Üdvözlünk téged Vándor,

egy Önszerveződő, Szabad és Nyitott, Baráti társaságban, a Magyar Lakóautó Klub-ban!

Regisztráció
Emlékezz rám

Régen jártunk már Bretagne-ban, de nagyon tetszett, ezért úgy gondoltuk, hogy idén nyáron ismét arrafelé vesszük az irányt és a tőle északabbra fekvő Normandiát is meglátogatjuk. Éváék se gyakran jutnak el Franciaországnak ezekre a tőlük is távolabb fekvő részeire, így ez lett a közös nyári úti cél.

Nekünk persze azért sokkal messzebb volt, ezért előbb is kellett elindulnunk. A röpke 1600 km-t több részben tettük meg. Július 2-án szerdán 14 órakor indultunk, előző délután Laci még nagy bicikli és lakó szerelésben volt. Ahogy beléptünk Ausztriába elkezdett esni az eső és hol csak kicsit esett, hol szakadt, mintha dézsából öntenék egész úton Ausztrián keresztül. Gondoltuk, hogy jó lenne Passau felé a szép Duna menti úton haladni, de az időjárás miatt mégis inkább az autópályán maradtunk és Linz után, közel a német határhoz aludtunk egy autópálya pihenőhelynél. A parkoló távolabbi része elég messze esett a pályától, ezért az út kb. 1/3-át megtéve kellemes éjszakát töltöttünk itt.

Július 3-án a német autópályáké volt a fő szerep. Egy helyen két órát ácsorogtunk a dugóban egy útépítés miatt, de máshol is láttunk nagy dugókat baleset, vagy útépítés miatt.  Egy idő után nagyon elegünk lett az autópályából és rekkenő napsütésben letértünk a Rajna mellett vezető útra. Jobbra – balra kis erődítmények, várak, kedves kisvárosok és rengeteg szőlő. Itt nem csodálkoztam rajta, hogy jelentős borvidéken járunk. Este 7-kor is 31 fok volt még, néhány helyen megálltunk kicsit nézelődni, fényképezni. Bonn közelében tértünk vissza az autópályára és Belgium felé vettük az irányt. Még Németországban álltunk ki egy felújítás alatti benzinkút – kamionpihenőben éjszakára. Sajnos itt nagyon közel volt az autópálya, ennek megfelelően alig tudtam valamit aludni, egész éjjel dübörgött a forgalom.

Július 4-én rövid és kevéssé pihentető éjszaka után indultunk tovább. Amiensben beszéltük meg a találkozót péntek dél körül. Éva írta, hogy ők a champagne vidéken álltak meg éjszakázni. Úgy néztem a térkép alapján, hogy kb. 100 km-el járnak előttünk. Megadták egy amiensi parkoló koordinátáit (49.894321, 2,286620), hogy ott találkozzunk. A város központjához közel, virágzó, zümmögő és illatozó hársfák között egymás után két nagy parkoló volt, eléggé tele személyautókkal. Mint kiderült, ingyenesen lehetett itt parkolni. Először a második parkolóba álltunk be, de ott nem volt sok szabad hely, ezért amikor Laci körbejárt felfedezni a környéket és azt látta, hogy az első parkolóban több a szabad hely átálltunk oda. Nem volt egyszerű a megközelítése, szűk, kanyargós utcácskákon lavíroztunk, de végül sikerült. Éváék kicsit később érkeztek, mert most ők keveredtek alig haladó nagy dugókba.

Amikor Éváék befutottak, mindjárt a katedrális megkeresésére indultunk.  Toronyiránt haladtunk, bár néha a házak eltakarták a katedrális tornyát. Néhány sarok után azonban megpillantottuk. Ez Franciaország legnagyobb gótikus katedrálisa és gyönyörű. A kapukat fantasztikusan kidolgozott szobrok keretezik, a vízköpők a gótikában megszokott változatos formavilágot képviselik. Bár a tornyai különbözőek – eltérő időben is készültek – az egész hatalmas épület harmóniát áraszt.

