2014. október 23-án 9 órakor az M7 26. km-nél levő parkolóban találkoztunk EdGarral, Pazsival, Joci62-vel, Gagabival és szép lakóautós konvojt alkotva indultunk Szlovénia felé. LMC már Szlovéniában csatlakozott hozzánk, előtte telefonon tartottuk a kapcsolatot. Szlovéniában – ahogy azt már korábbi útjainkon megszoktuk – egész úton esett az eső. Trojannál megálltunk fánkot enni – most is finom volt és tovább nőtt a létesítmény amióta legutóbb arra jártunk.
Az olasz határhoz közeledve láttuk, hogy Olaszországban a naplementét nem rontották el felhők és eső. EdGar telefonon kapcsolatban volt Prinz Gabival, akik már megérkeztek Palmanova parkolójába, ahol kellemes, napsütéses idő fogadta őket. A csillag alaprajzú, fallal körülvett városban átjutottunk a szűk városkapun, a GPS utasításait követve a főtér felé vettük az irányt, azt azonban nem szabad járművel megközelíteni. Ezért az engedett legbelső koncentrikus körúton haladtunk és hamarosan odaértünk a parkolóba (45.90750, 13.31061). Göröcsék és Prinz Gabiék már ott voltak. Gabiék sajnos nem tudtak a toscanai úton velünk tartani, ők Velencét célozták meg a hosszú hétvégére. Mihelyt letelepedtünk, Joci62 üdvözlő kolbásszal és pohár borral alapozta meg az első közös estét, utána sétára indultunk a városban. Voltak, akik bent vacsoráztak a városban, a lakóautóknál pedig előkerültek az első sütemények. Hosszú autózás után korán nyugovóra tértünk és jól aludtunk a csendes parkolóban. Az éjszakai nyugalmat csak a hajnali 3-kor érkező kukásautó tevékenysége szakította meg kis időre.
Október 24. péntek
Néhányan még reggel, a 9 órai indulás előtt is elmentünk sétálni kicsit a városközpontba. Rácsodálkoztunk a templom mindenféle irányban ferde falára, a főteret körülvevő szobrokra, a felkelő napban fürdő régi házakra. Búcsút intettünk Prinzéknek és hét lakóautóval elindultunk Toscana felé.
Estére Montalcinoba szerettünk volna érni, ezért ameddig lehetett autópályán haladtunk. Az autópályán Velence előtt még egyszer láttuk Gabiékat. Remélem, hogy jól sikerült nekik az októberi hosszú hétvége.
EdGar haladt elöl és Bolognánál egy helyen lekanyarodott, ezért ő egy kicsit más úton került a Firenze felé vezető autópályára, mint a többiek. Be akartuk várni egy parkolóban, de kiderült, hogy közben elhaladtak már a parkoló előtt és előttünk járnak. Mivel a koordináták megvoltak nekik, azt beszéltük meg, hogy találkozunk az éjszakázó helyen (43°2’56”, 11°29’15”).
Még naplemente előtt elértük a parkolót és szerencsére még nem volt tömeg, jutott hely mindenkinek. Elég meredek behajtón lehet megközelíteni a lakóautó parkolót, ami a hosszú, a hátsó kerék után jelentős túlnyúlású lakóautókkal megnehezíti a beállást. Jocinak volt a leghosszabb a lakóautója, jó néhány próbálkozással, de sikerült beállnia anélkül, hogy leért volna az alja.
