Üdvözlünk téged Vándor,

egy Önszerveződő, Szabad és Nyitott, Baráti társaságban, a Magyar Lakóautó Klub-ban!

Regisztráció
Emlékezz rám

Az elérhető árú internet itthon, és alkalmanként, külhonra.

Az internet elérhetősége itthon, nem jelenthetett gondot a lakóautós társadalomnak, legalábbis azoknak, akik jól ellátott környéket választottak uticélnak és egyúttal szerződött mobilos szolgáltatójuk azon a területen jól kiépített rendszert tart, vagy tartott fenn.
Ha azonban hazánk vadregényes tájait, igazi csemege uticélokat választottak, távol a várostól, vagy mélyen a hegyek között, vagy akár csak közel a határszélhez, ott bizony még ma is le kell mondani a megszokott netezésről, esetenként még a telefonálásról is.
A külhonba igyekvők a fórum oldalait olvasva, ismerve, százával kérnek tanácsot az interenetezés lehetséges módjairól, különös tekintettel az egész európából elérhető műholdas, szatelites internetről.

Itthoni szolgáltató eddig az Astra 2 (28,2° E) KU sávjáról szolgáltatott viszonylag lassú és árban nem kellően versenyképes internetet.

Ez év őszétől azonban az Eutelsat KA- ról (9° E) már jó sávszélességgel (sebességgel) lehet netezni.
Az Eutelsat KU-sat egész európa területéről jól fogható, itt is javasolt a minimum 75 cm átmérőjű parabola antenna.

Az RG Networks Kft. most elérhető áron, akcióban 10,000.- Ft/hó díjért 6M/1M sávszélességgel, 4Gb/hó adatforgalomig szolgáltat, igaz, 24 hó hűségnyilatkozat mellett.
A fenti havidíjat mérsékelheti a szateliten, interneten keresztül történő telefonálás, lényegesen alacsonyabb költsége a földi társakhoz képest.

Ha ők szolgáltatják és telepítik a műholdas adó-vevő antennát és beltéri egységet is, az, egyszeri 110,000.-Ft további költséget jelent.

A cég által szolgáltatott antennarendszer minden további nélkül mobilizálható, majdnem ugyanúgy kezelendő mint az általunk használt kézi állítású paraboláink.
Alapvető eltérést csak az Eutelsat Ka satelit megtalálása jelenthet, amely egy jó satfinderrel könnyen áthidalható.

Mint a fórumon jómagam is jeleztem ez, még mindíg nem az a barátságos ajánlat, amely a lakóautós társadalom számára "a" megoldást jelenti, de jelenthet azoknak megoldást, akik még nem rendelkeznek otthon egyébb net lehetőséggel, ugyanakkor terveznek valamely szolgáltatóval szerződést kötni.

Tekintve, hogy egyszerre nem tudunk otthon és a lakóban netezni, a könnyen mobilizálható fenti leírás szerinti szolgáltatást is választhatják.
Ezen irományt, tehát, kifejezetten ezen lakóautós társaknak ajánlom figyelmébe.

További információ a www.vannet.hu oldalon tekinthető meg. 


Beküldve: tegnap 20:00 írta MaNa #51317
MaNa profilkép
www.icoolgadgets.com/pages/tv-box-t95m

www.icoolgadgets.com/products/amlogic-sm...?variant=42303471951

Nem is rossz! Csak az a kérdés, hogy milyen net előfizetés kell hozzá, mert zabálhatja a gigákat....
Beküldve: 2016 aug. 30 15:03 írta NagyPapa #48480
NagyPapa profilkép
MaNa írta:
Hát valszeg ezt történt vele, mert viharos este volt, amikor nem találta sehogy a Thort. Előtte délelőtt néztük az olimpiát és semmi gond nem volt. Egyébként nem a UPC modemjét, hanem egy jobbat vettünk, ami normális időben jól mutatja a jelerősséget, jól működik, + letöltöttük az iOs app-ból a satellit findert és az is tökéletesen működik.
Igen, 0,1 dB zajtényezővel vettük, ill. hozta az antennás, szerinte már mást nem is lehet nagyon kapni.

Ezzel együtt nem vagyok elhalva már évek óta a Thor-tól és a UPC direct-től, ha ő a legjobb hazánkban, ha nem....Ez van nekünk magyaroknak.

Üdv Néktek!
:meghajol

Számomra ez így most zavarosabb lett, mint ahogy eddig gondoltam...
Mihez kell az IOS app??
Nincs a parabolának saját forgatómotoros hajtása és satelit kereső programja??
Netán a tetőn, kézi-tekerős, vagy kézi állítgatós földön telepített paraboláról van szó??
8O
Beküldve: 2016 aug. 30 12:01 írta MaNa #48477
MaNa profilkép
Hát valszeg ezt történt vele, mert viharos este volt, amikor nem találta sehogy a Thort. Előtte délelőtt néztük az olimpiát és semmi gond nem volt. Egyébként nem a UPC modemjét, hanem egy jobbat vettünk, ami normális időben jól mutatja a jelerősséget, jól működik, + letöltöttük az iOs app-ból a satellit findert és az is tökéletesen működik.
Igen, 0,1 dB zajtényezővel vettük, ill. hozta az antennás, szerinte már mást nem is lehet nagyon kapni.

