Üdvözlünk téged Vándor,

egy Önszerveződő, Szabad és Nyitott, Baráti társaságban, a Magyar Lakóautó Klub-ban!

Regisztráció
Emlékezz rám

Az út első részét egyedül tettük meg, ennek a leírása következik

Néhány szóban: vízesések, sziklák, gyönyörű zöldek és felhők

„Kicsit” bővebben:

Már a tavaszi közös túra óta tervezgettük Éváékkal a nyári utat Norvégiába.

Keresgéltem az interneten, Éva is küldött jó tippeket, néztem útikönyvet, beszereztem térképeket.

Valamikor április táján állt össze az első terve a három hetes útnak. A fórumban is megírtuk, hogy nyáron Norvégiába készülünk, akinek van kedve hozzá, csatlakozhat. Horváth papáék jelezték, hogy őket érdekelné az út, úgyhogy Szajkra vittem magammal térképeket és később el is küldtem nekik a tervet. Blue a Tisza-tónál említette, hogy ha összejön ők is szívesen ellátogatnának a fjordokhoz.

Persze a terv közben változott, de ebben nincs semmi meglepő.

Július 22-én, pénteken délután tudtunk elindulni. Még Magyarországon ért minket Zsófikáék telefonja, hogy Osloban robbantottak. Aztán a következő hír, hogy egy közeli szigeten sok fiatalt lemészároltak. Mi már úton voltunk, lesz ami lesz haladtunk tovább. Próbáltunk híreket hallgatni, de nem sikerült angol nyelvű adást találni. Első este Brno és Prága között aludtunk egy autópálya megállóban. Az idő elég hideg, a parkoló pedig zajos volt, de azért néhány órát tudtunk pihenni.

Július 23- szombat: Korán ébredtünk és útra keltünk. Elég jól tudtunk haladni, bár néha voltak kisebb dugók. Estére Puttgardenbe értünk, úgyhogy még át is kompoztunk Dániába. Ahogy lejöttünk a kompról az út egyből az autópályában folytatódott, ahol csak amikor már a pályán voltunk akkor láttuk kiírva, hogy fizetős. Benzinkúttal nem találkoztunk egészen Faro szigetéig, ahol van egy nagy parkoló, sok más lakóautóval együtt ott éjszakáztunk.

Július 24. vasárnap: Esős időre ébredtünk. Először a környéken kerestünk benzinkutat, hogy autópálya matricát vegyünk, de csak automata kutat találtunk, ezért visszatértünk az autópályára. Amikor találtunk egy kutat, ott megálltunk és vettünk e-matricát, de az előző napra már nem tudtak utólag adni. (Visszafelé út előtt sikerült rácsatlakozni Internetre ahol megtudtuk, hogy Dániában személyautóval ingyenesek az autópályák. Igazán jó lett volna, ha a benzinkútnál a kislány közli ezt.)

Koppenhágában a kis hableányt szerettük volna megnézni és szívesen körbenéztünk volna a belvárosban is. Szerencse, hogy jól felszerelkeztünk esőruhával. Esőnadrágban, esőkabátban kerestük meg a hol szakadó, hol csak mérsékelten zuhogó esőben ázó hableányt. Sok turista volt, akik közül néhányan az erős szélben kiforduló ernyőjükkel küzdöttek, mások hozzánk hasonlóan beöltöztek, de voltak olyanok is, akik fittyet hánytak a 14-15 fokra, szélre, esőre és szandálban, rövidnadrágban, rövid ujjú trikóban vágtak neki a városnak.

Némi autós városnézést követően megálltunk még a városháza közelében is, sétáltunk egy kicsit az esőben, de aztán úgy döntöttünk, hogy Koppenhágát majd egy más alkalommal ismerjük meg. Abban is bíztunk, hogy talán amikor hazafelé tartunk kellemesebb lesz az időjárás.

A hídon keltünk át Svédországba, Selymit bezártuk a fürdőszobába, mert egyes hírek szerint Svédországba Angliához hasonlóan bonyolult kutyát bevinni. A hídon nagyon nagy oldalszél volt, egészen lassan mentünk, de még ahogy a kábelkötegek mellett elhaladtunk az is megtaszította a lakót. A túloldalon kellett fizetni. Megkérdeztem, hogy az autópályák használatáért hol tudok fizetni, de mondták, hogy az autópályák Svédországban ingyenesek, csak a Dániával összekötő híd fizetős, ahol átjöttünk.

