Debrecen - Lyra Beach Camping

2019. december 27 - 2020. január 2.

Magyar Lakóautó Klub Szilveszter 2019! 

 

PROGRAM MÓDOSULÁS!

Tekintettel arra a szomorú tényre, hogy a döntési határidőig nem sikerült kellő létszámban jelentkezni a disznótorra, a szilveszteri találkozó ettől még meg lesz tartva!!

Aki már volt ott, az ismeri a helyzetet, de az újonnan jelentkezőknek a tájékoztatása végett írjuk, hogy a kemping területén található egy klassz kb 70 fős un „nagyterem” egy fűtött közösségi helyiség, melynek egyik végében büfépúlt működik, csapolt sörrel, mindenféle egyéb italokkal, kávéval üdítőkkel!

A másik végében volt is, van is egy nagyon jól felszerelt komplett konyha -ami korábban nem üzemelt-, most újra üzemel, minden nap, kívánság szerinti ételekkel vár bennünket, ha kell, reggel. délben és este is! A szilveszteri vacsorát kérésünkre a konyha előre egyeztett igény szerint összeállítja, megcsinálja szervírozza.

A közösségi helyiségtől 4 méterre, vele párhuzamosan van egy ponyvával védetté tett., ablakos, ajtós, fűthető helyiség -egy búbos kemencével és egy ősi sparhejttel- is amelyet mi régebb óta oda járók választottunk ki a szilveszter helyszínének, mert szinte biztosnak látszott, hogy nem tudjuk a 70 fős nagytermet megtölteni  kellő létszámmal! A nagy fénykép is egy ottani, korábbi szilveszteri buliról készült a „ponyvás” belsejében!

Mi jó néhányan, már szilvesztereztünk itt, és nagyon jók voltak a tapasztalataink.

Ez a „ponyvás” kb max 30 főnek tud korrekt helyet biztosítani.

A szilveszteri bulit most is ebben a ponyvás helyiségben fogjuk megtartani, ezt foglaltuk le előzetesen! 

Az előtte napokon mi döntjük el, hogy a nagyteremben leszünk, vagy befűttetjük a ponyvást és ott leszünk mindig.

A kemping felajánlotta, hogy mivel ebben a „ponyvásban” is van sörpult, azt beüzemelik és  biztosítanak nekünk oda olyan sört hordóban 30 literest, vagy 50 litereset -amit kérünk- amit mi magunk csapolhatunk!

Mindenki a fogyasztás szerint húzza magának a strigulát, majd utólag, másnap… elszámolunk. Évek óta így voltunk ott, soha sem volt ebből semminemű gondunk problémánk! 

A fürdő túlsó felén -a kempingtől a lakóautóinktól kb 300 méterre  -a korábban  évekig  zárva tartó nagyon klassz kerthelyiséges étterem egy teljes felújítást követően- ismét megnyitott,  minden nap várja vendégeit, délben menüvel, este ’ala cart ételekkel!

Nyugodt szívvel írjuk, hogy megfelelőek a körülmények egy jó szilveszteri bulihoz. 

A gyógyfűrdőt mi minden nap már korán reggel használni szoktuk a fürdő téli üzemmódja szerint, csak déltől van a külsősöknek nyitva!

Oda -a fürdőbe- az átjárás -kb 50 méter- nekünk korlátlan, a díja benne van a kemping árában!

A jelenlegi -még nem ismert- szervezési gondunk, a zene biztosítása, szolgáltatása!

Bármelyik jelentkezett társunknak várjuk ötleteit, javaslatait.

Hivatásos zenészt fogadni szinte reménytelen, várjuk a jelentkezők ötleteit.

Ha nem lesz más ötlet, NagyPapa leviszi a tavaly 70. szülinapjára kapott zenegépét, amivel Cserkeszőlőn behangosítottuk a kempinget!!!

Várjuk a további jelentkezőket.

Boldog új Évet

 
 
Web: http://www.kerekestelepikemping.hu 
Telefon: (Lyra) 30/477-49-75
e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Cím: 4030 Debrecen, Lomnicz utca 1-3
GPS: É 47.5081999", K 21,6364191"
 

Térkép


Jelentkezés:

 

(A jelentkezési lapot csak bejelentkezett felhasználók tudják kitölteni.)

 


Beküldve: 2020 jan. 02 13:06 írta NagyPapa #55813
NagyPapa profilkép
Igen tisztelt tagtársak!
:meghajol
Először, nagyon boldog új évet kívánok mindenkinek!

