Üdvözlünk téged Vándor,

egy Önszerveződő, Szabad és Nyitott, Baráti társaságban, a Magyar Lakóautó Klub-ban!

Ez a beszámoló az élményekről szól, GáborApa majd közreadja a tényeket

Ez az élménybeszámoló az élményekről szól, GáborApa majd közreadja a tényeket, megalvóhelyek koordinátáit, azt, hogy hol tudtunk vizet tölteni. Lakóautó szervizállomással az egész út során nem találkoztuk, a szennyvíz ürítést elhagyott területeken, bozótosokban tudtuk csak megoldani az út során.

 

Már hónapok óta terveztük az utat, küldtük egymásnak az információkat a látnivalókról, a lehetséges megállókról. Konzultáltunk Füredyékkel és Ilonnal, akik tavaly jártak Görögországban, tanulmányoztuk a beszámolókat, bújtuk az útikönyveket és térképeket.

Aztán indulás előtt többször is kétségessé vált, hogy LMC autója rendben lesz-e az útra és Blue is csak az utolsó pillanatra ígérte a döntést, hogy csatlakoznak-e.

 

Június 20. péntek

Végül mégis sikerült négy lakóautóval útrakelni. Az utolsó nap kicsit izgalmasra sikerült. András csütörtökön írta, hogy valami baj van a lakójával, nem indul. Pénteken dél körül telefonált, hogy szerencsére sikerült rendbehozni, indulnak Sopronból. Gáborék is elindultak kora délután, Csabáék pedig kicsit később. Mi már kora este indultunk és némi aggodalommal tapasztaltuk az M0-on, hogy az izzító visszajelző lámpája villog. Pillanattal konzultálva és a használati útmutatót tanulmányozva arra jutottunk, hogy ez bizony hibaüzenet. Brigi az út előtt volt 60 ezres szervizen (mert az út során érte el ezt a km-állást), nem illett volna elromlania. Még megálltunk az M5 elején az Auchanban feltölteni a készleteket, Csabáék csodálkoztak is, hogy miért szembe haladtunk velük vissza Budapest felé. Szerencsére amikor újra elindultunk nem jelentkezett a hibaüzenet. Már majdnem 11 óra volt (este), amikor utolsóként megérkeztünk Szegeden a találkozó helyére. Előtte kicsit várost néztünk Szegeden, mert nem a jó lehajtónál tértünk le az autópályáról és onnan nem ismerte Laci az utat.

A kölcsönös örvendezés során kiderült, hogy Andrásnak még egy defekt is nehezítette az útját Sopronból Szegedre. Másnap 7-re beszéltük meg az indulást, hosszú út állt előttünk. Az induló csapat tagjai a következők voltak:

-GáborApa + Kata + Kriszti + Máté + Ambrus
-Blue (Csaba) + Era + Móni + Gabi
-LMC (András) + Ildikó
-Brigi (Judit) + Laci + Balu + Selymi

Június 21. szombat

Még tankoltunk Szeged határában, majd megpróbáltunk az autópálya kikerülésével elérni a határra, mert a mi négy napos matricánk már nem volt érvényes. Hiába próbálkoztunk, az utolsó párszáz métert a határig csak autópályán lehetett megtenni. Szorosan felzárkóztunk Blue mögé, reméljük, nem kapunk büntetést.

Sor volt a határon, de viszonylag gyorsan átértünk. A magyar határőrök a lakó alapterülete után érdeklődtek, a szerbek benéztek a kocsiba és Selymi csaknem a nyakukba ugrott. Meglepetésükben hátrahőköltek, amin a mögöttünk jövő többiek jót szórakoztak.

Ügyelve a sebességkorlátozásokra jó ütemben haladtunk keresztül Szerbián. Volt, aki váltott szerb pénzt, mi az autópálya díjat és az üzemanyagot is kártyával fizettük. Az út minősége változó volt, de többnyire nem volt vele különösebb probléma. Macedóniában az autópálya szakaszokon Euróval fizettünk. Egy helyen kicsit eltévedtünk, csaknem behajtottunk Skopjeba, aztán tolatott vissza az egész csapat a lekanyarodó útról a főútra. Itt kezdődtek az IGO első trükkjei. Mivel mi nem Thesszaloniki felé szerettünk volna menni, hanem Florina volt az első görögországi célpontunk, a macedon oldalon Bitolat jelöltük be, mert az IGO szerint a határon nemvezetett át út, csak az autópálya Thesszaloniki felé. Gábort, aki egyből Florinát írta be célpontként el is akarta arra vinni az IGO.

Este 8-ra értünk a görög határra, ahol a macedon határőröknél éppen váltás volt. Már-már azt hittük, a határon kell éjszakáznunk, de végül mégis elkezdtek foglalkozni velünk. A görög oldalon amikor látták, hogy kutya is van velünk kérték Selymi papírjait is (már elég sokat utazott velünk Európában, de ez volt az első alkalom, amikor megnézték az útlevelét). Andrásék autóján látták Flor fényképét, ezért tőlük is megkérdezték, hogy van-e kutya velük. (Gáboréktól már nem kérdeztek semmit, pedig Ambrus ott utazott a garázsban). Ja és a macedon határon befelé és kifelé is pecsételtek az útlevelünkbe – ezek voltak az első pecsétek, amik belekerültek.

Florinában kissé eltévedtünk, ezért a lakókkal alaposan körbejártuk a várost, de csak nem sikerült megtalálni a Kastoria felé vezető utat. Mivel már mindenki elég fáradt volt (főleg az egész úton vezető fiúk) egy arra alkalmasnak látszó helyen megálltunk éjszakázni. Találtunk egy zsákutcát, aminek a két oldalán két-két lakóval megálltunk egymással szemben, még egy kicsit beszélgettünk és hallgattuk a közeli étteremből kiszűrődő görög zenét, majd nyugovóra tértünk.

Június 22. Vasárnap

Másnap átadtuk Csabáéknak az első lakóautó és fő navigátor szerepét, ami sok családi súrlódástól kímélt meg minket a későbbiekben. Időnként fura helyeken jártunk, keskeny, eldugott utakon, néha vissza is fordultunk, de végülis nyaraltunk, nem hajtott a tatár és sok szép látványról, érdekes kalandról lemaradtunk volna a kis eltévedések nélkül.

Florinából továbbindulva találkoztunk az út során az első görög teknőssel. Szép nagy példány volt, éppen átkelt az úton, a szembejövő autó megállt, hogy átengedje. Nem volt túl gyors, nyugodtan el tudtunk haladni mellette, mielőtt a mi oldalunkra ért volna az úton.