Ahogy észak felé fordultunk az autópályán kivételesen hátszél segítette a haladásunkat. Az eső is elállt, elég jól haladtunk, ezért nem mentünk le a tervezett helyen Varbergbe, hanem később, amikor láttunk egy jónak tűnő parkolót oda kanyarodtunk ki. Ajánlani tudjuk Oslo felé Strömstad közelében az É58.88925°, K11.26954° koordinátáknál levő parkolót. Az autópályától erdős domb választja el, ezért csendes, piknik asztalok, WC blokk és ráadásként a közelben talált ősbálna üvegvitrinben kiállított csontváz részei találhatók a parkolóban. Számos kamion és egy norvég lakóautó társaságában kellemes éjszakát töltöttünk itt.

Július 25. hétfő: Reggel felhős időre ébredtünk, de a szél elállt. Mivel már közel voltunk a norvég határhoz és azt hallottuk, hogy Norvégiában a legdrágább az üzemanyag, hát megálltunk tankolni. Önkiszolgáló benzinkútnál előbb a shopban le kellett adni egy fényképes igazolványt, csak ezt követően nyitották ki a kiválasztott kútfejet, mert sokan megléptek fizetés nélkül. Ezzel a megoldással máshol még nem találkoztunk Európában.

Norvégiában az interneten előre regisztrált és fizetett Visitors Payment-nek köszönhetően nem kellett egyenként fizetni a fizetős helyeken, hanem az Auto Pass soron haladtunk át megállás nélkül. Osloba 9 óra körül érkeztünk, viszonylag könnyen megtaláltuk a Bygdoy félszigeten a csónakkikötőben a lakóautó parkolót (É59°55.099’, K10°40.556’). Készpénzzel (érmével), vagy bankkártyával lehetett kifizetni a 150 NOK díjat 24 órára. Szerencsétlenkedtem egy kicsit a bankkártyával, de szerencsére a parkolóőr észrevette és odabiciklizett. Segített a fizetésnél, megmutatta, hogy hol van a mosdó, majd elkerekezett. Sok lakóautó állt már a kijelölt területen, de azért nem volt nehéz helyet találni. Rácsatlakoztunk az áramra, Selymit elvittük kicsit sétálni a közeli erdőbe, aztán elindultunk be a városba. A 62-es busz megállója a kijárat közelében található, gyakran is jár a busz. A meglepetés a buszjegy ára volt, egy főre 40 NOR (kb. 1400.- Ft). Úgy gondoltuk, hogy ilyen árak mellett biztosan megéri 24 órás Oslo Passt venni. A Nemzeti Színházig buszoztunk, onnan már látszott a városháza, ahonnan pedig már jelezve volt a turista információs iroda. Meg is vettük fejenként 230 NOK-ért az egy napos Oslo Passt, ami az első bélyegzéstől számított 24 óráig érvényes a tömegközlekedésre, a legtöbb múzeumba, egy csomó helyre kedvezményt ad és a városi parkolóhelyeken a leválasztott része még parkolójegyként is használható.
Először körülnéztünk egy kicsit a belvárosban (királyi palota, Akershus erőd – ami felújítás miatt éppen zárva volt). A pénteki eseményekre helyenként virágok és mécsesek emlékeztettek.
Ezután a kikötőben felszálltunk a Bygoy félsziget múzeumai felé vezető hajóra. Itt érvényesítették az Oslo Passokat. Már dél volt, ezért másnap délig tudtuk használni a jegyeket. A hajó először a Viking múzeumnál kötött ki, de mi tovább mentünk vele a Kon-Tiki múzeumig. 12 órakor a kikötőben leállították a hajót, a hajóskapitány sírástól elcsukló hangon jelentette be, hogy a miniszterelnök kérésére délben egész Norvégia egy perces néma csenddel emlékezik a terrorcselekmények áldozataira.
Élvezetesek a múzeum félsziget múzeumai. Mi négyet néztünk meg, a Fran múzeumot, a Kon-Tiki múzeumot, a Viking múzeumot és a skanzent. A Fran múzeumnál két magyar busz utasaival is találkoztunk. Egyébként csak elvétve láttunk magyar rendszámú autót (bár a svéd rendszámok eléggé hasonlítanak a magyarra, többször meg is tévesztettek). Szerencsére szinte teljes szélcsend volt és bár felhős volt az ég, csak néha csöpögött az eső és nem volt túl hideg sem, 16-18 fok között változott a hőmérséklet.
A félsziget nyakáig busszal mentünk, majd onnan gyalog tértünk vissza a lakóhoz. Elköltöttünk egy kései ebédet, kicsit pihentünk, majd estefelé visszaindultunk a városba. Megint a Nemzeti Színházig terveztünk menni, de véletlenül egy megállóval előbb szálltunk le. Ott láttuk, hogy sokan, csoportokba verődve egy irányba igyekeznek virággal a kezükben. Gondoltuk, hogy a terrorakció áldozataira emlékeznek és talán a robbantás helyére tartanak, ezért a nyomukba eredtünk. Később kiderült, hogy a katedrálisban volt egy megemlékezés, valószínűleg onnan jött a tömeg. A virágokat lerakták mindenfelé az út mentén (kerítésbe tűzve, közintézmények lépcsőkorlátjára, bejáratához, közlekedési lámpákhoz, stb.). Egy ideig sokan haladtak egy irányba, de aztán ahogy közeledtek a saját úticéljuk felé egyre inkább szétszéledtek. A térképről láttam, hogy a Vigeland park felé közeledünk, ezért mi arrafelé vettük az irányt. Már este 9 körül járt, de még teljesen világos volt a felhők ellenére. Végül egy buszjárattal szinte pont a lakóautó parkolóhoz értünk vissza.