Belül kitekeredett a nyakunk, ahogy felnéztünk a főhajó magasságába és bár helyenként repedések láthatók, az egész katedrális lenyűgöző. Amikor kigyönyörködtük magunkat Éva még bement a katedrális előtti téren az információs irodába és sok kinccsel tért vissza. Kicsit másik úton mentük vissza a lakókhoz, mint amin jöttünk, ezért oldalról is megcsodáltuk az oldalsó homlokzatot a hatalmas támpillérekkel.

Bernard egy másik, csendesebb helyen levő parkolót nézett ki éjszakára. (49.900131, 2.311660) Nagyon jó helyen volt, egy nagy park mellett, ahol sok víz, játszótér melletti csendes helyen már több lakóautó is táborozott.

A prospektusok között Éva talált néhány érdekességet. Az egyik keskeny, csónakkal járható mesterséges csatornákkal leválasztott kis kertek – elsősorban veteményes kertek hálózata (Hortillon). A több száz háztáji kertecske között elektromos csónakokkal kirándulásokat is szerveznek. A bevétel a kertek tulajdonosainak szövetkezetét gazdagítja. Nagyon régre nyúlik vissza ezeknek a sziget-kerteknek a gazdálkodása. Folyamatos felújítást igényelnek a csatornák, hogy ne iszaposodjanak el, ne dőljön be a partfaluk. Közművek nincsenek ezen a területen, lakni se lehet, de némelyik kis szigeten aranyos nyaralókat, hétvégi házakat építettek. A kertek jelentős részét ma is elsősorban zöldség termelésre használják. Szombat reggelenként a katedrális előtti téren rendezik meg a helyi piacot, ahol a termést árulják. Némelyik kert inkább a pihenést szolgálja, gyönyörű virágpompával, szép pázsittal, grillező helyekkel igazi kikapcsolódást tesznek lehetővé. Mivel aznap este volt a Franciaország – Németország VB meccs mindenki igyekezett haza, a szép napsütéses idő ellenére aznap az utolsó csónakkal jártuk körbe a területet.  Jól tettük, hogy igyekeztünk vissza a lakókhoz, mert vacsorára nagy eső érkezett. Pedig Éva még egy izgalmas programot talált. ½ 11-kor a katedrálist fénnyel festik ki. Szerencsére elállt az eső és kellemes időben sétáltunk el ismét a katedrálishoz. Már sokan üldögéltek a templom előtti téren, mi is letelepedtünk egy lépcsőfokra. ¾ 11-kor kezdődött az előadás. Először a kapukat keretező szobrokat színezték ki fantasztikus pontossággal, majd fokozatosan sorra került az egész főhomlokzaté. Közben a szöveg azt magyarázta, hogy kiket ábrázolnak a szobrok és persze zenei aláfestés is színesítette a műsort. Már többször láttunk fényfestés előadásokat, de ez egészen lenyűgöző volt. A szobroknak nem csak a ruháját, de az ábrázolt személyek haját, arcát is kiszínezték, olyan volt mint egy hatalmas térbeli festmény. Az előadás vége felé közelről is szemügyre vettük a kiszínezett szobrokat. Már éjfél tájban értünk vissza a lakókhoz.

Nagyon jól és viszonylag sokáig aludtunk, volt némi bepótolni való alváshiányunk az előző zajos éjszakát követően.

Július 5-én a tengerpart felé vettük az irányt. Fort Mahon Plage-nál az óceán parton sokan hódolnak a kite szörfözés és más vízi sportok szenvedélyének. Először a lakóautó parkolót kerestük meg (5.33861, 1.555), ahol letelepedtünk és megvettük a jegyet, ami 24 órára 8 EUR volt. Szerencsére nem esett, de nagyon fújt a szél, amikor lementünk a partra. A lakóautó parkolóval szemben az út másik oldalán kis színes sorházakból álló üdülő telep húzódott. Láthatóan nem sok egységben laktak, némelyiket éppen takarították, úgy tűnt, hogy nem indult még be a szezon. Persze csak előző nap volt vége az iskolának, Előző nap Amiensben sok fiatallal is találkoztunk, akik kisebb-nagyobb csoportokban ünnepelték az iskolaév végét, a sikeres érettségit. Vacsora közben ismét eleredt az eső, de ezúttal sokkal kitartóbb volt, mint előző nap, egész éjszaka változó intenzitással esett.

