Üdvözlünk téged Vándor,

egy Önszerveződő, Szabad és Nyitott, Baráti társaságban, a Magyar Lakóautó Klub-ban!

Regisztráció
Emlékezz rám

Svájc, Franciaország, Olaszország – Hágók útja (2015. július – augusztus)

 

Július 21. kedd – Éváék péntektől tudtak szabadságra indulni, azt beszéltük meg, hogy csütörtökön délutánra igyekszünk odaérni hozzájuk. Hétfőn sikerült befejezni egy projektet és főzni az útra, kedden még némi ügyintézés, bepakolás befejezését követően még bevásároltunk és délután 5-kor el is tudtunk indulni. Bécs után álltunk meg egy autópálya parkolóban éjszakára.

Július 22. szerda -  Németországban autópályán haladtunk - már amikor haladni tudtunk, mert időnként útépítés és hosszú dugó lassította az előrejutást. A lakóban a klíma kellemesen hűtötte a levegőt, kint 36-38 fok volt. A Bodeni tóhoz közeledve balra tőlünk fekete felhők gyülekeztek.

Este 6 körül értünk Schaffhausenbe, alagútban haladva elnéztük az első letérőt a vízesés felé, de szerencsére volt egy második is. A lakóautó parkolóban, ahol este 8-ig volt szabad tartózkodni mi voltunk egyedül. A sétaúton elmentünk a látogatóközpontig, ahol a nagy parkolóban 4 spanyol lakóautó állt, hát szervizelés után Laci is átállt oda, majd az időnként szemerkélő esőben elindultunk megnézni a vízesést. Nem a fizetős bejáraton közelítettük meg, hanem a vasúti hídon áthaladva felülről, majd a másik oldalról csodáltuk meg. Éjszaka megjött a zivatar, szakadt az eső, csapkodtak a villámok.

Július 23. csütörtök – A svájci határ utáni benzinkútnál 40 SFR-ért megvettük az éves autópálya matricát, hogy ne kelljen kerülgetni a fizetős utakat, bárhol bátran haladhassunk.  Esőben indultunk el és az eltervezett utat elvetettük, mert az eső és alacsonyan lógó felhők miatt nem sokat láttunk volna. Így hát autópályán haladtunk, amíg ki nem derült az idő. Mihelyt javultak a látási viszonyok letértünk egy mellékútra a Gruyere völgybe. Az útról megcsodáltuk Gruyeres várát és hegyi városkáját, majd bemelegítésként az út első hágóját is megmásztuk (Col des Mosses – 1445 m). Kora délután érkeztünk Bexbe, Bernard még nagyban dolgozott. Évával felmentünk a házukba, ahol finom uzsonnával és a melegben hűsítő fagylalttal várt minket. Este az Izlandból nemrég hazaért Rudolfék hívták meg a csapatot finom kerti grill vacsorára és az ő udvarukba álltunk be éjszakára. A lemenő nap csodálatos színekben világította meg a szemközti hegyeket és fölöttük a felhőket.

Július 24. péntek – Éváék 9 óra körül érkeztek, induláskor derült ki, hogy mi otthon hagytuk a walky-talky-t, ezért Rudolfék odaadták az övéket az útra, így tudtunk kommunikálni menet közben Éváékkal.

Először Evian előtt a Genfi tó partján álltunk meg, meglepetésünkre délelőtt ½ 11 körül sok helyet találtunk a tóparti szabadstrand parkolójában. Thonontól a hegyek felé vettük az irányt a Magas Alpok Útján (Route des Grandes Alpes). Előbb egy völgyben haladtunk, majd a hegyoldalban egy piros úton. A Diable kanyonnál megálltunk és a nagy melegben jól esett a látogatás a hűvös kanyonban. Sok-sok lépcsőn ereszkedtünk le, idegenvezető mesélt franciául a látnivalókról. Mi egy angol nyelvű ismertetőt kaptunk. Az Ördög hídja kanyon egy nagyon keskeny és meredek völgy, amelynek az alján patak szalad kisebb-nagyobb vízesésekkel. A kanyon akkor keletkezett, amikor az Alpoknak ezt a részét borító két gleccser elolvadt. Az erózió különböző szobrokat alkotott a homokkőből. Kiépített lépcsők és járdák segítik az erózió csodálatos alkotásainak felfedezését.

Tovább haladva kerestünk egy árnyas parkolót, ahol megálltunk ebédelni. Le Reposoir-ig mentünk, ahol egy kellemes, ingyenes parkolóban éjszakáztunk (46.01017, 6.53684). A hegyi faluhoz közel van egy XII. században alapított kolostor. A nagy melegben csak Bernard mászott fel, mi elhatároztuk, hogy másnap reggel látogatjuk meg a kolostort, amikor még nincs nagyon meleg. Évának azért tetszett meg egy korábbi útjuk során ez a lakóparkoló, mert egy táblán kedves üzenettel fogadták az arra járó lakóautósokat, az éjszakázás, szerviz, parkolóban levő WC használata ingyenes, de megköszönik, ha valaki a turista információs irodánál kitett perselybe dobott pénzzel hozzájárul a fenntartásához.

