Üdvözlünk téged Vándor,

egy Önszerveződő, Szabad és Nyitott, Baráti társaságban, a Magyar Lakóautó Klub-ban!

Július 12. Kedd

Reggel még kihasználtuk a wifi-t a Prizma parkolójában (közben kitört a vihar, szakadt az eső), majd tovább indultunk Oraviba, ahol egy Go Motorhoming lakóparkoló katalógus szerint a Linnansaari Nemzeti Parkban levő kikötőben vízvételi, WC ürítési lehetőség van. Korábban még azt terveztük, hogy kenut bérlünk és azzal egy kicsit körülnézünk (titkos reményünk volt, hogy esetleg összefutunk egy fókával is), de mivel elromlott az idő, erről letettünk. A helyszínen WC ürítési lehetőséget nem találtunk, vízvételit viszont igen, de nem lehetett odaállni lakóval, ezért csak az üres vizes palackjainkat töltöttük meg. Amikor tovább indultunk Kuopio felé a GPS először visszavitt minket Savonlinnába, így vagy 100 km-t autóztunk kb. 30 liter vízért. Finnországban nagyon gyorsan és elég kiszámíthatatlanul változik az időjárás. A teljesen felhő nélküli égbolt ritka és csak rövid ideig tart. Ha körbefordul az ember, nagy valószínűséggel valamelyik irányban sötét fellegeket lát, esetleg a távolban az eső függönyét is. Máshol bodorodó fehér fellegek, vagy kedves bárányfelhők úszkálnak az égen. Fél óra alatt a kedves bodorodó felhők fekete esőfelhőkké változhatnak és körülnézve már egy kicsi kék ég se látszik. A változás persze ellentétes irányú is lehet.

Mikor Kuopioba értünk éppen a „bármelyik pillanatban bőrig ázhatunk” felvonás volt a műsorban. Megálltunk a város XIX. – XX. századi életét bemutató skanzen jellegű múzeum előtt. Érdekes volt, ahogy az épületek berendezése, a kapcsolódó ismertetők és film bemutatta a város életének változását.

Mire megnéztük a múzeumot, már csak időnként csöpögött, amikor felnéztünk az égre úgy tűnt, hogy a fekete felhők másfelé vették az irányt. A múzeumban kapott térképen kinéztünk egy parkolót a tóparton éjszakára. A teniszpályánál a parti sétány mellett volt a parkoló. Aznap mi voltunk az első lakóautó, amelyik beállt oda, később még négy lakó csatlakozott hozzánk. (Koordináták: É 62.88679’, K 27.69559’)

Este még sétáltunk a parton, a strandon gyerekek fürödtek, a parti sétányon biciklisek, futók, sétálók közlekedtek. Elmentünk a kikötőig, ott kaptunk prospektust a tavon közlekedő hajójáratokról. Úgy gondoltuk, hogy másnap 11 órakor elmegyünk egy másfél órás hajókázásra a tavon és annak csatornáiban.

Július 13. Szerda

Nagyon kellemes éjszakát töltöttünk a tóparton, még az éjszakai eső se zavart. Laci kicsit visszahajtotta a szélvédő belső hővédő takaróját, hogy este még jöjjön be természetes fény az olvasáshoz. Hajnali 4-kor gyönyörű napfényre ébredtem. Ahogy kinéztem, elképesztően gyönyörű látványra nyílt kilátás. A nap már egy kicsit a horizont fölé emelkedett, csodás sárgákba és vörösekbe öltöztette a tó sima víztükrét és az egész környezetet. Sehol egy felhő – ritka pillanat. Kiugrottam lefényképezni, de ezt nem lehet igazán egy fényképen bemutatni. Lelkendezve újságoltam Lacinak a csodát –de ő nem volt túl lelkes, hogy felébresztettem.

Reggeli után bementünk a városközpontba, megnéztük a városházát, végigjártuk a piacot, ahol éppen pakolták ki a portékákat és még csak néhány vevő lézengett, megnéztük a katedrálist, majd visszatértünk a kikötőhöz. Ott jó wifi-t találtunk, úgyhogy egy kicsit leveleztünk, ügyeket intéztünk.

A Koski társaság Koski nevű hajójával utaztunk (a másfél órás hajóút 16 EUR/fő). Előbb kis szigetecskék között hajóztunk (barátságos faházak, kikötött csónakok), majd Kuopio új városrészeit láthattuk és elhajóztunk Rauhalahti partjainál, ahol a csatorna egyik partján nagyobb, modern házak állnak, a másik parton kisebb faházak, az új építésű házak is faházak. Amikor először jártam Finnországban a 80-as évek elején, egy éjszakát Rauhalahtiban töltöttünk egy tó közeli, természetbe simuló szállodában. A környéken sétálva találkoztam először vadon élő áfonyával (talán még nem is ettem előtte áfonyát). Mára az erdőtől elhódította a területet az ember, a sok új, nagy épület már egyáltalán nem simul bele a környezetbe, hanem uralja azt.

Amikor visszaértünk a hajókázásból indultunk tovább. Kuopioban most is kellemes élményeket gyűjtöttünk.

Egy kis keleti kitérőre meglátogattuk Nurmest Karéliában. Ezen a környéken is vannak Nemzeti Parkok, de ez most sajnos nem fért bele az időbe. Útközben megálltunk egy parkolóban, ahol sok finom szamócát találtunk és Laci külön örömére ki tudta próbálni az áfonya fésűt, amit Savonlinnában vettünk. Ezzel sokkal egyszerűbb és gyorsabb az áfonya gyűjtése, mint szemenként szedegetni a bokrokról.

Nurmesben megnéztük a „Bomba” elnevezésű pihenőközpontot, amely karéliai faházakból álló üdülőfalu. Nagyon hangulatos, szépek a házak, köztük szauna, közösségi helyiségek, természetesen tópart, ahol a gyerekek fürödtek. Nem volt hideg, 20-21 fok, de nekünk azért nem volt olyan melegünk, hogy a tizen-egynéhány fokos vízbe vágytunk volna hűsölni.

Megnéztük a Kirrkukatu (Templom utca) szép régi faházait, örültem, hogy találtunk egy szemetest, megszabadultam az egész nap ide-oda rakott szeméttől. Amerre jártunk, az utak melletti parkolókban nem volt szemetes, Kuopióban pedig reggel elfelejtettük kidobni. Sajnos későn vettem észre a tartály másik oldalán a feliratot, hogy az papír szelektív gyűjtését szolgálja. Szégyelltem is magam, hogy mit fognak gondolni a magyarokról, ha a szemét tartalmából azonosítani tudják az eredetét.

A már említett lakóautó parkolós könyvben említettek egy tóparti parkolót Kajaani közelében, ezért beütöttük a koordinátákat és arra vettük az irányt. A térképről láttam, hogy azon a környéken van egy Nemzeti Park, azt gondoltam, hogy ott lesz a parkoló. Sajnos csak egy tóparti útszéli parkoló volt, de azért jól aludtunk. Ebben a parkolóban ugyan nem volt szemetes – és semmi egyéb infrastruktúra sem -, azonban az oda vezető úton az utolsó két parkolóban volt szemetes, ami újra élesztette a nem megfelelő helyre kidobott szemét miatti lelkiismeret furdalásomat. Laci legnagyobb csalódása az volt, hogy nem volt áfonya sem a környéken és olyan hely is hiányzott, ahova Selymit egy kiadósabb sétára el lehetett volna vinni.

Július 14. Csütörtök

Valahogy elnéztem a naptárt, így maradt még egy napunk, mer Rovaniemi előtt már csak két város szerepelt a programban a tengerparton. A Tiilakajarvi Nemzeti Parkot céloztuk meg. A GPS-ről és a térképről nagyjából sikerült beazonosítanunk, hogy hol kell letérni a főútról. Onnantól földúton (a Finnországban megszokott tömörített, apró kővel megszórt út) haladtunk. Elég sokáig mentünk – közben két helyen is megálltunk áfonyát gyűjteni – minden vizes volt a reggeli esőtől, de a szúnyogok már teljes erőbedobással dolgoztak.

Végül találtunk egy táblát, ami a Nemzeti Park információt mutatta, az út közelében egy parkolót. Egy személyautó állt csak benne. Fatető alatt térkép, képes ismertetők mutatják be a parkot, az itt élő madarakat, emlősöket és hüllőt (vipera, ezért javasolják, hogy legyen nálunk ellenszer, ha megmarna – persze nálunk nem volt). Tűzrakó hely, kis faház, amit előre lehet foglalni és akkor minimális térítési díj ellenében odaadják a kulcsát. A faház oldalában kamra, benne tűzifa, balta. Az erdőben kicsit távolabb a szokásos föld WC. A tó nincs messze, a tisztásról mindkét irányban túra utak vezetnek (az egyik irányba pallókon, mert lápos, vizenyős a környék.

Először abba az irányba indultunk el, ahova nem pallók vezettek. Áfonya bokrok az út mindkét oldalán, Laci szorgalmasan gyűjtögetett is, én meg mondtam – mutattam, hogy hol látok olyan bokrokat, amiken sok gyümölcs van. Amikor megtelt a gyűjtögető, visszamentünk a lakóhoz és megtisztítottuk a zöldektől, a sérült szemektől. Két dobozt is meg tudtunk tölteni vele.

Érdekes, citromsárga gombákat is láttunk, de azt nem mertünk szedni.

Később a másik irányba is elmentünk egy darabon, gyönyörű kilátás nyílt a fákon át a tóra, majd egy másik kis tó következett, közepén kis szigettel. odébb folyóként zubogott a víz két tó közötti átkötésnél. Szembe találkoztunk egy családdal, akik sok gombát gyűjtöttek. A pallókon nem volt könnyű elkerülni egymást, de szerencsére senki nem esett a vizenyőbe.  Mire visszaértünk, már csak két autó volt rajtunk kívül a parkolóban, az a lakóautó is elment, amelyik kora délután érkezett.

A tájon estére néma csend honolt, a madarak is csendben voltak, szellő se borzolta a füveket, a fák leveleit. A süket csendben csak az áramló vérünk belső hangját hallottuk. Lehet, hogy túl nagy volt a csend éjszaka, de most nem aludtam túl jól.

Július 15. Péntek

Sajnos az éjszakai megállónk koordinátáit elfelejtettem felírni, pedig nagyon jó hely volt, de a térkép alapján megtalálható a Tillikajarvi Nemzeti Park.

Kis utakon haladtunk Kokkola felé. Igazából Kokkolában nincs sok érdekesség, a tőle délre elhelyezkedő Jakobstad, illetve az onnan Kokkolába szigetről szigetre, összesen 7 hídon át vezető út az érdekes.

Az úton egy tónál levő parkolóban álltunk meg ebédelni, a tóban egy géppel vágták ki a sűrűn növő nádat (korábban egy tónál egy idősebb férfi csónakból, kaszával végezte ugyanezt).