Július 26. kedd: Előző este igazából a Holmenkollenre indultunk megnézni a 2010-es világbajnokságra felújított síugró sáncot. Mivel ez elmaradt, reggel töltést – ürítést követően a felhők között fölkacskaringóztunk a hegyre. A sípálya aljában álltunk be egy parkolóba, egy kis lakóval és egy személyautóban éjszakáztak ott. A síugró sánc teteje hol eltűnt a vonuló felhőkben, hol előbújt, néha még egy-egy bátortalan napsugár is érte. A sánc aljánál levő parkolóban több lakóautó is éjszakázott. A főúton busz közlekedik a városba, de a metróvonalnak is van megállója a Holmenkollennél. A síugrósánc aljában nyilvános WC, ahonnan kannában vizet is lehet venni. Az ingyenes parkoló koordinátái: É59.96569°, K10.66588°. Megnéztük a símúzeumot, felvonóval felmentünk a síugró sánc tetejére, ahonnan jó kilátás nyílt a helyenként napfényben fürdő városra és az Oslo fjordra. Utána elindultunk kifelé a városból Drammen felé. Egy tó partján megálltunk nézelődni. Egy család horgászott kevés eredménnyel, egy fiatal pár pedig egy mobil kenut próbált összerakni – szintén kevés sikerrel. Amikor szétszedték a csaknem kész vízi járművet, hogy elölről kezdjék a műveletet mi odébbálltunk és Heddalt vettük célba. Némi útépítésen átvergődve eljutottunk Notoddenbe, ahol hosszasan és többször tanulmányoztuk az információs táblát, jót veszekedtünk rajta, hogy merre is kellene tovább menni, aztán elindultunk és nemsokára megláttuk Heddal tamplomát és a hozzá tartozó parkolót. Már esteledett, de a parkolóban nem engedélyezték az éjszakázást, ezért miután megnéztük, lefényképeztük minden irányból a régi fatemplomot és az út másik oldalán levő szobrot tovább indultunk éjszakára helyet keresni.
Uvdal közelében aludtunk egy út menti parkolóban egy tó partján. A parkolóból „Camping” tábla mutatott a parti zöld tisztásra, egy fára az is ki volt téve, hogy 50 NOR, de látszott, hogy egy autó, ami lemerészkedett bizony nehezen tudott újra kijönni és gyalogosan is elég süllyedős volt a terület. A parkolóban viszont volt WC is, meg padok, asztalok. Éjszaka nem volt nagy forgalom az úton, nyugodtan aludtunk.
Július 27. szerda: Ahogy haladtunk tovább a völgyben kitértünk Uvdalba megnézni az ottani Stavkirkét (régi fatemplomot), ami körül skanzen jellegű házak álltak. Nagyon úgy tűnt, hogy reggel 9 körül még nem indult be az élet, csak néhány turista bóklászott a területen.
Nagyon élveztük, hogy útközben számos olyan lakóházat, gazdasági épületet (füves tetejű, alul kisebb, felül nagyobb alapterületű, kő lábakra fektetett fa gerendákon álló, valamint a felső szinten levő bejárattól erős lejtésű rámpán megközelíthető) láttunk, mint amilyenek Osloban a skanzenben voltak kiállítva.
Borgundban is megálltunk egyrészt az út mellett vízesésekkel lezúduló folyót, másrészt a szép fatemplomot megnézni. Kicsit kalandos volt, mert elnéztük a táblát, ezért átmentünk a falut kikerülő, hegy alatt átvezető alagúton. A másik oldalról a régi úton tértünk vissza a faluba, majd amikor mindent megnéztünk amit szerettünk volna ismét az alagúton áthaladva mentünk tovább. (Itt esett szét Balu frissen megjavított Canon gépe, leesett benne a tükör.)
Ezen a napon kompoztunk először Norvégián belül Sogndalba. Nem akarták elhinni, hogy 6 m-nél rövidebb a lakó, valami papírt kértek róla, amikor nem tudtam adni lemérték és miután megbizonyosodtak róla, hogy igazat mondtam 6 m-nél kevesebbre kellett fizetni.
Szép tájon haladtunk vízparton, alagutakon, hegyeken át. Mivel szépen sütött a nap a Jostedalsbreen egyik – útleírások szerint könnyen megközelíthető ágát, a Nigardsbreent vettük célba. Már este 6 körül értünk a nagy parkolóba, ahonnan a távolban látszott a gleccser vége. Gyors korai vacsorát követően gyalogosan nekivágtunk a gleccser végéhez vezető útnak, mivel azonban kocsikkal is jártak arra Laci visszament a lakóért és azzal folytattuk az utat. Egy idő után fizetős kapuhoz értünk. A késői időpontban már kedvezménnyel engedtek tovább. A gleccser olvadó vizéből táplálkozó opálos színű tó mellett egy parkolónál ért véget az út, ahol táblák jelezték, hogy nem szabad kempingezni. Már csak néhány kocsi volt a parkolóban. A tóban jégdarabok úszkáltak, az egyiket sikerült kihalászni és közelről tanulmányozni. A gleccser vége még odébb volt, Laci és Balu nekivágtak a sziklákon átkelve megközelíteni. Kb. 1,5 órába telt, amíg oda- majd visszaértek. Szerencsére északon sokáig világos van, de a nap már eltűnt a hegyek mögött. Csaknem utolsóként hagytuk el a parkolót és a völgyben visszafelé haladva megkerestük azt az út menti parkolót, amit még felfelé kinéztünk. Éjszaka nem volt forgalom az úton, jól aludtunk.