Florinából Kastoriába szép, ámde kacskaringós hegyi út vezet. Kastoria egy tó partján fekvő városka, ahol csak lakóval néztünk körül. A tóparti tavernák tele voltak, de a tó annyira piszkos volt, hogy nem volt kedvünk közeli parkolóhelyet keresgélni, inkább továbbindultunk. Gábor az indulás előtti napokban talált rá az interneten képekre és leírásra a Vikou szurdokról, amely Európa legmélyebb szurdoka. A térképet, útikönyveket és GPS-t tanulmányozva arra jutottunk, hogy Monodendribe kellene felmenni, onnan megnézni a szurdokot és lehetőség szerint ott is éjszakázni. Az úton helyenként voltak rövid autópálya szakaszok, de különben végig szép kilátású, hegyek között kacskaringózó úton haladtunk hol fel, hol le. Monodendri a Vikou szurdokba induló kirándulások kiinduló pontja, de nekünk nem igazán volt kedvünk az egész napos túrázáshoz, még a 3-4 órás rövidebb út bejárásához sem. A szép új kőházakból álló településen, ahol a házak tetejét is laposra pattintott kövek borítják nem találtunk megfelelő éjszakázó helyet, ezért tovább haladtunk a kőerdőt és a szurdokot jelölő úton. Gyönyörű és érdekes kő képződmények között vezetett az út, majd egy parkolóban véget ért. A jelzés szerint 5 perces sétával volt elérhető onnan egy kilátóhely, ahonnan a szurdok megtekinthető. Két autó állt ugyan a parkolóban, de biztosak voltunk benne, hogy hamarosan elmennek. Elhelyezkedtünk és a szurdok megtekintésére indultunk. Tényleg nem kellett sokat menni, hogy elérjünk egy kilátóhelyre, ahonnan letekinthettünk a szédítő mélységbe. Az autós látogatók hamarosan elmentek és bár jöttek még mások is, de gyors szurdoknézés után a szürkületben nem maradtak sokáig. Később egy spanyol lakóautó is csatlakozott hozzánk éjszakára.

Június 23. Hétfő

Másnap reggel, ahogy a kacskaringós úton haladtunk lefelé egy kis teknőst fedeztünk fel, ahogy át akart kelni az úton. Megmentettem, hogy nehogy elüsse egy autó. A Viki nevet kapta, mert nem tudtuk, hogy kislány, vagy kisfiú és a Vikos hegységből származik. Még előző este Csaba és András szerelgették András autóját (a hűtőventillátorhoz építettek be egy kapcsolót). A lakó a lefelé úton elvesztette erejét, úgyhogy némi szerelés következett. Szerencsére gyorsan kiderült a probléma oka és indulhattunk tovább. Ioánina és Igoumenitsa felé haladtunk, ezen a napon már a tengerpart volt a cél.

Nagyon szép hegyi utakon autóztunk. Párga környékén terveztük az első csobbanást és a következő éjszakázást, de Igoumenitsa után egy öbölben elcsábultunk a tengerparton. A parti úton ugyan voltak várakozni tilos táblák, de több lakóautó is parkolt ott, hát mi is megálltunk. Vizet is tudtunk tölteni és a lassan mélyülő homokos tengerparton jót fürdőztünk. Elsőként persze Selymi csobbant a tengerben, amit később többször megismételt. A parton kisebb – nagyobb pálmafák álltak, némelyik árnyékot is adott, padok és asztalok is voltak, az egyiknél kellemes esti grill lakomát csaptunk.

Június 24. Kedd

Reggel emberek jelentek meg a parton, akik összegyűjtötték a tenger által partra vetett hordalékot. Itt még nem volt olyan nagy a hőség reggel, ami eltántorította volna Katát a reggeli futástól, engem pedig a tengerparti homokban gyaloglástól. (Később már a felkelő nap is olyan hévvel sütött, ami elvette a kedvünket a reggeli mozgástól.) Indulás előtt akinek volt kedve még fürödhetett egyet. A partvonalat követő úton haladtunk tovább, ami hol a tenger mellett, hol annál jóval magasabban vezetett, gyönyörű kilátást nyújtva a sokszínű kék vízre, öblökre, szigetekre. Prevezánál a fizetős tenger alatti alagúton kereszteztük a szorost, majd a másik oldalon Astakos felé haladva kissé eltévedtünk a hegyek között. Egyre szűkebb úttalan utakon haladtunk, néhol egy sávosra szűkült az út. Keresztülmentünk egy kihalt falun, aminek romos házai közül talán egyben, vagy kettőben véltük élet nyomát felfedezni. Vajon miért néptelenedett el ez a kis hegyi falu? Aztán egy kereszteződésben a felfelé vezető meredek úton Csaba előrement felderíteni a továbbhaladás lehetőségét és egy kanyarban a kerítés bedőlését megakadályozó, az úton keresztben kifeszített huzal levágta a fél tetőcsomagtartóját. Megfordulni nem lehetett, jó ideig elbíbelődtünk, mire mind a négy lakóautó visszatolatott a meredek, kacskaringós úton a kereszteződésig, ahol aztán meg tudtunk fordulni. Egy helybéli Pán Péter óvodabusz nagyon rendes volt, előttünk haladva mutatta a tenger felé vezető utat. Még Astakos előtt találtunk egy nagy homokos partszakaszt, ahol többen strandoltak. Árnyék ugyan nem volt, de lementünk a tengerpartra. Ahogy András lefordult a kitaposott útról sikerült elásni a bal első kerekét a homokban. Nyomban akcióba lépett a mentőalakulat, ásó, szőnyeg, irányítás, tolás segítségével sikerült kimozdulni a pozíciójából.

Gábor elment megnézni egy kicsit tovább a terepet és talált is egy olyan lejáratot, ahol keményebbnek tűnt a talaj a part közelében. Letáboroztunk a tenger felé nyitott alakzatban, kinyitottuk az omnisztorokat, majd irány a tenger. Itt is kellemesen meleg volt a víz és a gyerekek számára ideális módon nagyon lassan mélyült. Selymi is nagyon élvezte a vizet, mindenkivel elment úszni, labdázni a tengerben. (Ennek aztán meg is lett a böjtje, mert úszás közben akaratlanul is elég sok sós vizet nyelt, amitől éjjel és másnap rosszul volt. Ezután már csak a sekély részen engedtük, hogy hűsítse magát.) Itt kezdődtek a nagy Uno csaták, amelyek egészen addig állandó programot jelentettek, amíg Csabáék a csapattal tartottak.

Egy kisbuszból figyelmeztettek minket, hogy nagy buli lesz este a közeli tengerparton, de megnyugtattuk őket, hogy minket nem zavar a zene. Aztán este csak vártuk- vártuk a bulit, az azonban valamiért elmaradt.