Július 25. szombat – Már este kezdődött egy nagy zivatar jégesővel (attól tartottam, hogy betöri a tetőablakot) és éjjel is esett az eső, de szombat reggelre elállt, ezért nekiindultunk felfelé az úton a kolostorhoz. Nem túl hosszú séta után elértük a kolostor (Carmel du Reposoir) parkolóját, ahol ott éjszakázó vándorok két sátrat szárítgattak az előbukkanó napsütésben. Feljebb kis tó volt, majd a hegyoldalban tehéncsorda. Először egy hegyre vezető útról felülről tekintettük át a kolostor nagy épülettömbjét, majd amikor a legelésző tehenek túlzott érdeklődést kezdtek tanúsítani irántunk visszafordultunk és közelebbről is megnéztük a kolostort. Selymi leült a kapu előtt, mi meg felváltva megnéztük a belső udvart, kerengőt, kis kiállítást. Apácák jöttek – mentek, kedvesen üdvözöltek minket. Egy idő után kezdtek más látogatók is megjelenni, mi pedig egy erdei úton sétáltunk vissza a lakóautó parkolóba. Szervizelés után tovább indultunk. Ahol megálltunk ebédelni Bernard bemutatta a nemrég beszerzett drónt és hogy milyen felvételeket készít, aztán indultunk tovább. A közös úton az első hágó az 1613 m magas Col de la Colombriere volt, mintegy bevezetésként a magasabb hágókhoz. Ezen a napon volt még egy hágó. Az 1486 m magas Col des Aravis hágó közelében juhászkutya bemutató volt a hegyoldalban, alig találtunk pakolóhelyet. Elég hidegben indultunk el, néhány lépés után megbicsaklott a bokám és igen szép háton átfordulós esést produkáltam. Visszamentem a lakóhoz és ott vártam meg a többieket, akik egy darabig nézték a bemutatót, majd egy sajtkészítő műhelyt is meglátogattak. Szép napsütéses időben nemsokára megálltunk éjszakázni Excoffoniere téli üdülőhelyen egy parkolóban (45.80360, 6.54939). Szerencsére nem történt nagyobb baja a bokámnak, itt már és is elmentem sétálni egy kicsit.

Július 26. vasárnap – Ismét egy hágóval indítottunk, a Col des Saisies 1650 m magasan van. A hágónál favágó versenyre gyülekeztek a favágók és a nézősereglet. Egy kicsit belenéztünk a versenybe, azután tovább indultunk Cormet de Roselend (1967 m-es hágó) felé. Megálltunk a Col de Meraillet tava mellett, de nem találtunk jó helyet. Kicsit továbbmentünk a Roselend hágóhoz, de ott is sokan voltak. Eleredt az eső is, hát visszatértünk a tóparti lakóautó parkolóba (szerviz nem volt). Már kevesebben voltak, kezdődő esőben grilleztünk a lakók előtt, de a vacsorát már bent fogyasztottuk el. (45.69165, 6.62990). Figyelemmel kísértük, hogy egy apa-fiú páros sátrat vert a tóparton. A kutyájuk többször meglátogatta Selymit, többször ölben vitték vissza a gazdái. Este még elsétáltunk a gáthoz, Laci és Balu kipróbálták a gáton a visszhang működését.

Július 27. hétfő – Reggel még egyszer elmentünk a gáthoz, ezúttal felülről néztük meg a gátat és környékét. Tovább haladtunk a Magas Alpok útján, Val d’Isere-ben szervizeltünk, 2070 m magasan éjszakáztunk egy parkolóban (45.45477, 7.03727) több lakóautóval. Délután még egy kis sétára is indultunk. Az első ösvényről, amit kinéztünk gyorsan vissza kellett fordulnunk, mert kerítés és tábla állta utunkat, ami arra figyelmeztetett, hogy ott juhnyáj legel, amit vad kutyák vigyáznak. Amikor a völgy másik oldalán indultunk el egy ösvényen a szemközti domboldalról a juhászkutyák észrevették Selymit és megugatták, de szerencsére elég messze voltak.

Július 28. kedd – Tovább haladtunk felfelé a Col d’Isere hágóhoz, a 2770 m magasan levő hágónál megálltunk, a többi arra járóhoz hasonlóan fényképezkedtünk a hágónál, majd indultunk tovább.

Következő megállónk Bonneval-sur-Arc XVII. századi városkája volt kőházakkal, ahol a házak emeleti teraszán fa és tehéntrágya száradt télire tüzelőnek. Innen sok kacskaringóval egy újabb magashegyi duzzasztott tóhoz mentünk, ami az olasz határon található. Ahol lementünk a tó mellé sok lakóautó állt már. Napos, de szeles időben sétáltunk egy kicsit és gyönyörködtünk a kilátásban. A Lac du Mont Cenis 1987 m magasan volt a hegyek között, a parkoló koordinátái, ahol éjszakáztunk: 45.24520, 6.93135.

Július 29. szerda – Visszafordultunk a tótól ás visszamentünk az útelágazásig, mert ha tovább haladunk, a gáton túl átértünk volna Olaszországba, pedig mi még Franciaországban terveztünk tölteni néhány napot. Néhány hágó erre a napra is jutott. Előbb a Col du Telegraphe (1566 m), majd esőben és erős szélben a Col du Galibier (2645 m), végül a Col du Lautaret (2057 m). A Galibier hágónál a legmagasabb részen levő néhány kanyar levágható egy változó irányú forgalmú egysávos alagúttal. A viharos szélben jobbnak láttuk az alagutat választani. A felfelé menet oldalán erősen erodált csupasz, szürke sziklás hegyekben kacskaringóztunk a magasba, a másik oldalon sokkal barátságosabb táj várt minket. A nap is kisütött és a száguldozó felhők timelapse videoként vándoroltak a hegyek oldalán. Rohamos gyorsasággal rohant fel a felhők árnyéka a hegyekre, igazán lenyűgöző volt (sajnos mire megálltunk és Balu elővette a fényképezőgépét a leglátványosabb színjáték már befejeződött). Egy kisváros, Le Monetier-les-Bains lakóautó parkolójában álltunk meg éjszakára (44°58’17”, 6°30’46”). Volt már néhány lakóautó, de azért még bőven lehetett válogatni, hogy hova álljunk. Laci elment Selymivel sétálni, felfedezték a kisvárost. Amikor vacsoráztunk megállt mellettünk egy autó és egy hölgy szállt ki belőle. Először azt hittük, hogy a parkoló díját (5 EUR) jönnek szedni, de a hölgy beszédbe elegyedett Éváékkal. Csak amikor elment akkor derült ki, hogy elveszett a kutyája, azt keresi. Egy fényképet is otthagyott róla. Laci a fénykép alapján felismerte, hogy valószínűleg ezt a kutyát látta séta közben a városka központjában levő templomnál. Bernard felhívta a megadott telefonszámot, ahol a hölgy férje jelentkezett és elmondta, hogy nemrég hol járkált a kutyus. Reméljük, hogy megtalálták. Vacsora után még egy kicsit sétáltunk a városkában, nagyon aranyos volt.

