Üdvözlünk téged Vándor,

egy Önszerveződő, Szabad és Nyitott, Baráti társaságban, a Magyar Lakóautó Klub-ban!

Regisztráció
Emlékezz rám

Éváékkal és Ilonékkal a kánikula elől a Dolomitokba menekültünk (azért ott se mindenhol volt kellemes a hőmérséklet)

Augusztus elején kezdtünk költözködni, de szerencsére jól haladtunk, ezért engedélyeztünk magunknak egy kis pihenőt az augusztus 20-i hosszú hétvégén, amikorra nagy meleget jósoltak a meteorológusok. Ilon említette, hogy valószínűleg a Dolomitokba mennek, Éváéknak is sikerült szabaddá tenni magukat, hát gondoltuk, hogy egy kicsit körülnézünk a hegyekben, ott biztos nincs olyan forróság, mint a laposabb vidékeken.

Mi már csütörtökön este elindultunk, Körmenden a Tesco parkolójáig jutottunk el, ahol másnap reggel még feltöltöttük a készleteinket. Éváék pénteken 10 óra körül tudtak indulni, Ilonéknak, mivel jóval közelebb laknak elég volt ebéd után útra kelni. Misurina lakóparkolójában beszéltük meg a találkozót.

Dobbiaco előtt egy elég hosszú és lassan haladó dugóba kerültünk. Éváék a másik irányból érkeztek, amikor sms-t írtam neki kiderült, hogy pár száz méterrel előttünk járnak, de megvártak egy út menti félreálló helyen, onnan közösen mentünk tovább. Közben Ilon írta, hogy lent nincs hely a lakóparkolóban, ezért ők felmentek az Auronzo turistaháznál levő parkolóba. Bár a felfelé vezető út fizetős (33 EUR), de ez alig több, mint a lenti lakóparkoló + a felvezető útra a buszjegy összege.

Fent ugyan nincs szervizelési lehetőség, de azt elintéztük felmenetel előtt, illetve amikor leértünk. A hegyen is sok lakó volt, de egyrészt gyönyörű volt a kilátás, ki lehetett pakolni és éjszakára lehűlt a levegő (mi még be is fűtöttünk, mert kint reggelre 10 fok volt csak).

Első este fondü volt a vacsora, de a desszertre és egy kis melegítő teára már behúzódtunk Éváék lakóautójába. Másnap hajnalban keltünk, hogy gyönyörködhessünk a felkelő nap által egyre jobban megvilágított sziklacsipkékben.

Úgy döntöttünk, hogy elindulunk a Tre Cime di Lavaredo sziklatömbje körüli útra, de csak a Lacatelli turistaházat céloztuk meg, arról az oldalról már teljes pompájában látszik a három csúcs és Ilonnal együtt nem voltak jó emlékeink a körbe vezető út utolsó szakaszáról. Így távolságban több volt az oda-vissza vezető út, de a legfárasztóbb szakaszt kihagytuk. Így is eléggé elfáradtunk és nagyon le is égtünk, mert végig tűző napon vezetett az út. Bár a hegytetőn a levegő nem volt nagyon meleg, de a nap nagyon erősen tűzött.

Valahogy sikerült otthon hagyni a túrabotjaimat, utólag is ezer köszönet Bernardnak, hogy átengedte a botjait, mert azok nélkül nem tudom hogyan tudtam volna végigjárni a helyenként igencsak meredek, keskeny, görgeteges ösvényeket.

Visszaérve pihegtünk egy kicsit, majd grill vacsorát fogyasztottunk salátákkal, Ilon pedig finom polentát is készített. Úgy döntöttünk, hogy még egy éjszakát a hegyen töltünk (ez már csak 15 EUR-ba került, amit a lemenetelnél kellett a kapunál megfizetni).

Reggel még nagy (és kisebb) kövekből kiraktuk a domboldalba az MLK szent állatát, a csigát, igaz, hogy a terepviszonyok miatt a kerekei csak közvetlen közelről látszottak, messzebbről nézve eltakarta őket egy kisebb domb.

