Üdvözlünk téged Vándor,

egy Önszerveződő, Szabad és Nyitott, Baráti társaságban, a Magyar Lakóautó Klub-ban!

Regisztráció
Emlékezz rám

A Nagy Utazás.

07. 04. Az utazás előtt útikönyveket, térképeket tanulmányoztunk, majd hosszas és – utólag elmondhatom – alapos előkészületek után szombaton lakóba pattantunk és meg sem álltunk Bajáig. Rokonlátogatás, játszóterezés, némi vásárlás még. Este Dávodnak vettük az irányt. A strand bejáratával szembeni árnyékos parkoló híd felőli végén töltöttük ezt és a következő éjszakát is. Figyelem, a fürdő Püspökpusztán van, északról a térképen látszó rövidítést érdemes használni. Bár nem végig aszfaltos, de jól járható.


07. 05. Elő-pihenőnap. Pancsi és döfönye a dávodi termál- és élményfürdőben. Hihetetlen ütemben bővítik a strandot és egész igényesen. A fiúk egész nap a hajó formájú gyerekmedence csempézett lejtőjén vadultak. 3-ra megjött az eső. Anya bemenekült a lakóba, apa és a fiúk 5-ig kitartottak. 7 után, amikor már rég sütött a nap, elsétáltunk Dávod felé a biciklis úton. Majdnem mindenki köszönt, akivel találkoztunk….


07. 06. Egy kis takarítás után megindultunk a Nagy Útra. A dávodiak nem javasolták a hercegszállási szerb átkelőt. Nem voltak jó tapasztalataik. A mohácsi kompon mentünk át. Csak ott és csak akkor jöttünk rá, már most mekkora szerencsénk van. Járt a komp az árvíz ellenére! Az udvari határon a magyar határőr erősködött, hogy a lakó vezetéséhez ’C’-s jogsi kell, a horvát fel sem jött.

Eszéken a belvárosban parkoltunk le. 2 kn/ó nem is rossz. Sajnos a templomot zárva találtuk, és a séta-tér sem szolgált sok látnivalóval. A meleg a Dráva-partra űzött minket. A gyalogos-hídon átkelve a sétányt elöntve találtuk, és mivel mások is ezt tették, belegázoltunk a bokáig érő hűs vízbe. Egy padig sétáltunk el, ott lógattuk, áztattuk a lábunkat. A városból GPS nélkül nem találtunk volna ki. Szarajevó felé vettük az irányt.

Már Eszék előtt is találkoztunk belövéses házakkal. Ezek relatív mennyisége a későbbiekben nem nőtt, de talán ez azért van, mert elég szépen haladnak a felújításokkal (legalábbis a tavalyi Horvát utunkon tapasztaltakhoz képest). Eszék és Dakovó között 8 km-t murvás úton kell megtennie mindkét sávnak!

Dakovó után feltűntek az első dzsámik is. Este volt már, mire Szarajevóba értünk, ugyanis nagyon sok útfelújítással, útépítéssel találkoztunk.

Mivel az ilidzai strandot mindenképpen meg akartuk nézni, próbáltunk arra felé alvóhelyet keresni. Egyetlen táblát sem találtunk, amely jelölte volna (később, a közvetlen közelében sem), ezért próbáltuk az Ilidza táblákat követni. S lám, ezek valóban az Ilidza városrészbe vezettek, ahol viszont nincs fürdő. Megkerülve a városrészt, közelítve a Mosztárba vivő utat a város egyetlen kempingje, az Oázis mellett található hotelocska parkolójában kötöttünk ki. Bemenni nem akartunk, mert mindennel jól fel voltunk töltve. Később, vacsora után vettük észre, hogy a kerítés ki van dőlve – egy potya zuhanynak nem tudtunk ellenállni.


07.07. Visszamentünk a parknak azon részére, ahol tegnap a legnagyobb tömeget láttuk. A Hungária-szálló háta mögötti sétányon árnyékban és ingyen parkoltunk le. Kimentünk a Bosnya partjára, ahol a túlparton – tehát a városban – megláttuk a csúszdákat. Átmentünk a gyalogos-hídon, és úgy kerestük meg a strandot. „Riviéra Terme, Ilidza”. Eredetileg azt terveztük, hogy lakóval átállunk a strand parkolójába, de ott nem volt árnyék, bár ingyenes volt. Visszamentünk a strand-cuccainkért és biciklivel mentünk vissza a strandra. 1 családnak a belépő 41 km, 20,5 euró volt.