Július 30. csütörtök – Reggel jött a helyi rendőr beszedni a parkoló díjat, amihez egy elég részletes adatlapot is kitöltött. A fiúk még szervizeltek, Bernard lefilmezte a drónnal, ahogy a parkoló melletti sebes hegyi patakban kajakokkal és nagy gumicsónakokkal raftingoltak. A kajakok nyomában egy magányos kajak evező bucskázott alá a hullámokon a kövek között.

Eddig csupa kisvárost, falvat néztünk meg, ezúttal egy nagyobb város, Briancon volt a következő megálló. Sikerült beférni egy parkolóba a várfalak alatt, ahonnan gyalog közelítettük meg egy parkon keresztül a fallal körülvett erődített régi várost. A Porte Dauphinen léptünk be a 1326 m magasan levő erődített város területére. Az utcácskákban sok turista nyüzsgött. Az egyik bolthoz tartozott egy border collie, aki játékra hívta az arra járókat. A játékát letette a kiszemelt személy lábához, ha az benne volt a játékban és eldobta ügyesen még a levegőben elkapta és máris vitte vissza egy újabb dobásra. Egy ideig szórakoztattuk egymást, majd amikor továbbmentünk láttam, hogy máris megtalálta a következő játszótársat. Megnéztük az 1703 és 1718 között épült templomot, megcsodáltuk a kilátást a várfalakról, a középkorban piacként funkcionáló Place d’Armest, a várral szemközti vízesés melletti sziklafalon felfelé kapaszkodó sziklamászókat, a lépcsőzetes Grovernor kertjét, majd visszatértünk a lakóhoz. Éváék még a felső várhoz vezető hídhoz is elmentek, de visszatérve elég nehezen tudtak beszállni a lakóba, annyira közel parkoltak mindkét oldalon mellettük.á Észak felé tettünk egy kis kitérőt Nevache gyönyörű völgyébe. A völgyben nem szabad biwakolni (azért nem vagyok biztos, hogy az összes lakóautó, amit útközben láttunk kempingbe vonult éjszakára), egy hosszan elnyúló kemping van Nevache-ben, ahol letelepedtünk. Délután, de még mindig melegben egy nagy sétát tettünk a patak két oldalán, majd este grilleztünk. Tüzet rakni tilos volt a nagy szárazság miatt, de a gázos grillt használhattuk. A lakóautók mellett jéghideg víz folyt egy vályúba, ahol remekül le tudtuk hűteni a még otthonról hozott dinnyét. A kemping nem került többe, mintha egy lakóautó parkolóban éjszakáztunk volna, igaz, hogy a szolgáltatások is ezzel arányosak voltak.

Július 31. péntek – Ezen a napon körbeautóztuk a Lac Serre-Poncont. Először nem tűnt ismerősnek, amikor egy hegyi állatkerthez, majd egy keskeny oldalághoz értünk akkor ismertem fel, hogy amikor Provancet jártuk be, akkor már jártunk ezeken az utakon, a tóparton éjszakáztunk és másnap szemerkélő esőben az állatkertet is megnéztük, majd Savines-le Lacban szervizeltünk. A tóra jó kilátást nyújtó aszfaltozott parkolót néztünk ki éjszakára, ahol új fa asztalok, padok álltak. Mikor visszaértünk a parkolóhoz egy család már szedelőzködött. Még egy lakóautó csatlakozott hozzánk éjszakára. Nem mertük a füves tóparti területet választani, ahol néhány éve éjszakáztunk, mert az előrejelzés esőt jósolt másnapra és emlékeztünk, hogy már egy kis eső után se volt egyszerű kikecmeregni a területről.

Augusztus 1. szombat - Éjszaka meg is érkezett az eső és kitartott másnap is. Kicsit le-föl autóztunk a tó melletti szerpentines, úton előbb lementünk Savines-le Lacba szervizelni, majd vissza a hegyre megnézni az ingó sziklákat (de az eső miatt csak az út melletti parkolóból készítettünk néhány képet, majd vissza Savines-l Lacba a lakóautó parkolóba (8 EUR 1 napra, bankkártyával lehet fizetni, a víz vétel külön 2 EUR, amit a szervizállomásnál kell fizetni),

Az úttól távoli helyeket találtunk és az esőben jókat beszélgettünk, terveztük a további utat és figyeltük a szervizelő lakóautósok szerencsétlenkedését. (Egy olasz pl. –Éva megszámolta – nyolcszor öblítette ki ürítést követően a WC tartályát, miközben több lakóautós is várta az esőben, hogy szervizelhessen.)

Délután elállt az eső, mi meg rögtön elindultunk a városba. A parton levő strandra nem volt szabad kutyát bevinni, ezért visszafordultunk és nagyon megörültünk, amikor felfedeztük, hogy a turista információs irodánál van wi-fi. Elég sokan voltak az iroda előtt, mindenféle eszközzel a neten lógtak. Mi is leültünk egy támfalra megnézni az e-maileket, küldeni néhány üzenetet. Este Laci és Balu Selymivel megnézték a kivilágított zenés sétautat. Zene nem volt, de az erdei út tényleg ki volt világítva.

Augusztus 2. vasárnap – Ismét a tó melletti úton indultunk felfelé, ezúttal napsütésben tudtuk lefényképezni az ingó sziklákat a parkolóból (a felázott talajon nem vállaltuk, hogy a meredek ösvényen közelebb kerüljünk a sziklákhoz).