Június 25. szerda

Erre a napra viszonylag hosszú utazást terveztünk, átkelést a Peloponneszoszra és Olympia megtekintését, ezért magunkhoz képest korán, hazai idő szerint 9-kor (görög idő szerint 10-kor) el is indultunk. (Megegyeztünk, hogy nem állítjuk át az órákat, így aztán mindent magyar időben számoltunk, aminek eredményeként helyi idő szerint már jól benne jártak a délelőttben, mire rendszerint felszedelőzködtünk és továbbindultunk.) Azért az út megkezdése kicsit később kezdődött, mert a partszakasz végén a szörfiskolánál találtunk vízcsapot, amiről fel tudtuk tölteni a vízkészleteket. Ezen a szakaszon nem tudtuk mindig a partvonalat követni, mert ott sok helyen nem vezetett út.

Egyszer csak felbukkant a távolban a patraszi híd körvonala. Szép, kecses és nagyon hosszú híd keresztül a Korintoszi öblön. Ahogy közeledtünk a hídhoz egyre több részlet tárult fel előttünk. A személyautókkal azonos összegű hídpénz megfizetése után áthaladhattunk a másik oldalra. A hídon mindenki mérsékelt sebességgel haladt, hogy legyen idő nézelődni, fényképezni is. A híd alatt a messzi mélységben haladtak a hajók, jól kivehető volt a híd szerkezete.

Patrasba nem mentünk be, egyenesen Olympia felé folytattuk az utat. A legnagyobb hőségben értünk Olympiába. A buszparkoló tele volt és másfelé se láttunk helyet. A behajtani tilos irányban szépen felvonultunk a romterület bejárata előtt, majd ott megfordulva igyekeztünk helyet találni. 36 – 38 ºC-ban nem akartunk többet gyalogolni, mint ami feltétlenül szükséges. Csaba szemfülesen észrevett a buszparkoló egyik sarkában egy keskeny utat behajtani tilos táblával. Előre ment felderíteni a terepet és egy többé-kevésbé árnyas területet talált, ahol többen parkoltak, de volt még hely. Így mindannyian viszonylag árnyékos helyen tudtunk megállni. Némi ebédet és pakolászást követően elindultunk megtekinteni az ókori város romjait. (Egész Görögországra jellemző volt - a Dyras barlang kivételével -, hogy a gyerekeknek, igazolvánnyal rendelkező tanulóknak és nyugdíjasoknak nem kellett fizetni a múzeumok, látnivalók megtekintéséért. Balut mindenhol igazolás nélkül is elfogadták még gyereknek, Mónitól viszont már kérték a diákigazolványt.) A jegy a múzeumba és a romterületre is érvényes volt. Kicsit tanácstalankodtunk, hogy merre induljunk, hol a bejárat, végül először a romterületet jártuk be. Az idő és a földrengés által sújtottan is lenyűgözők voltak a megmaradt emlékek. A hőségben az árnyékos helyeken megpihenve jártuk be a területet magunk elé képzelve, hogy milyen lehetett itt az élet az ókorban, hogyan zajlottak a sportversenyek. Minden csodálatunk azoké a sportolóké volt, akik hasonló kánikulában mint amiben mi épp hogy lézengtünk még a sporttal járó erőkifejtésre is képesek voltak. Nekem emlékeimben Olympia maradt meg a „legforróbb” látnivalóként. Mire kifelé jöttünk a romterületről a magunkkal vitt víz elfogyott és nagyon jólesett a kijáratnál csobogó kutaknál egy kis felfrissülés. A felfrissülést szolgálta a fagyi is, amit a múzeum felé a parkban álló büfénél elfogyasztottunk. A múzeumban a kiállított épületdíszek, szobrok mellett külön élményt jelentett a légkondicionált hűvösség.

Éjszakára már előre eldöntöttük, hogy Oldiék kedvenc partszakaszát keressük fel Tholo közelében. A koordináták alapján könnyen meg is találtuk (de hogy Oldiék hogy tudtak ráakadni erre az eldugott szegletre???), letáboroztunk, majd a parti bárba tartottunk egy kis tengeri csemegét kóstolni. Túl nagy választék nem volt, sült tintahal, pácolt polip, sült kishalak, sültkrumpli. Azért ezt is jó étvággyal fogyasztottuk, miközben a naplementében gyönyörködtünk. A táborhely szép helyen feküdt, leanderbokrok voltak körülöttünk, de sajnos sok toklász is, amit hiába próbáltunk kiszedegetni a kutyák bundájából. A szezon elejét jelezte, hogy a parti bár tulajdonosa akkor készítette a teraszt a vendégek számára és rajtunk kívül alig néhányan voltak csak a partszakaszon.

Június 26. csütörtök

Olympiában egy színes tablón láttunk képeket a környező jelentősebb műemlékekről és ezek egyike volt a világörökség részét képező vassesi Apollón templom. Sokat keresgéltünk a térképen, amíg rátaláltunk. Blue legújabb IGO-ját követve először egyre keskenyebb utakon felkúsztunk egy hegyoldalba, ez azonban zsákutcának bizonyult, úgyhogy forduló után visszatértünk a part közeli országútra. Másodszor is csaknem sikerült kihagynunk azt az útelágazást, ahol tábla jelezte az Apollón templom felé a letérést. Leégett hegyoldalak kísérték utunkat, a tavalyi nagy tűzvész szomorú mementója. Sok-sok kacskaringó után a távolban megpillantottunk egy óriási sátrat. Az rejti a felújítás alatt álló templomot. A felújítás történetét filmen kísérhetik nyomon a látogatók. Hatalmas munkával sikerült megakadályozni a templom további pusztulását, de még mindig sok feladat áll a felújítást végző csapat előtt. Alig néhány látogatóval találkoztunk ezen a helyen.

A templom megtekintése után visszatértünk a tengerpartra. Úgy gondoltuk, hogy ezt az éjszakát az Ilon által javasolt Kalo Neronál töltjük és megnézzük a tengeri teknősök költőhelyét. Meg is találtuk a helyet, láttuk a körülkerített teknős költőhelyeket, de csak az út mellett tudtunk volna megállni. Az út zsákutca végében állt néhány lakóautó, de oda már nem fértünk el. Ezért aztán elindultunk vissza Tholo felé és ahol Paralia – Beach táblát láttunk, ott lementünk a tengerpartra. Az egyik helyen Gábor elment felderíteni a terepet, de elakadt a homokban. A mentőexpedíció segítségével sikerült kiszabadulnia. A szomszédos földön közben a fiúk felfedeztek egy csomó kidobott sárgadinnyét és paradicsomot, amiből válogatva jól feltankoltak. Forró volt a dinnye és a paradicsom is, de lehűtve mindkettő élvezhető volt (a paradicsom inkább csak lecsóba).

