Üdvözlünk téged Vándor,

egy Önszerveződő, Szabad és Nyitott, Baráti társaságban, a Magyar Lakóautó Klub-ban!

Regisztráció
Emlékezz rám

Kedves Lakóautós Klubtársak!

Mélyen Tisztelt Őrültek!  - Osszátok be magatoknak! ( Az első azt illeti, aki mellett a humor elsuhan mint szódás a lovát, a második a hozzám hasonló lakóautósoknak)                                                                                                                                  

Ígéretemhez híven néhány gondolatot megosztanék itt a dili házban a lakóautósok között. Méltán nehezményezhetik néhányan, hogy megígértem ezen összefoglaló időben történő megírását. Egyfelől, írói vénám nem lévén meg kellett magam erőszakolni, másfelől tekintettel a szemlélődő természetemre - amit anyósom csak lustaságnak titulált - ilyen formán ez talán elnézhető nekem.  Eme szösszenetet emlékezetből írom, (semmit nem jegyeztem fel) így minden jogot fenntartok egyrészt a szubjektumra, másfelől arra, hogy az emlékeim esetlegesen szelektívek lehetnek. Ezen korban és elmeállapotban, amiben szenvedek már bizonyára megbocsájtható a szelektív memória is. 

Namármost, hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, a konkrét útról:

Egy előzetes egyeztetést tartottunk, melyben kijelöltük a túra sarokköveit. Így legalább módunk állt nem betartani, amit előzetesen terveztünk.          Baján találkoztunk egy nulladik napi összejövetelen a kempingben, ahol végül is eltöltöttük az eső éjszakát.                                                                  Ez eddig a tervek szerint alakult, az egyik kedves társunk, aki a közelben lakik, felajánlott egy laza bemelegítést vacsora és némi ital elköltése keretében. Előzetesen gondoltunk egy zsíroskenyér-hagyma kombóra.                                                                                                                        Ehhez képest úgy öt uszkve hat fogásos vacsorát rittyentett a számunkra, - amit ezúton is szeretnénk megsüvegelni - ennek ellenére elsőként ő jelent meg a kempingben másnap, indulásra készen.

-Tehát Bajáról indultunk és kishatárákelő helyet használva Bácsalmásnál léptük át a Magyar szerb határt.                                                                   

Az Újvidék, Belgrád Nis Kumanovo Gevgelija Szaloniki útvonalon mentünk Kavála első úticéllal. Közben egy éjszakai biwak volt egy macedóniai benzinkúton, ahol szívesen látott bennünket a kútkezelő. Tette annak ellenére, hogy semmit sem vettünk nála, (pedig igény lett volna) pláne miután alkoholos italt nem árult.                                                                                                                                           

Összesen huszonegy éjszakát töltöttünk el, ebből konkrét biwak 4 db éjszaka volt a többit valamilyen szintű kempingben töltöttük el.

Az útvonalat Görögország felé terveztük azért, hogy az ottani tengerpartot is kissé bejárjuk. Ebből csak a Kavála valósult meg, itt a kemping (különösen az ezt követők fényében) kiválónak volt mondható, bár talán a szeptemberhez viszonyítva még mindig kissé zsúfolt volt. Három nap kempingezés után indultunk tovább Törökország felé.

A Görög Török határ elég barátságtalannak tűnt számomra. Egyfelől egy kapun lehetett átmenni, ami olyan szűknek tűnt - az is volt – hogy személyautóknak is kihívás lehetett áthaladni. Nekem különösképpen, mert centiken múlott, hogy átfértünk.                                                              Ráadásul még a meglepően nagy Török katonai jelenlét is több volt, mint érdekes. Így itt sikerült a leghosszabb idejű határátlépésünk, az oda – vissza utat is figyelembe véve.