A tó délkeleti nyúlványától Barcelonette felé haladtunk tovább, majd a Col de Vars hágón át (2109 m) Guillestre felé haladtunk. Itt úgy döntöttünk, hogy megnézzük a Briancontól a Lac Serre-Poncon úton kiírva látott világörökség helyszínt, Mont Douphint. Érdemes volt arra mennünk. Mont Dauphin XIV. Lajos idejében épült erődváros, amely megőrizte védelmi rendszerét, ugyanakkor a városka nem skanzen, ma is laknak benne. Éváék francia idegenvezetéssel a földalatti erődrészleteket is megtekintették, mi csak a föld felett jártuk be a városkát. A parkolóban számos lakóautó állt. Az erős szélben beálltunk szélirányba, hogy a magas szirtről ne fújjon le minket a szél. A szirt alatt mély völgy volt sebes folyóval, a vízeséssel. A völgy felett kifeszített kötélen keletek át az adrenalin vadászok. Volt, aki alig néhányszor esett csak le a kötélről (persze ilyenkor a biztosító kötél megfogta), mások keményen megküzdöttek, felálltak – leestek, felálltak – leestek és ige lassan tudtak eljutni a kötél másik végéig.

Augusztus 3. hétfő – Kellemes, szélcsendes, napos időre ébredtünk, Selymivel jót sétáltunk még egyszer megnézve a város külső védőfalait Geuillestre-t nem tudtuk megnézni, piac volt és nagy tömeg, de azért a külvárosban vásároltunk kicsit, majd tovább mentünk Chateau Queyrasba. A lakóparkolóban álltunk meg egy kis tér mellett (padokkal, asztalokkal, gyerekeknek hintával, finom forrásvízzel, WC-vel). A fiúk a nagy melegben elindultak a meredek úton a sziklaszirten álló várat bevenni, mi Évával és Selymivel a szurdokban zubogó patak partja fölött vezető úton sétáltunk és megcsodáltuk a Via Ferrata-n kötél biztosítással haladó csoportokat (gyerekek – fiatalok – idősebbek vegyesen).

Mire a fiúk visszaértek éppen sikerült lefoglalnunk egy árnyas asztalt a parkban, ahol aztán falatoztunk kicsit. Két telekkel arrébb volt egy France Passion lakóautós szállás. Nekünk erre az évre nem volt matricánk, de Bernard megkérdezte és megengedték, hogy mi is ott aludjunk. Kényelmesen letelepedtünk, Évával átmentünk az étterembe – akik a hely tulajdonosai voltak és vettünk ajándékba az általuk kézzel készített szappanokból. Amikor már enyhült a hőség Lacival felmentem és is a várhoz egy sokkal kevésbé meredek úton, mint amin ők jártak délelőtt. Este a lakóautók mögött állítottuk fel az asztalt és székeket és a szabadban vacsoráztunk.

Augusztus 4. kedd – Éva nem érezte jól magát, ezért nem jött velünk, amikor St-Véranban gyalogosan végigjártuk az aranyos bányászfalut, ahol rezet és ezüstöt bányásztak. Jelenleg síközpont a falu, de a nyár közepén is rengeteg turista kereste fel. Nagyon sok házon volt különböző díszítésű napóra, folyton nyaggattam a fiúkat, hogy készítsenek róluk fényképet. Tetszettek a kő és fa kombinációjából épült házak, nem is tudom, hogy a tetőszerkezet hogyan bírja el a nehéz, vastag palalapokból álló tetőt és télen ráadásul a vastag hótakarót is. Aranyos volt a városka temploma is és a speciális, a város foglalkozásainak szimbólumaival díszített feszület, amely sok helyen felbukkant. Mire visszaértünk szerencsére Éva is jobban érezte magát.

Nagyon kacskaringós, keskeny és meredek úton indultunk tovább a 2744 m magas Col Agnel hágó felé, ami a határ Franciaország és Olaszország között. Hideg is volt, a szél is fújt, én ki se bújtam a kocsiból a hágómál, csak a fiúk szálltak ki néhány fotót készíteni. (Én közben azon izgultam, hogy le ne fújjon minket a szél, mert Laci a szakadék szélén, arra merőlegesen állt meg és még a motort se állította le. Szerencsére nem kellett a fékre vetődnöm, de eléggé cibálta a viharos szél a lakót.)

Az olasz oldalon lefelé se volt egyszerű a haladás, nagyon meredek volt az út, sok és éles kanyarral. A határ után nem sokkal, egy tó partján, Pontechionale-ban néztem ki egy lakóparkolót éjszakára (7 EUR/nap, a tóparti kemping presszójában kell fizetni (de jönnek is esténként és beszedik a pénzt azoktól, akik nem vettek jegyet). Lacival és Selymivel nagyot sétáltunk a tó felett haladó erdei úton. Eredetileg körbe szerettük volna járni a tavat, de úgy láttuk, hogy a másik oldalán csak az országúton lehetne menni – így is volt -, ezért egy idő után visszafordultunk. Vacsora után az egész csapattal elmentünk megnézni a városkát és a tóparti parkot. Éppen grillezéshez készültek az egyik helyen és egy férfi odajött hozzánk, megkérdezte, hogy magyarok vagyunk-e, mert az ő felesége magyar. Az egész úton nem sok magyar autóval találkoztunk, magyar lakóautót, vagy lakókocsit pedig egyáltalán nem láttunk. Igaz, hogy még mi se jártunk korábban ezeken a helyeken, nem tartoznak a fő magyar nyaralási célpontok közé. A sok biciklista, túrázó elsősorban helyi látogató, vagy a szomszédos országok lakója. A Via Ferratások között láttunk néhány angolt, helyenként németeket, hollandokat, elszórva lengyeleket és más nemzetiségűeket.

Augusztus 5. szerda – Szép festett homlokzatú templomok voltak ezen a vidéken és szuper piknik helyek grillsütőkkel, asztalokkal, padokkal. Másnap Santuario d’Oropa volt a célpontunk, kb. 20 km-el előtte, Mongrandoban nagy nehezen megtaláltuk a lakóautó parkolót (45.52553, 8.00566). Kellemes árnyas helyen volt, amit a nagy melegben értékeltünk. Kicsit nehezen találtuk meg, először elírtuk a koordinátát, többször végigmentünk a város szűk utcáin, megfordultunk, amikor egy a lakónál keskenyebb hídhoz értünk, de végül sikerült rátalálnunk a lakóparkolóra. A nagy melegben jólesett az árnyékban üldögélni.