Már benzinkutat kerestünk, amikor egy útkereszteződésben egy nagy arany színű harangra, valamint körülötte több csoportban sok-sok különböző méretű harangra bukkantunk. Kiderült, hogy egy étterem előtt voltak kiállítva a harangok, amelyek Németországból származtak és 1945-48 közötti időszakban készültek. Bár feliratok kérték, hogy a harangokat ne kongassák, a sok gyerek (és felnőtt, mint pl. jómagam) nem tudott ellenállni, hogy a harangok nyelvét az oldalához ütve ne próbálja ki, hogy milyen hangot adnak.

Jakobstadban megnéztük a XVIII. századi óratornyot tetején egy hatalmas gömbben van az óra. A közeli kis utcákban kb. 300 rési faház áll, némelyik nagyon szépen helyreállítva, mások felújításra várva. Eredetileg a hajósok laktak ezekben a házakban.

Nagyon szép a hidakon vezető út a szigetek között. Némelyik sziget nagyon kicsi, mások jókorák. A parton homokos strandok, nádas, nyaralók. Már elég késő volt, ezért ahol láttam egy strand jelzést azt kezdtük követni. Egy idő után már földúton jártunk, aztán egy nagyon keskeny és meredek út felé mutatott a jelzés, ahonnan gyerekek jöttek felfelé az időnként szitáló esőben. A lehajtó előtt egy füves réten őzike, vagy kis szarvas szaladt el az erdő felé. Laci kiszállt megnézni, hogy mi a helyzet. Amíg vártam rá, kicsit előttünk az erdőből egy nagy tapsifüles szökkent ki az útra, kicsit nézelődött, aztán az út szélén elfutott az ellenkező irányba.

Laci visszajött, hogy homokos kis strand van az út végén és van elég hely, hogy odaálljunk. A gyerekek már elmentek haza, mi pedig lementünk a lakóval a strandra. Nagyon kedves kis öböl volt, faházikó öltözőnek, egy másik a WC (szokásos föld WC), füves tisztás, amit láthatóan parkolónak szoktak használni, még egy kuka is volt a szemétnek. Beálltunk és élveztük a szép kilátást a tengerre, illetve a szemközti szigetre. (koordináták: É63.80017°, K22.68763°)

Egy idő után jött egy személyautó, körülnéztek, majd elmentek. Még három autó jött kis időközökkel, de néhány perc után mindegyik távozott.

Éjszaka eleredt az eső, hol szakadt, hol csak csendesen esett.

Ezen a napon egyébként nagyon sok lakóautóval találkoztunk és bárhol álltunk meg, mindenhol sok-sok lakóautó volt. Egy-egy kivételtől eltekintve finn lakóautók voltak, úgy tűnt, mintha az egész ország lakóautózna. Egy angol utazó 2008-as beszámolója szerint Finnországban kevés a lakóautó, azok nagy része is öreg furgon horgász és vadász felszereléssel. Hát most olyan, mintha Olaszországban, vagy Németországban autózna az ember, folyamatosan integetésre lendítve a kezét, mert a finneknél még szokás, hogy a szemből találkozó lakóautósok üdvözlik egymást (sokszor az autópálya több sávján keresztül is). Valószínű, hogy ezen a hétvégén kezdődtek a nagy általános szabadságolások, mert eddig ilyen tömegben nem láttunk lakóautókat.

Július 16. Szombat

Az eső ellenére kellemes éjszakát töltöttünk a strandon. Reggel nem számítottunk korai fürdőzőkre, mert bár a tenger nem volt hidegebb, mint a levegő (tehát legalább 15 fokos volt), az időről időre nekibuzduló eső miatt nem volt igazán strandidő. Amikor reggel elvittem Selymit sétálni, felfedeztem, hogy az út következő kanyarjánál egy kishajó / csónak kikötő van elég sok parkolóval. Azért azt hiszem, hogy nekünk nyugalmasabb éjszakánk volt, mint a kikötőben lett volna.

Szürke égbolt alatt indultunk el, útközben sok helyen esett az eső. Oulu előtt 50-60 km-el, Oulu felé haladva délről az E8 út bal oldalán találtunk egy nagyon kellemes parkolót padokkal, asztalokkal, szemetesekkel. Megálltunk és Laci beöltözve elindult áfonyát keresni. A szúnyogok a riasztó ellenére néhány perc alatt összecsipkedték, a vizes aljnövényzetben elázott a nadrágszára, de elég szép mennyiségű áfonyát sikerült gyűjtenie,

Ahogy tovább haladtunk megláttunk egy Prizma bevásárlóközpontot, megálltunk, hátha van free wifi. Megvártuk, amíg a szakadó eső csöpögésre vált, mielőtt kiszálltunk. Wifi nem volt, ezért vettünk néhány dolgot (főleg gyümölcsöket), majd mentünk tovább. Ouluban a leírások szerint nagyon szép parkok vannak, láttuk is a lakóból, jó is lett volna sétálni egyet, de az időjárás nem volt igazán kedvező hozzá.

Kemi felé közeledve kezdett kisütni a nap. Előbb csak bátortalanul egy felhősáv mögül, aztán egyre nagyobb területen lett kék az ég és szinte zavartalan a napsütés. Kemiben sétáltunk egy kicsit egy parkban és a kikötőben a rakparton aztán indultunk tovább Rovaniemi felé. Útközben megint időnként esett, de mire találtunk egy kellemes folyóparti helyet, addigra elállt. (Koordináták: É66.36876°, K25.38552°) Egy lakókocsival már álltak a kis utca végében az egyik oldalon levő parkoló jellegű beugróban, mi a másik oldalon álltunk meg. A finneknek a személyes terük eléggé nagy (kevesen laknak egy nagy országban, vidéken a házak is elég távol állnak egymástól). Megfigyeltük, hogy egy üres parkolóban is a lehető legmesszebb állnak meg egymástól a lakóautók. Mellettünk még legalább 4 autónak volt hely, a túloldalon a lakókocsis mellett is hárman – négyen elfértek volna. Mégis, amikor jött egy lakóautó lejöttek, körülnéztek, aztán úgy döntöttek, hogy itt már túl sokan vannak és mentek tovább.

Július 17. Vasárnap

Rovaniemiig már csak 40 km volt hátra, előző nap Éva hívott és azt mondta, hogy nekik vasárnap kb. 200 km utat kell megtenniük, hogy a megbeszélt találkozóhelyre érjenek Rovaniemiben. Ők már Gabikékkal jártak erre, úgyhogy a Sarkkör múzeumot kihagynák, ezért mi a napot a múzeum bejárásával kezdtük.  Nagyon érdekes, interaktív kiállítás, nem bántuk meg, hogy meglátogattuk.

Innen egyenesem a Mikulás falujába mentünk, megnéztük a karácsonyi kiállítást, vettünk ajándékokat a fiúknak és Selymi közelgő születésnapjára is. Sok lakóautó parkolt az épület előtt. Eddig főleg finn lakóautósokkal találkoztunk, itt elég nemzetközi volt a mezőny, franciák, lengyelek, hollandok, svédek, németek, svájciak, meg mi magyarok a hazai finneken kívül. A Mikulás házában magyarokkal is találkoztunk. A terület egy részén építkezés folyik, nem is jártunk be mindent, inkább átmentünk a szemközti benzinkúthoz tankolni és feltölteni a vízkészleteinket. Utána visszaálltunk az út melletti parkolóba, hogy lássuk, ha befutnak Éváék. Nemsokára meg is pillantottuk az ismerős lakóautót.

Az örömteli találkozás után a sarkkört jelölő sávhoz mentünk és készítettünk néhány fényképet, majd még egy kicsit körülnéztünk és vásárolgattunk. Bernard felfedezte, hogy wifi is van, ezért gyorsan megnéztük a leveleinket.

Közösen indultunk tovább, egy kellemes parkolóban álltunk meg éjszakára. Folyóhoz közel helyezkedett el, amikor sétálni mentünk a folyón átívelő hídról láttuk, hogy raftingosok jönnek lefelé kajakokkal a meglehetősen vad vízen. Eléggé meg kellett küzdeniük a hullámokkal, de ügyesek voltak, több lépésben leereszkedtek a híd alatti kiszállási pontig, ahonnan aztán vitték vissza a kajakokat a kiindulási helyre. Voltak, akik tutajjal tették meg a kívülről nézve is elég félelmetes útvonalat. Ebben a parkolóban is volt WC, az egyik helyen tűzrakó hely, de nem volt túl távol az úttól, az elhaladó autók zaja még oda szűrődött. Este még elvittük Selymit sétálni és a vízben három csipogó madárfiókát vettünk észre, akik a mamájuk nélkül sodródtak a folyóban. Nem kacsák voltak, mert hegyesebb volt a csőrük. Időnként kisodródtak a part közelébe, ki is ugrottak a kövekre, de aztán megint belevetették magukat a vízbe és egymás közelében bukdácsoltak tovább lefelé a sebesen rohanó folyóban. Remélem, hogy nem lett semmi bajuk a kis fiókáknak. Estére megjött az eső, de kellemes éjszakát töltöttünk a folyó és az út közötti parkolóban, nem zavartak a kinti hangok.

Július 18. Hétfő

A Mikulásnál gyűjtött prospektusok alapján érdekes programnak tűnt a közelben levő ametiszt bánya megtekintése. Eddig még nem találkoztunk rénszarvassal és már kezdtem tartani tőle, hogy most is úgy járunk, mint a 2011-es norvégiai utunknál, hogy csak táblákat látunk a rénszarvas veszélyről.

Mi mentünk elöl és egyszer csak egy több egyedből álló rénszarvas csoportot láttunk felénk poroszkálni az úton. Megálltunk, ők pedig áttérve az út jobb oldaláról a bal felére elporoszkáltak mellettünk. Az utolsó még kölyök volt, a mamája jól megnézett magának bennünket, ahogy elhaladtak a lakó mellett.

Amikor megérkeztünk az ametisztbánya parkolójába még csak egy autó állt ott. A parkolótól a bányáig egy 2,5 km-es gyalogút vezetett. Amikor felértünk kiderült, hogy a bányáig még jó néhány lépcsőt is meg kell másznunk, de szerencsére a következő csoport csak fél óra múlva indult, így kicsit pihenhettünk, miután megvettük a belépőjegyeket.

