Üdvözlünk téged Vándor,

egy Önszerveződő, Szabad és Nyitott, Baráti társaságban, a Magyar Lakóautó Klub-ban!


Nem egy gyakori úti cél, talán érdekel valakit, én milyennek láttam

Már tavaly év végén elkezdtük tervezgetni, hogy idén hova menjünk „nagy utazásra”. (Elhatároztuk, hogy amíg megtehetjük – egészséggel és anyagilag bírjuk – évente egyszer elmegyünk egy olyan útra, ahová lakóautóval nem tudnánk eljutni. A tavalyi év volt az első, akkor Kanadát fedeztük fel.) Nézegettem társas utakat, végül Kína nyert, mint úti cél. Ezután már kimondottan kínai utakat kerestem és hasonlítottam össze ár-érték alapján (minél többet látni általunk megfizethető áron). Így esett a választásunk az Online Travel óriás kínai körútjára. E-mailben fel is vettem velük a kapcsolatot, az áprilisi útjuk iránt érdeklődtem. Aztán közbejöttek váratlan dolgok és áprilisban nem tudtunk menni. Örültem neki, amikor láttam, hogy nagyon hasonló tartalommal május végén is indítanak ilyen utat.

Az út kezdete előtt nem sokkal egy nappal előrébb hozták az indulást, ami további egy nap szabadságot tett szükségessé.

Túlzottan nem készültem, mivel a program adott volt és számítottam arra, hogy az úton az idegenvezető ellát minket a szükséges információkkal. Azért az utolsó napon vettem egy Kína útikönyvet, amit legalább a következő napra felkészülésként forgatni tudtam.

 

Május 31. péntek

Taxival mentünk ki a reptérre, mindjárt lefoglaltuk a visszautat is. Sok csomagunk nem volt, igyekeztem takarékosan pakolni, fejenként egy kis bőrönd és egy hátizsák (néhány tiszta trikót még vissza is hoztam).

A reptéren találkoztunk az idegenvezetővel és az útitársakkal. Szerencsére kis csoport volt, összesen 12 fő, akik közül - mint később kiderült - négyen csak Sanghai-ig jöttek velünk, onnan hazautaztak.

Budapest – Frankfurt – Peking útvonalon repültünk, a Frankfurt – Peking út kb. 9 óra hosszú és ennek megfelelően fárasztó volt. (Laci mellett egy kínai ült a gépen, aki egész úton prüszkölt és szipogott, már azon gondolkodtunk, hogy adunk neki zsebkendőt. Alig tudtam visszafojtani anyai ösztöneimet, hogy ne fújassam ki vele az orrát. Amikor kaját kaptunk a szalvéta egy részét azért felhasználta zsebkendőnek, majd szipogott tovább.)

Pekingben 6 órával kellett előreállítani az óránkat.

 

Június 1. Szombat

Már a repülőtérről a szállodáig vezető úton feltűntek az új, magas házakból álló lakótelepek és az utakon a sok modern, nagy autó. Pekingben é a nagyvárosokban nagyon sok elektromos biciklit és robogót láttunk. Peking belső övezeteiben egy ideje már nem adnak ki engedélyt új motorra, csak elektromos meghajtással, ezzel is a légszennyezést szeretnék csökkenteni. Az engedélyek azt is jelölik, hogy melyik zónákban szabad használni a járművet. Óriási a forgalom és elég kaotikus. Személyautók, buszok, motorok, biciklik, gyalogosok kavalkádja. Aki jobbról jön, az halált megvető merészséggel bevág a forgalom sűrűjébe, mert gyakorlatilag nem lehet kivárni, hogy kis hely legyen. A duda létszükséglet, azzal jelzik, hogy jönnek. Azt hinné az ember, hogy minden autó törött és sok a baleset, de talán egy koccanást láttunk az egész utunk során és a sérült autók aránya se volt rosszabb, mint nálunk. Az autópálya elválasztó sávjában és az utak mentén is sok szép, gondozott zöldet láttunk. A szállodánk egy korábbi katonai övezetben volt, nagy gáztározó az egyik oldalon, rozsdásodó ipari műemlékek a másikon. A terület új funkciójaként művész negyed alakul, galériákkal, múzeumokkal. Nagyon kellemes volt a szálloda, csendes, jól felszerelt. Azok ugyan, akiknek a szobája a kert felé nézett az első este sokáig élvezhették az udvaron zajló zenés rendezvény hangjait. Az első zuhanyozásnál próbára tett minket, hogy hogyan lehet a kádban a zuhanyt átkapcsolni, de szerencsére sikerült megoldani a rejtélyt (a zuhanycső csatlakozása alatt kellett egy gyűrűt lehúzni).

Egy kis pihenés után pekingi kacsa vacsorára indultunk. A vendéglőnek ez volt a specialitása, minden asztalnál felszolgáltak egy kacsát. Illetve egy külön asztalkánál az elkészült kacsa melléről kis szeletkéket vágtak le, tányérra rakták és azt szolgálták fel. A többit – amin még jócskán volt husi – elvitték. Egyik csoporttársunk elkérte a mi kacsánk maradékát és bár a pincérek féltették az egészségét, jóízűen elfogyasztotta. Természetesen sok más fogást is felszolgáltak, a kis kacsahússal nem laktunk volna jól tizenketten. Egyik útitársunk vegán étrendet követett, szerencsére mindig voltak zöldség fogások, amiket kiegészített az otthonról hozott ételekkel és a vásárolt gyümölcsökkel. A vacsorát követően nyugovóra tértünk, hogy kipihenjük az utazást és felkészüljünk a következő napra.

 

Június 2. Vasárnap

A szállodában étlapról lehetett reggelit választani. Voltak nemzetközi és kínai fogások is. Narancslével és gyümölcssalátával indítottunk, utána azt kaptuk, amit rendeltünk, bár az első napon volt némi kavarodás. Vegán útitársunk három adag salátát gyűrt le, hogy elegendő kalóriát gyűjtsön. Másnap egy hatalmas bögrében kapta a salátát, ebből már két adag elég volt, harmadik nap a fél asztalt elfoglaló tálban érkezett a saláta, ebből már nem volt szükség repetára.