Végül egy újabb próbálkozásnál szép pinea erdőt találtunk a homokos part közelében, ahol le is táboroztunk a fák alatt. Állt már ott néhány lakóautó és később is érkeztek még társak.

Június 27. péntek

Reggel két fiatal lány érkezett és érdeklődtek, hogy meddig szeretnénk maradni, mert nemsokára egy nagy tábor költözik a területre teherautókkal hordva a cuccot. Megnyugodtak, amikor mondtuk nekik, hogy mi már megyünk is tovább. A többiek még vizet töltöttek, amikor meg is érkezett néhány katonai teherautó és néhányan terepszemlére indultak. Egy német lakóautós, aki a parti bár parkolójában éjszakázott felháborodottan mesélte, hogy 150 EUR-ra megbüntették (vagy csak meg akarták büntetni, nem volt teljesen világos). Amikor indulni akartunk kis ízelítőt kaptunk a görögök magyar szeretetéből. Odajött a lakóhoz egy ember magyar feliratos trikóban és lelkesen magyarázta, hogy ő is járt Budapesten.

Tovább indultunk dél felé, a Dirou barlang volt az úti cél. Ez a nap se volt mentes az eltévedésektől. Előbb bekeveredtünk egy narancsültetvényre, ahol a narancsot szedő kolozsvári vendégmunkásoktól több nagy zacskó narancsot kaptunk, amiért hideg sört ajánlottunk fel cserébe. Aztán megfordultunk, mert az út nem vezetett sehová. Később a hegyoldalban kanyargó út helyett a parti utat választottuk és egy nagyon kedves, szép, még turisták által se ellepett halászfaluban kötöttünk ki. Alig fértünk el az erkélyektől a kanyarós utcácskákban, volt, hogy a ház falát és a tengerparti sétányt összekötő pergola alatt haladtunk (szerencsére elég magas volt), majd elértünk az út végére. Fordulás, vissza a házikók között, megcsodáltuk a sziklákban a barlangokat, aztán a hegyoldalban kanyargó úton közeledtünk Spilea Dioru felé. Mindenfelé hatalmas villákat építenek a kopasz domboldalon, csak néhány olajfa jelenti a vegetációt. Szép régi görögkeleti templomok mellett haladtunk el, az ajándék árusoknál egyre több kerámia lakótornyot láttunk, mivel az önállóságát sokáig védelmező harcos Máni félszigeten mindenki várként védelmezte otthonát. Végül nagynehezen megtaláltuk a barlangot. Még éppen időben érkeztünk, hogy meg tudjuk nézni. Kint 36 fok, a barlangban azt mondták, hogy 18 fok van. Így aztán jól felöltöztünk és kicsit melegünk volt a barlangban. Mindenki kapott mentőmellényt és védősisakot, majd 8 személyes csónakokba szálltunk, amivel körbevittek minket a gyönyörű cseppkőbarlangban. (Eszembe jutott a morva karsztbeli barlangtúra, de itt az egész utat vízen tettük meg és emberi meghajtással működtek a csónakok.) Láttunk egy lakóautót a szomszédos öbölben, de nem találtuk meg az oda vezető utat. Mivel már 5 óra körül járt az idő úgy döntöttünk, hogy kihagyjuk a Máni félsziget körbejárását és átvágunk Githio felé, aminek közelében több jó strandot is jelöltek az útikönyvek, Ilonék pedig Githio kikötőjében aludtak. A tengerparton találtunk is szép homokos strandot, ahol szintén körbe voltak kerítve tengeri teknős költőhelyek. Sajnos csak egy kemping háta mögött tudtunk megállni, ahol a rendőrök udvariasan közölték, hogy nyugodtan strandolhatunk, de ott nem szabad éjszakázni. Így aztán strandoltunk egy kicsit, aztán visszaindultunk a városba. Az út mentén nem találtunk helyet, bár az első tengerparti éjszaka tapasztalatai alapján az nem is ideális, az éjszaka közepén többször is felriadtunk fékpróbát tartó fiatalok zajongására. Az út végén nyitott kapu, bent néhány autó parkolt és egy-két munkagép, valamint egy lakókocsi. Megálltunk egymás mellett és vacsorázó hely keresésére indultunk. Végigsétáltunk a parti tavernák előtt, nézegettük az étlapokat, megbeszéltük a választékot. Végül azt a tavernát választottuk, ahol már egy görög család vacsorázott. Meglehetősen kevesen voltak még a tavernákban, igazából addigra teltek meg, mire mi befejeztük a vacsorát. Ettünk bőséges görög salátát, sült halakat, tintahalat, polipot (a polipok a fejünk fölé kifeszített zsinórra felfűzve száradtak), szuflakit, meg a ház ajándék specialitását, polip fejet paradicsomos – fűszeres mártásban. A végén még egy jégkrém is belefért, amit a lakók felé visszasétálva fogyasztottunk el. Mire visszaértünk egy olasz lakóautó is mellénk állt. Sajnos azt is felfedeztük, hogy a terület végében egy csatorna ömlik be a tengerbe, ezért időnként nagyon kellemetlen szagok terjengtek.

Június 28. szombat

Reggel korán ébredtünk és a büdös elől menekülve kiálltunk az immár üres parti útra. Üzenetet írtunk a többieknek és később csatlakoztunk hozzájuk, amikor a halas boltba indultak beszerezni az esti sütögetéshez a hozzávalókat. Kaptunk nagy halakat (amiket megpucoltak a számunkra), egy szép polipot és mélyhűtött tintahalat (ami Indiából érkezett, mert júniustól októberig állítólag a görög vizeken halászati tilalom van érvényben a tintahalra.

Amikor visszatértünk a lakókhoz azt láttuk, hogy Brigi a helyén áll. Pedig mi a parti úton hagytuk. Kiderült, hogy az üresen maradt helyére egy pont ugyanolyan lakóautóval álltak be olaszok (még a kárpit is azonos volt, csak a rendszám különbözött).