Másodszor, nagy köszönetemet szeretném kifejezni azoknak a klubtársaknak, akik jelenlétükkel megtisztelték a szilveszteri találkozónkat Debrecenben a kerekestelepi fürdő és kempingben!
hurrá
Különös örömünkre szolgált, hogy a sok lemondás ellenére 17 egység képviselte az év végén a Magyar Lakóautó Klubot!
Fergeteges igen jó hangulatú, zenés-táncos bulit sikerült összehozni a csapatnak három, -egymást követő, éjszakába nyúló- estén keresztül!
A zajterhelésért utólagosan is elnézést kérünk mindenkitől, -mert a rendszer ugye tudta a 800 Wattot igen, annyit- így azoknak is meg kellett várni az alvással a bulik végét, akik korábban elfáradtak
:sorry :sorry
A lézerfényekkel, party-világításokkal, ködgéppel kiegészített igen jó minőségben kapott zene szolgáltatásáért pedig külön köszönet jár egy új tagunknak Jakab Robinak, a családjának, és segítőjének!
:meghajol :meghajol
Beküldve: 2019 dec. 31 07:30 írta vasudvaros #55808
vasudvaros profilkép
Boldog sok kilométeres Új évet mindenkinek.
Beküldve: 2019 dec. 29 09:52 írta Srychy #55804
Srychy profilkép
Sajnos a "technika ördöge" nem teszi lehetővé, hogy csatlakozzunk...
:sorry
Mindenkinek jó bulizást!:disco

Boldog, eredményekben, élményekben gazdag új esztendőt kívánunk!

:mlk_lako
Beküldve: 2019 dec. 26 18:50 írta zsozsy #55802
zsozsy profilkép
Mi még a jelentkezésben gondolkodók táborába tartozunk. De csak azért mert 31.-n du. érünk haza. Ez azt jelenti ,hogy csak este 6-7óra körül tudnánk csatlakozni a csapathoz. Ez nagyon gáz??? ,ha nem akkor igen nagy valószínűséggel mi is mennénk ,és maradnánk a végéig. Zsuzsi & Zsolt
Beküldve: 2019 dec. 26 08:10 írta NagyPapa #55801
NagyPapa profilkép
Zollee írta:
Sziasztok! Azt olvastam a fürdő honlapján, hogy 30. 31-én zárva van. Ez tényleg így van? Mi mennénk, de ha zárva van a fürdő, akkor nem tudom. Köszi a válaszokat!

:meghajol :meghajol

Üdv Néked és a még jelentkezésben gondolkodóknak!

Vagyunk néhányan, akik már sokadszor voltunk szilveszterkor Debrecenben ebben a kempingben!
El tudod képzelni, hogy olyan helyre megyünk, ahol nem lehet fürödni?
A termálfürdő kútja a nap 24 órájában folyamatosan termelő kútból jön,magas metántartalommal!,
A víz metán tartalmát egy gázleválasztóval leválasztják, ezzel a gázzal működik egy gázmotor-villamos generátor kombó, ami kb 20 -25 KW-nyi villamos áramot termel folyamatosan.
Nagyrészt ez a villamos áram látja el a fürdőt és a kempinget villannyal.
Azaz a termál kutat nem lehet, nem szabad leállítani abból éjjel-nappal folyik a termálvíz, így a két medence folyamatosan töltődik!
Akkor is amikor leürítik naponta esténként!
Az, hogy zárva van, az csak a külső belépődíjas vendégekre vonatkozik!
A kemping lakók és a kb 12 szobában lakó vendégek gyakorlatilag a fürdőben vannak, vagyunk!
A legnagyobb hátrányunk eddig -egyszer-, az volt, hogy szilveszter éjszakáján nem lehetett használni a medencéket!
:sorry
Beküldve: 2019 dec. 25 22:20 írta Zollee #55800
Zollee profilkép
Sziasztok! Azt olvastam a fürdő honlapján, hogy 30. 31-én zárva van. Ez tényleg így van? Mi mennénk, de ha zárva van a fürdő, akkor nem tudom. Köszi a válaszokat!
Beküldve: 2019 dec. 22 18:44 írta pici60 #55783
pici60 profilkép
Szóval, ezek szerint mehetünk....köszönjük !
Beküldve: 2019 dec. 22 14:29 írta NagyPapa #55779
NagyPapa profilkép
pici60 írta:
Sziasztok ! Mi még nem voltunk ezen a találkozón...kérdezném,hogy így ismeretlenül csatlakozhatnánk hozzátok ? Olvastuk a programot...mit,mikor kell fizetni...gondolok a szilveszteri vacsira,mikor kell eldönteni ,hogy mit eszünk...stb. üdv : István