Reggeli után először a Ming császári sírokat látogattuk meg, amelyek a városközponttól távolabb helyezkednek el. Ezt követően a Jade múzeumba mentünk, ahol megnéztük, hogyan készítik a jade ajándéktárgyakat, megtanultuk, hogyan lehet megkülönböztetni a valódi jade tárgyakat a hamisítványoktól, megcsodáltunk sok remek szobrot, majd vásárlásra is lehetőség nyílt. Mi is vettünk néhány apróságot, de csak annyit, hogy elférjen a csomagunkban és ne is legyen túl nehéz. A múzeum éttermében ebédeltünk, majd délután a Kínai Nagy fal Pekinghez közeli szakaszát kerestük fel. Nem volt nagyon meleg, de roppant párás volt a levegő. Libegővel mentünk fel a falhoz, de a sűrű pára, időnként felhők miatt nem lehetett túl hosszú szakaszt áttekinteni. Azért kicsit sétáltunk és fotóztunk a falon, majd a csapat egy része gyalogosan, néhányan pedig felvonóval tértünk vissza a parkolóba.

Peking szennyezett levegőjéről már sok rémhírt hallottunk, de ottlétünkkor nem igazán tudtuk eldönteni, hogy szmog, vagy inkább pára üli meg a várost. Gyakorlatilag az egész út alatt – nem csak Pekingben – eléggé párás, ködös volt a levegő, nem lehetett nagy távolságra jól ellátni.

Ezen a napon este színházba mentünk, ahol akrobata mutatványokból álló fergeteges előadást láttunk. Elképesztő gyakorlatokon ámultunk, fiatal kislányok valószínűtlen pozíciókba csavarták magukat, erős fiúk könnyedén emelgették, hurcolták egymást, lánycsapat tette próbára a bicikli teherbírását, voltak ernyőpörgetők, táncos akrobaták, karikákon átugrálók, a végén pedig egy fémrács gömbben össze-vissza száguldó, egyre gyarapodó számú motoros (a szám végére 8 motoros volt a gömbben), szinte hihetetlen, hogy ennyien egyáltalán elfértek benne.

 

Június 3. Hétfő

A korai indulás érdekében idegenvezetőnk előre megrendelte a reggelit, ami lehetővé tette, hogy gyorsabban el tudjunk készülni. A városnézést a Tiananmen térrel kezdtük. A térre a helyiek csak biztonsági ellenőrzést követően léphetnek be, de minket csak tovább tereltek. Lenyűgöző a tér mérete. Nekem legjobban a tér szélén a gyönyörű virágkompozíciók tetszettek. Sok rendőr, katona, civil felügyelő figyelt arra, hogy semmi rendbontás ne történjen. Peking – és a többi kínai nagyváros – nagyon tiszta. Mindenfelé látni utcaseprőket, akik összeseprik, vagy csipeszekkel összeszedik az elszórt szemetet. A Tiananmen teret kis kocsikkal járták és csipeszekkel szedegették még a cigarettacsikket is. Egy dolog van, amivel nem tudnak sokat kezdeni, a köpködés. A legváratlanabb helyzetekben egyszer csak harákol valaki, majd egy nagyot köp. Nem egyszer láttam, hogy a dugóban araszoló kocsinak leeresztik az ablakát, kirepül a köpés, majd újra felhúzzák az ablakot.

Mao mauzóleumába nem mentünk be, viszont végigjártuk a Tiltott Várost. Ezen a napon volt a legmelegebb az út során. Kínában nem egy nagy épülettömbből álltak a paloták, hanem több kisebb épület alkotta a rezidenciát. Így világosan el lehetett azt is különíteni, hogy ki melyik udvarig mehet. A pórnép kívül maradt a vizesárokkal körülvett komplexumon (innen ered az elnevezése), a hivatalnokok, vendégek a nyilvános udvarokba bemehettek, de a császár és az ágyasok által lakott részek teljesen elkülönültek. Érdekes színfolt volt, hogy egy épület csak a császár nászéjszakájának helyszínéül szolgált. Egy helyi étteremben nagyon finom ebédet fogyasztottunk. A csapatnak jó étvágya volt, rendszerint nem volt elég a kihozott mennyiség (úgy számolnak, hogy kettővel kevesebb adagot szolgálnak fel, mint ahány tagú a társaság).

Meglátogattunk egy selyemgyárat, ahol végigkísérhettük a selyemhernyók fejlődését és hogy hogyan fejtik le és használják fel a szinte láthatatlanul vékony, de nagyon erős selyemszálakat. Egy réteget mi is kihúzhattunk egy készülő takaróhoz (remélem, nem fog reklamálni aki majd megveszi, mert nem lett túl egyenletes a mi rétegünk). Persze itt is lehetett vásárolni. Az idegenvezetőnk megbízást teljesítve vett is egy selyemtakarót, ami azután végi utazta velünk fél Kínát.

Délután az Ég Templomát néztük meg először. Egy parkon átvezető fedett folyosón lehet megközelíteni a templom együttest. A folyosó szélén az árnyékos padokon többnyire nyugdíjasok kártyáztak, társasjátékoztak, kötögettek, olvastak. Nyugdíjasoknak ingyenes a parkokba a belépés, másoknak fizetni kell érte. Egy helyen táncoltak néhányan. Idegenvezetőnk beállt táncolni és nagy sikert aratott a nézők körében. Az Ég Temploma egy kerek alaprajzú templom, körülötte számos épülettel. A templom előtt éppen egy ifjú házaspárról készítettek esküvői fényképeket, a templomban pedig borjúk álltak jászolokban, amiket először észre se vettünk, csak amikor a többiek felhívták rá a figyelmünket.

Következő megállónk a Nyári Palota volt, ami Pekingtől nem messze, egy tó partján található. Ez volt a császárok nyári pihenőhelye. Sárkány alakú hajókkal szeltük át a mesterséges tavat. A palota kikötőjében kőhajó horgonyzott (ez nem sodorta veszélybe a császár életét). Egy festett, fedett folyosó vezetett végig a parton. Helyenként sziklákat helyeztek el az út mentén, lehetett tippelni, hogy ki milyen állatot lát az egyes sziklákban. Kínában nagyon népszerű, hogy minden természeti formába igyekeznek beleképzelni valami élőlényt. Ezeket időnként viszonylag könnyű felismerni, máskor viszont eléggé szabadjára kell engedni a képzeletet (pl. a Li folyónál a kilenc ló szikláján legfeljebb 3-4 lovat sikerült felfedeznünk).