Amikor felértünk, a kis létszámú angol nyelvű csoportot (rajtunk kívül csak egy lány volt még) egy faházba irányított a vezetőnk, ahol elmesélte az ametiszt és egyéb ott található ásványok eredetét, megmutatott néhány példányt, majd a bányába mentünk, ahol az épület mögötti köves területen (úgy nézett ki, mint egy meddőhányó) mi is kapirgálhattunk a kis csákányokkal, hogy ametisztre leljünk. Ha találtunk valami érdekesnek tűnő darabot megkérdeztük a vezetőt és ő vagy megerősített minket, hogy ametisztre leltünk, vagy megcáfolta, hogy az csak egy kő. Mindenki lelkesen gyűjtögetett (azért világbajnok méretű kristályok nem kerültek elő a helyről, ahol naponta akár több száz turista is kotorászik), találtunk néhány kisebb ametisztet. Mindenki egy darab ásványt elvihetett magával, ha többet akart, akkor azokért már fizetni kellett. Kiválasztottuk, hogy melyiket tartjuk meg, aztán a nyakunkba szedtük a lábunkat, mert hatalmas fekete felhő közeledett nagyon gyorsan, időnként égzengést is hozott az erősödő szél.

Még az eső előtt leértünk a lépcső aljában álló kávézóig. Úgy gondoltuk, annak a fedett teraszán megvárjuk, hogy elvonuljon a vihar. Addig is bementünk és vettünk az észak felé haladva egyre szemtelenebb és vérszomjasabb szúnyogok ellen hálós fejfedőt. Egy idő után úgy tűnt, hogy elvonulnak mellettünk a legnagyobb fekete felhők, ezért útnak indultunk lefelé. Eléggé siettünk, de kb. az első 500-700 méter után elkezdett először csak csepegni, majd később rendesen esni az eső (szerencsére igazán nagy zuhé azért nem volt). Mire leértünk, a nadrágunk így is elázott, Lacinak a dzsekije is átázott, nekem a hátizsákom szívta meg magát vízzel.

Átöltöztünk, ettünk valamit, aztán indultunk tovább. Sodankylában megálltunk feltölteni a készleteinket a legészakabban levő Lidl-ben, aztán mentünk tovább egy aranyásó bemutató és múzeum felé. A múzeum nem sokkal az odaérkezésünk előtt bezárt (általában 9-17 óráig vannak nyitva a múzeumok), de beálltunk a parkoló egy félreeső zugába éjszakára (bár táblák jelezték, hogy a közelben van egy kemping). Három érdekesség is volt ezen a helyszínen, egy aranyásó falu, az aranyásó múzeum, ahol meg lehetett próbálni aranyat mosni is, valamint az Urho Kekkonen Nemzeti Park látogató központja, ami a park lakóit és életét mutatja be.

Július 19. Kedd

Mi Kanadában már voltunk egy aranymosó helyszínen, ezért inkább a látogatóközpont kiállítását néztük meg a környező vidék élőlényeiről, a Nemzeti Park túraútvonalairól, míg Éváék az aranyásó múzeumba mentek.

Haladtunk tovább észak felé – Sodankylában bevásároltunk még a világ legészakibb Lidl áruházában.

Találtunk egy parkolót, ami elég távol volt az országúttól, egy folyó haladt a közelben. Egyszer csak a híd túloldalán feltűnt egy rénszarvas, aztán közelebb jött hozzánk. Próbáltam megkínálni az aznap este készített gyümölcssaláta almacsutka, körtehéj maradványaival, de inkább az árokban növő bokrokat legelgette.

Július 20. Szerda

Selymi 13 éves lett. Szegény egyre nehezebben mozog, a gyógyszerek a védő gyógyszerkészítmények ellenére kikészítik az emésztését, legtöbbet már csak fekszik, pihenget, de azért még izgalomba hozzák az új szagok, szeret velünk utazni, mert akkor szinte folyamatosan a közelünkben van, sok-sok simogatásban van része, igyekszünk kedvére tenni az öregúrnak. Az nagyon szerencsés volt, hogy elmenekültünk az otthoni kánikula elől, sokkal jobban bírja a hűvöset, amikor 25-26 fok volt, akkor már nem győzött lihegni. A 16-20 fokban érezte igazán jól magát, bár a nagy séták, kirándulások már a múlté, egy-egy hosszabb séta után hosszas pihenéssel regenerálódik. A lakóba beszállni, onnan kiszállni már nem tud, Laci emelgeti. Rosszabb napjain alig bírja emelni a hátsó lábait, de amikor jól érzi magát megpróbál egy kicsit ugrálni, a vizes fűben hemperegni, más kutyákkal barátkozni. Ha egy csinos kutyalány tűnik fel a láthatáron elkezd peckesen járni, fontos mutatni, hogy ő még legény a gáton.

Ezen a napon átértünk Norvégiába. Az aranybányás parkolóban egy svájci lakóautós, aki már visszafelé tartott az útján elmesélte, hogy Gamvikban, ami a szárazföldi Európa legészakibb pontja (a Nord Cap egy szigeten van, amit alagút köt össze a kontinenssel) nagyon kellemes, vadregényes helyen lehet megfigyelni az éjféli napot és nincs az a tömeges turista áradat, mint a felkapott Nord Cap-en. Azért voltak szép számmal lakóautók Gamvik szirtjeinél is. Először a városka utáni parkolóban álltunk meg egy madár-megfigyelő kunyhó közelében és onnan elsőtáltunk a világítótoronyhoz. Bernard tovább is ment és talált egy nagyon jó parkolót, ahol sok lakóautó állt. Mi mögéjük álltunk be, mindketten egy másik madárfigyelő kunyhóhoz vezető ösvény elejére, de azért el lehetett férni mellettünk, ha valaki onnan akarta megközelíteni a kunyhót. Vacsora közben nézegettük a távolban feltűnő hajókat, nem is hiába. Egy idő után felbukkant a Hurtigruten, a Bergenből induló hajójárat, amit a fjordok szárazföldi közlekedési hálózatába nem csatlakozó, vagy csak nehezen megközelíthető pontjainak a világgal való kapcsolatának biztosítására hoztak létre. Gyönyörű napsütéses idő volt és meglepően kellemes volt a hőmérséklet. Éjfél előtt kimentünk a sziklákra, készült néhány rövidujjas trikós kép, majd követtük a napot, ahogy kicsit lejjebb ereszkedett a horizonton – a másik oldalon eközben feljött a telihold – majd kis vízszintes haladás után a nap ismét megkezdte emelkedését.

Eleinte furcsák voltak a világos éjszakák, igyekeztünk minden sötétítési lehetőséget kihasználni, de egy idő után megszoktuk és az volt furcsa, amikor dél felé haladva kb. Oslo magasságától már csak derengő szürkület volt éjszakánként. Nagy szerencsénk volt az időjárással, ezen a napon kívül még néhányszor élvezhettük az éjféli nap különlegességét.

Július 21. Csütörtök

Közösen haladtunk a Nord Cap felé vezető úton, a fjordok jelentős kitérőket tettek szükségessé. Egy fjord partján éjszakáztunk, nem túl távol egy üzem volt, a parton egy elsüllyedt hajó radarja lógott ki a vízből. Dagálykor még nem ismertük fel, hogy mi lehet, de apálykor elég nagy darab lógott ki belőle, hogy azonosítani lehessen. Néhány másik lakóautó is csatlakozott hozzánk, az út melletti tisztások különböző pontjain álltak meg éjszakára.

Július 22. Péntek

Éváék a NordCap felé vették az irányt – régi vágyuk volt, hogy oda menjenek – mi Gamviktól megkaptuk mindazt, amit a messzi északtól vártunk, ezért elindultunk tovább a fjordok mellett. Altában megnéztünk egy érdekes templomot, az Északi fény katedrálist. Mivel a parkolási díj 60 NOK-nál kezdődött külön-külön néztük meg a katedrálist, ami nem igényelt fejenként 15 percnél többet.

Innen a Világörökség részét képező sziklarajzok felé vettük az irányt. 25-26 fokos melegben jártuk végig a 2000 – 6200  évvel ezelőtt készült sziklarajzokat, amelyek fő témája csónakok, hajók, állatok (halak, szarvasok) és emberek. Elég nagy területen helyezkednek el az alkotásokat tartalmazó sziklák. Érdekes megfigyelni, ahogy az idők során változott az ábrázolás. Alaposan kimelegedtünk a sok le – föl mászkálástól. Nem csak a rajzok, hanem a környezet is figyelemre méltó, kis patakok, aljnövényzetként alacsony bokrok (igen, áfonyát is találtunk!), virágok. Helyenként padok, ahol meg lehet pihenni. Tulajdonképpen, mivel nincs körbekerítve akár a belépő megfizetése nélkül is be lehetne járni a területet.

Nordreina közelében egy nagyon kellemes, csendes parkolóban aludtunk egy magas sziklafal alatt. Kint grilleztünk egy asztalnál, padoknál, aztán egy nagy fekete felhő érkezett, elkezdett csöpögni, de mihelyt bezavart minket a lakóautóba hamarosan odébbállt és ismét kisütött a nap. (Koordináták: E69.87991°; E21.19989°). A Nord Capról visszatérőben Éváék is aludtak Altában, szintén nagyon jó parkolóban, aminek a koordinátái: E69.93233; K23.2621)

Később Éváék mesélték, hogy Nord Cap-on is nagyon meleg, 25 fok volt ezen a napon.

Július 23. Szombat

Gyönyörű tájon haladtunk kellemes, napos időben.  Egy helyen láttuk, hogy néhányan sétálnak, derékig bemennek a fjord vizébe. Olyan kellemes meleg volt, hogy mi is megálltunk, hogy legalább megnézzük, mennyire meleg a víz. Egész kellemes volt (na azért nem a dél-európai mércével), kicsit mi is besétáltunk a sekély vízbe. Selymi is nagyon élvezte, kicsit heverészett benne). Úgy terveztük, hogy a következő éjféli napot a Nupen kilátópontnál nézzük meg, amely az útikönyv szerint Norvégia legromantikusabb pontja. Út közben megálltunk egy parkolónál, ahol számi sátrakban árultak mindenféle ajándéktárgyakat, nagyon szép gyapjú pulóvereket, kardigánokat. Az egyik sátor közepén tűz égett, azon egy kondérban leves gőzölgött. Ez persze szinte elviselhetetlenné tette a hőséget, mert ezen a napon is nagyon meleg volt. Ahogy a fjord partján haladtunk, egyszer csak érdekes jelenségre lettünk figyelmesek: egy felhő ráült a fjord vizére, a mögötte levő hegyeknek csak a teteje lógott ki. Ha a másik irányba néztünk, a nap olyan érdekesen sütötte meg a felhőket, hogy szinte északi fényhez hasonló sárgás színben pompáztak. Aztán egyre több lett a felhő, egyre kevésbé lógtak ki a hegyek, végül sűrű köd (vagy felhő?) ereszkedett a vidékre. Alig láttuk, hogy merre halad az út, szerencsére nem volt nagy forgalom. Így aztán nem lett semmi a legromantikusabb helyen az éjféli nap élvezetéből. Igazából még a Nupen kilátópontot se sikerült megtalálnunk. Korábban az út mellett találtunk egy helyet, ahol félre lehet állni, ide tértünk vissza éjszakázni.