4-ig lubickoltunk. Még a gyerekek is el voltak ájulva, hogy milyen kedves, előzékeny népek közé keveredtünk. A csúszdákon a nagy laklik rendre maguk elé engedték őket. Az egyik medence szélére ki volt rakva egy bokalánc: majd jön érte a gazdája…Ezen a remek fővárosi strandon, ami egyetlen a városban, nagyjából annyi ember volt, mint az esztergomi élményfürdőben hasonló hétköznapon, pedig a vízfelülete kb. 5x akkora.

Egész utunk során azt tapasztaltuk, hogy mind a bosznia-hercegovinaiak, mind a montenegróiak viszonya a magántulajdonhoz más, mint a magyaroknak. Soha sehol nemcsak hogy nem bántották a dolgainkat, de nem is volt okunk félteni. A strandon otthagyhatod a holmidat, elmehetsz ebédelni, sziesztázni, nem nyúlnak hozzá. Viszont a szeméthez is más a viszonyuk…..

4 körül kijöttünk a strandról, visszakerekeztünk a lakóhoz és célba vettük az Óvárost. A „Palnolska lige”-t adtuk meg útiránynak a GPS-nek, ahol a park után közvetlenül egy autómosónál tudtunk ingyen parkolni. A parkból feltekintve a jobboldali domboldalra látszik a „szerb-negyed” elrémítő lakótelepe. Az egész domboldalt házak borítják és valami siklófélével juthatnak fel az emberek a panelek közé, ahol semmi szabad terület sincs a házak között.

Lesétáltunk a Bosnya-folyó felé és este 9-ig róttuk az Óvárost és a Bazárt. Külföldi turista alig van, viszont a volt tagállamokból hatalmas a mozgás. A külföldi rendszám senkit se tévesszen meg, a közlekedési kultúra azonnal elárulja, hogy helyi erővel van dolgunk.

A várba és a déli domboldalak sikátoraiba nem volt már időnk elbóklászni, de ezt egyszer meg kell tennünk. Csoda gyönyörű a város, még így, részlegesen helyreállítva is.

A parkolóban vacsoráztunk, majd visszatértünk a jól bevált alvóhelyünkre.


07. 08. Reggel Mosztár felé indultunk, de megálltunk a Bosnya forrásánál. 43 m3/perc vízhozamú forrás csodás vízi világot teremt a kerítéssel körülvett parkban. A víz iható (legalábbis a helyiek isszák), mi csak a tartályunkat töltöttük fel belőle.

Mosztárban a ferences templom előtt találtunk ingyenes árnyékos parkolót, amely igen közel van az Öreg-hídhoz. Már-már giccsesen szép. Egy fiatalember az orrunk előtt ugrott le a hídról, a helyi virtusnak megfelelően. A fiúk mindenáron meg akartak fürödni a Neretvában, a patak torkolatánál, de rémísztően hideg volt, beérték a lemosdással is.

Innen Blagajba mentünk. Így estefelé a faluban, a temetővel szemben kényelmesen tudtunk parkolni. Gyalog sétáltunk fel a forráshoz. Némi belépő, szoknya, nekem fejkendő elöltése után betekinthettünk a dervis-kolostorba, lefotóztuk a forrást is. Ittunk egy jó teát, majd igyekeztünk azt a pontot megtalálni, ahonnan a forrást és a kolostort egyaránt látni lehet. A balparti vendéglő legmagasabb pontján elhelyezett asztalaihoz kellett felmenni, hogy a kolostor is látszódjék, annyira benőtték a fák. Ücsörögtünk ott egy darabig, hogy a béke kedvéért fogyasszunk valamit, de a pincérek ránk se hederítettek, csak a napernyőket csukogatták.