A partvonalat követve indultunk tovább az öbölben. Nem messze szép homokos strandot találtunk, ahol zuhany is volt a parton. A délelőtt hátralevő részére árnyékba tudtunk állni, majd az út melletti eukaliptuszfák túloldalán levő területen álltunk körbe. A polipot kiakasztottuk száradni, ahogy azt előző nap láttuk, a tintahalakat feleresztettük. A strandon nem voltak sokan, a víz kellemes volt, csak a medúzákra kellett ügyelni. Ildikó egyszer egy vödörben hozott is egyet megmutatni, amit később visszaengedtünk a tengerbe, de a hullámok mindig kisodorták a partra. Este felköszöntöttük Lacit, akinek előző nap volt a névnapja és remek halvacsorát élvezhettünk Gábor jóvoltából. Szegény Gábornak kicsit meggyűlt a baja a faszénnel, de a végén azért ő győzött. Úgy gondoltuk ez olyan jó hely, hogy még egy napot maradunk.

Június 29. vasárnap

Maradtunk volna, de reggel korán jött egy ember, aki valami olyasmit magyarázott, hogy jelentettek minket a városházán és magánterületen állunk és ha nem megyünk el, akkor jön a rendőr és megbüntet. Mit volt mit tenni, először csak kiálltunk az útra a parkolóba elfoglalva a helyiek elől az összes árnyékos helyet. Délelőtt strandoltunk egy jót, majd amikor a nap kezdte sütni az autókat felkerekedtünk. Először kis utakon átmentünk Monemvasiába. Meleg volt és a többieknek nem volt kedvük feljönni a régi városkába, inkább a part környékén sétáltak, gyrost ettek, fagyiztak. Mi a rekkenő hőségben, de erős szélben felsétáltunk a várba. (Útközben elhagyott bennünket a busz, ami a turistákat viszi fel.) A várkapun belépve kis mesevárosban találtuk magunkat. Csodálatos kilátás az alant húzódó tengerre és a hegytetőn álló várra, szűk sikátorok, kis udvarok. Kicsit olaszos volt a hely hangulata. Amikor visszatértünk még mi is ettünk egy kis gyrost (Lacinak nem tetszett, hogy sültkrumplit is tesznek bele), én ittam egy frappét, kerestünk egy nyitva tartó pékséget, ahol kenyeret, bort és sütiket vettünk.

Gondolkodtunk rajta, hogy elmenjünk-e az Ilon által nagyon ajánlott Elafonissi szigetre, de végül ezt elvetettük. Egyrészt mert a csapat egy része végig biwakolással szerette volna körbejárni Görögországot (és ebbe nem fért bele a kemping, sőt még a fizetős lakóautó parkoló sem), de a kompozás se volt vonzó. Így aztán a szárazföld belseje felé fordultunk, elmentünk Spártába (ahol nem sok ókori látnivaló maradt), majd a Taigetosz sziklái és szakadékai felé fordultunk és felmentünk Mistrasba. Sokat olvastam a romvárosról, mindenképpen szerettem volna megnézni. A felső bejáratnál a várostúráról visszatérő német turisták hívták fel a figyelmünket az úton haladó nagy teknősre. Szép termetes példány volt, de már nagyon igyekezett az út széli bozótba. Egy fotó erejéig még sikerült visszafordítani, de aztán bevette magát az aljnövényzetbe és eltűnt a szemünk elől.

Kicsit későn értünk már Mistrasba, mire a felső bejáratnál megvettük a jegyeket már csak egy jó óra maradt a látnivalók megtekintésére. Mi Andrásékkal lefelé indultunk a város romjai felé, Gáborék és Csabáék felfelé a várba. Időnként walky-talkyn tartottuk a kapcsolatot és ők a várból fel is fedeztek minket, ahogy lefelé sétáltunk a romok között. Annak ellenére, hogy az idő vasfoga erősen megrágcsálta az elnéptelenedett várost sok szép részlet maradt meg. Freskótöredékek, boltívek, épületszárnyak. Jelenleg is folyik a palota felújítása és az állagmegóvás. Találkoztunk egy apácával is, aki öszvért vezetve, az öszvérre kötözve vitte le a működő kolostorból a szemetet. Mindenhol figyelmeztettek minket a közelgő zárórára, de azért még kinyitották a legjobb állapotban megmaradt templomot. Éppen zárórakor hagytuk el a romterületet, mögöttünk nemsokára be is zárták a főkaput. András kérésén, hogy taxival szeretnénk felmenni a felső bejáratnál hagyott kocsikhoz jót szórakoztak és a kellemes sétát ajánlották (hegyre fel 2-3 km). Igaz, hogy itt találkoztunk az egész út során egyedül esővel, ami azonban csak arra volt elég, hogy kicsit elverje a port, ráijesszen Csabára, aki betömködte a tetőcsomagtartó leszakításakor keletkezett lyukakat és még párásabbá tegye a meleget. Laci és András felgyalogoltak, mi Ildikóval és Baluval megvártuk a taxit, amivel Laci érkezett. A fenti parkolót alkalmasnak gondoltuk egy éjszakázásra, de jött egy ember nagy BMW-vel és ő is a rendőrséggel fenyegetőzött. Így aztán tovább kellett állnunk. Kata emlékezett, hogy Spártában látott nagyobb boltokat nagy parkolóval, talán ott tudunk éjszakázni. Így aztán visszamentünk a városba és a Plus parkolójában aludtunk.

Június 30. hétfő

Reggel bementünk a Plusba vásárolni, akkor derült ki, hogy egy vadonatúj üzlet, még csak akkor töltötték fel a polcokat. Azért néhány dolgot sikerült venni, feltölteni a készleteket és tovább indultunk valami kellemes tengerpartot keresni. Csabának hétvégén haza kellett érni, de még a Meteorákat meg szerette volna mutatni a családnak. Ezért úgy számoltunk, hogy csütörtökön kellene Athénben az Akropoliszt megnézni és utána Csabáék hazafelé indulnak mi meg még egy kicsit lazítunk. Ehhez elég ha szerda este a csúcsforgalom után érünk Athénba és akkor keresünk az Akropoliszt környékén valami alvóhelyet. Így aztán Tripoliból a keleti tengerpart felé fordultunk egy jó kis beachet keresni. Ahol először megálltunk nem volt elég hely a letelepedésre, de egy gyors fürdőzésre azért alkalmas volt. Később találtunk egy szép homokos tengerpartot, ahol zuhany is volt, némi árnyat adó fák, a fák alatt fa asztal és padok. Ráadásul a hely vendéglátó egységét Blue-Blue Beach-nek nevezték, úgyhogy tudtuk, megtaláltuk a helyünket. A tulajdonos mondta, hogy őt nem zavarjuk, csak lehetőleg ne az ő parkolójában telepedjünk le.

