Üdvözlünk téged Vándor,

egy Önszerveződő, Szabad és Nyitott, Baráti társaságban, a Magyar Lakóautó Klub-ban!

Lignano, Jesolo, Rimini, San Marino, Delfináriumok

2010.augusztus 19. Csütörtök

Indulás augusztus 19. éjjel, a cél a 3 napos hétvégére Balatonra igyekvők levonulásának megvárása. Ugyan ez okból nem választottuk a 20.-án reggeli indulást.
Első lendületből a Boglárlellei Marché-ig megyünk. Legyünk túl a Balatonon!- felkiáltással. Ennek parkolójában alszunk. Szeretjük a Marché-t. Nyugati feelingje van. Tiszta, jó, kellemes.

augusztus 20. Péntek
Reggel nem kapkodjuk el az ébredést, indulást. Mivel hajnali fél 4-kor parkoltunk le (a mi kocsink egy nagy batár, 4,6 tonnájával maximum 80-al közlekedhetünk, kicsit lassúak vagyunk), majdnem 10-ig alszunk. A GPS nem indult el, és e mellett ki is tartott. 11 után indultunk tovább, a 3,5 tonnánál nagyobb lakónk osztrák pályadíjai miatt Szlovénián keresztül megyünk, Ljubljanának. Ez fontos, mert egy LJUBLJANA melletti bevásárlóközpontban beszerezzük gyerekkorunk óta kedvenc Lino Lada márkájú mogyorókrémünket. Így ott tartunk egy kis pihenőt.
Konkrét tervek nélkül indultunk útnak. 2 dolog volt biztos: Olaszország és a tenger. Az éven már tettünk egy Svájci és egy Franciaországi túrát, de az igazi tengerparti pihenés még hiányzott. Indulás előtt kinyomtattuk az összes Olaszországi élménybeszámolót az MLK honlapról, útközben olvasgattuk, gyűjtöttük az információkat.
Kora este érkeztünk „haza”, LIGNANO-ba. Szinte minden utazásra úgy indulunk, hogy az első napot itt töltjük a Pino Mare kempingben. Illetve a hosszabb tengerparti egy helyben levős nyaralásokat is itt szoktuk megejteni. Szinte hazajárunk. Már többször megfigyeltük, hogy a kempinghez közeli egyik útszakaszon rendszeresen állnak lakóautók. Nem kijelölt parkoló, de nem is tiltja semmi itt a lakós parkolást. Úgy döntöttünk, hogy most bátrak leszünk, amúgy is igyekszünk spórolni (kb. 50€/nap), mivel a nyarat házfelújítással töltöttük, erősen kihasználva a lehetőségeinket. Szóval biwakoltunk az útszéli zöld sávon. Sétáltunk egyet a kikötőnél, majd lefeküdtünk.

augusztus 21. Szombat
Reggel ébredés és reggeli után irány a tengerpart. A szokásos helyre mentünk, most sem csalódtunk benne. Bár, WC, hideg zuhany gazdagon van a parton is. Tiszta és kulturált. 0,5 €-ért meleg vizet is ad az automata a zuhanyban. Mivel mi otthonosan mozgunk a kemping területén, annak egyik vizesblokkjában zuhanyoztunk, hajat mostunk. Meleg vízzel, ingyen. A bent található szuper kis boltban bevásároltunk, majd vissza a kocsihoz. Irány JESOLO. Kb. 70 km az út. A Don Bosco camper parkolót keressük. A Jesolo, Lido di Jesolo, Pineta táblákat követve GPS nélkül is könnyen megtaláljuk. A camper parkoló mellett, egy rugby pálya kerítése mentén még vagy 50 autó parkol. A magunkkal hozott információk szerint 19:30-ig lehet behajtani. 8 körül érkeztünk. Azt gondoltuk, a többi autó is elkésett, ezért állnak kint. Beállunk közéjük. Ezután indulunk el felfedezni.
A valóság mást mutat: Nyitva 8-24 óra között, 15€/nap + 3€ az elektromos csatlakozás. Gyerekeknek hinták, csúszda, mászóka. Nem nagy, 2 sorban állnak az autók, de rendezett, kellemes hely. 120 méterre a strandtól. Két helyet találunk, ahova mi beférnénk. Megbeszéljük, ha épp kegyeskedik a hűtőnk működni gázról (kapcsolóhibás), kint maradunk a többi autó között, spórolunk 18 €-t. Mire visszaérünk a többiek már a jó hírrel fogadnak. Működik! Vízzel még jól állunk (200 literes a tartály), töltés van, gáz van, újabb biwak éjszaka következik. Húslevest főzünk.
Míg anyu főz, mi ismét felderítünk. Kiderül, hogy a „Don Bosco” lakóparkoló 2 részből áll. Az egyik, amit már láttunk tágasabb, újabb, kb. 20-30 mérettel odébb a via G.Bosco sarkán van a régi. Sokkal zsúfoltabb, szűkebb, a mi lakónk be se férne egyik helyre sem. Sok függ az épp aktuális társaságtól, de most egy zajos, zsúfolt, nagy olasz családnak tűnnek. Kb. mintha egy MLK találkozóba csöppentem volna. Az árak minimálisan térnek el, itt 17€/éjszaka.
Nem sokkal odébb, bár a tengertől távolabb van az „Albatros”. Ez egy profi lakós kemping kinézetét mutatja. Nagy terület, kényelmes helyek, rend, csend… Itt 22€/éjszaka, de a nagy méret, 7,8m felett feláras + 6€, és 5 fő felett is felárat kell fizetni, szintén +6€, így nekünk 22+6+6=34€/éjszaka lenne. Bár még mindig kb. félár a kempingekhez képest.
A Don Boscotól kb. 50 méterre van a „Boscopineta”, szintén lakós hely. Ezt nem mentem el megnézni, csak a táblát láttam, meg a kinyomtatott infók között olvastam. A lényeg, hogy Jesoloban több alkalmas hely is kínálkozik.
A tenger kb. 120-150 méter, sima, egyenes terepen. Szokásos széles homokos part, sok bérelhető napernyővel (4€ 1 napernyő + 2 nyugágy), hatalmas kagylókkal. Percek alatt teleszedik a lányaim a markomat. Viszonylag sűrűn látok WC-t, zuhanyzót, öltözőt. A meleg víz fizetős, zsetonos rendszer van. A belváros felöl gyönyörű tűzijáték fogad, így, bár 1 nap késéssel, de mi is láthattunk tűzijátékot J Holnap itt töltjük a napot, megnézzük világosban is a partot.

