Üdvözlünk téged Vándor,

egy Önszerveződő, Szabad és Nyitott, Baráti társaságban, a Magyar Lakóautó Klub-ban!

Regisztráció
Emlékezz rám

 

 

Ismét ugrik a miskolci béka!

Idén nyolcadik alkalommal szervezünk Miskolci Kocsonya Találkozót. A fesztivál rendezősége idén is rendelkezésünkre bocsájtja azt a belvárosi zárt parkolót ahol eddig is parkolhattunk. Ez a belváros közepén van a fesztiváltól kb 100 m-re. Így a parkolóból könnyedén elérhető minden rendezvény. A parkolóhoz biztosítanak idén is áram csatlakozási lehetőséget. Az áram csatlakozás fűtésre nem alkalmas! A parkolót csak mi használjuk, és kerítéssel körbe van véve, amit kapuval be is tudunk zárni. A parkolóért 5.500 Ft + áram / egység díjat kell fizetni de az áram fogyasztás (mivel fűtésre nem használjuk) olyan kevés szokott lenni, hogy belefér a parkoló díjba. A Parkoló díj a teljes hétvégére vonatkozik de ha valaki egy napra jön akkor is ennyi.

javascript:void(0)

Miskolcról:

A tévhittel ellentétben nem a Magyar Lakóautó Klub volt az első törzsi csoport, aki megvetette itt a lábát, hiszen a régészeti leletek tanúsága szerint a terület ősidők óta lakott, s ez Magyarország legrégebben lakott területe is. A több mint 70.000 éves, paleolit kori leletek azt bizonyítják, egyike Európa legrégebben lakott területeinek. Első ismert lakói a kelta gotinok, talán hozzájuk köthető a Miskolctapolcától délre fekvő Leányvár építése is. A honfoglaló magyarok már kevert etnikumú lakosságot találtak ezen a vidéken, akik a Sötétkapu táján, a Papszer oldalán és a Tetemvár környékén laktak. A mai diósgyőri vár helyén a honfoglalás előtt már földvár állt.

Miskolc  Észak-Magyarország legnagyobb városa, Borsod-Abaúj-Zemplén megye és a Miskolci járás székhelye. A környék Európa egyik legrégebben lakott területe, mint azt paleolit kori leletek tanúsítják. A különböző tájegységek találkozásánál, fontos kereskedőutak mentén épült település már a középkorban kereskedőváros volt A város a Bükk-vidék keleti részén, abba „beágyazódva”, a Szinva, Hejő és a Sajó völgyében, különböző természeti és gazdasági tájegységek találkozásánál épült. A város kivételes szépségét e csodás fekvése miatt is köszönheti. (forrás: wikipedia)

Fesztivál Információ: 

A Becherovka Miskolci Kocsonya Farsang az ország egyik legnagyobb gasztronómiai fesztiválja és vására. A fesztivál a farsangi időszakban kerül megrendezésre Miskolc belvárosában. Kirakodó vásárán több száz kézműves és gasztronómiai árus jelenik meg. A rendezvény valamennyi szabadtéri programja ingyenes . Koncertek, kézműves és gasztronómiai vásár, vendéglátó egységek, őstermelői piac és népművészeti vásár várja a vendégeket.

Nincs kocsonyafesztivál igazi kocsonya nélkül , ezért a széles körű gasztronómiai kínálatban a kocsonya kiemelt szerepet kap. A farsang programkínálatában több tucatnyi koncert, számos gyermek- és családi program, kiállítások, farsangi felvonulás található a karneváli hangulatot megidézve. A fesztivál ideje alatt minden korosztály megtalálja az igényes és színvonalas szórakozási lehetőséget. 

A fesztivál valamennyi szabadtéri programja ingyenes!

Web: www.miskolcikocsonyafarsang.hu
Telefon: (Kerti) 20/529-56-18
Cím: Miskolc, Csengey Gusztáv u. 2.
 

Térkép

Nyomtatás
 

Jelentkezés:

(A jelentkezési lapot csak bejelentkezett felhasználók tudják kitölteni.)


