Üdvözlünk téged Vándor,

egy Önszerveződő, Szabad és Nyitott, Baráti társaságban, a Magyar Lakóautó Klub-ban!

Február 1. Csütörtök

Ezen a napon Algarve két különleges szépségű strandját látogattuk meg. Az első a Praia da Falésia volt. Egy lakóautó parkban szervizeltünk 3 EUR-ért, majd egy part fölötti parkolóban álltunk meg, ahonnan hosszú lépcsősoron jutottunk le az aranysárga homoksávra, aminek a szárazföld felőli részén magas és változatos színekben játszó sziklafal húzódik. Elindultunk a több mint 3 km hosszú strandon, közben nem győztünk álmélkodni a sziklák változatos színében és formáiban. Többen mezítláb indultak útnak a fövenyen, bár elég csípős szél fújt, volt aki a víz szélére is bemerészkedett. Amikor egy fürdőzőt is felfedeztünk Laci is nekibátorodott és cipőjétől megszabadulva térdig begázolt az óceánba. Elég gyorsan ki is jött és úgy írta le az élményt, hogy a víz annyira hideg volt, hogy úgy érezte, mintha apró tűkkel szurkálták volna a lábát.

Délután a Praia da Marinhát kerestük fel. Az itt levő két lyukú híd sziklaformáció sok Portugáliáról készített képen felbukkan. A parkolóban elég sokan voltak, de még találtunk helyet egy nagy német lakóautó mellett. Néhány lépcsővel a parkoló szintje alatt remek kilátással a sziklákra padok és asztalok álltak, azokon pedig jó néhány macska heverészett. Egy pár az egyik asztalnál nagy zacskó száraz tápból etette a cicákat. Aztán felfedeztem, hogy a parkoló mellett a fák árnyékában egy több szintes fából készült cicapalota is helyet kapott, az előtt is lakmározott néhány cirmos. Az alpesi ház jellegű macskaházba cicafej alakú nyílásokon juthattak be a cicák három szinten, az elejét pedig egy faragott hal díszítette. Spanyolországban és Portugáliában mindenfelé sok macskával találkoztunk, de nem hiszem, hogy mindegyikük ilyen remek házban lakik.

Elindultunk közelebbről is megnézni a fantasztikus sziklaalakzatokat, az óceánban álló kő íveket. Találtunk olyan lyukakat is amikben a mélyben az óceán mormogott. Az egyiknél éppen egy kirándulókat szállító kis csónak forgolódott. Később a sziklaíveknél is láttunk csónakot. Laci lement a másik oldalon a lépcsősoron a partra is, de azzal jött vissza, hogy csak a vízbe lehet lemenni. Ahogy esteledett fogytak az autók, de érkezett még két lakóautó. (N 37.0902; W 8.41396)

 

Február 2. Péntek

Reggel ahogy kinéztünk az ablakon fantasztikus látványban volt részünk. A felkelő nap megsütötte a sziklákat. Mindjárt készítettünk is néhány képet. Ilyen kilátású szállást csak lakóautóval lehet foglalni, ismét ízelítőt kaptunk a lakóautós utazás semmivel nem összehasonlítható élményéből.

Reggeli után megint sétára indultunk. Míg előző este dagályban, most apálykor vehettük szemügyre a sziklákat. Lementünk a lépcsőn a partra is, ahol most széles homokos strand fogadott minket. Elkószáltunk a parton a sziklák között, de ügyeltünk rá, hogy időben visszaforduljunk, ne szakítson el minket a dagály a parttól.

Mindenfelé negy plakátokat láttunk a környéken Sandcity-ről nagy homok szobrokkal. Gondoltam jó lenne megnézni ezeket az érdekes alkotásokat. Az interneten rátaláltam, hogy a közeli Pérában már 15. éve minden szeptemberben megrendezik a homokszobrászok fesztiválját. Nagyon érdekes esemény lehet, de gondoltam, hogy annak végeztével nem rombolják le az elkészült szobrokat, azokat legfeljebb az időjárás bontja le fokozatosan. Ezért aztán elindultunk Pérába, illetve az interneten az eseménynél talált térkép alapján Péra közelébe. Egy láthatóságot gátló kerítés mögül láttunk kikukucskálni néhány szobrot, innen tudtuk, hogy jó helyen járunk. Sajnos a kapu zárva volt, a csengetésre se jelentkezett senki. A kiírt telefonszámmal nem próbálkoztam magas szintű portugál tudásommal. Így aztán átvedlettünk paparazzivá és a kerítés lyukain, illetve a kerítés fölött készítettünk néhány fotót a kerítés közelében álló érdekes alkotásokról.

Innen már elkezdtünk távolodni az óceán partjától, de biztos, hogy hamarosan visszatérünk Algarve további csodáit is felfedezni.

Következő megállónk Alte volt, aranyos kisváros, a főutcán egy bekerített részen lakmározott Baltazár, a csacsi, a kerítésen persely felhívással: “Mentsd meg Baltazárt!” A házakon sok helyen csempéből kirakott képek, keskeny sikátorok, íncsiklandozó illatokat árasztó cukrászda. A temetőnél levő parkolóban meglepően sok lakóautó állt, de azért még nekünk is jutott hely a gyors városnézés és ebéd idejére.

Mértolát néztem ki éjszakára, ahol még mielőtt a koordinátákhoz megérkeztünk volna láttunk egy psrkolót az út mellett néhány lakóautóval. Mi is oda álltunk melléjük és még a délutáni napsütésben gyors városnézésre indultunk. Először felszaladtunk az egyik dombra egy templomhoz, ahol a várnál is magasabban voltunk, majd a másik dombra is a várat megnézni. Az egykori mecset, amit katolikus templommá építettek át ma a városi múzeumnak ad otthont. Mivel a parkoló, ahol álltunk egy elég forgalmas átmenő út mellett volt, a kinézett parkoló pedig a folyóparton, a várból le is láttunk oda , inkább átálltunk ebbe a parkolóba. Nem volt könnyű a városka középkori utcáiban kanyarogni, a parkoló eléggé tele is volt, de azért még befértünk. (N 37.6389; W 7.66057)

 

Február 3. Szombat

Reggel még sétáltunk kicsit a folyóparton a vár alatt. A kikötőből, aminek a parkolójában álltunk egy vitorlás távozott – motorral. A nem túl széles folyót nézve nehéz volt elképzelni, hogy valaha ez a város annak köszönhette gazdagságát, hogy idáig tudtak feljönni az áruszállító hajók és ezért komoly kereskedelmi központ volt.

Bejába indultunk tovább, ahol a vár keltette fel az érdeklődésemet és hogy előtte a főtéren szombatonként piac van. A park4night-ban talált parkoló nem nyerte el a tetszésemet. Ahogy tovább haladtunk, a temetőnél találtunk egy csaknem üres parkolót. A vár előtt még elcsíptük a piac végét, a forgalom elől lezárt utcákban és egy téren rakodták el a furgonokba a portékáikat az árusok. Elsősorban zöldséget, gyümölcsöt árultak, de volt sajt, kolbász, méz is a választékban. Amikor a vár kapujához értünk azt éppen bezárták sziesztára, az utolsó délelőtti látogatókat terelték kifelé.