augusztus 22. Vasárnap
JESOLO. A tengerpart teljesen rendben van. Nincsenek hullámtörők, nincs szükség rájuk. Ezen a szakaszon a parttal párhuzamosan kb 15-20 méterre húzódik végig egy homokpad. Addig a víz kellemes mélységű, jól lehet benne játszani, pancsolni. Nyugodtabban engedem be a gyerekeket. A homokpadig mehetnek. Apálykor a nép ott bent korzózik föl-alá.
Este tovább indulunk. A kiszemelt cél egy Rimini melletti lakóparkoló. Velencéig az SS14, onnan Ravennáig az SS309, majd Riminiig az SS16-os utat követjük. Rövidebb, olcsóbb, mint az autópálya. Egyenletes, jól autózható utak. A GPS még mindig nem működik, a térképen számolgatva kb. 250-280 km lehet a táv.

augusztus 23. Hétfő
Az éjszakát egy Rimini melletti benzinkút parkolójában töltjük egy még nálunk is jóval nagyobb lakóautó társaságában. Reggel elindultunk felderíteni az ADAC-ban talált helyeket. A GPS végre működik, de sokat nem segít. A RIMINI-i parkoló címet (via Roma, 86) nem is ismeri, de még az utcát sem találja. Megpróbáltuk szemmel megkeresni, de nem sikerült. Napközbeni parkolók akadnak, 4-5€/nap általában 8-20 óra között, de egyik sem a part közelében.
A szomszédos BELLARIA – IGEA MARINA-ban 3 helyet jelez az ADAC. Megvannak, de mindenhol kint a megtelt tábla.
Legurulunk RICCIONE-be, megnézzük, hátha az Oltremare (delfinárim) közelében találunk valamit. A tengerpart közelében több kemping sorakozik, nekünk átlagosan 55-60 € lenne egy éjszaka.
Az Oltermare közelében több napközbeni lakóautó parkoló is van 5€/nap, de egyikbe sem engednek be, mind megtelt (du. 17 órakor voltunk ott). Megszavazzuk, hogy ide majd jövőre visszajövünk, és a család összes delfinmániás tagját magunkkal hozzuk. Most megelégszünk a riminii delfinárium fél órás műsorával.
Az előadás alatt megbüntetnek a parkolóban, 38€. Érvényes parkolójeggyel, és nemzetközi rokkantkártyával a szélvédő mögött, mert nem a felfestésnek megfelelően parkoltunk a sorban. 8 méteres hosszunkkal nehéz is lenne…