Ázsiába a Dardanellákon történő átkompolás előtt még Európában Canakkaléban biwakoltunk. Ez érdekesre sikerült, miután háromnegyed hatkor elképesztő ordibálásra ébredtük. Én kicsi híján leestem az ágyról miután a mű müezzin négy hangszórójából harsogott az okosság. Ekkor tűnt fel, hogy egy mecset mellett sikeredett letáborozni. Ezen cselekedet, mármint a hangoskodás nem csak minket botránkoztatott meg, a kutyák sem szokhatták meg még genetikailag az évszázadok során sem, mivel heves tutulással válaszoltak. Valószínűleg azért van olyan sok kutya az utcán Törökországban, mivel világgá mentek eme atrocitás jelesül, éktelen rikácsolás elől.

Ezt követően elmentünk megnézni a falovat Trójába. Trójában közvetlen az emlékmű előtt egy kis étterem kempingjében háltunk. Itt lettem egypapucsos, miután a kemping kutyája megette a másikat. Ezt a problémát fontosnak és előre mutatónak találtam, ezért gondoltam megosztani.

Reggel a faló meglátogatása után indultunk tovább Izmiren keresztül Kusadasiba. (én immáron egy papuccsal).                                                         

Izmiren gyakorlatilag keresztülhaladtunk, ami ilyenformán leírva egyszerűnek tűnik, a gyakorlatban ez a Török közlekedési viszonyokat figyelembe véve az idegbaj és az infarktus határmezsgyéjén történő egyensúlyozásban testesült meg.                                                                                            Ezt kb úgy kell elképzelni, hogy három-négy sávos úton haladva időnként a megálló (mi inkább parkolónak mondanánk) autók miatt két sávossá szűkült, és itt a bátrabb tudott mindig tovább haladni.                                                                                                                                                  Ezen analógia mentén működötek az útkereszteződések is. Mindez időnként 60-80 km/h sebesség mellett, mivel ha lassítottál -isten ne adja megálltál- akkor neked reszeltek a tovább haladást illetően, mivel olyant, hogy beengednek, nem ismernek. Tovább bonyolítja az amúgy sem egyszerű közlekedési szituációt, hogy ráadásul még ki is száll az autójából a jóember és hova, na persze, hogy a mellette elhaladók közé.                Miután jellemzően bal oldalon ül a bohóc, így ott is fog kiszállni az autójából, ami további konfliktusokat okoz tekintettel, hogy az amúgy is minimál szélességű sávokban már csak egy autó ajtaja hiányzik pluszba, meg az ezt követő reflex szerű kormánymozdulat, ami láncreakció szerű kacsázásba csúcsosodik ki a belsőbb sávokban. Én így majdnem egy kamion ajtót fogtam a bohóccal együtt.

Még volt számomra egy érdekesség – volt több is – a villogó piros a jelzőlámpa. A mögöttem álló Török úr dudálásából levettem, hogy lehet – kell menni. Tehát ez gyakorlatilag szabad jelzés, már amennyiben és feltéve, hogy nem jön más irányból autó.                                                                    Ennyit a Török közlekedési anomáliákról, hogy a nyájas és elvetemült olvasó -aki képes volt eddig elolvasni ezt a firkálmányt- kb el tudja képzelni a nem kicsi problémáinkat.

Ezután Kusadasiba a Yat kempingben töltöttünk három napot, ami így utólag kissé eltúlzott időtartamnak tűnik az érdeklődésünkhöz képest.             

Ez a kemping volt a legjobb, amivel Törökországban a jósorsunk összehozott bennünket. A központban van, medencével és a tengerparttól sincs messze, mindez kb 5000 ft/ éj ért. Kusadasi egy nagy üdülő központ rengeteg étteremmel, üzletekkel az egész egy nagy bazár. Azt feltételezve maradtunk, hogy a hétvége telített lehet az utakon illetve a tervezett következő úti célunkban, Pamukkaléban és várjuk meg a hétfőt a tovább indulásra.

