Üdvözlünk téged Vándor,

egy Önszerveződő, Szabad és Nyitott, Baráti társaságban, a Magyar Lakóautó Klub-ban!

Budapest, Balatonfüred, Pannonhalma

Eddig még nem sikerült egy magyarországi lakoautostalálkozóra eljutnunk, amikröl a beszámolokat a forumokban nagy figyelemmel követem, de mivel idén nyugdijjasok lettünk, igy több idönk van ugyhogy elöbb utobb megvalosul majd egy találkozon valo részvételünk is. Mivel Németországban élünk számunkra nagy vonzerö a Kárpát Medence igy idei elsö turánként ujra Magyarország lett az uticél. Tapasztalatunk szerint Budapesten az egyetlen elfogadhato camping a belvárosban a Haller camping a Nagyváradtér közelében. Mivel ez a camping csak májustól szeptember végéig van nyitva, igy számunkra csak ez az idö jön szóba lakoautoval magyarországi látogatásokra. A hosszu hideg telek miatt el is döntöttük hogy az idei évtöl lakoautonkat novembertöl áprilisig lejelentjük (igy kevesebb lesz az adó és biztositás -hiába nyugdijjasként jobban oda kell figyelni a kiadásokra).

Az internetten felderitettem hogy Budapesten május 4.-én szinházak éjszakája lesz. Továbbá ezen a napon játszotta az Operettszinház a Marica grófnö nagyoperettet Kálmán Imrétöl. Május 7.-én szintén az Operettszinházban Viktora nagyoperettet játszották Ábrahám Pál-tól. Igy aztán internetten megvettem a szinházjegyeket és május elsején elindultunk Budapest felé. Bajorországban a Duna mellett megaludtunk Passau Nord autopálya kijárótól két kijároval Regensburg felé (112-es kijáró) Nesslbach falucskában a Duna mellett pár kilométerre az autopályától. A camping ápolt füves tiszta mindennel jól felszerelt föszezonban lakoautoval 2 személyre árammal együtt 18 euro. Miután korán már délután 5 órára megérkeztünk a campingbe megpróbáltam ujra megoldani hogy a 6 éves automatikus antennarendszerünkkel valahogy elérjem a magyar ingyenes tv adókat az Eutelsat 9A szatelliton. Végül 4 óra kisérletezés után "laikusként" szakember segitsége néllül sikerült beállitanom és elkönyveltem magamnak hogy "zseni" vagyok. A szatellit beállitásáról a részleteket pontosan leirtam a sat.antenna forumban, hogy a tapasztalatomat más is hasznát tudja venni:))

Május 2.-án indultunk tovább. Linz elött a Wels-Nord kijáron kimentünk az autopálya melletti osztrák bevásárlocentrumba ahol tankoltunk és egy kicsit be is vásároltunk. Következö ausztriai megállásunk Parndorf-nál az Outlet bevásárlo center volt ahol megint tankoltunk a Jet kútnál aztán pár orát eltöltöttünk a bevársárlo center üzleteiben ahol végül csak volt egy kis bevásárlás. Végül este 7-kor indultunk tovább Budapest felé. Györnél a Tesco-ban megtörtént az elsö magyarországi bevásárlás valamint a készpénzfelvétel bankautomatából. Éjfélkor ömlö esöben érkeztünk meg a budapesti Haller campingbe. Volt foglalt helyünk mert a camping tele volt egy több mint 200 autobol álló ukrán szervezett sátras csoporttal, akik csoportos szervezett uton járták végig Europát. A camping naponta 6200 forint minden 4. éjszaka ingyenes. Május 3.-án átvettük az egy hétre lakoauto mellé megrendel bérelt autot (heti 125 euroért) a Dandár utcában a Dollar-Thrifty cégtöl közel a Nemzeti szinházhoz és a campinghez. Aztán elmentünk az Andrássy utra átvettük a szinházak éjszakájára a karszallagokat az Operettszinház szervezési osztályán, majd elautoztunk a városligetbe ahol vettünk még 2 belépöjegyet vasárnapra a Fövárosi Nagycirkuszba, egy olaszországi társulat vendégjátékára. Budapest nyárias meleg idövel fogadott.

Szombaton május 4.-én résztvettünk egy backstage programon az Operettszinházban, ahol megmutatták a szinpad mögötti területet (zeneárkot, diszleteket, öltözöket stb).
Este nagy élmény volt a Marica grofnö elöadása. Utána átsétáltunk a Central szinházba (egykori vidámszinpad) ahol részleteket láttunk az Avenue Q amerikai musical-böl. Közben még elmentünk a Párizsi Nagyáruház (ma Alexa könyvesbolt) tetején levö Lotz-teremben ami Budapest egyik legszebb kávéháza.

