Üdvözlünk téged Vándor,

egy Önszerveződő, Szabad és Nyitott, Baráti társaságban, a Magyar Lakóautó Klub-ban!

Regisztráció
Emlékezz rám

Síszünet nem csak síeléssel


Immár hagyományosan lakóautóval indultunk el, amikor Balu iskolájában kiadták a szokásos egy hét síszünetet. Még valamikor októberben megkérdeztem kisfiam, hogy keressek-e apartmant, vagy inkább lakóval menjünk és egyértelműen az utóbbit választotta.

Indulás előtt kimentünk megnézni a lakóautó kiállítást na meg találkozni lakóautós barátainkkal. Sajnos az nem jött össze, hogy már a péntek estét is együtt töltsük, mindenféle munka miatt csak délután tudtunk nekiállni kiállni és bepakolni és bizony már késő este lett, mire útrakész állapotba hoztuk a lakót. Ezért aztán igyekeztünk szombaton nyitásra kiérni. Szép volt a felhozatal lakóautókból, de igazán egyikbe se szerettünk bele. Következő lakóautónak leginkább egy félintegrált 4 személyes kocsit szeretnénk, garázzsal, hátul két ággyal, L alakú konyhával, beforgatható első ülésekkel, elöl is kialakítható 2 személyes fekhellyel. Ha lehet nagy frizsiderrel (bár ez kevésbé fontos szempont), rendes méretű ruhásszekrénnyel. Mindezt pedig 7 m-nél rövidebb és 3500 kg össztömegnél kisebb súllyal (nem csak papíron). Én örülnék a gázolaj fűtésnek, télen se kellene a sok gázpalackot cipelni és cserélgetni. A Ford alapgéppel elégedettek vagyunk, ezen nem is szeretnénk változtatni. Na ilyen csodacsigát nem láttunk, de nem adjuk fel a keresést.

A kiállításról egyenesen indultunk az M1-en Ausztria irányába. Útközben még feltöltöttük az útra az élelmiszer készleteket (sikrült megint úgy felpakolni, hogy gond nélkül kihúzhattunk volna legalább még egy hetet). Tatabányán megálltunk ebédelni és megnézni a Vértes Centerben a Lego kiállítást.

Már jól benne jártunk a délutánban, amikor tovább indultunk. Erősen fújt a szél, szállingózott a hó, nem volt igazán kellemes idő.

St. Pöltennél a Rosenberg parkolójában álltunk meg az első éjszakára. Egyedül voltunk a lakóautó – lakókocsi parkolóban és egész éjjel hol viharosan, hol kicsit gyengébben fújt a szél. Már az is megfordult a fejemben, hogy hagyjuk az egészet és induljunk haza, kivételesen otthon is el tudnánk tölteni kellemesen egy hetet. Aztán mégis úgy döntöttünk, hogy megyünk tovább. Időnként esett a hó, de az erős szél lassan csillapodott. Salzburg környékén azon gondolkodtunk, hogy hol éjszakázzunk, ahol sípálya is van. Zauchensee-re esett a választásunk, ahol a 2006 szilveszteri úton Andrásékkal is eltöltöttünk egy éjszakát. Nagy hó volt végig a felfelé kanyargó út mentén, de a lakóautó parkolóban bőven volt hely, csak két osztrák és egy német lakó állt ott. Mire felértünk a nap is kisütött és erdei sétára indultunk. Nem volt könnyű haladni a nagy hóban, az első kanyart követően mi voltunk az elsők, akik arra jártunk a havazás óta. Selymi szerencsére egy nagy botot magával húzva egy kis ösvényt járt ki előttünk, de még így is sokszor térdig süppedtünk a friss, puha hóban. Vacsora után még elmentünk szánkózni egy kicsit, de elég hideg volt és a ratrakok is megindultak, úgyhogy nem sokáig maradtunk.

Hétfőn Balu és Laci reggel síelni indultak, de csak fél napra bemelegítésként. Sajnos befelhősödött, de ennek ellenére elég hideg maradt az idő. Mi Selymivel ismét a hegyi úton indultunk sétára, de addigra már ratrakkal végigmentek rajta és sífutó nyomokat is lefektettek. Sokkal könnyebb volt a haladás a keményre tömörített havon, mint előző nap.

Kora délután még kannával feltöltöttük a vízkészletet és leürítettük a WC-t a közeli nyilvános WC-nél. Jól jött a hó, szánkó segítette a szállítást.

Következő célpontunk Wattens volt, annyi szépet hallottunk róla Szilveszterkor Éváéktól – Andráséktól. Kitzbühel közelébe már sötétben értünk és erős havazásban kacskaringóztunk a hegyi utakon. Akár ott is tölthettünk volna egy éjszakát és egy újabb síelős napot, de a fiúk inkább a továbbhaladást választották. Wattensben már kiürült a Swarovski gyár és látogatóközpont parkolója. Itt száraz volt az út, nem esett a hó. Megcsodáltuk még a kivilágított kristályfákat, körbejártuk a dombot, felmentünk az óriás fejének tetejére is, patak csörgedezett mellettünk. Az óriás feje kicsit havas volt, szakálla részben megfagyott.

