított, ezért amikor már csak 500 méterre voltunk a céltól félreálltunk egy kis utcában és Lacit elküldtem gyalogos felfedezőútra. Selymivel vártunk, vártunk, már sajnáltam, hogy egyedül elengedtem Lacit, amikor izzadtan, levegőért kapkodva visszaért.

Kiderült, hogy a domb aljában van a lakóparkoló, de hely már nincs. Ahogy odaértünk a kijelölt parkoló melletti területen is láttunk egy lakóautót, mi is odaálltunk mellé. Itt ékre kellett állni, de így egyenesbe sikerült hozni a lakót és hamarosan további lakóautók csatlakoztak hozzánk, megtelt a terület. Vitorchiano egy sziklanyelven kapaszkodó középkori város a XIII.-XV. századból. Egyik oldalán egy patak szurdok vezet, másik felén laposabban ereszkedik alá Viterbo felé. Vacsora után elindultunk megnézni az óvárost. A szurdokon egy híd vezet át, váltakozó irányú forgalommal. A városkapu előtti körforgalomnál rájöttünk, hogy hol rontottuk el az irányt a lakóval.

A körforgalomból a városkapu előtt elhaladva egy oldalág vezet meredeken lefelé a hídhoz. Amikor jöttünk, rendőrautóval és mentővel fűszerezve olyan kaotikus volt a forgalom, hogy nem vettük észre. Az elágazás után kint volt a lakóautó szerviz tábla, csak mi nem láttuk, mert nem jó irányban hagytuk el a teret.

Este a város nagyon szuper, hangulatos volt. Sárgás fénnyel megvilágítva a főbb utak, a leágazó sikátorokban már csak pislákoló lámpák, néhány nézelődő és hazafelé igyekvő helybeli. Az óváros főterén az egyik házból kijött egy idős hölgy, a lába mellett kiszökött néhány macska is, majd egy férfi érkezett haza, aki csak oldalazva fért be a keskeny kapun. Utána még a keskeny és meredek lépcsővel is meg kellett küzdenie. Nem tudom, hányadik emeletre igyekezett a legalább három emeletes házban. A bárok előtt az úton beszélgető, iszogató helybeliek és turisták álldogáltak.

Éjszaka időnként jártak mellettünk az úton, az óváros harangjai pedig negyed óránként jelezték az idő múlását.

Április 23. Vasárnap Reggel még hűvös volt, de a szikrázó napsütésben gyorsan melegedett az idő. Fél 11 körül ismét elindultunk az óvárosba, hogy nappali fénynél is megnézzük. A maradék sonkabőrt apróra vágtam, hogy a város macskáinak kedveskedjek vele. A főkapu melletti pártás oromzatú vár lakásoknak ad helyet. Az egyikhez egy kis terasz is tartozik szép kilátással a szurdokra. A kapu előtt a körforgalom egyik ágát lezárták futóverseny miatt. A szurdokból az óvároson keresztül vezetett a pálya, majd ki a városkapun és az előtte levő téren át a szemközti utcában folytatódott. Onnan nem tudom merre haladt tovább. Elég vegyes volt a mezőny, férfiak és nők, idősek és fiatalabbak egyaránt futottak. Egy quad zárta a mezőnyt, utána ismét a normális kerékvágásba állt vissza a forgalom. Ismét bejártuk a városkát, több helyen kimentünk a meredély szélére, volt ahol éppen szemben láttuk a parkoló lakót. Egy helyes fekete-fehér macskát kínáltam meg először a sonka bőrrel, de nagyon bizalmatlan volt. Az első, sőt a második falatot is csak úgy fogadta el, hogy leraktam a földre és távolabb mentem tőle. Akkor odamerészkedett és bekapta. A harmadik falatot már hajlandó volt a kezemből elvenni, de addigra megérkezett egy szürke cirmos is, aki rögtön örömmel vetette rá magát a potya kajára.

Visszatérve a lakóhoz tovább indultunk. Bomarzoról, illetve az ott található Parco dei Mostri-ról (Szörnyek parkja) már olvastam, de ebben a városkában nem volt parkolóhoz koordinátánk. Szűk kis utcákon keringtünk az óváros körül, aztán egy Parco dei Mostri táblát követve sok-sok lakóautót láttunk egy parkolóban. Még éppen 1 hely volt, ahova gyorsan beálltunk. A parkolóban táblák adták tudtul, hogy április 24. 14 órától tilos ott parkolni. Amikor a városban sétáltunk láttunk plakátokat, amik vasárnaptól kezdve a következő napokra jeleztek programokat. St. Anselmo, a város védőszentjének ünnepe volt éppen. Úgy döntöttünk, hogy ott maradunk éjszakára. (N42.49014* E12.25064*)

Fél hat körül térzene hangokat hallottunk, gyorsan elindultunk ismét fel a városba. Egy idő után tűzijáték hangjai érkeztek, a város alatti völgyben robbantak a petárdák, de a napsütésben nem tudtak teljes pompájukban kibontakozni. A középső szintről lifttel mentünk fel a domb tetejére, ahol a templomban gyülekeztek a helyiek, a templomra pedig a város védőszentjének a képét függesztették ki. Az egész város fel volt lobogózva, itt is a különböző városrészeknek eltérő a zászlója.

A parkoló dugig megtelt, a lakóautók mellett néhány személyautó is itt talált helyet a városnézés idejére. Amikor besötétedett, ismét felkerekedtünk és felbaktattunk a városba. A vastag vasrácsos ablakú Orsini palota hallgatásba burkolózott, mellette az önkormányzat épületében néhány helyen világos volt. Néhány sikátor mélye napközben annyira sötét volt, hogy semmit nem lehetett látni, most a kovácsoltvas lámpavasakon lógó halvány sárgás fényben kifigyeltük a rejtekeit. Az évszázadok alatti használattól kikagylósodott meredek kőlépcsők, az ablakokban itt- ott némi halvány fény,  sok ajtón "Eladó" felirat. A sikátorok kanyarognak jobbra - balra, de egy idő után vagy a dóm előtti téren, vagy a várfal tetején kötnek ki. Az utcák fölött fényfüzérek, persze már nem karácsonyi mintákkal, hanem az ünnepre készülve virágokat ábrázolva. Emberrel alig találkoztunk, csak egy öreg ült ki a dóm előtti padra szivarozni. Az országúthoz közeli téren főzőcskézéshez készülődtek, gázpalackokat, tejeskannákat, gázfőzőt pakoltak ki. Néhány középkori ruhákba öltözött fiatal gyülekezett, volt aki dobot is hozott, majd autókba ültek és eltűntek az óváros körül vezető úton.

Tanulmányoztuk a kitett plakátokat, amit érteni véltem aszerint 21.30-kor a dómnál indult az ünnepi szertartás. Mi néhány helyi turistával odamentünk, de semmi nem történt. Aztán a várfalnál hallottuk, hogy a távolban dobolnak, a felső vár kapunál vártuk egy ideig, hogy felbukkan a menet, de nem jöttek és egy idő után a dobpergés is abbamaradt. Csak néhány helybéli autó jelentett látványosságot, amivel a keskeny várkapukon igyekeztek anélkül áthaladni, hogy meghúzzák az oldalát. Ehhez a legkeskenyebb ponton a tükröket is be kellett hajtani, mert nem fértek el.

Visszafelé haladva a téren már sokan gyülekeztek, nutellás üvegek sorakoztak egy pulton és arra jutottunk, hogy sajtot, vagy túrót készítettek. Mi akkor már több, mint két órája járkáltunk fel - le a várban, a levegő is folyamatosan hűlt, ezért visszatértünk a lakóhoz.

23 órakor aztán nagy tűzijáték kezdődött a várban, mi a lakó melegéből gyönyörködtünk a változatos színes rakétákban. Éjfél körül vonult végig a dobokkal, trombitákkal kísért menet az óváros utcáin. Hallani hallottuk, de már nem öltöztünk fel újra, hogy meg is nézzük a parádét, különben is mire elkészülünk és felérünk nagyjából vége a bulinak. Hamarosan jöttek is a parkolóban a lakóautók közötti foghíjakra beállt személyautók utasai és hazaindultak. Jó lett volna olaszul tudni, akkor talán nem tévesztenek meg a plakátokon szereplő időpontok és két órával később indulunk esti nézelődésre.

Itthon utána nézve a "Palio di Sant'Anselmo e la Sagra dei Biscotto" ünnepségbe csöppentünk bele Bomarzoban. A városka és környéke közigazgatási szempontból már nem Toscana része, hanem Laziohoz tartozik.

Április 24. Hétfő Reggel a közelben lármázó szamarak és kakasok ébresztettek. Reggeli után egy szinttel lejjebb mentünk a lakóval a "Szörnyek parkja" parkolójába. Mielőtt indultunk megint dobpergés és térzene hangjai hallatszottak a várdomb felől, de nem indultunk el megkeresni a hangok forrását. Hamarosan el is hallgattak, nem értünk volna fel időben, hogy kifigyeljük mi történik. A Sacro Bosco parkolója 8.30 - 19.00 van nyitva, mi fél tíz körül érkeztünk, akkor már az alsó szint félig tele volt személyautókkal, a kóvetkező szinten 5-6 lakóautó parkolt. Megvettük a 10 EUR-s belépőket, visszamentem még angol nyelvű térképet kérni az olasz helyett, aztán elindultunk felfedezni a kertet. Azzal indult, hogy nem találtuk a várkapu jellegű bejáratot. A térképen nem látszott, hogy néhány száz métert tovább kell menni a töredezett beton gyalogúton, hogy elérjünk a park igazi bejáratához. Nem csak mi voltunk tanácstalanok, más látogatók is bőszen tanulmányozták a térképüket. Aztán egy kanyar után ott voltunk a kapunál. A túloldalán két szfinx köszönti az érkezőket. A térképet követve bejártuk a területet, megcsodáltuk a 35 sorszámozott alkotást, elolvastuk a szobrokhoz kapcsolódó leírásokat, le-fel mászkáltunk a lépcsőkön, gyönyörködtünk a kis vízesésekben, a természetes sziklák alkotta szegletekben. A kertet 1552-ben tervezte Vicino Orsini herceg és Pirro Ligorio építész. A korabeli reneszánsz kertépítészeti szokásokkal szakítva nem a perspektívára helyezték a hangsúlyt, hanem egy erdős hegyoldalban helyezték el a mitológiai szörnyek (Orcus, az Alvilág királya, Cerberus, az Alvilág három fejű kutya őre, Pegazus, a szárnyas ló), egzotikus állatok (elefánt, óriás teknős) szobrait, valamint néhány épületet. A legérdekesebb épület a ferde ház, aminek a padlója is erősen lejt. Ez képezi az átjárót az alsó és a felső kert között. A Sacro Boscot körülvevő parkban füves tisztások, játszótér kínálnak piknikezési lehetőséget, akár egy egész napos családi kikapcsolódásra is alkalmat teremtve. Amikor dél körül elhagytuk a parkot már a parkoló harmadik szintjére irányították a folyamatosan érkező autókat.

Következő megállónak Canepinában néztem ki egy lakószervizes parkolót (N42*23'11" E12*14'56"). Itt szervizeltünk, majd Laci leszedte a motort és azzal indultunk a közeli helyek felfedezésére.

Először a néhány km-re levő Vignanellot céloztuk meg. Megálltunk egy helyen, ahonnan a régi városkapuhoz felmászva, azon áthaladva csak a sziesztát tartó könyvtárat és egy templomot találtunk. Tovább indultunk és az idegenforgalmi látványosságokat jelölő barna táblákat követve  egy másik dombtetőn újabb óvárosi részre leltünk.

A Castello Ruspoli kapuján egy cédula adott valami útmutatást, a várárkon átívelő felvonóhíd előtti padon egy fekete ruhába burkolózó hölgy melegedett a napon és ő tájékoztatott minket, hogy a kastély 3 órától látogatható. Mi még kicsit körülnéztünk, konstatáltuk, hogy a támfallal körülvett, a környezetből kiemelkedő park is csak a kastélyból átvezető hídon közelíthető meg, majd a bázishoz képest ellentétes irányban levő következő célponthoz, Soriano del Cimino városába motoroztunk.

Itt az elsó városkapun át tudtunk haladni a motorral, de a másidik előtt inkább leparkoltunk és gyalog másztunk fel az óváros legmagasabb pontján levő elég nagyméretű, sok szintes várkastélyhoz. Két olasz fiatalember szinte egy időben érkezett velünk a kapuhoz, amin nagy lakat várt. A kapun tábla ismertette az április - májusi nyitvatartási rendet, ami szerint április 24-én délután 3-tól látogatható a kastély. Én igazából nem belülről szerettem volna bejárni a hatalmas várkastélyt, hanem egyrészt kívülről látni az épületet (az alatta levő utcáról jóformán egyáltalán nem látszott, eltakarták a kanyargó feljáró út támfalai), másrészt a kilátásra voltam kíváncsi a környékre.

Már csak fél óra volt 3-ig, addig nézelődtünk kicsit. Próbáltunk barátkozni a környékbeli macskákkal, de nagyon félősek voltak, kifigyeltük egy felújítás alatti ház szobáját, amiben egy nagy kandalló is állt, a szoba pedig közvetlenül az utcáról nyîlt egy két szárnyú fa ajtóval. Egy személyautó felrobogitt mellettünk a keskeny utcában, de nem tért vissza. Az utca végén nagy fa kapu volt, mögötte a várárok, ahova bemehettek parkolni azok, akiknek erre engedélyük volt. Az egyik ház kéménye iszonyú büdös füstöt eregetett, nem tudom mit tüzelhettek a házban.

Egy idő után egy fiatal pár is csatlakozott hozzánk két kisgyerekkel. Egyikük csak néhány hónapos, a papája tolta fel a meredek utcákon babakocsiban, másikuk 3 év körüli kisfiú, azért neki is hozott egy kocsit a mamája, ha elfáradna.