A parkoló-helyünkön töltöttük az éjszakát. Időközben egy német pár is betársult mellénk. Az éjszaka azonban nem úgy alakult, ahogy reméltük, mert a falu kocsmájában zajlott az éjszakai élet, és a müezin is pontosan és rendesen végezte a dolgát.


07. 09. A Neretva-völgyén haladtunk tovább, Pocitelj-be. Az Óváros egy része megmaradt, másik részét gyönyörűen helyreállították a háború óta, ami itt is iszonyú pusztítást végzett. Nagy csata volt itt a háború idején a horvátok és a szerbek között. Az utóbbiak teljesen szétlőtték a dzsámit is. Mára teljesen helyreállították azt is. Ez a horvát entritás része, a horváthoz hasonló zászlók lengenek mindenfelé, a ciril betűs feliratok le vannak festve. Felmentünk a várhoz is, ahonnan csodás a kilátás.

A Kravica-vízesés volt a következő megállónk. Fent a parkolóban – az eddigiekhez képest – csillagászati összeget kértek a parkolásért. A víz nagy volt és nagyon hideg. Ennek ellenére hatalmas volt a tömeg. Alig lehetett helyet találni 1-1 törölköző leterítéséhez.

Estére Medugorjébe értünk. Egyből ugrott az elképzelésünk, hogy a templom melletti parkolóban fogunk éjszakázni, ugyanis tilos. Sétáltunk kicsit, bementünk a templomba is, aztán megkerestük a kempinget. Rajtunk kívül főleg olaszok voltak, ahogy ők özönlik el leginkább Medugorjét.


07. 10. Itt jó szolgálatot tettek ismét a biciklik. Azzal mentünk el a Krizsevác lábáig. Felérve nem csak a Kereszt fenségében, hanem a fenséges kilátásban is gyönyörködhettünk. A miséig pihenéssel töltöttük az időt.

A misén kevesebben voltak, mint előző nap, de így is felolvasták az evangéliumot horvátul, angolul, németül, olaszul, franciául, magyarul, lengyelül, csehül, és az adoráció imáit is elmondták ezeken a nyelveken. Azt figyeltem meg, hogy a mise előtti és utáni imákat is (az adorációt leszámítva) nagyon gyorsan mondták, nem adott lehetőséget elmélyülésre.

A kempingben 10 euróért koszos zuhanyt, törött WC-t kaptunk. Az egész murvával van felszórva, ezért sátorral nem nagyon ajánlom. Mosni a vizesblokk oldalán elhelyezett vályúban lavórban tudtam. Az épület tövétől meghatározhatatlan lé szivárgott folyamatosan.


07. 11. Hajnalban kiadós esőt kaptunk, mire a Jelenések hegyére indultunk, elállt. Délután elindultunk a tenger felé. Neumban, a bosnyákok rövid partszakaszán fürödtünk, a buszfordulónál kellemesen lehetett parkolni – bár napon. Este felé indultunk tovább. Már a horvát szakaszon éjszakáztunk egy tenger-öböl partján, ahová a dubrovnyiki útról tértünk le.


07. 12. Dubrovnyikban – vasárnap lévén – egyáltalán nem találtunk parkolót, ezért sajnálattal folytattuk tovább az utunkat. Cavtatban álltunk meg a kórház előtt. Lesétáltunk a tengerpartra. A földnyelvet végig strandok sora kíséri. Egy olyat választottunk, ahol a nagy sziklák védelmében megbújt egy kis védett sóderos öböl. Odébb kis természetes medencékben maradt vissza a víz, ahol jól halászhattak a gyerekek. Délutánra felerősödött a szél, és átcsapott a védő-sziklák felett. A helyi fiúk fejeseket ugráltak a hatalmas hullámokba a nyílt víz felé. Egyiküket jól oda is csapta a sziklához. Estére beálltunk a marinába és besétáltunk a városba korzózni. Kifogtunk egy folklór műsort is.


07. 13. A parkolásunk díja 10 euró lett. Ez később is előfordult, hogy a parkolókban nagyjából ekkora összegért lehetett éjszakázni.