Bedobáltuk az automatába az 5 Eurot, amiért 24 órára kaptunk parkolójegyet. Szerettük volna még világosban megnézni a várost, ezért kisebb csapatokban elindultunk lefelé a meredek lejtőn. Útközben csattogtak a fényképezőgépek, hogy megörökítsék a csodálatos panoráma egy-egy kis szeletét. Sajnos nehéz visszaadni a változatos táj szépségét fényképen, ezt személyesen kell látni és élvezni, a fénykép inkább csak az emlékek felidézését segíti. A város már fel volt lobogózva a hétvégi Sagra del Tordo-ra készülve. A nagyobb utcákban szinte minden házban borokat kínálnak a boltok, elsősorban a város híres borát, a Brunellot és a Rosso di Montalcinot. Pazsi, EdGar és Adri be is mentek egy ingyenes borkóstolót ajánló kis boltba és egy üveg Brunelloval gazdagabban folytattuk a sétát a városban. Közben besötétedett és a kis sikátorokból a naplemente vöröses fényei után a távoli kis tanyák elszórt fényeire nyílt kilátás. EdGarék bent maradtak vacsorázni a városban, mi pedig nekiindultunk a hegyoldalnak és meg- megpihenve felkapaszkodtunk a lakóautó parkolóba. Az egész útra jellemző volt, hogy a nap végére a sok látnivalótól, élménytől úgy elteltünk, hogy korán nyugovóra tértünk. Közrejátszott persze az is, hogy naplementét követően gyorsan hűlt a levegő és az út első részében a csípős szél is csökkentette a meleg érzetünket.
Október 25. szombat
Az első jelmezes felvonulás csak 11 órakor kezdődött, ezért reggel ráértünk, indulás előtt pár falatot elfogyasztottunk közösen.
A városba az erőd felől nem lehetett autóval behajtani, a városfal mellett a négy városrész lakói már főzték a finomságokat, hogy jóllakassák az éhes közönséget. Sétáltunk kicsit a szűk utcákon, aztán arrafelé vettük az irányt, ahonnan a város és a négy városrész dobosainak, trombitásainak, íjászainak a felvonulása indult. Közben kicsit megálltunk a főtéren, ahol fiatalok helyi néptáncokat mutattak be. A főutcán végig sokan sétáltak. A főutca végén a kis téren, amit Karácsonykor betlehem díszített most a városrészek jelképei kaptak szerepet. Hiába volt ünnep, a gyerekeknek nem volt iskolaszünet, amikor odaértünk akkor szállingóztak az iskolából, érkeztek értük a szülők és az iskolabuszok.
A napsütésben kellemes volt a teret határoló kőfalnak dőlve napozni, amíg vártuk a felvonulás indulását. Először a város zászlaját és címerét hozták a büszke kiválasztott zászlóvivők, majd a városrészek csapatai következtek. Időnként megállt a csapat, a trombitások és a dobosok hangja adta tudtul a város lakóinak és látogatóinak, hogy közeledik a menet a főtérhez. Amikor elérték a főteret, ott kiválasztották és közhírré tették, hogy az egyes városnegyedeket melyik íjász fogja képviselni a délutáni és másnapi versenyben.
Amikor oszlani kezdett a tömeg mi is elindultunk, hogy megkóstoljuk, milyen finomságokat főztek a városrészek önkéntes kuktái. Mi porchettát ettünk és sült gesztenyét, az egyik városrész borával öblítettük le.
Felmásztunk az erőd tetejére, ahol körbe lehetett járni és ragyogó kilátás nyílt a környékre. Délután ismét volt egy felvonulás, ezúttal az erőd alatt elterülő focipályáig haladt a menet. Mi előbb még elmentünk némi Brunellot beszerezni, aztán követtük a többieket a pályához. A pálya szélén a négy csapat sátrai álltak, a pályán pedig kitűzték az íjászverseny távjait. A céltábla az egyes negyedek címerpajzsa volt, amit a célzás előtt elfordítottak és ekkor láttuk, hogy vaddisznó figurákra céloztak az íjászok. Először viszonylag közelről lőtték ki a nyílvesszőket. Egy-egy sorozat után a bírák ellenőrizték a találatokat és kihirdették az eredményt, amit a negyedek eredményjelző tábláján beállítottak. Egy távból két sorozatot lőttek, majd messzebb került a céltól a célzás helye. Eleinte fej-fej mellett haladtak a városnegyedek, nagyon ügyesek voltak az íjászok. Később két városnegyed elhúzott a többiektől és az első napot döntetlenül fejezték be.
