Üdvözlünk téged Vándor,

egy Önszerveződő, Szabad és Nyitott, Baráti társaságban, a Magyar Lakóautó Klub-ban!

Regisztráció
Emlékezz rám

Iveco akció 2008. május 15. – július 15.
Az IVECO Daily idén ünnepli a 30. születésnapját, s ezen apropóból az IVECO gyár jubileumi Road Show-t indított Magyarországon.
A Road Show első állomása, a Daily eladásokban legsikeresebb LEVANTEX Kft. budapesti telephelye volt. A látogatók egy „játék” keretén belül testközelből ismerkedhettek meg a Daily-vel.  A játékban 5 jármű vett részt, melyek egyenként a Daily fő erősségeit hangsúlyozzák, úgymint: terhelhetőség, raktérfogat, modellvariációk, választható opciók, értékállóság. A játékban részvevők ajándéksorsolás részesei voltak, ahol az IVECO és a LEVANTEX Kft. által felajánlott ajándékok kerültek kisorsolásra. A játékban részvevő öt járművön kívül, többek között kiállításra került a Daily modell új típusa a DAILY 4x4, amely 176 LE, platós, 3,5 tonna kivitelben volt látható. Ezen kívül egy újdonsággal is szolgált a LEVANTEX. A Daily furgonból épített, gázmentes lakóautót mutatott be, melyet ez évtől lehet megrendelni.
A játékok mellett a Levantex egy kis programmal is kedveskedett a Road Show részvevőinek. A programot 16 óra után, Láng Éva ügyvezető köszöntője nyitotta meg, majd a Timotion táncegyüttes szórakoztatta a Road Show vendégeit. Ezután Karádi György humoros előadását hallgathatták meg a jelenlévők, a szórakoztató program csúcspontja Láng Éva és Végvári Ádám fellépése volt. A rendezvényt a büfében található finom ételek és italok tették teljessé.
 
Meghívott vendégek:
·         Saját ügyfélkör
·         Célzott potenciális vevők
 
Akciók:
·         Daily 35S14V/15,6 m3 –es klímás, furgon rendelése esetén 500.000,- Ft kedvezmény.
·         Bármilyen egyéb új Daily rendelése esetén 100.000 Ft értékű AJÁNDÉK üzemanyag kártya.* (*Ajándék akciónk a CIB Bank által finanszírozott járművek esetén érvényes).
 Az akció 2008. május 15. – július 15. között érvényes
 
Játékban részvevő járművek:
·         Kisbusz (értékállóság)
·         Furgon (raktérfogat)
·         „Arany” furgon (modellválaszték)
·         „Jubileumi” furgon (felszereltség)
·         „Akciós” furgon (robosztusság)
 
 
Kiállított járművek:
·         4x4 Daily
·         Platós Daily
·         Plató ponyvás Daily
·         Furgon Daily
·         Alváz Daily
·         Duplafülkés platós Daily
·         Hűtős dobozos Daily
·         19 fős kisbusz Daily


·         LAKÓAUTÓ DAILY
A bemutatásra kerülő lakóautónak nem csak az az érdekessége, hogy Iveco Daily típusú teherautóból került kialakításra, és nem is az, hogy egy magyar cég, a BIWAK Lakóautó Építő Kft építette, hanem, hogy ez a lakóautó egy, - a világon is ritkaságszámba menő - gázmentes lakóautó.
 

A jármű 4 fő részére nyújt teljes komfortot a világjárások során. A 7.2 kW-os körfűtés még a legnagyobb hidegben is könnyedén biztosítja a kellemes hőmérsékletet, így akár síeléshez is használható.
A lakóautóknál megszokott PB gázról működő készülékek helyett a legújabb, a Webasto cég által kifejlesztett Dízel üzemű készülékek kerültek beépítésre. Ennek köszönhetően a lakótérben sok hasznos hely szabadult fel, és nincs szükség a PB gázpalackok szállítására, utántöltésére. A fűtés, a bojler de még a kerámialapos főzőlap is a gépjármű üzemanyagtartályából táplálkozik, így indulás előtt a tulajdonosának csak az a feladata, hogy megtankoljon.
 
 
 
 
 
 

Partnereink:

Egyedi lakóautók gyártása. Lakóautók szervizelése, átépítése, felújítása.