Üdvözlünk téged Vándor,

egy Önszerveződő, Szabad és Nyitott, Baráti társaságban, a Magyar Lakóautó Klub-ban!

Regisztráció
Emlékezz rám

 

Cserkeszőlő - Touring Hotel és Kemping

2014. december 5 - 7

Kedves Klubtagok!

Hamarosan itt az év vége és idén sem marad el a hagyományos MLK Mikulás Találkozó amit már nagyon várunk. 
Az idén is eljön a nagy szakállú természetesen a gyerekek és mindenki örömére. 
 
 

Mikulás csomagok elkészítése!

A csomagokat a megszokott módon készítjük el. Ami azt jelenti,hogy mi magunk rakjuk össze a gyerekeknek. Ki mit hoz azt rakjuk bele a csomagokba. Nem kell sok féle dolgot hozni, elég ha egy termékből van több, így minden csomagba jut belőle. Semmi sem kötelező, azt hozol amit és amennyit gondolsz. Mivel mindenki hoz valamit így elég nagy csomag jut minden gyermeknek. Az összecsomagolás pedig egy nagyon jó program a felnőtteknek szombat délelőttre. 
Mikulás csomagot csak a megjelent gyerekek kapnak akiknek a Mikulás adja át! Elvitelre nincs lehetőség! 
 
A találkozó idejére a vezetőség térítésmentesen rendelkezésünkre bocsájtja a rendezvénytermet, hogy a programokat lebonyolítsuk és ne kelljen kint fagyoskodnunk, ha túlságosan hideg lenne napközben, valamint ahogy a korábbi években is az esti bulikat ott rendezhessük!

Bűvész Show!

Szombaton 11 órától Prinz Klub tagnak köszönhetően idén is lesz bűvészshow. Akik tavaly ott voltak azok tudják, hogy itt valódi nyulat húznak elő a kalapból és élő galambokat varázsolnak elő a kendő alól.
A többit nem áruljuk el de az biztos, hogy a gyerekek (no meg a felnőttek is) szájtátva nézik végik a műsort és a ráadás, hogy a műsor után a gyerekeknek lufiból mindent elkészítenek amit kérnek, valamint az állatokat is megsimogathatják. Igazi élmény mind a gyerekeknek, mind a felnőtteknek. 
 
 

Mikulás ünnepség!

Délután érkezik az igazi Lakóautós Mikulás, mert stílusosan az MLK Mikulás lakóautóval érkezik a Krampuszaival együtt.  A gyerekek nagy csodálkozására, elmondja melyik gyerek miben volt az elmúlt évben kitűnő és miben kell kicsit javítania. A csomagokat nem hagyományos nylon zacskóban kapják meg a gyerekek, hanem egy MLK logóval ellátott tornazsákban amit később is büszkén használhatnak. 
 
 

Touring Hotel és Kemping!

A kempingben bérelhető bungalók is vannak ezeket egyénileg lehet intézni: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vagy 06/56-568-466 hivatkozni kell a Magyar Lakóautóklubra a kedvezmény érvényesítéséhez. 
 
A jelentkezési lapot lehet töltögetni és megkérünk mindenkit, hogy legkésőbb december 1-ig adja le jelentkezését, mert le kell adni a kedvezmény igénybevételéhez a teljes névsort. Ha valaki bizonytalan jelezze, találunk megoldást mindenre. A kedvezményeket csak azok kapják meg akik itt a Klub oldalán leadják a jelentkezésüket. 
 
Természetesen akinek nincs gyermeke az is jöjjön bátran, ha egy jó hangulatú találkozón szeretne részt venni. 
 
 

Árak:

A camping vezetőségével 5500 Ft/egység árban egyeztünk meg. 
 
Az 5.500,-Ft az alábbiakat tartalmazza: 
- Kemping szállásdíj fürdőhasználattal 2 fő felnőtt részére 
- Kemping szállásdíj fürdőhasználattal maximum 3 fő gyerek részére 
- Áramhasználati díj 
- Lakókocsi+szg.kocsi vagy lakóautó díj 
- Fürdőhasználat a fürdő nyitvatartási idején belül korlátlan ki-, bejárás. 
- Szauna használat a fürdőben külön térítés nélkül (hétvégén csak délelőtt)
- Sószoba használat a fürdőben külön térítés nélkül: előzetes bejelentkezés szükséges a fürdő gyógyboltjában!
 
Az idegenforgalmi adó a fenti árakon felül fizetendő. 18 éven felülieknek kell fizetni, és éjszakánként 400,-Ft/fő a díja. 
 
Új faházak, régi bungalók, vendégház szobák foglalhatók előzetes egyeztetés és a csoporthoz tartozás esetén 10% kedvezménnyel.. 
 
A kedvezményes árak a találkozó előtt és után 3 nappal is érvényes, ha valaki hamarabb szeretne érkezni vagy tovább szeretne maradni. 
 
 

Elérhetőségek: 

Cím: 5465 Cserkeszőlő, Beton út 5.
e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Telefon: 70/367-17-89
 

Térkép


Jelentkezés:

(A jelentkezési lapot csak bejelentkezett felhasználók tudják kitölteni.)

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Partnereink:

Egyedi lakóautók gyártása. Lakóautók szervizelése, átépítése, felújítása.