DELFINÁRIUMOK:
Oltremare delfinárium, Riccione: www.oltremare.org
felnőtt jegy: 25€, gyerek 6 éves kortól: 18€, ezért az árért az egész nap bent tölthető + 1 imax film megtekinthető + másnap grátisz belépő. 1 nap 3 delfinshow van, a program időnként változik, most: 11:30, 17:30, 21:30-kor. A parkban további programok is vannak (musical, vadászmadár bemutató), állatbemutatók, kalandpark.
Rimini delfinárim: www.delfinariorimini.it
felnőtt: 12€, gyerek 1 méter fölött: 8€
Fél órás műsor 4 delfinnel. Az előadások időpontja változó, most éppen: 11:00, 17:45, 21:30, 22:30. A kassza fél órával az előadások kezdete előtt nyit.
Rimini, Lungomare Claudir Tintorini 2 (Zona Porto). A Riminii tengerpart északi végén, közvetlenül a tengerparti homokparton található a nem túl nagy épület.
Az éjszakát egy Igea-Marina és Rimini határában, közvetlenül a szabadstrand melletti, kezelője által rég elhagyott, így jelenleg nyitott és ingyenes füves parkolóban töltöttük, több más lakós társaságában. Ugyan semminemű szervíz nincs, de nem is szorultunk rá, szerencsére. (GPS: H: 12.50295, Sz: 44.11520, Rimini, Torre Pedrera, Viale San Salvador)

augusztus 24. Kedd
Napközben nem mozdultunk, ablakaink a tengerre néznek, a strand kellemes, tiszta, a víz meleg, a nap süt.
Este a 4-es busszal (jegy a buszon autómatában váltható, 2€/90 perc) bementünk RIMINI-be. Mivel a tengerparti út Riminiből Igea Marina felé egyirányú, Rimini felé felső utakon megy a busz. Mi elmentünk vele a Riminii végállomásig, és onnan a visszajárattal csorogtunk visszafelé. Hol leszálltunk, hol visszaszálltunk. A 4-es busz megállója onnan ahol a lakóval parkoltunk, kb. 50 méterre van Rimini felé.

augusztus 25. Szerda
Napközben strandoltunk, este elmentünk az 5 km-re lévő bevásárlóközpontba feltölteni a készleteinket. Utána a SAN MARINO-i lakóautó parkolóba mentünk (P13 parkoló), ott töltöttük az éjszakát. Fizetni nem kell. WC, szennyvízleeresztő, vízvételi lehetőség van. (GPS: H:12.44259, Sz: 43.94056, 467 méretes magasságban) Arra figyeljetek, hogy a P13-as lakóautó parkolót jelző tábla ELŐTT kell jobbra bekanyarodni, és nem megijedni, hanem elszántan haladni a kis oldalúton J
A szervízhely maga kicsit tovább, a több lépcsőbenen kialakított lakóautó parkoló alsó szintjén található. (GPS: H: 12,44077, Sz: 43.94109, San Marino, Strada della Baldasserona)

augusztus 26. Csütörtök
A fellegvárba a felvonó 250 méterre van a parkolótól (felfelé!). Gyalog a vár 700 méter. 1 útra 2,80 €, oda-vissza 4,5€. 120 cm alatt ingyenes.
Kisebbik lányom, aki paratündér, persze behisztizik, nem száll be a lanovkába. Zsuzsi hugom megsajnálja, gyalog jönnek fel a várba. Az 5 éves gyerek is felgyalogolt, ezek szerint kibírható az út, de azért nagyon nem ajánlgatom.
Megnézzük SAN MARINO-t, gyönyörű. A tornyokban lévő múzeumokba a belépők 3€/felnőtt, 1,5€/gyerek.
Délután 6 órakkor indulunk el kicsit visszafelé, LIGNANO-ig. Az éjszakát a már sokat emlegetett Lignano-i Pino Mare kempingben töltjük ( www.campingpinomare.it ). Az autó szinte felsóhajt amikor az eletkromos hálózatra csatlakoztatjuk.

augusztus 27. Péntek
Így, az út végén kipihenjük a nyaralás fáradalmait a Lignano-i homokon. Élvezzük a kemping által nyújtott kényelmet.

augusztus 28. Szombat
Délután 1 óra körül jelentkezünk ki a kempingből, és indulunk haza. Eseménytelen utazás, és a gyerekeknek lejátszott jópár mesefilm után, este 11 előtt szállunk ki a kocsiból Soroksáron.
Darázs 

Ma

2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna, Hanna napja van
Napkelte: 05:25-kor,
Napnyugta: 18:08-kor.
Kos
Holnap Auguszta .

Fórum

A fórum nem elérhető

Apróhirdetés

TEC 590K
(Eladó / Lakóautó)

TEC 590K

Lakóautó ülések
(Eladó / Felszerelés)

noimage

lakóautó kisbusz
(Eladó / Lakóautó)

lakóautó kisbusz

Partnereink:

Egyedi lakóautók gyártása. Lakóautók szervizelése, átépítése, felújítása.