Július 24. Vasárnap

Reggel csak elautóztunk Nupen kilátóponthoz, ahonnan valóban remek kilátás nyílik, bár a nap sajnos most se sütött. Így aztán tovább autóztunk Harstadba, ahol megnéztük a Trondenes történelmi központot. Érdekes kiállítás mutatta be a viking idők életét, megismerkedtünk a legnagyobb viking vezérekkel. A közelében van az első kőtemplom 1250-ből (itt derült ki számomra, hogy a norvégok is már elég régen nem csak fa templomokat építettek). Ez ugyan zárva volt, bemenni nem tudtunk, de a kertjét körbejárva azért szemügyre vettük. Egy fjord parti parkolóban aludtunk. (Koordináták: E68°39.682’; K15°30.047’)

Július 25. Hétfő

Nem messze a parkolótól volt egy benzinkút, azt adtuk meg Éváéknak, hogy ott találkozzunk. Mivel ők még elég messze jártak, úgy gondoltuk, hogy addig elmegyünk Stokmarknesbe megnézni a Hurtigruten múzeumot. Sokat beszéltünk erről a speciális hajójáratról, ami a fjordok és szigetek eldugott települései számára a múltban szinte az egyetlen kapcsolat volt a külvilággal. Nagyon érdekes volt a múzeum, a film, amit a Hurtigruten történetéről vetítettek, valamint a végigjárható hajó, amely a 90-es évekig teljesített szolgálatot. Benézhettünk a konyhába, a kabinokba (a luxus kabinoktól a személyzeti szállásokig), a kapitány fülkéjébe, a szalonokba. Úgy elnézelődtünk, hogy még nem értünk vissza, amikor Éváék már megérkeztek a benzinkúthoz. Pár szóban elmondták, hogy nagyon szuper volt a Nord Cap-on, aztán szervizelést követően indultunk Andenesbe, ahol megvettük másnapra a jegyeket a bálna szafarira. Egy olyan társaságot választottunk, akik nem felfújható nagy csónakkal, hanem rendes hajóval viszik az utasokat és garanciát vállalnak, hogy ha az úton nem látunk bálnát, akkor vagy visszatérítik az út (egyébként elég borsos) árát, vagy másnap ismét kivisznek bálna lesre.

Mi Bleik előtt egy földútról megközelíthető tisztáson éjszakáztunk egy német lakóautó társaságában. Éva inkább úgy döntött, hogy visszamennek Andenesbe a tengerparti kempingbe, mert azt írták, hogy szerencsés esetben onnan is meg lehet pillantani a bálnákat.

Július 26. Kedd

Kellemes napos, de elég hűvös idő volt ezen a napon és a szél is elég erősen fújt. Sok jelentkező volt a bálna lesre, ezért két hajót is indítottak ugyanabban az időpontban. Előtte bekukkantottunk a bálna múzeumba – oda is érvényes volt a jegyünk – de aztán igyekeztünk, hogy időben átérjünk a kikötő másik oldalára, ahonnan a mi hajónk indult.

A kapitány egy nő volt és indulás előtt figyelmeztetett, hogy a szél miatt zötyögős útra számíthatunk. Indulás után nemsokára valóban dobálni, hintáztatni kezdték a hullámok a hajót, amit nem mindenki viselt jól. Szegény Bernard is megszenvedte az utat, pedig előtte gyógyszert is vett be émelygés ellen.

Elég sokáig nem történt semmi, aztán megláttuk nem messze tőlünk a másik hajót is és akik a víz mélyét figyelték mondták, hogy a közelben van egy sperm whale, a legnagyobb bálnafaj tagja, amelyik 30-40 percenként jön fel a víz színére levegőt venni és akkor látni fogjuk. Kb. 20 perc múlva meg is jelent a bálna. Persze mindenki a hajónak arra az oldalára sietett, ahonnan látni lehetett a bálnát, ezért felmentem a felső fedélzetre (Laci már korábban jó pozíciót foglalt el a hajó orrában a felső fedélzeten.) Amikor felértem még láttam, ahogy néhány szökőkutat fújt, majd a farokuszonyát kiemelve megcsóválta néhányszor, aztán ismét alámerült a tengerbe. A hajó személyzete rendes volt, mert mondhatták volna, hogy láttunk már bálnát, ezért visszafordulunk, de inkább úgy döntöttek, hogy egy kicsit körözünk ott, ahol felbukkant a bálna és megvárjuk, amíg legközelebb felemelkedik megint levegőért.

Ezúttal felkészültem, időben felmentem a felső fedélzetre, amikor még nem volt tömeg és jó helyet sikerült szereznem a hajó orrában. Éva is feljött, de ő a hajó egyik oldalánál kapaszkodott. Amikor megjelent a bálna olyan szorosan körülfogtak, hogy mozdulni se tudtam. A bálnát nagyon jól láttam az első pillanattól kezdve, amikor a háta kibukkant a vízből, tényleg hatalmas emlős. Néhányszor vízoszlopot lövellt az ég felé, ahogy levegőt vett, kicsit lemerült, majd újra felbukkant. Kb. 10 percig volt a felszín közelében, majd függőlegesen kiemelte a farokuszonyát, integetett vele és elbúcsúzott, mielőtt újra eltűnt a mély vízben. Ezután már visszafelé vettük az irányt a kikötőbe. Zöldséglevest osztottak műanyag bögrékben és zsemlét hozzá. Útközben is lehetett teát, kávét és kekszet vételezni egy asztalnál. A folyadékokkal nem volt könnyű az időnként erősen mozgó hajón, sokszor több került a fedélzetre, vagy a padokra, mint a fogyasztó gyomrába.

Amikor visszaértünk és kiszálltunk akkor mondta Éva, hogy a felső fedélzeten megbotlott a padlón levő láncban és elesett. Nagyon beütötte a derekát, erős fájdalmai voltak. Szerencsére később fokozatosan jobban lett, az út végére már majdnem úgy tudott ismét mozogni, mint korábban.

Éjszakára oda tértünk vissza, ahol mi töltöttük az előző éjszakát, de nem mentünk fel a távolabb eső tisztáshoz, elfértünk mindkét lakóval az úthoz közel eső tóparti helyen.

Július 27. Szerda

Ahogy az előrejelzés jósolta elromlott az idő, esett az eső. Nagyon örültünk, hogy előző nap, napsütésben voltunk bálnát nézni, esős időben nem lett volna olyan élvezetes. Ezen a napon terveztük, hogy átmegyünk a Lofoten szigetekre. Éváék is kedvet kaptak a Hurtigruten múzeumhoz, ezért ők Sortlandnál átmentek a hídon, hogy majd Melbuból átkompoznak Fiskebolba, mi pedig a kanyargós, hidakkal, alagutakkal tarkított úton haladtunk tovább. Fiskebolnál találkoztunk. Nem akartunk rossz időben autózni a Lofoten szigeteken, ezért az első alagút előtti parkolóban megálltunk. Laci kifigyelte, hogy az alagút mellett vezető régi út egy kicsit kiszélesedő zsákutcában ér véget. Ide álltunk be éjszakára, ahol nem hallatszott az út forgalma. Ahogy este ücsörögtünk még egy kicsit 11 körül kisütött a nap és az imádott fényhatásokkal megvilágította a fjord túloldalán a hegyeket.

(Ezen a napon volt a 39. házassági évfordulónk.)

Július 28. Csütörtök

Szép napos időben Henningverbe, egy kis halászfaluba autóztunk. Maga a falucska semmi extra, de a fjord partján vezető út gyönyörű. Igaz, hogy sok helyen csak egy sávos és elég nagy a forgalom, de sűrűn vannak kitérők és mindig sikerült továbbjutnunk, még ha nagy teherautók jöttek is szembe. Két helyen híd vezetett át, ahol lámpa irányította a változó irányú forgalmat. Sok helyen sátoroztak a hegymászásra, túrázásra, sziklamászásra készülő turisták. Visszafelé megálltunk az út elején levő homokos öböl túloldalán levő parkolóban, hogy gyalog visszasétálva még néhány kép készülhessen.

Innen Borgba mentünk tovább, ahol a Lofotr viking múzeumot néztük meg. Fejhallgatót kaptunk, amivel az előre kiválasztott nyelven hallgathattuk meg az egyes állomásokon a látnivalók bemutatását. Egy filmet is nézhettünk a vikingek történelméről. Egy rekonstruált hosszú házban a vikingek mindennapjaiba nyílt betekintés, illetve külön fizetve viking kori báránylevest és mézbort is lehetett kóstolni.

A terület egy részén állatok voltak, az egyik karámban egy vaddisznó és sok kis vadmalac. Nagyon aranyosak voltak, ahogy játszottak, verekedtek, a földet túrták.

Táblák jelezték, hogy merre vezet az út a viking hajóhoz, amivel a területhez tartozó tavon evezni is lehet. Mire odaértünk már gyülekeztek az aznapi utolsó hajó evezősei. Kicsit kevéssé volt korhű, hogy mindenkinek narancssárga mentőmellényt kellett húznia. Végül nem is eveztek, hanem mivel elég nagy szél volt vitorlát bontottak és elvitorláztak a tó túlsó partja felé (az ismertető szerint kb. 20 perces utazásra). A gyerekeknek volt lovaglás, íjjal lövést is ki lehetett próbálni, mesteremberek ügyködtek.

A nagy parkolóban tábla jelezte, hogy busz és lakókocsi parkoló egy kicsit tovább található. Mi éjszakára oda álltunk be. Este hallgattam, hogy csörög valaki telefonja, de nem a beállított hangon. Aztán rájöttem, hogy a kerítés túlfelén az egyik legelésző tehén ad telefoncsengésre megtvesztően hasonlító hangot.

Este elkezdett cseperegni az eső és kitartott éjszaka is.

Július 29. Péntek

Visszafelé Leknesben egy benzinkútnál szervizeltünk. Éva és én is vettünk zsetont a szervizhez a kútnál, de elég volt csak egy, így egy zseton megmaradt a következő útra.

Éva úti beszámolók alapján kinézett egy helyet, ahol fehér homokos strand van, így eljutottunk Viktenbe, ami egy zsákfalu és tényleg fehér homokos a tengerpartja. Gyönyörű napsütés volt, bár délelőtt még kicsit hűvös. Sétáltunk a parton, majd letelepedtünk az út és a part közötti zöld sávban. Pihentünk a kellemes napsütésben, megcsodáltuk azokat, akik bátran bementek fürdeni. Főleg a kisgyerekeken álmélkodtunk, akik a tengerbe folyó hideg vizű kis patakban pancsoltak órákon át.