Visszatérve a városba az ízek utcáját látogattuk meg. Még kevesen voltak, nemrég kezdtek hozzá az árusításhoz. Oda-vissza végigjártuk az utcát, ahol az út egyik oldalán egymás melletti standokon mindenfélét kínáltak. Lehetett választani kígyót, békát, polipot, pókot, skorpiót, meg még sok mindent nyársra húzva. Amit kiválasztott valaki azt megsütötték és frissiben el is lehetett fogyasztani. Voltak tészták és gyümölcsök is, meg jó néhány dolog, amiről nem is tudtuk, hogy mi lehet. A csúcs az volt, amikor vegán barátunk egy szép nagy pókot fogyasztott el – néhány lábat megosztva az érdeklődőkkel. Azért a kígyó és a tengeri csillag is érdekes kuriózumot jelentett, bár a beszámolók szerint nem tartogatott különösebb gourmand élvezetet.

Utolsó célpontunk aznap este egy tópart volt. Egy darabon gyalog mentünk. Egy utcakereszteződésben ahol térré szélesedett a járda, magnóból szóló zenére azonos mozdulatokkal mozgott 10-15 ember. Néhányan a csapatból is beálltak egy időre. Ez a csoport nem volt túl összeszokott, később Guilinben láttunk olyan csoportokat is, amelynek a tagjai tökéletes összhangban mozogtak balettszerű mozdulatokkal.

Ezután kipróbáltuk a tömegközlekedést is, busszal jutottunk el a tóhoz. A buszon csak be kellett dobni a pénzt a sofőr melletti perselybe, de jegyet nem adtak és senki nem ellenőrizte, hogy mennyi pénzt dobtak be.

A tóparton élénk társasági élet folyt. Sokan sétáltak, az egymás mellett szorosan sorakozó kávézókban, bárokban zenekarok játszottak, többnyire tini fellépőkkel. A teraszokon a legtöbb helyen csak néhányan üldögéltek, de a sétányon nagy volt a tömeg.

Sétáltunk egy nagyot a tóparton, közben megkóstoltuk a sült fagyit, ami panírozott jégkrém olajban kisütve. A forró bundában gyorsan olvad a jégkrém, de a belseje azért még fagyos. Érdekes volt, de nem lett a kedvencem. Végül beültünk egy helyre és elfogyasztottuk a söröket, amit Toni, a kínai idegenvezetőnk által feltett találós kérdés fogadását elvesztők fizettek a nyerteseknek. (A Nyári Palotánál a járda sima volt, két oldalán egy-egy kavicsokból kirakott csíkkal. A kérdés az volt, hogy hol jártak a nők és hol a férfiak? Másképp, kik jártak a sima járdán és kik a kavicsoson?)

A tópart mögött egy hutong (régi, földszintes lakónegyed, ahol egy udvarban több kis lakás is található) húzódott, annak az utcáin sétáltunk elég sokáig, mire egy forgalmasabb kereszteződéshez értünk. Itt fogtunk taxit hazafelé (illetve a csapat egy része már a hutong utcáján elkapott egy taxit). Négyen ültünk egy taxiba és a sofőr orra alá dugtuk a szállodánk kártyáját. A taxisofőrök és általában a kínaiak nem beszélnek angolul (meg persze magyarul se), így elég nehéz a kommunikáció. Azt nem szívesen ismerik el, ha nem tudnak valamit. Ezért aztán sofőrünk megnézte a szálloda kártyáját, magabiztosan bólintott, hogy tudja, hol van, majd elindult. Az irány jó volt (eddigre már a főbb utak ismerősök voltak Pekingben), de egyszer csak egy kereszteződésnél megállt, a szemben levő sokemeletes hotelre mutogatott, hogy megérkeztünk. Még a taxiórát is kikapcsolta. Mi persze nem szálltunk ki, próbáltuk kézzel-lábbal elmagyarázni, hogy a mi szállodánk még jócskán odébb van, mutattuk a telefonszámokat a kártyán, hogy kérjen telefonos segítséget. Végül ehhez a módszerhez folyamodott és viszonylag gyorsan haza is értünk. Nagy megkönnyebbülés volt, amikor már ismerős terepen jártunk és a következő sarkon bekukkantva megláttuk a gáztartályt és a szállodánkat. Elég izgalmas a taxizás közös nyelv hiányában vadidegen hatalmas városokban. Utólag elgondolkodtunk azon, hogy szerencse, hogy nem veszített egyszerűen el minket a hatalmas város valamelyik eldugott zugában.

 

Június 4. kedd

Ezen a napon reggelit követően először az olimpiai helyszíneket kerestük fel. Természetesen ezek is a meridián mentén helyezkednek el. Ez a vonal osztja Pekinget két részre és ennek mentén találhatók a legfontosabb épületek. Keresztülhalad a Tiltott Városon és sok kilométerrel odébb a Ming sírokat is ennek mentén helyezték el. Az olimpiai helyszínek hatalmas területet foglalnak el, itt-ott egy-egy épület, a madárfészek stadion és a vízkocka a legérdekesebbek. Előttük mindenfélét árulnak, a legtöbben papírsárkányt. Röptetik a hosszú sárkányokat, ezzel keltve fel a turisták érdeklődését. A csapatból is többen beszereztek sárkányt, meg papírkalapot, amit több formára is lehet igazítani.

Következő megállónk az állatkert volt, ahol csak a pandákat néztük meg, elsősorban a csapat azon tagjainak kedvéért, akik Sanghaiból hazamennek, nem jönnek Chengduba, a panda rezervátumba. Üveg mögött lehetett látni néhány óriáspandát, akik többnyire aludtak. Nagyon aranyosak a pandák, gömbölydedek, szemük körül fekete monoklival. Csuda pózokban tudnak aludni, az egyik álmában le is esett a padról, amin feküdt.

Ebéd előtt még befért a programba az állami igazgyöngy múzeum megtekintése. Itt édesvízi kagylókban tenyésztett gyöngyöket mutattak be és természetesen lehetett vásárolni is mindenféle gyöngyből készült ékszert, kozmetikumot. Tény, hogy a krémtől, amit a kezemre kentem napokig pihe-puha volt a kezem. Néhány egyszerű kis nyaklánccal gyarapítottam az ékszerkollekciómat.