Éjszakára egyedül voltunk a parkolóban. Reggel ahogy kinéztünk minden fehér volt. Éjjel legalább 10 cm hó esett és továbbra is nagy pelyhekben hullt a hó. Ideális idő a múzeum látogatáshoz. Nagyon tetszettek az ötletek, leírni nehéz a sok – néha kicsit bizarr – látnivalót, ezt látni kell. A végén persze elég sok időt eltöltöttem az ékszerek megszemlélésével is, kisebb emlékeket is vettünk és nem hagytuk ki a mosdó meglátogatását sem, ami szintén érdekes színfolt.

Mire kiértünk tele voltak a hatalmas parkolók. Nem gondoltam volna, hogy egy szokványos téli hétköznapon is ennyi a látogató. Még megebédeltünk, aztán úgy gondoltuk, hogy nincs messze Garmish-Parten-Kirchen, régen is jártunk arra, sípályák is vannak ott (biztos jók, mert világversenyeket is szoktak rendezni), hát oda megyünk éjszakára és másnapra síelni. Nem volt szerencsénk. A hó változatlanul szakadt és bár jöttek szembe hókotrók, néhány perc elteltével már nem lehetett látni a munkájuk nyomát. Egy idő után táblák jelezték az úton, hogy a határ le van zárva. Így aztán kénytelenek voltunk visszafordulni. Útközben még bementünk egy kis faluba, ahol sífelvonót jeleztek, de nem volt szerencsénk. Az egyik helyen fedett parkoló volt személyautóknak, a nyílt parkolóban fél méteres hó, egy hókotró az utat próbálta járhatóvá tenni. A másik helyen nem is tudtunk eljutni a hóban a sífelvonóig, a tűzoltóság előtt nagyjából letakarított helyen megfordultunk és nagy nehézségek árán visszaküzdöttük magunkat a főútra. Ott felmerült bennem, hogy esetleg hóláncot kell szerelnünk, de szerencsére megúsztuk. Még egy hellyel próbálkoztunk Innsbruck környékén. Felkacskaringóztunk az egyre havasabb úton Axamer-Lizumba. Az út végén nagy parkoló, csak éppen mindenhol táblák hirdették, hogy tilos éjszaka ott parkolni, csak nappali parkoló 7-20 óra között. A sűrű havazásban legalább a kutya sétált és havazott egy kicsit, majd némi fűtés szerelgetés következett (nem akart szikrát adni), aztán már sötétben, szinte utolsóként elhagyva a parkolót megindultunk lefelé. Az is problémát okozott, hogy megtaláljuk a lefelé vezető utat, nagy havas tér, a kocsi nyomokat már belepte a hó és egyre csak esett, esett. Azért valahogy leértünk és Bolzano felé indultunk. Arra emlékeztünk, hogy a Brenner autópálya mellett nem nagyon van jó éjszakázó hely, ezért Innsbruckban kerestünk valami alvóhelyet. Végül egy utcában álltunk meg. Azt gondoltuk, hogy csendes lesz, de azért volt forgalom, különösen reggel, amikorra lehűlt az idő és minden jéggé fagyott. Alig tudtak kiállni a parkoló kocsik, befagytak a helyükre.

Másnap viszont gyönyörű napsütésre ébredtünk. Geri fiunk időjárásjelentése szerint péntekig szép napos idő várható Velencében is, hát célba vettük a karnevált. A hágónál már nem ült személy a fizetőnél, be kellett dobni a 8 EUR-t az áthaladáshoz. Az osztrák oldalon mindenhol hatalmas hó, az olasz oldalon pedig leolvadt hegyoldalak vártak, csak régebbi hó látszott a kevésbé napsütötte lejtőkön. Azért megpróbálkoztunk valami síterepet keresni az autópálya közelében, de nem jártunk sikerrel. Az első helyen St. André-nál a GPS egy zsákutcába vezetett, ami egy építőanyag telepben végződött. Nagy teherautókkal hordták a kavicsot, alig tudtunk kitérni előlük és visszafordulni. Nem baj, nemsokára következett Val Gardena, ott is jelölt sífelvonókat a térkép. Csak éppen a sífelvonóknál lakóautóval tilos volt parkolni és egyébként is elég szűkösen volt parkolóhely. Hát akkor irány Velence. Kicsit korán értünk a bevezető híd melletti nagy lakóautó parkolóba (21Eur az első 12 óra, további 12 óra 16 EUR), viszont rá lehetett csatlakozni áramra, közvetlen a lakó mellett volt vízvételi lehetőség és az ürítéshez szervizállomás is van a területen. Másik előnye, hogy gyalogosan is megközelíthető a város, bár a busznak is van megállója a parkoló-birodalomban és hajóval is be lehet menni közvetlenül a Szent Mark térre.