A négy lakóautóval lekerítettünk egy udvart, aminek a negyedik oldalát a pad és a környező cserjék alkották. Remek helyünk volt. Ildikó ugyan egyszer kicsit megijedt, hogy innen is elküldenek minket. A lakóautók előtt napozott éppen, amikor megjelent egy férfi és érdeklődve nézett körül. Aztán kiderült, hogy csak a motorját keresi, ami mellett mi tábort vertünk. Amikor rájött, hogy a körön kívülről tudja megközelíteni elnézést kért és távozott.

A part homokos volt, a víz kellemesen meleg, bár viszonylag gyorsan mélyült.

Már nem emlékszem, hogy ezen a napon, vagy a következőn készített András finom babgulyást bográcsban. Jó sűrű lett a leves, mindenki jóllakott belőle.

Július 1. kedd

Az első alkalom, amikor nem haladtunk tovább. Egész nap fürödtünk, pihentünk. Hatalmas kártyacsaták dúltak. Estére Selymi megbetegedett. Valószínűleg lenyelt egy darazsat és ezért rengeteget ivott.

Július 2. szerda

Tudtuk, hogy sok néznivaló vár ránk, ezért viszonylag korán elindultunk. Nafplionról sok szépet olvastam és Ilon is dicsérte, ezért egy délelőtti sétára betértünk a városba. Éppen egy hatalmas utasszállító hajó kötött ki az öbölben, méretre nagyobb volt, mint a kis szigeten álló vár. Ez volt az út során az első hely, ami feltűnően a turistákra koncentrált. Nem is igen lehetett görög szót hallani. A város maga olasz tengerparti városokra emlékeztetett. A sétát követően tovább indultunk Epidauroszba. A színház másokhoz hasonlóan minket is lenyűgözött. A teljessége, az akusztikája. Kicsit ront a hangulatán, hogy ma már tele van zsinórokkal, hangszórókkal, de azért el lehet képzelni, hogy milyen élmény lehetett egy ókori görög dráma előadását élvezni a kő üléseken háttérben kilátással a hegyekre. A múzeumot is megtekintettük és a többi romhoz is ellátogattunk Az eredeti töredékek alapján szorgosan dolgoznak a rekonstrukción, de végeláthatatlan feladatnak tűnik a munka.

A görög időszakok közül engem leginkább talán a korai időszakok, a mükénei kultúra nyűgöz le. Szinte az őskorban csodálatos építészeti megoldások, mesteri fém- és agyagművesség. A várban kivehetők a régmúlt idők helyiségeinek körvonalai, a múzeumban mesteri finomsággal megművelt használati tárgyak és ékszerek.

Mükénéből már Athén felé indultunk. Útközben megálltunk a Korinthoszi csatornánál és szerencsénk volt, mert különböző méretű és fajtájú hajók áthaladását tudtuk megfigyelni. Volt kis motoros yacht, nagy kirándulóhajó, nagy teherszállító, amit kis révhajó húzott. Athénbe este érkeztünk, de a forgalom akkor se volt kicsi. Az IGO ügyesen elnavigált minket az Akropoliszhoz. Kicsit keveregtünk, mert persze az Akropoliszt körülvevő parkba tilos volt kocsival behajtani, majd beálltunk a már ürülőben levő buszparkolóba. A parkoló egy része le volt kerítve a szomszédos étterem vendégei számára. Mivel az Akropolisz már bezárt, a turistabuszok is egyre fogytak. A fiúk a kocsiknál maradtak és ahogy ürültek a járda mellett a helyek úgy álltak be a felszabaduló helyekre. Gyönyörű kilátásunk volt a kivilágított Akropoliszra. Közben néhányan felfedeztük az Odeont, ahol éppen esti hangversenyt tartottak, kiszűrődtek a hangjai. Megkerestük az Akropolisz bejáratát is, hogy másnap ne veszítsünk ezzel időt. Mi egy Passat helyét néztük ki, amelyiknek a sofőrje eleinte aggódott, hogy nem tud majd kiállni, úgy beszorítottuk. Amikor megnyugtatták a fiúk, hogy kiengedik felsorolta a magyar aranycsapat tagjait, majd megnyugodva visszavonult még egy kicsit inni. Éjfél után már csak mi álltunk a placc közepén. Vártuk – vártuk hogy visszajön a Passat gazdája, de csak nem akart megérkezni. Amikor már szinte kiürült középen a parkoló egy kicsit odébb álltunk, hogy kiférjen és mi is nyugovóra tértünk. Nem volt teljesen csendes az éjszaka, de mire reggel felébredtünk már más állt a Passat helyén és csak Brigi árválkodott a parkoló közepén. Egy eladó lakóautó mellett Laci talált egy kis helyet és oda állt be.

 

Július 3. csütörtök

Reggel korán keltünk, hogy nyitásra, még a nagy tömeg és hőség előtt oda tudjunk menni. Láttuk, hogy András a fejét fogva sétál a lakóautók előtt. Kiderült, hogy éjjel megszaporodtunk, Csaba és András közé beállt egy pont olyan lakóautó, mint a Blue. Éppen indulni akartunk az Akropoliszra, amikor megjelent egy autó, kipattant egy roppant mérges egyenruhás és elküldött minket. A parkolóban semmilyen tiltó tábla nem volt, más autók is parkoltak ott, nem egészen értettük a helyzetet. Elindultunk a jelzett irányba és nem messze meg is tudtunk állni az út szélén. Gáborék és az olasz lakóautó tovább mentek, később kiderült, hogy egy másik ember azt az információt is megadta, hogy néhány száz méterre van egy nagy parkoló, ahol a turistabuszok is várakoznak. Mi ezt nem tudtuk, de egész jó helyen tudtunk megállni. Gáborék a parkon keresztül tudták megközelíteni az Akropoliszt, mi az utcán mentünk vissza.