Leérve szervizeltünk, majd a Pragser (Wildsee) völgyébe indultunk, ott azonban nem volt hely a lakóautó parkolóban, hát továbbmentünk a Brunico közelében levő Kronplatzra. A kabinos felvonó parkolójában beálltunk a többi lakóautó közé (46.77285°, 11.94070°). A mellettünk levő réten (ami télen a lakóautók parkolója) szálltak le a siklóernyősök, akik a hegy tetejéről indultak. Nagyon meleg volt, gondoltuk, ha a kabinos felvonóval felmegyünk a hegy tetejére ott kellemesebb lesz az idő. Fent tényleg kicsit hűvösebb volt, de elsősorban az árnyékban és ahol mozgott a levegő. Körbejártunk a hegytetőn. Több irányból érkeznek a sík platóra kabinos felvonók, télen sok pálya várja a síelőket. Érdekes, mi még nem jártunk itt síelni, de biztosan ki fogjuk próbálni. Megnéztük a harang alatt a körpanorámát bemutató domborművet, ahol azonosítani lehetett a körben látható hegycsúcsokat, de távolabbi városok irányát is jelölték, így pl. megtudtuk, hogy merre forduljunk Budapest felé.

Egy helyen letelepedtünk kicsit pihenni és elfogyasztani a „csúcs-müzli szeleteket”. Az egyik ponton egy sárkányrepülő készülődött elrugaszkodni. Elég sokáig tartott, mire kedvezőre váltott a szélirány és nekiindult a hegyről. Később láttuk, ahogy jóval magasabban körözött a hegyek felett.

Amikor lementünk kiszállva a felvonóból mellbelökött minket a hőség. Csak később, 8 óra után kezdett enyhülni, amikor egy kis légmozgás is frissítette a levegőt. Ezen az estén Ilon finom pastáját, Silvio sült padlizsánját, roast beefet, orosz salátát vacsoráztunk, desszertnek pedig gyümölcssaláta volt. Szerencsére éjszakára lehűlt az idő, így kellemesen tudtunk aludni.

20-án, hétfőn ismét megcéloztuk a Pragser tavat, gondoltuk, hogy vasárnap hazament már a nagy tömeg. Még éppen időben érkeztünk, utolsó lakóautókként engedtek be minket a parkolóba, ahol nappal 10 EUR, éjszaka ennél valamivel kevesebb a parkolás díja (szolgáltatás nincs).

Elindultunk és körbejártuk a tavat. A napon nagyon meleg volt, de az árnyékos helyeken kellemes volt a hőmérséklet. Visszaérve még sziesztáztunk egy kicsit, aztán úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk aludni az előző esti helyre, de közben útba ejtjük Brunicot, aminek aranyos régi dél-tiroli városmagja van. Még késő délután is nagyon nagy volt a hőség, pedig a város 1050 m magasságban fekszik. Jólesett a finom fagyi, de mi Évával kihagytuk a további városnézést a 35-36 fokban, inkább egy árnyékos padra telepedve megvártuk a többieket (persze a pad is forró volt, mert korábban odasütött a nap és felmelegítette).

Utolsó vacsorára Éva készítette el remek currys csirkéjét, ami után még egy kis fagyival hűsítettük magunkat. Ekkor már körben a hegyekben villámok cikáztak az égen. Amikor megérkezett a vihart előre jelző szél gyorsan elpakoltunk, de még az első esőcseppeket kint beszélgetve vártuk meg. Éjszaka hatalmas vihar tombolt körülöttünk, dobolt az eső – és néha egy kis jég is – a lakók tetején. Silviot és Bernardot nem zavarta a vihar, mi többiek azért felébredtünk rá. Kellemesen lehűlt a levegő. Reggel viszonylag korán elbúcsúztunk és indultunk, mert Éváékkal kb. egyformán 700 km körüli távolság várt ránk hazáig. Ilonék az időjárástól tették függővé, hogy meddig maradnak még a hegyek között és mikor indulnak hazafelé.

Útközben egyre melegebb lett, itthon 36-38 fokban utaztunk, örültünk, hogy kihasználtuk ezt a pár napot arra, hogy egy kicsit élvezzük a Dolomitok szépségét. 

Partnereink:

Egyedi lakóautók gyártása. Lakóautók szervizelése, átépítése, felújítása.