3 órát harangoztak, de a kapu még mindig zárva. Az időközben visszatért fiúk próbálkoztak a kapura kiírt telefonszámmal, de csak gépi hang volt a válasz. Már éppen indulni készültünk, amikor megjelent belülről egy ember és kinyitotta a kaput. Felbaktattunk a feljárón, megcsodáltuk a kilátást, a közelről még nagyobbnak tűnő épülettömböt, benéztünk az udvarra, aztán fordultunk is vissza  - a fiatal családdal együtt. Csak a két srác ment be végigjárni a várkastélyt. Ahogy haladtunk lefelé, újabb látogatók érkeztek.

A lakóparkolóhoz visszavezető út két oldalán nagyon öreg fák álltak ligetes területen, talán gesztenyefák. Mivel még nem növesztettek új leveleket elég nehéz volt megtippelni, milyen fák lehetnek. Úgy döntöttünk, hogy mivel elmúlt már 3 óra visszamegyünk megnézni a sokkal barátságosabb méretű  Castello Ruspolit.

Amikor odaértünk a kastély kapuja zárva volt, de még mindig ott volt rajta a cédula, amit előző látogatásunkkor láttunk. Laci a szótárból kikereste, hogy mit jelent. Közben érkezett még egy pár, ők is tanulmányozták a cédulát. Laci megfejtette, hogy kopogni kell, a másik pár is erre jutott és már zörgették is a kaput a kopogtatóval. Nemsokára egy fiatal lány kinyitotta a kaput. Egy nagy helyiségbe jutottunk, ahonnan több ajtó nyílt. A lány kis türelmünket kérte, először az olasz pár kérdéseire válaszolt.  Úgy tűnt, hogy őket az érdekelte, hogy hogyan tudnának helyiségeket bérelni a kastélyban valamilyen eseményre. Mi közben körülnéztünk.

A bejárattal szemben a kertbe vezető hídra nyílt egy üveges ajtó,  jobbra egy konyha volt, valamint két boltívvel egy vasráccsal leválasztott étkező. A rács azt a célt szolgálta, hogy az étkezőben levő két kutya ne tudjon kijönni a látogatók közé. Bent fekhelyük, vizes edényük volt. Azért odajöttek barátkozni, nagyon aranyosak voltak. Még egy ajtó nyílt jobb oldalon, később kilestem, hogy a mosdókhoz vezetett. Bal oldalon a két ajtó közül az egyik egy hosszú folyosóra nyílt, a másik az lépcsőházba vezetett.

Miután a másik érdeklődők elmentek, a lány mondta, hogy ha meg akarjuk nézni a kastély,t ahhoz meg kellene várnunk, hogy további látogatók is érkezzenek, de addig is körülnézhetünk a kertben. Itt is 10 EUR volt a belépő fejenként. Elmesélte, hogy ő lengyel, ide ment férjhez és járt már Budapesten, ami nagyon tetszett neki. Mi nyugodtan nézelődjünk a kertben, neki dolga van az irodában. (A házban nem volt túl meleg, a lány is kabátban jött - ment.)

Kimentünk a kertbe, egy teraszról ráláttunk a városkára. Törtük a fejünket, hogy vajon a lengyel lány alkalmazott, vagy esetleg a ház urához ment férjhez és ő a kastély úrnője. Felfedeztük, hogy egy szinttel lejjebb egy virágoskert is van. A fenti kert szabályos négyszögeit alacsony sövény keretezte és még belül is futottak sövényből különböző alakzatok. Lenéztünk a kastélyt a kerttel összekötő hídról, legalább 3 emelet mélységben haladt alattunk az út. Örömmel láttuk, hogy amíg mi nézelődtünk újabb látogatók érkeztek kisebb csoportokban, mert kicsit sovány lett volna a belépődíjért csak a kertet látni.

Mire visszamentünk az előcsarnokba, mások is nézelődtek ott. Megjelent a lengyel lány, igyekezett válaszolni az olasz vendégek kérdéseire, aztán hozzánk fordult és rámutatott egy fekete kendőben levő nőre, hogy ő a kastély tulajdonosa és minket ő fog  körbevezetni. Ugyanaz a hölgy volt, aki korábban tájékoztatott minket, hogy 3-tól látogatható a kastély. Amikor odajött hozzánk érdeklődött is, hogy mi voltunk-e ott dél körül. Aztán az előcsarnokból nyíló hosszú folyosón át először egy olyan szobába vezetett minket, aminek a falait családfák borították. Ott Donna Claudia Ruspoli jó angolsággal elmesélte, hogy a családjukat a 750-es évekig tudják visszavezetni, amikor az ősük, egy skót nemes arrafelé katonáskodott és Vignanelloban telepedett le. Ezután elmesélte az egész családfát, ki vette fel a Ruspoli nevet, ki építette a reneszánsz kertet feltöltve a területét, ki készítette a kert alsó szintjén a kis virágos kertet, kik házasodtak be a családba (többek között egy Eszterházy is). Magának a kastélynak a története 1531-ben kezdődik, amikor a Medici pápa Beatrice Farnesenek adományozta Vignanellot. Az ő lánya, Ortensia Sforza Marescottihoz ment feleségül (aki a nevében is őrizte skót származását) és nászajándékba kapták a birtokot.

Mesélt arról, hogy egyik őse azért emelte a főtéren a templomot, hogy amikor a pápa látogatóban jár a családnál legyen hol miséznie, a szintén a főtéren álló kisebb kastélyt pedig a vendégek elszállásolására építették. Egy másik, zeneszerető őse Handelt alkalmazta a saját szórakoztatásár. A zeneszerző két évet töltött a kastélyban, illetve a család római palotájában.

Az emeleten szépen berendezett, az évszázadok alatt egyenetlenre kopott kőpadlón vastag perzsaszőnyegekkel fedett szobákat mutatott meg a ház úrnője. Az egyik helyiség a család szentté avatott tagjának, Santa Giacinta emlékére emelt kápolnaként szolgál. Érdekes történet fűződik hozzá. A fiatal lányt a szülei apácának szánták, de az életvidám lány nem akart elvonulni a világtól. Valamilyen botrányt is okozott és ezzel elvesztette helyét a családban. 45 éves korában nagyon beteg lett, mindenki azt hitte, hogy meg fog halni. Ő azonban felépült és teljesen megváltozott. Egy fiún akart először segíteni, akin keresztül eljutott oda, hogy attól kezdve fehér csuklyás ruhában ( hogy ne ismerjék fel) járta a várost és segített a betegeken, elesetteken. A vezeklő ruhája is ki van állítva a kápolnában.  Halála után néhány évszázaddal szentté avatták. A falakon az ősök képei, később fényképei láthatók.

Több történetet hallottunk az ükpapáról, Don Alessandro Ruspoliról, aki egy vadászaton elveszítette az egyik szemét. A pápa mellett töltött be tisztséget, ő határozta meg, hogy ki járulhat a pápa színe elé. Később ezt a tisztséget eltörölték. A kertre néző ablakból, felülről nézve bontakoztak ki a sövényből írt betűk, amik az egyik úrnő fiai nevének kezdőbetűi.  A XVII. században létrehozott kert Itália egyik legszebb, eredeti állapotában megőrzött reneszánsz kertje. Érdekesség, hogy a család rokonságban áll az Orsini családdal is, akik Bomarzoban éltek és egyik tagja hozta létre a "Szörnyek parkját".

A kilencedik Ruspoli herceg nagy playboy volt, gyerekei három különböző anyától születtek, egyes legendák szerint Fellini Édes élet című filmjét ő inspirálta. Jelenleg Claudia és Gaida hercegnők tulajdonában áll a kastély. Nagyon tetszettek a családi történetek, igazán egyedi, exklúzív idegenvezetésben volt részünk, a ház úrnője, a közel másfél évezredes nemesi család örököse csak nekünk kettőnknek mutatta be a palota termeit és mesélte el az épület és a családja történetét.

Nagy szerencsénk volt azért is, mert a kastély egyénileg hivatalosan csak vasárnap látogatható, hlt közben csak előre bejelentkezett csoportok látogathatják. Talán amikor először felbukkantunk a kastélynál és szóba elegyedtünk annak a napon üldögélő úrnőjével jó benyomást tehettünk rá, hogy velünk kivételt tett.

A kastélylátogatás után visszatértünk a lakóhoz, majd Ronciglioneben kerestünk fel egy parkolót éjszakára. Útközben nagy mogyoró ültetvények mellett haladtunk el. A parkoló koordinátái némileg mások, mint ami az ACSI katalógusban szerepelt (N 42.28938* E 12.21438*) A parkolóban állt egy lakóautó, mi beálltunk mellé. Este a fiatalok köröztek mopedekkel és kis autókkal a parkolóban, egy ideig még beszélgettek, de éjszaka csendes volt a hely. A parkolóból jó kilátás nyílt a városra és a dómra.  A parkolóban volt vízcsap, fáradt főzőolaj gyűjtő hordó, vízautomata, WC, amit éjszakára bezártak.

Április 25. Kedd - olasz nemzeti ünnep Reggel kicsit írogattam az élménybeszámolót, aztán 11 körül útra keltünk a városba.  Sok-sok lépcsőn mentünk lefelé, aztán kicsit felfelé haladtunk, majd kibukkantunk egy téren, ahol a dóm és a városháza áll. Onnan egy kis utcán indultunk tovább, egy pici, négy sarkán bástyákkal ellátott vár alá értünk. A bástyák között lakóházak támaszkodnak a várfalnak. A lefelé induló utcában egy XII. Századi harangtorony és egy szintén XII. Századi épület, a régi városháza áll a többi, szintén nem mai lakóház között. Érdekes a régi városháza épülete, a korabeli boltíves ablaknyílásokba különböző méretű négyszögletes műanyag nyílászárókat építettek be. Nem igazán a műemlékvédelem csúcsa ez a megoldás. A meredek utcában szinte minden kapuban üldögélt valaki, a kapuk mellett pedig szép virágok pompáztak. Persze visszafelé is meg kellett mászni a 101 lépcsőfokot. A lakóhoz visszaérve ismét lekerült a robogó, azzal indultunk Caprarolába egy újabb kastélyt és kertet megnézni.

A Palazzo Farnese hatalmas épület, uralja a város feletti domboldalt. Az alatta induló utcáról két szárnyú lépcső vezet fel egy nagy teraszra, innen ismét két szárnyú lépcsőn jutunk fel az épület bejáratához. Egy nagy, freskókkal díszített terembe lépünk, innen nyílik a jegypénztár, egy kör alakú belső udvar, illetve a fő lépcsőház. A belső udvarból lehet bejutni a többi földszinti terembe. Mindenütt dús freskó díszítés található, ismertető táblák mutatják be a helyiség rendeltetését, hogy kik és mikor festették a freskókat és hogy azok mit ábrázolnak.

A kastély eredeti tulajdonosa Farnese kardinális volt. A freskók a XVI. században készültek. Kissé meglepő volt, hogy a térképszoba falát a jelenlegi ismereteinkhez igen hasonlóan ábrázolták a földrészeket. Gyönyörű a kör alakú lépcsőház. Az emeletről lehet kijutni egy hídon át a reneszánsz kertbe. Itt is a sövényeké a főszerep, csak ezek magasabbak, mint a Ruspoli kastélynál.

Visszafelé útba ejtettük a Lago di Vico partját. Az ünnepnapon sok család piknikezett a fűben a vízparton, a strandröplabda és a softball tenisz pályán is folyt a játék. Szerencse, hogy robogóval mentünk, lakóval nehezen találtunk volna helyet. Visszafelé egy kanyarnál rossz irányba fordultunk, egy udeig a tóparttal párhuzamosan haladtunk, aztán visszafordultunk.

Tuscaniát néztem ki következő állomásnak. A GPS egy olyan útra vitt minket, ami 3,5 tonna  korlátos volt, egy darabig csak keskeny, belógó ágakkal, majd egyszer csak földútra váltott. Visszafordultunk, a következő próbálkozásnál néhány száz méter után 2,5 tonnás korlátozás fordított vissza minket. Ezek után a táblákat kóvetve Viterbo felé vettük az irányt. Ahogy Tuscania felé haladtunk egyszer csak egy csomó autót és lakóautót fedeztünk fel az út mellett, kis természetes medencékben fürdőzőket láttunk. Teljesen véletlenül bukkantunk Viterbo Termere (N 42.42839* E 12.05668*), mi is beálltunk a többi autó közé. Laci még vacsora után este kipróbálta a fürdőt, a legmelegebb medencébe még ő se bírt bemenni, annyira forró volt a víz. Ahogy sötétedett, a legtöbb autó, lakóautó elment, csak 3 lakóautó és néhány személyautó maradt a parkolóban, de később is érkeztek még néhányan egy kis zseblámpa fénye melletti éjszakai fürdőzésre.

Április 26. Szerda Laci reggel is elment fürdeni egyet, bár erősen fújt a szél. Aztán mi is szedelőzködtünk és tovább indultunk Tuscaniába. Időnként kicsit csepergett az eső. A lakóautó parkolóhoz (N 42*25'20" E 12*3'18") a városfal mellett vezetett az út, a temető közelében találtunk rá. Az oda vezető utolsó kanyarban a fák gyökere annyira megemelte az aszfaltot, hogy attól tartottam, felborul a lakó, ahogy átzötyögtünk rajtuk. Elmentünk még vásárolni, aztán felfedeztük a várost. Itt is lehetett sokat le- és fel menni, de a napsütésben kibontakozó látvány (mind az óváros utcái, mind a környékbeli táj) feledtette a kaptatókat. Mire visszaértünk a lakóhoz szinte megtelt a parkoló.