Amikor az aznapi verseny végén oszlani kezdett a tömeg elindultunk vissza a meredek úton a lakóautókhoz. Közben egymás után haladtak el mellettünk a lakóautók. Amikor a parkoló megtelt a régi – pinea erdőben levő – parkolóba terelték az új érkezőket. Már nyugovóra tértem, amikor hallottam, hogy magyarul segítenek egy lakóautónak beállni. Azt hittem, hogy valaki kiállt szervizelni és neki segítenek visszaállni a helyére. Később kiderült, hogy még egy magyar lakóautó érkezett, akik szintén Toscanát járták be és többször találkoztunk velük később is.
Október 26. vasárnap
Reggel még szervizeltünk, aztán tovább indultunk. A Montalcino közelében levő S. Antimo templom román kori kincs. Körbejártuk, kívül-belül megcsodáltuk, kicsit belehallgattunk a mise elejébe, majd visszatértünk a lakókhoz. Az út melletti szőlősökben már leszüretelték a termést, de még volt néhány kissé összeaszalódott fürt a tőkéken. Finom édes fekete szőlő volt.
A mindössze kb. 30 km-re levő Bagno Vignoni felé haladtunk tovább. A településen már az etruszk időkben fürdő működött. A főtéren levő medencéket ma már nem használják, de több szállodában is van nem szállóvendégek által is látogatható fürdő. A fiúk közül néhányan a fürdőzést választották, ahonnan a forró víztől felfrissülve, úszósapkákkal gazdagodva (kötelező viselet) tértek vissza. Ezalatt a többiek kisebb-nagyobb csoportokban felfedezték a kis várost és a régi fürdők, vízimalmok maradványait. A fürdő forrásának vizét keskeny csatornákban vezették el majd kis vízesésként zuhan alá a mélyebb területre, ahol egy szabadtéri kis tavon is áthalad. Itt már csak langyos a víz, de nyáron kellemes lehet benne megmártózni. Lacival lementünk közelebbről megnézni a tavat, de a hepe-hupás úton kibicsaklott a bokám. Sántikálva, Lacira támaszkodva indultam felfelé, amikor egy német család, akik kisbusszal látogatták meg a tavat megálltak és felajánlották, hogy visszavisznek minket az aszfaltos útig. Egy fiatalember és egy kislány ezért gyalog ment fel a meredek és elég köves úton Végül egészen a lakóautóig elvittek, hálás vagyok nekik, mert nehezen tudtam volna fájó bokával visszabicegni a lakóhoz. Este a csak néhány km-re levő San Quirico d’Orcia lakóparkolójában éjszakáztunk (43º1’47”, 11º37’14”). A többiek este bementek még a városba kicsit körülnézni én a bokámat ápolgattam, hogy másnap ismét lábra tudjak állni.
Október 27. hétfő
Reggel egy gyors városnézésre beugrottunk Pienzába. Csak 1 órára váltottunk parkolójegyet (43º4’42”, 11º40’52”), ez elég volt arra, hogy kicsit körülnézzünk az óvárosban, rácsodálkozzunk egy-egy szép középkori részletre, megnézzük a legfontosabb nevezetességeket, benézzünk néhány boltba a régi főutcán.
Innen az Abbazia di Monte Oliveto Maggiore felé haladtunk tovább. Itt lakóautóval az út mellett lehet megállni. Mire besétáltunk az apátsághoz éppen zárták a kapukat sziesztára. Így csak néhányan tudták még gyorsan megnézni a Szent Benedek életét bemutató freskókat. Mivel a szieszta hosszúra nyúlt, addig meglátogattuk a közelben levő Ascianot (43º14’11”, 11º33’28”). A kellemes napsütésben ebédeltünk és körbesétáltuk a kisvárost. Úgy döntöttünk hogy nem megyünk vissza az apátságba, hanem Castelnuovo Berardegga érintésével Pianellába , az éjszakára kinézett parkolóba (43º21’19”, 11º25’0”). Ez egy sportpálya parkolója volt az út mentén. Sorban egymás mellett megálltunk és előkerült a grillsütő, tárcsa, Joci remek husikat és kolbászt sütött, kicsit boroztunk hozzá és még sütik is előkerültek.