Július 28. csütörtök: A Sogne fjord folytatása, a Lustre fjord mellett haladtunk tovább Lom felé. Reggel még sütött a nap, aztán egyre inkább befelhősödött és mire felértünk Turtagroba utolértek a felhők. Hol némi csöpörgő esőben, hol csak a felhők alatt haladtunk tovább. Azért a másik oldalon megálltunk, hogy Selymi havazhasson egy kicsit. Az út mellett mindenfelé tavak és hófoltok voltak. Biztos, hogy már régen esett a hó, de még mindig teljesen tiszta, fehér volt. Mindenfelől remek kilátás nyílt a környező hegyekre, gleccserekre. 800-850 m magasságban volt a fahatár és 1000 m körül már hófoltokat lehetett találni, pedig a hőmérséklet még éjjel se süllyedt 10-12 fok alá.

Másnapra Trondheimet terveztük, előtte a fennsíkon sokakat láttunk vadkempingezni, mindenfelé túraútvonalak vezettek. Kb. 50 km-el Trondheim előtt álltunk meg egy parkolóban. A fiúk tollasoztak egy kicsit, Selymivel sétáltunk a környéken. Estefelé szél kerekedett és ennek ellenére aktivizálódtak a szúnyogok. Ez volt az egyetlen hely, ahol sok szúnyoggal találkoztunk. Selymi megugatta a mellettünk levő úton feltűnő lovakat, a lovaló kislányok kicsit megijedtek, váratlan találkozás volt mindkét fél számára.

Éjjel elkezdett esni az eső és másnap, július 29-én pénteken reggel szakadó esőben indultunk tovább Trondheim felé. Szerencsére mire odaértünk elállt az eső, de elég hűvös, 14-15 fok volt. Egy fizetős parkolóban tudtunk megállni, ahol 22 NOK (kb.770 Ft) volt egy órára a parkolás. Az automata a pénzt visszaköpte, de bankkártyával sikerült fizetnem. A barátságtalan időjárásban csak a katedrálist és a várat néztük meg. Éppen valamilyen hagyományos ünnep volt, népművészeti kirakodóvásárral, előadásokkal, ünnepi misével. Trondheimből Krisztiansund és az Atlantic Road felé indultunk tovább. Itt várt ránk egy komp és két fizetős alagút. Az Atlantic Road hídjai érdekesek és a környék is elég egyéni. Itt töltöttük az éjszakát egy parkolóban, ahonnan ráláttunk a legattraktívabb hídra.