Ezzel együtt nem vagyok elhalva már évek óta a Thor-tól és a UPC direct-től, ha ő a legjobb hazánkban, ha nem....Ez van nekünk magyaroknak.
Beküldve: 2016 aug. 30 08:22 írta NagyPapa #48476
NagyPapa profilkép
Nálad az antenna beállításával lehet a baj, vagy a fej zajtényezőjével!
Remélem 0,1 dB zajtényezőjű fejjel vettetek parabolát?
Az enyém 85 centis de csak és kizárólag koromfekete felhők és sűrűn szakadó eső esetén csukja be a szemét, azt is csak addig, míg az belelóg a parabola vételi szakaszába. Ez eddig max 10 perc szünet volt.
Most jöttünk haza Bulgáriából, hibátlanul működött.
Beküldve: 2016 aug. 29 21:59 írta nemo25 #48475
nemo25 profilkép
Valóban jó lehet egy megfizethető internet hozzáférés szerte Európában az utazónak, de kérdem én, akkor hol marad a szabad WiFi keresés, a lopott internet édes íze? Elmarad a távolban vagyok, hagyjatok békén érzése, hogy csak akkor zavarjatok, ha én is akarom. A kaland akkor édes, ha kicsit misztikus, és kívül áll a mindennapok megszokásain. 25 éve is utazgattunk, és nem hiányzott a net, nem hiányzott, hogy megosszunk minden apró élményt azonnal a faszabookon, és mégis élveztük a csavargást. Persze jó lehet néha, ha utána tudsz nézni egyes dolgoknak, de nélküle is van élet a messzi távolban.
Beküldve: 2016 aug. 29 20:50 írta raczt #48473
raczt profilkép
Nincs monopol helyzetben, van Digi, meg T-home műholdas is. De még mindig a Upc Direkt a legjobb. Egy jól beállitott 80-as antennával működik is rendesen. Sokan megfeledkeznek a fej beforgatásáról, ami Greenwich-ben 0 fok, itt Magyarországon pedig 17 fok körül. Ennek a helytelen beállítása jelentős jelveszteséggel jár. A kamionosok 35-60 centis antennával próbálkoznak, és nem panaszkodnak.
Beküldve: 2016 aug. 29 13:48 írta MaNa #48471
MaNa profilkép
De az is szégyen, amit a UPC direct csinál a monopol helyzetében. Ez a Thor-ról való szolgáltatása egy nagy ka.i.
Most vettünk egy 80-as antennát, de ha befelhősödik ez sem 100-as. Egyszer csak kimarad az adás, majd másnap ha kiderül akkor minden rendben van.
Nem is értjük hogyan lehet még mindig monopol helyzetben, hogy nem csapott rá valaki erre a pályára....
Beküldve: 2016 aug. 29 11:21 írta hofi #48467
hofi profilkép
Koszonom, de ez a valaszukbol mar vilagossa valt :)
Azt tudtam, hogy ujra kell kalibralni helyvaltoztatas utan, amit nem tudtam, hogy mely orszagokban elerheto es hogy minden alkalommal ujra kell regisztralni es fizetni is erte, igy ennek nem sok ertelme van szamunkra, igy persze eszembe sem jut beruhazni ra :)
A mobilnet lenne alternativa, viszont ahhoz a legtobb helyen (, ha jol tudom mar hazankban is) regisztralt lakcimmel kell rendelkezned, igy az is zsakutca.
Egyszeruen hiheteltlen szamomra, hogy 2016-ban meg mindig nincs atlagembernek megfizetheto alternativa europan beluli, teljse internet eleresre, szegyen.
(igen, tudom nekik is meg kell elni valamibol, de akkor is :) )
Beküldve: 2016 aug. 28 17:13 írta NagyPapa #48455
NagyPapa profilkép
Üdv Néked!
:meghajol

Mielőtt ebbe a rendszerbe további energiát fektetnél, meg kell értened ennek a rendszernek a lényegét: Ez nem alkalmas a vándorlások során a nyalábok automatikus átlépésére, hiszen újra kell installálni, majd a másik nyalábra való átállást regisztrálni, mindig újra fizetni, fizetni.....
Ez a rendszer csak egy nyalábon belüli közlekedésre alkalmas, ha egyáltalán alkalmas, ugyanis, ha nincs automatikusan megtalálható un, pilot jele ami alapján egy parabola külső segítség nélkül megtalálja a "nyalábot akkor ez egy halott ügy a lakóautósoknak..