Az ebéd egy hutongban, családnál volt, ahova biciklis riksákkal vittek el minket. A mi szegény, vékony riksás fiúnk igencsak megküzdött, amíg lendületbe tudta hozni a járművét. A hutong udvarában kis útvesztőn keresztül közelítettük meg azt a nappali – étkező helyiséget, ahol az ebédet tálalták. Tizenketten teljesen betöltöttük a kis helyet, de gyakorlati tanúbizonyságot tettünk róla, hogy sok jó ember kis helyen is elfér. Nagyon ízletes volt az ebéd, minden el is fogyott (persze ez nem volt szokatlan). Jól fogyott a rizspálinka is, Toni, a kínai idegenvezetőnk csaknem kiütötte magát. Nem sikerült rájönnünk arra, hogy a hutongok házait miért festik szinte kivétel nélkül szürkére. Eléggé lehangolóak a szűk sikátorok mindkét oldalán a szürke falak, alig valami kis zöld növény helyenként. A hutongok házaiban nincs csatorna (talán víz se), háztömbönként van WC blokk.

Ebéd után a riksákkal visszatértünk a buszhoz, de útközben még megálltunk megcsodálni a hutong közepén létesített luxushotel bejáratát.

A következő program a pekingi Láma templom megtekintése volt. Jellegzetes kínai pagodák követik egymást, előtte nagy tartókban tűz ég, ahol a hívek meggyújtják a szantálfa kötegeket, amiket a bejárat előtt vásárolnak. Ebben a Lámatemplomban található a legnagyobb, egy fából kifaragott Buddha szobor. Ha jól értettük, akkor valamilyen fikusz fából faragták ki. Sokan voltak a templomban, a buddhizmus békéje és csendje nem igazán tudott érvényesülni. A múzeum és templom érdekes elegye volt a kolostor.

A sűrű programtól eléggé elfáradtunk, ezért igazi élmény volt a napi utolsó programunk. Az ősi kínai gyógymódok (szintén állami) intézményét látogattuk meg, ahol egy kellemes, frissítő lábmasszázsban volt részünk. Doktorok is jöttek, akik a kéz és szem szemrevételezése alapján alapos diagnózist állítottak fel és mindjárt gyógyszert is ajánlottak. Hozzánk csak odajöttek, majd amikor mondtam, hogy megpróbálom fordítani, amit mondanak (mármint angolról, nem mandarinról) faképnél hagytak bennünket. Nem éreztük nagy veszteségnek, úgyse akartunk borsos összegeket kifizetni némi piruláért, amit aztán Magyarországon nem tudunk beszerezni a kúra folytatásához. Azért kíváncsi lennék, hogy milyenek a tapasztalataik azoknak az útitársainknak, akik belevágtak a kínai kúrába.

A programba még belefért egy bevásárlóközpont meglátogatása, ahol kis üzletek sorakoztak egymás mellett, a legtöbb ruhaneműket árult. Mi gyors nézelődést követően visszataxiztunk a szállodába megszokott taxis társainkkal.

Este nagy vihar kerekedett, azok, akik a sarki étkezdébe kiugrottak még vacsorázni eléggé el is áztak.

 

Június 5. Szerda

Korán reggel kijelentkeztünk a szállodából és a vasútállomásra mentünk, ahonnan Chengdebe utaztunk. A reggelit is úti csomagban kaptuk meg. Jól is jött az 5 órás vonatúton, ami alatt legyűrtük a 250 km-es távolságot Peking és Chengde között. A vasútállomásra bejutáshoz kell a jegy és a személyi igazolvány (külföldieknek útlevél). A vonaton ismét megtapasztaltuk a teljes foglalkoztatásra törekvést. Legalább 7-8 kalauz járta végig többször a vonatot kisebb-nagyobb csapatokban. Többször ellenőrizték a jegyeket, a helyiek igazolványát is és az út során legalább háromszor felmosták a vonatot. Jöttek a felmosó moppal (ami akár Kína jelképe is lehetne, nem nagyon jártunk olyan helyen, ahol ne lett volna éppen használatban, vagy kirakva száradni néhány felmosó mopp), utasok lábakat fel és szépen felmosták a szerelvényt. Szemetes edény nem volt, de időnként jöttek nagy zsákkal összegyűjteni a szemetet. Büfések is jöttek, innivalót, rágcsálnivalót, levest árultak. Egész Kínában óvatosnak kell lenni a hamis pénzek elterjedtsége miatt. Ha vettünk valamit, az árusok jól megszemlélték a kapott pénzt és megvakargatták Mao gallérját, mert annak a recézetét a hamis pénzeken nem tudják utánozni. Bármennyire ügyeltünk, egyik társunkat mégis átverték, mint kiderült olyan 50 jüanost kapott vissza, amiről hiányzott Mao arcképe (ő található minden papír jüanon).

A vonaton éppen viccekkel szórakoztatták a társaságot a mókamesterek, amikor egy kínai fiú ment keresztül a vagonon és egyik szemfüles útitársunk leintette: „Ácsi, te, honnan van rajtad magyar címerrel díszített trikó?” Kiderült, hogy a srác másfél évet töltött cserediákként Magyarországon és nagyon jól beszél magyarul. Éppen a szüleihez ment haza Chengdebe. Az út hátralevő részén jól elbeszélgettünk vele.

Chengdeben először a szállodába mentünk, majd elég sok időt eltöltöttünk pénzváltással. Pénzt csak a Nemzeti Bank kirendeltségeiben lehet váltani (vagy a szállodákban). A bankban bonyolult és hosszadalmas procedúra a pénzváltás és nagyon kekeckednek. Ha egy kis szakadás van a pénzen, azt már nem fogadják el, pedig a kínai jüanok is sokszor eléggé megviseltek.