Április 27. Csütörtök Éjszaka hol esett egy kicsit, hol elállt az eső és ez folytatódott másnap is. Azért kora délután elindultunk, hogy felkeressük a közeli etruszk emlékeket. Először a temető sarkánál jelzett tombát vettük célba. Keskeny kis utakon kanyarogtunk, míg egy kerítéshez és zárt kapuhoz értünk, azok mógött van valahol a tomba. Ezután a GPS-ben turisztikai látványosságként mutatott nekropoliszt próbáltuk meg becserkészni. Ezúttal is zárt kaput találtunk, amin tábla adta hírül, hogy a nekropolisz vezetéssel látogatható, az idegenforgalmi irodában lehet jegyet venni a délelőtt, illetve délután induló csoportokra. Visszatértünk a lakóautó parkolóba.  Laci később gyalog indult felfedezni, hogy hol az idegenforgalmi iroda. Meg is találta, de nem beszélgetett az ott strázsáló lánnyal, pedig az biztos örült volna, ha valaki enyhíti a magányát. A legtöbb lakóautó odébb állt délután, rajtunk kívül csak még egy lakó maradt. Ez egy pihenős nap lett, már erősen ráfért a lábaimra egy kis nyugalom. Egész nap hol esett, hol elállt, kék eget egyáltalán nem láttunk. Balu azt írta, hogy az előrejelzés szerint másnap 10 óráig marad az esős idő, utána kiderül.

Április 28. Péntek Éjszaka a korábbi békés szemerkélést nagy zuhé és viharos szél váltotta fel, egyszer zivatarba fordulva. Nagyon le is hűlt a levegő, míg az előző napokban éjjel - nappal 15-17 fokos hőmérséklet volt a jellemző, addig most 10 fokra ébredtünk.  Azért reggeli után összeszedelőzködtünk és elindultunk Tarquiniába etruszk emlékeket nézni. Korábbi útjainkon nem volt szerencsénk az etruszkokkal, nekem már régi vágyam volt festett etruszk tombák megtekintése, de valahogy sose jött össze. Tarquinia elején tábla adta tudtul, hogy nem lakóautó barát a település. Azért megpróbáltunk közelebb kerülni a fallal körülvett óvároshoz, de a városkapu előtti parkolóba legfeljebb a robogóval fértünk volna be. Így aztán visszafordultunk és megkerestük azt a helyet, ahol felfelé haladva egy lakóautót láttunk. Persze az üres telek bejáratánál tábla várt minket, hogy csak ügyfeleknek - bár az nem volt egyértelmű, hogy milyen ügyfelekre vonatkozott a kitétel. Az utcában találtunk még helyet, úgyhogy ott hagytuk a lakót. Gyalog vágtunk neki a meredek utca végében induló lépcsősornak, aztán még két lépcsősoron kapaszkodtunk fel , míg végül felértünk az óváros egyik hangulatos terére. A kis utcákon haladva hamarosan elértük a főutcát és azt a parkolót, ahonnan korábban a lakóval visszafordultunk.

Láthatóan valami bulira készültek, a főutcán zöld műfű szőnyeg vezetett végig, az út két oldalán hatalmas cserepekben nagy méretű forgók, amik a szélben sebesen forogtak.  Ahol kiszélesedett a főutca piaci standokat állítottak fel. Édességek, sajtok, szalámik, porchetta, cipők, játékok, mindenféle volt, de úgy tűnt, hogy csak az előkészületek folytak, vevő alig és újabb standok épültek. A városháza előtti téren leültünk egy napos padra (bejött az előrejelzés, elmúlt az eső és kisütött a nap, bár nagy meleg azért nem volt). Próbáltunk free wifit keresni, sikerült is valamit találni, letöltöttük a leveleket, de mellékletet letölteni, vagy választ küldeni már nem sikerült. Felsétáltunk a főutca végéig, ahonnan szép kilátás nyílt a környékre, a távolban a tenger is feltűnt. Útközben láttunk táblákat, amik a nekropolisz felé vezető irányt jelezték, így elindultunk arrafelé. Még az óvárosban rábukkantunk egy aranyos román apátságra, aminek a templomát  sikerült még belülről is megnéznünk, mielőtt bezárták. Az óváros kapuján kívül modern városrészben vezetett tovább az utunk. Már kezdtem izgulni, hogy megint potyára vándorlunk, amikor feltűnt egy tábla, ami a bejáratot mutatta.  Megvettük a belépőt (kombinált belépőt a nekropoliszhoz és az archeológiai múzeumhoz), majd elkezdtük bejárni az elég nagy területet.

Sok, különböző állapotban levő festett tomba található a területen. A tombák fölé kis házakat emeltek, a sírkamrákhoz meredek lépcsőkön lehet lejutni. Nem mindegyik épület volt nyitva, de amit nyitva találtunk azokat végignéztük (illetve később már csak Laci araszolt le a lépcsőkön és jelezte, ha valami szuper látnivalót talált, amit én is megcsodáltam). Nagyon érdekesek a festett tombák, mindegyikben más alakok, formák jelennek meg. Erősen érzékelhető a görög hatás, állítólag görög művészek készítették a tombák freskóit.

Érdekes kezdeményezés, hogy 3D felvételt készítenek a tombákról, ami a későbbi restaurálási munkákhoz is segítséget jelenthet. Amikor bejártuk a nekropoliszt kérdeztem, hogy hol találjuk a múzeumot és kiderült, hogy az az óvárosban van. Visszasétáltunk az óvárosba, a városkapunál álló régi épület ad helyet a múzeumnak. Közben ismét befelhősödött, visszakerültek a levetett pulóverek, sál. A nekropolisznál is sok iskolai csoporttal találkoztunk, a múzeumba is jutott belőlük. A múzeumban lehetett megtekinteni a tombákban talált szarkofágokat, rajtuk a jellegzetes heverésző, felkönyöklő alakokkal, sok cserépedényt láthattunk, jellegzetes görög stílusú díszítéssel, ékszerek, szobrocskák, néhány fém tárgy egészíti ki a gyűjteményt. Szeretem az etruszk kultúrát, megkapó az életszeretetük, még a túlvilágot is úgy képzelték el, hogy ott folytatódnak a földi örömteli pillanatok.

Amikor visszaértünk a lakóhoz Montalto di Castroba indultunk tovább. Az N 42*25'49" E 11*37'57"-nél levő parkoló a vizesárokkal körülvett kastély parkolója, körülötte legelők birkákkal. A parkolóban egy sovány fehér kutya kéregetett diszkréten ennivalót, vagy legalább egy kis simogatást.  Odaadtam neki a macskáknak szánt sonkabőr maradékát és egy maréknyit Selymi száraz tápjából. A simogatást is félénken, de boldogan fogadta. Amikor kicsit később ismét akartam juttatni neki néhány falatot sehol nem találtam a parkolóban. Aztán észrevettem az út másik oldalán a kerítés mögött a birkák közelében. Valószínűleg nem elszökött, vagy kidobott kutya, hanem állása van, birkapásztor és a szeretetért és kajáért kunyizás csak mellékfoglalkozása. Ahogy észrevett, egyből felém vette az irányt, rutinosan bújt át a kerítés alatti titkos átjáróján. A kastélyban múzeum működik, előtte egy régi szamárhát híd vezet át a magas partok között kanyargó folyó fölött. Ezen a környéken is számos etruszk emlék található a mezőkön, de ezek felkutatása már másnapra maradt. Éjszakára két van is csatlakozott hozzánk, egy osztrák és egy lengyel. A kis VW-vel egy fiatal lengyel pár utazott két pici lánnyal. A nagyobbik 2 év körül lehetett, a kisebbik talán fél éves volt.

Április 29. Szombat Laci 67. szülinapja  Reggel ragyogó napsütésre ébredtünk, elindultunk a hídon át vezető gyalogúton. Ez később egy országútra csatlakozott,  annak mentén kőfalak maradványai vezettek. A földeken szorgalmasan dolgoztak, traktorral szántottak, volt aki kapált, mások még gyűjtöttek valamit a földeken. Elértünk az előző nap a távolból látott parkolóhoz, ahol külön lakóautó parkoló is van, majd az etruszk város romjait bemutató  területhez. A lakóhoz visszaérve a birkákat nem láttuk, de a kutya ott volt a kerítés mögött. Már éppen megindult volna kifelé, amikor valamit meghallott és teljes sebességgel elrohant a másik irányba, a dombok hajlatából éppen csak kilátszó épület felé. Valószínűleg hívta a gazdája. Később, mielőtt tovább indultunk ismét feltűnt a parkolóban, kapott még egy kis száraz kaját, valószínűleg a gazdái nem ilyen csemegével etetik.

Castigliano d'Orcia felé haladtunk tovább. Ez közel 100 km-re volt, ráfért már az akkukra egy kis töltés, mert az utóbbi napokban elég sokat voltunk egy helyben, vagy csak 10-20 km-t tettünk meg egy nap, éjszaka pedig azért elkelt a fűtés. Az egyik fedélzeti akku már lemerült, nem akartuk, hogy a másik is így járjon.

Szép tájakon haladtunk, egy helyen egy nagy pipacsos mező, háttérben egy  régi várnak tünő nagy sziklatömb, közelebb érve derült ki, hogy kőbánya. Már messziről látszott Radicofani  hegytetőre épült magas tornya, alatta a város. Elvileg az országút elkerüli, de egy híd felújítása miatt a terelőút Radicofani felé vezetett. Nem álltunk meg felmászni a várba, csak az autóból csodáltuk meg és rövid fotószünetre álltunk félre.

A lakó GPS-e, rejtélyes módon, ugyanazokkal a beállításokkal, mint a kis GPS mindig a lehető legszűkebb, legmeredekebb utakra navigál.  Igyekszünk kivédeni a mesterkedéseit, de időnként sikerül rászednie minket. Így történt, hogy Castiglione d' Orciát Rocca d' Orcián keresztül közelítettük meg, jó néhány  meredek kanyarral tarkítva.

A lakóparkolóból csodálatos a panoráma. A teniszpályát nem használta senki, egy lakó volt ott, amikor érkeztünk, mire felfedeztük a várost  és visszaértünk, elmentek, éjszakára egy francia és egy olasz lakóautó csatlakozott hozzánk. Ahogy bejártuk a várost kedves, meredek, sokszor lépcsős kis utcákat, szép kilátású teraszokat, felújítás alatti várat, mindenhol a szombati nagymosás kiteregetett ruháit találtuk, de sehol egy nyitva tartó boltot, pedig a kenyér készletünk már eléggé megcsappant és hosszú hétvége közeledett. Kerestünk valami éttermet is, gondoltam, hogy egy vacsorával ünnepelhetnénk Laci szülinapját. Sajnos nem sikerült találnunk, pedig helyenként reklámtáblákat láttunk, de a jelölt helyekre nem bukkantunk rá a zegzugos óvárosban. A lakóparkolónál csak egy presszó volt, nem vacsorazó hely.

Visszatérve a lakóhoz kinéztük, hogy hol van a legközelebbi Coop, San Qurico d'Orciában volt, 9 km-re. Így aztán lekerült a robogó és bevásárolni indultunk. Laci szülinapjára ünnepi menü készült, bazsalikomos pestoval sült csirke gnoccival és zöld salátával, utána tortának Peccati Medioevali, hozzá jó kis Brunello Montalcinoból.  Olyan finom volt a Brunello, hogy elhatároztam, vissza kell még mennünk Montalcinoba, hogy haza is tudjunk vinni belőle.

Április 30. Vasárnap Azért választottam előző este Castiglione d' Orciát megállónak, mert azt olvastam, hogy itt április 30-án és május 1-én él még a  Maggiolata szokása, amikor zenélő csapatok járják végig az óváros utcáit és szerelmes dalokat énekelve köszöntik a tavaszt.  Nézegettük az utcákon a plakátokat, kiírásokat, de sehol nem találtunk utalást a Maggiolatára, csak valami helyi választás, vagy népszavazás felhívását láttuk és egy régi gyógyszertár helyiségében néhányan várták a voksolókat. Persze a reggeli séta során sikerült az előző napon bejártakon kívül új utcácskákat, tereket és két kis éttermet is felfedezni. (Jobb lett volna előző nap.)

Dél körül motorra pattantunk és átmentünk Rocca d' Orciába, ami igazából egy meredek ormon emelkedő sziklaszirt, aminek a tetején egy várrom áll. Már láttuk korábban, hogy fel lehet menni a tetejére.  A motorral 20%-os emelkedőn értük el az erődhöz vezető gyalogút elejét. Kicsit feljebb lehetett jegyet venni a vár megtekintéséhez.  Meredek és szintenként egyre meredekebb fémlépcső vezet fel a torony lapos tetejére, ahonnan elképesztő körpanoráma tárult a szemünk elé. A gyönyörű toszkán táj, a Val d' Orcia békés lankái, olajfa és szőlőültetvények, a dombtetőkön kisvárosok, magányos tanyák. Nézelődtünk egy darabig, aztán egy másik úton visszatértünk a lakóhoz.  Amikor visszaértünk éppen valami helyi bicikliverseny résztvevői tartottak pihenőt a lakóparkoló fölötti presszónál.