Este megjelent egy lány és a parton álló lakóautósoknak elmondta, hogy az út túloldalán van a szülei háza, ez a terület a szülei tulajdona és vagy menjünk el, vagy fizessünk 100 NOK-ot. Mi inkább a távozást választottuk és a kb. 100 méterrel odébb levő parkolóba álltunk át éjszakára (azzal szemben az iskola épülete állt).

Július 30. Szombat

Ismét szép napsütésre ébredtünk. Nusfjordban, egy múzeum halászfaluban kezdtük a programot. Norvégia egyik legrégebbi és legjobban megmaradt halászfalujaként hirdetik magukat. A faluban sok – a régi halászházakhoz hasonló – üdülőház a nyaralók szállásául szolgál, de régi halász eszközök is bemutatásra kerülnek és munkanapokon be lehet pillantani a halászok zsákmányának fogadásába és feldolgozásába is. Minta jelleggel turistacsoportoknak megmutatják, hogy hogyan dolgozzák fel a halakat, de filmen is megtekinthető a munkafolyamat. A levágott halfejek a móló korlátjára akasztva illatoznak és szolgálnak eledelül a legyeknek. A halszárítás időszaka tavasszal van, ezért amerre jártunk mindenhol csak üres halszárító állványokat láttunk.

Ezen a napon A, a szigetek déli csücskénél levő városka volt az úti cél. Egy helyen felfedeztünk egy halszárító állványt, amin halak is voltak, ezért megálltunk. Éváék kis kerülőt tettek a halfeldolgozó üzem felé is, az „illatélmény” felejthetetlen. Az egész környék erős halszagban úszott, de érdekes volt a különböző fajtájú halak felfüggesztése az inkább csak bemutatóként szolgáló, fedett halszárító állványon (kicsit tartottunk tőle, hogy a száradófélben levő halakból nem fog-e némi olaj ránk csepegni, de szerencsére megúsztuk hal-parfüm nélkül. Ez a hely is a normál munka (halászat – halfeldolgozás) és a turistáknak szóló bemutató (minta halszárító, halétterem, ajándékbolt) sajátos elegye volt. Mi is benéztünk az ajándékboltba, ahol elég borsos áron vehettünk volna szárított halat, meg persze mindenféle friss halat és halas szendvicseket is, nekünk azonban elég volt, ahogy az orrunk telítődött a kóstolóval. Még csak egy halfejet se vettünk, pedig 500-700 NOK körül kaphattunk volna egyet, hogy otthon kitegyük a szobánk falára dekorációnak.

A-ban nagyot sétáltunk, aranyos városka. Éjszakára azonban visszamentünk a korábban látott parkolóba az út mellett – csodás kilátással a tengerre -, mert A-ban a parkoló mellett állványerdő volt éppen biológiai úton tisztuló halfejekkel teleaggatva (kész vagyon), légy és szagfelhőbe burkolózva.

Július 31. Vasárnap

Mivel a Lofoten szigetekről csak egy híd vezet a szárazföldre és oda visszaautózni nagy kitérő lett volna (időben és üzemanyagban), ezért úgy döntöttünk, hogy átkompozunk Bodoba. Itt is érvényesült a kompút árazásában a norvég gyakorlat, hogy 6 m fölötti járművekre kb. a duplája a komp díj, mint alatta.

Elég hosszú volt a kompút, időben kb. annyi, mint a Tallin – Helsinki járat, de itt nem volt wifi és elég egyszerű, konferencia jellegű elrendezésű hosszú széksorokban, max. repülőgép turista osztály kényelmi szintű ülések álltak rendelkezésre. Azért szerencsére ki lehetett menni a hátsó fedélzetre körülnézni, igaz, hogy ez volt a bagósok kijelölt helye is és elég zajosak voltak a gépek. Azért érdekes volt, ahogy a kisebb-nagyobb szigetek között hajóztunk. Amikor Bodoban kikötöttünk mellettünk horgonyzott a Hurtigruten hajója.

Éva olvasta, hogy Bodo közelében, Saltstraumennél figyelhető meg a világ jelenleg legerősebb ár-apály jelensége. A parkolóban ki volt írva, hogy melyik nap hány órakor a legintenzívebb az árapály. Két fjord között egy keskeny csatornán áramlik át a hatalmas víztömeg. Minden hat órában mintegy 400 millió köbméter víz tör utat magának egy 3 km hosszú, 150 méter széles szoroson. A víz sebessége eléri a 41 km/ órát. Amikor odaértünk hamarosan kezdődött a jelenség. A víz a szelídebb időszakban is elég intenzíven mozog, a csúcs környékén félelmetes ahogy örvénylik. A híd pillérénél és a korláttal védett parton már többen várták az eseményt. Fokozatosan egyre több víz áramlott egyre nagyobb sebességgel az egyik fjordból a másikba a keskeny csatornán keresztül. Az adrenalinfüggők légpárnás járművekről közetlen közelről is megtapasztalhatták a víz erejét. Bennem korábbi szigetközi események miatt félelmet kelt a hatalmas erővel sodródó víztömeg, nem is mentem egészen a közelébe.

Egy idő után elkezdett szemerkélni az eső, amikor már kezdett csillapodni a víz sodrása tovább indultunk. Egy út menti parkolóban aludtunk, a hegyoldalból éppen akkor tért vissza egy család két kisgyerekkel, vödröcskékben valamilyen bogyót gyűjtöttek az addigra már elég szapora esőben.

Augusztus 1. Hétfő

Esős időben indultunk tovább a sarkkör felé (ezúttal észak felől közelítve meg) és örültünk, hogy az utunk legfontosabb programjait szép időben tudtuk élvezni.

Most is szerencsénk volt, mert mire a sarkkörhöz értünk elállt az eső. Volt aki mezítláb, rövid nadrágban és rövid ujjú pólóban nézelődött (de persze nem közülünk, hanem egy hidegtűrő északi). Néhány fénykép, az ajándékbolt választékának, meg a rénszarvasnak és a hatalmas jegesmedvének a megcsodálása, a különböző emlékművek, táblák megszemlélése után tovább haladtunk. Mosjoenben aludtunk (Koordináták: E 65.86284; K 13.29168)

Augusztus 2. Kedd

Dél felé haladva útba esett Stiklestad, ahol 1030. Július 29-én egy csatában életét vesztette a vikingek királya, Olav Haraldsson. Jelentős szereplője volt a kereszténység elterjesztésének Norvégiában, halála után szentté avatták. Mi itt kihagytuk a viking hosszú ház megtekintését, mert ilyet már láttunk a Lofotr viking múzeumban. Egyébként érdemes július utolsó hetében felkeresni a helyszínt, mert akkor külön programokat szoktak rendezni Olav halálának évfordulójához kapcsolódóan. Körüljártuk a helyszínt (Szent Olav kápolnája, szabadtéri színpad, Olav emlékműve, egy orosz ortodox Olav kápolna, Stiklestad temploma).

Másnap délelőttre Trondheim volt a program (mindketten kellemetlen időjárást fogtunk ki, amikor korábban arra jártunk). Bernard talált egy lakóparkolót Trondheimben a sportközpontnál, de azt írták róla, hogy viszonylag kevés a hely és azokat korán elfoglalják. Ezért úgy döntöttünk, hogy Trondheim közelében keresünk parkolót. Az autópálya közelében, de viszonylag csendes parkolóban aludtunk. (Koordináták: E 65.62500°; K 13.19144°)

Augusztus 3. Szerda

Tényleg nem volt könnyű helyet találni a parkolóban, aminek csak egy része szolgált lakóautó parkolóként, a másik fele személyautóknak volt fenntartva. Amikor odaértünk már voltak, akik a felszabaduló helyekre vadásztak, megbeszélve azokkal, akik indulni készültek, hogy a helyükre állhassanak. Végül mindkettőnknek sikerült helyet találni és elindultunk a közeli belvárosba. Itt is Szent Olav ünnepe volt a meghatározó esemény (amikor 5 éve arra jártunk akkor is pont az ünnepi hétbe csöppentünk bele), de a fő programok az előző hétvégén voltak. Ragyogó napsütésben néztük meg a várost, az egyik hídon átkelve tettünk egy kerülőt a túlparton is, nagyon hangulatosak voltak a parton a régi raktárházak.

Ebéd után tovább is indultunk nagy örömöt szerezve ezzel újabb lakóautósoknak, akik helyre vártak a parkolóban.

A Troll hágó felé vettük az irányt. Először megálltunk egy útszéli parkolóban, a szomszéd telken gyorsasági drónokat röptettek, de két kamion folyamatosan járatta a motorját, úgyhogy a zaj és a büdös miatt vacsora után odébb álltunk és egy nyugodtabb parkolót kerestünk. Itt már mindenfelé vízesések zubogtak le a hegyekről, fjordok partján kanyargott az út.

Augusztus 4. Csütörtök

A kacskaringós szerpentinen felkapaszkodtunk a Troll hágóhoz. Most szerencsére nem volt felhőben, illetve ködben, mint az előző utunkon. Viszont jelentősen kiépítették a kilátóhelyeket – persze a nagy tömeg ezt szükségessé is teszi. 5 éve estefelé értünk fel, a hágó felhőbe burkolózott, a kilátóhelyről se sokat láttunk. Most viszont nem találtuk azokat a kis épületeket, amik előtt végül megálltunk éjszakára. Épült viszont egy nagy látogatóközpont étteremmel, csak a parkoló kapacitás bizonyult szűkösnek a megnövekedett turistaforgalom miatt. Itt is sok távol-kelet csoporttal találkoztunk, mint utunk során szinte mindenhol.

Ettünk ugyan már finom finn és norvég epret, de én arra a fényes, édes csodára vágyakoztam, amit korábban élveztünk. Sajnos idén korábban érett az eper, már csak egy helyen árultak az út mellett és az se volt olyan, amilyenre emlékeztem, de azért finom, édes volt minden szem. A Geiranger fjord felé folytattuk az utat. Útközben most is megálltunk Szonja királynő székénél – a kilátás változatlanul csodás és szerencsére nem minden arra járó fedeti fel a helyet. Itt találkoztunk turista muzulmán családokkal, a nőket csodáltam, hogy nem estek hasra a sziklákon a földig érő lepleikben, miközben a szemük is csaknem el volt takarva.

A Dalsnibbához vezető letérő után a hosszú alagút bejáratához közel álltunk meg éjszakára sok más lakóautó társaságában.

Augusztus 5. Péntek

Reggel megint erősen felhős égre, időnként eleredő esőre ébredtünk. Eddigre megszoktuk, hogy nem érdemes az időjáráson búsulni, mert rövid időn belül gyökeresen meg tud változni esőből napsütésre, bár sajnos fordítva is.