A Kotori-öböl felé folytattuk utunkat. A horvát-montenegrói határ zsúfoltabb volt, mint amire számítottunk, de így voltak ezzel a határőrök is. A horvátok éppen előttünk néhány kocsival döntöttek úgy, hogy meggyorsítják a sort. A világon semmit sem néztek, csak intettek: haladjunk kérem, haladjunk. Nem így a montenegróiak. Először is sétál egy fickó ökológiai-matricával. Meg kell venni nála, különben nem engednek be. Otthon vettük észre, hogy a 10 eurós matricáért 30-at kért. Ugyanis – rendkívül előzékenyen fel is ragasztotta, mi meg nem bogarásztuk át, pedig rajta volt az ára. Viszont, roppant ötletesen, egész évre érvényes.

Aztán ők is feladták, a határőr azért bepecsételt, meg elkérte a zöldkártyát, de a vámos csak érdeklődött, hogy van-e valami elvámolni valónk.

Igalóban álltunk meg. Radioaktív iszap folyik be, illetve tör föl az öbölnek ezen a végén. A fiúk jót játszottak egy pesti család hasonszőrű kisfiával, míg mi vajdasági magyarokkal ismerkedtünk össze.

5 óra felé indultunk el Herceg Noviba. Az óváros után, a főúttól balra, a házak felé találtunk parkolóhelyet. Körbejártuk a várost, amely inkább bizonyult a lépcsők, mint a virágok városának. A Tengeri-bástyát már bezárták, mire odaértünk. Az utcák és lépcsők labirintusában nem volt egyszerű megtalálni a visszavezető utat. Alvóhelyet keresve Bijelánál felkanyarodtunk a főútról, remélve, hogy egy templomhoz jutunk. Egy idő után feladtuk, annyira kezdett leszűkülni az út, és egy parkolóhelynél éjszakáztunk.


07.14. A Kotori-öböl bejáratánál csodás látvány tárult elénk. Aztán Perastnál strandoltunk egész nap, a két templom-szigettel szemben. Amikor a város határában leparkoltunk, egy magyar kocsi állt meg, tolnai honfitársaink szálltak ki belőle örömködve, hogy végre magyar szót hallhatnak, magyarokkal beszélgethetnek. Jól esett, hogy milyen örömöt okoz csak az, hogy vagyunk J.

Késődélután – miután a fél városon keresztül tolattattunk egy buszt – vettük az irányt Kotornak, ahol hogy-hogynem 2 perc különbséggel álltunk be ugyanabba a parkolóba kedves klubtársainkkal, a „Kiccsalád”-dal. Ők a tengerpart felől jöttek, mi szemből, és ilyen jól összetalálkoztunk. Ennek örömére együtt néztük meg az Óvárost.

Ezután útjaink ismét szétváltak. Mivel elég drága volt a parkoló, igyekeztünk nem fizetős helyet találni a vacsorához. Egy kiszolgált halászhajó mellett meg is ejtettük. És utána olyat tettünk, amit soha, senkinek nem ajánlunk: elindultunk a tivati földnyelvet megkerülni. Na, jó, nappal, esetleg, de ne éjjel, mint mi! 3 méter széles az út a kompig. Egyik oldalon a házak, vagy hegy, a másik oldalon a tenger, többnyire nem hogy szalagkorlát nincs, de még kőszegély se! Ja és persze jönnek szembe, meg el is kéne engedni a gyorsabbakat, szóval….

Már csaknem Budvánál tartottunk, mire egy építkezés előtti területre beálltunk aludni.


07. 15. Szerencsénkre a munkások csak fél 8-ra értek oda, addigra mi már indultunk is. Reménykedtünk benne, hogy a Lovcsenen minket is hűvösebb idő fogad majd, miként Tamásékat is (10 fok). A cetinjei út első fele, amíg a tenger fölött kanyarog a szerpentin, csodagyönyörű. Aztán a városban egy nyamvadt tábla nem jelezte, hogy merre van a Njegus Mauzóleum, pedig ő volt a „Nagy Nemzeti Költő”! A Nemzeti Parkba 2 euróért hajthattunk be és a szokásos 3 méteres szélességű út kb. 1.400 m-re vitt fel, a csöppnyi parkolóig. Ha néhányan nem indultak volna el egyszerre velünk lefelé, nem tudom, hogyan fordultunk volna meg. Tolathattunk volna az első hajtű-kanyarig vissza.