Mivel előző este megkezdtük a Brunellot, amit vettünk, a Rosso di Montalcino pedig már korábban elfogyott, úgy döntöttünk, hogy a kellemes 20 fokos melegben, szép napos időben visszatérünk motorral a közeli Montalcinoba feltölteni a bor készletet. Gyönyörű, bár helyenként zötyögős úton motoroztunk. Montalcinoban most is buli volt a vár előtt. Mint kiderült április 22-től május 8-ig minden hétvégén rendeznek valami programot, ha már egyszer felállították a sátrakat. Rengetegen voltak a város főbb útjain, turistacsoportok nyakba akasztott elektronikus idegenvezetővel, más csoportok kihangosítón át hallgatták az idegenvezető köré csoportosulva a tudnivalókat. Ahogy hallottuk, többségben olaszok voltak.  Szinte mindenkinél volt 1-2, vagy 3 üveg bort tartalmazó kartondoboz. Végigsétáltunk a főutcán, próbáltunk wifi-t találni - sikertelenül, aztán néhány csendes kis utca, sikátor felé vettük az irányt. Előbb elég sokat mentünk lefelé, aztán persze ugyanannyit felfelé. Egy lépcsőn felérve ismét a főutcában kótöttünk ki. Beszereztünk némi Brunellot és Rosso di Montalcinot (persze csak módjával, a motornak nem túl nagy a csomagtartója),  majd elindultunk visszafelé. Csakhogy a vár előtt a legtöbb utcàn behajtani tilos. Ahogy szűken meg akartunk fordulni - felborultunk a motorral. Mivel szinte álltunk, nem lett komolyabb bajunk, se nekünk, se a motornak. Mindenesetre megvolt a beavatás, az első motoros bukásom. Azért remélem, hogy nem lesz több. 

Délután kiültünk a lakó elé kicsit sütkérezni a napon. Azért ahogy felhő takarta el a napot egyből hűvös lett. Vacsora után, 9 óra körül még egy körjáratra indultunk az óvárosba, de nyomát se láttuk semmiféle zenélésre, éneklésre készülésnek.

Szokás szerint 11 körül feküdtünk le aludni - aztán 3/4 12-kor vidám fúvós zene hangjai hallatszottak a távolból. Nem  öltöztünk még egyszer fel, pedig mint kiderült lett volna bőven időnk, 1/2 1 körül a közelünkben zenéltek és énekeltek, de később is többször hallottuk a zene hangjait.

Mindössze annyi történt, hogy nem olasz fejjel olvastam a programot. Abban az szerepelt, hogy április 31 és május 1 a Maggiolata időpontja, én meg azt hittem, hogy vagy egyik, vagy másik, esetleg mindkét nap, nem gondoltam, hogy az április 30-ról május 1-re virradó éjszaka.

Május 1. Hétfő Azért hogy ne maradjunk le teljesen a Maggionata élményéről addig keresgéltem, amíg találtam egy másik programot.  Braccagniban (Grosseto közelében) május elsején tartják a Festa del Maggiot, amikor a Maremma környék csapatai versenyeznek, melyikük a legjobb a helyi dalok előadásában. A közelben találtam egy parkolót is Sticciano Scaloban (N 42*55'43"   E 11*7'7")  Ott leraktuk a lakót és ismét motorra pattantunk.

Braccagniban semmi jelét nem találtuk készülődésnek, viszont fekete felhők gyülekeztek és nagyon erős szél fújt. Visszamotoroztunk a lakóhoz és azzal tertünk vissza Braccagniba. Az út szélén láttam egy táblát, ami a Festa parkoló felé jelölte az irányt. Egy nagy lekaszált rétre mutatott, ahol kezdtek gyülekezni az autók. Mi is leálltunk, majd Laci elment felderíteni a terepet. Néhányan voltak, a bejáratnál egy nagy üveg demizsonba gyűjtötték az önkéntes felajánlásokat, egy sátorra "kenyér" volt kiírva. Elkezdett cseperegni az eső, majd jobban esni. Az autók nagy része elhajtott. Mi megebédeltünk, aztán néztük, ahogy fehér ingbe, piros nyakkendőbe, mellénybe öltözött emberek érkeztek autóval. Némelyikük hsngszert is hozott magával. Az esőben viszonylag kevés új autó érkezett. Amikor elállt az eső, megint többen jöttek. Négy órakor felmentünk megnézni, hogy mi történik, még hallottuk az utolsó hangjait a piros nyakkendős csapat előadásának, akik utána szedelőzködtek, a színpadon mai zene szólt. Újra eleredt az eső, előbb csak gyengén, majd egyre erősebben esett. Szinte mindenki - köztük mi is - menekülőre fogta. Alaposan eláztunk, másik nadrágot kellett húznunk, a dzsekiknek is száradniuk kellett.

Szakadó esőben tankoltunk még, aztán visszamentünk Sticciano Scaloba.  Hamarosan elállt az eső és kisütött a nap. Az út túloldalán viszont egy kávézóban hangos zene mellett mulattak a fiatalok. Másnapra Bagno San Filippot terveztük (ha az időjárás engedi), ezért kicsit közelebb akartunk menni éjszakára. Piancastagnaio közel van hozzá és a jó wifi vétel miatt is megkedveltük, ezért oda indultunk. Azért még benéztünk Braccagniba, de a hatalmas parkolóban csak két autó állt. Hát így mosta el az eső az idei Festa del Maggiot.  Útközben láttuk, hogy a Monte Amiata fekete felhőkbe burkolózik, ahogy haladtunk egyre inkább látszott az utakon, hogy nemrég vonult el az eső, ezért az útba eső Castel del Piano lakóparkolójában álltunk meg éjszakára. Rajtunk kívül csak egy lakóautó állt ott, az is valószínűleg egy helyi lakóé lehetett. (N 42*53'20" E 11*32'14")

Sok toszkán kisvárosban jártunk és - elsősorban a hegytetőre épült középkori településeket- ha nem tudnak új jövőt teremteni a településnek, az elnéptelenedés veszélye fenyegeti. A lakosságuk nagy része 70 év feletti, az ingatlanok legalább felén kint van az "eladó" tábla, a zsaluk éjjel - nappal szorosan bezárva, sötétedés után csak elvétve látni lámpafényt az ablakokban. Persze érthető, hogy aki megteheti, inkább az új városrészek modern lakásait részesíti előnyben a szűk lépcsőházak magas lépcsőin nehezen megközelíthető, kompromisszumokkal konfortosabbá tett, vastag kőfalakkal épült, sokszor erős felújításra szoruló középkori  lakásokkal szemben. Ha viszont magukra maradnak ezek a házak, akkor félő, hogy néhány évtized múlva csak emlékként élnek tovább ezek a bájos kisvárosok.

Május 2. Kedd Piancastagnio nem volt messze, viszont az út a Monte Amiatán keresztül vezetett. 1400 méter magasságba kacskaringóztunk fel. Szerencsére a keskeny és meredek úton nem sok autóval találkoztunk, bár láttunk fakitermelőket, akik kamionra pakoltak. Gyönyörű  az erdő a beszűrődő napfényben, a különböző formájú sziklákkal. Síszállók, erdei kalandpark mellett haladtunk el. A déli hegyoldalon minden zöldült, az északin még csak éledeztek a fák.  A ragyogó napsütés ellenére egész nap nem melegedett fel a levegő 16 fok fölé, ami a gyenge szélben még hűvösebbnek tűnt.  Piancastagnioban megint kihasználtuk a wifit, bár csak röviden, a legszükségesebbre szorítkozva, mert a szélben odafagytunk a padra. Délután tovább indultunk Santa Fiorába. Most többen voltak a lakóparkolóban, de azért volt még bőven hely.

A városban másnap, május 3-án reggel 6-tól mindenhol parkolási tilalmat jelöltek a táblák. Találtunk plakátot is a másnapi kereszt hurcolásról, csak arról nem, hogy hány órakor és hol lesz. Emlékeztünk, hogy láttunk egy templomot, amiben nagy fa keresztek voltak, megpróbáltuk ismét megkeresni. A főtérről indulva az első terecskén álló templom mindjárt az volt, amit kerestünk. Az itteni plakáton időpont is szerepelt, 17 óra. Laci megkocogtatta az egyik keresztet, a belseje üreges, hogy könnyebb legyen hordozni.

Május 3. Szerda Dél körül Laci elment motorral fürdeni Bagni San Filippoba. Elég sokszor sikerült eltévednie, csaknem 200 km-t tett meg 2x25 helyett. Szerencsére mondtam, hogy vigyen pénzt magával, így meg tudta tankolni a motort. Nekem a 17-18 fok se volt vonzó szeles időben fürdeni. Napközben csaknem teljesen megtelt a parkoló személyautókkal, mert piac is volt a városban, sehol nem lehetett parkolni. Az összes főbb út és a híd is tele volt sátrakkal, ahol volt minden, ami szem- szájnak ingere. Ruhák, cipők, szemüvegek, ernyők, órák, ékszerek, edények, faáruk, szerszámok, nagy lufik, játékok, meg persze enni- és innivaló.

Amikor Laci visszaért elindultunk megnézni a kínálatot és hogy 5-re odaérjünk a Crucificcio szertartására. A főtérhez kózeledve már messziről hallottuk egy fúvós zenekar hangjait. Nagyrészt helyi fiatalok alkották az együttest, akik kék köpenyben fújták. Néhány öreg dobolta a ritmust a botjával, vagy mosolyogva "vezényelt". Egy idő után a zenekar tagjai elindultak a templom felé, ahol a keresztek voltak, majd haladtak tovább a másik templom irányába. A templomból már kihozták az egyik keresztet, majd mire a másik templomtól visszatértünk már mindhárom kereszt a templom előtti kis tér falaihoz támasztva várta további sorsát. A főtéren még kellemesen sütött a nap, a kis utcákban viszont hűvös szél fújt, úgyhogy többekkel együtt visszamentünk  a főtérre és ettünk egy fagyit. Már 6 óra körül járt, de már hosszú ideje semmi nem történt. Visszatértünk a templom előtti kis térre, ahova időközben kihoztak néhány szent alakokat ábrázoló nagy zászlót is. Egy pap a kereszteket törölgette, néhány fiatal férfi pedig egy hámba bújva próbálgatta, hogy hogyan tudja a keresztet felemelni és haladni vele. Egy idő után a zászlókkal levonultak a másik templomhoz. Aztán 7 óra tájban a zenekar vezetésével megindult a menet a főtérre. Elöl jött a zenekar, utána az első kereszt hordozó, mellette két oldalt 1-1 ember, hogy segítsenek, ha szükséges és mondják az irányt, mert aki a keresztet vitte az a kereszttől nem látott semmit előre. Utána az egyik szentképes zászlót hozták, majd a következő kereszt és a következő zászló, végül a harmadik kereszt és zászló érkezett. Utánuk kisgyerekek jöttek szépen sorban, mindegyikük egy-egy szentképet hozott magasra tartva. Végül jöttek az egyházi és a városi vezetők A főtéren a városhazával szemközti ház belépő teraszára mentek fel a vezetők, ahol a főpap egy rövid beszédet mondott, a végén az imához többen csatlakoztak az egybegyűltek közül. Végül a menet a főtéren végighaladva elindult egy másik mellékutcán lefelé. Mi ide már nem követtük őket, időközben lement a nap és elég hűvös lett. Gondolom, hogy szépen visszavitték a kereszteket és a zászlókat templomba. Bár a keresztek könnyítettek voltak, azért így is nagy teljesítmény volt a kb. 4 méter magas keresztekkel végigvonulni az útvonalon. Az előkészületek alatt az útvonalon az alacsonyan belógó villanyvezetékeket feljebb emelték, hogy elférjenek alattuk a keresztekkel.

Amikor hazafelé indultunk a piaci árusok már pakoltak. Vacsora után gondoltuk, hogy visszanézünk még a városba, vsn- e valami folytatása a bulinak. Az árusok sátrai, autói eltűntek, csak egy ételt, de főleg italt áruló sátornál tartott ki még néhány igencsak jó kedvre kerekedett vendég. Az utcaseprő gépek munkálkodtak, egy kisfiú lenyűgözve követte őket. A főtéren a cukrászdában takarítottak, talán két kávézó előtt volt még néhány vendég. A templom bezárva, a keresztek gondolom a helyükön várják, hogy a következő évben ismét kimozdulhassanak egy kis körmenetre.

Május 4. Csütörtök Mivel a következő program csak vasárnap lesz gondoltam, hogy szép időben is visszatérhetnénk San Gimignanoba egy kis pizzára és fagyira. Útközben Siena fölött fekete felhők gyülekeztek, egy kis részen az úton is esett, de aztán ahogy tovább haladtunk a legsötétebb és legsűrűbb felhőktől távolodtunk. Találtam egy másik lakóparkolót is San Gimignanohoz közel Zambrában, odaérve derült ki, hogy ez a Roller lakóautógyár előtti parkoló, éppen egy trélerre tettek fel két jobbkormányos lakóautót.  Bent a telepen láttunk egy zöld Juicy feliratos lakóautót is, az valószínűleg Új-Zélandra készült, az ottani legnagyobb lakóautó kölcsönző cég a Juicy. Mi  inkább visszamentünk a már jól ismert parkolóba Poggibonsiba ( bár szívesen csatlakoztam volna a Juicy lakóautóhoz Új-Zélandra). Poggibonsiban aztán motorra pattantunk és irány San Gimignano. Ragyogóan sütött a nap, bár a felhők rohangáltak az égen. Pizzázás után felmentünk a Rocca-hoz, kiültünk az olajfa ligetben egy padra és élveztük a parkban játszó hárfás zenéjét, próbáltuk kitalálni, hogy a sok látogató közül ki honnan érkezett. Voltak németek, lengyelek, oroszok, angolok, meg néhány olasz is. Azért így hétköznap dél körül nem volt lyan nyomasztó a tömeg, mint hétvégén, vagy ünnepnapon. Volt néhány perc, amikor az olajfa ligetben rajtunk kívül nem volt más. A kis napozás után fagyizni indultunk. Az egyik főtéri fagyizóhoz akkor hozott egy csoportot egy idegenvezető, úgyhogy mi a másikat választottuk. Utána még járkáltunk kicsit, aztán visszatértünk a lakóhoz.