Már erősen a délutánban jártunk, amikor a Potuo Zoncheng templomhoz indultunk, ami a Dalai Láma Potala Palotájának 1:4 arányú kicsinyített mása. Sok-sok lépcsőn jutottunk el a templomig, aztán még ott is sok lépcsőt másztunk meg. A palotát a császár 60. születésnapjára építették, hogy az ünnepségre meghívott Dalai Láma a látogatás során az otthonához hasonló környezetet élvezhessen. A Dalai Láma azonban nem ment el az eseményre. A kicsinyített palota is hatalmas és szép kilátás nyílik fentről a környékre. Ha nem lett volna nagyon párás a levegő, talán még a kalapács szikláig is elláttunk volna, ami egy hatalmas, magas szikla, kiemelkedik a környezetéből, alul keskenyebb, mint felül és azt gondolná az ember, hogy bármelyik pillanatban ledőlhet. Kis elektromos autókkal átmentünk a közelben levő Puning templomba, amit 10 évvel később, a császár 70. születésnapjára építettek. A templom-együttesben található a világ legnagyobb fából faragott Buddha szobra, igaz, hogy ezt nem egy fából faragták, mint a pekingi Láma kolostorban látott szobrot. Vacsora előtt még meglátogattunk egy papírkép készítő műhelyt. Bámulatos, hogy milyen finom mintákat tudnak kivágni a vékony papírokból. A műhely alkotásai világhírűek, sok helyen megtalálhatók.

Csengde-re kicsit kevésnek éreztük a fél napot, amennyi a látnivalók megtekintésére rendelkezésre állt. Jó lett volna elmenni még a kalapács sziklához, kicsit körülnézni a város környékén, több időt eltölteni a templomokban.

 

Június 6. Csütörtök

Ez a nap a vonatozásról szólt. Korai reggeli után visszavonatoztunk Pekingbe, majd transzfer a másik pályaudvarra, ahonnan a szuperexpresszek indulnak. Volt még időnk az indulásig, belefért egy gyors ebéd és az útra is vettünk elemózsiát. Jól jelzi a sima vonat és a szuperexpressz közötti különbséget, hogy míg Csengdeből Pekingig a 250 km-es utat 5 óra alatt tettük meg, addig Pekingből Sanghaiba az 1400 km-es út csak 4,5 óráig tartott. Viszonylag gyorsan felgyorsult a vonat és folyamatosan 300 km körüli sebességgel haladtunk. Csak úgy suhant mellettünk a táj, rizsföldek, hegyek, néhány kisebb város.

Sanghaiba már sötétben érkeztünk. A pályaudvar messzebb volt a városközponttól, az autóbuszból ámultunk a sok kivilágított felhőkarcolóban, a 4-5 szintes közúti csomópontokban.

Itt is azt láttuk, mint a többi nagyvárosban, hogy hatalmas új lakótelepek épülnek. Egy gyors számítást végeztünk, ami szerint egy-egy nagy lakóépület komplexumban legalább 1000 lakás lehet, de nagyon kevésben laknak. Félelmetes lehet egy ekkora házban lakni, amikor mondjuk a harmadik, a tizenkettedik és a huszonnyolcadik emeleten van csak 1-1 lakója. Mégis egyre csak folynak az újabb építkezések arra számítva, hogy vidékről beköltöznek a nagyvárosokba. Pekingben és Sanghaiban ráadásul nagyon drágák a lakások, átlagos jövedelemmel egy házaspár csak a városközponttól távol tud lakást venni 35 éves kölcsönre, a törlesztés teljes egészében elviszi az egyikük fizetését.

 

Június 7. Péntek

Sajnos esős időre ébredtünk. Aznapra Suzhou szerepelt az útitervben. Itt korábban nagyon sok kínai kert volt, amelyek közül még mindig látogatható néhány. Szerencsére a kínai kertek különböznek az Európában megszokott francia, vagy angol kertektől. Sok pavilon, fedett átjáró között találhatók a kis nyitott kertrészletek sok tóval, sziklával. Kitartóan esett az eső, amíg megtekintettünk egy kertet. Nekem a különböző mintákba kirakott kavicsos utak, udvarok tetszenek a legjobban, meg az épületek, növények, vizek, sziklák megnyugtató összhangja. Az egyik fedett teraszon egy énekesnő adott elő koloratúr szoprán hangon régi kínai dalokat. A várost Kelet Velencéjeként is emlegetik, számos csatorna, vízi út hálózza be. Az eső ellenére a csapat egy részével elmentünk hajózni a folyón és a hajónál csak 1-2 cm-el szélesebb csatornákban. Napsütésben biztos sokkal barátságosabb és vidámabb a városka. Ahol kikötöttünk onnan egy olyan utcán jutottunk vissza a buszhoz, amelynek két oldalán sátrak alatt helyi piac működött. Itt már úgy esett, mintha dézsából öntötték volna, nem sokat nézelődtem, de érdekes dolgokat árultak a piacon, pl. élő kis teknősöket, kígyókat. Az esőnadrágom is teljesen átázott. Visszafelé jól befűtött a buszban a sofőr, mi meg szárítkoztunk. A rossz idő miatt a tervezettnél rövidebbre sikerült a kirándulás Suzhouban. Lehetőség lett volna Sanghaiban délután múzeumba menni, de inkább a pihenést választottuk a hotelben. Este egy olyan helyre mentünk vacsorázni, ahol folklór műsort is adtak. 4-5 számot ismételtek. Jópofa volt, ahogy az új érkezőket gongütésekkel fogadták a bejáratnál. A vacsora végeztével még mindig esett az eső, ennek ellenére elmentünk még egy esti sétahajókázásra, aminek során a vízről csodálhattuk meg Sanghai világvárosi fényeit. Szakadatlanul esett és időnként erős széllökések is nehezítették a helyzetet, de azért csak felmentünk a felső, nyitott fedélzetre legalább néhány fotó erejéig.

 

Június 8. Szombat

Borús reggelre ébredtünk, de szerencsére az eső elállt. Sanghai nevezetességeinek megtekintése volt a napi program. Én sajnos lemaradtam róla, mert kitört rajtam a hasmenés. Pedig mindig csak palackos vizet ittunk és sűrűn használtunk kéz fertőtlenítőt is. Vissza kellett mennem a szállodába, ott vártam meg a csapatot. Így nem is tudtam elbúcsúzni a Sanghaiból hazainduló csoporttagoktól. Közben a többiek jártak a metróban, ahol szombat délelőttönként hangversenyt tartanak. A „sörnyitó” nevű felhőkarcoló tetejéről körbenéztek a városon (már amennyit a nagy párában látni lehetett). Aztán megnézték a Jade Buddha templomot, sétáltak a folyóparton és némi beszerzéseket eszközöltek. Férjemtől kaptam fájdalomdíjként, hogy ki kellett hagynom ezt a napot, egy kínai Rolex órát.