Július 6-án reggel még szervizeltünk, aztán útra keltünk. Nem terveztünk hosszú utazást egy-egy napra, ezúttal először Saint Valery sur Somme-ben álltunk meg, ahol a tengerparton vadon élnek delfin kolóniák.

A lakóautó parkolót könnyen megtaláltuk, sajnos azonban esett az eső. Amikor kicsit csendesedett, Bernard felfedező útra indult. Nemsokára telefonált Évának, hogy menjünk mi is, megtalálta a fókákat. Csak csepergett az eső, amikor esőköpennyel, esernyővel, fényképezőgéppel és távcsövekkel felfegyverkezve fókalesre indultunk. A parton voltak néhányan, az apályban csoportokban elindultak a távolabbi zátonyok felé, a parton pedig állatvédők nézegették távcsővel a fókákat és ismertető tábla mutatta be, hogy a túlzott vadászat miatt csaknem kipusztultak a fókák, aztán a fokozott védelem eredményeként lassan ismét növekedni kezdett a kolóniák száma. Távcsővel jól ki lehetett venni, ahogy a távolban levő bólyák közelében úszkálnak, vagy az éppen száraz területeken pihennek a fókák. Sajnos közben ismét erősebben kezdett esni, nem kockáztattuk meg, hogy az apályban messzebbre induljunk a parttól, nehogy utolérjen minket a dagály. Az egyre jobban nekiinduló esőben igyekeztünk vissza a lakóautókhoz, de így is eléggé átáztunk. Mi már korábban Kanadában sokkal közelebbről is láttunk fókákat, én meg Uruguayban a kikötőben egészen közelről nézegettem a halászok zsákmányáért a rakpart falára felkapaszkodó oroszlánfókákat. Nagyon kedvelem a fókákat, ezért örültem neki, hogy személyesen is meggyőződhettünk róla, hogy Európában, Franciaországban is élnek szabadon fókák.

Aznapra Le Treport volt a cél, ahol a város felett a sziklaszirten volt a szintén 7 EUR-ba került a fizetős lakóparkoló (50.05780, 1.36170). Bernard elment megnézni a városba levezető sikló állomásánál, hogy mibe kerül a jegy. Kiderült, hogy a négy sikló használata ingyenes, automatikusan működnek, mint a liftek.

Erős szél fújt és nem is volt meleg, de legalább az eső nem esett, sőt a nap is kisütött, így elmentünk kicsit sétálni a meredek szélén, a közeli kilátóhelyről áttekintettük felülről a városka utcáit, a kikötőt, mólókat, megfigyeltük, hogy milyen gyorsan jön a dagály, a szárazon álló csónakok negyedóra elteltével már a vízen úsztak, a kirándulóhajók egyre beljebb fordultak meg a kikötő öblében.

Laci visszavitte Selymit a lakóba, aztán a siklóval lementünk a városba. Kiderült, hogy nyugodtan vihettük volna a kutyát is, sokan kutyával együtt lifteztek. Igaz, hogy lent a városban elég nagy tömeg volt, éppen kalóz ünnepet tartottak. Sokan beöltöztek kalóznak, gyerekek – felnőttek vegyesen. Volt futóverseny, kalózhajó, ágakból összeállított kalózbörtönben egy csontváz raboskodott. A sikló lenti állomásánál vezető utcát lezárták, mindenféle árusok kínálták portékáikat, mézeket, dzsemeket, rumos koktélokat, meg még sok minden mást. Éva vett egy szuper tengerészcsíkos bélésű eső- és szélkabátot, ami a későbbiekben is jó szolgálatot tett, mert az időjárás nagyon nem akart nyáriasra fordulni.