Július 30. szombat: Molde-ben szervizeltünk egy benzinkútnál, majd hogy megspóroljunk egy kompozást körbejártuk a Fanne fjordot. Egy parkolóban ebédeltünk, ahol az ismertető táblán csábító képeket láttunk a Mardals vízesésről, ezért az Elkedals tavat megkerülve a vízeséshez indultunk. A tó végén kemping, ez után kezdődött egy magánút. Itt egy űrlapot kellett kitölteni a kocsiról, a behajtás időpontjáról, majd az egyik példányt az útpénzzel együtt borítékba rakni és bedobni egy ládába, az eredeti példányt pedig a szélvédő mögé tenni. Az út végén parkoló volt, innen indultunk a 2,5 km-es útra a vízeséshez. Az út eleje könnyű sétaút volt, két oldalán málnabokrokkal. Laci addig-addig lakmározott, amíg elhagyta Selymi pórázát, ami sajnos a visszafelé úton se lett meg. Később sárban, vízben, patakban kellett köveken egyensúlyozva egyre feljebb jutni. Nem volt egyszerű, de azért felmentünk. A vízesés két lépcsőben dübörög alá. Már eddig is láttunk az utunk során sok kisebb – nagyobb vízesést igyekezni lefelé a sziklákról a mélybe, ez volt az első nagyobb vízesésünk, amit közelről is szemügyre vettünk. A vízesés előtt egy fa üregében vendégkönyv, amibe beírtuk, hogy ott jártunk. Az út lefelé se volt könnyű, eléggé megviselte a rozoga térdemet, aminek a következményeitől azóta is szenvedek, kénytelen leszek orvoshoz menni vele.

A tó mellett visszatérve Andalsnestől a Troll hágónak vettük az irányt. Időnként nehezen fértünk el a lefelé haladó buszok mellett. Alulról még látszott a felhők között felvillanó és nap által megvilágított kilátó, a vízesés eleje, de mire felértünk a felhő megelőzött, eltűnt a kilátás, az orrunkig is alig láttunk. Úgy döntöttünk, hogy a hágónál éjszakázunk.

Július 31. vasárnap: Másnapra se lett jobb idő, a felhők hol teljesen beburkoltak, hogy a szomszédos épületet is alig láttuk, hol kicsit odébb hömpölyögtek, de a kilátást elvették. Ahogy elindultunk lefelé a hegy másik oldalán egyszer csak feloszlottak a felhők és ragyogó napsütés fogadott. A völgyben eperültetvények között haladtunk, minden portánál frissen szedett epret árultak. Vettünk is egy tálcával (a kb. 25-30 dekás adag 30 NOK-ba került – kb. 1.050.- Ft, de eddigre már lemondtunk az átszámításról). Viszont ilyen csodás epret még sose ettünk. Minden szem úgy csillogott, mintha ki lett volna lakkozva, mennyei illatot árasztott és édesen olvadt el a szánkban. (Jaj, csurog a nyálam, ahogy eszembe jut.)