Augusztus 6. csütörtök – Éva már mesélt róla, hogy milyen érdekes hely Santuario di Oropa, ahol néhány éve Stoll barátaikkal jártak. Meredek, kanyargós út vezetett fel a hegyre. Ahogy haladtunk egyszer csak vége lett az útnak, teljes szélességben le volt zárva. Visszafordultunk és egy másik úton közelítettük meg a célunkat. Helyenként nem volt egyszerű a haladás, de végül megláttuk az épületegyüttes előtti parkot, lépcsőket és teraszokat. Ahogy tovább haladtunk felfelé a parkolóhoz, kiderült, hogy egy hatalmas épületegyüttes, középpontjában a katedrálissal. A lakóautó parkoló sorompóval lezárt területen volt és fizetős, de nem akartunk ott maradni éjszakára és nem is voltak sokan, ezért a rendes parkolóba álltunk be. A vallási hely 1200 m magasan található, még magasabb hegyekkel körülvéve. A XIII. században épült itt az első templom.

Éppen amikor a parkban sétáltunk egy zarándok csoport érkezett. A katedrálisból kihangosítva hallgattuk a hangja alapján idős pap imáját és énekét, ahogy egyre inkább elfúló hangon ismételgette ugyanazokat a szólamokat. A felügyelők elterelték a látogatókat a zarándokok útvonaláról, mi a lépcsőről követtük figyelemmel az útjuk utolsó szakaszát.

Megnéztük az épületegyüttesben levő másik templomot is, körbejártunk az árkádok alatt, aprópénzeinket bedobtuk a perselybe és mécsest gyújtottunk azok emlékére, akik már nem lehetnek velünk, de a szívünkben őrizzük az emléküket.

A Bielmonte felé haladó panorámaúton (közben egy 1382 m-es hágó) szerettük volna megközelíteni Varallo-t, következő célpontunkat. Az út elején viszont ki volt írva, hogy az út le van zárva. Próbálkoztunk máshonnan is, de ott is hasonló táblát találtunk. Egy parkolóban megálltunk tanácskozni és egy ott pihenő olasz autóstól megkérdeztük, hogy valóban le van-e zárva a hágó, vagy az ahhoz vezető út. Ő csodálkozott, hogy gyakran jár arra és semmi gond az úttal. Talán télire vonatkozik a tábla. Így hát elindultunk azzal, hogy ha mégis le van zárva legfeljebb visszafordulunk. Semmi gond nem volt az úton, legfeljebb annyi, hogy a nagyon párás levegő miatt a panorámából nem sokat láttunk. A hágónál fizetős lakóautó parkoló volt, de Bernard emlékezett, hogy egy kicsit odébb álltak meg egy jó parkolóban, amikor korábban arra jártak. Még egy helyen megálltunk, de még ez se volt az igazi, a magasság ellenére nagyon meleg volt. Aztán nemsokára rátaláltunk a keresett parkolóra, nagy füves terület, körülötte murvás úttal, a szélén árnyékot adó fákkal. Beálltunk az árnyékba. Nagyobb nyugdíjas csapat is volt a területen, több személyautó jött-ment, a rét egyik végén kő lépcsőkön megközelíthető terasz (mint kiderült korábban egy étterem volt ott, ami leégett), a másik végén asztalok, padok. (45.68194, 8.14198) A hegyoldalban cserkésztábor üzemelt, gyalog vitték fel a felszerelést, enni-, innivalót, a felnőttek és nagyobb gyerekek cipelték fel a kisebb, mozgássérült gyerekeket. A hegy tetején pedig egy templomot láttunk, mint kiderült, a Szent Bernard templomot, ahova Éva is felment a korábbi útjukon. Ahogy kezdett kicsit kevésbé intenzíven sütni a nap, ½ 6 körül Lacival felkerekedtünk a templomhoz. Meleg is volt, az út is elég nehéz (kőomlásokon átvezető, görgő kövekkel, magas fellépőkkel fűszerezett), meglehetősen kimerültem, mire sikerült felérnünk röpke 1,5 óra alatt. Egy kényelmesebb út is vezetett a templomhoz, csak nem tudtuk, hogy az hol ér le a főútra, ezért nem mertünk azon visszaindulni, hanem azon az ösvényen botorkáltunk vissza, amin felmentünk. (lefelé szerencsére csak 1 óra volt az út. Mire leértünk, már kezdett sötétedni. A szabadban vacsoráztunk és éjszaka kicsit lehűlt a levegő.

Augusztus 7. péntek – Varalloban már délelőtt nagyon meleg volt. A lakókat leraktuk a lakóparkolóban, aztán elsétáltunk a kabinos felvonóhoz, amivel felmentünk a hegyen található vallási központba. Varalloban a hegy tetején 43 kápolna található, amelyekben színes szoborkompozíciók mutatják be a Biblia részleteit. A kápolnákon kívül egy bazilika is található Sacro Monte di Varalloban. A nagy melegben a hegyoldalban lejjebb levő kápolnákat kihagytuk, de így is több, mint 30 kápolnát láttunk. A felvonóval, amivel lementünk a fenti kávézóból egy tálcán kávét küldtek le a lenti felvonókezelőnek. A város központja felé mentünk vissza a lakókhoz. A folyóparton strandoltak, a főtéren nagyon hangulatos épületeket láttunk.  Úgy gondoltuk, hogy talán a közeli tóparton elviselhetőbb a hőség, ezért elindultunk az ACSI katalógusban talált lakóautó parkolóhoz Pellában, a Lago di Orta partján. Meredek, kacskaringós és helyenként elég keskeny úton autóztunk. A tóparton is 38 fok volt, ezért inkább úgy döntöttünk, hogy visszatérünk a magas hegyekbe. A Simplon hágón (2005 m) mentünk át Svájcba és a hágó után egy bezárt hotel parkolójában éjszakáztunk több más lakóautóval.