Szerencsére nem parkoltunk messze, visszamentünk a lakóhoz, mi is megebédeltünk és közben figyeltük a városka életét. Focicsapat tagjai gyülekeztek és vártak az őket a meccsre szállító kisbuszra. Az egyikük nem fért be, de érte is hamarosan jött egy autó. Egy másik fiatal srácnak elég sokáig kellett várakoznia, mire odaértek érte a barátai, hogy közösen folytassák az útjukat. A temető előtt kezdtek gyülekezni az autók és az emberek, úgy tűnt, hogy egy nagy temetésre készülnek. Nem akartuk elfoglalni a parkolóhelyet a gyászolók elől, ezért egy közeli másik parkolóba álltunk át, majd ismét elindultunk a várhoz. A vár előtt napozó kutya már ismerősként várta a simogatást. Ingyenesen lehet felmenni a több szintes vártoronyba, aminek az alja ötszögletes, fölötte nyolcszögletű kupola magasodik, egy keskeny csigalépcsőn pedig még három szintre lehet felmenni. Jól védhető volt a vár, a keskeny feljáróból vissza tudták szorítani a támadókat és a külső városfalak és bástyák is erős védelmet jelentettek.

Évoravolt a következő célpont. Útközben mindenfelé sok gólyafészket láttunk a villanyoszlopokon. A fészkek lakottak voltak és a földeken is sok gólyát láttunk. Szerintem errefelé a kényelmes (vagy élelmes?) gólyák élnek, akiknek nem kell minden évben veszélyes és fárasztó útra indulniuk, mert egész évben jó az időjárás. Engem mindig meglep, amikor Európa tőlünk távoli részein sok-sok gólyát látok, mert valahogy bennem az rögzült, hogy a gólya magyar költöző madár. Ehhez képest elég sokat láttunk északabbra is Lengyelországban, a Balti államokban és Dél-Európában Franciaországban, Portugáliában és Spanyolországban is. Talán Spanyolországban láttuk a legtöbbet, sokszor százas csapatokban keresgéltek a mezőn és helyenként minden villanyoszlopon, templomtornyon gólyák fészkeltek.

Évorában először megkerestük egy bevásárló központnál a lakóautó szervizt, aztán a park4nightból kinézett városközponthoz közeli, az egyetemnél lévő parkolóban álltunk meg éjszakára.  (N 38.57583; W 7.904) A nagy parkolóban jöttek – mentek az autók, éjszaka is volt forgalom, pont mellettünk mentek el, akik a parkoló felső szintjére igyekeztek, vagy onnan jöttek. Lehetett volna egy csendesebb sarkot is keresni.

Este még bementünk a városba, a múzeumok már zártak, ahogy besötétedett felkapcsolták a világítást, sok turista nézelődött a római Diana templom oszlopai, a katedrális, a sétálóutcák környékén. A legtöbb bolt nyitva volt, az egyikben látott jellegzetes azulejo mintákkal díszített ajándéktárgyak nagyon megtetszettek, láttam pólókat is a fiúknak, el is döntöttük, hogy másnap Laci nagy hátizsákot hoz a városnézésre, hogy be tudjunk vásárolni ajándékokat. A főtéren, ahol az inkvizíció idején boszorkányokat égettek most gesztenyét sütögetett parázson egy árus.

 

Február 4. Vasárnap

Reggel ismét városnézésre indultunk. A hűvös szélben igyekeztünk az utcák napos oldalán haladni. Mindenfelé szép részletek keltették fel a figyelmünket. Az egyik templom tornyán gólyafészket fedeztünk fel, a gólyapár tagjai pedig a templom két kisebb tornyának tetején álldogáltak és onnan beszélgettek egymással. A Védelmi minisztérium épülete előtti parkolóban nézegettük éppen a teret körülvevő szép épületeket, amikor egy fiatalember érkezett egy kis kocsival, bekopogott a minisztérium épületébe, ahova kisvártatva be is engedték (vasárnap délben). Mindenfelé cukrászdákból kiszűrődő illatok csábítottak, a bárok előtt nagykabátban üldögėltek és iszogattak.  Az egyik templomnál sok turistát láttunk, kiderült, hogy a katedrálishoz értünk, aminek múzeuma sok kincset rejt, felső teraszáról megkapó a kilátás a városra és itt található a ferences barátok által létesített csont kápolna is.

A lakóhoz visszafelé betértünk az előző este kinézett ajándékboltba a fiúknak a szokásos trikókért (szerintem Portugáliából még nem vittünk nekik), de sajnos azt a boltot, ahol előző este a csempéket kinéztem zárva találtuk. Megnéztük jó néhány másik üzlet választékát, de olyat, ami igazán tetszett volna nem találtam.

Evorától kicsit nyugatra található a Menil dos Almendres, az Ibériai félsziget legjelentősebb megalit csoportja. Nekem gyengéim ezek az ősi alkotások, nem lehetett kihagyni. Cromeleque falutól földút vezet a paratölgy erdőben mintegy 6 km-en a menhirek csoportjához. A cél előtt 2 km-el van egy dolmen is, amit egy ösvényen lehet megközelíteni. A földút elején tábla jelzi, hogy 4 km-re vannak a menhirek. Délután 5 óra körül nekiindultunk gyalogosan, de hamarosan rájöttünk, hogy ez oda-vissza kicsit sok lesz és még éjszakai alvóhelyet is kell keresni, így Laci visszament a lakóért és azzal tettük meg a 4 km-nél hosszabb utat. A parkolóban állt néhány autó és egy német lakóautó is. Remek helynek tűnt éjszakai szállásnak. (N38.55982; W 8.06152) Megnéztük és hosszasan vizslattuk a menhireket, hogy felfedezzük azokat a bevéséseket, amit az ismertető tábla szerint látni lehet rajtuk. Néhányat felfedeztünk, másokat nem, de olyanokat is látni véltünk, amik nem szerepeltek az ismertetőben. Csúnya fekete felhők közeledtünk, ezért igyekeztünk vissza a lakóhoz.  A fiatal német pár éppen az úton kb. 2 km-el lejjebb található dolmen megtekintésére indult a kisbabájukkal és két kutyájukkal. Nemsokára eleredt az eső, később jégesőre váltott, szerencsére nem túl nagy jegekkel. Nagyon sajnáltuk a német fiatalokat, mert nem sok fedezéket láttunk az út mentén, ahova beállhattak volna a jégeső elől. Az autók elmentek, csak mi és a német lakóautó maradtunk a parkolóban. Az eső elég gyorsan elállt és egy idő után a német család is megérkezett épségben.

 

Február 5. Hétfő

Szép napsütésre ébredtünk, úgy gondoltam, hogy lesétálok a dolmenig, Laci meg megvár ott lakóval. Nagy lendülettel neki is indultam nordic walkingozni, majd kb. 400 métert tehettem meg, amikor a homokos úton egy elfedett kövön kibicsaklott a bokám és nagyot estem. Valahogy feltápászkodtam és bicegve indultam tovább. Nemsokára összetalálkoztam Lacival, aki meg is jegyezte, hogy éppen ideje volt már elesnem, elvégre eddig az egész úton nem produkáltam magam.

A bokám nagyon fájt, tettem rá Flektor tapaszt és húztam gumizoknit, így bár a szokásosnál lassabban, de azért összesen 7,5 km-t mentem ezen a napon is. (Az csak később derült ki, hogy az esésnél kis alattomos kövek mindenfelé összezúztak, este szemrevételeztem a kék foltok térképét. A mellkasomat is beütöttem valahogy, még egy hét múlva is fájt elsősorban éjszaka, ha ráfeküdtem, időnként levegőt is nehezen kaptam.)

Először visszamentünk Évorába megnézni, hátha kinyitott az az ajándékbolt, ahol szép csempés edény alátétet néztem ki még szombat este. Szerencsém volt, így Geri párjának is meg tudtam venni az úti ajándékot.