Ott a helyszínen előtte két nappal is elegendő!
Olvasd el a választékokat, de megcsinálnak bármit...
Beküldve: 2019 dec. 22 11:36 írta pici60 #55777
pici60 profilkép
Sziasztok ! Mi még nem voltunk ezen a találkozón...kérdezném,hogy így ismeretlenül csatlakozhatnánk hozzátok ? Olvastuk a programot...mit,mikor kell fizetni...gondolok a szilveszteri vacsira,mikor kell eldönteni ,hogy mit eszünk...stb. üdv : István
Beküldve: 2019 dec. 21 09:06 írta Srychy #55771
Srychy profilkép
Azért még nem zártuk ki a lehetőségét, hogy mi is ott leszünk.
Az még nem tisztázott, hogy mettől-meddig...
Beküldve: 2019 dec. 19 07:22 írta NagyPapa #55760
NagyPapa profilkép
A szilveszterre Debrecenbe jövők közül ötleteket, vagy aktív segítséget várunk a zene dolgában, PEN Drive-n hozott jó zenék is segítenek, ha valaki tud ilyet hozni!
Beküldve: 2019 dec. 19 07:18 írta NagyPapa #55759
NagyPapa profilkép
repi írta:
Haló Szilveszterezők!!!

Megérkezett a szilveszteri étkek listája hurrá \:D/

Az árakat 1 főre kell érteni. Egy tálban minden benne van amit írnak. Nem giga adag !!! Vegyesen mindenből 6-8-10 dkg a húsokból + 20 dkg köret. hurrá Azt gondolom éhezni nem fogunk! :ny

Az igényt 12/30 délig le kell adni. Egyéni igényeket is megoldanak 10 adag felett. Nagyon rugalmasak bár hozzánk kell is ez a jó tulajdonság :evil: :woohoo: B) :rohog :rohog :rohog




Még annyit írnák hozzá, hogy ez a konyha a szilvesztert megelőző napokon is üzemel!
Beküldve: 2019 dec. 18 12:45 írta repi #55754
repi profilkép
Haló Szilveszterezők!!!

Megérkezett a szilveszteri étkek listája hurrá \:D/

Az árakat 1 főre kell érteni. Egy tálban minden benne van amit írnak. Nem giga adag !!! Vegyesen mindenből 6-8-10 dkg a húsokból + 20 dkg köret. hurrá Azt gondolom éhezni nem fogunk! :ny

Az igényt 12/30 délig le kell adni. Egyéni igényeket is megoldanak 10 adag felett. Nagyon rugalmasak bár hozzánk kell is ez a jó tulajdonság :evil: :woohoo: B) :rohog :rohog :rohog



Beküldve: 2019 dec. 11 16:08 írta Kerti #55726
Kerti profilkép
NagyPapa írta:
:sorry

Az a tiszteletteljes kérésem, hogy aktualizáljuk a jelentkezési listát, mert néhány ember jelezte, hogy nem tud jönni, de a neve még mindig fent van!
:meghajol

2 egység jelezte, hogy nem tud jönni, ezért őket levettem.
Beküldve: 2019 dec. 11 13:20 írta NagyPapa #55725
NagyPapa profilkép
:sorry

Az a tiszteletteljes kérésem, hogy aktualizáljuk a jelentkezési listát, mert néhány ember jelezte, hogy nem tud jönni, de a neve még mindig fent van!
:meghajol
Beküldve: 2019 nov. 27 15:10 írta repi #55628
repi profilkép
Kira írta:
Remélem még elfogadjátok a jelentkezésemet?

Sajnos az eredeti Szilveszteri találkozót módosítani kellett. Így erre a módosított találkozóra bármikor lehet jelentkezni. hurrá

A jelentkezés tájékoztató jellegű semmire nem kötelez ebben az esetben.

De ha nem jelentkezel és ott leszel sem szokott problémát okozni :smt204 :rohog :rohog :rohog olvasd a fő oldalon a klub mottóját hurrá =D> \:D/ :smt039
Beküldve: 2019 nov. 26 10:14 írta Kira #55626
Kira profilkép
Remélem még elfogadjátok a jelentkezésemet?
Beküldve: 2019 nov. 23 12:39 írta Kerti #55617
Kerti profilkép
Figyelem! Program módosulás a Szilveszteri Találkozó kapcsán!