Mire a pénztárhoz értünk már néhány turistacsoport megelőzött, de csak egy turista volt előttünk a pénztárnál és bent se volt még nagy tömeg. A felefelé vezető lépcsőről eltereltek a lefelé vezető oldalra, mert nagy kopácsolással éppen érdesítették a lépcsőfokokat, hogy kevésbé legyenek csúszósak. Láttuk a fegyveres őrök reggeli őrségváltását, majd a számozott nyakörvet viselő őrkutyák kíséretében mi is bebocsátást nyertünk a fellegvárba. Az Odeon felülről is impozáns látványt nyújtott. Nekem a kedvencem az Erechteia a karyatidákkal. A jegyünkön számos szelvény volt, nem csak az Akropoliszba, hanem Athén egyéb ókori látnivalóihoz is belépőül szolgált. Így nem is tűnt olyan nagyon borsosnak a belépődíj, még annak ellenére sem, hogy ezeket a helyeket csak az Akropolisz magasából tekintettük meg. Sajnos a múzeum zárva volt. Amikor Andrásékkal és Csabáékkal kifelé mentünk már úgy kellett áttörnünk a tömegen. Visszamentünk a lakóhoz, kicsit felfrissítettük magunkat, aztán Gáborék keresésére indultunk. Andrásék még előbb elindultak, de nem találkoztunk. Velük. Mentünk egy darabig, de nem találtunk senkit, ezért visszafelé indultunk. Kinéztük a térképről, hogy mely látnivalók vannak még gyalogtávolságra és elindultunk. Két saroknyira összefutottunk Gáborékkal, akik akkor jöttek visszafelé az Akropolisztól. Mi is visszafordultunk, nem voltunk igazán elkötelezettek a hőségben a hosszabb városnézés iránt. Elbúcsúztunk Csabáéktól, akik Meteora felé indultak tovább, mi pedig kivergődve a városból egy közeli tengerpartot céloztunk meg Egosthenában. Útközben megálltunk egy tavernánál, ahol körben vízpermet biztosított egy kis enyhülést a nagy melegben. Szuflakit kaptunk salátával, finom volt. Utána még kicsit bevásároltunk a közeli péknél és vegyesboltban.

Egosthenában egy eléggé épen maradt ókori várom is található, apró kavicsos a tengerpart. Egy házból mutatták, hogy a ház mögötti területen parkolhatunk. Kicsit még körülnéztünk, de végül visszatértünk erre a helyre és az olajfák között vertünk tábort. Az öbölben frissítően hűvös volt a víz és elég gyorsan mélyült, viszont az apró kavicsos, illetve beljebb köves talaj miatt kristálytiszta volt a víz. Ahogy bementünk a vízbe egyből körénk gyűltek kis kíváncsi fekete halak.

Július 4. péntek

Egosthenában még egy napot maradtunk. Közben ápolgattuk a kutyákat, akik a toklászoktól és a hőségtől szenvedtek. Estére a gyerekek pizzát rendeltek, ezért bementünk a faluba és rendeltünk pizzát. A pizzázóban mondták, hogy valami probléma van a dagasztógéppel, de jöjjünk vissza egy óra múlva. Este még vizet vételeztünk, a strandbüfét üzemeltető család engedte meg, hogy a kerti csapból vizet töltsünk, bár figyelmeztettek, hogy nem ivóvíz. Amikor a fiúk elmentek a pizzáért kiderült, hogy nem tudták megjavítani a gépet és ezért nincs pizza. Elég nagy csalódás volt, de azért nem haltunk éhen.

Július 5. szombat

Reggel Laci Selymivel, majd én Baluval, Selymivel és Őzikével (a strandbüfé hozzánk szegődő kutyájával) felfedeztük a dombtetőn álló várat. Néhány helyisége egészen épen maradt és néhány tornya is látható. Fentről nagyon szép volt a kilátás az öbölre. Reggel Gábor kereste a papucsát, de csak az egyiket találta meg a lakó előtt. Hiába kereste, a másik nem volt sehol. Felmerült a gyanú, hogy Őzike vihette el. Ildikó megnézte az út túloldalán a büfénél is és ott megtalálta. Őzike odavitte ajándékba a zsákmányt a gazdáinak.

Dél körül indultunk el Thébai érintésével Delfi felé. Gyönyörű hegyi városkán haladtunk át, majd Delfiben először elmentünk a romterület mellett, majd visszafordultunk. Andrásék úgy döntöttek, hogy nem jönnek be. Persze Delfit megint a legnagyobb melegben tekintettük meg. Érdekes volt a sok kincseskamra, ahol a jósnőnek hozott ajándékokat halmozták fel, a színház és a stadion, de a forrást és a kénes gőzöket árasztó hasadékot, ami fölé a jósnő ült három lábú székén nem találtuk meg. A múzeum gyűjteményében is voltak emlékezetes darabok, mint a szárnyas szfinx, vagy a fogathajtó szobra. Tovább indultunk a tengerpart irányába éjszakára helyet keresni. Itea után a tengerparton Andrásék és Gábor nézelődtek, aztán továbbmentünk, majd vissza. Végül az úttól kicsit távolabb a partra levezető földúton álltunk meg egy ciprusfasor árnyékában. Itt egy lebetonozott terasz volt, ahova ki tudtunk ülni. A parton egész éjjel horgásztak néhányan. Később még két francia lakóautó csatlakozott hozzánk, az egyikük a parti úton, a másikuk a két ciprusfasor között állt meg. A vízben nagy kövek voltak és sok tengeri sün. Kicsit odébb egy büfénél rövid szakaszon megtisztították a partot a kövektől. Ott volt két meleg vizű zuhanyozó is. A horgászok a part menti kövek repedéseiben szigonnyal ráját és polipot is elejtettek.

Július 6. vasárnap

Reggel mi is bemenekültünk a ciprus fasorok közé az egyre melegebben sütő nap elől. Délelőtt még strandoltunk, aztán elindultunk a Meteorákhoz. Egy kis kitérőt tettünk Thermopülai felé, ahol Füredyék leírása alapján megtaláltuk a benzinkút mögött a kénes melegvizű forrásokat és tovább az út mentén az egyik oldalon a hajdani görög tábort, a másik oldalon az emlékművet. Aztán haladtunk tovább a Meteorák, illetve az Oldi által megadott hegyi falusi parkoló felé. Kalampakánál elindultunk a hegyek felé és csak mentünk, mentünk felfelé, egy építés alatti útszakaszon átkelve, útközben leégett András kapcsolója, amivel a hűtőventillátort szabályozta, de mi csak folytattuk az utat felfelé. Láttunk biwakoló lakóautókat, de mi csak mentünk, kanyar kanyar után, már alattunk voltak a monostorok is. Itt ismét eltöprengtünk azon, hogy Oldi vajon hogyan keveredett erre az eldugott helyre??? Aztán megérkeztünk Vlahavába, megtaláltuk a csodás kilátású parkolót, ahol padok és asztalok is voltak, a csordogáló kútnál behűtöttük az útközben vásárolt dinnyét. A falu távolesett a turistacsapástól. A helyiek esti és reggeli sétára mentek, kedvesen köszöntöttek minket és integettek. Gáborék a helyi tavernában ettek, a helybéliekkel együtt, a konyhában mutatták meg nekik a választékot és annak alapján választhattak. András slambucot főzött bográcsban, én elkészítettem a felengedett csirkét. Esténként a Metaxa és sör mellett leginkább Mavrodafne mazsolabort iszogattunk.