A napi cél Badajoz volt, már Spanyolországban, de a határ közelében. Útközben megálltunk Vila Vicosában, ami a márványbányák környékének központja. Nem túl vonzó a környék, mindenfelé hatalmas meddőhányók a felhasználásra, értékesítésre alkalmatlan kövekből. A városon látszik a márványbányák közelsége, a házak lábazata, a kapuk, ablakok kerete a legtöbb helyen márványból készült, a járdaszegély is sok helyen márvány és a járdák burkolatához felhasználtak egy keveset az apróbb márvány és gránit darabokból.

A másik megállónk és városnézésünk Elvasban volt, ami a fejlett hadászati technikával épült középkori erődrendszerének köszönhetően került fel az Unesco Világörökség listájára.

Mivel nem volt portugál autópálya matricánk, kis utakon közelítettük meg Spanyolországot.

Badajozban egy elismerő oklevelet kapott lakóautó parkolóban aludtunk a folyóparton. Kicsit furán közelítettük meg, de végül sikerült és helyet is találtunk. (N 38.8845167; W 6.9780999)

 

 

 

Február 6. Kedd

A város megtekintésével kezdtük a napot. Elég erős szél fújt, de sütött a nap. Átmentünk a régi gyalogos hídon, aztán az Alcazaba tornyai felé vettük az irányt. Kicsit sétáltunk a falakon, megnéztük a múzeumot (az őr rohant üdvözölni minket és a kezünkbe nyomta az ingyenes jegyeket). Érdekesek voltak a környék különböző korokból származó emlékei, kár, hogy nem voltak hozzájuk angol nyelvű leírások. Az Alcazaba területén található az egyetem egyik fakultása. Ismét elcsodálkoztunk rajta, hogy Spanyolországban milyen sok egyetem van. Lefelé bóklásztunk kicsit az óvárosban, sok szép és érdekes épületet találtunk. Úgy döntöttünk, hogy még egy éjszakát maradunk. Délután pihentünk egy kicsit, én meg azzal foglalkoztam, hogy kitaláltam egy új útvonalat hazafelé, hogy elkerüljük Spanyolország északi területét, ahol sok helyen fagyot, havazást jósolt az időjárás előrejelzés. Az északi szél mindenhol lehűtötte a levegőt, de igyekeztem elkerülni szokat a részeket, ahol kimondottan havazást jeleztek.

Azt olvastam, hogy Badajozban rendezik Spanyolország egyik legnépszerűbb karneválját. Utánanéztem, hogy ez idén mikor esedékes, éppen a következő hétvégén, azon gondolkodtunk, hogy esetleg visszajövünk a hét végére.

 

Február 7. Szerda

Reggel szervizeltünk, aztán Méridába indultunk. Egy kis utcában parkoltunk közel a stadionhoz és a római amfiteátrum és színháiz épületegyütteséhez. Méridában sok római kori emlék maradt fenn. Kombinált belépőt vettünk, ami minden jelentős nevezetesség megtekintésére feljogosított. A legtöbb időt a római színháznál töltöttük el, kicsit Taorminára emlékeztet a több szintes színpad mögötti fala (csak itt nem az Etna füstölög a háttérben).

Trujilloban a bikaviadal arénánál levő parkolóban csak egy lakóautó állt (késő este az is tovább indult, így egyedûl éjszakáztunk itt). (N 39.45742; W 5.87237)

Este megnéztük kivilágítva az óvárost. A fákon rengeteg madár üldögélt, a sötétben nem láttuk, hogy milyen madarak, de vidám csivitelésük, érdekes dallamaik sokáig elkísértek minket. Szeretek a középkori óvárosokban sötétedés után bóklászni. A keskeny utcák, sárgás fényű világításban elősejlő részletek – címerek, szobrok, vízköpők – sajátos hangulatot árasztanak. Útba esett egy patika is, aminek ha nem is eredeti volt a berendezése, de a sötét színű fa bútorokkal igyekeztek megtartani a régies stílusát. Most csak a szinte egész főteret elfoglaló piros sátor volt zavaró, amit éppen összeszereltek a hétvégi karneválra készülve.

 

Február 8. Csütörtök

Reggel ismét elindultunk az óvárosba. Ezúttal alaposabban is bejártuk. A régi épületek egy részét oktatási intézményként hasznosítják (ezt más spanyol városokban is megfigyeltük), üdítő, hogy nem csak elhagyatottan várják a középkori házak a sorsukat, hanem fiatalok zsivajgása teszi élettel telivé manapság is őket. Találkoztunk még néhány korai turistával, de a legtöbb helyen csak néhány helyibe botlottunk. Megcsodáltuk például, ahogy egy kerti munkás a temetőből tolatva lavírozott fel egy kis markolóval, hogy a meredek utcán ne boruljon ki a rakománya. Általában a helyiek roppant ügyesen közlekednek a szűk, meredek, girbe- gurba utcákban, beláthatatlan sarkokon, bár elég sok ütött-kopott autót is láttunk.

Valamivel dél után értünk Guadalupébe, ahova a Világörökség  Real Monasterio de Santa Maria de Guadalupe kedvéért autóztunk el. Ez a hely is zarándokközpont. A templomot meg tudtuk nézni, de a zárda zárva volt. Vártunk, hogy esetleg szieszta után kinyitják, de semmi felirat nem volt. Jött három idősebb hölgy is, őket beengedték, de olyan gyorsan zárták be újra a kaput utánuk, hogy arra se volt időm, hogy megkérdezzem mikor látogatható a zárda. Lacival megegyeztünk, hogy biztos a kóbor apácák tértek vissza és azért zárták be újra gyorsan a kaput, nehogy megint eltűnjenek.

Következő célpontunk is világörökség, Cáceres középkori városa. A lakóparkoló tele volt, alig találtunk egy kis helyet. Akik később érkeztek azok már csak a buszparkolóba tudtak beállni.(N 39.48028; W 6.36872) Laci elment még egy esti városnézésre, először rossz irányba indult el, így elég nagyot sétált, de végül megtalálta az óvárost és készített néhány hangulatos éjszakai fényképet is.

 

Február 9. Péntek

Amikor kicsit felmelegedett az idő elindultunk megnézni az óvárost. Csoda, ahogyan fennmaradt szinte teljes egészében a középkori település. Sok szép, magas toronnyal épített palota és templom található a városban. Egy kicsit San Gimignanora emlékeztetett. Itt is a hatalmuk kimutatására építettek a gazdagok tornyokat a palotáikhoz. Izabella királynő tartott tőle, hogy háborúskodáshoz vezet a vetélkedés és lebontatta a tornyokat, amiket azonban hamarosan újra építettek. A főtéren már állt a sátor a farsangi mulatsághoz. Az interneten elérhető program szerint pénteken a gyerekek karneváljáé a főszerep, esténként pedig DJ várja a közönséget. A téren nagy készülődés volt, amikor odaértünk. Egy nagy kört homokkal szórtak le, körbekerítettek kordonnal, középen pedig bábuk ûltek táblákkal a kezükben. A kordonon kívül gyülekezett a közönség, iskolai csoportok népviseletben, idősek, akik örömmel üdvózölték ismerőseiket, egy down kóros csapat, családok kisgyerekekkel, elvétve néhány turista. Déli harangszóra kezdődött az esemény. Addigra megtelt a tér a kordon körûl, mi meg eléggé összefagytunk a hosszas ácsorgásban. Először a polgármester mondott beszédet, amit egy idő után unni kezdett a közönség és a beszélgetés moraja elnyomta a polgármester hangját. Szerencsére hamarosan befejezte, nagy volt az öröm és meggyújtották a kör közepén felállított bábu együttest. Hatalmas lánggal égtek, szállt a pernye mindenfelé. A spanyolok közeli barátságban élnek a tűzzel. Sehol nem láttunk tűzoltó készüléket, vagy vizet, ha esetleg a szél elfújna egy zsarátnokot és valami olyan is lángra kapna, aminek nem kellene.