A parkolóban sok francia lakóautós volt, de más nemzetiségűek is voltak vegyesen és azért annyira sokan nem voltak, hogy gond lett volna helyet találni.

A délutánt Velencében töltöttük, néhány órát sétálgattunk megcsodálva a kirakatokat (elsősorban az álarcokat és az édességeket), a kosztümökben masírozó beöltözött gyerekeket és felnőtteket. Amikor elindultunk még szépen sütött a nap és kellemes meleg volt, mire a Szent Mark térre értünk már csípős szél kerekedett és a nap is lement. Így aztán visszatértünk a lakóhoz vacsorázni és úgy gondoltuk, utána még egy éjszakai városnézésre visszatérünk. Aztán erről lemondtunk. Nekem megfájdult a térdem, de a fiúk is eléggé elfáradtak. Valószínűleg jobb megoldás lett volna kicsit később indulni a városba, de majd legközelebb. Másnap reggel arra ébredtünk, hogy egy kotróhajó közvetlenül mellettünk kotorja az öböl vizét, uszályra rakja a kiemelt hordalékot. Mindezt persze nem lábujjhegyen tette, úgyhogy a tervezettnél korábbi ébresztőben volt részünk. Reggeli után ismét elindultunk a városba. Talán még többen voltak az utcákon, mint előző délután. Megint szép napos idő volt, a vízparttól távolabb, ahol nem fújt a szél kimondottan kellemes tavaszias hangulat fogadott. Az előző este kinézett helyen megkóstoltuk a forró csokit meg néhány roppant gusztusos sütit. Délután 3 előtt kellett elhagynunk a parkolót, mielőtt megkezdenénk a következő 12 órás periódust. Még szervizeltünk, aztán útra keltünk immár hazafelé. Mivel még csak csütörtök volt, valahol az olasz-osztrák határ közelében terveztünk még megállót síelés céljából. Még világosban értünk Pontebba autópálya lejárathoz, ahol nagy nehezen összeguberáltuk a bedobandó autópálya díjat (néhány 1 és 2 euros érmét nem fogadott el a gép), majd megindultunk a hágó felé. Legutóbbi ilyen kísérletünknél a hágó le volt zárva, ezúttal azonban szerencsénk volt. Az is szerencse volt, hogy nem sok autó jött szembe, mert a kanyargós úton a 3-4 méteres hófalak között még mi se voltunk előre láthatók, nemhogy a személyautók. Útközben megcsodált minket egy zerge az út mellől, Balu látott nagy baglyot. Mire felértünk a hágóhoz kezdett besötétedni. Mindjárt a hágónál találtuk a P5 parkolót, ami egy sífelvonó aljában volt, a hófal mögött az út mentén az olasz határ-rendőrség épülete, a következő kanyarban az osztrák határ és Nassfeld falu. Egy olasz lakóautó állt már a parkolóban, mi csatlakoztunk hozzá. Másnap hidegben, de ragyogó napsütésben mentek a fiúk síelni, mi pedig Selymivel nagyot sétáltunk a sífutópálya mellett, majd az út másik oldalán. A faluba is elmentünk az országút mentén. Este amíg Balu szánkózott Lacival és Selymivel még lementünk a sípályák mentén a faluba. Estére beborult, nem is volt olyan hideg az éjszaka, mint az előző.

Gondoltuk, hogy maradunk, másnap szombaton a turnusváltás miatt valószínűleg nem lesznek sokan. Éjjel megállt mellettünk még egy osztrák lakóautó is. Sajnos szombaton reggel felhős volt az ég, kicsit a szél is fújt, Lacinak előző nap megfájdult a bokája, Balunak se volt sok kedve síelni, úgyhogy délelőtt kirándultunk kicsit a hegyoldalban, Balu még megette az út utolsó gőzgombócát az egyik hüttében, aztán elindultunk hazafelé. Eddigre persze már szépen sütött a nap. Útközben ismét beborult, helyenként kicsit havazott is. Még megálltunk egy-két helyen rövid szünetre és leüríteni a tartályokat, majd este 10 körül haza is értünk. Nagyfiam mondta, hogy itthon is szép nagy hó van, a garázs elől elkotort hótól alig tudtunk beállni a garázs elé a kipakoláshoz. Selymi örült neki, hogy nem kellett végleg búcsút mondania a hónak, itthon is nagy fehérség várta a kertben.

 

Hát ez egy olyan síszüneti utazás volt, amiben nem a síelésé volt a főszerep, de szép helyeken jártunk, sok érdekességet láttunk, bár nekem időnként katasztrófa-helyzet élményem is volt amikor a nagy havazásban erősen havas utakon barangoltunk a hegyekben. 

Partnereink:

Egyedi lakóautók gyártása. Lakóautók szervizelése, átépítése, felújítása.