A parkolóból hosszú lépcsősor visz közel 1.600 m-re, a mauzóleumhoz, melyet fekete márvánnyal béleltek. A kilátás fantasztikus. Itt is úgy lehet érezni, hogy a „világ tetején” vagyunk. A hűvösebb azért nem jött be, itt is nagyon meleg volt….

Cetinjében visszafelé sem álltunk meg, mert addigra már nagyon kívánta a testünk a vizet. Budvában a kereszteződés után nem sokkal jobbra találtunk egy – éjszaka jobbára kamionok és buszok által használt – parkolót. Leparkoltunk és lesétáltunk a partra. A Szlovák Strand éppen alattunk volt. Igazi horvát fíling. A banji jampingtól a felfújt vízi strandjátékokig, a siklóernyőzésig itt is minden volt, ami a turista zsebét nem kíméli. A 2 napozóágyat 1 ernyővel már 10 euróért ki lehetett bérelni. Viszont a szemét nem volt sokkal kisebb, mint az eddig strandokon, pedig látszott, hogy a strand üzemeltetői nagyon igyekeznek. 5 lépésenként jó nagy kukák voltak kirakva, de ez az embereket különösebben nem zavarta. A szemét legjobb helyen az ember lábánál van, még ha esetleg az a láb épp a víz szélénél van is…A sóderos parton itt is elkél az úszócipó, de a víz kellemes, és ezt a meleget amúgy sem lehet kibírni máshol.

Délután latolgattuk, hogy továbbindulunk, keresünk éjszakázó-helyet és kihagyjuk az óvárost, de ezt eldöntötték helyettünk. A parkoló ugyanis annyira megtelt, hogy a saját lakónkba alig tudtunk bejutni, nem hogy kiállni! Olyan jó árnyékot tartottunk, hogy egészen ránk álltak. Nem volt más hátra, mint leszerelni a bringákat és begurulni az óvárosba. Kár lett volna kihagyni, nagyon szép. A Citadelláért külön fizetni kell. Út közben megismerkedhettünk Budva esti arcával. Kaszinók, vurstlik, árusok és emberek tengere. Hihetetlenül élénk éjszakai élet. Szerda volt, nem volt nemzeti ünnep, 9-kor mégis volt tűzijáték. Igaz, csak 10 perces, de mégis…

Végül az éjszakát ebben a parkolóban töltöttük. Felét Tiborral, egy magyar buszsofőrrel beszélgetve. Borzasztó nagy volt a forgalom egész éjszaka, reméltük, hogy többet nem kell az út mellett éjszakáznunk.


07. 16. Sveti Stefán-t szerettük volna megnézni. Tamásék azt mondták, hogy reggel 8-tól 10-ig, amíg mise van, be lehet jutni. Hát nem sikerült. Talán ez a vasárnapokra igaz. Mivel – szintén Tamásék szerint – az itteni strand sekély, messzire be lehet gyalogolni, nem maradtunk itt, a fiúk jobban kedvelik az úszást.

Satumore után egy árnyékos parkolóban álltunk meg „reggelizni”. Ott vettük észre, hogy – a térképen egyébként nem szereplő – falucska zsebkendőnyi strandja nem messzire van tőlünk. Sziklás, nagy és csúszós köves strand volt, de a vize remek. Délutánra szembesültünk vele, hogy az úton folyamatos, órákon át tartó dugó alakult ki. Elképzelni sem tudtuk, hová megy ez a rengeteg ember, amikor már csak 1-2 montenegrói város van az Albán határig. Így maradtunk a helyünkön, és ismét út mellett éjszakáztunk.


7. 17. Elhatároztuk, hogy Ulcinjban, vagy a Velika Plaza-n keresünk kempinget, és eltöltünk 1-2 napot, mielőtt a hegyek felé vennénk az irányt. Csakhogy a városban egy nyamvadt tábla sem hirdetett kempinget, viszont óriási volt a dugó, több sávos utakon kavarogtunk, ahol lövésünk nem volt, hova tartanak. Jobbnak láttuk visszamenni a város szélére, a turista információhoz.