Október 28. kedd
Reggelire finom tojásrántotta készült. Előző este egy osztrák lakóautó talált még rá a parkolóra, reggel pedig felfedeztük, hogy két magyar család kisbusszal szintén ott éjszakázott.
Már egy előző toszkán utunkon kinéztünk egy térképen Gaioléban néhány kastélyt, amit érdemes lenne megnézni, de akkor kicsit elkeveredtünk és így a kastélyok kimaradtak. Most sikerült rátalálni a Castello di Broliohoz vezető útra. A kastély és környezete 1141 óta folyamatosan a Ricasoli család tulajdonában áll. Persze a kastélyt a Firenze és Siena közötti vetélkedés harcai során többször lerombolták, csak a kápolna és egy torony maradt meg az eredeti építményből, a kastély többi része (ahol jelenleg is laknak a tulajdonosok) később épült. Kis csoportként külön idegenvezetőt kaptunk aki bemutatta a látogatható épületrészeket és mesélt a kastély és a Ricasoli család történetéről. A belépő tartalmazott borkóstolót is a parkolóval szemben található Ricasoli Enoteca-ban. Amikor indultunk akkor érkezett meg a kastélyt megnézni az a magyar család, akikkel Montalcinoban találkoztunk.
Radda in Chiantiban (43º29’11”, 11º22’31”) a parkolóból felsétáltunk a városba, majd a várfal mentén nézelődtünk a környéken, dombokat, völgyekben megbújó fürdőmedencés vendégházakat felfedezve. A falak menti parkolóban néhány öreg autó keltette fel a fiúk figyelmét.
Ezen a napon még egy kisvárost néztünk meg. Castellina in Chianti parkolóját teljesen felújították az utolsó látogatásunk óta. A lakóautó parkolóhelyekhez áramcsatlakozást is kiépítettek, a parkolási díjon felül a szervizelés is fizetős. Van viszont pénzváltó automata aminek nagyon megörültünk, mert már elég nehezen tudtuk összeszedegetni a parkolókban a fizetéshez érméket. Megnéztük az etruszk sírokat és a város borospincéinek a kínálatát. Az éjszakát Greve in Chiantiban töltöttük (43º35’25”, 11º18’50”), ahol a szomszédos területen egy cirkusz szerelvényei parkoltak.
2014. október 29. szerda
Erre a napra San Gimignano volt a fő terv. Mivel a városfalak közelében nem szabad lakóautóval parkolni (bár az őszi időpontban a megszokottnál kevesebb látogató volt), ezért követtük a parkolót javasló motoros fiút és el is értünk abba a kemping – lakóautó megállóba, ahol egyszer már jártunk. Többen aggódtak, hogy mivel kevés km-t tettünk meg naponta, lemerül az akkumulátoruk, ezért jó volt, hogy egy napra 220 V-ra lehetett kötni a lakókat. Ez Gagabiéknak is jól jött, nekik a fűtésük rakoncátlankodott és bár napközben kellemes volt az idő, amikor a nap lement bizony erősen lehűlt a levegő.
Kicsit nehezen de végül mindenkinek sikerült olyan helyet találni a lejtős terepen ahol ékre állva többé-kevésbé egyenesbe tudta állítani az autót. A városba óránként kisbusz vitte fel a kempingből a látogatókat. Az első utunk a főtéren az egyik világbajnok fagyizóhoz vezetett. Ezúttal se csalódtunk. Általában finomak az olasz fagyik, de olyan krémes, selymes, ízletes fagylaltot még sehol nem ettem, mint San Gimignanoban. A szép napos időben bejártuk a várost, természetesen a pizza se maradhatott el. Az EdGar lányok felmásztak a városháza tornyába, hogy onnan is szemügyre vegyék a várost és környékét. Voltak akik este is visszatértek a városba, hogy az esti kivilágításban is élvezzék a középkori hangulatot.
