Üdvözlünk téged Vándor,

egy Önszerveződő, Szabad és Nyitott, Baráti társaságban, a Magyar Lakóautó Klub-ban!

Regisztráció
Emlékezz rám

Cserkeszőlő - Touring Hotel és Kemping

2015. december 4 - 6

Kedves Klubtagok!

Hamarosan itt az év vége és idén sem marad el a hagyományos MLK Mikulás Találkozó amit már nagyon várunk. 
Az idén is eljön a nagy szakállú természetesen a gyerekek és mindenki örömére. 
 
 

Mikulás csomagok elkészítése!

A csomagokat a megszokott módon készítjük el. Ami azt jelenti,hogy mi magunk rakjuk össze a gyerekeknek. Ki mit hoz azt rakjuk bele a csomagokba. Nem kell sok féle dolgot hozni, elég ha egy termékből van több, így minden csomagba jut belőle. Semmi sem kötelező, azt hozol amit és amennyit gondolsz. Mivel mindenki hoz valamit így elég nagy csomag jut minden gyermeknek. Az összecsomagolás pedig egy nagyon jó program a felnőtteknek szombat délelőttre. 
Mikulás csomagot csak a megjelent gyerekek kapnak akiknek a Mikulás adja át! Elvitelre nincs lehetőség! 
A találkozó idejére a vezetőség térítésmentesen rendelkezésünkre bocsájtja a rendezvénytermet, hogy a programokat lebonyolítsuk és ne kelljen kint fagyoskodnunk, ha túlságosan hideg lenne napközben, valamint ahogy a korábbi években is az esti bulikat ott rendezhessük!

 
Mikulás ünnepség!
Délután érkezik az igazi Lakóautós Mikulás, mert stílusosan az MLK Mikulás lakóautóval érkezik a Krampuszaival együtt.  A gyerekek nagy csodálkozására, elmondja melyik gyerek miben volt az elmúlt évben kitűnő és miben kell kicsit javítania. A csomagokat nem hagyományos nylon zacskóban kapják meg a gyerekek, hanem egy MLK logóval ellátott tornazsákban amit később is büszkén használhatnak. 
 
 

Touring Hotel és Kemping!

A kempingben bérelhető bungalók is vannak ezeket egyénileg lehet intézni: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vagy 06/56-568-466 hivatkozni kell a Magyar Lakóautóklubra a kedvezmény érvényesítéséhez. 
 
A jelentkezési lapot lehet töltögetni és megkérünk mindenkit, hogy legkésőbb december 1-ig adja le jelentkezését, mert le kell adni a kedvezmény igénybevételéhez a teljes névsort. Ha valaki bizonytalan jelezze, találunk megoldást mindenre. A kedvezményeket csak azok kapják meg akik itt a Klub oldalán leadják a jelentkezésüket. 
 
Természetesen akinek nincs gyermeke az is jöjjön bátran, ha egy jó hangulatú találkozón szeretne részt venni. 
 
 

Árak:

A camping vezetőségével 5500 Ft/egység árban egyeztünk meg. 
 
Az 5.500,-Ft az alábbiakat tartalmazza: 
- Kemping szállásdíj fürdőhasználattal 2 fő felnőtt részére 
- Kemping szállásdíj fürdőhasználattal maximum 3 fő gyerek részére 
- Áramhasználati díj 
- Lakókocsi+szg.kocsi vagy lakóautó díj 
- Fürdőhasználat a fürdő nyitvatartási idején belül korlátlan ki-, bejárás. 
- Szauna használat a fürdőben külön térítés nélkül (hétvégén csak délelőtt)
- Sószoba használat a fürdőben külön térítés nélkül: előzetes bejelentkezés szükséges a fürdő gyógyboltjában!
 
Az idegenforgalmi adó a fenti árakon felül fizetendő. 18 éven felülieknek kell fizetni, és éjszakánként 400,-Ft/fő a díja. 
 
Új faházak, régi bungalók, vendégház szobák foglalhatók előzetes egyeztetés és a csoporthoz tartozás esetén 10% kedvezménnyel.. 
 
A kedvezményes árak a találkozó előtt és után 3 nappal is érvényes, ha valaki hamarabb szeretne érkezni vagy tovább szeretne maradni. 
 