Pamukkáléba fizetős autópályán mentünk, így megvásároltuk az elektronikus matricát 65 Tl (kb 3300 ft ért). Ezt az útra történő belépéskor lehet megvásárolni. Ezt követően a megtett út arányában von le a rendszer a matricáról, pl ezen út végén 65 ből 4 Tl-t vont le.

Ebből következik, hogy valószínűsíthetően egy darabig még autózhattunk volna legálisan az autópályákon.

Pamukkaleba érve „bedobó” emberek - a tulaj és a cimborája - dobtak be bennünket egy motel udvarban kinevezett kempingbe és töltöttünk ott két éjszakát egyedüli vendégként. Úszómedence itt is volt, valamint szép környezet, már ami a motelt illeti. Az úgynevezett kemping szolgáltatásai első blikkre is siralmasak voltak. Akkor még azt nem tudtuk, hogy ezen „vizesblokkok” a jók közé sorolandónak számítanak itt.

Maga Pamukkále kivételes élmény. A hófehér domboldalt tetején feltörő gyógyvíz alakította ki a mészkő hegyet. A dombtetőre kizárólag cipő nélkül lehetett felmenni a jelenleg is folyó vízben gázolva. A folyó víz legalább a talpunkat lehűtötte, így az nem tudott felmelegedni a szapora léptektől. A dombtetőn lélegzetelállító látvány tárult a szemünk elé, a panorámát illetően, valamint megtekintettük Hierapolis ókori település romjait- mely a forrás fölött helyezkedik el - így az amfiteátrumot, templomokat, és a latrinát (ti: pöcét)

Az ezt követő két nap és kisebb kalamajka után megérkeztünk a Salda tóhoz. Ez elképesztő színek arzenálját felvonultató látványt nyújtott. Egyes részein hófehér homokos partja és a különböző kék színekből álló vize strandolásra is kiváló, kellemes hőmérsékletű volt, miután a víz nem tudta, hogy hidegnek kellett volna lennie a hegyek között. (hö). Ezen természeti szépségek összessége bizonyára megérdemelt volna egy nap - akár biwakolást is, még azon eléggé el nem ítélhető körülmények között is, hogy nem volt restaurant.

Itt sajnos a hivatalos kemping szept 15 után már zárva volt, egy kemping szerűség a parton pedig középkori körülményeket teremtett, ami nagy élmény volt, azonban „ínyenc” lakóautósokként ez számunkra kívánnivalókat hagyott maga után, így aztán tovább álltunk Antalya felé.

Antalyába a Torosz hegységből lejövet az autópálya hosszú kilómétereken keresztül nagy lejtéssel ereszkedik le a tengerszintre a keszonbetegségtől csak a látvány óvott meg. A török autópályákról az jött le számomra, hogy ha Allah ne adja, hegy kerül útba, arra bármily magas is felvisz az út és mert nincs ott semmi le is hoz. Fel nem merül az alagút és a viadukt lehetősége. Így tudunk dermesztő szintkülönbségeken autózni. Az autópályáról elképesztően megfogó panoráma tárult az Antályat övező hegyekre, mely nagyon emlékeztet a Rióira, így a Cukorsüveghegyre is.

Antalyában folytatódott a lehetetlen küldetés ti: a kempingkeresés. Ez több téves (elnézett?) GPS után taxis segítséggel a teljes Antálya Beachen átautózva, a város ellenkező oldalán túl közel 80 km t autózva már sötétedés után sikeredett a Lara Beachen. A Lara kempinget európai mércével is jónak gondolom. Térkövezett parcellákkal rendelkezik melyekhez villany és vízcsatlakozás is tartozik. A vizesblokk is kulturált probléma, hogy nem nagyon van árnyék miután csak néhol facsemeték találhatóak a lakóautóknak szánt helyek mellett.

Másnap tovább folytatódott a kempingkeresés. Innen fordultunk a tengerparti útra, amely immáron visszafelé hozott bennünket.