Elsétáltunk a kikötőbe, megcsodáltuk a halpiac illatozó kínálatát, alulról is szemrevételeztük a sziklafalat és a sikló útvonalát. A sziklafalat világháborús alagutak, lőrések tarkítják.

Örültünk a napsütésnek és a sikló felső állomásánál levő étteremben a szemünkbe sütő nap elől bujkálva fogyasztottuk el a kagyló és krumpli (moules et frites) vacsoránkat, amit a lakóban egy üveg normandiai almaborral öblítettünk le.

Türelmesen megvártuk, amíg a nap lejjebb ereszkedett és kisétáltunk egy kilátóponthoz, ahol valószínűleg holland fiatalok hajmeresztő ugrásokat mutattak be a meredek part melletti keskeny beton mellvéden néhány jó fotó kedvéért. Évával tréfálkoztunk is rajta, hogy talán nekünk is meg kéne próbálni valami hasonlót.

Lassan közeledett a napkorong a tenger felé, kis csónakok vándoroltak a vízen, fent pedig gyülekezett a naplemente vadászok csapata. Laci jó sok képet készített, aztán a nappal együtt mi is nyugovóra tértünk.

Július 7-én, hétfőn tovább indultunk a part mentén. Dieppe-t, mint nagyobb várost kikerültük és a térképen megjelölt szép kilátóhelyeket vettük célba. Az első egy világítótoronynál volt. Az oda vezető utat nagyon szép parkokban szép villák, kis kastélyok keretezték. A világítótoronytól rövid gyalogúton tudtuk megközelíteni a partot, ahol látszottak az éjszakai eső nyomai. Gyönyörködtünk kicsit a megkapó kilátásban, majd még becserkésztünk és kívülről megnéztünk egy kertet, amit kiírások mutattak, de nem ítéltük feltétlenül részletesen megismerendő látnivalónak. Így aztán tovább indultunk. Sajnos az út következő szakaszát a napok óta jelentkező kéz- és arczsibbadásom teljes bal oldalamra való kiterjedése határozta meg. Így aztán visszafordultunk Dieppébe, ahol kórházat jelölt a GPS és bár eredetileg el akartuk kerülni ezt a kisvárost, a tervezettnél jóval részletesebben ismerkedtünk meg vele. A többiek a következő napokban végignézték a Tour de France vitorlás szekciójának helyi versenyét, az ezt körítő cirkuszt, a városka látnivalóit, majd Éváék szerdán lassú haladással tovább indultak Etretat sziklái felé, Laci pedig aprópénzt vadászott, hogy minden este be tudjon dobni 7 EUR-t a kikötőnél a lakóautó parkoló automatájába. Többször elázott, miközben a kórházba kerekezett, Selymit nagy sétákkal fárasztotta. Én eközben tapasztalatokat gyűjtöttem a francia egészségügyi ellátásról.