Beküldve: 2017 febr. 20 13:52 írta becsyjuli #49485
becsyjuli profilkép
Köszönjük!

Jó volt Veletek lenni.hurrá :smt039
Beküldve: 2017 febr. 19 21:44 írta vasudvaros #49477
vasudvaros profilkép
Azt a keveset is nagyon köszönjük. Jó volt.
Beküldve: 2017 febr. 19 16:46 írta repi #49473
repi profilkép
Srychy írta:
Sajnos mégsem tudtunk kimenni, mert úgy alakult, hogy vettem egy másik lakóalapot.
360km-re kellett elmenni érte és nem értünk vissza csak estére.

Mindig van legközelebb hurrá
Beküldve: 2017 febr. 19 16:43 írta Srychy #49472
Srychy profilkép
Sajnos mégsem tudtunk kimenni, mert úgy alakult, hogy vettem egy másik lakóalapot.
360km-re kellett elmenni érte és nem értünk vissza csak estére.
Beküldve: 2017 febr. 19 12:05 írta Kerti #49471
Kerti profilkép
Sajnos idén nem tudtam túl sokat kint lenni, de örülök, ha jól éreztétek magatokat. Jövőre már mi is teljes létszámmal kint leszünk.
Beküldve: 2017 febr. 19 07:27 írta repi #49467
repi profilkép
Mi csak elszaladtunk és végigfutottuk a rendezvényt hurrá ebédeltünk egy jót és beszélgettünk egy kicsit, megismertünk néhány új klubtagot :smt039 kiket innen is még egyszer üdvözlünk a klubban,reméljük a szezonnyitón is részt fognak venni :mlk_lako jobban megismerkedjünk.

Az már biztos, hogy jövőre is megyünk :mlk_lako és nem sietünk...talán most jöttünk rá először milyen csigaház nélkül :sir :sir :sir

Köszönjük Kertinek a szervezést és a részvételt mindenkinek :smt039 :smt204
Beküldve: 2017 febr. 17 20:32 írta riviera #49455
riviera profilkép
Jó szórakozást kivánunk Mindnyájatoknak,érezzétek jól Magatokat.:smt039
A kocsonyából a "békát" ne egyétek meg.:rohog
Beküldve: 2017 febr. 17 15:27 írta becs #49451
becs profilkép
Jó szórakázást ! Érezzétek jól Egymást ! :rohog
Beküldve: 2017 febr. 16 15:29 írta rudi-radio #49435
rudi-radio profilkép
Érezzétek jól magatok és jó időt kívánunk.
Jutka, Rudi
Beküldve: 2017 febr. 15 12:14 írta Kerti #49405
Kerti profilkép
vasudvaros írta:
Szép lassan megtelünk

Igen, igen, már már aggódom is, hogy ki kell tenni a megtelt táblát.
Beküldve: 2017 febr. 15 09:28 írta vasudvaros #49396
vasudvaros profilkép
Szép lassan megtelünk
Beküldve: 2017 febr. 06 19:11 írta Srychy #49299
Srychy profilkép
Mi is kimegyünk, de csak a kis autóval. Nem alszunk ott.

Kerti írta:
gabi-zsolt írta:
jonak tunik a felhozatal :)

Hogy hogy csak egy napra készültök?
Tavaly nagy sikere volt a kocsonyánknak, megpróbálunk idén is vinni.
Beküldve: 2017 jan. 28 22:28 írta gattila #49217
Beküldve: 2017 jan. 10 17:35 írta Kerti #49120
Kerti profilkép
gabi-zsolt írta:
jonak tunik a felhozatal :)

Hogy hogy csak egy napra készültök?
Tavaly nagy sikere volt a kocsonyánknak, megpróbálunk idén is vinni.
Beküldve: 2017 jan. 10 11:00 írta gabi-zsolt #49115
gabi-zsolt profilkép
jonak tunik a felhozatal :)

Partnereink:

Egyedi lakóautók gyártása. Lakóautók szervizelése, átépítése, felújítása.