 

Elérhetőségek: 

Cím: 5465 Cserkeszőlő, Beton út 5.
e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Telefon: 70/367-17-89
 

Jelentkezés:

(A jelentkezési lapot csak bejelentkezett felhasználók tudják kitölteni.)

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Beküldve: 2015 dec. 07 11:47 írta kovijoco #47060
kovijoco profilkép
Sziasztok
Mi is szerencsésen hazaértünk igaz útközben még csavarogtunk picit Kecskeméten ės Székesfehérváron,megnéztük Dunaföldvár,és Dunaujváros adventi díszeit :)
Ez volt az első talàlkozónk veletek
de jóléreztük magunkat,megyünk legközelebb is :)
Köszönünk mindent :)
Beküldve: 2015 dec. 07 10:27 írta Zollee #47059
Zollee profilkép
Mi is szerencsésen hazaértünk. Köszönjük Nektek a kedves fogadtatást. Nagyon jól éreztük magunkat
Szóval köszönünk mindent!:smt204
Beküldve: 2015 dec. 07 08:49 írta Ibolya #47058
Ibolya profilkép
Üzenet Nyominak:köszönet a szives fogadtatásért és a kedves meghivásért, élni fogunk vele./A kalapos ember/
Beküldve: 2015 dec. 07 08:10 írta EdGaR #47057
EdGaR profilkép
Nagyon 'jólll' éreztük magunkat Veletek!
Köszönöm Mindenkinek a "pálllinkát", a vége felé már nem is csuklottam sem "töllle", sem össze :rohog
Köszönjük "Miklulllásnak" önzetlen közreműködését!

Cserkeszölllllő forever!
Beküldve: 2015 dec. 06 22:11 írta riviera #47054
riviera profilkép
repi írta:
Szorjátok fel a képeket :-)

A legszebb Mikulás !
Beküldve: 2015 dec. 06 21:00 írta lotte #47052
lotte profilkép
Nagyon klassz Cserkeszöllllllllllöi \:D/ találkozó volt! Köszönjük!
Beküldve: 2015 dec. 06 19:59 írta Kerti #47050
Kerti profilkép
Mi is hazaértünk. Nagy nagy köszönet mindenkinek, mert ismét egy fantasztikus hétvégénk volt. Dorka nagyon élvezte a sok sok gyerek társaságát.
Képeket hamarosan töltök fel.
Beküldve: 2015 dec. 06 19:57 írta Éva #47049
Éva profilkép
Mi is sikeresen haza értünk. Nagyon jó volt minden,köszönjük hogy ott lehettünk.
Beküldve: 2015 dec. 06 17:53 írta repi #47044
repi profilkép
Szorjátok fel a képeket :-)
Beküldve: 2015 dec. 06 17:51 írta repi #47043
Beküldve: 2015 dec. 06 17:41 írta repi #47042
repi profilkép
Szerencsésen hazaértünk hurrá hurrá Mindenkinek köszönet a részvételért és a sok ajádékért amit a gyerekeknek hoztatok. Miki Papa annyira gyors volt, hogy még felköszönteni sem volt időm, de ígérem Szilveszterkor bepótolom.:sorry

Örülünk az új ismeretségeknek, sajnos nem tudtunk mindenkivel megismerkedni, de lesz még alkalom :smt204

Gabóca! Te egy Isten vagy :ny köszönöm, hogy elmosogadtad az edényeket a tárcsát meg úgy mindent!!!

Nem Tomy Te nem vagy Isten :smt058 Te Moslék maradsz! :rohog :rohog :rohog

És nem utolsó sorban Nagy Nagy :meghajol és köszönet Nagypapának!!!! Amiért ismét vállalta a Főszerepet KÖSZÖNJÜK !hurrá hurrá hurrá

Csrkeszőllő két LL marad mert amúgy így szerencsés!:evil: :rohog :smt039
Beküldve: 2015 dec. 06 17:28 írta csirkeedi #47040
csirkeedi profilkép
Idén is szuper volt, köszönjük a szervezést :)
Beküldve: 2015 dec. 04 17:57 írta rudi-radio #47037
rudi-radio profilkép
Mindenkinek nagyon jó szórakozást, a gyerkőcöknek sok ajándékot kívánunk.
Jutka, Rudi
Beküldve: 2015 dec. 04 09:37 írta Kerti #47036
Kerti profilkép
Igen megérkezet! Sőt az előző is meg van, csak a napokban annyi privát üzenetet kaptam, hogy elsiklottam felette. Bocsi.