Még csak 1/2 5 volt, gondoltam továbbmehetnénk a Chianti régióba, ahol Gaiole in Chiantiban néztem ki egy lakóparkolót.   Fantasztikus toszkán tájon autóztunk kanyargós, meredek mellékutakon. Castellina in Chiantit egészen máshonnan közelítettük meg, mint ahonnan szoktuk. A lakóparkolóban elég sok lakót láttunk, de mi haladtunk tovább. Radda in Chiantiban az óváros körüli útról most is megcsodáltuk útközben a kitást, bár a kocsiból nem láttam a kedvenc, kéklő medencés farmomat. Gaiole in Chiantiban egy parkolóban van lakószerviz és egy részen kijelölt helyek lakóautóknak, ahol személyautók álltak. Szerencsére  6 óra felé már bőven volt hely (N 43*27'52" E 11*26'3"). Laci leszedte a motort, hogy másnap azzal tudjuk bejárni a környéket. Este nagy dörgéssel zivatar érkezett, de nem sok eső esett, inkább csak csöpörgött éjszaka is. Este még egy francia lakóautó csatlakozott hozzánk éjszakára. Reggel megint ragyogó napsütésre ébredtünk.

Május 5. Péntek Reggel sétáltunk egyet az óvárosban. Úgy emlékeztem, hogy az egyik ház falán volt egy kép, ami a környék kastélyait mutatta. Előző látogatásunk során ugyan nem sikerült ezeket megtalálnunk, de időközben az egyiket sikerült becserkészni, az MLK- s túrán voltunk Brolioban.  Megtaláltuk a térképet, egy nagy tábla ábrázolta a közeli látnivalókat és azok távolságát Gaioletól. Mintha az egész városka egy face- liftingen esett volna át az utóbbi években. Én egy eléggé kepukkadt kisvárosra emlékeztem, omladozó vakolatú házakkal, rohanó patakkal a főút mellett. Most a patak csak csörgedezett, de a házak homlokzata takarosan rendbehozott, köztéri szobrok, például egy nagy Chianti kakas  a térképes sarokház előtti pici parkban. Az egyik villa különösen tetszett 3x3-as tagolásával, szép arányos méreteivel. Néhány közeli kastélyt kinéztünk, a térképet Laci lefényképezte, aztán motorral kis felderíútra indultunk.

Előző nap nem sokkal a város előtt az úttól balra láttam egy barna táblát, ami egy kastély felé mutatta az utat. Ebbe az irányba indultunk el. Meleto kastélya felé mutatott a jelzés. A mellékútról egy még keskenyebb útra kanyarodtunk és hamarosan odaértünk a várkastély parkolójához. A kis udvarhoz vezető út mentén álló épületek valószínűleg a személyzet otthonául szolgáltak. Az udvar felé néző magas kőfalon van a várkastély főbejárata. Egy szinttel lejjebb oldalt a borospincébe és enotecába nyílik a bejárat. Az udvart körülvevő kőfalon nyíló kapun át a kertbe lehet jutni és remek panoráma tárul a szemünk elé. A panoráma a másik irányba is magával ragadó, távolban hegyek, közelebb erdős, olívával beültetett dombok, egy-két kis település házai, tornyai a közeli dombokon.

Castagnoli felé indultunk tovább.  Itt a várkastély összeépült a környező házakkal, az udvarában sok-sok boroshordó. A kastély falának támaszkodó kis házak kedves részleteket rejtenek, egy ma már sehova nem vezető lépcsőt, egy szép viráglugasos kis teraszt gyönyörű kilátással, meg persze egy borozót. A sarkon egy szép villa áll, kapuján a kutyára figyelmeztető táblával. A félelmetes kis házőrző boldogan dugta ki a buksiját a kerítés már korábban megkezdett sűrű dróthálóján át egy kis simogatásra.

A további úton valószínűleg valahol elnéztünk egy kanyart, mert csak mentünk felfelé, majd lefelé a keskeny, kanyargós, de gyönyörű környezetben vezető úton, nőtt a megtett km-ek száma, de csak nem bukkantunk ki a kóvetkező célpontunknál. Egy idő után, amikor láttam, hogy megint fogytán van a motorban az üzemanyag jeleztem Lacinak, hogy álljunk meg és inkább a visszafordulás mellett döntöttünk. 

Visszatértünk Gaioléba, majd lakóautóra váltva Grave in Chiantiba indultunk tovább. Útközben betértünk egy kicsit Radda in Chiantiba, ahol megálltunk az út mellett, a szemben levő villán feltűnt, hogy az emeleti abkakokon a zsalu van belül és a külső ablakszárnyak az üvegesek. Az egyik oldalon a szélső ablakok vakablakok, a zsalu csak festve imitálja az ablakokat. A kert kapuját kőoroszlánok őrzik.

Grave in Chiantiban elég sok lakó volt és nemzetközi társaság: francia, dán, belga, olasz, szlovén és néhány német lakó. Este rajtunk kívül még egy svéd is gazdagította a nemzetközi mezőnyt. Amikor letáboroztunk rögtön motorra szálltunk, hogy bemenjünk a városba vásárolni. Odafelé úton láttam egy COOP-ot, azt vettük célba. Az első elágazásnál azonban megláttam a Montefioralle jelző táblát. Már régebben is szerettem volna megnézninezt a kisvárost, de a nagyon keskeny és meredek út eltántorított minket attól, hogy lakóval nekivágjunk. Motorral viszont nem volt akadály, úgyhogy először Montefioralleba kacskaringóztunk fel. Az út olyan keskeny, hogy a város határában jelzőlámpával irányítva váltott irányú a közlekedés egy szakaszon. Nagyon aranyos a csöppnyi város, a templom dombot öleli körül egy utca, ahol minden kapu egy saját házszámot kapott. Így előfordul, hogy egy háznak 3-4 házszáma is van. Összesen a völgy felőli oldalon 150-nél valamivel több házszám került kiosztásra, a domb felőli oldalon sokkal kevesebb, talán 40, mert nagyrészt támfal mellett vezet az út. A körbe kanyarodó utcában számos kedves szeglet hívja fel magára a figyelmet. Parkolóhelynek persze nincsenek bővében, a templom támfala mellett van néhány hely a városka elején. Miután kórbejártuk a várost már tényleg vásárolni indultunk. Nézegettük a Chianti borok árát, de 14-15 EUR alatt nem nagyon láttunk és ez sokkal magasabb volt, mint amit korábban láttunk a Chianti régióban. Este bementünk még a városba kicsit körülnézni, érdekes volt, hogy úgy tűnt este 8-kor egy-két étterem kivételével minden bezárt. Az a bolt is, ahol korábbi útjainkon szalámit és borokat vettünk. Ahogy benéztünk a kirakaton át itt is borsos bor árakat láttunk.

Május 6. Szombat Reggel felhők gyülekeztek, mi pedig elindultunk Calci felé, ahol szerettük volna megnézni, hogy van-e kint valami plakát a híd játékokról. Kicsit ellentmondó infornációkat találtam róla a neten. E szerint május 8-án lesz, viszont az is szerepelt, hogy május második vasánapján tartják meg minden évben ezt az eseményt, amikor a városnegyedek képviselőinek egy malomkereket kell átgurítaniuk a patakon és az nyer, aki legmesszebbre gurítja át a túlparton a kereket. Idén május 8. hétfőre esik, ezért inkább a plakátokból próbáltunk tájékozódni. Kicsit esett az eső, megálltunk a város központjához közeli lakóparkolóban, Laci innen indult felfedezőútra. Plakátot sehol nem talált az eseményről, ez is olyan, amit a helyiek elsősorban maguknak szerveznek, ők a nagyszüleiktől, vagy talán a dédszüleiktől ismerik a játékszabályokat, sokan közülük személyesen is résztvevői a játéknak. Egy idegennek, különösen hely- és nyelvismeret nélkül nem sok esélye van.

Sikerült viszont felfedezni Lacinak a következő parkolóban egy vízautomatát, így az egyre intenzívebb esőben sikerült feltölteni a kiürült palackjainkat vízzel. Igaz, hogy közben mi is elég vizesek lettünk.  Ahogy haladtunk tovább, Pontasserchioban felfedeztünk egy nagy CONAD áruházat, ahol jól bevásároltunk.  Nekem Olaszországban a CONAD a kedvenc élelmiszerláncom. A nagy áruházakban széles a választék, jók az árak, mindig vannak kedvezmények, friss az áru, ráadásul a pénztárosok is legtöbbször olyan jó fejek, hogy látva, hogy külföldivel van dolguk elkérik a sorban kövtkező CONAD kártyáját (ha van neki) és így a kedvezményeket is érvényesítik (a kártya tulajdonosa meg valószínűleg plusz pontokat gyűjt).

Május első vasárnapjára írták Quercetában a Palio dei Micci-t, aminek során a város nyolc városrészének a lakói középkori ruhákba öltözve vonulnak fel a város utcáin és abban versenyeznek, hogy ki teszi meg szamárháton a legrövidebb idő alatt a megadott távolságot. Izgalmasnak tűnt a dolog, úgyhogy a közelben, Montignosoban néztem ki egy parkolót, de végül Quercatához közelebb találtunk egyet, sőt amikor sikerült becserkészni Quercetát magát, ott is találtunk egy kellemes parkolót sok üres hellyel. Quercetában egyébként nem könnyű megtalálni a központot. Eleve amikor a GPS- be beírtam egyből rákérdezett, hogy melyik városrész központját keresem (szerencsére csak 3 lehetőséget ajánlott fel, nem 8-at). Találomra kiválasztottam az egyiket, erre 2,2 méter széles és 2,5 m magasságkorlátos útra akart vinni. A második lehetőség se nyert, szerencsére a harmadik viszonylag széles útra vitt és utána is el tudtunk férni. Azt láttuk, hogy az utcák fel vannak lobogózva és különböző szakaszokon változnak a zászlók színei is. Ez megnyugtató volt, hogy akkor alighanem a jó hétvégén járunk erre. Kísérletképpen megpróbáltuk végigjárni a jelzett három városrészt, hátha valahol találunk tájékoztatást, mikor és hol lesz másnap a Palio. Természetesen semmit nem találtunk, de elmentünk egy foci stadion mellett és még több színes díszítést láttunk a kerítéseken, zászlók lengedeztek mindenfelé. Az eredetileg megtalált parkolóban éjszakáztunk (N43.97786  E10.201 96)

Május 7. Vasárnap Kicsit aggódtunk, hogy ezt az eseményt is elmossa az eső, mert szinte egész éjjel esett. Reggelre szerencsére kiderült és 1/2 9 körül középkori ruhákba öltözött emberek kezdtek áramlani egy irányba és a távolból dobszót is hallottunk. Egy templom tornya felé indultunk el, akkor már a közönség is szállingózott. Egy vasúti aluljárón áthaladva a templomnál bukkantunk ki a főútra. Az út két oldalán már gyülekeztek a nézők, az ismerősök üdvözölték egymást, megálltak csicseregni. Mi követtük az egy irányba tartókat és a következő sarkon egy térhez értünk, aminek a két oldalán trombitákkal, dobokkal, zászlókkal gyülekeztek a városrészek színeibe öltözött felvonulók.  A közönség soraiban is sokan a saját városrészük színeiben pompázó kendőt viseltek, sőt még a kutyák nyakörvén is sokszor színes kendők virítottak. A főúton ezalatt zavartalan volt a forgalom.

Aztán 9-kor a rendőrök leállították a forgalmat a főúton és megindult a menet. Mi a járda szintjénél 1-2 lepcsőfokkal magasabban levő teraszról kísértük figyelemmel a felvonulást. Elsőnek a Contrada "Leon d'Oro" vörös és sárga színekbe öltözött csapata vonult, elöl a városrész nagy, képes zászlaját vitték, őket a kürtösök követték, majd a dobosok, aztán az előkelő hölgyek, urak jöttek, végül a sort a zászlósok zárták. Majd szépen sorban jött a többi városrész : "Pozzo" ( fehér - piros), "Quercia" (fehér - fekete), "Cervia" (fehér - kék), "Madonnina" (sárga - kék), "Ponte" (piros - kék), Ranocchio (sárga - zöld) és "Lucertola" (piros - zöld). Egy-egy városrészt kb. 100 fő képviselt, tóbbségükben fiatalok, a trombitasok, dobosok nagy része iskolás korú, de még a zászlósok között is voltak kisiskolások. Mindegyik negyed igyekezett valami sajátosságot belevinni a vonulásba, vagy a kürtösök által fújt dallamba, a dobosok szólamába, vagy koreográfiájába, a zászlósok vonulásába. Természetesen a zászlók boszorkányos ügyességű lengetésén kívül azok feldobása és elkapása se maradhatott ki a műsorból. A menet a templomba tartott. A többség bement a templomba, de kb. 1/4-e a vonulóknak kint maradt, csoportokba verődve beszélgettek. A nézők se széledtek szét, ebből gondoltuk, hogy lesz még folytatás. A várakozás idején megcsodáltuk az aranyos kutyákat, akik türelemmel viselték a nagy zsivajt és kuncsorogtak egy kis simogatásért, visszamentünk a térre, ahonnan indult a menet. A templommal szemközti sarkon levő trafik kirakatában 8 csacsi volt a díszlet, mindegyik egy-egy városrész színeit viselte. Persze arról semmi információt nem találtunk, hogy hol és mikor lesz a csacsiderby.

Láttuk, hogy továbbra is tilos megállni a téren és lassan elkezdtek a nézők is visszaszivárogni, ezért mi is a téren vertünk tanyát. 11 tájban ismét lezárták a forgalmat,elkezdtek a csapatok kisorjázni a templomból és megindultak a tér felé. A rendőrség házának erkélyén ácsorogtak a város fontos emberei, akik - szerencére viszonylag rövid - beszédeket mondtak. A felvonulók kezdtek szétszéledni, csak a városrészek zászlóvivői és egy-egy kisebb kitartó csoport maradt. A pap imádkozott és áldást osztott, a városrészek  csapatainak vezetői is mondtak egy kis lelkesítő beszédet, végül kisorsolták,hogy melyik csapat melyik szamárral fog versenyezni délután.