Valamelyik információs irodában szert tettünk egy Fjord Norway katalógusra, amiben szerepelnek a Nemzeti Turista Útvonalak. Ezek azok a helyek, ahol maga az út is látványosság. Örömmel láttam, hogy a korábbi és a mostani utunk során sok ilyen úton jártunk már. Egy fénykép azonban nagyon csábító volt, a Gaularfjellet vízesés fölött vezető fém rács hidat ábrázolta alulnézetből.

Moskog és Ballestrand között vezet a 13-as számú út, aminek a környezetében számos vízesés van, az egyik a Gaularfjellet.  Nagyon szép volt az út maga is, tényleg látványos, szép út. A vízesésnél megálltunk és úgy döntöttünk, hogy ott is éjszakázunk. Jópofa volt a fémrács híd, a fiúk a túloldalon lementek a vízesés alá is. Laci felfedezte, hogy az erdőben itt is van áfonya, úgyhogy visszament az áfonya fésűvel begyűjteni egy adaggal. Itt nem őrizte csipkedő hadsereg az áfonyákat, a szúnyoghálós sapkát nem kellett bevetni. Közben eleredt az eső, Selymi a lakó előtt volt, én nem bírom beemelni a lakóba, úgyhogy egy esőköpenyt köré kerítettem, hogy ne ázzon meg, ne legyen ázott kutyaszag a lakóban.

Augusztus 6. Szombat

Nem messze a vízesés parkolójától egy érdekes parkolót találtunk több kilátóponttal. Fantasztikus volt a kilátás körbe a hegyekre, az alattunk kacskaringózó szerpentinre (ezen kellett utána lemennünk, éles kanyarokkal), csak viszonylag korán reggel még nagyon hideg volt és a szél is erősen fújt.

Dragsvik felé haladva eléggé elkeskenyedett a fjord parti út, gyakorlatilag 1 sávos, helyenként a fjord oldalán kisebb kiszélesedő részekkel és ritkábban félreálló helyekkel. Az út másik oldalán sziklafal. Éppen mi mentünk elöl, amikor egy nagyon keskeny részen szembe jött egy személyautó. Amikor rájött a vezető, hogy nem fogunk elférni visszatolatott, de pont egy olyan szakaszon találkoztunk, ahol elég sokat kellett tolatnia, amíg félre tudott állni, hogy elférjünk. Német autó volt, egy nő vezette, sajnáltam szegényt, mert eléggé megküzdött a hosszú tolatással.

Ahogy haladtunk tovább néhány kanyarral később egy birkanyáj jött szembe az úton. Ugráltak, több csapatra szakadtak, egy részük velünk szemben indult el, majd váratlanul megelőztek minket, más részük velünk egy irányban haladt elég sokáig, amíg a fjord oldalán találtak egy helyet, ahol le tudtak menni az útról. Ekkor sajnáltam csak igazán az előbbi német sofőrnőt. Biztos neki is utat kellett törnie a birkák között, aztán jöttünk szembe mi két lakóautóval – remélem nem voltak éjszaka rémálmai.

Dragsviknál kompoztunk a fjord túlpartjára, ahol szintén nem volt túl széles az út. Bár elvileg két sávos volt, azért csak nagyon óvatosan fért el egymás mellett két autó. Egy idő után Éváék lemaradtak. Próbáltam kérdezni walky-talkyn, hogy mi történt, de nem teljesen értettem a választ. Aztán Éva telefonált, hogy menjünk vissza, mert a keskeny részen összeakadtak egy autóval és az utánuk jött, most egy parkolóban állnak. Egy holland terepjáró volt a másik fél, amikor a parkolóba értünk éppen ragasztószalaggal próbálta működőképessé tenni a tükrét. Bernard tükre is összetört, de szerencsére azért még használható maradt. Nagyon érdekes tárgyalás vette kezdetét. A hollandok angolul beszéltek, amit lefordítottam magyarra, azt Éva franciára, Bernard franciául válaszolt, Éva franciául és magyarul, Bernarddal nem mindig értettek egyet, én meg fordítottam angolra. Végül sikerült megegyezni, hogy mindenki fedezi a saját kárát. Nem láttam, hogy hogy történt az eset, de az biztos, hogy Bernard a szűk helyeken mindig teljesen le szokott húzódni az út szélére, Laci inkább attól szokta félteni, hogy nehogy lecsússzon a padkára és ott megbillenjen a sziklafal, vagy kőkorlát felé. Éva mondta is, hogy ők szinte álltak, amikor a terepjáró tükre találkozott az övékkel. Nem öröm, de szerencsére nagyobb baj nem történt.

Még egyet kompoztunk ezen a napon és még mindig csak kora délután volt, amikor szemerkélő esőben befutottunk Borgundba, stavkirke látogató programpontunk első állomására. Sajnos a norvégoknál is sok helyen ráállnak a tömegturizmusra. Mára látogatóközpont épült, lehet enni – inni, vásárolni, meg persze belépőt váltani. Azért szerencsére még ingyenesen megközelíthető a templom és harangláb, fényképezni is szabad, csak a templomkert bejáratánál kérik a belépőket. Éváék és mi is korábban sokkal szebb időben láttuk már belülről a templomot, úgyhogy csak körülötte mászkáltunk egy kicsit és készítettünk néhány esős képet. Ahogy tovább haladtunk egész úton esett, úgyhogy viszonylag korán megálltunk éjszakára egy sípálya parkolójában. Ezen a részen sok a lesiklópálya, egész települések rendezkedtek be a sí turizmusra. Ahol megálltunk egy nagy apartman szállót újítottak éppen fel a téli szezonra felkészülve. Később az eső is elállt, kellemes éjszakánk volt.

Augusztus 7. Vasárnap

Ezen a napon még néhány stavkirkét néztünk meg, amik az utunkba estek.

Elsőnek Uvdalnál álltunk meg. Itt egy skanzen épült a fatemplom köré. Mi 5 éve is jártunk erre, akkor még nem volt körbekerítve és belépőjegyet se kellett vennünk.

A következő, Nore lett a kedvencem. Aranyos pici templom, a vizes fűben körbejártuk, betekintve elég sötét, talán ezért nem mentünk be (amit később megbántam, mert ahogy belestem szép díszítéseket láttam). Ami megragadott az ajtó fölötti faragott, barátságos tekintetű, ember arcú oroszlánpár. Nemrég újították fel a templomot, a réz kápa csillogott – villogott (újabb néhány évszázad alatt biztos elnyeri patináját).

Ezután Rollag következett, ahol Éváék bementek a templomba is (szép a belső díszítése), majd Flesberg, ahol viszont tovább haladtak az úton, a következő település benzinkútjánál találkoztunk ismét.

Másnapra Hevdalt terveztük még megnézni, bár ott is jártunk már korábban. Kongsberg után, Heddal felé egy ezüstbánya és az azt bemutató múzeum parkolójában álltunk meg éjszakára. (Koordináták: E 59.62892°; K 9.59931°)

A folyón érdekes híd vezetett át, mindkét oldalán piknik hellyel, az egyik oldalon egy jópofa grillezővel. A folyón ék alakú kis vízlépcsőt alakítottak ki, zubogott a víz lefelé.

Este egy német lakóautós fordult hozzánk segítségért, mert a Ford járműve motorhibát jelzett és azt, hogy azonnal vigye szakszervizbe. Laci kikereste neki a legközelebbi Ford szerviz címét a GPS-ben, majd amikor Évának elmondtuk, hogy mi a probléma kiderült, hogy Bernardnál van diagnosztizáló műszer is és felajánlotta, hogy megnézi, mi a hiba. Szegény németeknek egy 7 éves lakóautójuk volt, csak 60 e km-el, amiben már kétszer kellett kicserélni a motort. Ami most van benne, azzal csak 4 e km-t mentek még. Bernard kiolvasta a hibát, hogy a turbonak az elektronikus vezérlésével van gond, és törölte a hibát. Azért azzal bocsátotta útjukra őket, hogy ha ismét jelentkezik a hiba, akkor menjenek szervizbe. Remélem, szerencsésen folytatódott a család nyaralása.

Augusztus 8. Hétfő

Reggel elég erősen esett az eső, az előrejelzés se jósolt sok jót, Heddalban már mindannyian jártunk korábban, ezét úgy döntöttünk, hogy elindulunk hazafelé.

Megálltunk Fredrikstadban, ami Zsófikáékkal is a búcsú helye volt Norvégiától. Szerencsére éppen elállt az eső, így nem áztunk meg a városnézés közben.

Éváék korábban már jártak Svédország bronzkori sziklarajzainál, amik a világörökség listán is szerepelnek. Tanumshede-ben mégse volt egyszerű megtalálni a helyszínt. Végül egy múzeumnál adtak térképeket, ismertetőt, Évának megmutatták, merre menjünk, így sikerült megtalálni a múzeumot és a parkolóját. A több ezer éves sziklakarcolások több helyszínen találhatók, a legnagyobb kiterjedésben a múzeum környezetében az út túlsó oldalán. Nincsenek körülkerítve, szabadon látogathatók.

Viharos szél tombolt, a parkolóban igyekeztünk a fák által kicsit védett helyen megállni éjszakára. (Koordináták: E 58.73469°; K 11.40447°)

Augusztus 9. Kedd

Reggel először a legközelebbi helyszínt jártuk be. Innen egy jelzett útvonal vezetett a sziklákon, illetve ösvényeken az itt élt vikingek temetkezési helyére. Szegény Évának még erősen fájt a dereka, de bevett fájdalomcsillapító és hősiesen végigjárta az útvonalat. Több helyen voltak olyan sziklák, amiket képekkel díszítettek. Leginkább viking hajókat, embereket és állatokat ábrázoltak.

Eléggé hasonlóak voltak a norvégiai Altában látott sziklarajzokhoz.

Még két helyszínt kerestünk fel, érdekesek voltak a sziklavésések. A második helyen nagyon kellemes parkoló volt, akár éjszakázásra is alkalmas lett volna, sőt némi áfonyát is lehetett találni.

Éváék, amikor 2008-ban Gabikékkal jártak Norvégiában Svédországban Varbergnél éjszakáztak, ahol a tengerparton madármegfigyelő helyek vannak és kellemes emlékeik vannak róla.

Most mindenütt csak fizetős kempinget, illetve gyakorlatilag lakóparkolót találtunk és mivel nem volt egy fillér svéd pénzünk se elég bonyolult lett volna. Másrészt még mindig tartottak a viharos széllökések és a tengernél semmi nem gátolta a szelet.

Így aztán tovább mentünk és az ACSI katalógusban két, minimálisan eltérő koordinátával megadott parkolóban álltunk meg éjszakára. (Koordináták: E 58.73469°, K 9.59931°)

Augusztus 10. Szerda

Eső és szél volt a napi időjárás program, időnként néhány percre elállt, hogy aztán teljes erővel újra rákezdjen. Nekünk még volt időnk, de Éváék inkább úgy döntöttek, hogy tovább mennek. Estére Dániában a Faro szigeti parkolóig jutottak el. Mi ezen a napon maradtunk ebben a parkolóban, Selymi se volt jól, inkább tartottunk egy kis pihenőt.

