Üdvözlünk téged Vándor,

egy Önszerveződő, Szabad és Nyitott, Baráti társaságban, a Magyar Lakóautó Klub-ban!

A nyugat-dunántúli nagy kempingek, fűrdők árnyékában egy kis gyöngyszem!

Hegykő a Fertő-tó partján, Sopron és Fertőd között kanyargó út, Fertőd-höz közelebbi részén található, a 85-ös útvonaltól mindössze három kilóméterre.

Hegykő a Fertő-Hanság Nemzeti Park-ban található. A település egy aranyos kis település, tündéri házakkal, parkokkal.

A megközelíthetősége, valamint az odavezető utak minősége minden igényt kielégít.

Az ország távolabbi vidékéről érkezőket a kicsit hosszab útért kárpótolhatja ennek a helynek és környezetének a szépsége, vendégszeretete, az ellátás minősége.

A hegykői termál-fűrdő és kemping tökéletes szimbiozisban létezik együtt: azaz -a fürdőnek van kempingje, illetve a kempingnek van fürdője- megállapítások mindegyike igaznak tekinthető.

A fürdő és kemping, ténylegesen egész évben nyitva tartó és folyamatosan üzemelő egységek.

A fűrdőben télen is üzemel a szabadtéren, részben fedett medence, naponta ürített és másnapra gyógyvízzel töltve, valamint egy beltéri gyógyvizes medence.

A kültéri gyógyvizes medencét a kemping lakói minden reggel 6 órától használhatják, a korán ébredők és kelők örömére.

A beltérben található még, egy komplett élményfűrdő, élményelemekkel, ingyenesen igénybe vehető pihenő űlő-fekvő helyekkel. A vize kellemes hőfokú termálvíz, vízforgató szűrővel, gyógyvízzel frissítve.

A nyári időszakban további úszó és fürdő medencék, gyermek-medence bővítik a kínálatot, összesen hét medencére.

Új szolgáltatásként már szauna is üzemel, térítés ellenében

A fürdőben komplex gyógyászati részleg is található a beutalóval érkezőknek, vagy a helyben fizetőknek.
A különféle gyógyvízes kezelések, masszázsok mellett orvosi rendelés is igénybe vehető!

A kemping egész évben, télen pedig szinte egyedüliként az egész országban kimagasló szolgáltatási szinvonalat nyújt a kempingezőknek.
A fűtött vizes blokkok, főző-mosogató helység, centrifuga, mosógép, -állandó hideg meleg vízzel- itt természetes szolgáltatás.

A kemping vagy fürdő területén a már említett gyógyászat mellett komplex, teljeskörű fogászati ellátás, továbbá különféle masszőrök, női-férfi fodrászatok, pedikür-manikürők, szépségszalon növelik a színvonalat, gyakorlatilag szabadnap nélkül!

Az éhes vendégek nyáron hét-nyolc, de télen is négy helyen tudják éhségüket csillapítani szomjukat oltani.
A vendéglátó egységek kulturáltak, az ennivalók finomak, a minőségük kifogástalan, az árak is barátságosak.

Mindezen szolgáltatások úgy, hogy nem kell a kemping-lakóknak sem kapun, sem kerítésen átmenniük.

A kempingen belül panzió és apartman szobák is találhatók a lakókocsi, vagy lakóautó nélkül érkezőknek. A kemping közvetlen közelében további apartmanok állnak rendelkezésre.

A kemping maga számozott, kisebb részben sövénnyel elválasztott parcellás kiosztású, fele részben fás-bokros területen fekszik. Nyáron két különböző részén van vizes-blokk, télen egy központi részén.

A teljes kemping WIFI-vel ellátott, a kemping lakóinak díjtalan.

A kemping díjakban a komplett korlátlan fürdő használat benne van, az ár az országos átlag alatt van.

A kisközség tele látnivalókkal, séta és kerékpározási lehetőség szinte végtelen.

A kemping közvetlen közelében, gyalogtávolságon belül (300 méter) 3 - 4 igen jó szinvonalú vendéglátó egység -étterem, pizzéria, fagylaltozó- található az esti programokra.

Bővebb információk a kempingről www.saratermal.hu , a falucskáról, annak programjairól a www.hegyko.hu internetes oldalon találhatók.

Mi magunk nagyon megszerettük ezt a helyet, szinte törzsvendégek vagyunk itt, jó szivvel ajánljuk mindenkinek ezt a "gyöngyszemet".


Mindenkinek ajánlotta: NagyPapa 

Ma

2024. március 29. péntek
Auguszta napja van
Napkelte: 05:23-kor,
Napnyugta: 18:09-kor.
Kos
Holnap Zalán .

Fórum

A fórum nem elérhető

Apróhirdetés

Eladó Lakókocsi
(Eladó / Lakókocsi)

noimage

Bukosisak
(Eladó / Egyéb)

noimage

Ford Chausson welcome28 45.000Km
(Eladó / Lakóautó)

Ford Chausson welcome28 45.000Km

Partnereink:

Egyedi lakóautók gyártása. Lakóautók szervizelése, átépítése, felújítása.