Amikor kezdett oszlani a tömeg mi is felkerekedtünk, hogy még néhány részét felfedezzük a városnak. A katedrális előtt gyülekeztek az iskolás csoportok. A tanárok nagy dobozokat hoztak és azokból süteményt osztottak a gyerekeknek. Ahogy egy teraszról lenéztünk a főtérre azt láttuk, hogy a nagy rendezvénysátor előtt hosszú sor kígyózik (este láttuk a sátor előtti kukákban a süteményes dobozokat, biztos azért álltak sorba a helyiek). Mi is megéheztünk, a lakóhoz visszafelé vettünk egy grillcsirkét ebédre. Ebéd után sziesztáztunk egy kicsit, aztán megint útra keltünk, hogy az óváros még kimaradt részeit is felfedezzük. A főtérben a sátorban hangulatos spanyol élő zene szólt, néhányan bent hallgatták, többen pedig a tér bárjainak kinti asztalainál a külső hósugárzók alatt iszogatva.

Este még egyszer felsétáltunk a városba (szerencsére a lakóparkoló csak néhány száz méterre van az óváros első házaitól). Jót bolyongtunk a barátságos sárga fénnyel megvilágított utcákon, néhány újabb részletét fedeztük fel a korábban már látott épületeknek. A főtér sátrában DJ gondoskodott a zenéről, nem túl nagy közönségnek. Mire visszaértünk a lakóautó parkolóba az teljesen megtelt, sőt a mellette levő buszparkoló is nagyrészt lakóautókkal volt tele.

 

Február 10. Szombat

A lakóparkoló mögött volt a kukák átadó állomása. Már kora reggeltől hozták le a városból kis platós, leereszthető hátsó falas kocsikkal a kukákat, azokat szépen sorba állították, majd jött a nagy kukás autó, amibe beborították. Olaszországban is láttunk már hasonló megoldást, csak ott először kis kukás edényekből áttöltötték nagyokba és azt borították be a kukásautóba. Ez azért szükséges, mert a nagy kukásautókkal egyszerűen nem férnek el a szűk utcákban és nem tudnak bekanyarodni az utcasarkokon. Itt még tisztították is a kukákat nagy nyomású vízzel. Az első éjszaka után át is álltunk a parkoló túlsó oldalára, hogy kicsit messzebb kerüljünk a műveleti területtől.

Szervizelés után tovább indultunk Córdoba felé. Ismét elhaladtunk Mérida mellett, majd Zafrában megálltunk kicsit körülnézni. Nagyjából belőttük az irányt a vár felé, Laci fedezte fel egy mellékutcán benézve. Korrigáltuk az irányt, átmentünk egy parkon, ahol gyerekeket és kutyákat sétáltattak a szép napos időben, kacsák úszkáltak a tóban, aztán a park túlsó oldalán kibukkantunk egy téren a vár mögött. A vár luxus szállodaként funkcionál, jópofa a sarok bástyáival, többnyire kő falával. Kis utcákon mentünk tovább, aztán egy sétálóutcán, ahol sokan használták ki a szombat délelőttöt arra, hogy a tél végi leárazásban vásárolgassanak. Megnéztük még a templomot, jópofa vízköpőit, aztán indultunk visszafelé. A parkolóval szemközti boltban feltöltöttük a készleteket, mielőtt Córdoba felé tovább indultunk.

 Córdobában jeleztek ugyan fizetős, sorompós lakóparkolót, de azt írták róla, hogy zajos, forgalmas helyen van, ezért még a város előtt kerestem helyet éjszakára.

Berlangaszélén egy kirándulóhelyre esett a választás, természetvédelmi területen pinea erdőben nagy piknik terület sok grillező hellyel, kis folyó megy keresztül rajta tele vadkacsákkal, libákkal, hattyúkkal, szezonban étterem is működik, járszótér és egy kiterjedt vadaspark, ahol többnyire a területre jellemző állatok élnek, de strucc, emu, láma is látható. Ráadásul lakóautó szerviz is működik. (N 38.27409; W 5.81773) Kerestünk egy olyan helyet, ahol a lehető legtovább besütött a nap a lakóba, segítve a fűtést.

 

Február 11. Vasárnap

Reggel ragyogó napsütésben indultunk Córdobába. Mindenfelé égettek és néhány gyár kéménye is okádta a füstöt, ami egy darabig felfelé szállt, aztán a szél elterítette a környéken. Egy völgyben olyan sűrű volt a köd, hogy alig láttunk előre. Aztán szerencsére ismét olyan környékre értünk, ahol szépen sütött a nap. Córdobában azállatkertnél álltunk meg egy parkolóban (N 37.869 W 4.78702), ahol két ember mintha parkolójegyeket osztogatott volna az autósoknak fizetség ellenében, de hozzánk nem jöttek oda és mire viszaértünk már nem voltak ott. A központtól kb 1 km-re voltunk, kellemeset sétáltunk a folyóparton. A középkori gyalogoshídnál nagy tömeget láttunk már messziről és zene hangjai is hallatszottak. Amikor odaértünk kiderült, hogy farsangi karneváli felvonulásba csöppentünk. Különböző maskarákba öltözött csoportok jöttek át nagyon lassan haladva a hídon, lépten – nyomon megálltak egy kis fènyképezkedésre, ismerősökkel, barátokkal csevegni és énekelni, zenélni egy kicsit. Nagyon jópofa, vidám forgatag volt. A híd végénél eléggé összetömörödött a tömeg, ahogy sikerült átkelnünk rajta a kis utcák labirintusában bóklásztunk, többnyire ellenkező irányba, mint a tömeg. A jelmezes felvonulók kis csapataival több helyen is találkoztunk, tereken, utcasarkokon telepedtek le és zenével, stand-up comedy előadásokkal szórakoztatták a közönséget.

A Mezquita délután csak 3-tól van nyitva, a jegypénztár fél három körül nyit ki. Most nem másztunk fel a harangtoronyba, aminek a harangját 1979 nyarán egy forró, álmos délutánon Laci és Guszti barátja megkongatták (aztán persze szedtük a lábunkat).

A Mezquita kertjében a napos kőre letelepedve fogyasztottuk el az ebédünket, aztán beálltunk a pénztárhoz az egyre hosszabb sorba. Amikor megvettük a jegyeket még egy kis sétára indultunk a környéken, amíg a Mezquita zárva volt még sziesztára. Mire visszaértünk kinyitották és sor se állt a bejutáshoz. Kívülről teljesen jelentéktelen az épület, csak egy hosszú fal látszik. Belül viszont lenyűgöző az oszlopok és a mór ívek végtelen sora minden irányban. Érdekes az is, ahogy a keresztény templomot beleépítették a mohamedán mecsetbe. Egy időben mindkét vallás hívei használták az épületet vallásuk gyakorlására – milyen remek lenne, ha ellenségesség nélkül, ilyen békésen egymás mellett tudnának élni különböző vallások követői és a vezetők se uszítanák egymás ellen az embereket.

Este Laci elment még megnézni a közelben levő lakóautó parkolót, de elég meredek volt a terület és közel a főúthoz zajos is. Éjszaka nem volt teljesen békés a mi parkolónk se, a hátunk mögötti fal túlsó oldalán valószínűleg itt is szemétkezelési központ lehetett, hajnaltól elég nagy zajjal forgolódtak ott nagy autókkal.