Innen kezdődött, hogy minden nap utaztunk egy kicsit repülővel, amivel hosszú vonatozásokat váltottunk ki. Először Xianba repültünk.

 

Június 9. Vasárnap

Ismét esős napunk volt. Reggeli után az agyagkatonák másolatait készítő műhelyt látogattuk meg. Megnéztük, hogy hogyan készülnek a katonák és néhányan szuvenírként vásároltak is belőlük. A múzeum bejáratánál ott ült az a bácsi, aki kútfúrás közben rábukkant a kincsekre. Megfelelő összegért lehetett vele közös fényképet készíteni és az agyaghadsereget ismertető könyvet is dedikálta. Egy film megtekintésével indítottunk, ami bemutatta az agyaghadsereg történetét. Ezután felkerestük a több épületben elhelyezkedő régészeti feltárásokat. Bámulatos, hogy mennyi és milyen sokféle figurát készítettek el és helyeztek csatarendbe az első kínai császár túlvilági védelmére az időszámítás előtti III. évszázadban. Láttam Budapesten az agyaghadsereg kiállítást, de az csak kis ízelítő volt ahhoz képest, ami Xianban megtekinthető, pedig a feltárást még nem is fejezték be.

Elmentünk a sírhelyet takaró dombhoz is. A sírt még nem tárták fel, de állítólag 15 éven belül arra is sor kerül. Most egy szép park látható a sír környezetében, egy részen gránátalma ültetvényekkel. A gránátalma fák éppen virágoztak, volt amelyiken fehér, másokon rózsaszín virágok pompáztak. Csak onnan tudtuk azonosítani őket, hogy néhol a virágokból már elkezdett fejlődni a termés is.

A városba visszatérve felmásztunk a régi városfalra. Jól védett város volt Xian. A fal 12 méter magas és 12-14 méter széles. A kapukat erődítések védték. A falon lehet bérelni biciklit, amivel bejárható a terület. Egy nagy piros sárkányt is láttunk a falon.

Innen utunk a muszlim negyed bazárjába vezetett. Mindenféle ínyencségek hívogattak, de mi friss lepényt kerestünk, mert idegenvezetőnk szerint az igazán finom. Először csak felmelegítettet kaptunk egy helyen, de aztán a vezetőnknek valahol sikerült szert tennie frissen készült lepényekre is és azok valóban nagyon ízletesek voltak. Innen a repülőtérre buszoztunk és Chengduba indultunk tovább.

 

Június 10. Hétfő

Chengduban volt az út során a legjobb szállodánk, ráadásul az ágyon egy aranyos plüss panda maci várt minket. Kiderült, hogy egy világkonferenciát tartottak nemrég Chengduban és annak a PR ajándékai voltak a macik. Reggel egyenesen a panda rezervátumba mentünk, ahol simán el lehetett volna tölteni az egész napot. Elektromos kiskocsival jutottunk el a gyönyörűen parkosított területen a pandák lakhelyére. A melegre való tekintettel a pandák többnyire az épületekben tartózkodtak. Természetes lakhelyük 3000 m magasságban, hűvösebb helyen található. Az egyik szabadtéri kifutóban a gondozók egy pandát próbáltak rábeszélni arra, hogy jöjjön le a fáról. A macinak semmi kedve nem volt lemászni, de addig bökdösték, rángatták, amíg végül a földön kötött ki. Akkor aztán felkapták és bevitték az épületbe. A macerálás közben panaszosan jajgatott néha, de meg se próbálta bántani az embereket. Az egyik barlangban nagy halom bambusz volt előkészítve, de panda sehol. Gondoltuk, hogy a terített asztalhoz nemsokára megérkeznek a lakók is és tényleg, egymás után jöttek a pandák és nekiláttak lakmározni. Némelyik rövid idő után eldőlt, a hátára feküdt és úgy folytatta az ebédet. Nagyon ügyesen lehámozzák a bambusz kemény külső héját és csak a belsejét fogyasztják el. Megnéztük még a kis vörös pandákat is, azok a szabadban voltak, többnyire a fák lombja között lehetett felfedezni őket. Egy múzeum mutatta be a pandák élőhelyeit, életmódját. Ezen a napon szép, napos idő és elég meleg volt. Amíg a többiek még az ajándékboltban nézelődtek, mi vállaltuk, hogy egy közvélemény-kutatás sok oldalas kérdőívét kitöltjük. A város turizmusához kapcsolódó véleményünkre voltak kíváncsiak. Fáradozásunkért jutalmul egy csomag papírzsebkendőt kaptunk. Kicsit ironikus volt a zsebkendőhasználattal kapcsolatos tapasztalataink fényében.

Ebéd után egy buddhista kolostort látogattunk meg, aminek nagyon szép és nagy parkja is volt.

Nagyon tetszett az óvárosban a keskeny-széles utcán tett séta. Az 1600-as évekből származó épületek, a sok galéria, étterem, teaház, az utcai galéria, ahol a falba beépítve a közelmúlt tárgyi emlékei láthatók (pl. postás oldalkocsi bicikli, fel is lehet ülni az oldalkocsira, egy ló, aminek a feje és a lába „lóg ki” a falból, stb.). Szintén tetszett a virágfal, ami mintha egy széles fal lett volna minden oldalon végig virágokkal borítva.