17:00-kor jön a Mikulás!
Mindenki úgy tervezze a napját, hogy akkorra a különteremben tudjon lenni.
Beküldve: 2015 dec. 04 08:53 írta csirkeedi #47035
csirkeedi profilkép
Szia!

Megérkezett a gyerekekről a leírásunk? Már egyszer elküldtem 4 napja is, meg tegnap is....

Másik kérdés: lehet tudni, hogy mikor "érkezik" holnap a Mikulás?
Beküldve: 2015 dec. 03 15:46 írta MelindaB #47033
MelindaB profilkép
Latom itt a listat. Mi be vagyunk jelolve hogy szombaton erkezunk . De tervek szerint penteken ott leszunk.
koszonom
Beküldve: 2015 dec. 03 15:02 írta Kerti #47032
Kerti profilkép
Még mindig vannak olyanok akik nem küldtek leírást a gyerekrő, pedig a Mikulásnak már készítem össze a listát.
Beküldve: 2015 dec. 03 05:40 írta repi #47031
repi profilkép
És a zsák grafika hurrá

Beküldve: 2015 dec. 03 05:23 írta repi #47029
repi profilkép
Az MLK listája egyben..mert látszódik hurrá :meghajol

Beküldve: 2015 dec. 02 19:52 írta Kerti #47025
Kerti profilkép
rudi-radio írta:
Miért nem lehet megnézni a jelentkezési lapot, a jelentkezőket? Egyszerűen kijön az első kép és utána semmi, mint amikor lefagy? Mi ennek az oka? Ez már nem az első eset. Köszi a válasz.

Igen volt már ilyen hiba de az ki lett javítva. Ezek szerint megint előjött. Ezt akkor úgy lehetett orvosolni, hogy a teljes képernyőről kisebbre veszed a böngésző ablakot és akkor előjött az oldalsó csúszka. Sajnos nálam nem jelentkezik ez a hiba így nehéz megtalálni az okát de dolgozom rajta.

Közben a jelentkezők listájának problémája megoldódott. Most már egy lapon látni lehet az összes jelentkezett tagot.
Beküldve: 2015 dec. 02 18:15 írta rudi-radio #47023
rudi-radio profilkép
Miért nem lehet megnézni a jelentkezési lapot, a jelentkezőket? Egyszerűen kijön az első kép és utána semmi, mint amikor lefagy? Mi ennek az oka? Ez már nem az első eset. Köszi a válasz.
Beküldve: 2015 dec. 02 13:30 írta lpeti #47022
lpeti profilkép
en penteken iskola utan tudok indulni es nekunk legalabb 6 oras ut...
Beküldve: 2015 dec. 02 11:20 írta repi #47020
repi profilkép
Szeintem 60 gyerekre számoljatok!!! Igaz zsákot is utána kell nyomni :) :) :)

Beküldve: 2015 dec. 02 11:01 írta repi #47019
repi profilkép
:smt039 Mindenkinek!

Aki pénteken este 20h után érkezik annak a pénteki 5500 Ft egységárból -3000 Ft ot levonnak.

Tehát 2500 Ft / egység a péntek este azoknak akik 20 h után érkeznek. :smt204 :smt204

Még mielőtt megkérdezné valaki a Szombat 5500 Ft / egység.

Leadom a listát legyetek szívesek érkezés után bejelentkezzni. hurrá a recepción jelezzni, hogy MLK Mikulás találkozó :meghajol :meghajol :meghajol nicknévre lehet hivatkozzni. :smt204
Beküldve: 2015 dec. 01 16:03 írta Kerti #47015
Kerti profilkép
kovijoco írta:
Legyen kedves valaki írja már le,hogy hány gyerek lesz,mert nem tudom megnézni a 2. oldalt és nem tudom összeadni.Köszi!

Dolgozom rajta, hogy meg lehessen nézni a másik oldalt is.
Jelenleg 52 gyerek jelentkezett.


- küldve Tapatalk alkalmazással -

Partnereink:

Egyedi lakóautók gyártása. Lakóautók szervizelése, átépítése, felújítása.