Október 30. csütörtök
Volterra a lakóautó parkolóból hosszú lépcsősoron közelíthető meg. Ezért próbáltunk olyan parkolóhelyet keresni, ahonnan kevésbé megerőltető sétával is elérhető a régi városközpont. Nem volt egyszerű 7 lakóautónak helyet találni, ráadásul ahol végre nagy nehezen megálltunk, a járókelők figyelmeztettek, hogy ott lakóautóval nem szabad parkolni és büntetnek. Végül nem maradt más lehetőség, mint a lakóautó parkoló (43º24’11”, 10º51’54”) Volterrában is fagyiztunk, de közel se volt olyan finom, mint előző nap San Gimignanoban.
Volt, aki tovább indult Vincibe, az aznapra tervezett éjszakázó helyre (43º46’51”, 10º 55’43”). Útközben Vinci felé csak egy pillantást vetettünk az autóból Cerreto Guidiban a Medici villára, mert már korán sötétedett és nem tudtuk, hogy meddig van nyitva a Leonardo múzeum, amit pedig kár kihagyni Vinciben járva.
Éjszaka a parkolóval szomszédos sportpályán meccset játszottak, a fiatalok elég sokáig zajongtak.
Október 31. péntek
Pistoiában keringtünk egy kicsit, mire parkolóhelyet találtunk közel a kijelölt lakóautó parkolóhoz. Kellemes napsütésben sétáltunk el a városközpontba, a dómhoz és a környező kis utcákba. Az egyik téren piac volt, sok zöldséggel, gyümölccsel. A dóm előtt óriás szappanbuborékokat fújt egy ember a gyerekek nagy örömére.
Innen az esti búcsúvacsora helyét céloztuk meg, amihez nem volt koordinátánk, csak a címet tudtuk.
Az interneten találtam rá Kingára (www.firenzeiutazas.hu), aki Firenzében él és Toszkánában vállalja utak, programok szervezését és idegenvezetést. Nagyon tetszettek az autentikus toszkán helyeken szervezett borkóstolói, vacsorái. Gondoltam hogy egy ilyen közös vacsora méltó búcsú lenne Toszkanától.
Pontassieveben, Firenze közelében – de elég kacifántos úton megközelíthető – levő biogazdaságban volt a búcsúvacsora. Előtte bemutatták a gazdaság területén levő kerámiaműhelyt , ahol az étterem által használt étkészleteket is készítik. Érdekes volt a munkafolyamatok bemutatása és a szép eredmény. Ezután a borkészítés folyamatát ismerhettük meg és az olívatermesztés titkaiba is bepillantást nyertünk. A vacsora előtt megkóstoltuk a gazdaság által készített biobort és a helyi szalámi specialitásokat.
A lakóautókkal az étteremmel szemben parkoltunk, ahol egy működő szélmalom is állt.
Mivel pont Halloween estéjén jártunk arra, a vacsora minden fogása tartalmazott tököt. Az egyes fogásokhoz különböző borokat kóstoltunk némelyik rendkívül finom volt.
Másnap reggel még tudtunk vásárolni a családi üzletben bort, olívaolajat, felvágottat, aztán útra keltünk hazafelé. Pazsiék már korán elindultak, a csapat egy része Rimini és Ravenna felé indult, ahol a kellemes időben még a tengerbe is besétáltak a fiúk.
Mi EdGarékkal kis időre megálltunk Bolognában, majd Triesztben a kikötőben éjszakáztunk. A város gyönyörűen ki volt világítva a kikötőből éppen indult egy hatalmas utasszállító hajó.
Még hazafelé is betértünk Trojanba egy kis fánkra.
Nagyon szép és érdekes utunk volt jó társaságban, remélem, hogy máskor is lesz lehetőség hasonló túrákra.