Augusztus 11. Csütörtök

Tovább indultunk Helsingborgba, de kisebb kitérőket is tettünk. Falkenberg városában sétáltunk egy jót a régi faházak között, majd a folyóparton és átmentünk az 1756-ban épült régi hídon, amit ma is használnak.

A GPS visszavitt az autópályára, ahol egy híd építése miatt lezárták az egyik oldali forgalmat és emiatt hatalmas dugóba kerültünk. 5 km-t másfél óra alatt tettünk meg, szerencsére nem kellett sietnünk. Megálltunk még Halmstadban, ahol a folyóparton megnéztük a kormányzói rezidenciát és a közelében levő templomot, amit belül éppen felújítottak.

Helsingborgban eddig soha nem néztünk körül, ezért a szép napsütéses időt kihasználva némi tekergéssel kerestünk egy parkolót és sétáltunk egy jót a városban, felmentünk a várba, becserkésztük a kikötőt (megpróbáltunk a terminál épületben jegyet venni a kompra, de mondták, hogy autóval / lakóautóval csak álljunk be a sorba és ott tudunk jegyet venni.

Még megvacsoráztunk, Selymi sétált, aztán bementünk a kikötőbe és a következő komppal át Helingörbe.

Már erősen sötétedett, mire a Hamlet kastélynál levő lakóparkolóba értünk. 5 éve még nem volt hivatalos lakóparkoló, de ugyanott álltunk meg a kikötőben, ahol azóta kijelöltek egy részt – és persze fizetős is lett. Szerencsére csak 8-20 óra között, mi meg később érkeztünk, korábban távoztunk. (Hamlet kastélyát már 5 éve megtekintettük.)

Augusztus 12. Péntek

Első norvégiai utunkon Dánián csak átrohantunk. Odafelé beugrottunk Koppenhágába, de nagyon kellemetlen idő volt, a kis hableány és a városháza kivételével nem sokat láttunk. Visszafelé pedig Helsingőrben néztük meg a kastélyt, aztán rohannunk kellett már hazafelé. Most még volt időnk, hát nézelődtünk egy kicsit.

Ezen a napon kastélyokat, parkokat néztünk meg.

Először Fredensburgban álltunk meg, ahol a királyi család nyári – őszi – tavaszi rezidenciája áll és itt kezdtem megkedvelni a dánokat (persze már korábban is kedveltem azokat a dánokat, akiket személyesen ismertem, többekkel dolgoztam együtt, két évig közös szobánk volt egy dán kollégával). A kastély udvara és parkja szabadon látogatható. A hatalmas parkban csak a kastélyhoz közvetlenül vezető rövid sétány szakaszokon van kirakva diszkrét tábla, egy emberi alak áthúzva, hogy arra ne mászkáljanak, de ennyi személyes tér még a királyi családnak is jár.

A parkban sokan sétáltattak kutyát. Ez is pozitívum volt, az eddigi északi országokban csak elvétve találkoztunk kutyákkal, Dániában mintha mindenkinek lenne négy lábú társa. Akik a sétányokon találkoztak üdvözölték egymást és sokszor szóba is elegyedtek. Mi mindjárt a park kapujában találkoztunk egy idősebb úrral, aki egy kis szálkás szőrű tacskót sétáltatott és amikor a kutya megérezve Selymi szagát érdeklődve szaglászta a nadrágunkat, mi meg megsimogattuk mindjárt beszélgetésbe is elegyedtünk. Kellemes reggeli sétát tettünk a parkban, majd tovább indultunk Hillerod felé a Frederiksborg kastélyhoz. Itt a fizetős lakóautó parkolóba álltunk be és először az épületet néztük meg kívülről (a benne működő Dán Nemzeti Múzeumot kihagytuk), majd a lejtős és nagyon szép barokk kertben mászkáltunk. Éva a figyelmünkbe ajánlotta a kertet, tényleg kár lett volna kihagyni. A városban jövet-menet találkoztunk egy tankkal, benne katonákkal, kicsit furcsa volt egy békés kisvárosban.

Nagyon tetszettek a dán kisvárosokban a piros téglás házak, a sok zsúpfedeles ház.

Délután Roskilde volt a célpont. Találtunk egy nem fizetős parkolót, ahol 3 órát szabad parkolni. Szép régi házak között vezetett az út a székesegyház felé. Az egyik különösen megtetszett, igaz, hogy kicsit nagy lenne, de bármikor szívesen odaköltöznék. A katedrális zárva volt, éppen gyászmisét tartottak. A katedrális és a közelében levő városháza is vörös téglából épült, tégla díszítésű épület.

Amikor vége lett a szertartásnak ismét megnyitották a katedrálist a közönség előtt. Kiderült, hogy ez is világörökség helyszín és ide temették szinte az összes dán királyt.

Az egyik falon az emeleten egy 1400-as évekből származó óra figurái mozognak és Szent György minden egész órakor megöli a sárkányt.

Sok helyen addicionális információkat lehet olvasni a templomban nyugvó történelmi személyekről. Nekem legjobban I. Margit királynő története tetszett, aki lépésről lépésre haladva egész Skandinávia felett megszerezte az uralmat. Dánia királynője, Norvégia és Svédország uralkodója volt (Finnország pedig Svédországhoz tartozott). Állítólag kapcsolatban állt Szent Brigittával (akit persze később avattak szentté) és a két asszony támogatta egymást.

Gyönyörű a katedrális orgonája és minden kápolnája, valamint altemploma uralkodók és családtagjaik szarkofágjaival van tele.

Másnapra Koppenhágát terveztük, egy autópálya parkolóban aludtunk. Két svéd cigány csapat is éjszakázott a parkolóban, az egyik 2 személyautóval, a másik egy személyautóval és egy kisbusszal. Gyorsan összemelegedtek, sőt bevontak a körbe egy fiatal hippi kinézetű svájci párt is, akik egy kis lakóval voltak. Előkerültek az üvegek, szólt a zene, beindult a buli. Azért egy idő után elcsendesedtek.

Augusztus 13. Szombat

Korán reggel bementünk Koppenhágába. Először a városháza közelében álltunk meg, majd annak megtekintése után a Rosenborg kastélyt körülvevő park mellett parkoltunk és onnan jártuk be a belvárost. Felmásztunk a Kerektoronyba, aminek az erkélyéről jó kilátás nyílik a városra. Egy idő után eleredt az eső, meg a parkolási időnk is lejárt, úgyhogy igyekeztünk vissza a lakóhoz.

A mögöttünk parkoló kocsi vezetője figyelmeztetett minket, hogy ott csak egy órát szabad parkolni és őt már volt, hogy megbüntették. Megnyugtattam, hogy máris megyünk. Azon gondolkodtunk, hogy hova menjünk esőben. Laci a GPS-en rábökött egy tengerparti parkolóra. Csuda jó hely volt, közel Koppenhágához. Leginkább üdülő településnek tűnt, bicikliút, sétautak, a part mentén asztalok, padok. Gyerek csoportokat hoztak arra – valószínűleg táboroztak – mindenfélét játszottak, rengeteg kutyát sétáltattak, akik a gazdájukkal együtt barátságosak voltak. A tenger felé utolsó utcában állt néhány olyan lakóház, amelyiknek két szintes magasságú üvegház volt az egyik oldala. A parkolóban rajtunk kívül csak a kutyasétáltatók autói álltak, de egyáltalán nem volt tele. Elállt az eső, kisütött a nap, úgyhogy vacsora után visszamentünk még Koppenhágába. Persze megint jött- ezúttal egy kiadós zuhé, de amikor befejezte, akkor sétálunk egy nagyot (Gefion szökőkút, kis hableány, Királyi rezidencia, márvány templom, Nyhavn rakpart), majd visszatértünk a felfedezett remek parkolóba (Koordináták: E 55.62886°; K 12.50120°)

Szombat este sok helyen buli (hygge) volt. Nem volt túl meleg, de többnyire kerti összejövetelt tartottak, ahol rigmusokat mondtak, énekeltek, zenéltek. Tűzijáték hangjait is hallottuk, de látni nem láttuk, valahol a fák mögött távolabb petárdáztak.

Augusztus 14. Vasárnap

Ezen a napon a Mon sziget volt a célpont, de útközben több kastélyt is igyekeztünk begyűjteni, amivel nem volt nagy szerencsénk. Az első Haslev városához közel a Gisselfeld Slot volt, amit azért nem tudtunk megnézni, mert nem volt dán koronánk és csak dán bankkártyát fogadtak el, azzal is ki kellett menni az udvarra, hogy sikerüljön a tranzakció. Többekkel próbáltuk becserkészni a kastélyt az országút felől, végül sikerült is megpillantani. Szívesen sétáltam volna a parkjában, amennyit a bejárattól lehetett látni belőle szép, kis tóval.

A séta azért összejött egy másik kastély parkjában, a Bregentved Parkban. Egy tündéri favázas, zsúptetős házikó előtt még éppen befértünk a parkoló szélére. A ház körül üdezöld gyep, előtte színpompás virágok. Igazi mesebeli házikó. Igaz, hogy az itt levő kastélyban nem tudom, hogy írt-e mesét Andersen (a környék kastélyainak csaknem mindegyikében eltöltött egy kis időt, ami különböző mesék megírására ihlette.

Gavno Slothoz sajnos csak zárás előtt fél órával értünk el, ennyi idő nem lett volna elég a kastély és a park bejárására, így csak sétáltunk egyet a kerítéssel körülvett parkon kívül. A kastély egy szigeten áll, a keskeny hídon kombájnok jöttek szembe, befejezték aznapra a munkát. Szerencsére gyalog voltunk, nem a lakóval. A parkoló egyébként jó hely lehet éjszakára is, volt is lakó, ami úgy tűnt, hogy ott marad. Gondolkodtunk mi is, hogy maradunk és másnap reggel megnézzük a kastélyt és a belső parkját, de jobban vonzottak Mon sziget fehér sziklái.

A szigeten elég sokat autóztunk keskeny kis utakon, mivel a sziklák pont a híddal ellentétes oldalon vannak. Az út egy idő után erdei földútba váltott át a nemzeti park területén. Egy idő után egyre több autó parkolt az út szélén, bár az út egyik oldalán végig várakozni tilos táblák voltak. Mi is megálltunk és gyalogosan indultunk tovább. Nemsokára elértünk egy nagy parkolóhoz a Geocenternél. Sorompónál kellett parkolójegyet venni, de táblák jelezték, hogy éjszakázni nem szabad. Ezzel együtt volt egy lakókocsi, ami ott töltötte az éjszakát (igaz, hogy az ábrán nem lakókocsi, hanem lakóautó volt áthúzva). Elmentünk egy rövid szakaszra, aminek a végén egy kilátópontról szépen rá lehetett látni néhány fehér kréta sziklára, amik meredeken omlanak le a tengerig.