Ekkor már elmúlt dél, mindenki sietett haza ebédelni és sziesztázni.  Mi először azt gondoltuk, hogy a csacsiverseny is a téren lesz, mert a vasúti aluljárótól a főútig vezető utcácskában délutánra tiltották meg a parkolást.  Mi is ebédeltünk, aztán kezdtünk nézelődni, hogy merre mennek az emberek. Úgy tűnt, hogy nem a délelőtti helyszín felé indultak el. Laci felfedezőútra indult. Megtalálta az Arany Oroszlánok (ebben a városrészben aludtunk) törzshelyét és úgy tűnt, hogy a stadion felé igyekeznek az emberek. Felpakoltunk esernyővel, polifoammal, meleg dzsekivel és a csepergő esőben elindultunk. Az utcákon egyre többen igyekeztek a stadion felé, ahol a kapu előtt tömörültek.  Volt ott büfé kocsi és léggömb meg édesség árus. Az emberek jöttek-mentek, beszélgettek, látszólag semmi nem történt. Aztán jött néhány mentőautó és némelyik továbbment, mások beálltak a stadion kapujába. Laci elment körülnézni és azzal jött vissza, hogy a másik oldalon a bejáratnál 15 EUR-ért lehet jegyet venni. Megnéztük a mi oldalunkon is, addigra a tömeg már eltűnt, bementek a stadionba, ott 17 EUR volt a jegy egy magasabb és részben fedett tribünre. Nálunk nem volt sok pénz, a 30 EUR-t is részben apróból tudtam összeszedni. Bent már alig volt hely,  a beton üléssorokat megtöltötték a helyi szurkolók. Azért végül sikerült helyet találnunk, de még mindig elég sokan jöttek.

A lelátó előtt a pálya szélén az első városrész beöltözött képviselői gyülekeztek, a pálya oldalánál pedig mindenfèle gömbök, szerkezetek, jelmezes (de nem a városrészek színeiben) emberek gyülekeztek.

4 órakor kezdetét vette az előadás. A műsorvezető ismertette a programot. Először a 8 városrész csapatai vonulnak körbe a stadionban egymás után, megadott sorrendben. Amíg a csapat körbevonul, a városrész egy témához kapcsolódó előadást mutat be a sportpályán. Az oldalt fedett lelátón helyet foglaló (szintén középkori ruhákba öltözött)  zsüri értékeli a városrészek teljesítményét. A szamárverseny csak ezután következik.

Elég nehéz volt párhuzamosan figyelni a csapatok felvonulását és a középen zajló előadást. Sajnos a narrátorok szöveges magyarázatait nem értettük. A felvonulás annak ellenére érdekes volt, hogy délelőtt már két hasonlót láttunk. Itt ugyanis új szereplők jelentek meg, mint pl. vadászsólymok, egyéb nagy madarak, kutyák, udvari bolondok, hordszéken hurcolt hercegnők, kézművesek, művészek, gólyalábon közlekedők.  A koreográfusok (szintén beöltözve) a menetet igazgatták, ki mikor, a sorban hol lépdeljen, a ruhájuk rendben legyen, stb. Közben középen is érdekes dolgok történtek.  Némelyik csapat az egész játékteret leterítette drapériával, sárkányok vonultak, csaknem mindegyik csapat előadásában valami füstölt, voltak rabszolgák, virágtündérek, harcosok, akrobaták, rúdtáncosok, sok látványos elem.

Több ezren voltak szereplői a Palionak. Az előadás kezdetét követően kisütött a nap, a tenger felől kék ég érkezett fölénk, csak a hegyek fölött gomolyogtak felhők. A műsor kb. 6 óráig tartott, egy-egy városrész negyed órás műsorával. Ezután következett az eredményhirdetés, a legjobb koreográfia, a legjobb előadás, meg még ki tudja mi minden díjazása, végül az összes csapat zenészei és zászlósai a pályára vonultak.

A csacsiverseny előtt rövid bemelegítésen a városrészek versenyzői megismerkedhettek a nekik kisorsolt négylábúval, aztán kezdődött a verseny. Az egyik csacsi kiugrott a rajtnál, ezért meg kellett ismételni. A közönség lelkesen biztatta a városrésze versenyzőjét. Öt kört futottak a szamarak az őket szőrén megülő csacsihajtókkal. Volt aki elég gyorsan leszakadt a mezőnytől és a végére lekörözték, erős középmezőny alakult ki, az élen pedig keményen küzdött egymással két versenyző. Egy kanyarnál úgy tűnt, hogy előz a második csacsi, de végül a külső íven fordult és így nem sikerült az előzés. Üdvrivalgás fogadta a célba érkező nyertest.

A verseny alatt a hegyek felől érkező felhők beborították az eget és a célba érkezéskor elkezdett csöpögni az eső. Egyre jobban esett, ezért elmaradt a nagy helyszíni ünneplés, a többiekkel együtt mi is megindultunk hazafelé. Sokan a kosztümjükben, a kellékeikkel indultak haza, valaki mellettünk a kalodát cipelte, amibe zárva vett részt a felvonuláson. Éjszaka a közeli síneken átrobogó vonatokra időnként felébredtünk, ezért úgy döntöttünk, hogy az előző nap kinézett parkolóba megyünk éjszakára (N 43.97546 E 10.16384). Mire elindultunk újra kisütött a nap, a lemenő nap pont a szemünkbe  vakított, minden csillogott az eső után. Éjfél előtt még hallottuk tűzijáték hangjait, de már messzebb voltunk, a petárdák nem látszottak az éjszakára választott parkolóból.

Május 8. Hétfő Reggel kezdett megtelni a parkoló, egy iskola parkolója. Szülők hozták a gyerekeket suliba. Néhány osztály buszos kirándulásra indult aznap, ők csomagokkal várták a busz érkezését. Amikor már nagyon fogytak a helyek a parkolóban elindultunk.

Állítólag egész májusban programok, kosztümös parádék, koncertek, mindenféle események vannak Campiglia Marittimában, ráadásul egy lakóautó parkoló is van ott szervizzel (N 43*3'29" E 10*36'54"), úgyhogy oda indultunk tovább. Meg is találtuk az elég meredek parkolót, szervizeltünk, aztán a meredek utcákon elindultunk felfelé az óvárosba. Körbejártuk a várat, sikertelenül próbáltunk wifit keresni a főtéren. Nagyon tetszettek a helyenként utcasarkokon a házak falán szereplő férfi portrék, amikhez ismertető szöveg is társul. Szintén szép a régi városháza, még a mellette levő támfalra is jutott néhány címer.

A programokból csak egy festőnő kiállításáról találtunk néhány plakátot. Lefelé kicsit elkeveredtünk, ezért részben ismét felfelé kellett mennünk, mielőtt visszatértünk a lakóhoz. Laci felvetette, hogy  éjszakázzunk Piombinoban, hogy aztán másnap korán tudjunk Elbára átkompozni. A parkolóban (N 42*56'16" E  10*31'18") sok lakóautó állt, rajtunk kívül csak olaszok. Kerestünk egy olyan helyet, amit délelőtt részben egy fa, délután pedig egy szomszédos ház árnyékol.

Vacsora után robogóval elmentünk a kikötőbe körülnézni. Először ugyan kicsit eltévedtünk, de aztán sikerült odatalálni. Laci lefényképezte a pénztároknál kitett táblákat az indulási időkről. Azok szerint fél óránként indul komp Piombinoból, illetve vissza Portoferraioról. Este még megérdeklődtük otthonról a fiúktól, hogy milyen időjárást jósolnak másnapra Elbára. Kettőjüktől is az a válasz érkezett, hogy napos idő és 16 fok várható.

Május 9. Kedd Reggel tényleg szépen sütött a nap és melegebb volt, mint az előző napokban, 16 fok. 9 előtt valamivel indultunk a kikötőbe (Selyminek hagytunk vizet, kicsit kinyitottuk a tetőablakot, Laci feltette elöl a belső mellett a külső hővédőt is, hogy ne melegedjen fel túlzottan a lakó). A jegyvásárlásnál ért az első meglepetés, nem lehetett kártyával fizetni. Szerencsére Lacinál is volt egy 50 EUR-s, így ki tudtuk fizetni a 84,41 EUR viteldíjat (retúr, 2 fő + robogó). Sok kp. nem maradt, az ebédről tengerparti halétteremben máris lemondhattunk, szerencsére néhány banánt vittünk magunkkal. A kompozás egy óráig tartott.

Amikor Portoferraioban kiszálltunk először a Palazzo dei Mulinit kerestük meg a GPS-en, ami Napoleon hivatalos rezidenciája volt. Egy kis utcában állítottuk le a motort, onnan lépcsőkön vezetett tovább az út felfelé. A házak közé besimuló Reverenda Misericordia templomot alig lehet észrevenni. Bementünk, de nem találtuk Napoleon bronz álarcát, amit pedig állítólag itt őriznek. Van viszont egy Napoleon múzeum a templom mellett. Úgy döntöttünk, hogy majd visszafelé megnézzük. A dombtetőn nagy csalódásunkra a Mulini palota zárva volt, vasárnap délután és kedd szünnap. Felmentünk a szirt legtetején levő várhoz, aminek egy részét éppen felújítják. A várfalról remek a rálátás a városra, a kikötőre és a környezó erdős hegyoldalakra. Elbának elég tagolt a partvonala és meglehetősen hegy-völgyes a domborzata. Mielőtt tovább indultunk volna még bementünk megnézni a Napoleon múzeumot, ahol a két szobában képek, néhány berendezési tárgy és a bronz álarc voltak.

Ezután a Portoferraiotól 5 km-re levő Villa di San Martino, Napoleon vidéki rezidenciájának megtekintésére indultunk. Időnként meg-megálltunk konzultálni a GPS-el, mégis sikerült elnézni egy leágazást és fordulhattunk vissza. Dél után nem sokkal értünk a kastélyhoz. Szerencsére a személyzet még nem kezdte meg a sziesztát. Mi voltunk az egyetlen látogatók. Először a felső lakóház emeleti szobáit jártuk végig. Szép festett dekoráció, minden berendezési tárgyról részletes leírás több nyelven, minden helyiségben leltárt tartottunk, egy- két tárgy hiányzott. Nagyon barátságosak a szobák és elképesztő a kilátás, szívesen éldegélnék itt. A lakóépület előtti épület impozáns belmagasságú és méretű termei a talkozások helyszínéül szolgáltak. Ahogy végignéztünk mindent és lefelé indultunk a hosszú kocsibehajtón egymás után haladtak el mellettünk a személyzet autói, végre megkezdhették a jól megérdemelt sziesztát. A Napoleon villa melletti villa is nagyon impozáns, sajnos azt csak kívülről tudtuk szemügyre venni.

Elbán nagyon sokféle ásvány található, többet közülük ott fedeztek fel. Rio Marinában van egy Ásványtani múzeum, amit szerettünk volna felkeresni, de érdekelt minket maga a kikötőváros is. Ismét bolyongtunk egy kicsit, többször is utunkba került egy útépítés félpályás lezárással. Mint később rekonstruáltuk egy körutat tettünk meg. Egy szerpentines, meredek úton, hegyormokon várakat kerülgetve, lélegzetelállító panorámában gyönyörködve jutottunk el Rio Marinába, majd onnan egy kevésbé izgalmas úton (az útlezáráson ismét áthaladva) jutottunk vissza Portoferraioba. Az Ásványtani múzeum nagyon szuper volt. A pince szinten egy bányát rendeztek be. A kiállított ásványok nagyon szépek és érdekesek. Elbán jelentős vasérc bányászat folyt, sokféle vastartalmú érc került kiállításra. Szintén sok példája látható az "elbaite"-nek, amit Elbán fedeztek fel és innen kapta a nevét. Egy kicsit körülnéztünk még a kikötőben, aztán indultunk is, mert már 4 órára járt az idő és szerettük volna elérni a 1/2 5-ös kompot visszafelé, hogy legkésőbb 6-ra visszérjünk Selymikéhez.

Amikor a kikötőhöz értünk csak egy komp állt benn, de ahhoz még a sorbaállás se kezdődött meg. Amikor kerültûnk egyet, akkor már egy busz beállt a felszállásra várakozó sort megkezdve, majd jött két személyautó is. Elmúlt fél öt, nem futott ki komp. Kicsit később érkezett egy másik komp és arra mihelyt kiszálltak az érkezők azonnal megkezdődött a beszállás. Érdeklődésemre megerősítették, hogy az is Piombinoba megy. Így aztán  Laci átjött ahhoz a komphoz és 5-kor kihajóztunk (közben megkezdődött a beszállás a másik kompba is, de nem tudom, hogy az mikor indult).

Este hatkor befutottunk Piombinoba és ugyan először rossz irányba indultunk el a kompról lejőve, még időben sikerült korrigálni és nemsokára visszaértünk az egész napos kirándulás után a lakóhoz. Selymi jól viselte a hosszú bezártságot, szerencsére nem melegedett át nagyon a lakó, 25 fok volt bent, amikor hazaértünk.

Ennyi fért bele egy napba, de csak egy kis részét tudtuk bejárni Elbának. Simán el lehetne tölteni egy hetet is a szigeten és abba már egy kis kirándulás is beleférne a szigeten nyíló orchideák felfedezésére. Nekem a legnagyobb hiányérzetem az maradt, hogy nem láttuk Elba növényvilágának jellemzőit, a sokféle orchideát. Legközelebb az eldugottabb részeit érdemes bejárni a szigetnek.