 

Február 12. Hétfő

Az időjárás előrejelzés jóslata bejött, megérkezett az eső. Ezen a napon végeláthatatlan olívaültervények között autóztunk Úbedába, ami szintén Világörökség város. Nem csidálom, hogy Spanyolorszàg olívaolaj nagyhatalom, hatalmas területeket borítanak a különböző korú olajfa ültetvények. Olaszországhoz képest kevesebb matuzsálem fát, viszont több új telepítést láttunk. Úgy tűnt, hogy míg Olaszországban a mai napig sok kis gazdaság figlalkozik olívaolaj előállításával Spanyolországban a nagyüzemeké a főszerep.

Úbedában először bevásároltunk, aztán megkerestük a lakóautó parkolót. (N 38.006401 W 3.379720) A városban egy színes majolika tetős épület tűnt a központnak, ahonnan csak pár száz méterre volt a parkoló. Az eső hol elállt egy kicsit, hol újra rázendített. Megvártuk, amíg kicsit huzamosabban nem esett és az ég is kiderült, akkor indultunk városnézésre. Nem is néztük meg tüzetesebben a parkolóban levő térképet, az odafelé úton látott épület felé indultunk el. Kiderült, hogy valami városi közintézmény, kicsit bekukucskáltunk a belső udvarába, aztán kívülről körbejártuk az épülettömböt, de csak messziről tudtuk megnézni a templomot, nem volt nyitva a templomkert kapuja. Elsétáltunk még a karneváli fénydíszekkel ékes főutcán (különböző bohócfejek, Pinnochio fej) a főtérig és megegyeztünk, hogy este visszatérûnk, hogy kivilágítva is lássuk. A lakóautó parkoló felé elhaladtunk a nagy kerek bikaviadal aréna mellett, ami azonban annyira körbe volt kerítve, hogy leginkább csak a kerítés fölötti részei látszottak.

Vacsora után ismét városnéző sétára indultunk, ezúttal azonban jobban felkészültünk, tanulmányoztuk a parkolóban a térképet, még le is fényképeztük. Arra jutottunk, hogy az igazi zeg-zugos óváros sokkal közelebb van, ha a városfallal párhuzamosan közelítjük meg. Este sötétben azért voltak olyan helyek, amit nem próbáltunk ki (pl. egy meredek, kivilágítatlan ösvényen elindulni egy zöld területen). A keskeny utcákon be kellett állnunk egy kapualjba, ha jött egy autó. Először egy téren álltunk meg, ahol egy szép középkori palota homlokzata keltette fel a figyelmünket. At udvarába is bekukucskáltunk. Mellette egy kovácsműhely volt, amit meg is lehetett látogatni, még nagyban folyt bent a munka. Nagyon szép korlátok, rácsok és sok egyéb készült a műhelyben. Egész  Spanyolországban nagyon szép kovácsoltvas rácsokkal, díszítésekkel lehet találkozni. Tekeregtünk az utcákon, végül kiértünk arra a térre, ahol már délután is jártunk. A sétálóutcán most kivilágítva is meg tudtuk nézni a színes karneváli led díszeket. Már lefeküdtünk, amikor a távolból mintha fúvós zenekar hangjait hallottuk volna.

 

Február 13. Kedd

Reggel ismét városnézésre indultunk, mert hiányérzetem volt, előző nap nem bukkantunk rá a legnagyobb reneszánsz palotára a városban. Ezúttal is végigjártuk azokat a helyeket, ahol előző este sétáltunk, de sok újabb aranyos kis középkori templomot, palotát fedeztünk fel. Végül sikerült rábukkannunk a Plaza Vázquez de Molinára is, ami egy kicsit Itáliába, a reneszánsz korába repített. Egy múzeumot is megkerestünk, de az ajtó zárva volt. Jött egy hölgy, aki látva tanácstalanságunkat pergő spanyol nyelven részletes tájékoztatást nyújtott, aminek ha jól értettem az volt a lényege, higy nyugodtan csöngessünk be és akkor bemehetünk és megnézhetjük a középkori palota emeleti helyiségeinek pompás mennyezetét is. Végül nem csöngettünk be attól tartva, hogy akkor az egész napunkat ott töltjük, pedig még Baezába is szerettünk volna eljutni.

Baezamintegy 19-12 km-re van Úbedától, tiszta időben a város széléről jól kivehetők a szomszéd település házai. A buszpályaudvar mögötti parkolóban hagytuk Villámot és elindultunk a városközpont felé. Rá is találtunk minden látnivalóra, amit az útikönyvek említenek, de Úbeda után minket nem kápráztatott el a város.

Hátra volt még az olívaolaj beszerzés. Itt nem találkoztunk lépten-nyomon táblákkal az út mentén, amik olíva olaj kóstoló és vásárlási lehetőséget kínálnak, mint Toscanában, sőt Úbedában és Baezában is hiába kerestem kis boltot, ahol helyi olíva termékeket árulnak, maradt a bevásárlóközpont. Ott azért elég nagy választékot találtunk. Végül két 2,5 literes kannával vettünk olajat. Sajnos csak utána keresett rá Laci, hogy milyen is a jó extra szűz olíva olaj, de úgy tűnik, hogy legalább az egyik (az úbedai) olaj igazi kézműves minőség.

Éjszakára visszatértünk Úbedába a lakóparkolóba. (A parkoló egy üzem mellett volt, amiről nem sikerült kitalálnunk, hogy mivel is foglalkozik. Laci bútorgyárra tippelt egy kerítésen kitett tábla alapján, én valami olívával kapcsolatos tevékenységre a szagok alapján.)

Késő este megint dobok és trombiták hangját hallottuk. Laci neki is indult, hogy megnézze, hol zenélnek. A hangokat követve először csaknem Baezáig eljutott, de nem lelte a hangok forrását, aztán a parkolótól néhány utcára találkozott a csapattal. Nem néztek ki karneváli mulatozóknak, inkább mintha egy gyászmenet lett volna. Sótét ruhába öltözött emberek csoportja nagyon lassan haladva zenélt – valami inkább szomorú dallamot időnként fülsértően hamisan-, senki nem követte, vagy hallgatta őket, ahogy szomorú menetként cammogtak az utcán. Ez a másik talánya Úbedának, hogy miről is szólt ez a zenés menet?

 

 

 

 

Február 14. Szerda

Ezen a napon miután öszeszedelőzködtünk otthagytuk a hegyeket és Spanyolország belső vidékét és a tengerpartra indultunk abban a reményben, hogy a tengerparton haladva észak felé még részünk lesz néhány kellemesen meleg, napsütéses napban. Alméria fölött, a tengerparton álltunk meg.  (N 36.83827; W 2.32593) Itt kezdődik a Cabo de Gata Nemzeti Park. Délután mindjárt el is mentünk egy kiadós sétára. Csendes volt a tenger, a ragyogó napsütésben lementünk a homokos strandra, majd végigsétáltunk a szép parti úton, a nemzeti parkban folytatva utunkat egy templomig, illetve a közelében levő -régen valószínűleg megfigyelési célokat szolgáló – toronyig. A hatalmas parkolóban rajtunk kívül egy holland és egy német lakóautós volt, láthatóan mindketten hosszabb időre rendezkedtek be.

 

Február 15. Csütörtök

Reggel sétáltunk még egy jót a parton a kellemes napsütésben, azután indultunk tovább.Moncofában szervizeltünk abban a lakóautó parkolóban, ahol odafelé úton éjszakáztunk egyet.