Augusztus 8. szombat –Két oldalt magas hegycsúcsok között, a völgyben vezetett az utunk. Régi faházas településeken haladtunk át, ahol a felső szintet a ház négy sarkán nagy kőtömbökre építették, a házak külső burkolata sokszor fazsindely volt, a tetők pedig többnyire nagy palalapokból készültek. Az egyik ilyen kisvárosba be is mentünk, sétánk során közelebbről is szemügyre vettük az érdekes épületeket. 2000 m magasan nem volt hőség, de amint lejjebb mentünk, 1200-1300 m környékén dél körül már 34-36 fokot mutatott a hőmérő. Ezért aztán ismét egy hágó felé vettük az irányt. A 2478 m magas Novena hágó Svájcban a legmagasabb hágó. Az út mentén tó hívogatott, meg is álltunk. A hágónál tanulmányoztuk, hogy milyen hegyekre nyílik kilátás. Azt hittük, hogy a tó túlsó partján egy kisebb magaslaton maradt egy hófolt, Laci el is ment Selymivel, hogy kicsit havazhasson, de nem hó volt, hanem fehér szikla. A körülöttünk levő magasabb hegyeken láttunk havat, de túl távol volt az úttól és megközelíthetetlen helyeken, ezért Selymi nem tudott havazni ezen az úton.

Ahogy éppen ebédeltünk a tóparton egyszer csak egy csomó egyforma autó futott be teljes csendben és egy kicsit arrébb leparkoltak. Kiderült, hogy valamilyen Tesla találkozó volt, kb. 40 Tesla elektromos hajtású limuzin és két Tesla sportautó ”szállta meg” a hágót. A környéken pihenő autósok – persze mi is – kíváncsian nézegették az autókat kívül – belül és kérdezgették a gazdáikat a kocsik tulajdonságairól.  Talán fél órát maradtak, aztán ahogy jöttek, teljes csendben továbbálltak.

Nemsokára mi is elindultunk éjszakára helyet keresni. Többfelé voltak kint nagy Coop transzparensek, ezen a hétvégén valami nagy rendezvényt szponzorál a Coop. Egy buszmegállónál találtunk egy parkolót. Éváék elmentek kicsit lejjebb megnézni, hogy az általuk ismert parkolóban van-e hely, de visszafordultak, mert ott is valami rendezvény volt. A buszmegálló egyik oldalán kicsit messzebb lehetett állni az úttól egy füves területre, oda álltunk át éjszakára. Estefelé elmentünk a környéken sétálni Selymivel, de aztán eleredt az eső, ezért bevonultunk a lakóba.

Augusztus 9. vasárnap – Éjszaka nem volt nagy forgalom, egy kis lakóautó is csatlakozott hozzánk.

Ezen a napon a Gotthard hágó volt a cél. Elég változatos volt az idő. Az esti – éjszakai eső miatt reggelre párába burkolóztak a hegyek, elbújtak azok a nagy csúcsok, amiket előző nap még tisztán láttunk. Airoloban megálltunk szervizelni, de olyan viharos szél, égiháború és felhőszakadás kerekedett, hogy alig indultunk el máris megálltunk egy parkolóban kivárni a vihar elvonulását.

Amikor csendesedett az eső és mire az Ördög-szurdokba értünk, már napsütésben tudtuk megnézni az örvénylő vízesést. A Schöllenen-szoros a svájci Uri kantonban Göschenen (északon) és Andermatt (délen) között található meredek falú, a Reuss-folyó vájta völgy. A vad szoros idők emlékezete óta nehezen áthidalható akadályt jelentett az Uri és Tessin kantonokat összekötő Szent Gotthárd-hágó felé vezető úton.

A második koaliciós háború idején a Schöllenen-szoros közelében 1799. szeptember 25.-én összecsapásra került sor a Claude-Jacques Lecourbe vezette francia csapatok és a Szuvorov tábornok parancsnoksága alatt álló orosz sereg között. A harcok során az első Ördög-híd jelentősen megrongálódott és járhatatlanná vált. Mintegy 30 évvel később helyettesitették egy másikkal. Az Ördög-híd közelében található az 1899-ben itt elesett Szuvorov generális és elesett katonái tiszteletére a sziklafalba épített Szuvorov-emlékmű. A híd másik oldalán egy hosszú alagúton lehet áthaladni, ami hadászati célokat szolgált. A szűk szorosban megy a vasút is. Laciék majdnem lekésték az elhaladó kis piros vonat látványát, annyira elmélyültek a szemközti parkolóban álló Jaguár csodálásában, a vízesés robaja pedig teljesen elnyomta a vonat hangját.

A hágónál (2108 m) itt is körülnéztünk, némi vadvirágot is szedtem. Közben Rudiékkal is sikerült felvenni a kapcsolatot, kiderült, hogy ők közben Magyarországon jártak és éppen hazafelé tartanak. Éva egyeztetett velük, hogy este találkozunk az Oberalppass-nál (2044 m). Rudiék már ott voltak, mire odaértünk.

A hágónál voltak katonai létesítmények, amelyeket azonban évente csak néhányszor használnak. Most éppen üresen álltak. Érdekes, hogy Svájcban elég sűrűn vannak honvédségi területek, laktanyák, repülőterek.

A hágónál több parkolóban is álltak lakóautók. Elhelyezkedtünk a három lakóval egymás mellett, aztán sétálni indultunk a tóparton és közelről is megnéztük a világ alighanem legmagasabban levő világítótornyát. Hideg, szeles idő volt, később az eső is eleredt. Az út mellett húzódtak a vasúti sínek és elég gyakran jártak a kis piros vonatok.

Augusztus 10. hétfő – Reggel búcsút vettünk Éváéktól és Rudiéktól, akik hazafelé indultak.

Éjszaka sok eső esett és reggel is még lógott a lába az esőnek, a hegyek pedig felhőbe burkolóztak.

Az úton olvastam újra Thomas Manntól a Varázshegyet, ami Svájcban, Davosban játszódik egy tüdőszanatóriumban. Gondoltam, hogy úgyis közel vagyunk hozzá, megnézhetnénk. Davos előtt ismét átkeltünk egy hágón, a Wolfgangpass 1631 m-ével a kisebbek közé tartozott.