A SPEIDER klubtársunk ezekkel a rendszerekkel többet foglalkozott, keresd meg Őt!
:smt039
Beküldve: 2016 aug. 26 10:09 írta hofi #48447
hofi profilkép
es a csatolt arlistajuk

Megnevezés Letöltési sebesség Feltöltési sebesség Fix IP címek Adatforg. korlát Regisztrációs díj (egyszeri) Telepítési díj Havi díj Hűségidő (hó)
vanNet Pro Silver 22 Mbit/s 6 Mbit/s 1 40 GB 35 900 Ft+Áfa bruttó: 45 593 Ft 16 500 Ft+Áfa bruttó: 20 955 Ft 38 900 Ft+Áfa bruttó: 49 403 Ft 24
vanNet Pro Telemetry 2 Mbit/s 2 Mbit/s 1 2 GB 35 900 Ft+Áfa bruttó: 45 593 Ft 16 500 Ft+Áfa bruttó: 20 955 Ft 19 900 Ft+Áfa bruttó: 25 273 Ft 24
vanNet Pro Bronze 22 Mbit/s 6 Mbit/s 1 25 GB 35 900 Ft+Áfa bruttó: 45 593 Ft 16 500 Ft+Áfa bruttó: 20 955 Ft 27 900 Ft+Áfa bruttó: 35 433 Ft 24
vanNet Infinite + fix IP 22 Mbit/s 6 Mbit/s 1 Korlátlan * 20 900 Ft+Áfa bruttó: 26 543 Ft 16 500 Ft+Áfa bruttó: 20 955 Ft 35 900 Ft+Áfa bruttó: 45 593 Ft 24

*Amennyiben a vanNet Infinite csomagnál a 100GB forgalmi korlát elérésre kerül, úgy a sávszélesség 3072/1024 kbps-re csökken.
Beküldve: 2016 aug. 26 10:08 írta hofi #48446
hofi profilkép
Egy kis frissites, 2016. aug. 26. allapot, a VanNet valasza erdeklodesemre.

Kedves Hoffmann István!

Örömmel vettük érdeklődését.

Egy pár szóban írnék szolgáltatásunkról:

A szolgáltatás működéséhez az Előfizetőnél egy ügyfél oldali műholdas terminál telepítésére van szükség, mely egy kültéri parabola antennából (75cm átmérőjű) és egy beltéri modemegységből (Ethernet csatlakozással) áll.

Az adatok 2 x 36.000 km-et tesznek meg a geostacionárius pályán mozgó műhold, a műholdszolgáltató központja és az ügyfélnél letelepített műholdas terminál között. A szolgáltatás átadási felülete a beltéri modemegység Ethernet portja.

Alapvetően nincs különösebb rendszerkövetelménye. Bármilyen számítógépet (MAC, Windows, Linux OS) rá lehet csatlakoztatni, amely rendelkezik hálózati kártyával (10/100 Mbps) és Ethernet csatlakozóval, melyre a műholdas eszköz beltéri modemegységét kell illeszteni, valamint semmilyen szoftvert, vagy programot nem szükséges telepíteni a szolgáltatás igénybevételéhez. (Vezeték nélküli router szintén csatlakoztatható a modemhez)

KA-Sávos rendszer ismertetője
A szolgáltatás teljesen új adatátviteli közeget, úgynevezett KA-sávot használ, a korábban szokványos és a napjainkra már telített KU-sáv helyett.

2011-ben üzembehelyezett, kifejezetten a szélessávú IP szolgáltatásokra az EUTELSAT által felbocsájtott - 9 fok Keleti (9E) pozíción - , geostacionárius pályán lévő KASAT elnevezésű műhold szolgálja ki a műholdas internetet használó ügyfeleket.

Eltérően a korábbi technológiáktól, a kapacitás növelése érdekében a műhold lefedettség alatt lévő összes Előfizető nem egy lefedettségi kapacitáson osztoznak, hanem úgynevezett pont nyalábokra (spot beam) vannak felfűzve az egyes területek. Egy pontnyaláb kb. 1/3 Magyarország területű és kapcsoló kapacitása 1Gbps. Magyarországon 4 pontnyaláb van. Ezekből következően a rendszer túltervezett, ezért nem kell hálózati túlterheltségtől tartani, még ha egyre többen is használnak egy pontnyalábnyi kapacitást.

Szolgáltatási területeink: Magyarország, Horvátország, Ausztria, Szlovákia, Egyesült Királyság, Németország, Belgium

Lehetőség van rá, hogy változó helyszínen használja a szolgáltatást. Minden új helyszínen szükséges újra beállítani az eszközt (menet közben sajnos nem tudja használni), és amikor beam váltásra kerül sor egy egyszeri 5.000 Ft-os regisztrációs díjat kell fizetni. (minden beam váltásnál)

Mellékelve küldöm csomag ajánlatainkat melyből választani tud.

További kérdés esetén forduljon hozzám bizalommal.

Üdvözlettel,



2016.08.26. 0:28 keltezéssel, Hofi írta:
Udvozlom!

Szeretnek erdeklodni, h a VanNet muholdas csomagok valasztasa eseten, a szolgaltatas elerheto e europaban, azaz vihetem e magammal az utazasom soran es ha igen, mennyire mukodokepes a szolgaltatas egy nyugat-europai korut soran, franciaorszag, spanyolorszag, portugalia, svajc teruleten.

Elore is koszonettel
———————————————————
Hoffmann Istvan

Partnereink:

Egyedi lakóautók gyártása. Lakóautók szervizelése, átépítése, felújítása.