Május 10. Szerda  Reggel 8 körül megint megtelt a parkoló. A közelben több középiskola is lehet, robogókkal, autókkal érkeztek a fiatalok és a teli buszok is kiürültek a parkoló előtti megállónál. Sajnos most is azt láttuk, hogy a tizenéves fiatalok szinte kivétel nélkül cigiznek.

Szervizeltünk, aztán elindultunk a tengerpartot követve dél felé. Már jelentős lemaradásban voltam az élménybeszámoló írással, ezért kértem egy szabad fél napot Lacitól. Ennek az volt a feltétele, hogy találjunk egy kellemes tengerpartot, ahova ki tud üldögélni, amíg én alkotok. Először Follónica-nál közelítettük meg a tengerpartot, kellemes árnyas parkos részen álltunk meg az út mellett, de amikor Laci felfedezni indult a tengerpartot úgy találta, hogy eléggé be van építve és bár a park kellemes lehet a nyári melegben, a part nem nyerte meg a tetszését. Másodszor Castiglione della Pescáia-nál álltunk meg. Már messziről megtetszett a part fölé emelkedő bércre épült várkastély és a felfelé kapaszkodó utcák látványa. Először átkeltünk a tengerbe ömlő csatornán átvezető hídon, de ott a jelzett parkoló nem volt megfelelő, ezért néhány kacskaringóval és éles fordulóval visszatértünk a híd túloldalára, ahol a hídfőnél volt egy csaknem üres fizetős parkoló. Laci innen gyalog ment vissza a híd másik oldalára lefényképezni az onnan remek látványt nyújtó városkát. Amikor visszajött még megkerestük a jelzett lakóparkolót, ami drágább volt, mint ahonnan jöttünk, ráadásul vagy egy km-el messzebb volt a városközponttól.

Azért végül csak sikerült leparkolnunk a főút mellett és elindultunk az óváros felderítésére, kellett a napi megmászása egy sziklaszirtre épült toszkán városkának. Nyáron biztos nagy a turistaforgalom, legalábbis erre engedett következtetni, hogy az utcák két oldalán végig éttermek, pizzériák, bárok teraszai várták a vendégeket. Amikor felfelé mentünk még csak 1/2 12 volt, de lefelé se láttunk sokkal több vendéget, mint amikor felfelé tartottunk. A várkapun keresztül bejutottunk az igazi régi városnegyedbe. A templom tatarozása a végéhez közeledik, bontották az állványokat. Sajnos a kastély nem látogatható, de a szép kilátásban több helyről is lehet gyönyörködni. 

Castiglione della Pescáia és Marina di Grosseto között a parton 50 hektáros pinea erdő húzódik, ami védett övezet, sétautak, információs táblák, padokkal, asztalokkal kialakított pihenők találhatók a területen a homokos tengerparttól az országútig. Egy helyen lakóautó parkoló táblát láttunk és letértünk, de a parkoló nem üzemelt, a mellékút elején parkolt néhány autó (az egyiknek betörve a hátsó es a bal első ablaka). Mi is megálltunk és Laci elindult felfedezni a tengerpartot én meg nekiláttam frissíteninaz élménybeszámolót amíg az új élmények nem írják felül a régebbieket. Azért nekem is jutott érdekesség, egy hosszú trélerrel egy nagy lakókonténert hoztak és azzal próbáltak beforduoni a keskeny földútra, aminek a kicsit szélesebb elején parkoltunk. Hiába próbálkoztak, nem sikerült a befordulás, de felkészültek voltak, előkaptak egy motoros fűrészt és elkezdték kivágni az útban levő fa vékonyabb törzseit. Kicsit tartottam tőle, hogy nem fognak elférni az úton a lakó mögött, de szerencsére ezt az akadályt is sikerrel vették.

Laci először bolyongott egy kicsit a pinea erdőben, sikerült eltévednie is a mindenfelé kanyargó ösvényeken, de aztán szerencsére kitalált az útvesztőből. Egy kicsit még Selymivel is átmentünk megnézni ezt a nagyon kellemes erdős területe, amit - hála a védett besorolásának- nem építettek be. (A parkoló koordinátái :  N 42.73875 E 10.96073)

Arra gondoltam, hogy nem jártunk még a Monte Argentário félszigeten, jó lenne arrafelé is körülnézni. Éjszakára Porto Ercoleben néztem ki az ACSI katalógusban egy parkolót. Csakhogy mindenhol lakóautóval tilos táblák voltak, az út mentén kempingeket ajánlottak. A félsziget tövénél La Torbában is szerepelt egy parkoló, de 2,40 m-es magasság korlátozás késztetett visszafordulásra az oda vezető úton. Valószínűleg lehetett volna találni más megközelítést is, de lehet, hogy Monte Argentário nem látott minket szívesen, elég késő is volt már, inkább Saturnia felé vettük az irányt. Végül Mancianoban álltunk meg éjszakára, ahol amikor az utunk elején tartottunk, egyik nap dél felé egy rövid sziesztát töltöttünk el (N 42*35'15" E 11*31'16")

Május 11. Csütörtök Reggel szépen sütött a nap, Laci felvetette, hogy mielőtt hazafelé vennénk az irányt, eltölthetnénk egy napot Saturniában. A szokásos lakóautó parkolót választottuk, ahol Éváékkal és Rudiékkal is voltunk néhány éve. Reggel Ficsor Tsuzsa hívott, mert Éva már nagyon aggódott, hogy semmi hír rólunk. Ő már küldött e- mailt, massengeren üzent, próbált Skype-on elérni, de semmi. Sajnos a kommunikáció nem az erőssége ennek az útnak. Még Lacit se tudom felhívni, én úgy hallom, hogy kicseng, de nála néma csend. A telefonom, még ha valahol sikerül is levadászni valami kis wifit csak annyit ír ki, hogy nincs internet kapcsolat. Egyedül még az út eleje táján egy helyen sikerült az ipad-dal rákapcsolódni az internetre, de ott olyan hűvös volt az idő, hogy elég gyorsan odafagytunk, csak 1-2 utalást intéztem el, se Facebook, se más híradás nem fért bele.  Ha hazaérünk első dolgom lesz a telefon csomagom megváltoztatása, mert most egészen hasonló, mint amikor a 70-es évek végén utaztunk. Semmi hírünk az otthoni és a nagyviláig eseményekről, a barátainkról (na jó, azért egy- két telefon beszélgetés és SMS üzenetváltás volt, de ma már ez igencsak kevés).  Sajnos Saturniában délben felhők jöttek, csak Selymi élvezte, hogy kellemes hűvösben pihenhet a lakó mellett. Később az eső is eleredt.

Május 12. Péntek Az omnisztoron valami sárgás bevonat képződött az esőtől, meg kellett várni, amíg legalább megszárad. Laci reggel elment még egyet fürdeni, 3/4 11-ig kellett elhagynunk a parkolót. Én kicsit takarítottam a lakóban, bár ha Selymi bejön semmi nyoma nem marad. Amikor Laci visszaér a fürdésből már igyekeznünk kell összekészülni. 

Laci időben visszaért, összepakoltunk, szervizeltünk, aztán Vinci felé indultunk tovább, hogy megnézzünk néhány Medici kastélyt. Közbenső célpontnak beírtuk Castellina in Chiantit, mert valahol olvastam, hogy a korzón az antik fagyizóban finom a fagyi. A lakóparkolóban álltunk meg, onnan mentünk be a városba. A templom kapujában egy nagy tapsifüles nyuszi üldögélt, egy másik meg a virágcserepek mögött bújkált. Már szép nagy nézőközönségük volt. Végigsétáltunk a felső, majd az alsó korzón, de antik fagyizót nem találtunk. Láttunk ugyan egy fagyizót, de az nem tűnt antiknak (mármint antikabbnak, mint a város bármelyik boltja). Ahogy ismét elhaladtunk a templom előtt láttuk, hogy annak az ajtaját időközben bezárták, de már csak a virágcserepek mögött bújkáló nyuszi volt a téren. Aztán jött egy idősebb férfi, sarokba szorította egy cserép mellett, majd fülön fogta és ölbe kapta. Még megállt beszélgetni néhány járókelővel, aztán elment a nyuszival. Remélem nem a fazékban végezte a hatalmas fülű nyuszi.

Ahogy tovább autóztunk egyszer csak Poggibonsin vezetett át az utunk. Ismerősként üdvözöltük a várost és jött az ötlet, ha már ott vagyunk motorra szállunk és elrobogunk San Gimignanoba még egy fagyira (meg előtte egy pizzára, mert úgyis ebédidő volt). Így is tettünk. 

A lakóautós utazás eleve rugalmasabb bármi másnál. A robogó még inkább kitágította a lehetőségeinket. A nyugdíjas utazás pedig még azt a frusztrációt is megszüntette, hogy korlátozott az időnk, pontos időre haza kell érnünk. (Igaz, hogy ehhez az otthon maradt fiaink segítsége is szükséges. Köszönet nekik – elsősorban a fő ügyintéző Balunak – érte.) Az ilyen kis spontán, bohókás ötletek megvalósításának lehetősége sok örömöt okoz. Amikor csak korlátozott idő állt rendelkezésre az utazásra mindig pontosan megterveztem, hogy mikor, hova megyünk, mit nézünk meg. Most csak annyi volt a cél, hogy Toscana, a program menet közben alakult. Laci még nem teljesen tudott felszabadulni, időnként felemlegeti, hogy régen milyen pontos útiterveket készítettem. Persze van olyan helyzet, amikor ez szükséges, pl. ha csoporttal megyünk, vagy ha olyan helyre utazunk, ahol nem valószínű, hogy lesz lehetőség ismétlésre. 

Éjszakára egyik kedvencünk, Vinci volt a cél. Vinciben szélső helyre álltunk a lakóparkolóban, így Selymi az előttünk levő füves területen pihenhetett, amit nagyon élvezett.  

Május 13. Szombat Reggel motorra szálltunk és először a közeli Cerreto Guidiba indultunk Medici kastély nézőbe. Ez egy erőd kastély, ami egybe épült egy templommal. Az épületben jelenleg múzeum működik. Felmentünk a rámpán az udvarba, ami a kastély és a templom előtti terület. Az erőd aljában egy térről is szép kilátás nyílik.

Ezután Artiminoba motoroztunk. Ez messzebb volt és nem egyszerű megközelíteni, de meglepő módon nem tévedtünk el. Éváékkal voltunk egyszer ennél a kastélynál, lakóval elég nehéz volt a szűk kis utakon közlekedni. 100 kéményes kastélynak is hívják, nem számoltam ugyan meg a kéményeit, de valóban sok van belőlûk. Egyszer, már a kastélyhoz közel amikor megálltunk a GPS-el konzultálni, sok nagy autó haladt el előttünk nagy sebességgel és mindegyikben kínaiak ültek. Az autók díszítéséből úgy gondoltam, hogy esküvőre mennek. Valószínűleg a kastély parkjában tartották az eseményt, mert ott feldíszített virágkapuk fogtak közre egy központi teret, mindenfelé lufi csokrok lebegtek az ég felé. Ahogy láttuk a vendégek nem tudták, hogy pontosan hova is kellene menniük. A kastély parkjának kapuja zárva volt, zavartan forgolódtak a kocsikkal, aztán valószínűleg megkapták a pontosabb irányt, mert a parkolóból egy lefelé vetető úton távoztak. Érdekes ruhákat viseltek, a nők színben, fazonban kevéssé összeillő darabokat, a férfiak vagy öltönyt, vagy farmert valamilyen – nem feltétlenül fehér – inggel,  csokornyakkendővel. A kastélyhoz vezető bekötőút végén nyílt a városfalban a kapu, ami az óvárosba vezetett. A szokásos aranyos középkori kisváros és egy múzeum, ami a környéken feltárt etruszk tombák tartalmát mutatja be. Engem mindig lenyűgöznek az apró, részletesen kidolgozott tárgyak, amiket több ezer éve készítettek a kor művészei, kézművesei. Itt is találkoztunk jó néhány ilyen kis „csodával”. 

Délután még felmentünk Vincibe, szeretem ezt a kis várost. A Leonardo múzeumokba ezúttal nem mentünk be, csak sétáltunk, nézelődtünk. Az egyik ház falát finom illatú apró virágos futónövény nőtte be. Később sok más helyen is felfedeztük ezt a növényt. Milyen jó lenne otthon ilyet felfuttatni a ház falára és a nyitott ablaknál élvezni az illatát! Délután a focipályán meccs volt, teljesen megtelt a parkoló. A városban egy helyen találtunk egy kifüggesztett lapot a helyi programokkal. Azon úgy láttam, hogy másnap reggeltől valami rendezvény lesz a sportpályán, ezért elhatároztuk, hogy igyekszünk időben tovább indulni.  