A hölgyike semmilyen idegen nyelven nem beszélt egyetlen szót sem. Mikor kérdeztük, hogy kemping, kirobogott az üzletből és vadul nekiállt mobilozni. Mikor bejött, sikerült annyit kiszedni belőle, hogy a Velika Plaza-n van kemping, és az nem azonos az Ada Bojana-i nudista kempinggel. Térképet próbáltunk kérni, ahol látni lehet, hogy hol a kemping, de újra kirohant telefonálni, aztán amikor látta, hogy itt fogyott el a türelmünk, sűrűn bocsánatot kért. A Velika Plaza-n az őrületes kocsisort rendőrök őrizték minden kereszteződésnél. Csinálni nem csináltak semmit, de ott voltak. Út közben jöttünk rá, egy előttünk haladó szlovén kocsira és az előtte haladó motorosra felfigyelve, hogy miért is telefonált állandóan a csaj. Motorost próbált nekünk keríteni, aki elvezet a kempingbe.

A második tengerparti bekötőútnál álló rendőrtől is próbáltunk érdeklődni a kemping iránt, de az csak integetett: menjünk már!

Hamarosan megjött a mi motorosunk. Leszólított, félreálltunk. Előadta, hogy van kemping a Velika Plazan 2 is, az egyik a nudista, a másik egy nagy kemping, árnyék nincs, és millió egy ok miatt biztos nem tetszene nekünk. De mutat ő nekünk olyan mini-kempinget, ahol szemünk-szánk eláll. Éjszakánként mindössze 15 euró, de ha nem tetszik, nyugodtan elmehetünk…és elvezetett a saját apartman-háza kertjébe. A lugas alatt kaptunk helyet, villanyt a kerti szerszámosból, vizet a slagról és az egyébként nagyjából 15 szobás házban használhattuk a wc-t és a zuhanyt.

Mivel így az egész kert csak a miénk volt, maradtunk.

A ház a só-lepárlóba vezető csatorna melletti utcában volt. A helyiek úgy strandoltak, hogy a főútnál bemásztak a csatornába, a házuk előtt meg kikapaszkodtak belőle. Ez nem is volt olyan kis mutatvány, mert a teljesen kibetonozott csatornában nagyon nagy volt a sodrás.

A „mini-kempingből” a partra biciklivel jártunk le, így minden alkalommal megcsodálhattuk a száradó hálókkal körülvett ladikokat, kalimérákat, teljesen thai hangulatuk van.

Ezen a napon úgy 3 felé végre lementünk a strandra. Ez a balkán Kopakobanája. 12 km homokos strand nyugágyakkal, napernyőkkel. A partszakasz végig le van kerítve, kapukon lehet bejutni, az autót kívül kell hagyni. A kapunál biztonsági őr van. Amikor látta, hogy bringával jövünk, integetett, hogy mindig jobbra. S valóban, a partszakaszt kezdő fenyőligetig volt esélyünk biciklivel eljutni, utána annyira homok a homok, hogy esélyünk se lett volna. Itt az elején volt néhány szálloda, szocreál üdülő, de most olvastam a NG-ben, hogy építési tilalom van, a nagy befektetőre várnak.

A strand kicsit olyan, mintha Siófokot végtelenítenéd sós vízzel széltében is, hosszában is. Egy gyenge térdig tartó mélyülés után beljebb haladva újra bokáig jársz a vízben, amely a lépted után azonnal leülepszik és a víz által rajzolt dűnécskék között kagylót szedhetsz, vagy nézheted az oldalúszó rákokat. Itt láttunk elsőként myami beach-es vízi-mentőket is.

A parti sós, jódos homokban sokan kezelik, vagy előzik meg a reumát azzal, hogy derékig, nyakig betemetik magukat.

De attól balkáni, hogy nincs egy tenyérnyi hely sem, ahol legalább valami kicsi (ám de bosszantó) szemét ne lenne.