Este Guilinbe, utunk utolsó állomására repültünk. Sajnos a szálloda pont az ellentéte volt, mint Chengduban. A szobában áporodott, dohos szag fogadott minket, az ágynemű nedves volt, a tapéta szakadozott a falon, a mosdó meleg víz csapja nem működött. Itt volt a legbonyolultabb a lámpák rendszere. Amikor beléptünk a szobába bedugtuk a szobakulcs kártyát a helyére. Az előszobában és fürdőszobában fel tudtuk kapcsolni a lámpát, de a szobában, ahol teljes sötét volt, sehogy se boldogultunk. Kinéztünk a folyosóra, a szomszédaink hasonlóan jártak. Elkaptunk egy éppen arra járó szállodai alkalmazottat, aki bement a szobába, valamit kapcsolt, s lőn világosság. A két ágy közötti éjjeliszekrénybe egy rádióhoz hasonló szerkezet volt beépítve legalább tíz kapcsolóval és két tekerővel (mint az állomáskereső a régi rádiókon). Amikor lefeküdtünk akkor kezdődött a lámpákkal a második felvonás. Hiába kapcsolgattunk minden billentyűt, nem sikerült leoltani a mennyezeti lámpákat. Én már fejemre húztam a takarót, de férjem ismét kinézett a folyosóra és szerencsére ismét arra járt a szállodai ember. Behívta, hogy kapcsolja le a lámpát. (Az volt a baj, hogy nem láttuk, hogyan varázsolt világosságot.) Kiderült, hogy a tekerő gombokat kellett ütközésig elcsavarni, azok voltak az ágy fölötti mennyezeti lámpák kapcsolói.

 

Június 11. Kedd

Reggeli után a busz a kikötőbe vitt minket. Előző este már sötétben érkeztünk, nem sokat láttunk a környékből. Guilin kisvárosnak számít a 700 ezer lakosával, bár az agglomerációja 5 milliós lélekszámú. Az utak mentén végig helyi jellegzetesség fák álltak. Az idegenvezető elmondása szerint októberben virágoznak a fák illatfelhőbe burkolva az egész várost. A virágbók teát és bort is készítenek. Mivel nem eléggé stabil a talaj, itt nem a magasházak a jellemzőek, hanem a 2-4 emeletes épületek. Kicsit szocreál stílusa volt a városnak. A környéken minden irányban bámulatos formájú hegyek húzódnak. Nagyon meredek hegykúpok emelkednek ki a síkságból dús zöld növényzettel. A hajóval négy órán át ereszkedtünk lefelé a Li folyón. A hangosbemondó bemondta, ha valami különösen érdekes hegy mellett haladtunk el és azt is közölték, hogy mit kell meglátnunk az adott helyen (milyen állatra hasonlít a természeti képződmény). A fedélzeten egy spanyol csoporttal közösen gyönyörködtünk a tájban.

A tervek között szerepelt, hogy megérkezés után bambuszcsónakokkal ellátogatunk a vízibivalyokhoz és meg is etetjük őket, de az előző időszak nagy áradása miatt erre nem került sor. Nemrég árvíz pusztított arrafelé (közben figyelemmel követtük a magyarországi árvízhelyzetet), a parti bokrokat mindenféle hordalékkal, elsősorban műanyag zacskókkal, csomagolóanyagokkal aggatta tele. Messziről olyan volt, mintha valaki feldíszítette volna őket. Yangshuoba megérkezve egy hosszú bazársoron kellett végighaladnunk. Egy nyitott kisbuszt béreltünk ki, amivel meglátogattunk egy falut. Eddig amerre jártunk jó minőségűek voltak az utak. Most megtapasztaltuk, hogy elég nagy a különbség a vidék és a nagyváros között. Olyan hepe-hupás, kátyús volt a földút, helyenként tónyi pocsolyákkal, hogy időnként attól tartottam, hogy felborulunk. Aztán olyan keskeny úton mentünk, hogy még biciklivel se tudtak elmenni mellettünk, pedig nem nagy busszal voltunk. Egyszer csak az út mellett egy hevenyészett napvédő alatt megláttunk egy öreg bácsit, mellette egy vízi bivalyt. Megálltunk fényképezni, a bácsika pénzt kért a fényképezésért és rögvest megjelent a semmiből három öreg nénike is. Az egyik valami fa eszközzel ütögette a karunkat, mindenáron el akartak adni nekünk valamit, képeslapot, hűtőmágnest, bármit. Nagyon agresszívak voltak, de végül adtunk nekik valami pénzt, az árut pedig nem kértük. Láttam, hogy egy kicsit odébb egy bekötőúton nagyon hajtotta egy ember a bivalyát, sietett, hogy még neki is jusson valami, de mi közben tovább mentünk. Több helyen láttam az út mellett pincelejárat szerű boltozatokat, az ajtókeret kőből, díszítésekkel. Nemsokára megérkeztünk egy falusi gazdasághoz. A háziasszony a döngölt agyagpadlós nappaliban kis sámlin ülve a földön készítette a sárkány ünnepre a család ennivalóját. Egy edényben rizs és földimogyoró volt összekeverve, abból tett kis adagokat valamilyen levelekbe, majd becsomagolta és összekötözte őket. Az ünnepre ezeket főzték ki. Szívélyesen beljebb invitált, megkínált mogyoróval, vízi gesztenyével, megmutatta a házát. A nagy házban a nappali két oldalán két-két kisebb helyiség volt, három közülük hálószoba, a negyedik kamra. A házban heten éltek, három generáció. A nappalinak nem volt mennyezete, a ház teteje fedte, de az oromfalak hiányoztak, átjárta a házat a levegő. A sarokban nagy frizsider, a falon nagy LCD TV, mellette panorámás mosogatógép, amikor nem működik konyhaszekrényként / tálalóként szolgál.

Külön kis házban volt a konyha – fürdő, előtte kis kő malom, amin csicseriborsót őrölt a néni, hogy tofu készüljön belőle. A konyhahelyiségben három zsámoly, a sarokban levő nagy üstben éppen főtt valami. Érdeklődtünk, hogy nem nagy-e az edény a családnak, mire a néni megnyugtatott minket, hogy abban a malacok eledele fő. A falon műanyag cső kígyózott, biogázt állítanak elő a trágyából, azzal főznek, ha kell, fűtenek. A konyha hátsó része szolgált fürdőként, berendezése egy dézsa. Az egész helyiség belső falai nagyon sötétek voltak. Az udvar másik oldalán három süldő hevert az istállóban. Ilyet még nem tapasztaltam, olyan tisztán tartották őket, hogy semmi szaguk nem volt, legfeljebb, ha föléjük hajolt az ember, akkor lehetett érezni az állatok szagát. Az udvarban volt egy olyan boltozat, amilyeneket útközben láttam. Kiderült, hogy az a családi sírhely. A nagyvárosokban már csak hamvasztással lehet temetkezni, de faluhelyen még rendes temetés is megengedett. Régebben minden háznál megtalálható volt a családi kripta, ma már az a jellemző, hogy temetőbe temetik az elhunytakat.