A Davoser Seenél a tóparton álltunk meg egy fizetős parkolóban. A kiírások szerint csak a téli időszakban tilos éjszakázni a parkolóban. Körbesétáltuk a tavat, találkoztunk gyógyulást remélő tüdőbetegekkel (az orrukból kilógó csövek alapján gondoltuk, hogy ők ápoltak), valami zsidó találkozó lehetett, mert nagyon sok ortodox zsidó sétált a tó partján és az erdőben vezető ösvény mentén sok mókus várta, hogy finom falatokkal etessék őket az arra járók. Kézből vették el a szotyit és egyéb magokat. Selyminek ifjú korában az egyik kedvenc szórakozása volt a mókusok kergetése. Természetesen a mókusok sokkal gyorsabbak voltak nála. A séta közben két mókus is egészen közel ment hozzá, nem is nagyon ijedtek meg tőle (persze pórázon volt). Laci és Balu a lakóhoz visszaérve magukhoz vettek egy kis földimogyorót és azzal felszerelkezve mentek vissza, hogy fotózni tudják a mókusokat. Jó képek készültek, pl. ahogy Laci kezéből veszi el egy mókus a mogyorót. Mi addig Selymivel a tóparton napoztunk (illetve Selymi az árnyékba bújt). A tóban fürödtek és kajaklapáttal hajtott szörfökkel is közlekedtek. Ebédet követően tovább haladtunk.

A Flüelapass elég magas volt (2383 m), utána viszont lefelé haladtunk egy darabon. St. Moritzban nem álltunk meg, mert nagy volt a forgalom és nem találtunk szabad parkolóhelyet. Később viszont tavak következtek és már messziről rengeteg skite ernyőt láttunk keresztbe-kasul száguldozni. Egy szörf központ parkolójában kicsit megálltunk megcsodálni a sok színes szörf- és skite vitorlát. Érdekes, hogy a következő tavon csak 1-2 szörföt láttunk. A tavakat elhagyva felmásztunk az 1825 m magas Malojapass-hoz, majd lefelé ereszkedtünk Olaszország felé. Az út mentén egy forrásnál többen megálltak vizet tölteni, hát mi is megtöltöttük a kiürült ásványvizes üvegeket. Hidegen ennek a víznek jobb volt az íze, mint az előző napi forrásnak az Oberalppass-nál.

Olaszországba átérve az útról egy nagyon szép és magas vízesést pillantottunk meg. Keskeny kis úton közelítettünk hozzá és elég nehezen fértünk be a parkolóba is. Később láttuk, hogy csak néhány száz métert kellett volna tovább mennünk egy sokkal nagyobb parkolóig.

A vízesésnél (Cascade del Aqua Fraggia) sokan piknikeztek, hűsöltek a nagy melegben. Árnyas park vette körbe, néhányan a vízbe is bementek kicsit, hogy lehűtsék magukat.

Chiavennában néztünk ki egy parkolót éjszakára (46°18’57”, 9°23’47”). Hatalmas parkoló volt a sportpálya mellett, csak 1-2 lakóautó és személyautó állt benne. Nagyon meleg éjszakánk volt, pedig az összes felső ablakot kinyitottuk. Este és éjszaka még néhány lakóautó érkezett, de szinte elvesztek a nagy parkolóban.

Augusztus 11. kedd – Reggel szervizeltünk és a parkolóval szemben levő közértben bevásároltunk reggelire. Délelőtt a Lago di Como partján autókáztunk, mert nem találtunk olyan parkolót, ahol meg tudtunk volna állni a tó partján. Azért időnként félreálltunk, hogy megcsodáljuk a tavat. A strandokon nem láttunk sok embert, inkább akkor kezdtek lemenni a tengerpartra, amikor dél körül már visszafelé tartottunk. Megálltunk feltölteni a készleteinket, de éppen bezártak sziesztára, ezért tovább haladtunk. Gondoltuk, hogy Olaszországban is megnézünk néhány olyan síparadicsomként ismert helyet, ahol még nem jártunk (Livignot és Bormiot). Livignoba úgy volt a legegyszerűbb eljutni, hogy ismét beléptünk Svájcba. Svájcból vissza Olaszországba ismét egy hágón volt a határ (Forcola di Livigno 2315 m). Livigno előtt egy parkolóban láttunk néhány lakóautót, hát mi is odaálltunk melléjük. Kellemes, napsütéses időben indultunk egy kis sétára előbb a patak mentén, majd egy domboldalban vezető turistaúton. Az út mellett több helyen is piknik területek voltak tűzrakó helyekkel, padokkal, asztalokkal, fém hordókkal a szemétnek, vagy éppen a tűzrakáshoz.

Vacsora után egymás után érkezett néhány személyautó, mindegyikkel egy-egy hölgy, az egyik a kislányát is hozta, egy másik a kutyáját. Mindenki hozott valami ennivalót és letelepedtek a patakon túl a legközelebbi piknik területen. Az egyik autóval is odaálltak, hogy a nehezebb dolgokat ne kelljen átcipelni a patakon. Az utolsó résztvevő némi késéssel érkezett és ő is hozott magával egy kutyát. Törtük a fejünket, hogy milyen társaság lehet. Nem tűnt valószínűnek, hogy közeli barátnők, vagy esetleg rokonok, mert nem köszöntötték egymást puszival, pedig különböző időben futottak be. Én arra tippeltem, hogy esetleg kolléganők és csoportépítés a célja a közös grillezésnek. Laci boszorkány szertartásra gyanakodott, amit aztán jól kiszíneztük. Több tüzet is gyújtottak, időnként odébb vitték a tüzeket, bár mi már korábban lefeküdtünk, de Laci felébredt rá, amikor éjfél után felszedték a sátorfájukat és elporzottak.