Vasárnap május 5.-én a Nagycirkusz látványos müsora volt a program elefántokkal, tigrisekkel, artistákkal. Következö napokban voltunk a belvárosban, várban, Gellért szálló és Müvész cukrászdákban.

Május 7.-én délelött a Budapesti Állatkertben megnéztük a 3 honapos kiselefántot és a 3 kölyökoroszlánt, voltunk a Gundel cukrászdában este meg a Viktoria operett volt a program ami szintén látványos elöadás volt.

Május 8.-án csütörtökön különbözö piacokon és bevásárlo centrumokban bevásároltunk olyan élelmiszereket amik Németországban nem kaphatok (Gomolya sajt, juhturo, csipös hegyes zöld paprika, tepertös pogácsa stb.) Este pedig leparkoltunk az Andrássy uton és megnéztük a hires budapesti "romkocsmákat" a népszabadság online-bol kinyomtatott térképvázlat alapján. Ezek a romkocsmák tulajdonképpen lepusztult házakban (ahonnan a lakosokat életveszély miatt kilakoltatták, de a vendéglátásra fura modon engedélyezve van, lépcsöházakban nagyon kell figyelni hogy ne történjen baleset) belsö udvarok, aminek berendezése eldobott régimodi szemétböl (németül Sperrmüll - nem jut eszembe a magyar kifejezés, régi butordarabok stb.) áll össze. Nem voltunk elájulva tölük. Még a legérdekesebb az emeletes Szimpla romkocsma volt. Séta közben azonban felfedeztünk az elegáns "Kispipa" éttermet ahol évtizedekig a világhires "Szomoru vasárnap" dal zeneszerzöje játszott. Itt megvacsoráztunk ahol nagyon jó volt a konyha.

Május 9.-én csütörtökön leadtuk a bérelt autot és elindultunk Bécs felé. Mivel nagyon meleg volt az autopályán ugy döntöttünk hogy Bécs helyett inkább a Balatonhoz megyünk. Kiváncsi voltam a sokak által feldicsért balatonfüredi campingre (eddig mindig az Aranypart campinben voltunk Siofok mellett Balatonszabadiban). A camping szépen rendezett, elöszezonban 2 személy áram és lakóauto a legnagyobb parcellán napi 5000 forint volt. Balatonnak magas volt a vizállása, a viz kijött a partra, vize már meleg volt, igy idén elöször megfürödtünk és usztunk a Balatonban. Nekünk azonban az Aranypart camping jobban tetszik (nagyobb a camping elötti strand, sok kis fábol épült vendéglátoipari egység van ahol lángost, meg halakat lehet enni, nagyobb a gasztronomiai kinálat mint a balatonfüredi campingnél. A füredi campinghez tartozo partszakasz is elég kicsinek tünik).

Május 10.-én délután a helyi busszal ami oránként jár bementünk a campingtöl a balatonfüredi hajóállomáshoz. Felsétáltunk a Jókai Mór villához ami jelenleg múzeum és megnéztünk. A pénztártól kapott informácio alapján megtaláltuk a Bergman cukrászdát ami Balatonfüred legjobb cukrászdájának hirében áll. Majd visszasétáltunk a campingbe.

Május 11.-én Balatonfüred-Veszprém-Györ utvonalon indultunk vissza. Mivel ez az ut Pannonhama mellett ment el ugy döntöttünk megnézzük a hegytetön az ezer éves bazilikát. Lakoautoval a hegyi uton jol lehetett menni, a bazilika alatt ki van képezve egy nagy parkolo ahol lakoautoval is jol lelehet állni. A parkoló dijmentes. A beléöjegyek átvétele után lift visz fel a bazilikához. Fülhallgatoval ellátottt kiscomputer magyarázza minden teremben a látnivalókat. Láttuk Habsburg Otto szivének urnahelyét, bazilikát és a hires pannonhalmai könytárat.

Innen továbbutazva jutottunk el a hegyeshalomi Paprika Csárdába ahol még egy utolso magyar vacsorával (halászlé és turóscsusza) búcsuztunk Magyarországtól.  

Ma

2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna, Hanna napja van
Napkelte: 05:25-kor,
Napnyugta: 18:08-kor.
Kos
Holnap Auguszta .

Fórum

A fórum nem elérhető

Apróhirdetés

Budapest
(Eladó / Felszerelés)

Budapest

mercedes rimor
(Eladó / Lakóautó)

mercedes rimor

Lakóautót vennék
(Keres / Lakóautó)

noimage

Partnereink:

Egyedi lakóautók gyártása. Lakóautók szervizelése, átépítése, felújítása.