Július 7. hétfő

Andrásékkal kora reggel indultunk Meteora nézőbe, Gáborék kicsit később. A nagy Meteoráktól éppen eljöttünk, amikor ők megérkeztek. Ildikó, Laci és Balu még egy helyre bementek, aztán indultunk megint a tengerpartra. A Füredyék leírásában említett kis falvaknál reméltük, hogy találunk valami jó helyet. Az IGO kicsit megtréfált bennünket, először egy repülőtérhez vezető zsákutcába kalauzolt, a sorompónál kellett forgolódnunk, majd kis falvakon keresztül az autópályához értünk, csakhogy az útról nem lehetett felenni a pályára, mert korlát volt az út végén. Azért valahogy feljutottunk az autópályára, majd a part közelében dél felé indultunk. Az első helyen kempingezni tilos táblákat találtunk, de a következő lejáratnál szerencsénk volt. Elhaladtunk a strand mellett, majd hatalmas platánfák árnyékában találtunk helyet. Mellettünk park volt játszótérrel, a parkban kút, ahonnan vizet is tudtunk venni. Este grilleztünk, csendes éjszakánk volt.

Július 8. kedd

Délelőtt még volt idő fürdésre, vásárlásra, majd az istenek lakhelyét közelítettük meg. Nagy nehezen megtaláltuk Platamonas várát, de csak kívülről tudtuk körbejárni, mert 3 után néhány perccel érkeztünk és már be volt zárva. Fentről szép kilátás nyílt a homokos partra és a tengerre. Aztán felkapaszkodtunk az Olymposra. Nem igazán tudtuk eldönteni meddig is kell menni. Aztán Oldiék útmutatása alapján elmentünk az aszfaltos út végéig, majd tovább a murvás úton (ahol egy magyar busz állt) egészen a fenti parkolóig. Az öszvérek éppen befejezték napi munkájukat és jól megérdemelt pihenőjükre vonultak vissza. A parkoló eléggé tele volt, csak az úton tudtunk megállni. Rövid sétára indultunk felfelé, majd a hídon is átmentünk kicsit körülnézni. Aludni nem volt igazán alkalmas a hely, eléggé lejtett és még este is egyre jöttek kocsik. Lefelé az úton se találtunk igazán jó helyet, ezért visszatértünk a tengerpartra. Végül az egyik parti kikötőben aludtunk néhány olasz lakóautó mellett. Nem volt csendes éjszakánk, éjjel teherautókról rakodtak, kora reggel pedig egy földmunkagép csipogott folyamatosan.

Július 9. szerda

A hátralevő időre már csak strandolás terveztünk a Chalchidiki félszigeteken. Autópályán haladtunk, Thessalonikit is igyekeztünk elkerülni. Közben nekünk már fogytán volt az üzemanyagunk, mert előző nap nem tankoltunk az Olympos lábánál, ahol Gábor és András. A Thesszaloniki előtti fizető kapunál gyulladt ki a lámpa és persze attól kezdve nem találtunk benzinkutat. Szerencsére egy helyen elnéztük a táblát és bekeveredtünk Szaloniki szélére, ahol végül az utolsó pillanatban 76 litert tankoltunk (még 4 liter maradt a tankban, de az aligha lett volna elég az autópályán a dugóban a következő benzinkútig. Először a Kasszandra félszigetet jártuk körbe, de nem találtunk jó helyet. Aztán amikor már csaknem feladtuk és elindultunk Sithonia felé egyszer csak egy strandon lent az út alatt Gábor meglátott egy lakóautót. Kicsit aggodalmaskodtunk a lejtős és kanyargós földút miatt, de aztán mégiscsak lementünk. Szép homokos part volt, jót fürödtünk. Délután a magas part már árnyékot vetett a lakókra, de persze hideg azért ekkor se volt. Az olasz lakóautó este elment, mi maradtunk.

Július 10. csütörtök

Reggel Gábor és András még megállították a halasautót és vettek halat, este tengeri grill vacsorával akartuk megünnepelni Ildikó születésnapját. Sithoniában biztosra mentünk, Csaba elküldte a koordinátáit egy szép, fehér homokos strandnak. Vourvourou közelében lementünk a partra, de már nagyon tele volt a parkoló első része. András és Gábor még befértek valahogyan, kicsit az útra lógva, de mi már nem. Mögöttünk jött egy lengyel, aki magyarul elmagyarázta, hogy kicsit odébb van az a hely, ahol az olasz lakóautók szoktak állni. Meg is mutatta a helyet, de ott is álltak. Egy kicsit tovább mentünk és beálltunk a fák alá. Finom fehér homokos öböl, lassan mélyülő víz, érdekes homokkő sziklák, kész Hawai. Felfújtuk a csónakot és felfedezőútra indultunk a közeli szigetekre. Balu hatalmas homokvárat épített. Este sokan elmentek és át tudtunk állni a tengeri kilátású helyre, ahol az olaszok szoktak állni. Vigyázni kellett, mert helyenként nagyon mély volt a homok, még személyautókkal is elsüllyedtek néhányan. Este felköszöntöttük Ildikót.

Július 11. péntek

A nap nagy részében az úton még utoljára kiélveztük a tengert, csak délután indultunk el. Először még vásároltunk ajándékokat, elemózsiát az útra, aztán a határig haladtunk, hogy másnapra minél rövidebb táv maradjon. A határ előtti kamionparkoló mögött vertünk tanyát, ahol még egy német lakóautó csatlakozott hozzánk.

Július 12. szombat

Reggel 7-kor indultunk és egész napos utazással, minimális megállókkal estére hazaértünk. Andrásnak még hosszabb volt az út, de úgy döntött, hogy ők is hazamennek egyhuzamban Sopronba. Mi még nagyjából kipakoltunk, Andrásék éjfélre értek haza.

 

Végigjártuk Görögországot három hétben anélkül, hogy egyszer is kempingben töltöttük volna az éjszakát. Csak két alkalommal töltöttünk egy helyen két éjszakát. Ezzel együtt nem voltak túl fárasztóak a napi utazások. Szép út volt, kár, hogy már vége.

Ma

2024. március 19. kedd
József, Bánk, Józsa napja van
Napkelte: 05:43-kor,
Napnyugta: 17:55-kor.
Halak
Holnap Klaudia, Alexa .

Fórum

A fórum nem elérhető

Apróhirdetés

Thermo paplan
(Eladó / Felszerelés)

noimage

Armaflex/Kaiflex kaucsuk szigetelés (új ár)
(Eladó / Felszerelés)

Armaflex/Kaiflex kaucsuk szigetelés (új ár)

Gáz rendszer
(Keres / Egyéb)

noimage

Partnereink:

Egyedi lakóautók gyártása. Lakóautók szervizelése, átépítése, felújítása.