 Tekirovát céloztuk meg. Itt a Yildirim kempingről tudtunk, azonban nem nyerte meg a tetszésünket, miután csak az árnyékosságát tudtuk pozitívan értékelni. A többi tulajdonsága a bányász béka s.gge felé konvergált még a Török viszonyok között is.                                                                          Itt szeretném kérni azt a drága jóembert, aki idáig eljutott eme rettenet olvasásában, hogy amennyiben interneten sikerül valamely nevezett kempinget megtekinteni, a képeknek semmiképp ne higgyen.

Ha már Tekirovában voltunk bevetettük magunkat a főutcai üzletekbe, ami - mint kiderült- szinte kizárólag Orosz volt olyannyira, hogy az árak euróban és dollárban voltak kizárólag megadva.

Ezt követően újfent tovább indultunk kempinget keresni ezúttal Demrébe. Az itt fellelhető erősen hajazott az előzőre, így aztán tovább mentünk immáron bármilyen éjszakai hálásra alkalmas hely keresésére. Ezúttal is egy előzetesen ajánlott hely felé indultunk, ami jelesül egy étterem volt a parton, mely mellett lehet biwakolni. Késő délutánra értünk ide a Sülüklü Beachre és mint kiderült ez lett az egész túránk leg kellemesebb helye és egyben itt töltöttük el a leg rövidebb időt is. A miértekre csak erős tudatmódosító szerek hatására vagyok hajlandó válaszolni, mivel az orvosom eltiltott még attól is, hogy csak reá gondoljak.

Hogy a képzavar teljes legyen, itt a Sülüklün este kiültünk a lakók elé a székeinket a homokba téve és a tenger hullámainak morajlása, valamint a csillagos ég alatt, ezen elképesztő hangulatban fogyasztottuk el pálinkáinkat, igy hatványozva meg az élvezeteinket. Itt mindösszesen egy éjszakát töltöttünk annak ellenére, hogy az egész miliő és a tenger is szenzációs volt, melyért kb 1500 ft ot kértek.                                                                    Itt szintén az jelentett problémát, hogy nem volt árnyék a parti homokban. (mert, hogy konkrétan a parton volt a placc). Mi viszont mi nem adtuk fel, tovább üldöztük a kempingeket (azok meg ügyesen elmenekültek)

Fethiye volt a cél a reménybeli kempingekkel. Az odavezető út egy csoda. Kiváló minőségű út a hegyoldalban, és végig a tengerparton, hajtűkanyarokkal tarkítva, végül a már megszokott brutális lejtővel, mely levisz a tengerszinten levő településre.                                                          Azért rendkívül veszélyes ez az út, mert az kedves sofőr hajlamossá válhat belefeledkezni a látványba ezen panoráma úton. Itt újfent keresésbe kezdtük a vélt kempingeket, melyekről feltételeztük, hogy a belvárosban, pláne a tengerparton vannak.

Na, ott esmeg nem voltak.

Így szintén az otthonról hozott info jött be és Fethiye melletti félszigeten találtunk kempinget, mely a szociális létesítményeket (ami lényegileg nem volt) leszámítva jónak volt mondható. Tulajdonképpen egy fenyvesben, egy szabadidőparkban helyezkedett el. Itt két nap és egy török lakodalom után indultunk immár deklarálva hazafelé.

A visszaút megegyezett az odafelével vezető úttal, kivéve, hogy a kicsit jó megéléseink miatt Izmíren keresztül másik úton mentünk. Itt viszont dugóba kerültünk, így aztán végképp nem tudnék jó tanáccsal szolgálni a városon történő gyors áthaladást illetően.                                                                                                                                    

Két további pihenőhelyünk (egy kemping és egy biwak) szintén megegyezett az odaúttal. Majd Bulgária felé vettük az útirányt. Az út minőségére történő figyelmeztetés ellenére ezt a rövidebb utat választottuk.