Útközben egy helyen láttuk, hogy sok lakóautó áll a parton, mi is megálltunk ebédelni azzal, hogy ha jó a hely lehet, hogy ott maradunk éjszakára is. Kicsit kesze-kuszán álltak a lakóautók, némelyik a part fölötti egyenesebb részen, mások a bokrok közötti ösvényeken itt-ott. Úgy tűnt, hogy hosszabb tartózkodásra rendezkedtek be. Mi is megálltunk, aztán sétálni indultunk. Nem messze egy teljesen partmenti területet találtunk, ahol szintén sok lakóautó állt. Megálltunk a parton egy másik lakó mögött. Többségben voltak a német lakóautósok, egy nő az út túlsó oldalán álló lakóautóból szólt, hogy azon a felén ahol megálltunk nem szabad parkolni, jönnek a rendőrök és elküldenek. Bár semmi erre utaló kiírást nem láttunk és nem mi voltunk az egyedüliek, akik közvetlenül a parton álltunk, jobb a békesség, ebéd, kis napozás után tovább indultunk. A hely koordinátái (N37.37574; E1.63576) Azt nem tudom, hogy a hosszabb ideig ott tartózkodók hol tudtak szervizelni, bár ahogy tovább haladtunk nem messze láttam egy lakóautó kempinget, ilyen helyeken általában néhány EUR-ért lehet szervizelni.

Cabo de Palosnál van egy nagy belső tó, amit keskeny földsáv választ el a tengertől. Azt írják, hogy a tó hőmérséklete 5 fokkal magasabb, mint a tengeré, ezért kedvelt üdülőhely. Fürdőzéshez ugyan hűvös volt, de érdekesnek ígérkezett a hely, itt néztem ki egy parkolót éjszakára. A parton gyalogút vezetett, kicsit beljebb az út mentén volt a parkoló. Nyáron valószínűleg forgalmas, most kellemes nyugodt volt minimális forgalommal. Egy angol lakóautó már állt ott, mellé telepedtünk le aztán sétáltunk egy jót a parton. A madármegfigyelő helyen ugyan nem láttunk madarakat, de a belső tóban többet is meg tudtunk figyelni és néhány szörfös is ügyeskedett a hullámokban. Este még egy portugál lakóautó is érkezett, azzal egy nádasba benyúló beugróba álltak be.

 

Február 16. Péntek

Reggeli sétát követően tovább indultunk. Már esedékes volt a szervizelés, örültem, amikor találtam egyet a park4night-on. N37.8178; W0.818684 egy nagyon jó szerviz hely kedvező árú benzinkútnál, autómosó is üzemel, ami lakóautónak is elég magas, sőt mosógépek és szárítógépek is vannak a pihenőhelyen, a közelében pedig egy nagy Carefour, aminek kivételesen nem magasságkorlátos a parkolója. Éjszakára egy félsziget végében egy világítótoronynál néztem ki helyet. Néhány száz méterre a világítótoronytól egy parkolóban megláttunk két lakóautót – a harmadik éppen távozott – és mi is odaálltunk melléjük (N38.8036; E0.19276). Fantasztikus kilátás nyílt alattunk az öbölre, az út másik oldaláról pedig a következő öbölre. Elsétáltunk a világítótoronyig, aztán a másik irányba visszafelé egy fás területen látott parkolóhoz is, hogy szemügyre vegyük, hátha éjszaka költözni kell a szélnek kitett parkolóhelyünkről.

 

Február 17. Szombat

Szerencsére éjjel nem fújt el a szél minket, este csodás naplementében, reggel pedig szép napfelkeltében volt részünk, bár elég párás volt a levegő. Reggel elindultunk egy túraútvonalon, de én az egyenetlen terep miatt egy idő után visszafordultam. Az éjszakai esőtől még vizesek voltak a padok a parkolóban, a polifoam alátét jó szolgálatot tett. Amikor Laci is visszaért láttuk, hogy egy csapat dobokat pakol elő egy autóból és azokkal megindulnak a világítótorony felé. Mi is követtük őket, kíváncsiak voltunk, mi fog történni. Egy kilátóhelyre igyekeztek, ahol több ember is összejött, az erős szélben talán leánybúcsú alkalmából fotózkodtak, szegény dobosokat ide – oda küldték, végül nem tudtuk kivárni, hogy mit is szeretnének csinálni, mert eleredt az eső és mi is, ők is igyekeztünk vissza az autókhoz.

Valenciát nagyon megkedveltük az odafelé úton, ezért elhatároztuk, hogy még egyszer körülnézünk az új városrészben. Egy kicsit kóvályogtunk ugyan, mire parkolóhelyet találtunk, de elég közel tudtunk megállni a modern épületegyütteshez. Nagyot sétáltunk a parkban, ezúttal néhány épületbe is bementünk. Kifigyeltünk egy filmes stábot is, kínaiaknak készítettek Renault reklámot. Az egyik helyen egy kb. 8-10 cm mély nagy medenc van, azon keresztül közeledtek az autók és azt filmezték egy autóról. Legalább 40 fős stáb nyüzsgött a helyszínen. Sajnos a nap elbújt és eléggé lehűlt az idő, a szél is fújt, úgyhogy tovább indultunk.

Port de Saguntban a tengerparton egy nagy parkolóban álltunk meg éjszakára (N39.659; W0.212416). Elvileg fizetős, de sehol nem láttunk automatát. Egy angol házaspár állt már a parkolóban lakóautóval és egy spanyol úr lakókocsival. Egy kicsit összejöttünk beszélgetni, az angolok már néhány napja ott voltak, mondták, hogy senki nem jött, hogy fizetniük kellene. Ők szeptemberben indultak el, bejárták Portugáliát és most már hazafelé tartanak, még Tarragonát és Zaragozát szeretnék megnézni. Megadtam nekik a zaragozai parkoló koordinátáit, nagyon örültek neki.

 

Február 18. Vasárnap

Éjjel esett az eső és reggel is rohangáltak a felhők, de azért elindultunk egy tengerparti sétára. Szép sétány vezet a parton, sok futóval találkoztunk. Nem siettünk, késő délután indultunk tovább.

A Parc Natural del Delta de l’Ebre természetvédelmi terület, itt is sok a vízimadár.

Ampostában van egy ingyenes lakóautó parkoló (N40.6584; E0.67539), ami elég kacifántos úton közelíthető meg. Már majdnem feladtuk, amikor a távolban egy párhuzamos úton megláttam egy lakóautót és megnyugodtam, hogy mégiscsak jó felé megyünk. Kora délután alig néhány hely volt a parkolóban, estére teljesen megtelt. Elég messze van a fő közlekedési utaktól, mégis sok lakóautó megtalálja. Nagyot sétáltunk a vizek között, sok madarat láttunk és hallottunk.

A lakó szerviz lánccal le van zárva, cask a 9-13 időszakban használható.

 

Február 19. Hétfő

Reggel az elsők között igyekeztünk szervizelni, hogy tovább tudjunk indulni. Ezen a napon

Tarragona volt az első célállomás. A központhoz közel, a parti sétány közelében néztem ki egy parkolót (N41.1142; E1.26667) amiről ugyan jeleztek rossz tapasztalatot korábban a télen, le akarták venni a lakóról a biciklit, miközben a tulajok benne ültek. Amikor odaértünk egy francia pár indulni készült, nekik jó tapasztalatuk volt, így maradtunk. Szerencsére nem volt semi probléma, volt forgalom a parkolóban, több lakóautó is jött, amíg ott parkoltunk. Az amfiteátrumot a közelben jelölte a GPS, csak nem lehetett megközelíteni. Így aztán elindultunk fel az óváros felé, amikor azt bejártuk visszafelé az amfiteátrum fölötti parkon vágtunk keresztül. Egészen a kikötőig el kellett mennünk, mert nem lehetett átkelni a vasúton. Egy gyalogos felüljárót éppen építettek, ha az elkészül job less a gyalogos kapcsolat a tengerpart és a város között.