Sylte lakóautó parkolójában szervizeltünk (kicsit szenvedős volt, mert a WC kazetta valamiért nem akart kijönni a helyéről, majd ürítés után rögtön kigyulladt a tele lámpa, de végül sikerült megoldani a problémát). A Norddals fjordon átkompozva a sasok útján másztunk fel, majd ereszkedtünk le Geiranger felé. Fantasztikus volt a rálátás a Geiranger fjordra és útközben is megcsodáltunk néhány vízesést. A Dalsnibba is kezdett kibontakozni a párából, úgy döntöttünk ezért, hogy a vasárnap déli tömegben nem próbálunk meg megállni a zsúfolt városkában, hanem először felmegyünk a Dalsnibbára kilátásban gyönyörködni, majd onnan visszatérve megyünk el egy kis sétahajókázásra a fjordban. Felkacskaringóztunk a kilátóhelyre (itt is fizetős az út utolsó része, de itt kapunál kell fizetni). Szuper volt a kilátás, de kicsit távoli. A fjordra útközben az egyik parkolóból nyílt a legjobb rálátás. Visszafelé Selymi kicsit havazott, kinéztük a parkolót éjszakázó helynek, majd visszaindultunk Geirangerbe. Nem mentünk le a városba lakóval, a szerpentinen álltunk meg, onnan lesétáltunk. Kár, hogy nem néztük meg előre meddig járnak a hajók, mert 10 perccel lekéstük az aznapi utolsó sétahajót. Kicsit még napoztunk a kikötőben, két magyar buszt is láttunk a parkolóban, aztán Laci visszament a lakóért, lehozta és azzal mentünk fel a szeprentin mellett kinézett parkolóba. (É62.09095°, K7.22315°, a közelben Sonja királynő széke rálátással a fjordra, az esti nap még megsütötte, a fa háttámlája kellemesen melegítette a benne ülő hátát).
Augusztus 1. hétfő: Sajnos másnap reggel megint felhős, párás volt az ég és ennek megfelelően meleg se volt. Azt figyeltük meg, hogy nagyon gyorsan változik az időjárás és általában délutánra száll fel a pára, estefelé süt ki a nap, ami viszont még ½ 11-kor is süt. Északon nem volt teljesen sötét éjszaka sem, kb. éjféltől 3 óráig tartott a szürkület, aztán már világosodott. Az első hajót kihagytuk, de a 11 órással elmentünk megnézni a fjordot. Kellett a pulóver és a vékony dzseki, a nap csak bátortalanul próbálkozott, de így is nagyon szép volt az utunk, a fjordba meredeken lezuhanó sziklafalak, a mindenfelé folyó, zubogó, rohanó kisebb –nagyobb vízesések. Elképesztő, hogy ezen a környéken milyen megközelíthetetlen helyeken gazdálkodtak hegyi farmokon, szinte teljesen önellátásra berendezkedve, állatokat nevelve, zöldségeket, helyenként gyümölcsöket, még sárgabarackot is termelve. A kisgyerekeket madzaggal kötötték pórázra, hogy le ne zuhanjanak a szakadékba.
A hajókirándulás után ismét felkapaszkodtunk a lakóval a szerpentinen, majd Stryn felé vettük az irányt. Hogy minél többet lássunk nem a hosszú, 14 km-es alagutat választottuk, hanem egy kis kerülővel a gleccserek aljában, síterepeken haladó keskeny utat. Szerencsére nem sokan jártak arra. Általában jellemző a norvég mellékútvonalakra, hogy egy sávosak, de vannak kitérők, ahol el tudják kerülni egymást a gyér forgalomban szembe találkozó járművek.
Késő délután megint kisütött a nap, ezért úgy döntöttünk, hogy elmegyünk Velvikbe, megkeressük Éva kedvencét, a széles homokos óceánparti strandot és a gomba alakú sziklát Oppedalenben. Hát most nem volt 30 fok, a homok is hideg volt a talpunk alatt, de azért egy kicsit beletapicskoltunk az óceánba. A félszigetről visszafelé indultunk és egy út menti parkolóban töltöttük az éjszakát.
Augusztus 2. kedd: Éváékkal (Challenger) ennek a napnak az estéjére beszéltük meg, hogy találkozunk Briksdalban, a Jostedals gleccser egyik ágánál. Mi már kora délután odaértünk, némi ebédet követően fel is mentünk a gleccserhez. Csodálatos volt! Biztos a szép napsütéses idő is közrejátszott, de a táj is fantasztikus volt. A felfelé úton kereszteztünk egy vízesést, ahol egy hídon áthaladtunk a szivárványon, de közben csuromvizesek lettünk. Szerencsére elég melegen sütött a nap és mire felértünk (illetve lefelé is) megszáradtunk. A gleccser vége egy tóba érkezik, egészen közel lehet menni hozzá. Itt is érdekes volt, hogy mennyire tiszta a jég, nem olyan szürke, hordalékos, mint az Ausztriában, vagy Svájcban látott gleccserek. A gleccser közelében hűvös szél fújt, körben vízesések, egy távolabbi gleccser alkották a kilátást. Igyekeztünk vissza a lakóparkolóba, mert már vártuk Éváék és Horváthpapáék érkezését és még egy kis lecsót is akartam főzni az üdvözlésükre. Pont kész lett a lecsó, mire megérkeztek a parkolóba. Letelepedés után a lakóautók között felállított asztaloknál fogyasztottuk el az első közös vacsorát. Kellemes éjszakát töltöttünk ezen a helyen, bár csendesnek nem volt mondható, mert mellettünk dübörgött egy elég nagy vízesés.  

Partnereink:

Egyedi lakóautók gyártása. Lakóautók szervizelése, átépítése, felújítása.