A Bolgár határ előtt még megálltunk Edirnében ami jó ötlet volt, mivel a város nagyon nyüzsgő sok látnivalóval. Az egész belváros egy nagy bazár, ami áraiban legalább harminc százalékkal olcsóbb az eddig tapasztaltaknál.

A határátkelés erre lényegesen gyorsabb és egyszerűbb volt, mint a Görög határ felé. Az út is rövidebb, azonban minden okosodásunk miszerint végig autópálya, meg nem lehet olyan rossz stb. a dugájába dőlt. De! Lehetett.                                                                                                                                                            

Az autópályáról leterelve gyakorlatilag járhatatlan az út, különösen, ha autópályához hasonlítjuk. Néhány helyen a 20 km/h sebesség is gyorshajtásnak volt tekinthető kb 8-10 km en keresztül. Ezen akadályt leküzdve valahol Plovdiv lehajtó környékén addig szívóztunk, míg csak találtunk egy restaurantot. Ez egy Shell kút melletti parkolóban volt, ahol számomra meglepő és eléggé el nem ítélhető módon 5 eurót volt po.. képük elkérni. (pedig tengerpart sem volt) Innen erős felindulásból a Szófia, Nis, Belgrád, Újvidék, Baja útvonalon már hazajöttünk, ami pl nekem Pécset jelentette.

Próbáltam (kevés sikerrel) arra törekedni, hogy viszonylag személyes és részletesebb információkkal szolgáljak  azoknak, akik szintén egy Török túrára szeretnék adni a fejüket. azért, hogy ne kövessék el az én hibáimat és ezáltal minél jobban sikerüljön egy ilyen szép körút.

Allora! - Mire számítsatok. Először is, Törökországban – minden ellenkező híresztelés ellenére - nincsenek kempingek! Amik vannak azok a mi fogalmaink szerint nem azok. Az utak döntő többségében kiválóak. Szinte mindenhova el lehet jutni osztott pályás négysávos úton. Több helyre pluszban még autópálya is vezet - ócsón!  A török emberek rendkívül kedvesek, egyszerűek és nagyon segítőkészek.

Sok sávszűkítéses ellenőrzéssel találkoztunk az utakon, de sehol nem állítottak meg bennünket, komolyabban egyik határátkelőn sem inzultáltak, még átvizsgálás okán sem. Dióhéjban ennyi jutott az eszembe.                                                                                                               

Elnézést a csúnya írásért, attól aki ezen rettenetet- isten ne adja - elolvasta.                                                          

 Annak külön üdvözlettel:

Keresztes József - ápolt  alias: Jamm.


Beküldve: 2019 nov. 18 20:52 írta Jamm #55587
Jamm profilkép
Drága vagy!
Lassú válaszban szeretném megköszönni a visszajelzésedet. Nagy örömmel vettem és ezzel már értelmet adtál véres verítékes munkámnak.
Csak ne dicsérjetek tovább, mert a végén még arra vetemedek, hogy folytatom eme kevéssé dicséretes tevékenységemet jelesül, hogy tentába mártom a pennámat és esmeg jól leírom az úti tapasztalataimat.

Tehát - köszönöm szépen!
Beküldve: 2019 nov. 11 18:28 írta MaNa #55564
MaNa profilkép
Ma esti szórakozás gyanánt elolvastam irományod, és szeretném tudatni, hogy kiváló volt, a némi információba tűzdelt humortól a hasamat fogtam és hangosan vihogtam. Már csak azt nem tudom, hogy eddig miért nem adtad beszámolók írására a fejed? Nem vagy te kissé ego? Köszi, várom a többit is.
Beküldve: 2019 nov. 11 14:54 írta f3r1 #55561
f3r1 profilkép
Jó volt olvasni a leírásodat barátom! Ehhez hasonlót a Marokkói élményeidről is kanyaríthatsz majd, ha Isten is úgy akarja.

Partnereink:

Egyedi lakóautók gyártása. Lakóautók szervizelése, átépítése, felújítása.