Augusztus 12. szerda – Reggel megtöltöttük az üvegeket a parkolóban levő forrásnál. Olyan jó ízű volt a víz, hogy a korábban töltött vizet is kiöntöttük és minden palackot teletöltöttünk (még haza is hoztunk a finom vízből, sőt még a következő hétvégén Pusztaszentlászlón is azt ittuk. Livignoban először azt hittük, hogy tévedés, amikor egy benzinkútnál igencsak kedvező üzemanyag árakat láttunk kiírva. Aztán egy másiknál is, ezért visszafordultunk tankolni, mert Laci éppen aznap reggel töltötte be a tankba a tartalék kannából a 10 l gázolajat. 0,855 EUR/l áron tudtunk tankolni. Nekem eszembe jutott, hogy valahol olvastam, hogy Livigno Olaszországon belül vámszabadterület. Ezt megerősítette, hogy amikor megálltunk kenyeret venni, az üzletben meglepően olcsók voltak a csokik, sok turista pedig röviditalokat és több karton cigarettát vásárolt. Némi csokit mi is beszereztünk. Ahogy tovább haladtunk, egyszer csak egy határhoz értünk, ahol a vámosok mindenkit megállítottak és érdeklődtek, hogy italt, vagy cigarettát vásároltak-e. Mi bátran mondhatunk nemet, úgyhogy mehettünk tovább. Ezen a napon se maradhattak ki a hágók, Livigno és Bormio között két hágó is van az úton, a Passo di Eira 2208 m, míg a Passo Foscagno 2291 m magas.

Bormioban kicsit kavarogtunk, elsősorban azért, mert amerre terveztem az utat a Val di Trafoi felé, ott a hágó felé vezető út mindjárt az elején le volt zárva. Nem csak tábla volt kitéve, hogy az út nem járható (mert ezzel már volt olyan tapasztalatunk, hogy nem biztos, hogy komolyan kell venni, hanem útakadály is megerősítette a tábla figyelmeztetését. Így aztán másik útvonalat kerestünk és a Valfurva felé indultunk. Ez is hegyi út volt, helyenként annyira keskeny, hogy a szembe jövő biciklisnek fel kellett másznia a biciklijével a hegyoldalba, hogy elférjünk mellettük. Volt ott minden, ha szembe jött valaki – tolatás több száz méteren át, mire valami szélesebb helyen el tudtuk kerülni egymást. Az egyik kanyarban egy lakóautó és egy személyautó állt, a személyautó motorház tetején iratokat töltöttek ki, nekik valószínűleg nem sikerült teljesen elférniük egymás mellett. Egy lakóautó jött mögöttünk is, neki könnyebb helyzete volt, mert mi már törtük az utat előtte.

A Passo di Gavia (2652 m), majd a Passodi Tonale (1883 m) leküzdése után könnyebb terepre értünk, de ahogy lejjebb kerültünk melegebb is lett. Egy nagyon szép úton kacskaringóztunk át Fondoból Meránba. Az út mentén sok piknik terület volt, de mi Tiroloban szerettünk volna éjszakázni.

Amikor megérkeztünk abba a parkolóba, ahol korábban már többször aludtunk láttuk, hogy az egyenesebb helyeket buszparkolónak alakították át és bár nem voltak sokan a parkolóban mégis úgy döntöttünk, hogy a kicsit feljebb levő, sorompós bejáratú, de simább parkolóba állunk be. Sétálni indultunk és reméltük, hogy éjszaka lehűl a levegő. Megnyugodtunk, hogy minden kastély megvan Tiroloban, nézegettük a völgyben kis makettként átvonuló vonatokat.

A turista információs iroda környékén szabad wi-fit sikerült becserkészni, így vacsora után a közeli parkban leülve bepótoltunk valamennyit a hosszú ideje elmaradt információkból a nagyvilágról. Amikor besötétedett, a völgyben szép tüzijátékot is rendeztek. Nyitott ablakoknál hajnalra hűlt le annyira a levegő, hogy kellemes legyen aludni.

Augusztus 13. csütörtök – A Dolomitok a nagy kedvenceim, ezért még kicsit barangoltunk itt. Ezúttal sikerült rátalálnunk Bolzano után a Val di Tiresben Rosengarten felé vezető útra.  Elég sokan voltak az utakon, de akkor ámultunk el igazán, amikor leértünk a Val di Fassaban vezető útra, ahol szemben több km-es dugóban álltak – araszoltak az autók és sok-sok lakóautó. Mi kicsit dél felé haladtunk, szembe a nagy forgalommal, majd a Pellegrino hágó (1918 m) Agordo – Forno di Zoldo – Cibiana (1536 m-es hágó) – Valle d’Ampezzo útvonalon közelítettük meg Cortina d’Ampezzot, majd mentünk tovább a Montúe Cristallo sífelvonójánál levő parkolóig (46.55060, 12.18903), ahol beálltunk a lakóautók közé. Este sétáltunk még kicsit a környéken, majd nagyon jól aludtunk a hűvösben. Tudtuk, hogy ez az utolsó éjszaka, amikor a kánikula elől a magas hegyek közé menekülve pihentető éjszakánk lesz.

Augusztus 14. péntek – Az út utolsó hágója, a Tre Croci (1809 m) után már a megszokott úton (Misurina – Dobbiaco) hagytuk el a magas hegyeket, majd Ausztrián át Szombathely – Sárvár volt az útvonalunk, ahol meglátogattuk nagyfiunkat. Este a fiúk még elmentek fürdeni egyet, mi addig Selymivel sétáltunk. Éjszaka nem sokat aludtunk, mert a mi szobánkban nagyon meleg volt (a másik kettőt viszonylag lehűtötte a légkondi), amikor ablakot nyitottunk, akkor meg az utca zaja volt zavaró.

Augusztus 15. szombat – Erre a napra már csak a hazaút maradt Sárvárról. Reggel még sétáltunk egyet a városban, aztán kis bevásárlás, kényelmes reggelizés után késő délelőtt indultunk hazafelé.

Nagyon jól éreztük magunkat ezen az úton, sok szép helyen jártunk – Éva remek útitervet talált ki és jó volt megint velük utazni. Ha jól számoltam, összesen 28 hágóra kacskaringóztunk fel Villámmal, majd persze lefelé a hágók túloldalán.


Beküldve: 2015 szept. 01 17:50 írta challenger #46642
challenger profilkép
Koszi Judit hogy meg irtad hat remelem kihagoztatok magatokat egy ket evre...

Partnereink:

Egyedi lakóautók gyártása. Lakóautók szervizelése, átépítése, felújítása.