Úgy döntöttünk, hogy másnap visszamegyünk végigjárni az egyik sokszáz lépcsős útvonalat.

Ezen a helyen nem volt egyszerű éjszakai hálóhelyet találni. Először a jelölt pihenőhelyen, parkolóban próbálkoztunk. Persze ott is volt lakóautó tábla áthúzva. Jött két német van is, ők ott is maradtak éjszakára (másnap láttuk őket). Mi vacsora után felszedelőzködtünk és a GPS-ben strand parkolókat kerestünk a környéken. Találtunk is kettőt. Az elsőnél megint volt tábla. A második sokkal eldugottabb volt, egy keskeny, kacskaringós földúton lehetett megközelíteni. Ráadásul két autó is jött szembe, nem kevés ügyeskedést kívánt, hogy el tudjunk menni. Fájt hallgatni, ahogy két oldalt az ágak végigkarcolták a lakót. Ahogy megérkeztünk a kis parkolóba láttuk, hogy egy holland kis lakó már van ott, a fák között pedig sátrak álltak, kajakos vízi túrázók készültek az éjszakára. (Koordináták: E 54.94464°, K 12.50120°)

Augusztus 15. Hétfő

Ez volt az utolsó, de élménydús napunk Dániában.

Korán reggel visszamentünk a nemzeti park sorompós parkolójába, majd elindultunk sziklanézegetőbe. Három lépcsősor vezet le a partra, az északi körút 2,7, a déli 2,3 km. Én a délit választottam és később kiderült, hogy szerencsés választás volt. 128 méter magasak a sziklák, ennyit kell lemenni a tengerpartig, hogy alulról is meg lehessen nézni a sziklafalat. Először a fennsíkon haladtunk, ahol több kilátópont is változatos képet nyújt a magas fehér sziklafalról. Aztán lementünk a 460 körüli lépcsőn a tengerpartra. Fentről úgy tűnt, mintha egy kis gyalogút vezetne a parton, de a gömbölyű nagy kövek, vagy a part szélére kihordott hínár között lehetett csak választani. Időnként megálltunk a tengeren járó vitorlásokat, vagy a parti víz által lekoptatott köveket, vagy a sziklafalból lemálló krétadarabokat tanulmányozni. érdekes volt, hogy a puha fehér krétába helyenként ferde vonalban fekete kövek ékelődtek be. Egy turista nagy bottal ezeket a szikladarabokat igyekezett kifejteni. Szerencsére nem indult meg hegyomlás, ami egyébként néhány évente bekövetkezik, nagy darabok válnak le a sziklákból és omlanak bele a tengerbe, ezáltal néhány kilátóhellyel kevesebb marad a fennsíkon, a sziklák tetején. Nem véletlenül hívják fel a figyelmet, hogy a korlátokon kívülre nem szabad menni, mert az már omlásveszélyes terület.

Ahogy haladtunk a parton egy helyen megkérdezték, hogy van-e lépcső felfelé abban az irányban, ahonnan jövünk. Mondtam, hogy igen és én is érdeklődtem náluk a másik irány járhatóságáról. Éppen dagály volt, mondták, hogy a távolabbi lépcsőhöz legfeljebb úszva lehetne eljutni. Ezért volt szerencsés, hogy a rövidebb túrát választottam, mert különben a lépcső aljánál vissza is kellett volna fordulni, mert az északi oldalon a két lépcső között nem maradt száraz partszakasz, a tengerből emelkedtek ki a sziklák. Nekünk is néhány helyen folydogáló vizeken kellett átkelni és a végén a lépcső alja is vízben állt, ügyesen kellett felkapaszkodni rá. Megkezdtük az utat felfelé, számoltuk a lépcsőfokokat, időnként megálltunk pihenni. Mire felértünk, 497 lépcsőfokot számoltunk meg.

Olvastam, hogy Mon sziget templomai híresek a freskóikról, ezért néhányat mi is meglátogattunk. Amikor Elmelundba megérkeztünk a parkolóba éppen akkor állt be egy turistabusz, ezért megvártuk, amíg a busz utasai – német turisták – megnézik a templomot, mi csak ezután mentünk be. A templomkert kapuja ötletes megoldással biztosította, hogy becsukódjon akkor is, ha elfelejtenék becsukni. A templomba lépve a finnországi Hattula templomához hasonló élményben volt részünk. A boltozatot a Biblia jeleneteinek vidám színekkel megfestett freskói díszítették. Nagyon tetszettek az ábrázolások, sok kicsi, olykor megmosolyogtató részleten ámultunk el.

Keldby templomát valószínűleg ugyanaz a mester festette, mint Elmelund freskóit, mert ugyanazokat az alakokat, értelmezéseket fedeztük fel, mint a néhány km-re eső másik templomban.

A harmadik templom, amit megnéztünk Fanefjordban áll, egy kis domboldalról néz le a tengerre. Itt más művész dolgozott, de az előzőekhez hasonlóan nagyon megkapóak a sokszáz éves freskók.

Faro szigeten szervizeltünk még, aztán irány a komp. Először a komp kikötőnél levő parkolóban terveztük az éjszakázást a német oldalon, de eléggé felemelték az árakat, ezért tovább mentünk. Az ACSI katalógusban Lübeck előtt. Bad Schwartauban néztem ki egy lakóautó parkolót, közel az autópályához. (Koordináták: E 53°55’26”; K 10°41’54”; 5 EUR/éj) Már elég későn értünk oda, de még találtunk helyet.

Augusztus 16. Kedd

Ekkor még úgy gondoltuk, hogy nem sietünk, hanyagoljuk az autópályákat.

Ha megtetszett egy kisváros megálltunk nézelődni. Egy kisvárosban a park közepén Kneipp fürdő várta a hideg vízben megmártózni kívánókat, de mindenki csak megnézte, elolvasta az útmutatót, olyat nem láttunk, aki ki is próbálta volna.

Végigjártuk minden német üzletlánc boltjait olyan gyümölcs-joghurtot keresve, amit Finnországban nagyon megszerettünk (és a dobozáról kiderült, hogy német gyártmány), de sehol nem találtunk.

A Berlinnel egy magasságban levő Stendalban álltunk meg következő éjszakára. Útközben sokszor találkoztunk a betakarításban tevékenykedő mezőgazdasági járművekkel az úton, de nem siettünk.

Stendalban a városi parkolók fizetősek, de a központ közelében van egy nagy parkoló kamionoknak, lakóautóknak (szervizzel). (Koordináták: E 52°36’39”; K 11°51’40”) Amikor megérkeztünk, egy német lakóautó már állt bent, lakói kiültek elé a szép napsütésben, egy goldi kutyus pedig fadarabokat rágcsált a lábuknál. Selyminek is nagyon tetszett a hely, meg a szomszéd kislány. Este elmentünk egy kis városnézésre. Bóklásztunk a nyaktörő, felújításra szoruló, főúttól távolabbi utcácskákban is, itt jegyezte meg Laci, hogy biztos, hogy ez a város az NDK része volt, mert annak a jellegzetes nyomait őrzi. Megnéztük a régi kaput (körülötte éppen felújítják az utat), két templomot, sok favázas házat, viszonylag kevésben láttunk fényt, de azért biztos nem csak üzletek vannak a főutcán. A kisebb utcákban sok ház erős felújításra szorul, de a nem túl erős, sárga fényű világítás szinte megszépítette őket.

Itt derült ki, hogy nagyfiunk a szabadsága előtt csütörtökön otthon lesz, ezért kicsit nagyobb tempóra kellett váltanunk.

Augusztus 17. Szerda

Rámentünk az autópályára, majd ismét kisebb utakon jutottunk el estére Passauba, a már ismert Duna-parti lakóparkolóba. Itt elég sokan voltak, de még sikerült helyet találni (Koordináták: E48°34’26”; E13°25’29”)

Augusztus 18. Csütörtök

Linzig a Duna menti országúton mentünk, amit nagyon kedvelünk, majd rá az autópályára és este már Gerinek és Balunak meséltük az élményeket, mutogattuk a videokat.

 

Fantasztikus volt ez a két hónapos utazás. A két hónap alatt csak kétszer voltunk kempingben (Vilniusban és Rigában), megtettünk 13 ezer km-t, jártunk 11 országban (ebből 2 csak átutazás, 4 kis nézelődés, 5 elég részletes barangolás). Sok helyen szívesen maradtunk volna tovább is, jobban bejárva a környéket, erre még a két hónap is kevésnek bizonyult.

Ez egy próba is volt, hogy bírjuk a hosszú utazást (honvágy, szűk helyen összezárva, egészség, stb.), minden kérdésre pozitív a válasz. A vérnyomás gyógyszereket szinte teljesen elhagyhattam, csak az otthonról érkezett negatív hírek borítottak ki időnként.

Hazaérkezve a nyomott hangulat, a mindenki ellenség, utálunk mindenkit, a hivatali packázás fogadott, két nap után bele is betegedtem (valami vírusba is).

Most szépen, nem kapkodva kialakítjuk azt a környezetet magunk körül, kis családunkon belül, amiben mi leszünk a „határátkelők” – nem egy meghatározott másik országba, hanem mindenfelé a világban – skype-on tartjuk a kapcsolatot a gyerekekkel, akik már Balut is beleértve felnőttek, jövőre ő is diplomázik, bontogatja már a szárnyait. Néha persze haza fogunk jönni látogatóba, de ameddig az egészségünk engedi, a világot szeretnénk járni.

Eleget dolgoztunk életünkben, felneveltünk három gyereket, diplomát adtunk mindegyik kezébe (na jó, Baluéba még csak félig), most már „csak” élvezni akarjuk az életet. Nem szeretném, ha az utolsó percben azon keseregnék, hogy miért nem tettem meg ezt, vagy azt, mi mindent hagytam ki. Persze vannak bizonyos határok, de örömmel tapasztaltam, hogy ha nagyon szeretnék valamit, azt meg tudom valósítani.

Következő út nem lakóautós lesz, illetve csak részben, október – november: Ausztrália – Új-Zéland (Új-Zélandon bérelt lakóautóval), majd jön arról is az élménybeszámoló.

Ma

2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna, Hanna napja van
Napkelte: 05:25-kor,
Napnyugta: 18:08-kor.
Kos
Holnap Auguszta .

Fórum

A fórum nem elérhető

Apróhirdetés

Budapest
(Eladó / Felszerelés)

Budapest

Légkondicionáló berendezés
(Eladó / Felszerelés)

Légkondicionáló berendezés

Minimosógép
(Eladó / Egyéb)

Minimosógép

Partnereink:

Egyedi lakóautók gyártása. Lakóautók szervizelése, átépítése, felújítása.