Május 14. Vasárnap Reggel ugyan nem érkeztek tömegek a sportpályához, de még 9 előtt indulásra készek voltunk. Erre a napra az első Medici villa  Poggio a Caianoban volt. Szép napos időben a főúton a villa közelében tudtunk parkolni. A magas kőfalat helyenként javították, de a sarkon látható címeres dombormű már arra utalt, hogy jó helyen járunk. A kőfalban nyíló első kovácsoltvas kapu zárva volt, mögötte szép kert és egy hosszúkás, viszonylag jellegtelen épület látszott. A zászlók alapján valamilyen közintézmény lehetett. Szerencsére a kerítésen volt egy tábla nyíllal, ami egy következő kapu felé mutatott, hogy ott lehet bemenni. Néhány más érdeklődő is közeledett. A kapu egy szép parkba nyílt, aztán megpillantottuk a kastély impozáns méretű épületét is a szép, két oldalról felvezető lépcsővel. A lépcső aljában néhány fiatal lány üldögélt. Ahogy közeledtünk egyikük felállt és odajött hozzánk érdeklődni, hogy a múzeumot, vagy a kastélyt szeretnénk- e megnézni. Mondtam, hogy a kastélyt szívesen megnéznénk. Ekkor ½ 10 volt, egy óra múlva indult csoportos idegenvezetés, ha addigra összejön egy csoport. Addig ajánlotta a park megtekintését. Az épületet két oldalt árkádos folyosó határolja, aminek a teteje  az első emeleten terasz. Sajnos a kastély nincs túl jó állapotban kívülről – és tartok tőle, hogy belül se sokkal jobb a helyzet. A parkos kert nagy része nem látogatható, a fák alatt méteres gaz. Egy hatalmas tiszafa minden bizonnyal már több száz éve követi figyelemmel a kastély életét. A kert egyik teraszán nagyon kellemes rózsaillat fogadott minket, az egy szinttel lejjebb levő másik épülethez tartozó kertben álló télikert falára felfuttatott apró fehér rózsa árasztotta az illatot. Egy kapun keresztül át lehetett menni a szomszédos kertbe, bár a kőlépcső le van zárva, elég veszélyes nagy repedések láthatók a szerkezetén. A korábban a zárt kapun keresztül látott épülethez tartozó kert, középen szökőkúttal, sok virágzó rózsával kellemes pihenőhely.

Mivel még elég sok kastély szerepelt a napi tervünkben és a kastély nagy mérete minden bizonnyal hosszúra nyúló vezetett látogatást jelentett volna, nem vártuk meg a csoport indulását. Úgy tűnt, hogy ezzel a döntésünkkel nem voltunk egyedül.

A Villa di Castello már Firenze egyik elővárosában található. Egy autómosónál álltunk meg a főúton. A GPS szerint innen néhány száz méterre volt a kastély felfelé a domboldalon. Tényleg nem kellett sokat mennünk, máris egy hosszú, fasorokkal megosztott úthoz értünk, ami egyenesen a villához vezetett. Előtte kutyákat sétáltattak, az ebek ismerkedtek, játszottak. (Itt jegyezném meg, hogy eltűntek Toscanából a kutyakaka gyűjtő zacskók, pedig először itt találkoztunk különböző praktikus változataikkal. Kis gyűjteményünk szinte teljesen elfogyott az út során és sajnos a helyiek többsége visszatért a korábbi gyakorlathoz, hogy nem foglalkozik az összegyűjtéssel.) Az épület egyszerű, Firenze Lingvisztikai iskolája működik benne. A parkban tábla hirdette, hogy középiskolások vállalnak önkéntes idegenvezetést. Amint beljebb mentünk két kedves fiatal és a tanáraik egyből gondjaikba is vettek. A tanárok elmondták a kezdeményezés lényegét és mivel érdeklődést mutattam a gimis lány és fiú lelkesen ismertették velem a kert felépítését, történet, az ott található növényeket és mindezt angolul. Szegény srác időnként szenvedett az angollal, segítséget kért a párjától és a jegyzeteitől, de nagyon aranyosak voltak mindketten. Igyekeztem megnyugtatni, hogy nem gond, ha nem tud minden növényt az angol elnevezésén bemutatni, mert én se ismerem a nevüket és nagyon szuper dolog, hogy ilyen vezetést vállalnak.

Laci meglógott az előadás elől és fényképezgetett a parkban. Azt viszont én tudtam meg az idegenvezetőimtől, hogy még két szintje van a parknak. A legfelső szint nem látogatható, a középsőről viszont remek kilátás nyílik a villán és reneszánsz alsó kertjén kívül a firenzei repülőtérre is, ahol meglepően nagy volt a forgalom, egymás után gördültek a gépek a kifutópályán. A kert mellett kis fallal körülvett udvarok is vannak, az egyikben a fiatalok egy csoportja hangszeres reneszánsz zenei előadást tartott. A művészek csoportjai különböző összetételben váltották egymást. 

A Villa di Careggi kimaradt, mert az oda vezető út már Firenzén keresztül vezetett, ahol a korábbi útjainkról már ismert kaotikus állapotok uralkodtak, terelések, dugók, keskeny utcák, úgyhogy Laci menekülőre fogta a dolgot és a kifelé vezető utat kerestük Pratolino felé. Az i-re a pontot az tette fel, amikor egy körforgalomba belépéskor a kanyarban egy motoros úgy vágott át előttünk a belső sávból jobbra kanyarodva, hogy centiken múlt az ütkózés elkerülése. Majd bocsánatkérésként feltette a kezét és teljes gázzal távozott. A körforgalom következő lejáratánál állók tátott szájjal bámultak, bennem megállt az ütő.  

Az ACSI katalógus szerint Pratolinoban van egy parkoló, ahol lehet éjszakázni. Csakhogy vasárnap kora délután a parkoló dugig tele volt. A közelben van egy nagy park, valószínűleg gyerekek szórakoztatására felkészülve, mert kisebb és nagyobb gyerekekkel sok- sok család igyekezett oda a szép tavaszi napos délutánon. Bár dugig volt a parkoló, a környező domboldalakon is autók álltak, folyamatosan érkeztek az újabb látogatók. Lakóautóval reménytelen volt helyet találni, ezért amikor nagy nehezen sikerült kijutnunk visszafelé indultunk, ahol egy temető túloldalán láttam egy nagyobb parkolót. (N 43.82581 E 11.28688) Meg is találtuk, leparkoltunk, a korlátnál élveztük a szemközti domboldalra, annak villáira nyíló remek kilátást, majd Laci leszedte a motort és azzal indultunk vissza Firenze felé, hogy Fiesoleben is megkeressük a Medici villát. Szerencse, hogy motorral mentünk, mert még a robogóval is alig fértünk el a keskeny és meredek sikátorokban, amerre a GPS vezetett. Aztán egyszer csak azt mondta, hogy megérkeztünk, ekkor egy kőfal előtt álltunk, kaput nem láttunk rajta. Kicsit feljebb mentünk motorral, Fiesole főterére, ahol éppen kerámia vásár bolt. A környék művészei, kézművesei árulták a portékáikat.  Sétáltunk kicsit a városban, visszamentünk ahhoz a sarokhoz is, ahol a GPS szerint a Medici villa található, de ott a zárt kovácsoltvas kapu mellett egy másik villa neve szerepelt a táblán. Végül a visszaút mellett döntöttünk. A GPS kis kerülő után, amikor már elértünk oda, ahonnan előző alkalommal a szűk sikátorok világába keveredtünk ismét elvitt minket még a korábbinál is keskenyebb, meredekebb és ráadásul egyenetlen kövekkel burkolt sikátorokba. Halálfélelmem volt, ahogy minden kő megdobta a motort, a vállunk majdnem hozzáért két oldalt a határoló kőfalakhoz. Nagy megkönnyebbülés volt, amikor visszaértünk a kaotikus városi forgalomba. 

Véletlenül felfedeztünk egy parkolót Firenze szélén, amiben több lakóautó is állt. Munkanapokon 8-20 óra között fizetős, de éjszakázásra teljesen jó lehet (N 43.79908 E 11.27541) 

A parkoló felé vezető – szintén meredek – úton egy helyen megálltunk csodálni a kilátást. Visszatekintve láttuk a firenzei dóm kupoláját, a völgy túloldalán Fiesone tornyát. A lakóhoz visszaérve úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk az úton tovább haladva becserkészni még két Medici kastélyt. Ezzel sajnos nem volt szerencsénk. 

Trebbio felé a főútról elágazó út néhány száz méter után kőzúzalékkal burkolt útba váltott. Nekem aznapra már elegem volt a rossz minőségű utakból motorral. 

Cafaggiolo mellett először elszáguldottunk, aztán mikor Laci meghallotta, hogy kiabálom, hogy túlmentünk és visszafordult végül megtaláltuk a fehér ruhába öltöztetett villát, amit éppen felújítanak. Ami kilátszott a lepel alól annak alapján egy igazán szép villa, amit érdemes lesz ismét felkeresni, ha már befejezték a felújítását. Kicsit lehűlt a levegő, mire visszafelé tartottunk a lakóhoz már kezdtek hazamenni Pratolinoban a parkolóból de úgy döntöttünk, hogy elindulunk Bologna felé. Nagyon szép hegyi úton haladtunk. Kezdtek felhők gyülekezni. Megálltunk egy üres parkolóban, szemben velünk egy nagy hegy, aminek lépcsős kialakítású volt az oldala. Nagyon kellemes éjszakát töltöttünk 800 méter magasan (N 44.10748 E 11.28377) 

Május 15. Hétfő Ahogy a hegyekből leereszkedtünk a síkságra, egyre melegebb lett. Ferrarához közeledve nézegettem a térképet, hogy merre menjünk, mit nézzünk meg. Így akadt meg a szemem Este-n. 

Több, mint 30 éve egy baráti társaság tagjai vagyunk, ennek a neve is ESTE, úgyhogy nekünk különleges jelentése van, valahogy eddig mégse jutottunk el oda, csak kerülgettük az utazásaink során. A várfal tövében nagy fizetős parkoló van, fél napra 1,50 EUR, én 1,60-at dobtam be, erre másnap reggelig adott jegyet. A várból gyakorlatilag a falak és néhány bástya meg egy torony áll (kis hiányosság, hogy a tornyon piros-sárga lobogó lengedez, nem pedig az ESTE zászlója). Kívülről kezdtük körbejárni, a meredek úton egy tájékoztató táblát találtunk, ami bemutatta a „királyfi ösvényét”. Ez Este, illetve néhány környező kisváros között kanyargó gyalogút, amire több kastély, illetve villa és egyéb nevezetesség fűződik fel.

 A közel 30 fokos meleg délutánban nem indultunk neki, de bekerült a célok közé, hogy egyszer bejárjuk ezt az útvonalat. A parkolóba visszatérve ezúttal a másik irányba indultunk el. A várfalon belül egy nagyon szép park található, ahonnan megláttunk egy tornyot órával. 

A főtéren szobor, a városháza klasszikus épülete, a torony mindkét oldalán órával, bár az egyiknek nem volt kismutatója és amíg arrafelé járkáltunk nem is mozdult meg a mutatója. A tornyon túl híd, ami egy keskeny folyón ível át. Mindenfelé szép régi épületek, sokra ráférne a felújítás. A dóm zárva volt, visszaindultunk hát a lakóhoz. 

A parkolót, ahol két kijelölt hely és szerviz állomás van lakóautóknak egy nagyon keskeny egyirányú utcán keresztül lehet megközelíteni, elég nehéz volt befordulni a sarkon. A parkolót fal veszi körül, fák árnyékolják a helyeket. Amikor érkeztünk eléggé tele volt, de estére nagyrészt kiürült. A közeli templomban negyedóránként harangoztak elég hosszasan. Szerencsére éjszaka szünetelt a harangozás. A parkolási díj ugyanannyi volt, mint a várnál, bár nem sok embert láttunk parkolójegyet venni. Éjszakára csatlakozott hozzánk egy olasz lakóautó, akik reggel korán tovább indultak. 

Május 16. Kedd Reggel hozták a gyerekeket a közeli óvodába és iskolába. Ragyogó időre ébredtünk és ahogy tovább haladtunk kibontakoztak előttünk a Dolomitok csúcsai, a magas csúcsokat részben hó fedte. Gondoltuk, hogy Selymi örülne egy kis hűvösnek, ezért a hegyek felé vettük az irányt. 

Először a Kristall hegyre vezető felvonó parkolójában álltunk meg. Kicsit kiültünk a napra a lakó elé, majd Laci elment fényképezni és egy hógolyóval tért vissza. Kiderült, hogy a felvonó másik oldalán egy mélyedésben még megbújt egy kis hó. Selymi nagyon örült a hófagyinak, nagy élvezettel fogyasztotta el. Később vele együtt elmentünk a lelőhelyre és még ott is lakmározott kicsit. Úgy döntöttünk, hogy egy kicsit tovább megyünk, hogy fogyasszuk a másnapi kilométereket hazáig. A Plöcken pass környékét céloztuk meg, de aztán már Ravasclettoban megálltunk éjszakára. A sífelvonó parkolójában aludtunk. 

Május 17. Szerda Ahogy a Plöcken pass felé kanyarogtunk fel a szerpentinen egyszer csak utolértünk egy pótkocsis kamiont, ami fát szállított, pedig az úton korábban tábla jelezte, hogy kamionnal nem szabad arra járni. Az egyik kanyarnál beszorult a kamion, nekünk is vissza kellett tolatnunk miatta. Aztán nagy nehezen sikerült befordulnia az alagúttal nehezített éles hanyarban. Szemből már hosszú autósor várta, hogy tovább mehessen. Villachtól autópályán haladtunk hazafelé. Szombathelynél léptünk be Magyarországra és az új autópályán közelítettük meg az M1-es pályát. Budakeszin még betértünk a Tescoba, mert Balu mondta, hogy nem sok ennivaló van otthon. Este még sokáig beszélgettünk a fiúkkal, meséltük az élményeinket, ők meg beszámoltak róla, hogy mi minden történt itthon az alatt az egy hónap alatt, amíg távol voltunk. 

            Ez az út nem a km-ek, hanem az élmények gyűjtögetéséről szólt. A motorozásokkal együtt is 4000 km-nél kevesebbet tettünk meg az egy               hónap alatt.

 

 

 

Ma

2024. március 19. kedd
József, Bánk, Józsa napja van
Napkelte: 05:43-kor,
Napnyugta: 17:55-kor.
Halak
Holnap Klaudia, Alexa .

Fórum

A fórum nem elérhető

Apróhirdetés

Ventilation
(Eladó / Lakóautó)

Ventilation

Lakóautó bérlés
(Keres / Lakóautó)

noimage

Rugózás erősítés
(Eladó / Felszerelés)

Rugózás erősítés

Partnereink:

Egyedi lakóautók gyártása. Lakóautók szervizelése, átépítése, felújítása.