Tudom, hogy ez nem igazán lakóautós élménybeszámoló témája, de nem tudom megállni, hogy röviden ne számoljak be ezekről a más jellegű élményekről. Amikor hétfőn dél körül a kórházhoz értünk Évával a sürgősségi ellátást vettük célba, ahol lemásolták a személyimet és az EU egészségügyi kártyámat, majd rögtön vizsgálni kezdtek. Nagy segítség volt Éva, mert különben – különösen az elején, amikor eléggé rosszul voltam nem tudom hogy boldogultam volna. Néhány orvos kicsit beszél angolul, de a többség csudabogárként tekint a franciául nem beszélő külföldire. Ki is neveztek angolnak, mert mégse próbálkozhattam magyarul megértetni magam. Azonnal vettek vért, bekötöttek infúziót, EKG, koponya CT, aztán egy pihenőbe tettek. Kisebb stroke-ot valószínűsítettek, utána helyet kerestek a teljesen teli sürgősségi osztályon. Addig a gurulós hordágyon parkoltam egy vizsgálóban, a vérnyomásom meg mászott felfelé – ezzel nem nagyon foglalkoztak. Este 10-re lett hely egy egyszemélyes, saját fürdős szobában. Másnap jött egy doki és mondta, hogy szív vizsgálatokat és a fejemről IRM-et (nálunk én MRI-ként ismertem) akarnak készíteni, igyekeznek gyorsan időpontot szerezni, aznap 3-kor átvisznek a belgyógyászatra. Pontban 3-kor meg is jelent egy beteghordó és kerekes székbe ültetve áttolt az épület labirintus egy másik részébe. Szerencsére Laci éppen bent volt, mert kereshetett volna, hogy hova tűntem. Egy 2 ágyas szobába kerültem - szintén saját fürdőszobával -, egy idős, diabéteszes néni lett a szobatársam, aki elesett és a lábát kezelték. Sajnos nem tudtunk beszélgetni egymással, de kedvesen mosolyogtunk, amiben tudtam próbáltam segíteni, mert eléggé nehezen mozgott az infúziós állványával. Itt megszabadítottak a sürgősségin kapott infúziótól, a rendes otthoni gyógyszereimet – illetve azzal azonos hatóanyagú gyógyszereket – kaptam. A folyosók narancssárga – fehér színösszeállításúak, vidám napsütéses hangulatot keltenek, kint úgyis többnyire esett az eső. A szobában fehér falak, minden irányban mozgatható ágyak, távirányítóval mozgatható redőny és irányítható világítás. A falon TV, fotelek a betegeknek, összecsukható székek a látogatóknak. Diétás étkezést kaptam, csak példának a csütörtöki vacsora: zöldségkrém leves (ha valaki kért levest, de nagyon finom volt, ezért én kértem, amikor lehetett), omlett cukkinis lecsóval és kuszkusszal, egy zsemlye, két kis natúr joghurt, egy nagy alma. Többnyire nem tudtam mindent megenni, annyit adtak.

Szerdán 24 órás szív monitort kaptam a nyakamba, csütörtök délután megcsinálták az IRM-et és a szív ultrahangot. A kardiológus dokival tudtam kicsit beszélni angolul, megnyugtatott, hogy a szívemnek nincs semmi baja.

Szombaton délelőtt engedtek el, Éváék visszafelé tartottak, hogy a javuló időben megpróbálják közelebbről is becserkészni a fókákat. A parkolóban – ami a piacnapra tekintettel zsúfolásig volt – elbúcsúztunk, aztán mi elindultunk hazafelé. Úgy gondoltam, hogy azért jó lenne kicsit más útvonalon haladni, mint odafelé és útba ejthetnénk Luxemburgot, ahol még nem jártunk. Este Luxemburg közelében találtunk egy nagyon jó parkolót a belga autópálya mellett, ezért nem is mentünk el a kinézett lakóautó parkolóig.

Vasárnap reggel Luxemburg volt a cél. Meglepő volt, hogy a fővárosban sok helyen elhanyagolt, gazos telkeket láttunk. Útépítések nehezítették a városban a forgalmat, tettünk néhány kört, mire a központhoz közel egy tér mellett találtunk parkolót. A parkoló automatát tanulmányozva kiderült, hogy vasárnap lévén nem kell fizetni. Elindultunk gyalog a belváros felé, de nem éreztem elég erősnek magam, ezért a parkon átvágva néhány száz méter után visszafordultunk a lakóhoz.

 

Németországban esőben haladtunk, de gyönyörű szivárványokat láttunk. Az osztrák határhoz  közeledve letértünk az autópályáról és Passauban a Duna-parti ingyenes lakóautó parkolóban éjszakáztunk.

 

Hétfőn kellemesebb, bár időnként csepergős időben haladtunk a Duna partján, majd Linznél felmentünk az autópályára és este már az otthoni ágyunkban aludtunk.

 

Bár a francia kórház után a hazai János kórház igazi (és nem pozitív) sokk hatással ért fel, de azért remélem, hogy a következő útjainkat nem fogják ilyen „élmények” fűszerezni.

Partnereink:

Egyedi lakóautók gyártása. Lakóautók szervizelése, átépítése, felújítása.