Ulcinjnál – házigazdánk szerint – probléma a szúnyog. Mióta hazajöttünk, erről más véleményen vagyunk :-)

Úszócipő azért itt sem árt, de a vízben úszó kicsi, átlátszó, de rendkívül agresszív harapós rákoktól nem véd meg, szerencse dolga…


07. 19. Szombaton reggel már 9-kor lementünk a partra és csaknem délig lekötött minket a kagyló-gyűjtés. Helyi szokás szerint a cuccainkat hátrahagyva elmentünk ebédelni, olyan fél 5 körül értünk vissza. Időközben a szél irányt váltott, a szokásos misztrál helyett a tenger felől felerősödött, 60-80 cm-es vízben 80-120 cm-es hullámokat keltett. 3 órán át buliztunk benne. Ugráltunk, küzdöttünk vele. Még soha nem volt ekkora hullámmedencénk….cca 500 km széles!


07. 20. Reggel derült ki, hogy házigazdánk szobaasszonya magyar ajkú, Belgrád-közeli falujából jár le a tengerpartra nyaranta dolgozni.

Útnak eredtünk a Skadari-tó felé. Felhívom a figyelmet, hogy a Gizi-map által kiadott térképnek nem kell mindig hinni! A térkép ugyanis ugyanolyan „sárga” utat jelölt, mint amin előzőleg Cetinjébe mentünk (2 sáv+kapaszkodó), sőt az eleje piros, egy számjegyű út Albánia felé. Már a felénél gyanús lett a dolog, mert kb. 4 m-esre szűkült, majd a sárga szakaszon 3 m-esre. A helyiek gáz és duda módszerrel közlekedtek rajta.

Először felvitt 916 m-re, a Stegvasij hágóhoz, innen csodás kilátás nyílt a tenger felé is és a tóra is.

Aztán végig mentünk a tóparti úton 3 m széles, korlát nincs, kanyargós. A tipikus növény a szelídgesztenye és a páfrány, a tipikus érzés a félelem: most borulunk le. Szerettünk volna fürödni egyet, de vagy lehetetlen volt lemenni a meredek köves úton a part menti falvakba, vagy látszott, hogy mocsaras a széle. A tavon látott gyönyörű kis szigeteket, templomocskákat csak a Virpazarból induló hajókkal lehet megközelíteni.

Mivel mi Ostrogba igyekeztünk, ezzel most nem húztuk az időt. A sziklatemplom már a Niksity-be vivő útról látszik. Az út ismét 3 m-es, néhol csak köves. Beállunk a nagy parkolóba.

Kis betegünket – sok tengervizet nyelt tegnap – nem zötyögtetjük lefelé, fönt töltjük az éjszakát.


07. 21. Reggel a hazaindulás mellett döntünk. Pluzsin gyönyörű fürdő-városka felé a Piva völgyén indulunk haza. Alagutak során jutunk a duzzasztó-műhöz, volt amelyik 480 m volt minden megvilágítás nélkül. A montenegrói határon még rendes 2 sávos úton lépünk ki, a senki földjén azonban visszaugrunk úgy 50-100 évet és Boszniába 1 sávos fahídon érkezünk meg.

A Drina völgyén ismét 3 m széles úton autózunk lassacskán, Lent a víznél raftingos táborok.

Szarajevóból a Tuzlai utat választjuk hazafelé. Mintha az Alpokon mennénk keresztül, havasi legelők, kis falvak, gyönyörű…Egy csomó kiépített forrás, amik jó víz-vételi lehetőséget biztosítanak.

Eszéken megint csak GPS-sel tudtunk átkelni…….


Rendőrök: Jóval több, mint itthon, de csak a forgalomra veszélyes elemekkel foglalkoznak (egyszer nekünk sem égett a lámpánk).


Út: Akit nem zavar, hogy nincs autópálya, a sok lakott terület (amelynek esetleg csak a végét jelzik) miatt átlagban 60-nal, a 3 m-es szakaszokon 20-40-el tud ballagni, inkább keveset autózik és sokat lát, annak ajánlom Bosznia-Hercegovinát és Montenegrót.


2009. augusztus 10.


Juli 

Partnereink:

Egyedi lakóautók gyártása. Lakóautók szervizelése, átépítése, felújítása.