Ebéd után autóztunk tovább. Hegyek felé vitt a GPS, hogy elkerülje Barcelonát, éjszakázás Torderában (N41.7056; E2.71842). Esett az eső, de szerencsére mire a lakóparkolóhoz értünk elállt, már csak időnként csöpörgött. Bementünk a városba esti városnézésre. Egy szigeten van a lakóautó parkoló egy bekerített park mellett. A víz nem működött, csak üríteni tudtunk, tölteni nem. Este nyolcig zajos munkagéppel dolgoztak a közelben, utána fiatalok jöttek kocsikkal, kicsit zajongtak, aztán elmentek. (Nyáron és hétvégén lehet, hogy hosszabb ideig buliznak a parkolóban, vagy a parkban.) Reggel összeszedtem a szemetet, amit szétszórtak a parkolóban, mert nem bírtam nézni és nem akartam, hogy azt gondolják, mi szemeteltünk. Nagykovácsiban is állandó probléma, hogy a szemetet lezseren elhajítják ott, ahol éppen gondolják, úgy látszik ebben a spanyolok se járnak előrébb.

 

Február 20. Kedd

Reggel is sétáltunk egyet, mielőtt tovább indultunk.

Lloret de Marban még egy kísérletet tettünk a modernista szobrokkal díszített temető felfedezésére. Először a Lidl parkolójában álltunk meg, ha már oda álltunk be is vásároltunk. Laci elment megnézni, hogy a temető melletti parkolóban van-e hely és mivel volt átálltunk oda. Lógott a lába az esőnek, csöpörgött is. Csaknem teljesen körbejártuk a temetőt, mire találtunk egy bejáratot. Először azt gondoltuk, hogy itt is lyukra futottunk, mert Spanyolországra jellemző hagyományos temetkezési helyek között járkáltuk (4-5 szinten egymás fölötti sírhelyek), de aztán rátaláltunk a jellemzően múlt század elején készült sírokra, amiket szép szobrok díszítettek. Mindegyiknél kis táblán ismertető szöveg is szerepelt. Tényleg érdekes volt, jó, hogy végül sikerült rátalálnunk.

Roses közelében egy szirten néztem ki parkolót éjszakára. Már megközelíteni se volt egyszerű és bár remek kilátás volt, olyan viharos szél fújt, hogy nem mertünk a szirten éjszakázni. Tartottunk tőle, hogy lefúj minket onnan a szél. Egészen fantasztikus volt, ahogy felkapott egy-egy hullámot és azt cseppekké szétfújva hatalmas vízpermet ernyőket hozott létre a szél. Éjszakára visszafelé az út mentén behúzódtunk az út és egy patak közötti kis földútra apartmanházak mögé. Még itt is eléggé cibálták a lakót a széllökések.

 

Február 21. Szerda

A parti úton haladtunk tovább Franciaországba és ott is igyekeztünk a part közelében autózni. Az előző napi viharos szél nem akart csendesedni. Helyenként megálltunk és sétáltunk egy kicsit, néztük a próbálkozó szörfösöket.

Délután értünk Perpignanba, ahol némi keresgélés után sikerült odatalálnunk Péterék (Életváltók) lakóautójához. Adrien és Péter meghívtak minket egy kiadós meleg vizes zuhanyozásra a vitorlásklub fürdőjébe, ami nagyon jólesett a hideg, szeles időben. Adrien finom vacsorát készített, jót beszélgettünk és megbeszéltük, hogy másnap korán reggel elvisszük őket Marseille közelébe, ahol Péter egy motort szeretett volna megvenni, ha a szemrevételezés után is tetszik neki.

Úgy terveztük, hogy Éváékkal találkozunk Bormes las Mimosasban a mimóza fesztiválon, de kiderült, hogy ők nem tudnak jönni, mert amikor indulás előtt Bernard kipróbálta nem működött a fűtés, a szervizben se tudták mi a baja, csak a következő hétre ígérték, hogy alaposabban meg tudják vizsgálni, mi okozhatja a problémát. Ahhoz pedig hideg volt, hogy fűtés nélkül lehessen lakóautóban éjszakázni. (Később kiderült, hogy valami bemászott alul a vezetékek közé a alakójukban és megrágcsálta a kábeleket, azért nem működött a fűtés.)

 

Február 22. Csütörtök

A fizetős utakat kerülve autóztunk Miramasba, ahol a motort árulták. Kora délután értünk oda, nem volt könnyű megtalálni az eladó házát. A motor nagyon jól nézett ki, a fiúk arra jutottak, hogy megéri az árát, úgyhogy Péterék megvették és azzal indultak vissza a lakóautójukhoz. Némi kalandjaik voltak útközben, de erről majd ők mesélnek, ha akarnak.

Mi tovább indultunk, miután némi visszafordulás, útépítéseken, lezárásokon átvergődés után nagy nehezen kikeveredtünk Miramasból.

Először Cassisban néztük meg a lakóautó parkolót, de egy lejtős út szélén vannak a helyek kijelölve, minden normális helyen “lakóautóval tilos” táblákat láttunk, így tovább indultunk.

A következő próbálkozás, Cuges-les-Pins lakóautó patkolója kanyargós, szűk, rozoga utakon közelíthető meg, zöld parkban teraszos elrendezésű a parkoló. A sorompós bejáratnál kell fizetni, 4,50 EUR egy napra. Csak kártyával lehet fizetni, de nem fogadta el az EuroMastercardot. A mögöttünk személyautóval jövők már türelmetlenkedtek, egy nő kiszállt, odajött és mondta, hogy nem jó a kártyám (érdekes, vásárolni tudtam vele). Már sötét volt, de innen is továbbmentünk.

Végül Gémenos lakóparkolójában (N43.29798; E5.6292) találtunk helyet, ott éjszakáztunk. Este még elmentünk kicsit ismerkedni a városkával.

 

 

 

Február 23. Péntek

Bormes las Mimosasnál a parthoz közeli La Mandelierben a Casino szupermarket előtti körforgalomnál a füvön már jó sok lakóautó állt, mi is odaálltunk közéjük. Egész nap csepergett, vagy esett az eső, esernyőkkel indultunk neki, hogy megkeressük a tengerparton a lakóautó parkolót. Természetesen dugig volt, sőt a mellette levő kikötői parkoló is lakóautókkal volt tele. Miután Éva jelezte, hogy az ünnepséget itt nem a tengerparton rendezik, hanem fent a faluban kimondottan örültünk, hogy ahhoz közelebb telepedtünk le. (N43.13801; E6.35173)

 

Február 24. Szombat

Egész nap esett az eső, de azért délután felsétáltunk Bormes las Mimosasba. Még hallottuk a hangjait a zenekarnak, de mire felértünk éppen vége volt az aznapi programnak. Nagy tömeg nem volt, azok is indultak hazafelé, így mi is megfordultunk és egy kicsit kevésbé meredek úton indultunk el lefelé, mint ahol felmentünk. 8 km-t gyalogoltunk összesen az esőben. Bár esőnadrágot is húztunk, ami nem ázott át, de beleizzadtunk, úgyhogy kívül – belül vizesek voltunk, mire visszaértünk a lakóhoz.