Másik úton hagytuk el a falut, mint amin megközelítettük és visszatértünk Yangshuo-ba, ahol a buszunk várt ránk.

Mivel mindenki elégedetlen volt a szobákkal, a szálloda felajánlotta, hogy a hotel már felújított szintjére költöztet minket, ha ott megfelelnek a szobák. Már az jó pont volt, hogy nem volt büdös a szoba, úgyhogy a költözés mellett döntöttünk. Azért itt is voltak kisebb-nagyobb problémák, pl. a fürdőszobában nem cserélték ki az igencsak lestrapált álmennyezetet és a mi szobánkban a WC se működött rendesen, másnap reggel már használni se igazán lehetett.

Este még elmentünk sétálni a közeli parkba, ami egy nagy szigetet körülölelő tó partján volt. balzsamos esti levegő fogadott minket, szépen kivilágított park és hidak, az egyik a Lánchídra hasonlított, a másik a Golden Gate hídra. Nagyon kellemes este volt.

 

Június 12. Szerda

Elérkezett a hazautazás napja. Délelőtt volt még szabadidőnk, mi ismét a parkot választottuk. Sok helyen találkoztunk kisebb – nagyobb csoportokban tornászókkal. Az egyik helyen férjem filmet is készített róluk, hogy itthon megtanulhassam a mozdulatokat és gyakorolhassam. (Bevallom, még nem jutottam hozzá.)

Délután meglátogattunk egy állami teaültetvényt, ami a tea kutatóközponthoz tartozott. Itt is lehetőségünk volt teákat kóstolni ici-pici poharakból és vásárolni is lehetett. Mi egy doboz tömörített teát vettünk, ami 25 évig jó és az évek múlásával egyre értékesebbé válik (az biztos, hogy ilyen drága teát még soha nem vettünk). Adtak hozzá ajándékba egy teakést, amivel a tea tömbből lehet lekanyarítani a szükséges méretű darabot és egy pici teakóstoló bögrét.

Ezután egy cseppkőbarlangot néztünk meg. Jó sokat kellett felfelé menni a bejáratig. Nagyon szép cseppkövek voltak a barlangban, bár az élvezeti értékből sokat levont, hogy meglehetősen giccsesen, különböző színekkel világították meg a cseppköveket. A helyi kínai idegenvezető egész regéket mesélt az egyes cseppkövekről.

Végül utolsó programpontként ellátogattunk a tengeri gyöngyök múzeumába, ami valójában a Pekingben látott édesvízi gyöngyök múzeumához hasonlóan egy nagy gyöngy-áruház volt. Nagyon szépek voltak az ékszerek, az árak kedvezőek, többen vásároltak is.

Innen már a repülőtérre mentünk, de útközben az idegenvezetőnk kérte a buszt, hogy álljon meg egy pékségnél. Korábbi útjairól ismerte és tudta, hogy nagyon finom kelt tésztákat készítenek. Jól bevásároltunk és falatoztunk a különböző formájú és ízesítésű süteményekből. Még haza is hoztunk belőle egy keveset.

A repülőtéri biztonsági átvilágításnál férjem hátizsákja fennakadt. Nem tudtuk elképzelni, hogy mivel lehet probléma, bicskát, ollót a feladott poggyászba pakoltunk. Teljesen megfeledkeztünk a teához kapott teakésről, amit persze elvettek. Azt se tudjuk, hogy milyen volt, mert nem volt alkalmunk megnézni.

Először Pekingbe repültünk Guilinből, majd éjszakai járattal Pekingből Frankfurtba.

 

Június 13. Csütörtök

Frankfurtban csak egy óránk volt az átszállásra, ráadásul még a beszállókártyát is ki kellett nyomtatnunk a Lufthansa automatáknál. Nem ment egyszerűen, elég sok idő telt el vele. Amikor mindenkinek a kezében volt a beszállókártyája, reggeli tornaként végigszáguldottunk a repülőtéren a budapesti járat kapujáig, ahova éppen időben érkeztünk, már megkezdődött a beszállás.

Budapesten ért minket a meglepetés, a csomagjainknak nem volt lábuk, így lekésték a csatlakozást. Felvették az elveszett csomagok adatait, majd utunkra engedtek minket. Már a taxiban jutott eszünkbe, hogy a kulcsaink a feladott bőröndben voltak. Nagy fiunk dolgozik, legkisebb fiunk kirándul, középső fiunkat riasztottuk, hogy hozza el nekünk a kulcsát, amivel a régi házunk garázsában hagyott kocsit ki tudjuk szabadítani és hazamenni vele az új házunkba. Egy Stop Shopban beszéltük meg a találkozót, mert nem sok értelme lett volna hazamenni és az utcán várni, hogy a kulcs megérkezzen és be tudjunk menni. Elég fáradtak voltunk már, lehet, hogy ennek köszönhető, hogy mikor fiunk megérkezett és elindultunk hazafelé, néhány lépés után kibicsaklott a bokám, nem tudtam tovább menni. A fiúk elmentek a kocsiért és hazatértünk.

 

Tartalmas, szép utazás volt, érdekes, az európaitól eltérő világot ismertünk meg. Sok szép tájat, kulturális emléket, várost láttunk.

Ami a legjobban tetszett (a látnivalókon kívül):

A sok zöld, rendezett park, gyönyörű virág-, és növénykompozíciók. Érdekes, hogy egész úton nem láttuk, hogy valaki gondozná a növényeket, pedig anélkül biztos nem lennének ilyen szépek.
A tisztaság, nem láttunk szemetet, látszik, hogy odafigyelnek rá.
Ami a legkevésbé tetszett:

A sok szipogó, világba tüsszentő, köpködő ember.
A tömeg (ember, jármű, nagy dugók).
A hatalmas, szinte üres lakónegyedek (nyomasztó lenne ilyen helyen lakni, talán egy helyen láttunk szép zöld környezetben emberi léptékű lakóházakat).

Partnereink:

Egyedi lakóautók gyártása. Lakóautók szervizelése, átépítése, felújítása.