Felkerült az új információ a módosultak szerint.
Aki már jelentkezett és mégsem szeretne részt venni, az kérjük, hogy jelezze felém, hogy le tudjam venni a jelentkezők közül. A szervezőknek fontos tudni, hogy mire készüljenek.
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Beküldve: 2019 nov. 12 11:00 írta Kerti #55566
Kerti profilkép
Felkerült a jelentkezési lap is az informácihoz!
Beküldve: 2019 nov. 11 09:06 írta repi #55558
repi profilkép
Andrásik Zoli Rádios írta:
Szia Jenő!
Jelentkezési és fizetési határidő november 17. Még tudtok utalni.
Üdvözlettel Zoli.

Alakul a csapat?? :kiraly lassan fel kéne rakja a jelentkezési lapot ](*,) + a mikulás találkozót is hurrá persze ez b@szogatás :rohog :rohog :rohog
Beküldve: 2019 nov. 04 19:06 írta Andrásik Zoli Rádios #55542
Andrásik Zoli  Rádios profilkép
Szia Jenő!
Jelentkezési és fizetési határidő november 17. Még tudtok utalni.
Üdvözlettel Zoli.
Beküldve: 2019 okt. 19 19:13 írta nogradijeno #55475
nogradijeno profilkép
Kedves Zoltán! Szeretnènk a szilveszteri programban részt venni, befizethetjük mèg a díjat két főre.
Beküldve: 2019 szept. 18 15:03 írta Kerti #55404
Kerti profilkép
Felkerült az inromációs lap. Jelentkezési lap hamarosan.

MLK Szilveszter 2019
Beküldve: 2019 szept. 04 06:29 írta repi #55357
repi profilkép
NagyPapa írta:
hurrá

Mi már tettük is a dolgunkat, utaltunk 2 főre!!
Üdv NagyPapa
:meghajol

Mi is komolyan vettük és utaltunk hurrá egyenlőre 2 főre mert nem tudjuk még a gyerekek mit akarnak ](*,)
Beküldve: 2019 szept. 03 17:02 írta NagyPapa #55346
NagyPapa profilkép
MLK írta:
Andrásik Zoli ( Rádiós) szervezésében lesz az idei Szilveszter megtartva. Étvágygerjesztőnek első körben fogadjátok szeretettel az első információkat:
A jelentkezési lap is hamarosan felkerül a további információkkal.

Kedves Lakóautóstársak!

Találkozókon sokszor beszédtéma volt a 2019-es év végén Debrecenben tartandó szilveszteri összejövetel ami disznóvágással párosul.
A találkozó helye: Kerekestelepi Termálfürdő Lyra Beach kemping. A vágás időpontja 2019. december 29. de már 28-a előtt is lehet jönni a kempingbe.
Hagyományoknak megfelelően Kb 6.00-órakor kezdenénk a szertartást.
Nem itt lesz lelőve, de itt történik a perzselése és feldolgozása a kb: 150-160kg-os, ha sokan jelentkeztek akkor 170-180kg-os röfinek.
A feldolgozását, sokszor kipróbált és tehetséges hivatásos hentes fogja végezni. Itt tartózkodásunk ideje alatt ez a röfi biztosítja az étkezések nagy részét.
Pl: orja leves, toros káposzta, sült kolbász és hurka stb... Hogy ez létre jöjjön kiegészítőket is kell vásárolni. Rizs, fűszerek, bél stb.. Számításom alapján 150kg-os
röfi és 20 fő esetén ez 6.000Ft/fő. Amit nem tudunk elfogyasztani azt lefagyasztjuk és 2020 január végi vagy február eleji Karcagi farsangi összejövetelkor, kicsit
megpótolva elfogyasztjuk.
Jelentkezési határidő 2019. november 17. Jelentkezésetek komolyságát a részvételi díj egyidejű megküldésével tudjátok biztosítani a megadott bankszámla-
számra vagy a lakcímemre.


Baráti üdvözlettel: Andrásik Zoltán (Rádiós)

FIGYELEM! Az átutalt összeg távolmaradás esetén nem jár vissza!!!! Kérnénk ezt tudomásul venni!!!


Bankszámla számom: Tiszántúli Takarék Szövetkezet : 60600084-14007354
Megjegyzés rovatba kérem beírni a Nick neved és ,hogy 2019 szilveszter

Lakcímem: Andrásik Zoltán
Debrecen
Gyalog u. 14.
4033

Tel: +36 70-427-37-37
email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

hurrá

Mi már tettük is a dolgunkat, utaltunk 2 főre!!
Üdv NagyPapa
:meghajol