 

Február 25. Vasárnap

Éjjel nem esett, a ruháink is megszáradtak, de reggel újra kezdte az eső. Előző napokon sehol nem láttunk olyan plakátot, amiből megtudhattuk volna, hogy mikor kezdődik a felvonulás. Láttuk, hogy sokan állnak sorba a buszra várva, ami a karneválra viszi fel a közönséget a városkába. Laci már nagyon be volt sózva, 11-kor mi is felmentünk busszal. Onnan, ahol a busz letett minket nem messze lezárták az utat, csak belépőjegy vásárlását követően lehetett továbbmenni. Még csak gyülekeztek az emberek, az eső áztatta dísztribün üres volt, az út mellett is csak néhányan álltak, de folyamatosan jöttek az érdeklődők. Egy jó kis szegletet találtunk, ahonnan beláttuk az alattunk levő utcát és azt is, ami mellett álltunk. Vittünk magunkkal polifoam lapokat is, így le tudtunk ülni a vizes kőre a felfázás veszélye nélkül. Először egy zenekar masírozott végig az utcán, kürtösök, dobosok. Ezt többször is megtették, időnként meg- megállva. Aztán veterán autók jöttek és megálltak az út mellett, ahol várakoztunk. Aztán egy nagyon hosszú beszéd következett, majd az autók elvonultak.

½ 3-kor végre megpillantotuk az első virágokkal díszített kocsit, kezdődött a felvonulás. Nagyon jópofa életképeket alkottak virágokból, bár néha csodálkoztam, hogy nem fagynak meg a résztvevők, pl. a szépségkirálynők kocsiján az ujjatlan estélyi ruhában pompázó hölgyek. Mi már eléggé összefagytunk, ezért amikor elvonult a menet nem vártuk meg, hogy visszafelé is megtegyék az utat, hanem indultunk vissza a lakóhoz. Nagyon jólesett a meleg. Mivel tartottunk tőle, hogy ha a többi lakóautós is visszaér és mindenki elindul a felázott talaj csapdába ejtheti a lakóautókat mi mihelyt visszértünk indultunk is tovább.

Csak a közeli Mandelieu La Napoule parkolójáig mentünk, ahol korábban Éváékkal voltunk már mimóza fesztiválon. Most is sok lakóautó volt, beálltunk közéjük éjszakára. (N 43.53343; E 6,93270)

 

Február 26. Hétfő

Reggel bevásárolni indultunk francia finomságokat, mert azt terveztük, hogy a következő megállónk már Olaszországban lesz. Amikor kijöttünk az üzletközpontból meglepődve láttuk, hogy szakad a hó és meg is marad a parkolóban. Ezúttal sikerült Monacoban a tengerparti útra rátérnünk, de végig esett a hó. Azt hiszem viszonylag ritka ezen a vidéken a havazás, az autósok nem is voltak mind felkészülve, időnként csúszkáltak, a meredekebb utakon gondban voltak. Szerencsére viszonylag könnyen kikeveredtünk Monacoból, végig a tengerparton, Cannnes, Nizza havazott, fújt a szél, a tengeren nagy hullámok kergették egymást. Vacsora előtt sétáltunk még egy nagyot a városban és a tengerparton, minden eléggé kihalt volt.

 

Február 27. Kedd

Reggel is sétáltunk még egyet a környéken, nem volt meleg, de végre sütött a nap. Szép napos időben autóztunk, Genova környékén felmentünk az autópályára, mert úgy emlékeztem, hogy elég nehézkes Genován átvergődni.

Cremonában a stadion parkolójában álltunk meg éjszakára.  (N45.1376; E10.0347) Meccsre készültek, kicsit tartottam tőle, hogy nem fognak-e randallírozni a szurkolók. Kellemes meglepetés volt, hogy a meccsen lelkesen, de békésen énekeltek, rigmusokat ismételtek a szurkolók, a meccs végén pedig gyorsan hazamentek a legények, mondjuk a hidegben az is szép teljesítmény volt, hogy végigülték a mérkőzést (bár nem láttam, biztos felugráltak közben, hogy ne fagyjanak oda)

Én eléggé fáztam, amikor a 0 fok körüli hőmérsékletben esti városnézésre indultunk. Gyönyörű Cremona főtere és a román dómja, vissza kell jönni nappal is megnézni kicsit melegebb időben. Sokfelé jártunk már Olaszországban, de Cremona valahogy kimaradt eddig, pedig csodálatos a XII.-XIII. századból származó középkori magja. Legközelebb a hegedű múzeumot is meg kell néznünk, hiszen Cremona az otthona a híres Stradivari hegedűknek.

 

Február 28. Szerda

Reggel láttuk, hogy a lakóautósok a Mantova felé vezető úton a következő parkolóban éjszakáztak. Valószínűleg ide állt be az a francia lakóautó is, amelyik először beparkolt mellénk, aztán továbbment. Abban a parkolóban, ahol mi éjszakáztunk rajtunk kívül csak 1-2 tartósan ott tárolt lakóautó töltötte az éjszakát. Pedig szuper hely volt, közel, 1 km-en belül az óváros központjához. (N45.1376, E10.0347)

Reggel a -5 fokban nem volt kedvem sétálni, azt reméltem, hogy a szép napos időben melegedni fog egy kicsit és Montagnanaban majd megnézzük a középkori kisvárost. Így is tettünk. Montagnanában a Lidl parkolójában álltunk meg, de később átmentünk a közeli lakóautó parkolóba. Nagyon aranyos a fallal körülvett középkori kisváros, az egyik kapun belépve végigsétáltunk a főutcán, majd a kisebb utcákon kóboroltunk. Örültünk, hogy megálltunk itt, mert egy újabb szép olasz kisvárost ismerhettünk meg. Érdekes megfigyelés volt, hogy Olaszországban is éppen folyt a választási kampány és ott se mindig csak tiszta eszközöket használnak. Egy idős férfi biciklivel járta a várost és amikor senki helyi nem látta odasettenkedett a postaládákhoz, amikből kilógott a nemrég behelyezett választási szórólap (nem tudom melyik párté) és kiszedte azokat.

Velence előtt rámentûnk az autópályára és onnantól lényegesen gyorsabban haladtunk, mint előtte. Laci igyekezett minél tovább érni, mert Szlovéniára és Nagykanizsára másnapra havazást ígért az előrejelzés. Trojanban még megálltunk fánkozni és Balunak is vettünk, aztán egészen Balatonfenyvesig autóztunk. Este 11 után parkoltunk le a parton és ott töltöttük az utazás utolsó éjszakáját.

 

Március 1. Csütörtök

Reggel sétáltunk egy nagyot a jeges Balaton partján, a parti sétányon halyenként hóátfújások miatt elég nagy hókupacokon kellett átlábalnunk, a vitorlások csendesen várták, hogy kiolvadjanak a jég fogságából.

Délutánra értünk haza, még bevásároltunk útközben, mert jól sejtettûk, hogy kiürült hűtő vár minket otthon.

 

Ma

2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna, Hanna napja van
Napkelte: 05:25-kor,
Napnyugta: 18:08-kor.
Kos
Holnap Auguszta .

Fórum

A fórum nem elérhető

Apróhirdetés

Honda EU20i aggregátor
(Eladó / Felszerelés)

Honda EU20i aggregátor

túrakenu
(Eladó / Egyéb)

túrakenu

vontatas
(Keres / Felszerelés)

vontatas

Partnereink:

Egyedi lakóautók gyártása. Lakóautók szervizelése, átépítése, felújítása.